Új Szó, 1985. október (38. évfolyam, 231-257. szám)

1985-10-17 / 245. szám, csütörtök

Ne csak informaciokat JEGYZETEK A GYERMEK HELYES NEVELÉSÉRŐL A gyermeknevelés nagyon sokrétű munka, amely sok­oldalú ismereteket, tág látókört, áldozatvállalást kíván nemcsak a szülőktől, hanem a pedagógusok­tól is. A gyermekekre minden fel­nőtt hat, aki a környezetükben fel­bukkan. A hatás attól függ, milye­nek a felnőttek szellemi, erkölcsi kvalitásai. Az alsó tagozatos kis­gyermekre - helyzetéből eredően- a pedagógus személyisége van a legnagyobb hatással: a tanító nagyon megkönnyítheti - de meg is nehezítheti - számukra a beil­leszkedést, elősegítheti a jó osz­tályközösség kialakulását. A pe­dagógus személyes hatása, egyé­niségének tudat- és jellemformáló ereje számos esetben meghatá­rozza a tanulók iskolai munkájá­nak eredményességét. Ha egy szakmáját szerető pedagógus magyarázni kezd, egyszerre min­den érthetővé válik és a gyerme­kek kedvet kapnak a tanuláshoz. Sajnos, a tanulóknak részük van az unalomba fulladt órák riasztó élményében is. Pedig ezt a fényű­zést a mai követelmények mellett már nem engedhetjük meg ma­gunknak. Az órákra úgy kell ké­szülnünk, hogy a negyvenöt perc minden pillanata lekösse, fogla- koztassa a gyermekeket. Ne csak információkat szerezzenek, le­gyen módjuk az ismeretek begya- korlásása is. Ehhez természetesen kevés az, amit a tanyanyag nyújthat, a csa­ládnak is, az iskolának is nagyon következetes munkát kell vé­geznie. A gyermekeknek otthon is, az iskolában is szigorúan meg kell tiltanunk sok mindent egészen ad­dig, míg elsajátítják a megfelelő szabályokat és kiépül bennük a belső kontroll. Ezzel védjük a ve­szélyektől, mert a szabályok meg­tartása nélkül sem otthon, sem az utcán, sem az iskolában nincse­nek biztonságban. Baleset érheti, fertőzést kaphatnak, károsodhat a szervezetük. Elsősorban azokat a szabályokat ismertetjük meg gyermekeinkkel, amelyek a kör­nyezeti ártalmaktól óvják őket. Ezeket a szabályokat nem elég ismerni, a tananyag megtartásuk begyakorlásához szükséges hely­zetek kialakítását is sok esetben lehetővé teszi. Gondot kell fordíta­ni a társadalmi beilleszkedéshez- a szocializációhoz - szükséges szabályok elsajátítására. Az il­lem-, a jog- és az erkölcsi szabá­lyok a civilizált társadalomban élő ember számára roppant fontosak. Aki az illemszabályokat nem isme­ri, könnyen nevetségessé válik. Ha a jogszabályokat nem ismeri, előbb-utóbb összeütközésbe kerül a törvényekkel. Az erkölcsi szabá­lyok ismerete és megtartása nél­kül hosszú távon nehezen képzel­hető el sikeres életpálya. A három szabályrendszer közül az erkölcsi szabályok elsajátítása a legnehe­zebb, mert nincs egységes érték- rendszer, illetve az értékrendszer osztályokon és rétegeken belül változó lehet. A szocialista iskola a kommunista erkölcs értékeit igyekszik megismertetni és elsajá­títtatni a tanulókkal. A gyermekek szempontjából nagyon fontos, hogy a szülői ház támogassa az iskola törekvéseit. A jó együttmű­ködés elsősorban a gyermek pszi­chés védelmét, töretlen szellemi és etikai fejlődését szolgálja, és hozzájárul, hogy az új társadalmi szerepre felkészülő fiúk és lányok ne kerüljenek szembe se a szülői szándékkal és elképzeléssel, se a társadalmi elvárásokkal. Bár a családi nevelés szükségképpen individuális, képes magáévá tenni a társadalom nevelési programját és embereszményét. A család a pedagógusokkal összefogva közreműködhet a sokoldalúan képzett közösségi ember felneve­lésében. A gyermekek neveléséért, a he­lyes életviteli szabályok rögzítésé­ért sokat tesznek a pionírszerve­zetek is. Az őrsök gyakran tarta­nak olyan foglalkozásokat, ame­lyeken a gyermekeknek módjuk van a magatartási szabályok be­gyakorlására, vagy megerősítésé­re. Ha veteránok számolnak be élményeikről és mozgalmi múlt­jukról, vagy egy-egy érdekes munkát végző, kiemelkedő telje­sítményeket elérő szülő a munká­járól és sikere hátteréről, a gyer­mekeknek módjuk van a múlt és a jelen, az erőfeszítés és az ered­mény összevetésére úgy, hogy a konkrét ember konkrét sorsán mérik le a változások hatását. Mindez megalapozhatja az iskola nyitottságát, a széles körű társa­dalmi kapcsolatok kialakítását, a tartalmas, folyamatos együtt munkálkodást. .ermekeink korszerű, he- lyes irányításáért sokat tehetnek a friss diplomás pedagó­gusok. A tantestületeknek segíte­niük kell őket, hogy korszerű isme­reteiket felhasználhassák, sikere­sen alkalmazzák gyermekeink ja­vára. Az iskolai életben biztosít­sunk teret a számukra, s ne törjük le fiatalos lendületüket. Ismerjék meg a pálya szépségeit és bukta­tóit, adják át ismereteiket. I lyen vonatkozásban beszélni kell a napközi otthonban dol­gozó pedagógusokról is, hisz az ö szervező képességükön is mú­lik, hogy gyermekeink változatos foglalkozások során rögzíthetik-e az órákon tanult elméleti ismerete­ket úgy, hogy a mai társadalom igényeinek megfelelő magatartás­kultúra személyiségük részévé váljék. Munkájuk nagyon sokoldalú és nehéz. Koncentrált figyelmet, türelmet, találékonyságot követel a kora reggeltől talpon levő fáradt gyermekek lekötése és érdeklődé­sének felkeltése. Érdekes munka­formákkal, jól végiggondolt gya­korlati foglalkozásokkal ók moz­gatják meg a gyermekek fantáziá­ját, aktivitására és alkotó munkára ösztönzik őket. Közben időt és módot találnak a kommunikációs képességek fejlesztésére, a jó modor alapjainak lerakására. Ha a tízéves gyermek szépen eszik, rendeltetésszerűen tudja használ­ni az evőeszközt, nekik köszönhe­tő, mert gondjuk volt rá, hogy az óvodában lerakott aiapok tovább épüljenek. Ók tanítják meg gyer­mekeinket a környezet ápolására, a parkok bokrainak, fáinak, virága­inak gondozására, begyakoroltat­ják velük a közlekedési szabályo­kat. összhangot teremtenek az iskola és a közművelődési intéz­mények munkája között. Jó, ha a szülők is részt vállalnak ebben a munkában, és az iskolával közö­sen alakítanak ki a gyermekekben egy olyasfajta életszemléletet, mi­szerint a tanítás utáni időt haszno­san kell eltölteni, fel kell használni a fizikai állóképesség fejlesztésé­re - tehát mozogni, sportolni, tú- rázhi kell. Pedagógus és szülő együtt hangsúlyozza, hogy a sza­bad idő jól felhasználható a könyv­tárak, a művelődési házakban rendezett ismeretterjesztő előadá­sok, a szakkörök látogatására, a különböző akciók megszervezé­sére. Ez a sokféle tevékenység kiegészíti egymást, fokozza a ta­nítási órán végzett nevelőmunka hatékonyságát, gyarapítja a gyer­mekek ismeretterjesztési forrásait, formálja a tanulók életstílusát. Az iskolák eredményes munká­ja szempontjából alapvető jelentő­ségű az iskola és a szülői ház munkájának összehangolása. A gyerekek erkölcsi, fizikai fejlődésének, ismereteik gyarapításának, képességeik opti­mális fejlődésének a közösségben végzett munka az alapja. De a kö­zösségek fejlődéséért, korszerű irányításáért mindannyian felelő­sek vagyunk. TÖRÖK ZSUZSANNA Kódexlapok Ozsvald Árpád: Valahol otthon Ha festő lennék, s valaki arra kérne, hogy rajzoljam le Ozsvald Árpádot, a költőt, én nem egy szokványos portrét készítenék ró­la, hanem egy napfényes őszi kertben festeném le, ahogy sárgu­ló levelű diófa tövében kopott asz­tal mellett ül, kedvenc könyveit - főleg a régi görögöket és Borne­miszát - lapozgatva. Távol a hát­térben a tenger hullámai csillogná­nak, s a kép olyan szomorkás nyugalmat árasztana, mint De­bussy zenéje. Ez a táj természete­sen virtuális, csak a képzelet szü­leménye. így és ilyennek látom a költőt legújabb versei tükrében; kissé fáradtnak és melankóliára hajlamosnak, ami talán a betegség következménye is, de minden bi­zonnyal része van benne annak a tapasztalatnak és bölcsesség­nek is, amely az életerőtől duzza­dó fiatalokból még hiányzik és amelyet csak a múló esztendők nyújthatnak az embernek kárpót­lásul a tovatűnt fiatalságért cseré­be. Persze Ozsvaldtól mindig is távol állt a fiatalos hetykeség, már korai költészetének is azok voltak a legjobb darabjai, amelyekben emlékezett, amelyekkel a múltat: a gyermekkort, az elhagyott szülő­földet, a szívéhez legközelebb ál­lókat idézte meg. Későbbi versei­ben a múlt kitágult az időben és a térben, s az útra bocsájtó Garam menti táj szinte észrevétlenül összeolvadt a Tiberis környékével, mindenekelőtt azzal a kétezer év­vel ezelőttivel, s persze az egykori Hellásszal is, amelynek főképpen a szelleme vonzza. A nagyváros mágneses ereje elragadta a költőt gyermekkora színteréről, de az otthagyott bol­dogságért cserébe szinte semmit sem kapott. Új otthont - s ha úgy tetszik: új hazát - kellett teremte­nie magának, mert pusztán az emlékezés nem csillapíthatta a hi­ányérzetet. Ez a cselekvő otthon- teremtés az ozsvaldi líra fő hajtóe­reje, s különösen az az izgalmas benne, hogyan épül ez a kis világ a múlt és a jelen sajátos módon összeválogatott építőköveiből. Ebben a világban - talán akaratla­nul is - még a szellemi dolgok is testet, fizikailag érzékelhető for­mát öltenek. A rég halott Marcus Aurelius valóban ott ül a szobában és a költő vele beszélget, mert számára sohasem halt meg, mint ahogy Bornemisza Péter sem, aki­hez levelet ír, s meglehet, egyszer még válasz is érkezik. A NÉMET ZENE ATYJA Négyszáz éve született Heinrich Schütz Visszaforgatva a zenetörténet lapjait, megállapíthatjuk, hogy a humanizmus felvirágzása és az egyház zenei hatalmának hanyat­lása fokozatosan a merev liturgi­kus kötelékek lazulásához veze­tett. Ez az új szabadság a követ­kező zenésznemzedékeket foko­zatosan olyan dallami és ritmikai gazdagsághoz juttatta, amellyel kórusmuzsikájuk az egyház szol­gálata mellett a hallgató szellemét és fülét is gyönyörködtette. Ennek a több évszázados folyamatnak egyik fontos állomása volt a né­metországi reformáció, mely az oratórium és a kantáta megalapo­zását eredményezte. A 17. század német protestáns zenéje Heinrich Schütz alkotásaiban érte el tető­pontját. Schütz életműve - bár csupa vokális és túlnyomórészt egyházi zenéből áll - sokszínűsé­gével, drámai erejével, harmóniai gazdagságával korszakalkotó je­lentőségű. Heinrich Schütz négyszáz évvel ezelőtt született egy szászországi kisvárosban, Kösteritzben. Szülei hamarosan Weissenfelsbe költöz­tek, ahol apja polgármester lett. A fiú jó hallására, szépen csengő hangjára felfigyelt a környezete és így került Moritz hesseni őrgróf udvari énekkarába. Jogot is tanult a marburgi egyetemen, majd az őrgróf pártfogásával Itáliába uta­zott, hogy zeneszerzést tanuljon Giovanni Gabrieli mester velencei iskolájában. A tanultak alapján el­sőnek ültette át a német-protes­táns egyházi zenébe az új olasz operai stílus több elemét, a recitá­ló éneket,a drámaibb zenei kifeje­zést. Ám minden olasz hatás elle­nére Schütz jellegzetesen német zenész maradt, aki az olasz mu­zsika elemeit saját mondanivalójá­nak, egyéni hangulatának szolgá­latába állította. Első müvében, a Velencében kiadott Olasz madrigálokban az olasz stílus ellenére előtérbe kerül az egész schützi életművet átható, a külsőségektől való tartózkodás és bizonyosfajta mélabú. ,,A rob­banó érzés, a deklamáció, a har­móniavilág legerősebb, legszaba­dabb eszközeit állítja a szolgálatá­ba“ - írja a madrigálokról Alfred Eistein zenetudós, az olasz madri­gálok egyik legjobb ismerője. Olaszországból hazatérve Schütz a szász királyok udvari karmestere és zeneszerzője lesz Drezdában, ötvenöt éven át töltöt­te be kényszerű megszakításokkal ezt a posztot. Ugyanis 1612-ben kitört a harmincéves háború, mely döntő hatással volt Schütz pályá­jára. Az országot sújtó pusztulás, a mérhetetlen szenvedés egyre sötétebb színeket kever a zene­szerző alkotásaiba és a zsoltár­kompozíciókba. A drezdai udvar felbomlik, a zenei élet megszűnik és a zeneszerző Itáliában, majd Koppenhágában, Braunschweig- ben, Hannoverben keres menedé­ket. S amikor az emigráció keser­ves éveiből hazatér Drezdába - már öreg ember, aki elvesztette kapcsolatát környezetével, tanít­ványaival. Egyetlen vigasza a munka. Vi­lágos célt tűzött maga elé: a karok és hangszerek nagyobb fényével gazdagítani a zenét. Drámai jele­neteket feldolgozó műveivel jelen­tős lépést tett az oratórium fejlődé­sének egészen Johann Sebastian Bachig vezető útján. Legjelentősebb alkotásai között vannak - a már említett Olasz madrigálok mellett - a huszonhat műből álló Dávid zsoltárai, me­lyekkel Gabrieli színes stílusát vit­te be a német zenébe. Az 1623- ban kiadott Feltámadási oratórium egyike a ma is népszerű Schütz- műveknek. fenséges ünnepélyes­ség, megkapó kifejező erő, mély emberi érzés és szenvedélyessé­gig fokozódó drámai lüktetés ol­vad össze a primitív eszközei elle­nére fél ezredév múltán is élveze­tes, hatásos műben. A hangsze­res részt különböző összeállítású hangszercsoport és orgona látja el. Schütz több jelenetre tagozódó müvével, a Karácsonyi históriával 1664-ben megszületett az első német oratórium. A mű - akárcsak maga Schütz is - évszázadokra feledésbe merült, csak a század elején bukkant rá Schering zene­kutató az uppsalai egyetem por­lepte kéziratai között. Schütz 1666-ban komponálta a Máté-passiót. A mű drámaian kifejező erejű recitatívókból és a- capella karokból áll. Jelentősek a négyszólamú latin nyelvű motet­ták, a Cantines sacrae, valamint a világias hangú Német zsoltárok. Schütz csaknem egész életmű­vét foglalja össze a Symphoniae sacrae három kötete. Valóságos énekes-kamaramuzsikával állunk szemben a harmadik kötetben: az énekhangok csak szólisztikusan jelentkeznek, Schütz teljesen el­hagyja a kórust, viszont színes a hangösszeállítás: hegedűk, fu­rulyák, fagottok, trombiták, harso­nák jutnak fontos szerephez. E kompozíciók valóságos drámai jelenetsorok és egyenesen mutat­nak előre Bach passiói és Hándel oratóriumai felé. Színházterem és színpad nélkül Schütz megterem­tette a harmincéves háború han­gulatát tükröző német zenedrá­mát! Egyébként ő volt az elsó német komponista, aki Daphné címmel operát is írt, de a mű elveszett. Heinrich Schütz az első európai jelentőségű német muzsikus s bár ritkán játsszák, éneklik alkotásait, a mostani jubileum jó alkalom ar­ra, hogy rangjához méltó helyet kapjon nemcsak a zene történeté­ben, hanem leporolt műveinek előadásával a hallgató tudatában is. DELMÁR GÁBOR A költő egykoron szeretteit, ro­konait szólongatta, mára már újabb hozzátartozókkal, szellemi rokonokkal gyarapodott ez a csa­lád, s otthona - nemcsak az a vir­tuális, hanem a valóságos is - be­népesült a múlt kézzelfogható em­lékeivel, hogy aztán mindez új for­mában feloldódjék a költészeté­ben, szinte a dialektika törvényei szerint. Ozsvald Árpád nemcsak halk szavú, hanem rejtőzködő költő is. Ha nem tartanék attól, hogy eset­leg félreértik, azt is mondhatnám: az egykori kódexmásoló barátok­hoz hasonlóan igyekszik a háttér­ben maradni, mintha azok a dol­gok, amelyekről ír, nem is vele lennének kapcsolatosak, ő csupán lejegyzi őket, mert ez a feladata. De ez csak látszat, amely könnyen megtévesztheti az embert, hiszen Ozsvald éppen ezzel a magára vállalt krónikás-szereppel leplezi le saját magát; szemérmes visz- szafogottsága nagyon is mély ér­zelmeket, őszinte fájdalmat és szomorúságot takar, a tárgyilagos, már-már kimért hang a költő ben­sőjében szilajkodó szenvedélye­ket tartja kötőféken. Én mindenek­előtt ezt az önuralmat és fegyel­met tisztelem benne. Mert talán izgalmas lehet az őszinte, szenve­délyes kitárulkozás, az érzelmek szabad, parttalan áradása, de az ember dolga mégiscsak a rendte­remtés, az építkezés, az össze­függések keresése és felmutatá­sa, amit egyetlen szóval úgy is mondhatnánk: szintézis. Nem csak új könyvének címe sejteti, a versei is azt bizonyítják, hogy Ozsvald Árpád tudatosan keresi a helyét ebben a világban, ami az ő esetében azt jelenti, hogy min­denekelőtt önmagát igyekszik meglelni. Költészete kezdettől fog­va ennek a szüntelen önkeresés- nek-önépítésnek a szolgálatában formálódott. Az ozsvaldi líra mára már teljesen letisztult; megszaba­dult a fölösleges jelzőktől, a hosz- szadalmas leírásoktól. Új versei­ben néhány szóval képes annyit kifejezni és elmondani, mint ré­gebben egész versszakokkal. Pél­daként hadd idézzem A fák halála című versét: Meghalnak egyszer a fák is... Gyökerük elereszti a földet, mint a vasvilla nyelét nagyapám Ledőlnek, süvegkorona mellükön, felettük asszonyként sír a szél, testüket tisztára mossa a folyó - de holtan sem jutnak el soha a tengerig. De választhattam volna más dara­bokat is a kötetből, hiszen a legjobb verseinek éppen ez a tömörség a legnagyobb erénye. A recen­zens örömmel nyugtázhatja, hogy Ozsvald Árpád költészete nem­csak mennyiségileg, hanem minő­ségileg is szúniölenül gyarapodik az idő múlásával. (Madách, 1985) LACZA TIHAMÉR ÚJ SZÓ Könözsi István felvétele 1985. X. 17.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents