Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)

1985-09-07 / 211. szám, szombat

Folytatódik a pontvadászat Gólokra, győzelmekre várva Szombaton és vasárnap a 3. forduló mérkőzéseivel folytatódik az I. labdarúgó-liga. Az érdeklődés középpontjában azok a csapatok állnak, melyek eddig még nyeretlenek, sőt gólt sem rúgtak. Ezek közé tartozik az Inter, a DAC és a Lokomotíva. Mindenki azt várja, hogy az előbbi kettő, mivel hazai pályán szerepel, teljesíti szurkolói kívánságát. Nagy érdeklődés előzi meg a DAC- Žilina összecsapást, amelyet ma 15.00 órától a televízió is közvetít. Ahogy a vendéglátó csapat vezetői elmondták, a kollektíva már túltette magát a Prágában elszenvedett súlyos vereségen, s rehabilitálni akarja magát kitartó közönsége előtt. A Zílina eddigi két mérkőzését otthonában játszotta, s egyszer győzött, egyszer döntetlen eredményt ért el, legutóbb az Olomouc ellen, s mind­össze két gólt rúgott. Nincs könnyű helyzetben az utolsó Inter. Nem szerzett pontot, gólaránya 0:4, ráadásul a jó játék­erőt képviselő Cheb együttesét fogadja. Az Inter Trnavában már sokkal jobban játszott, mint a nyitómérkőzésen B. Bystricá- ban, ezért bizakodással tekinte­nek a sárga-feketék a holnapi mérkőzés elé. Két forduló után már csak egy csapat százszázalé­kos, mégpedig a Dukla Praha. Ezt is kevesen várták. Vasárnap bebi­zonyosodik: csakugyan ilyen jó já­tékerőt képviselnek-e a prágai ka­tonák: a Baník Ostrava ellenfelei lesznek. Ugyancsak nyeretlen még az újonc Č. Budéjovice, amely a Bohemianst fogadja s nincs sok reménye a pontszer­zésre. Az. I. labdarúgó-liga 3. fordu­lójának műsora - szombat: DAC- Žilina, Č. Budéjovice - Bohemi­ans, Sparta - Vítkovice. Vasár­nap: Olomouc - Trnava, Ostrava- Dukla, Slávia - Prešov, B. Bystrica - Lokomotíva, Inter- Cheb. (Az utolsó mérkőzés 18.00 órakor kezdődik.) A labdarúgó SZNL I az 5. for­duló mérkőzéseivel folytatódik. A még százszázalékos Nitra saját pályáján szerepel, míg a második helyezett Slovan két hazai mérkő­zése után Kelet-Szlovákiában a Humenné ellen lép pályára. A műsor - szombat: ZŤS Košice - Hurbanovo, Nitra - Levice, Prie­vidza - Petržalka (mind 16.00 óra­kor). Vasárnap: Humenné - Slo­van, Dubnica - Pov. Bystrica, Tre­bišov - Martin, Púchov - Strop­kov, Senica - Michalovce. (tv) A szovjet Igor Paklin szeptember 4-én az Universiade utolsó napján új világcsúcsot állított fel a férfi magasugrásban. A 20 esztendős szovjet atléta 241 cm-re javította honfitársa, Povarnyicin világre­kordját (240 cm) (ČSTK-felv.) RAJT AZ I. ÖKÖLVÍVÓ-LIGÁBAN Csonka fordulóval EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + A Deutsches Sportecho ankétja alapján augusztus leg­jobb sportolójává az NDK-ban a 15 esztendős Heike Friedrich úszónőt választották, aki a szófiai Európa-bajnokságon megnyerte a 100 és 200 méteres gyorsúszást és tagja volt az NDK három arany­érmes váltójának.-f Topoľčanyban tegnap meg­kezdődött az I. vizilabda-liga első rájátszásos tornája az 1. - 6. he­lyért: ČH Košice - VŠV Košice 19:6, Slávia UK Bratislava - RH Brno 12:9, Nováky - Topoľčany 8:14. + A ChZ Litvinov jégkorong­csapata barátságos mérkőzé­sen idegenben nyert az EV Landshut ellen 6:5 arányban. + Romanyisin és Korcsnoj áll a tilburgi nemzetközi sakktorna élén a 7. forduló után. Romanyisin döntetlent ért el Hübner ellen, Korcsnoj legyőzte Timmant, Polu- gajevszkij megosztozott a ponto­kon Dzindzihasvilivel. Az élcso­port: 1.-2. Romanyisin és Korcs­noj 4 - 4, 3. Ljubojevics 3,5 (1). + A Tátra Kupa nemzetközi jégkorongtorna egy eredménye: VTJ Topoľčany - PS Poprad 3:1. + A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre felfüggesztette já­tékjogát a trnavai Lackovičnak és Lančaričnak, akiket ismételt sza­bálytalanságért állított ki a játék­vezető. Stanislav Griga (Sparta) három mérkőzésen nem szerepel­het, mivel megütötte ellenfelét, Petr Rada (Dukla) négy találkozón nem játszhat, mert verekedést provokált és megütötte ellenfelét. František Straka kétszer nem lép­het pályára, ó leköpte ellenfelét. (Méj) - Ma és holnap az első fordulóval megkezdődik az 1985-86 évi elsőosztályú ökölvívó csapatbajnokság őszi idénye. Az első forduló nem lesz teljes, mert a Spartak Komárnónak két öklö- zője hiányzik a csapatból, igy az Olomouccal vívandó elsó mérkő­zését a jövő hétre halasztották. Három mérkőzésre kerül sor: az újonc Martin a csapatbajnok RH Ústít fogadja, Dubnicán a Č. Bu­déjovice szerepel, míg a Most vendége az US Praha lesz. ZtS MARTIN - RH ÚSTÍ NAD LABEM. Annak ellenére, hogy a Martin újonc az első ligában, hiszen egy évi szünet után tért oda ismét vissza, ez a mérkőzés szá­mít a forduló rangadójának. Már csak azért is, mert a tavaszi egyé­ni országos bajnokságon a mosta­ni házigazdák szerezték meg a legtöbb bajnoki címet, igaz a csapatbajnok együttesben nem szerepeltek az EB-n indult ver­senyzők. Szoros eredmény várha­tó - vendég győzelemmel. SPARTAK DUBNICA - Č. BU­DÉJOVICE. Nem lehet vitás a ha­zai csapat sikere. A vendégegyüt- tesból, ha egy-két öklöző pontot szerez már sikernek könyvelhetik el. Holnap kezdődik a női kosárlabda Európa-bajnokság AZ ARANYÉRMET KI LEHET ADNI? ötven évvel ezelőtt rendezték az első férfi és 1938-ban az első női kosárlabda Európa-bajnokságot. A férfiak 1936-ban már az olimpiai érmekért küzdöttek, a nők csak a montreali ötkarikás játékokon mutatkoztak be. Kontinensbajnokságuk viszont már a huszadiknál tart. Tehát a két olasz város, Treviso és Vicenza a jubileumi Európa-bajnokság színhelye lesz szeptember 8-15 között. Csehszlovákia válogatottja a hagyo­mányos résztvevők közé tartozik. ÚJ szú 1985. IX. 7. CSAK A SZÁMOK. Nincs olyan kontinensbajnokság, melynek helyzet­képe ne ezzel az állandó szöveggel kezdődne: a Szovjetunió minden bi­zonnyal ezúttal is megvédi Európa- bajnoki címét. Csak a számok változ­nak, az ötödik, nyolcadik, tizenhatodik, vagy mint most a jubileumi, 20. EB-t nyerik-e a szovjet lányok. Tizenhét Európa-bajnoki cím! Ez egyedülálló bravúr, töretlennek mondható sorozat, még akkor is, ha 1958-ban Bulgária neve került az elsó helyre. De két esztendő múlva éppen Szófiában már visszavágtak a szovjet lányok. Azóta nemzedékek váltották egymást a szov­jet válogatottban, de a sikersorozat maradt. És talán éppen ez az igazi bravúr! Hogy mennyire szuverénül nyerték az aranyérmet a szovjet kosár­labdázónők, bizonyítja: 126 Európa- bajnoki mérkőzés során mindössze két (!) vereséget szenvedtek. A NÉGY KÖZÖTT VÉGEZNI. Cseh­szlovákia a tizennyolc Európa-bajnok­ságon (az elsőn nem indult) tizennégy érmet szerzett. Nincs közöttük a legne- meseb, az aranyérem. Milyen esélyei vannak a jelenlegi válogatottnak? Hét újonccal utazott a csapat Olaszország­ba. öten közülük ugyan ott voltak a ha­vannai olimpiai selejtezőn, játszottak Kanadában és Kínában, tehát bizo­nyos fokú rutint szereztek. De inkább a küzdőszellem dominál játékukban. Jobb helyezést szeretnének elérni, mint a két évvel ezelőtti seregszemlén, amikor hatodikok lettek. Titkos vágyuk: a négy között végezni. Amint már emlí­tettük, az EB kimondott esélyese a Szovjetunió. A további öt helyre so­kan pályáznak: Magyarország, Ju­goszlávia, Bulgária, Csehszlovákia, Olaszország. Ha valamelyik más or­szág csapata ékelődne közéjük, nagy meglepetés, szenzáció lenne. Az Eu­rópa-bajnokság egyben selejtező is a jövőre, a Szovjetunióban megrende­zésre kerülő VB-re. A szovjet csapat a rendező jogán természetesen ott lesz a VB-n, így tehát ha most nyer, akkor az EB második helyezettje jut automatikusan a világversenyre, sőt lehet, hogy a harmadik helyezett is. De kik lesznek azok? A játékvezetők azt szokták mondani, a férfi kosárlabdá­zóknál nagyjából tudni lehet, hogy az adott pillanatban mit tesz a játékos, a nőknél viszont nem. ók kiszámítha­tatlanok. Jan Karger edző a kővetkező játékosokkal utazott Vicenzába: Adam- cová (191 cm, 19 éves, VŠ Praha), Janoštinová (190, 17, B. Bystrica), Brúhová (197, 25, Sparta), Chle- bowczyková (193, 22, VŠ), Prettlová (190, 22, Sparta), Hájková (172, 22, VŠ), Kalužáková (166, 20, Sparta) Za- revúcká (176, 24, VŠ), Goldová (186, 29, ZŤS Košice), Kyslíková (180, 20, Sparta), Lednická (183, 19, KPS Brno), Brziaková (185, 21, Sparta). KÉT CSOPORTBAN. Mint ismere­tes, az EB-t két hatos csoportban bo­nyolítják le. A csoportok két-két leg­jobbja az elődöntőben találkozik (az A- csoport első helyezettje a B-csoport másodikjával és fordítva), s a győzte­sek az Európa-bajnoki címért, a vesz­tesek a bronzéremért játszanak. A döntőre és a helyosztókra szeptem­ber 15-én kerül sor Trevisóban. Cseh­szlovákia a vicenzai csoportban (A) szerepel, és sorrendben a következő ellenfelekkel találkozik - szeptember 8 Franciaország, szeptember 9 Romá­nia, szeptember 10 Bulgária, szeptem­ber 11 Jugoszlávia, szeptember 12 Hollandia. A magyar együttes ellenfelei a B-csoportban (Treviso) - szeptem­ber 8 Spanyolország, szeptember 9 Lengyelország, szeptember 10 Szovjetunió, szeptember 11 Olaszor­szág, szeptember 12 Belgium. ARANY, EZÜST, BRONZ. A 19 Eu- rópa-bajnokság éremelosztása - I. 1938, Róma: 1. Olaszország, 2. Litvá­nia, 3. Lengyelország. II. 1950, Buda­pest: Szovjetunió, Magyarország, Csehszlovákia. III. 1952, Moszkva: Szovjetunió, Csehszlovákia, Magyar- ország. IV. 1954, Belgrád: Szovjet­unió, Csehszlovákia, Bulgária, V. 1956, Prága: Szovjetunió, Magyaror­szág, Csehszlovákia, VI. 1958, Lodz: Bulgária, Szovjetunió, Csehszlovákia. VII. 1960, Szófia: Szovjetunió, Bulgá­ria, Csehszlovákia. VIII. 1962. Mul- house: Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária, IX. 1964, Budapest: Szov­jetunió, Bulgária, Csehszlovákia, X. 1966, Kolozsvár: Szovjetunió, Cseh­szlovákia, NDK XI. 1968, Messina: Szovjetunió, Jugoszlávia, Lengyel- ország...9. Csehszlovákia. XII. 1970, Rotterdam: Szovjetunió, Franciaor­szág, Jugoszlávia...5. Csehszlovákia. XIII. 1972, Várna: Szovjetunió, Bulgá­ria, Csehszlovákia, XIV. 1974, Caglia­ri: Szovjetunió, Csehszlovákia, Olasz­ország. XV. 1976, Clermont Ferrand: Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária. XVI. 1978, Poznan: Szovjetunió, Ju­goszlávia, Csehszlovákia. XVII. 1980, Banja Luka: Szovjetunió, Lengyel- ország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, XVIII. 1981, Ancona: Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, XIX. 1983, Budapest: Szovjetunió, Bulgá­ria, Magyarország, Jugoszlávia, Olasz­ország, Csehszlovákia. (T. V.) BANÍK MOST - US PRAHA. A nyár folyamán a hazaiak csapa­tából több versenyző sorozatos kihágások miatt az eltiltás sorsára került, és egyéb okok ' miatt is gyengült az együttes. Szinte biz­tos a vendégcsapat sikere. KOMÁROMBAN (Komárno) azért nem lesz mérkőzés, mert a csapatból hiányzik Brindzák és a romániai junior világbajnoksá­gon szereplő Várhegyi M, aki egyébként a tegnapi utolsó infor­mációinkig bekerült a negyeddön­tőbe. S ha már itt tartunk, el kell mondanunk, hogy a komáromiak ismét a korábbi évekhez hú prog­ramot „biztosítottak“ maguknak a sorsoláskor: Az első négy fordu­lóra ismét kihúzták a mezőny négy legerősebb csapatát. Rába ETO-VASAS A szerdai forduló után ma és holnap ismét mérkőzések lesznek a magyar labdarúgó NB l-ben. A 7. forduló érdekes találkozójá­nak ígérkezik a Rába ETO - Va­sas összecsapás. A forduló mű­sora - szombat: Újpest - Debre­cen, Ferencváros - Csepel, Rá­ba ETO - Vasas, Videoton - Bé­késcsaba, Szombathely - Pécs, Tatabánya - Siófok. Vasárnap: MTK-VM - Bp. Honvéd, Volán - Zalaegerszeg. Mint ismeretes, a bajnokságban már csak a Hon­véd és a Pécs veretlen. SAKK Bizony nem kellemes érzés, ha a sakkozónak a teli táblán elfogják legerősebb figuráját, a vezért. Az ilyes­mi a mestereknél, sőt a nagymesterek­nél is előfordul. Mai rovatunkban két példát mutatunk be a legújabb ver­senygyakorlatból. Kezdjük az egysze­rűbbel. Az alábbi játszmát Argentíná­ban, a cordobai tartományban rende­zett 96 résztvevős nyílt tornán játszot­ták (1. Rubinetti 2.-4. R. Garcia, Ro- setto, Van Riemsdyk). Királyindiai védelem Világos: Debarnot - Sötét: Roselli 1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hf3 Fg7 4 g3 d6 5. Fg2 0-0 6. 0-0 Hbd7 7. Hc3 c6 8 e4 e5 9. h3 ed4: (az elmélet szerint a centrum feladása helyett jobb 9 .. a5 kapcsolatban a5-a4-el és Va5-el, vagy rögtön 9... Va5) 10. Hd4: Be8 11. Fe3 Hc5 12. Vc2 a5 13. Bfe1 Vb6 14. Hb3 Hfd7 15. Ha4 Vb4? (ez a könnyel­mű húzás a vezérbe kerül) 15. Hbc5: Hc5: 17. Fc5: és sötét féladta, a futár ütésére 18. a3 elfogja a vezért. Érdekesebb a következő példa a Baden-Badenben játszott nemzetkö­zi tornáról, mely szép sikert hozott a csehszlovák sakkozásnak: Smejkal nagymester lett az első a szovjet E. Geller valamint az argentin Quinteros és az NSZK-beli Kindermann előtt. Jól játszott a női világranglétra második helyezettje Polgár Zsuzsa, aki 6 ponttal 13 játszmából az erős mezőnyben 8. lett. Bemutatjuk a román nagymester elleni vezérfogásos győzelmét: Benőni védelem Világos: Polgár Zs. - Sötét: Ghe- orghiu 1. d4 Hf6 2. c4 c5 3. d5 d6 4 Hc3 g6 5. e4 Fg7 6. f3 e5 7. Fg5 h6 8 Fe3 h5 9. Vd2 a6 10 Fd3 Ve7 1. Hge2 Hbd7 12. a3 Vf8? (elhibázott terv) 13. Vc2 Fh6 14. Ff2 Fg5 (minden áron le Döntetlen (ČSTK) - Tegnap a csütörtökön függőben maradt játszmával foly­tatódott a Karpov—Kaszparov sakkvilágbajnoki döntő. Mint isme­retes, a játszmát a 41. lépésben szakították félbe. A folytatásban a két nagymester 24 lépést tett meg, s a 65. lépésben a játszma döntetlenül végződött. A világbaj­noki mérkőzés állása tehát: Kasz- parov-Karpov 1,5:0,5. A harmadik partira ma kerül sor, a fehér bábu­kat Kaszparov vezeti. Tenisz (ČSTK) - Flushing Meadow- ban folytatódtak az Egyesült Álla­mok nemzetközi bajnokságának ^Küzdelmei. Ivan Lendl a férfi egyesben 6,2, 6:2, 6:4 arányban nyert a francia Noah ellen, mig Andrea Holíková a juniorok ver­senyében 3:6, 6:1, 6:4 arányban bizonyult jobbnak az amerikai Slo- annál. A bajnokság további ered­ményei - férfi egyes, elődöntő: Connors-Günthardt 6:2, 6:2, 6:4, férfipáros, elődöntő: Leconte, Noah-Wilander, Nyström 6:3, 7:6, 6:4, női páros, negyeddöntő: Mandlíková, Turnbull-Lindqvist, Russell 6:1, 3:6, 6:0, Navrátilová, Shriver-Fernandez, White 6:3, 6:0, junior páros, negyeddöntő: Suk, Korda-Greiner, Weiss 6:4, 6:1. Ríčná vezet (ČSTK) - Tizenhárom tornász- nő részvételével tegnap Bratisla­vában megkezdődött Csehszlová­kia bajnoksága. A pénteki kötele­zők során Hana Ríčná nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az idei Európa-bajnokság ezüstérmese (gerenda) a mai, szabadon vá­lasztott gyakorlatok előtt 0,30 pon­tos előnyre tett szert Mirka Kobliš- ková előtt. A sérült Drevjanán és Ticho- pádován kívül a legjobb torná­szok álltak rajthoz. Az első gya­korlatoktól kezdve Ríčná szerezte a legtöbb pontot. Talán csak egy pillanatban forgott veszélyben el­sősége, amikor talajgyakorlata so­rán megbicsaklott a keze, s nem kis fájdalmak közepette fejezte be a gyakorlatot. így is 9,9 ponttal jutalmazták teljesítményét. Eredmények: 1. Ŕičná (Brno) 39,30 (ugrás 9,7, felemáskorlát 9.8, gerenda 9,9, talaj 9,9), 2. Koblišková (Sparta) 39,00 (9,7, 9.8, 9,7, 9,8), 3. Pitlovičová (VSŽ Košice) 38,50 (9,75, 9,7, 9,35, 9,7). szeretné cserélni a sötét futót) 15. b4! b6 16. Bb1 Vh6? (17. h4 Fe3 18. Fe3: Ve3: 19. f4! (és sötét már fel is adhatja, mert kétféle vezérfogás is fenyeget: Bh3 és Hd1-el. A nagymester nyilván­valóan lebecsülte ellenfelét) 19... cb4: 20 ab4: b5 21. c5 Hc5: 22. bc5: Hg4 23. Hd1 Vc5: és sötét egyidejűleg feladta. 1425. SZ. FEJTÖRŐ G. Musante (Problemblad 1959 III. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kf1, Vc8, Be6 és h3, Hd3, Fd5 és d6, gy: e2 (8 báb). Sötét: Kd4, Va6, Ba3 és b5, Fal és b3, gy: a2, a5 és g5 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: szeptember 16. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére kül­dendők „Sakk“ megjelöléssel. A he­lyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraver­senyt vezetünk. Az 1423. sz. fejtörő (J. Bahlakov) megfejtése: 1. Hf8ü Az e heti> nyerte­sek: Ferenczi Zoltán, Kassa (Košice); Kluch Miklós Dunaszerdahely (Du. Streda). DELMÁR GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents