Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)
1985-10-17 / 245. szám, csütörtök
ALKOTÓ MUNKÁVAL KÉSZÜLÜNK A CSKP XVII. KONGRESSZUSÁRA TAPASZTALATOK - JAVASLATOK - VÉLEMÉNYCSERE - BÍRÁLAT Olvasóinknak már jeleztük, hogy ezután minden héten a csütörtöki számunkban egész oldalt készítünk a beérkezett írásaikból. Még egyszer kérjük mindazokat, akik munkahelyükön és lakóhelyükön másutt is hasznosítható tapasztalatokra tettek - tesznek szert, írjanak róluk lapunk hasábjain, járuljanak hozzá a pártkongresszus előtti tapasztalatcseréhez, amellyel társadalmunk fejlődésének meggyorsítását szándékozunk elősegíteni. Várjuk írásaikat. A szerkesztőség A dolgozók aktivizálásának hatékonyabb módszere A lakosság szolgálatában Új Jednota-létesítmények • Már teljesítették ötéves tervüket • Értékes felajánlás A budkovicei Másoprodukta közös mezőgazdasági vállalat vágósertéseket nevel. A 7. ötéves tervidőszak kezdetén a sertéstenyésztésben az extenzív irányzat érvényesült, egy anyától 13,2 malacot választottunk el, az állatok napi súlygyarapodása 523 gramm volt, miközben 3,96 kilogramm szemes takarmány fogyasztása jutott a növekedés egy egységére. Ma az ötéves tervidőszak végén 19 malacot választunk le, a súlygyarapodás 600 gramm és a szemes takarmány fogyasztása 3,7 kilogrammra csökken. A termelés intenzív fejlesztését azáltal értük el, hogy áttértünk a VOR takarmány- keverék használatára és egyúttal céltudatosan aktivizáljuk vállalatunk valamennyi dolgozóját. A helyzet az ötéves tervidőszak derekán változott meg, amikor az egyes kollektívákban bevezettük a brigádrendszerű munkaszervezést és javadalmazást. Fokozatosan bebizonyosodott, hogy minél jobban növeltük a bér mozgó részét, annál hatékonyabban ösztönöztük az állatgondozókat és a zootechnikusokat a jobb munkára. Míg eredetileg a mozgóbér a bér 8 százalékát képezte, ma már csaknem egyharmadát. Jelentősen növeltük tervünket, a hizlaldában a brigádok ma már 580 grammos súlygyarapodást garantálnak. A valóságban a gyarapodás 20 grammal nagyobb, ami azt tanúsítja, hogy a takarmány minden kilogrammját jól hasznosítjuk. Természetessé vált, hogy nemcsak a zootechnikusok, hanem az állatgondozók is jelen vannak, amikor átvesszük a Michalovcei Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó üzemtől a takarmányt. Ez nemcsak az érdeklődés jele, hanem ily módon ellenőrizzük technikusaink és a takarmányszállítók munkáját is. Dolgozókollektíváink fejlettségét bizonyítja, hogy kollektíván értékelik minden egyes brigádtag munkáját. Az emberek az eddiginél készségesebben segítenek egymásnak, de mindenkitől megkövetelik a feladatok becsületes teljesítését. Aki másokon akar élősködni, annak a brigádokban nincsen helye. A kollektívák javaslatára az idén két olyan dolgozó távozott tólünk, aki a munkában nem tudott helytállni. A munkakezdeményezés fejlesztését nemcsak anyagilag, hanem erkölcsileg is ösztönözzük. Negyedévenként értékeljük a szocialista versenyt, a legjobbak fényképeit a dicsőségtáblára helyezzük. A szocialista verseny győztesei pénzjutalmat is kapnak. Úgy gondolom, nem túlzók, ha dolgozóinkat szocialista gazdáknak nevezem. A brigádrendszerű önelszámolás révén bevontuk őket a vállalat gazdasági ügyeibe, és így élénk érdeklődést tanúsítanak eredményességünk iránt. Ez tette lehetővé, hogy egybehangoljuk az egyének és a vállalat, végső soron a társadalom érdekeit. A tartalékok feltárása és hatékony kiaknázása eredményeként a Michalovcei járásban elsőként csatlakoztunk a 22 élenjáró mezőgazdasági vállalat felhívásához. Előreláthatóan 132 tonna vágósertést termelünk terven felül, miközben nem igényelünk utólagosan takarmányt. Ezzel köszöntjük a CSKP közeledő XVII. kongresszusát. Természetesen van még mit javítani munkánkban. Megállapíthatjuk azonban, hogy problémáinkat sokkal gyorsabban és közvetlenebbül oldjuk meg mint azelőtt, mivel valamennyi dolgozó érdekelt vállalatunk zavartalan működésében. Az önelszámolás érvényesítése fokozott igényeket támaszt az irányítással szemben. Igaz, az eredmények nem születnek meg automatikusan. Mindenkinek ajánljuk a brigádrendszerű önelszámolást, mint a dolgozók aktivizálásának leggyorsabb és leghatékonyabb módszerét. JAROSLAV VAŠKO mérnök, a budkovicei Másoprodukta igazgatója Köztudott, hogy a Kelet-szlová- kiai kerületben működő Jednota fogyasztási szövetkezetek közül a tőketerebesi (Trebišov) a legnagyobb, több mint 26 ezer tagja van. Azt már talán kevesebben tudják, hogy míg a kelet-szlovákiai fogyasztási szövetkezetek tavaly 7 milliárd 372 millió korona kiskereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, a Tőketerebesi Jednota ebből 1 milliárd 25 millió koronát forgalmazott, 68 milliót terven felül. A járásunk fejlődésével párhuzamosan növekvő lakossági igényeknek megfelelően igyekeztünk kiépíteni kereskedelmi hálózatunkat s ezt tesszük a jövőben is. A fogyasztási szövetkezetek 36 éves működése alatt járásunkban felépítettünk 334 üzletet, 16 áruházát és bevásárlóközpontot, 130 közétkeztetési üzemet, 22 vendéglőt, 4 szállodát. Szövetkezetünk tagsága a felsorolt s egyéb létesítményeink építésénél több mint 70 ezer, épületeink karbantartásán további 20 ezer órát dolgozott társadalmi munkában. A jobb ellátás, a bővebb áruválaszték megteremtése érdekében minden lehetőt megteszünk. A nálunk jól bevált kishatármenti kereskedelmi kapcsolatokat is felhasználjuk. Külön említést érdemel például a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) és sárospataki áruházak sikeres együttműködése. Ennek keretében 1981 óta több mint 1 millió 264 ezer rubel értékű árut hoztunk be a Magyar Népköztársaságból. Hasonló kereskedelmi kapcsolatokat óhajtunk kiépíteni a Bolgár Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság áruházaival is. Természetesen - amint már erre részben utaltam, -, saját kereskedelmi hálózatunk folyamatos bővítésére is gondolunk. Még ebben az évben szeretnénk átadni rendeltetésének az új élelmiszer- üzletet Bodrogszerdahelyen (Streda nad Bodrogom), Tóketerebe- sen, a bevásárlóközpontot Vojčice községben. A 8. ötéves tervidőszakban folytatjuk a bodrogszer- dahelyi bevásárlóközpont második szakaszának, a nagykaposi (Veľké Kapušany) üzletek, a királyhelmeci nagykereskedelmi raktár és üzlet építését. Elmondhatom azt is, hogy járásunk minden községében ,,ott vagyunk“, ilyen, vagy olyan formában szolgáltatásokat nyújtunk a lakosságnak, s ebben jelentősen segít nekünk az együttműködés az illetékes nemzeti bizottságokkal. Közös elhatározás alapján arra törekszünk, hogy a következő tervidőszakban az NF választási programjában szerepeljen az üzlethálózat bővítése, illetve új üzletek építése Slivník, Abara (Oborin), Bély (Bieľ), Boly (Boľ), Slovenské Nové Mesto, Nagyszel- menc (Veľké Slemence) és Veľaty községben. Nagy örömmel tölt el bennünket, annak tudata, hogy szövetkezetünk dolgozói fokozott lelkesedéssel végzik munkájukat, a CSKP XVII. kongresszusa előkészítő időszakában értékes felajánlásokat tesznek és számos kollektíva már teljesítette a 7. ötéves tervidőszak feladatait. Elsőként már tavaly jelentette célba érését szövetkezetünk fel- vásárlási osztálya. Az idén az elsők között jelentette ötéves tervének teljesítését az 52-309 sz. mozgó-bolt. Vezetője, Vavrinec Nemcsak pénz, szív is kell hozzá ÚJ szú 1985. X. 17. A szocialista társadalom, mely a szocialista humanizmus elveire épül, tagjai számára igyekszik kedvező életfeltételeket teremteni. Nemcsak a produktív munkát végzőkről gondoskodik, hanem az idősebbekről is, akik magas koruk vagy egészségi állapotuk miatt rá vannak szorulva a társadalom segítségére. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy szocialista társadalmunk a szociális ellátottság tekintetében világviszonylatban az élenjárók közé tartozik. Az állam hozzájárulása polgáraink életfeltételeinek javításához - az ingyenes egészségügyi ellátás, az idősekről és rokkantakról való gondoskodás, a magatehetetlenek segítése - a szocialista társadalomban természetes. Valamennyi szociális intézkedés a párt XVI. kongresszusának határozataiból indul ki azzal a céllal, hogy megtartsuk az eddigi életszínvonalat, s tovább szilárdítsuk polgáraink szociális biztonságát. Az idősebbekről való gondoskodásban figyelembe vesszük az egyén szükségleteit. Különféle formában nyújtunk nekik segítséget, juttatásokat, közösségi életükhöz pedig foglalkozásokat szervezünk a nyugdíjasklubokban. Elmondhatjuk, hogy ezen a téren szép eredményeink vannak. Nem is olyan régen adtunk át egy hetven lakásos lakóházat a Jólészi utcában, ahol kizárólag nyugdíjasok laknak, s a rászorulók orvosi ellátást, gondozói segítséget kapnak. Városunkban jelenleg 75 idős embert 50 önkéntes gondozó lát el naponta lelkiismeretesen, becsülettel. A Csetneki utcában lévő nyugdíjasklubnak több mint négyszáz tagja van. A klub tagjainak rendelkezésére állnak különféle társasjátékok, színes és fekete-fehér televíziós készülék, rádió, lemezjátszó, könyvtár, folyóiratok, részt vehetnek különféle előadásokon, beszélgetéseken, kirándulásokon és kulturális rendezvényeken. A klubélet folyamatosságáról a klub tagjaiból megválasztott ön- kormányzat gondoskodik, mely Fiby Győző elnök vezetésével dolgozik. A klub működtetésére ebben az évben 30 ezer koronát kaptunk. Általános szociális gondoskodásra 15 ezer korona áll a rendelkezésünkre. Ebből 200 ezer a temetkezési segély, 15 ezer jut a hátrányos szociális helyzetben levő családok gyermekeinek megsegítésére. A nyugdíjasotthon honyhá- járól hetven személy kap naponta ebédet, szociális helyzetének megfelelő áron. A rászorulók egyszeri segélyben is részesülnek. Pénzsegélyt utalunk ki azoknak a nyugdíjasoknak, akik lakásukba be akarják vezetni a vizet, mivel egészségügyi okok miatt az utcai csapokat megszüntetjük. A betegeket havi segélyben részesítjük s lakbérkiegészítéssel is támogatjuk. Októberben - az idősebbek iránti tisztelet hónapjában nem akarunk semmi különlegeset, csupán azt, hogy az egész város, a fiatalok s egész kicsik is vegyék körül szeretettel és figyelmességgel azokat a polgárainkat, akik tudásukat, szívüket, egész munkásságukat társadalmunknak adták s megérdemlik ezért a legmesszebbmenőbb gondoskodást és tiszteletet. BALOGH GYULA, a Rozsnyói Városi Nemzeti Bizottság osztályvezetője Korsch közölte, hogy a pártkongresszus tiszteletére tervét 1,7 millió koronával túlszárnyalja. A nyári hónapokban Szabó Anna, a leleszi (Leles) textilüzlet vezetője, majd Ján Miklóš, a sečov- cei Dargov áruház vezetője jelentette az ötéves terv teljesítését. A királyhelmeci épületanyag raktárból augusztus közepén érkezett hasonló jelentés. A raktár kollektívája kétmillió korona értékű felajánlást tett a pártkongresszus tiszteletére. Tovább sorolhatnám szövetkezetünk munkahelyeit, ahol már terven felül dolgoznak. Remélem, járási viszonylatban is sikerül határidő, előtt teljesíteni ötéves tervünket. Tiszta számlával, szolgáltatásaink eredményes mérlegével és alaposan felkészülve szeretnénk átlépni a 8. ötéves tervidőszak küszöbét. MOLNÁR JÁNOS, a Tőketerebesi Jednota Fogyasztási Szövetkezet alelnöke MINDIG IGYEKEZTÜNK Ha a település fejlesztéséről, szépítéséről van szó, községünk lakosai nem sajnálják a fáradságot, mert tudják, hogy szorgalmuknak, munkájuk gyümölcsének gyermekeik és unokáik veszik majd hasznát. így a 850 lakosú Sárosfa (Blatná na Ostrove) eddig még minden megbízatási időszakban gyarapodott valamilyen létesítménnyel. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi években növekszik a település lakosainak száma. Számtalanszor bebizonyítottuk, hogy nem félünk a feladatoktól, a nehézségektől. Z-akcióban a járásban elsőként építettünk üzletet. Ebben a megbízatási időszakban a legfontosabb feladat a művelődési otthon építése volt. A múlt év augusztusában kezdtük el a munkálatokat, ha minden jól sikerül, még a választások előtt átadjuk rendeltetésének. Településünk lakosai a Z-akció nem beruházási részében sem tétlenkedtek. Csupán az utóbbi öt évben ötezer rózsabokrot, négyszáz díszfát ültettek ki. A közelmúltban gyermekjátszóteret is létesítettünk, amelyet biztonsági okokból körülkerítettünk. A házak előtt zöldterületek, virágsávok létesültek, ezeket a lakosok gondozzák. A járdák, amelyek húsz évvel ezelőtt készültek el, elhasználódtak, így az idén mintegy négyezer négyzetmétert felújítottunk, illetve aszfaltszőnyeggel vontuk be. Közművesítettünk és megépítettünk 250 méternyi új utcát, amelynek két oldalán családi házak épülnek. Ebben a tervidőszakban tizenöt családi ház készül el. A Nemzeti Front új választási programjavaslatában további utca építésével is számolunk, amely majd újabb harminckét családi ház építését teszi lehetővé. Azzal is számolunk, hogy az iskola és az óvoda új konyhát kap, és szolgáltatóházat is építünk. Mi tagadás, új zöldségüzlet is elkelne, de tudjuk, hogy ezzel várni kell. A következő megbízatási időszakban szeretnénk megoldani a háztartási szemét szervezett elszállítását. A lakossági szolgáltatást részben a kisüzem, részben a járási közszolgáltató vállalat biztosítja. Hetente jár hozzánk a mozgó ruhabegyújtó, kéthetente hozza a szénraktár autója a gázpalackokat. A férfi és női fodrászműhelyt mi üzemeltetjük. Abban bízunk, hogy a szolgáltatóház felépítése után több olyan szolgáltatást tudunk majd bevezetni, amelyért ma még a járási székhelyre kell utazni. A választási időszakot értékelve elmondhatom, hogy a politikai-nevelő munkáról sem feledkeztünk meg. Rendszeresen tartunk falugyűléseket, amelyeken a teendőket vitatjuk meg. Megemlékezünk az évfordulókról, rendszeresen tartunk előadásokat, író-olvasó találkozókat, könyvvitákat. A somorjai (Šamorin) művelődési központ rendszeresen elküldi műsoraján- latát, s nemegyszer az egész falu felkerekedik, autóbuszra ül, hogy egy-egy színielóadást, esztrád- műsort Somorján megnézzünk. ÁLLÓ FERENC, a Sárosfai Hnb elnöke A Plzeňi Kerületi Egészségügyi Intézet szakemberei nagy figyelmet szentelnek a kardio- vaszkuláris program megvalósításának. A legfontosabbnak a megelőzést, vagyis a helyes életmód elsajátítását tartják. Képünkön, amely a Plzeňi Egyetemi Kórházban készült, az egyik beteg szívműködését vizsgálják. (ČTK - Jirí Vlach felvétele)