Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)
1985-09-11 / 214. szám, szerda
JÉGKORONG Hagyományos erőfelmérés Háromszor: Csehszlovákia - Szovjetunió (tv) - Már hagyománnyá vált, hogy minden esztendő szeptemberében megmérkőzik egymással Csehszlovákia és a Szovjetunió jégkorong-válogatottja. Ezúttal szeptember 11-én Brnóban, 13-án Prágában, 14-én Pardubicében mérik össze erejüket a csehszlovák és a szovjet korongozók. Az „előjátékra“ már sor került: a BEK- döntőben a CSZKA Moszkva 6:4-re verte a Dukla Jihlavát. A csehszlovák válogatott új edzőkettőse, Ján Starší és František Pospíšil véleménye szerint a Szovjetunió elleni találkozók a felkészülés utolsó szakaszának lezárását jelenti. Mint ismeretes, csapatunk a július 29.-i edzőtáborozással kezdte meg felkészülését az új idényre. Utána kétszer legyőzte idegenben Svédország újjáalakított együttesét, melyben csak öten szerepeltek olyanok, akik ott voltak a prágai világbajnokságon. Ján Starši: „Elégedettek vagyunk a két mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel, de a végkövetkeztetést a felkészülés első szakaszáról csak az előttünk álló három meccs után vonhatjuk le. Még mindig csak ismerkedünk a játékosokkal, ôk pedig egymással, hiszen sokan hiányoznak a világbajnokságot nyert gárdából.“ Bizony, nincsenek könnyű helyzetben a szakvezetők. Sok a sérült. Lála és Rusnák műtét után csak most kezdte el az edzéseket, a BEK-döntóben megsérült a hátvéd Musil, betegség miatt nem léphet pályára Horava, Svoboda és Dornič. Ha ehhez hozzászámítjuk még Králikot, Lukáčot és Richtert, akik elbúcsúztak a címeTyihonov színvonalas mérkőzéseket vár ÚJ SZÚ 7 1985. IX. 11. (ČSTK) - „A prágai világbajnokság után kicsit szomorkás volt a hangulatunk, sokan bíráltak bennünket, s az igazat megvallva: jogosan...“ igy nyilatkozott Viktor Tyihonov edző röviddel azután, hogy kedden megérkezett Prágába a Szovjetunió jégkorong-válogatottja. Négy hónappal a világbajnokság után a szovjet válogatott néhány új játékossal érkezett Csehszlovákia fővárosába. Az együttes újoncai: Sundrov kapus, Mikulcsik hátvéd és négy csatár: Hmilev, Boldin, Torgajev SPORTHÍRADÓ • A dán profi Hans Henrik Orsted új világrekordot állított fel az egyórás kerékpározásban az olaszországi Bassano del Grappában, amely 600 méterrel a tengerszint fölött fekszik. 60 perc alatt 48,140 km-t hajtott. A korábbi rekordot a belga Bracke tartotta 48,093 km-rel. A magaslati pályákon külön tartják nyilván a világcsúcsot. • Niki Lauda, a Forma-1 autóverseny tavalyi világbajnoka azt javasolta, hogy töröljék a versenysorozatból a Dél-afrikai Köztársaság Nagydiját, amely november 17-én a VB zárórendezvénye lenne. Az Osztrák Rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: Dél- Afrikában komolyabb problémákra kellene összpontosítani a figyelmet, mint a Forma-1 versenyre. Döntetlen (ČSTK) - Moszkvában folytatódott a Karpov-Kaszparov férfi sakkvilágbajnoki döntő. A 3. játszma a 20. lépésben döntetlenül ért véget. A 4 partira holnap kerül sor, a fehér bábokat Karpov vezeti. Az állás 2:1 Kaszpa- rov javára. VB-selejtezők négy csoportban Ma a labdarúgó VB négy európai csoportjában játszanak összesen öt mérkőzést, amelyek iránt jelentős érdeklődés nyilvánul meg. I. csoport: Lengyelország - Belgium. A latolgatásnál nem indulhatunk ki annak a lengyel csapatnak a teljesítményéből. amely a múlt szerdán Prágában kikapott, s a házigazda figyelmét nyilván az sem kerüli el, hogy hasonló helyzetben Albániával 2:2-re mérkőzött. Most elég volna a döntetlen is. A belgák idegenben e selejtezők során nem tündököltek. Albániában 2:0-ra kikaptak, Görögországban gól nélkül mérkőztek. Mind a lengyel, mind a belga csapat szeretné elkerülni a csoport 2. helyét, amely a hollandokkal két mérkőzésre kényszerítené a mexikói VB egy további helyéért. III. csoport: Anglia - Románia. Aligha ismétlődik meg a bukaresti 0:0. Törökország - Észak-írország. A vendégek győzhetnek, s akkor nagy marad a versenyfutás a csoport 2. helyéért a románokkal. IV. csoport: NDK - Franciaország. Érdekes, hogy az Európa- bajnok francia együttes eddig idegenben a selejtezők során nem tündökölt. A Jugoszláviában elért 0:0 még elfogadható, de a Szófiában elszenvedett 2:0-ás vereség enyhén szólva meglepő. A kemény, rámenős és határozott NDK legénység ellen is nehéz dolga lesz Platiniéknak. VI. Svájc - Írország. A svájci csapaton még az is bajosan segítene, ha visszafizetne az íreknek a tőlük idegenben elszenvedett 3:0-ás vereségért, mert a helvét tizenegynek még Dániába kell utaznia és a norvégok elleni hazai mérkőzés sem Ígérkezik előre lefutottnak. (za) és Szemak. Az ismert játékosok közül viszont hiányzik Miskin, Larionov, Makarov, Krutov és Geraszimov. Nem utazhatott Prágába Drozgyeckij sem, aki a franciaországi Megéve-ben rendezett BEK-döntón megsérült. Viktor Tyihonov a továbbiakban hangsúlyozta: - Nem volt különleges felkészülés e mérkőzéssorozatra. Hétfőn találkoztunk Moszkvában, tartottunk egy közös edzést és kedden repültünk Prágába. Valamennyi válogatott játékos a nyáron szorgalmasan edzett egyesületében. A brnói, prágai és pardubicei barátságos mérkőzésektől színvonalas jégkorongot várok, mert az egymás elleni találkozóinkon a játék mindig magas színvonalú! Nagyon kiváncsi vagyok játékosaim teljesítményére, valamint arra is, hogy milyen játékot nyújt Csehszlovákia az új edzők vezetésével... A szovjet jégkorong-válogatottban a következő 24 játékos kapott helyet - kapusok: Milnyikov (Traktor Cselja- binszk) és Sundrov (Szokol Kijev), hátvédek: Biljaletgyinov, Pervuhin, Mikulcsik (Dinamó Moszkva), Fetyiszov, Kaszatonov, Sztarikov, Sztyel- nov, Guszarov, írek Gimajev (CSZKA Moszkva), csatárok: Szvetlov, Szem- jonov, Jasin, Leonov, Zubrilcsev (Dinamó Moszkva), Tyumenyev, Boldin (Szpartak Moszkva), Varnakov, Torgajev (Torpedo Gorkij), Szemak (Sza- lavat Julajev Ufa), Hmilev (Krilja Szov- jetov), Homutov, Bikov (CSZKA Moszkva). Miskin kapus és az első támadósor, Makarov, Larionov, Krutov a Szovjetunió B-csapatának színeiben játszik a finnországi barátságos találkozókon, amelyekre a Csehszlovákia - Szovjetunió mérkőzésekkel azonos időpontokban kerül sor. Sportfogadás A Športka 36. játékhete I. húzásának nyereményei: I. és II. dij: nincs nyertes, III. dij: 102 nyertes á 16 190 korona, IV. díj: 5043 nyertes á 520 korona, V. dij: 98 591 nyertes á 45 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. dij: nincs nyertes, II. dij: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 157 nyertes á 10 140 korona, IV. díj: 7544 nyertes á 400 korona, V. dij: 123 930 nyertes á 30 korona. A Sazka 36. játékhetének nyereményei: I. díj: 377 nyertes á 810 korona, II. dij: 7102 nyertes á 90 korona, III. díj: 51 865 nyertes á 10 korona. (ČSTK) res meztől, akkor világos: új játékosok kapnak lehetőséget. A két edző a következő koron- gozókat nevezte a három mérkőzésre: Hašek, šindel; Kadlec, Stavjaňa, Bénák, Uvíra, Bôžik, Bokroš, Suchánek; Rosol, Ružička, Hrdina - Válek, Pašek, šejba - Janecký, Vodila, Liba - Dudáček, Kameš, Caldr - Je- ŕábek, Lach, Pivoňka. Samaranch távirata (ČSTK) - A Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottsága táviratot kapott Juan Antonio Sa- maranchtól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökétől a következő szöveggel: „Gratulálok Hana Mandlí- ková és Ivan Lendl Flushing Meadow-i ragyogó diadalához. Kérem, adják át nekik szívélyes üdvözletemet.“ Női kosárlabda-EB Váratlan vereség (ton) - Vicenzában a 20. női kosárlabda Európa-bajnokságon a csehszlovák válogatott várakozáson aluli teljesítménynyel súlyos vereséget szenvedett Romániától, amelyet az idén kétszer is fölényesen legyőzött (legutóbb Csehszlovákia Nagydíján 26 pontos különbséggel!) Csak az első hét perc hozott kiegyensúlyozott játékot. Ezt követően a csehszlovák lányok egyre gyakrabban hibáztak és a kosár alatt a románok uralták a mezőnyt. Jóllehet az első játékrészben a beteg Zarevúcka kivételével minden játékos lehetőséget kapott, a csapat teljesítményén ez nem érződött. Szünet után teljesen szétesett a csehszlovák válogatott, hibát hibára halmozott a védekezésben és a támadásban is. A román lányok minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket. A B-csoportban szereplő magyar válogatott második mérkőzésén a lengyelek ellen lépett pályára és megszerezte második győzelmét. A magyar együttes, akárcsak a nyitónapon a spanyolok ellen, most is gyengén védekezett. Németh Ágnes vezetésével csak a 10. percben vette át a vezetést, a félidő hajrájára azonban már megnyugtató előnyt szerzett. A 33. percben 60:36 volt az állás és ekkor a cserejátékosok is pályára léphettek. Ebben a csoportban nagy érdeklődés kísérte a Szovjetunió és a házigazda Olaszország összecsapását. A 18-szoros címvédő szovjet válogatott magabiztosan nyerte a találkozót. Eredmények - A-csoport: Románia - Csehszlovákia 79:52 (42:29), Franciaország - Hollandia 57:39 (30:14), Jugoszlávia- Bulgária 67:66 (37:33). B-csoport: Magyarország- Lengyelország 76:54 (33:25), Szovjetunió - Olaszország 75:57 (44:27). Szovjet és amerikai sportolók találkozói A szovjet fővárosban tanácskozott a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség. A világ minden részéről összegyűlt újságírókat fogadta Marat Gramov, a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke. A szovjet sportvezető kérdésekre válaszolva elmondta, hogy jelentős mértékben erősödnek hazája sport- kapcsolatai. A közeljövőben írnak alá megállapodást például Kínával Jó és sokoldalú kapcsolat alakult ki az Egyesült Államok sportmozgalmával. Rendszeresek és sok sportágra vonatkoznak a kapcsolatok, gyakran találkoznak a két ország sportolói. Ezt a helyzetet rögzíti és erősíti meg az a megállapodás, amelyet szeptember 15-én az Egyesült Államokban írnak alá a két ország sportvezetői. Marat Gramov részletesen beszámolt a jövő óv júliusára Moszkvában Hana Mandliková és Ivan Lendl öröme az USA nemzetközi tenisz- bajnokságának döntője után. Mandliková a döntőben Navrátilovát, Lendl pedig McEnroe-t győzte le (ČSTK-felv.) I. LABDARÚGÓ-LIGA Bohemians - Sparta Praha 2:1 (0:1) Az I. labdarúgó-liga negyedik fordulójának előrehozott mérkőzésén tegnap Prágában a Bohemians saját pályáján 2:1 (0:1) arányban győzött a Sparta ellen. A rangadón megérdemelt Bohe- mians-siker született. A vendéglátó együttes nagy erővel kezdett, s az első 20 percben két helyzetet dolgozott ki. Előbb Chaloupka lövését rúgták ki a gólvonalról a vendégek, majd nem sokkal később Mičinec lövésének állta útját a gólvonal előtt Bielik. A Sparta Procházka két veszélyes lövésével válaszolt, de továbbra is a Bohemians futballozott fölényben. Ennek ellenére Chovanec a 45. percben a Spar- tának szerzett vezetést. A Bohemians az 55. percben egyenlített Koukal révén, utána állandóan a hazaiak irányították a mérkőzést. A zöld-fehérek nagy igyekezetét a 74. percben koronázta siker: Levý beívelt labdáját a Sparta középhátvédje, Drahokoupil saját csapata hálójába „helyezte“. A találkozót 13 000 néző előtt Ma- tušík vezette. Sárga lap: šajtar, ill. Drahokoupil, Hašek. Ma a következő mérkőzésekkel folytatódik a 4. forduló: Olomouc - DAC, Trnava - Cheb, Lokomotíva - Inter, Prešov- Banská Bystrica, Dukla Praha- Slávia Praha. Vítkovice - Ostrava, Žilina - České Budéjovice. • Kisorsolták a Montrealban november 3—10 között sorra kerülő tor- nász-VB női csapatainak csoportbeosztását. Csehszlovákia képviselői Dánia, Svédország és egy vegyescsapat társaságában mutatják be gyakorlataikat. 20. sportlövő-EB Érmek és helyezések (ton) - Újabb csehszlovák érmek születtek a jugoszláviai Eszéken a puska, pisztoly és futóvadlövő EB-n. A gyorstüzelő pisztolylövésben, valamint a futóvadlövésben a csehszlovák csapat második, illetve harmadik lett. A junior fiúk standard pisztolylövésében a válogatott az erős mezőnyben ugyancsak megszerezte a harmadik helyet. Jó napjuk volt a magyar futóvadlö- vóknek. Keczeli Zoltán 582 körrel lett Európa-bajnok, s a magyar együttes pedig 1765 körrel, új világrekorddal vehetett át aranyérmet. Eredmények - gyorstüzelő pisztoly: 1. Paulis (osztrák) 591, 2. Tka- csev 591, 3. Turla (szovjetek) 591... 7. Némethy 589... 13. Putna 585... 15. Andrlík 584. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 1770 - világcsúcs, 2. Csehszlovákia 1758, 3. Finnország 1754. Futóvadlövés: 1. Keczeli (magyar) 592, 2. Luzsov (szovjet) 591, 3. Weigel (NDK-beli) 590... 7. Račanský 586... 11. Kermeit 584. ..13. Tesár 583. Csapatversen: 1. Magyarország 1765 - világcsúcs, 2. NDK 1758, 3. Csehszlovákia 1753. Kisöbű sportpuska, 60 lövéses, fekvő: 1. Ivanov (szovjet) 599. Csapat: 1. Szovjetunió 1170 — világcsúcs. Női standard puska, egyéni: 1. Matova (bolgár) 584. Csapatverseny: 1. Bulgária 1745 - világcsúcs. Standard pisztoly, 3x20 lövés: 1. Kuzmin (szovjet) 580, 2. Palokaugas 578, 3. Makinen (finnek) 578... 13. Putna 570... 22. Hurt 564... 25. Andrlík 559. Csapatverseny: 1. Szovjetunió 1725, 2. Finnország 1722, 3. Olaszország 1720... 8. Csehszlovákia 1693. Juniorok, csapatverseny: 1. Szovjetunió 1696, 2. Franciaország 1665, 3. Csehszlovákia 1660. Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok tervezett nagy nemzetközi viadalról is. Ennek neve oroszul Dobraja Volja, angolul pedig Good Vili, magyarra Jó Akaratnak vagy Jó Szándéknak lehet fordítani. Tizenöt vagy tizenhat sportágban találkoznak a két ország sportolói, azonban vetélkedőjükre meghívnak kiemelkedő egyéniségeket a világ más országaiból is. A nemzetközi szövetségek támogatják a kezdeményezést, mindössze a kosárlabdával vannak egyeztetési nehézségek, hiszen a sportág világbajnokságára kerül sor a Jó Szándék játékok időpontjában. A szovjet sportvezető kifejtette, hogy nem olimpiát helyettesítő eseményről van szó, hiszen az ötkarikás játékok elsőségét mindkét ország vallja. Inkább új hagyományt szeretnének teremteni a rendszeres versengésben, s ezt az is mutatja, hogy a következő játékokat 1990-ben az Egyesült Államokban rendezik. Kelet-Szlovákia KERÜLETI-BAJNOKSÁG - keleti csoport: Budkovce - Sabinov 1:2, Medzilaborce - Sečovce 5:2, Kračunovce- Kráľ. Chlmec 3:0, Stakčin - Nac. Ves 1:0, Š. Michaľany - Raslavice 3:2, Vranov - Strážske 3:0, Fintice - Bystré 1:0. 1. Sabinov 4 4 0 0 13:4 8 2. Vranov 4 3 1 0 15:3 7 3. Š. Michaľany 4 3 0 1 9:1 6 4. Fintice 4 3 0 1 4:5 6 5. Kračunovce 4 2 11 7:3 5 6. Medzilaborce 4 12 1 6:5 4 7. Stakčin 4 2 0 2 4:4 4 8. Raslavice 4 2 0 2 4:7 4 9. Bystré 4 112 4:8 3 10. Kráľ. Chlmec 4 112 3:9 3 11. Nac. Ves 4 0 2 2 3:5 2 12. Budkovce 4 1 0 3 6:9 2 13. Strážske 4 1 0 3 3:7 2 14. Sečovce 4 0 0 4 4:15 0 Nyugati csoport: Prakovce - IS Košice 0:0, Kežmarok - Lokomotíva Košice jun. 3:1, Moldava - Poproč 2:2, Sp. Vlachy - N. Myšľa 3:0, Spoje Košice - St. Ľubovňa 3:4, Lubeník- Krompachy 2:0, Rožňava - Ľubica 2:1. 1. Lubeník 4 3 1 0 7:0 7 2. St. Ľubovňa 4 2 2 0 7.4 6 3. IS Košice 4 2 11 6:4 5 4 Spoje 4 2 0 2 10:9 4 5. Poproč 4 12 1 7:7 4 6. Rožňava 4 2 0 2 6:7 4 7. Krompachy 4 12 1 3:4 4 8. Sp. Vlachy 4 12 1 5:7 4 9 Prakovce 4 12 1 2:4 4 10. Kežmarok 4 112 3:4 3 11. Lokomotíva jun. 4 112 8:10 3 12. Moldava 4 0 3 1 3:5 3 13. N. Myšľa 4 112 2:5 3 14. Ľubica 4 1 0 3 9:8 2 I. OSZTÁLY Zempléni csoport: Belá - Kochanovce 3:0, Michaľany - Somotor 3:0, Humenné B - Sobrance 2:1, Tušice- Dlhé 2:1, Čierna - Lastomír 5:1, Zalužice - Petrovce 3:0, Brekov - Malčice 1:0. 1. Zalužice 4 3 1 0 15:2 7 2. Lastomír 4 3 0 1 12:8 6 3. Dlhé 4 2 11 12:5 5 4. Čierna 4 2 1 1 14:7 5 5. Michaľany 4 2 11 9:5 5 6. Kochanovce 4 2 11 7:7 5 7. Petrovce 4 2 0 2 5:6 4 8. Belá 4 2 0 2 7:11 4 9. Tušice 4 2 0 2 4:12 4 10. Malčice 4 112 9:8 3 11. Sobrance 4 112 6:6 3 12. Humenné B 4 112 6:13 3 13. Brekov 4 1 0 3 2:10 2 14. Somotor 4 0 0 4 2:10 0 Košicei csoport: ZŤS Košice B - Valaliky 2:2, Mokrance - šaca 2:1, Seňa - Revúca 0:0, Myslava - Barca 2:1, ČSAD - VVLŠ 1:2, Družstevná- Geča 3:1, V. Ida - Dobšina 1:0. 1. Revúca 4 3 1 0 5:0 7 2. VVLŠ 4 2 11 8:5 5 3. Myslava 3 2 1 0 6:4 5 4. Družstevná 3 2 1 0 5:2 5 5. Barca 4 2 0 2 9:5 4 6. Dobšina 4 2 0 2 7:5 4 7. Valaliky 4 12 1 8:8 4 8. ČSAD 4 12 1 5:5 4 9. Mokrance 4 2 0 2 3:8 4 10. Šaca 4 112 10:9 3 11. Seňa 4 112 2:4 3 12. Geča 4 1 1 2 4:6 3 13. V. Ida 4 1 0 3 2:4 2 14. ZtS B 3 0 0 3 2:12 0