Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-23 / 250. szám, szerda

Tanácskozás az SZKP Központi Bizottságának székházéban Az össznépi vitának hozzá kell járulnia az új feladatok megvilágításához (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottságának székházában tegnap tanácskozást tartottak a hírközlő eszközök, a központi ideológiai intézmények és az alkotó szövetségek vezető képviselői. Megtár­gyalták a központi bizottság legutóbbi ülésén elfogadott három fontos dokumentum össznépi vitára bocsátásával kapcsolatos feladatokat. E dokumentumok: az SZKP új szerkesztésű programjá­nak tervezete, a párt alapszabályzatának módosításai, valamint a következő ötéves tervidőszakra és az ezredfordulóig szóló gazda­sági és szociális fejlesztés fő irányait tartalmazó tervezet. Jegor Ligacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a ta­nácskozáson mondott beszédé­ben rámutatott, hogy az SZKP KB 1985. októberi ülésén hangsúlyoz­ták az SZKP soron következő XXVII. kongresszusa dokumentu­mairól tartandó össznépi vita óriá­si politikai jelentőségét. A párt a lenini hagyományok szellemé­ben e fontos időszakban, amely fordulatot jelent a szovjet társada­lom fejlődésében, tanácsért fordul a dolgozókhoz, hogy az ország szociális és gazdasági fejlődése, és a kommunizmus felé való to­vábbi előrehaladás meggyorsítása útjainak kitűzése során kollektív tapasztalatokra támaszkod­hasson. A tömegtájékoztató eszközök­ben és a propagandában mélyre­hatóan rá kell mutatni mindarra az újra, amivel az utóbbi időben el­méleti és politikai gondolkodásunk gazdagodott - mondotta Jegor Li­gacsov. Mindenekelőtt az SZKP KB áprilisi ülésének dokumentu­maiban, valamint a párt központi bizottságán a tudományos-mű- szaki haladás kérdéseiről megtar­tott értekezlet anyagaiba foglalt tézisek és következtetések érté­keléséről van szó. Szükséges, hogy ma a sajtó és az egész ideológiai front figyelmé­nek középpontjában az 1985. évi terv és az egész ötéves terv telje­sítésére irányuló gyakorlati tevé­kenység kérdései álljanak. Ezzel összefüggésben szüntelenül szem előtt kell tartani a termelés intenzifikálásának, a tudomány eredményei és a haladó tapaszta­latok érvényesítésének, a gazda­ságosság növelésének, a szerve­zettség és a fegyelem fokozásá­nak, az irányítási rendszer tökéle­tesítésének, a munkastílus alap­vető javításának problémáit, vala­mint az emberek eszmei-politikai és erkölcsi nevelésének kérdéseit. Nyomatékosabban kell népszerű­síteni a kezdeményezést, a mun­kához való alkotó viszonyulást, az újító mozgalmat, a társadalom ja­vára végzett szakképzett és ter­melékeny munkát, maximális fi­gyelmet kell szentelni az SZKP KB áprilisi ülése határozatai teljesíté­sének. Jegor Ligacsov hangsúlyozta, hogy a tömegtájékoztató és propa­ganda eszközöknek operatívan kell közölniük a dolgozóknak a kongresszusi dokumentumokkal kapcsolatos javaslatait és észre­vételeit és rendszeresen közzé kell tenniük elméleti és propagan­da cikkeket az SZKP közelgő XXVII. kongresszusa dokumen­tum-tervezeteiben tartalmazott fő problémákkal kapcsolatban, vala­mint a szovjet emberek és külföldi állampolgárok visszhangját és le­veleit, továbbá az élenjáró dolgo­zó kollektíváknak, valamint az egyéneknek és újítóknak a párt- kongresszus tiszteletére vállalt kötelezettségeit. A tanácskozáson hangsúlyoz­ták, szükséges, hogy a kongresz- szus elé kerülő dokumentumokról szóló vita, valamint e dokumentu­mok népszerűsítése és megvilágí­tása nyílt és tárgyilagos, szerve­zett és tartalmas, minden felleng- zősségtől és felhajtástól mentes legyen, kell, hogy hozzájáruljon a szovjet népnek a kommunista párt köré való felzárkózottsága to­vábbi szilárdításához és ahhoz, hogy a dolgozók teljes mértékben megértsék a szocialista társada­lom tökéletesítésének és új minő­sége elérésének feladatait és táv­latait. Az ausztráliai szakszervezetek október 21 -én akcióhetet kezdtek az aparheid ellen. Bojkottálják a dél-afrikai árukat és azokat az ausztrál társaságokat, amelyek kapcsolatokat tartanak fenn a Dél-afrikai Köztársasággal. Sydneyben az akcióhét keretében hétfőn tüntetést rendeztek az SAA dél-afrikai légitársaság irodája előtt. A felvétel a tüntetésen készült. (ČSTK - Telefoto) További felszólalások az ENSZ jubileumi ülésszakán (ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlésnek a világszervezet megalakulása 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésszaka tegnap további felszólalásokkal folytatódott. A reakciós körök Reagan űrháborús tervei mellett (ČSTK) - Az Egyesült Államok reakciós körei egyre nagyobb tá­mogatásban részesítik a világűr militarizálásának programját. Ezt az a sajtókonferencia is alátá­masztotta, amelyet Daniel Gra­ham nyugalmazott tábornok, a „csillagháborús“ program támo­gatására alakult szövetség elnöke tartott. Ez a szervezet 1,4 millió dollárt költ arra a televíziós rek­lámkampányra, amely a kormány­zat terveinek igyekszik megnyerni a közönséget. Graham felszólítot­ta az Egyesült Államokat, hogy egyoldalúan mondja fel a rakéta­fegyverek korlátozásáról 1972- ben kötött szovjet-amerikai szer­ződést. Szerinte a „csillaghábo­rús“ program az Egyesült Államok számára sokkal fontosabb e meg­állapodásnál. A tanácskozás hétfői napján szólalt fel Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke. Többek között hang­súlyozta, az ENSZ nem csupán az a fórum, amelyen a különböző államok kifejtik álláspontjukat, ha­nem közösen kell keresnie a prob­lémák és a válságok megoldását célzó akciók módjait. A magyar államfő a továbbiakban hangsú­lyozta, a békés jövő szempontjá­ból döntő jelentőségű, hogy a le­szerelés területén eredmény szü­lessen. A lázas fegyverkezés át­terjedhet a világűrre is, s ezért a Szovjetunió legutóbbi kezdemé­nyezései rendkívüli jelentőségűek. Végezetül hangsúlyozta, az egész világ nagy jelentőséget tulajdonít a küszöbönálló genfi szovjet - amerikai csúcstalálkozónak. Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter beszé­dében rámutatott, a világszervezet számos sürgető feladat megoldá­sával adós maradt. Meggyőződé­sét fejezte ki, hogy a szovjet-ame- rikai csúcstalálkozó kedvező ha­tással lesz az ENSZ munkájára is. A szovjet-amerikai párbeszéd azonban nem képes megoldani a világ jelenlegi összes problémá­ját - hangsúlyozta s megállapí­totta, hogy a biztonság és a kato­nai stabilitás eléréséhez elenged­hetetlen a fegyverzetek csökken­tése. Amin Gemajel libanoni elnök azt sürgette, hogy az ENSZ te­gyen meg mindent a Közel-Kelet­tel kapcsolatos határozatának tel­jesítése érdekében, s találja meg annak módját, miként lehetne biz­tosítani a közel-keleti rendezés­ben valamennyi érdekelt fél rész­vételét. Pozitívan értékelte a liba­noni megbékélési folyamat szem­pontjából Szíria szerepét, s szor­galmazta, hogy az izraeli csapato­kat vonják ki a libanoni területek­ről. Felszólította a nemzetközi közvéleményt, nyújtson segítséget Libanonnak a háború következ­ményeinek felszámolásában. Didier Tatsiraka madagaszkári államfő egyebek közt azt hangsú­lyozta, hogy a leszerelés ugyan nehéz, de nem teljesíthetetlen fel­adat. Kedden őt követően szólalt fel Garret Fitzgerald, az ír kor­mány elnöke, s megállapította, az ENSZ a gyarmatosítás, az éhín­ség és a betegségek felszámolása, az emberi jogok, a leszerelés te­rén jelentős sikereket ért el. Olof Palme svéd miniszterelnök azt hangsúlyozta, a béke megszilárdí­tása az ENSZ fő feladata. Manea Manescu, a román ál­NÉHÁNY l^\ SORBAN ÚJ SZÚ 3 1985. X. 23. FIDEL CASTRO legfelsőbb kubai vezető és Radzsiv Gandhi indiai kor­mányfő havannai tárgyalásain a kétol­dalú kapcsolatok bővítése mellett átte­kintette az el nem kötelezettek mozgal­mának helyzetét. AZ IRAKI KP KB POLITIKAI BI­ZOTTSÁGA tegnap nyilatkozatban ítél­te el a szovjet diplomaták Libanonban történt elrablását. A dokumentum hangsúlyozza, hogy ez a terrorakció felháborodást kelt mindazok körében, akik szívükön viselik az arab nép be­csületét. A bejrúti terrorista akció össz­hangban van azzal a felforgató tevé­kenységgel, amelyet e térségben az imperialista és cionista erők fejtenek ki. SZÓFIÁBAN tegnap folytatódott a vita az UNESCO-tanácskozáson. Zaire, Benin, az Ukrán SZSZK, Kana­da, Afganisztán, Portugália, valamint más országok és nemzetközi szerve­zetek képviselői szólaltak fel. VLAGYIMIR VASZJUTYIN, Viktor Szavinih és Alekszandr Volkov űrhajó­sok folytatják a munkát a Szaljut-7-Szo- juz T-14-Kozmosz-1686 űrkomplexum fedélzetén. Az utóbbi napokban főleg a földfelszínről készítettek felvételeket és különböző légköri kísérleteket vé­geztek. DORA MARIA TELLEZ nicaraguai egészségügyi miniszter a fertőző be­tegségek elleni harcról szóló nemzet­közi konferencián elmondta: az ellen­forradalmárok 11 ezer nicaraguai la­kost öltek meg, 5 ezret pedig megse­besítettek. Azon nehézségek ellenére, amelyeket az USA agresszív politikája okoz az országnak, Nicaragua jelentős sikereket ért el az egészségügy fej­lesztésében. A RADIO VENCEREMOS közölte: a salvadori partizánok október első 18 napján 650 kormánykatonát tettek harcképtelenné. Art Buchwaid: Majdnem mind jót akart Hatvanéves a világhírű amerikai humorista, Art Buch­waid. Ebből az alkalomból kö­zöljük alábbi írását.- Azt írja a The Wall Street Journal, hogy a Pentagon legna­gyobb hadiipari szállítói közül csaknem valamennyi ellen bűn­ügyi vizsgálatot folytat. A feleségem elképedt.- Csaknem mind ellen?- Aha, a főügyész szerint majdnem mindegyik ellen eljárás folyik hamis költségszámolás, hálapénzek osztogatása és kor­mánytisztviselők megvesztege­tése miatt. Persze, itt óvatosnak kell lennünk. Az, hogy ilyen gaz­tettekkel vádolják őket, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy el is követték őket.- Megérteném, ha csak egy, esetleg két vállalatról lenne szó, de hogy majdnem mindegyikről? Jó sokan lehetnek.- Nem éppen. Ha a nagyme­nőkről van szó, azt mondhatjuk, hogy úgy két tucat szállító keve­redett bele.- Miért kellett olyan sok idő ahhoz, hogy elkapják őket?- Nem kapták még el őket - mondtam. - És ha szerencsé­sek, akkor nem is fogják soha elkapni őket. De a kérdésednél maradva, a Pentagon kesztyűs kézzel bánik a mószerolókkal. Volt idő, amikor ha valaki bemó- szerolt egy katonai szállítót, azt az ország fellógatta volna a had­ügyminisztérium előtt a zászló­rúdra. Ma kényeztetjük őket, alá­juk játszunk, sót még azt is meg­engedjük nekik, hogy képvise­lőkkel tárgyaljanak. Csoda hát, ha botrány van a hadügyminisz­térium körül, amikor az még a saját könyvelőit sem tudja szemmel tartani?- Nem értelek. Úgy beszélsz, mintha nem bánnád, hogy túl nagy árat fizettetnek meg ve­lünk, mintha nem törődnél a csú­szópénzekkel, a vesztegetéssel és egyéb piszkos dolgokkal.- A legtöbb cég legfeljebb ha­nyag könyvelésben ludas. Ami­kor milliárdos fegyverek gyártá­sáról van szó, elkerülhetetlen, hogy némi pénz ki ne szivárog­jon a repedéseken.- Minek a repedésein?- Az olcsó cement felhaszná­lása miatt keletkezett repedése­ken - mondtam. - Könnyű ne­künk kettőnknek itt a kényelmes nappaliban ülve olyan embere­ket kritizálni, akik tengeralattjá­rókat csinálnak. De építeni azt a tengeralattjárót, az megint más.- Nem értem, mi köze van a tengeralattjárók építésének ahhoz, hogy valaki becsületes-e vagy sem. Ha ezek az emberek nem tudnak pénzt keresni a régi módon, mint Smith Barney, ne legyenek benne az üzletben.-Hát a régi módon csinál­ták. Éppen ezért állnak vizsgálat alatt. A régi időkben rendben lévő volt a védelmi költségek felnagyítása, és az üzleti tevé­kenység részeként mindenki fo­gadott el hálapénzt, és hagyta magát megvesztegetni. Annak, hogy ez ilyen nagy ügy lett most, az az oka, hogy néhány fickó túlhajtotta a dolgot, így Weinber- gerben forr a méreg, mert nem kapja meg a pénzt, amit kért. Túlontúl sok kihágást követünk el. Bármit találnak is a detektí­vek, az mind semmi ahhoz ké­pest, amibe a fegyverek kerül­nek nekünk. Különben is, min­den kosárban van egy rothadt alma.- És ha majdnem minden al­ma rothadt?- Mit akarsz? Sok fegyvert egy kis sumákolással, vagy in­kább semennyi fegyvert, becsü­letes könyveléssel?- Ez a választék?- Ha a katonai szállítóknak nem lehet részük egy kis buli­ban, miközben fegyvereket gyártanak, egyszerűen kiszáll­nak az üzletből.- Azt hiszem, lehetetlen hely­zetbe hozol. Azt akarod monda­ni, hogy mert ők csak csinálják azt, amivel embert lehet ölni, meg kell hogy ússzák büntetés nélkül a gyilkosságot.- Nem mondok semmit, amíg valamennyi tényre fény nem de­rül. Nem lepne meg, hogy ami­kor a nyomozás vezetője az ügy végére ér, majdnem mind­egyiküknek nagyon jó oka lenne arra, amit csinált.- Majdnem mindegyiküknek? lamtanács alelnöke leszögezte, jelenkorunk alapvető feladata a fegyverkezési verseny meg­szüntetése, a világűr militarizálá­sának megakadályozása. Meg­győződését fejezte ki, hogy a no­vemberi szovjet-amerikai csúcs- találkozó eredményeként leszere­lési megállapodások jönnek létre. Mitko Grigorov, a bolgár államta­nács alelnöke felszólalásában ugyancsak azt emelte ki, hogy a világ békéjének és biztonságá­nak megszilárdítása kizárólag a fegyverkezési verseny meg­szüntetéséről és a világűr militari­zálásának a megakadályozásáról szóló konstruktív tárgyalások útján érhető el. Hawke bírálta a francia atomkísérleteket (ČSTK) - A brit Nemzetközös­ség bahama-szigeteki csúcsérte­kezletén Robert Hawke ausztrál miniszterelnök élesen bírálta Franciaország csendes-óceáni politikáját. Többek között elítélte a Greenpeace nemzetközi kör­nyezetvédő szervezet zászlós ha­jója elleni merényletet, s megálla­pította, a hajó elsüllyesztése a nemzetközi terrorizmus barbár tette volt. Hawke bírálta a Csen­des-óceán térségében végrehaj­tott francia atomrobbantásokat is. Az AP hírügynökségnek adott nyi­latkozatában közölte, Ausztrália és további csendes-óceáni orszá­gok a jövő hónapban konzultáció­kat kívánnak kezdeni az öt nukleá­ris hatalommal arról a javaslatuk­ról, hogy a Csendes-óceán déli részét változtassák atommentes övezetté. Ülés Genfben (ČSTK) - Genfben az atom- és űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokon tegnap az űrfegyverekkel foglal­kozó munkacsoport tartott ülést. Szovjet licencet vásárolt az USA (ČSTK) - A Szovjetunió szem­sebészeti műszerek gyártásá­nak licencét adta el az Egyesült Államoknak. Az erről szóló meg­állapodást a Licenzintorg szovjet külkereskedelmi vállalat és az amerikai Medical Technology De­velopment cég képviselői írták alá. A zöldhályog, a szürkehályog és a rövidlátás gyógyításakor vég­zett sebészeti beavatkozáshoz szükséges speciális szikéket Szvjatoszlav Fjodorov akadé­miai levelező tag vezetése alatt a moszkvai szemsebészeti kutató- intézet fejlesztette ki. A csúcstech­nika és az egyedülálló sebész­módszerek segítségével eddig már szovjet és külföldi páciensek ezreinek a látását javították meg az intézetben. Fjodorov profesz- szor irányítása alatt amerikai és más országokból érkezett szak­emberek százai szereztek ismere­teket az új sebészi módszerekről

Next

/
Thumbnails
Contents