Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)
1985-09-09 / 212. szám, hétfő
Csúcsteljesítményt ért el a szénipar JOSEF KORČÁK ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) önökkel együtt örülünk az elmúlt bányá^zév jó eredményeinek. Ezekért az eredményekért őszinte köszönetét mondok önöknek a párt- és kormányküldöttség nevében, valamint Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke nevében. Meggyőződésünk, hogy sikereik megbecsülése kötelezi önöket igyekezetük fokozására, s ezáltal népgazdaságunk szükségleteinek kielégítésére, otthonaink áram- és hőellátására. Tüzelőanyag- és energetikai bázisunk az elmúlt télen sikeresen helytállt felkészültsége igényes próbatétjében. Az idei tél következményeit sikerült áthidalnunk. Az ipar és lényegében az építőipar is behozta a termelési kiesést. Az idei terv teljesítése érdekében azonban többet kell tennünk minőségi vonatkozásban. S ebben az évben sem hanyagolhatjuk el a téli időszakra történő felelősségteljes felkészülést. Népgazdaságunk az elmúlt években helyes irányban fejlődött és növekedett a teljesítőképessége. Ez egyebek között annak volt köszönhető, hogy a szén-, az ércbányászat, az energetika, a gázgyártás, az uránipar és a geológia dolgozói áldozatkészen teljesítették és túlteljesítették a terveket. Nemcsak nálunk, hanem világszerte a gazdasági fejlődésnek és az életszínvonal emelkedésének egyik alapvető előfeltétele a jó energia- és nyersanyag-gazdál- kodás. A szénkészlet hazánk nagy, de nem kimeríthetetlen kincse. Ezért ésszerűen kell vele gazdálkodnunk. Társadalmunk becsüli azoknak munkáját, akik a szenet nehéz körülmények között fejtik. Ezért a termelési feladatok teljesítésének szorgalmazásán túl elmélyítjük gondoskodásunkat a bányászokról és szociális szükségleteik kielégítéséről. Az elmúlt fél évtizedben sok mindent elértünk e nyersanyag fejtésében, az energiatermelésben és népgazdaságunk egyéb területein is. Ez elismerést érdemel. Hazánk és gazdaságunk jövője azonban nagymértékben attól függ, hogy milyen ütemben és mennyiben sikerül csökkentenünk a termelés és a fogyasztás energiaigényességét. A háború óta bányáinkban és erőműveinkben sokminden megváltozott. Ma további forradalmi változások elótt állunk, amelyek összefüggnek az automatizálás, a mikroelektronika fejlődésével, valamint a tudományos-technikai torradalom további vívmányaival. Ezzel egyidejűleg növekednek a képesítéssel, minden területen a káderek gondolkodásmódjának formálásával szembeni igények is. Egy pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy nemcsak a magasabb munkatermelékenység érdekében korszerűsítünk, hanem az ember nagyobb biztonsága, a munkakörülmények szüntelen javítása érdekében is. A technológiai fegyelem és a biztonsági előírások szigorú megtartásából sehol, senkinek sem tehetünk engedményt. Az erőforrások és a lehetőségek minél jobb kihasználására törekszünk, hogy a nemzeti jövedelem gyarapításának üteme megteremtse a társadalmi szükségletek jobb kielégítésének előfeltételeit. A 8. ötéves tervidőszak céljainak minden ágazat és vállalat reális feltételeiből kell kiindulniuk. Semmiképpen sem törődhetünk bele a túlzott elővigyázatosságba, a tartalékok eltitkolásának törekvéseibe, a tervezés és az irányítás elavult gyakorlati módszereibe. Az 1986. évi tervnek és a 8. ötéves tervnek színvonalas előkészítése, valamint a hosszú távra szóló prognózisnak kidolgozása a káderek fontos próbatétje. Mércéje annak, hogyan értelmezik a gyakorlatban a CSKP politikáját, miképp alakítják át a munka módszereit és stílusát, hogyan tökéletesítik - az új követelményekkel összhangban - a gazdasági tevékenységet. A jelen helyzetben nagyobb mértékben érvényes, mint bármikor azelőtt, hogy a terv színvonalas kidolgozásától függ hazánknak, a népgazdaság ágazatainak és a vállalatoknak további fejlődése. A világgazdasági mérce szigorú és könyörtelen. Csak az élenjáró termelőkkel folytatott versengés sikerei egyengetik az elórevezető utat. Eredményeinket a legfejlettebb államokkal kell egybevetnünk. A szocialista és a tőkés piacokon a vállalataink helytállásáért vívott harcnak, de egyben a gazdasági hatékonyság növelésének is fontos frontja az energia- takarékos gépek és gépi berendezés előállítása. Nem kevés a hazai és import tüzelőanyagunk, illetve energiánk. A múltban azonban sokan túlságosan rászoktak az erőforrások fokozott igénybevételére és még mindig nem törekednek megfelelően gazdaságos kihasználásukra. Népgazdaságunk helyzete annál jobb lesz, minél hamarabb sikerül gyakorlattá váltanunk azt az elvet, hogy nem az erőforrások gyarapításába, hanem jobb kihasználásukba kell beruháznunk. Gazdaságunkban továbbra is az egyik legfontosabb feladat a fogyasztás ésszerűsítése. Tavaly a szén fejtésében a jövőben már megismételhetetlen csúcsszintet értünk el. A villamos energia és mind nagyobb mértékben a hő termelésének további növekménye az atomerőművek építésétől függ. Ennek során fejlett kohászati és gépipari bázisunkra az építőipari és a szerelóü- zemek tapasztalataira és saját nyersanyagalapunkra támaszkodunk. Az új atomerőművek építésének eldöntésekor szem előtt kell tartanunk az összes következményt. Nemcsak a célszerűséget, a költségszintet kell mérlegelnünk, hanem a környezeti hatásokat is. Már nem engedhetjük meg a környezeti viszonyok további rosszabbodását. Ellenkezőleg, minden új beruházásnak és korszerűsítésnek javítania kell a jelenlegi helyzeten. A nem komplex nyersanyagbázissal rendelkező kis országunk számára a tüzelőanyag- és az energiaszükséglet kielégítése szempontjából ma és a jövőben is alapvető jelentősége van a KGST-n belül együttműködés tökéletesítésének. Ezen a területen is stratégiánk alapja a CSSZSZK és a Szovjetunió ezredfordulóig szóló hosszú távú gazdasági és tudományosműszaki együttműködésének programja, amelyet Gorbacsov és Husák elvtárs írt alá. A népgazdaság gyorsabb fejlesztésére az késztet bennünket, hogy emelni kívánjuk az életszínvonalat, célunk az ember boldogsága és megelégedettsége. Ezért a 8. ötéves tervidőszakban határozottabban kívánjuk megvalósítani a párt stratégiai irányvonalát, amelynek lényege a gazdaság intenzifikálása hatékonyságának növelése, a társadalmi munkatermelékenységnek és a munka minőségének javítása. Engedjék meg, hogy beszédem zárórészében őszinte köszönetét mondjak a kitüntetett kollektíváknak és dolgozóknak. Meggyőződésem, hogy kollektíváikkal egyetemben a következő időszakban is derekasan hozzájárulnak szocialista hazánk fejlődéséhez és munkájuk eredményeivel a CSKP XVII. kongresszusának színvonalas előkészítéséhez. Sok sikert, jó egészséget és elégedettséget kívánok önöknek. Béke- és barátsági ünnepségek számos járásban (ČSTK) - Szombaton és vasárnap országszerte megtartották a béke és a csehszlovák-szovjet barátság ünnepségeit. Résztvevőik egyöntetűen támogatták a Szovjetuniónak és a szocialista közösség további országainak konstruktív békejavaslatait. Kifejezésre juttatták, hogy ezek a javaslatok a nemzetközi feszültség enyhülését, a nukleáris fegyverek korlátozását és teljes felszámolását, az atomháború veszélyének elhárítását és a békés jövő szavatolását célzó reális lépések. Az SZSZK fővárosának dolgozói és ifjúsága békemanifesztáció- ját Rusovcében tartották meg. Az ünnepségen részt vett a városi pártbizottság küdöttsége, amelyet Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a városi pártbizottság vezető titkára vezetett. Jelen volt Viktor Gyigyenko ezredes, a bratislavai szovjet katonai parancsnokság képviselője is. Ünnepi beszédében František Pallér, a városi pártbizottság titkára megemlékezett a szlovák nemzeti felkelésnek és hazánk felszabadításának hőseiről, akik életüket áldozták jelenünkért. Az aratás befejezése alkalmából kiemelte a főváros környéki mezőgazdasági dolgozók sikerét, az állami terv feladatainak túlteljesítését is. A Gottwaldovi járásban, Plošti- nán megrendezett ünnepségen vasárnap részt vett Miloš Jakeš, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, valamint Milan Kiusák, a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Cseh Központi Bizottságának elnöke, cseh kulturális miniszter is. Jelen volt Borisz Mozduhov, a Szovjetunió brnói főkonzulja. Miloš Jakeš elvtárs beszédében a többi között kiemelte a Gottwaldovi járás eredményeit az ötéves tervidőszak feladatainak teljesítésében. Hangsúlyozta azonban, hogy ezekkel az eredményekkel nem elégedhetünk meg, mivel nem minden vállalat felel meg a követelményeknek, főleg a népgazdaság hatékonyságának növelésében. Beszéde zárórészében kiemelte a szocialista országokkal, főleg a Szovjetunióval való sokoldalú együttműködésünk előnyösségét. Az ünnepségnek több mint 12 ezer résztvevője volt. A kassai (Košice) békeünnepség zárónapján Miroslav Válek, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kulturális minisztere beszédében hangsúlyozta: Korunk világában a dolgozó ember tanácstalanná válna, ha nem lenne a Szovjetunió, a többi szocialista ország és világszerte az erős békemozgalom. Ennek köszönhetően munkánkkal és a CSKP politikájának támogatásával hozzájárulhatunk a béke megőrzéséhez. Nyikolaj Kuznyecov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulátusának konzulja is kifejtette azt a meggyőződését, hogy a jövő a szocialista közösségé, amelynek országai egységesen és mind szorosabb együttműködésben képesek megvédeni a világbékét. Svitavyban a járási békeünnepség résztvevőihez Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára intézett beszédet. Tolmácsolta a CSKP Központi Bizottságának, a CSSZSZK kormányának és Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, a köztársaság elnökének szívélyes üdvözletét. Beszéde további részében főleg a nemzetközi helyzettel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy a Szovjetunió konstruktív békejavaslatait az Egyesült Államok elutasítja, s ami a legrosszabb, hozzáfogott a világűr militarizálásához is. - Márpedig mindenkinek meg kell értenie - mondotta hogy az ilyen program megvalósítása törvényszerűen egyet jelentene a fegyverkezési verseny új, rendkívül veszélyes fordulójával, amely fokozná a lázas fegyverkezést és közelebb hozná az atomkatasztrófát. Ezért ma a legfontosabb feladat leküzdhetetlen akadályt emelni a világűr militarizálá- sa minden kísérletének útjába. Mihail Gorbacsov válasza egy indiai kutatóintézet vezetőinek A szovjet kezdeményezés a béke megszilárdítását célozza (ČSTK) - Az el nem kötelezett országok mozgalmával foglalkozó indiai kutatóintézet levelet küldött Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának, amelyben üdvözli a Szovjetuniónak azt a döntését, hogy egyoldalúan leállítja az összes nukleáris robbantást. Az üzenet ezt a Szovjetunió újabb jelentős békekezdeményezéseként értékeli, amelynek célja a feszültség enyhítése, a kedvező légkör megteremtése a nemzetközi együttműködés fejlesztéséhez és a béke megszilárdítása az egész világon. Mihail Gorbacsov válaszában ez áll: Ószintén köszönetét mondok kutatóintézetük vezetőségének a szívélyes és baráti üzenetért, azért, hogy támogatják a Szovjetunió békés külpolitikai javaslatait, amelyek a nemzetközi feszültség enyhítését, az atomháborús veszély felszámolását szorgalmazzák. Meg szeretném említeni, a Szovjetunió annak érdekében, hogy kedvező körülményeket teremtsen az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról szóló nemzetközi megállapodás megkötéséhez, sok alkalommal javasolta a nukleáris eszközökkel rendelkező országoknak, hogy mondjanak moratóriumot minden atomrobbantásra. Sajnos, mindeddig ezt nem sikerült elérni. Ennek érdekében tett közelmúltbani kezdeményezésünk a Nyugaton sokaknak nem tetszik. Az amerikai kormány nem kívánja követni a Szovjetunió példáját, amely az év végéig egyoldalúan leállította az atomrobbantásokat. Washington továbbra is a lázas fegyverkezés fokozására törekszik, s folytatja a nukleáris kísérleteket. Ha az Egyesült Államok csatlakozna kezdeményezésünkhöz, az lehetővé tenné az általunk meghirdetett moratórium meghosszabbítását, ami viszont jelentős mértékben javítaná az atomrobbantások problémája általános megoldásának lehetőségét. Hangsúlyoznom kell, a Szovjetunió tartósan törekszik az atomfegyverek felszámolására, amióta csak e fegyverek megjelentek. Továbbra is következetesen kutatjuk a háborús veszély elhárítása, a világbéke megszilárdítása felé vezető utakat. A leszerelés terén tett gyakorlati intézkedések hatalmas eszközöket szabadítanának fel, s ezeket az emberiség békés fejlődésére lehetne fordítani. Többek között az olyan égető gondok megoldására, mint a szegénység, az éhség, a betegségek, az írástudatlanság - mindezt még nem sikerült felszámolni sok olyan országban, amelyek a közelmúltban még a gyarmati kizsákmányolás alatt éltek. A szovjet emberek nagyra értékelik India hozzájárulását a békéért, a nemzetek biztonságáért vívott harchoz. A hétszázmillió békesze- retó indiai állampolgár hangját nemcsak Ázsiában hallják az emberek, hanem annak határain túl is. India az el nem kötelezettek mozgalmának elismert vezetőjeként sokat tesz e harc erősítéséért, fejlesztéséért. Mély meggyőződésünk, hogy a Szovjetunió és India között dinamikusan fejlődő barátság és együttműködés, odaadásuk a béke ügye iránt, jelentős tényezője a termonukleáris fenyegetés elhárításáért, a földi élet megőrzéséért folytatott küzdelemnek. Vaszilij Rikov, a Szovjetunió indiai nagykövete Mihail Gorbacsov üzenetét pénteken este ünnepélyes keretek között adta át az említett indiai kutatóintézet igazgatójának, K. Rámamurtinak, az indiai parlament képviselőjének. Tanácskozás a szovjet mezőgazdaság időszerű feladatairól (Folytatás az 1. oldalról) kell tartani a technológiai fegyelmet. Ezt követően Mihail Gorbacsov Celinográd központi terén virágot helyezett el Vlagyimir lljics Lenin emlékművénél. Az SZKP KB főtitkára beszélgetést folytatott a város lakosaival, akik kinyilvánították, hogy támogatják a szovjet párt és a szovjet állam bel- és külpolitikáját. Mihail Gorbacsovot elkísérte Dinmuhamed Kunajev, az SZKP KB PB tagja, a Kazahsztáni KP KB első titkára, Viktor Nyikonov, az SZKP KB titkára, továbbá a Szovjetunió Minisztertanácsának több alelnöke és az SZKP KB osztályvezetői. Szombaton délután Celinográdban a kazahsztáni kerületek, Szibéria és Ural határterületeinek és kerületeinek párt- és gazdasági aktívaértekezlete az élelmiszerprogram teljesítéséről, a tudomá- nyos-műszaki haladás meggyorsításáról tanácskozott. Az ülésen Mihail Gorbacsov beszédet mondott. Az SZKP KB főtitkára szombaton Celinográdból visszautazott Moszkvába. A szovjet főváros repülőterén Mihail Gorbacsovot az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai: Gejdar Alijev, Viktor Csebrikov, Andrej Gromiko, Nyikolaj Rizskov, Mihail Szolo- mencev, Eduard Sevardnadze, Vitalij Votornyikov és más vezetők fogadták. Üdvözlő távirat a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából (Folytatás az 1. oldalról) a Koreai Munkapárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnökének vezetésével. Meggyőződésünk, hogy közös igyekezettel bővíteni fogjuk együttműködésünket országaink népének javára, az egész szocialista közösségnek, a béke, a szocializmus ügyének, a világ haladásának érdekeivel összhangban. A Koreai Munkapárt Központi Bizottságának, a köztársaság kormányának, a testvéri koreai népnek és személyesen Önöknek, kedves elvtársak, szívünk mélyéből számos további sikert kívánunk a Koreai Munkapárt VI. kongresszusa határozatainak teljesítésében, országuk békés egyesítéséért folytatott törekvésében. Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke a KNDK nemzeti ünnepe alkalmából táviratilag gratulált Jang Hjong Szopnak, a KNDK Legfelsőbb Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökének. Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere ugyanebből az alkalomból táviratilag fejezte ki jókívánságait Kim Jong Namnak, a KNDK Kormányzó Tanácsa alelnökének, az ország külügyminiszterének. A CSSZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága táviratilag gratulát a KNDK Országegyesító Demokratikus Frontjának. A Szakszervezetek Központi Tanácsa a KNDK nemzeti ünnepe alkalmából táviratot intézett a Koreai Szakszervezetek Konfederáció- jához. ÚJ SZÍ 2 1985. IX.