Új Szó, 1985. szeptember (38. évfolyam, 206-230. szám)
1985-09-28 / 229. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Szeptember 21-töl 27-ig Szombat: Pretoria Angola elleni agresszióját elítélő szovjet kormánynyilatkozatot tettek közzé - Szuharto indonéz államfő befejezte magyarországi látogatását Vasárnap: Az atomsorompő-szerződés végrehajtását ellenőrző genfi világkonferencia befejezte munkáját Hétfő: Az ENSZ-közgyülés 40. ülésszakán megkezdődött az általános politikai vita - Reagan amerikai elnök Washingtonban fogadta Mubarak egyiptomi elnököt Kedd: Eduard Sevardnadze beszédet mondott az ENSZ- ben - Kádár János, az MSZMP főtitkára kétnapos baráti munkalátogatásra Moszkvába utazott - Pe- kingben ülést tartott a Kínai KP újjáalakult központi bizottsága Szerda: Szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó volt New Yorkban - Pandzsáb észak-indiai szövetségi államban választásokat tartottak Csütörtök: A Biztonsági Tanács rendkívüli külügyminiszteri ülésén emlékezett meg az ENSZ megalakulásának 40. évfordulójáról - Bécsben megkezdődött a közép-európai haderöcsökkentési tárgyalások 37. fordulója Péntek: Reagan amerikai elnök megbeszélést folytatott a szovjet külügyminiszterrel Pár(-)beszéd Megkezdődött a szokásos őszi diplomáciai nagyüzem, amely általában az ENSZ-közgyülés ülésszakával van összefüggésben. A hétfőn megnyílt általános politikai vitában külügyminiszterek mellett állam- és kormányfők is szót kértek, kifejtve véleményüket az átfogó nemzetközi kérdésekkel, illetve az adott ország és régió problémáival kapcsolatban. Megkülönböztetett érdeklődés követte az amerikai és a szovjet külügyminiszter felszólalását, főleg azért, mert a két nagyhatalom viszonyában beállt pozitív változásokra szerettek volna következtetni a jelenlevők, illetve jelzéseket kiolvasni a novemberi szovjet-amerikai csúcs előtt. Nos, az elemzők - bármennyire is kívánták - nem tudtak az álláspontok közeledésére utaló jelekre bukkanni George Shultz helyenként éles hangú beszédében a nemzetközi élet egyes válsággócaiért a Szovjetuniót igyekezett felelőssé tenni. Váltig hangoztatta, hogy az USA együtt akar működni a Szovjetunióval a fegyverzetkorlátozás kérdéseinek megoldásában, s azt mondta, ,,a haladás jó szándékot, realizmust és becsületes megközelítést követel meg“. Egyszóval, úgy állította be a helyzetet, mintha Washingtont nem terhelné felelősség a nemzetközi helyzet kiéleződéséért. Eduard Sevardnadze átfogó képet adott a Szovjetunió jelenlegi külpolitikai törekvéseiről, illetve arról, hogyan értékelik Moszkvában a világban végbe menő folyamatokat. A Szovjet külügyminiszter nyílt, reális elemzést adott, s szavai - Shultz-cal szemben - nélkülözték az éles hangnemet. Sevardnadze rendre megcáfolta az amerikai külügyminiszter állításait, s többek között a leszerelés területén az elmúlt évtizedekben és a legutóbbi időben tett szovjet javaslatokat, sőt konkrét intézkedéseket hozta fel példaként arra, hogy Moszkva már eddig is egyoldalú lépéseket tett és messzemenő tettekre hajlandó a jövőben is, természetesen a kölcsönösség alapján. Amolyan közvetett külügyminiszteri párbeszéd volt a két felszólalás, miközben az eltérő álláspontokat már a két politikus szó- használata is jelzi: Shultz pl. a nukleáris és az űrfegyverekről Genfben folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban ,,alku"-ról beszélt, mintha valamilyen üzletről lenne szó, más helyen pedig a Szovjetuniót és az USA-t két,,rivális hatalomnak“ nevezte. Sevardnadze ezzel szemben azt fejtette ki, hogy nemcsak a két nagyhatalom, hanem minden egyes ország azonos érdeke a fegyverkezés megakadályozása, amiből következik, hogy a problémák megoldását is közösen kell keresni. Miközben Shultz nem hagyott kétséget afelől, hogy Washington folytatja az űrfegyverkezési programot, Sevardnadze kijelentette, a Szovjetunió a „csillagháborús“ tervekkel szemben a ,.csillagbéke“ koncepcióját terjeszti a világszervezet elé. S ez több puszta szójátéknál, mivel a Szovjetunió valóban kidolgozta a világűr békés kihasználása során folytatandó széles körű nemzetközi együttműködés tervét, amely a közgyűlés vitájának napirendjén is szerepel. Mód nyílt a héten a közvetlen párbeszédre is a Szovjetunió és az USA képviselői között. A szerdai Sevardnadze-Shultz találkozóról kiadott szűkszavú közleményben a figyelemre méltó az, hogy mindkét fél konstruktívnak, nyíltnak és hasznosnak minősíti a megbeszélést. Érdemi változást azonban a szovjet-amerikai kapcsolatokban a Gorbacsov-Rea- gan találkozó előtt - és után - csak az hozhat, ha a mesteri szónoklatokról Washington is áttér a konkrét tettekre. Pandzsáb észak-indiai szövetségi államban szeptember 26-án törvényhozási választásokat rendeztek. A szigorú biztonsági intézkedéseknek köszönhetően komolyabb incidensekre nem került sor. A választásokat a szikh vallási közösség pártja, az Akaii Dal fölényesen nyerte meg az országosan kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus (I) párttal szemben. Képünkön: Morinda város lakosai a szavazóhelyiségek előtt várakoznak. (Telefoto - ČSTK) Johannesburg, Fokváros és más délafrikai városok feketék lakta kerületeiben a héten is folytatódtak a tüntetések az apartheid rezsim ellen. A rendőri beavatkozás ezúttal is emberáldozatokat követelt. A ČSTK felvétele a ren- dörterror egyik áldozatának temetésén készült a napokban. Párizsi perpatvar Fordulatokban igazán nem szegény a Greenpeace-botrány, melynek lavinája már magas beosztású személyiségeket is maga alá temetett. A héten felgyorsultak az események. Történt először is, hogy Fabius“ francia miniszterelnök vasárnapi váratlan nyilatkozatában beismerte: a francia titkosszolgálat emberei süllyesztették el a Rainbow Warrior nevű hajót, s erre Párizsban adtak utasítást. De milyen indítékok vezettek a nemzetközi jogi normákat felrúgó (s egy ember halálát okozó), mellesleg igen abszurd bűncselekménynek az előkészítéséhez? Hiszen a gyönge környezetvédő szervezet tiltakozó akciói aligha veszélyeztethetik Franciaország katonai érdekeit. A másik kérdés, ki írta alá a parancsot a terrorakcióra, Fabius ezekre nem adott választ, legalábbis vasárnap még nem. Ezt követte Georgina Dufoix asszony, kormányszóvivő nyilatkozata, miszerint sem az elnök, sem a kormány nem adott utasítást a merényletre. A sajtó azonban ezt is bizalmatlanul fogadta, ugyanis a botrány egész eddigi története nem más, mint cáfolatok és a cáfolatokat megcáfoló beismerések sorozata. Ismeretes pl., a múlt pénteken lemondott Hernu hadügyminiszter is azt állította, hogy a reszortja alá tartozó egyetlen szervnek sincs köze a dologhoz, s ennek az ellenkezője bizonyosodott be. Az igazi bombahírt megintcsak Fabius szolgáltatta, amikor Hernu- val és Lacoste tengernaggyal (a katonai hírszerzés távozásra kényszerült vezetőjével) folytatott szerdai megbeszélését követően bejelentette: a volt hadügyminiszter adott utasítást a Rainbow Warrior elsüllyesztésére. A sajtó azonban megintcsak bizalmatlan, mert úgy véli, alighanem a felelősség „kiszélesítését“ akarják így megakadályozni. A következő „állomás“ ugyanis már a miniszterelnök, majd a köztársasági elnök lenne. Ezért jobb, ha csupán az a vád éri a legfelsőbb vezetőket, hogy nem tudják, mi történik az országban, mivel ez a kisebbik rossz, szemben azzal, mitha egy ilyen süllyesztési akció elrendelésének a vádja bizonyulna rájuk. További fordulat az ügyben, hogy a francia katonai titkosszolgálatnál megsemmisítették az ügyre vonatkozó dokumentumok egy részét, főleg azokat, amelyek az akcióhoz szükséges pénz kiutalására vonatkoztak. Ezek után kétséges a parlamenti vizsgálóbizottság munkájának eredménye, illetve értelme is. Nem kizárt tehát, hogy a nyomok még magasabbra vezethetnek. Márpedig ezt a lehetőséget a jobboldali ellenzék a választások előtt fél évvel aligha szalasztja el. A Le Figaro a minap ujjnyi betűkkel írta: ,,A botrány nem ért véget, a botrány most kezdődik“. .. PAPUCSEK GERGELY KIS ______ NY ELVŐR Ledőlök kissé? Olvasom a különféle sajtótermékeket, hazaiakat és magyarországiakat. Meglep, mennyi szótévesztéssel, helytelen szóválasztással találkozom bennük. Akadnak köztük olyanok is, amelyeken talán még vitatkozni lehetne. Egyes ember - nyilván az is, aki leírta - még jónak érzi a szóban forgó kifejezést, másik már nem. Kétségtelen, akad néhány szavunk, amelynek már megváltozott a jelentésköre az utóbbi időben: elveszett vagy régiessé, elavulttá vált egy-egy jelentése. Egyik ember még ismeri az elavult jelentést, a másik már nem. S ilyenkor a szó használata esetleg vitára ad okot. „Az utóbbi időben több elismerés érte“ - állapítja meg riportja alanyáról egy újságíró. Értjük, értjük, mit akar ezzel mondani: azt, hogy az illető többször részesült elismerésben az utóbbi időben. Igen, részesült. Részesülni ugyanis olyasmiben lehet, ami az illetőnek előnyös, kedvező, kellemes. Dicséretben, jutalomban, juttatásban, kedvezményben, segélyben, támogatásban, örömben Stb. Ami viszont éri az embert, az rendszerint rossz, kellemetlen. Baleset, csapás, bánat érheti. Természetesen előfordulnak még az ilyen kifejezések is nyelvünkben: öröm éri, megtiszteltetés éri, szerencse éri stb., de ezek egyre szokatlanabbak már, s csak olyan esetekben használatosak, amikor az a jó váratlanul következik be. Az előbb idézett mondat bizony jobban hangzott volna így: „Az utóbbi időben többször részesült elismerésben.“ „Nyakán nehéz aranylánc, melyen nagy aranymedál himbált“ - olvastam egy szépirodalmi szövegben. A himbál ige használata itt bizony már aligha helyénvaló. Ez ugyanis ebben a formában már cselekvő és tárgyas ige; jelentése ez: lassan és ütemesen, mintegy hintáztatva ide-oda mozgat valakit vagy valamit. Himbálhatjuk a karunkat, himbálhatja a szél az ágat, a víz a csónakot. Az igének az a jelentése, amelyre használója gondolt, hogy tudniillik valami magától mozog ide-oda, már jóformán kiveszett, vagy igen kevés olvasónak ismerős. Ezt a jelentést ma már a himbál ige visszaható képzős alakjával, vagyis egy másik igével, a himbáló- dzik-ka\ fejezzük ki. Tehát a szél himbálja az ágat, de a szélben himbálódznak az ágak; a csónakot himbálja a víz, de a csónak himbálódzik a vízen. „Ebéd előtt ledőlök kissé“ - idézi riportalanyának szavait egy riporter. Talán még vitatkozhatnánk is azon, mit is mondott az illető. A kissé határozószó ugyanis egyre több embernek már csak fokot határoz meg; vagyis a mondatból azt értik meg, hogy nem nagyon dől le, aki mondta, csak egy kissé. Pedig nyilvánvaló, hogy az időt akarta vele kifejezni; azt, hogy csak egy kis időre fekszik le; vagyis: csak egy kicsit. Az egy kicsit kifejezéssel időt is ki szoktunk fejezni; pl.: „Elmegyek egy kicsit hozzátok.“ Ez azt jelenti: egy kis időre. De kifejezhetünk vele fokot is: „Megvágtam egy kicsit az ujjam.“ Vagyis nem nagyon. S bizony itt akár a kissé határozószóval is helyettesíthetjük a kicsit szót: „Megvágtam egy kissé az ujjam.“ Nyilván a kicsit-nek ez a kettős szerepe ösztönöz bennünket arra, hogy a kissé-1 is két szerepben használjuk: fok és idő kifejezésére. A nyelvhasználatban elő is fordul ez mindkét szerepben, sőt A magyar nyelv értelmező szótára is feltünteti az időre vonatkozó jelentését is, mégis zavaró már sok ember számára ez a használata. Én magam is inkább a fokhatározói használata mellett török lándzsát, s idő kifejezésére a már szintén határozóvá vált kicsit alakot ajánlom. Tehát a vizsgált mondatot így szerkesztettem volna: „Ebéd előtt ledőlök egy kicsit“ Igen, egy kicsit, nem pedig: kicsit, mert mind a kicsit, mint a kissé határozószó elé oda kell tennünk az egy határozatlan névelőt, hiszen határozatlan fokot és időt fejeztünk ki. Az utóbbi időben egyre többször elmarad ez a névelő, s ilyen mondatokat hallunk vagy olvasunk: „A lány kissé elpirult“; „Tegnap este sétáltam kicsit a vízparton“; „Kicsit zavarba jöttem a dicsérettől.“ Jobbak, magyarosabbak ezek a mondatok így: „A leány egy kissé elpirult“; Tegnap este sétáltam egy kicsit a vízparton“; „Egy kicsit zavarba jöttem a dicsérettől.“ JAKAB ISTVÁN Állandósult szókapcsolatokat - pontosan Az átvitt értelmű, állandósult szókapcsolatokat, szólásokat azért nem szabad önkényesen megváltoztatnunk, mert elvesztik átvitt értelmüket. Néha egyetlen fölösleges névelő is elveheti a szólás átvitt értelmét, amint azt a következő példából látni fogjuk. Az ilyenekkel nem kell sokat teketóriázni, hanem a falhoz kell őket állítani - olvastam valahol. Nem tudom, mindenki észrevette-e, mi itt a hiba. Valakit a falhoz állítani vagy állíttatni azt jelenti, hogy szép szóval vagy gorombán, paranccsal vagy akár erőszakkal elérjük, hogy álljon oda a falhoz. Ez így semmi többet nem jelent. A parancsnok a katonát a falhoz állíttatta - ebből a mondatból csak az következik, hogy a katonának oda kellett állnia a falhoz. Ha ugyanezt névelő nélkül mondjuk: a parancsnok a katonát falhoz állíttatta, akkor világos, hogy a parancsnok azt a katonát agyonlövette. Az idézett mondatból is arról volt valójában szó, hogy bizonyos emberekkel nem kell sokat teketóriázni, hanem falhoz kell őket állítani, azaz agyon kell őket lőni vagy lövetni. Ha valaki nemigen megbízható vagy valami takargatnivalója van, azt mondhatjuk rá: sok van a füle mögött, valami van a füle mögött. De ez a mondat: Lehet, hogy valóban van a füle mögött valami komoly dolog - nem azt fejezi ki, amit a megfogalmazója mondani akart. Mert ez így azt jelenti, hogy esetleg például egy daganat van a füle mögött. Az idézett mondatot a szövegben olyasmi előzte meg, hogy valakit mindenféle üzelmekkel gyanú- sítgatnak, bár bizonyíték nincs ellene. Helyesen tehát igy kellett volna a kifogásolt mondatot megfogalmazni: Lehet, hogy sok van a füle mögött, illetőleg: lehet, hogy csakugyan van valami a füle mögött: így már világos, hogy arra célzunk, az illető valóban ludas lehet valamiben. MAYER JUDIT ÚJ SZŐ 4 1985. IX. 28.
