Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-13 / 189. szám, kedd
Új fejezet kezdődött NEGYVEN ÉVE ÁLLAMOSÍTOTTÁK A CSEHSZLOVÁK FILMGYÁRTÁST Filmgyártás nagyon régóta van Csehszlovákiában. Filmművészet tulajdonképpen csak negyven éve. Egyetlen más művészetben sem hozott olyan lényeges minőségi változást az államosítás, mint éppen a filmben: iparból vállt művészetté. Az államosításról szóló dekrétum - amelyet 1945. augusztus 11 -én írtak alá - nemcsak gazdasági értelemben, hanem tartalmában is gyökeresen megváltoztatta a filmgyártás egész addigi struktúráját és új alapokra helyezte azt. A korszakindító esemény azt jelentette: a film a nép tulajdona lett. Elemi erővel szabadult föl tettvágy és tehetség, hiszen végre lehetővé vált, hogy a felszabadulás előtti filmkészítés üzleti szellemével szemben eszmeileg elkötelezett, szocialista filmművészet jöjjön létre, amely nem pusztán szórakoztató ipar többé, hanem a művészet, a társadalmi átalakulás és tudatformálás eszköze. A filmgyártás államosításának évfordulója jelentős nemcsak a filmművészet, hanem az egész háború utáni szocialista kultúra és művészet számára is. Ékes bizonyítéka annak, hogy csak az államosított film lehet életképes, s létezhet önálló művészetként - meghatározott eszmei és nevelési céllal, illetve feladattal. A felszabadulás utáni esztendők felpezsdülő szelleme, a lecéljaira, a saját javára fordíthatta. Az államosítás tehát nemcsak gazdasági szükségszerűség volt. Nemcsak biztos megélhetést adott a művészeknek, hanem az alkotás szabadságát, a kapitalista producerektől való függetlenséget jelentette számukra. A technikai lehetőségek és a szervezeti változások is ezt szolgálták. E sorsdöntő változásnak megfelelően a művészi ábrázolás előterébe a történelmi-társadalmi mozgás lényeges kérdéseinek a vizsgálata került, s eszmei alapot kapott az az igény, hogy az alkotók a művek középpontjába az élet tényleges hőseit állítsák, olyan embereket, akik gondolkodásukban és tetteikben magukkal hozzák a kor valós konfliktusait és lendületét. Hogy mit szívott fel, mit hasznosított a felszabadulás előtti nemzeti hagyományból az államosított csehszlovák film - az részletesebb elmélkedés feladata lenne. De hogy sokat hasznosított, az bizonyos. Hiszen ott voltak Jind- fich Brichtának vagy Karéi Smržnek, a csehszlovák film úttörőinek a munkái, vagy a húszas évek életrajzfilmjei, melyek utat mutattak, s melyekre az államosított filmgyártás méltán építhetett. S folytathatnánk a felsorolást Karel Lamač, Josef Rovenský, Gustav Machatý, Svätopluk Innemann nevével, s a harmincas évek törekvéseivel, amelyek nélkül filmJana Brejchová, a mai csehszlovák film egyik legismertebb művésze a tavalyi Karlovy Vary-i fesztivál fődíjas alkotásának, A Berhof- tanya végnapjainak főszerepében küzdhetetlen élniakarás és lelkesedés kellett ahhoz, hogy az új, az államosított csehszlovák filmgyártás igazolhassa létjogosultságát. Míg országszerte a romokból kellett megkezdeni az újjáépítést, a filmgyártásban a vitathatatlan értékű művészi, nemzeti, haladó hagyományokra ugyan lehetett építeni, s az új helyzetben a csehszlovák film őstörténetéből ki lehetett indulni, igazi felvirágzáshoz mégis csak az új körülmények vezettek. Csak az államosítás után indult meg a fejlődés, melynek sodrában a film kivívta méltó helyét a csehszlovák kultúrában és fokozatosan felsorakozott az irodalom, a zene és a képzőművészet mellé. Ez a fellendülés természetesen nem választható el a történelmi, politikai és szellemi átalakulástól, sőt annak szerves következménye. Bár az államosítást a haladó értelmiség egy csoportja már a megszállás éveiben előkészítette azzal a céllal, hogy a filmgyártást elvegye a magánvállalkozóktól, az állam gondjaira bízza és a társadalom szükségleteinek szolgálatába állítsa, a dekrétum programjának teljesítésére teljes egészében mégis csak az 1948- as februári események után kerülhetett sor. A nép ekkor vette kezébe a művészeti élet irányítását is és az alkotó munkát végre a saját gyártásunk a felszabadulás és az államosítás után nehezen tehetett volna eleget azoknak a feladatoknak, amelyeket az új társadalom elvárt tőle. Erre az időszakra esik Vlasta Burian, Jindŕich Plachta, Jaroslav Vojta tevékenysége és feltétlenül említést érdemel Vladislav Vančura, a később mártírhalált halt kiváló író, aki rendezőként is magára vonta a figyelmet, vagy Martin Frič, aki sokrétű munkásságával vált ismertté. Ekkor kezdte pályáját František čáp, Miroslav Cikán, Otakar Vávra és több más jeles rendező. Néhány olyan filmalkotás is készült ezekben az években, amely még napjainkban sem vesztett értékéből (Švejk, a derék katona, Extázis, Púder és benzin, Pénzt vagy életet, Kutná Hora-i asszonyok, Fehér kór). Noha a szlovák filmüvészet létrejöttét csak a felszabadulás utáni évektől számítjuk, mégsem hallgathatjuk el a, jóllehet szerény eredményeket, amelyekkel a szlovák filmgyártást már korábban gyarapították. Az első próbálkozások - az 1921-ben készült Jánošík, Karel Plicka néprajzi filmjei, az 1933-ban forgatott Éneklő föld - azonban nem voltak elegendők a folyamatos nemzeti filmgyártás megteremtéséhez. A szlovák film a szlovák nemzeti felkelés idején kezdett formálódni. Ekkor Paľo Bie- lik néhány társával páratlan értékű, hiteles felvételeket készített a népi ellenállásról, a felszabadító partizánharcokról. Ezekből a felvételekből született később a Szabadságért című dokumentumfilm. A történelmi jelentőségű államosítás új korszak kezdetét jelentette tehát nemcsak a cseh, hanem a szlovák filmművészetben is. Régi mesterek és újonnan fellépő művészek együttesen teremtették meg a megváltozott idők szelleméhez méltó filmművészetet a humanizmust hirdető, a szocialista embert formáló, a tudatra, az értelemre ható filmek sorával. Filmgyártásunk nemcsak tartalmában, hanem stílusában is végre a csehszlovák nép művészete lett. Olyan témákat fogalmazott meg, mint népünknek a szabadságért vívott harca, a munkásmozgalom története, a nemzeti sors vagy a fasisztaellenes törekvések. Az első nemzetközi siker a velencei fesztiválon díjat nyert Búgnak a tárnák, Marie Majerová Sziréna című regényének filmváltozata, Karéi Steklý rendezése. Az államosított filmgyártás másik nagy sikere a Vigyázz! című elsó szlovák film, mely a nemzeti filmgyártás létrejötte szempontjából felbecsülhetetlen értékű. Az önálló szlovák filmművészet első, s mindmáig egyik legjelentősebb alkotása azonban az 1948-ban készült Farkasodúk. Pal'o Bielik ma már klasszikusnak számító munkája az első hazai játékfilm, amely a szlovák nemzeti felkelést, a nemzet elszánt összefogását művészi eszközökkel ábrázolja. Szlovákia filmgyártása nehéz körülmények között nőtt és terebélyesedett éppúgy, mint minden kezdő filmgyártás. Jelentősebb eredményeket is csak a későbbi évek hoztak, amikor javultak a műszaki feltételek, fejlődött a gyártás, s új szakemberek kerültek a műtermekbe. A cseh filmművészet lényegesen kedvezőbb helyzetben volt, hiszen a Barran- dov filmgyár felszereltsége többé- kevésbé megfelelt a követelményeknek, s a nagy tapasztalatú rendezőknek nem a nulla pontról kellett indulniuk. A negyvenöt augusztusa óta eltelt négy évtized története azonban nem töretlen ívű. Az emlékezés ünnepi pillanataiban sem feledhető, hogy sikerekkel és buktatókkal, felfelé ívelő szakaszokkal és botladozásokkal, megtorpanásokkal tarkított. Politikai hibáktól, túlzásoktól, tévedésektől sem mentes, de - tanulságos ez a négy évtized. A mai csehszlovák filmek legjobbjai azokat a küzdelmeket ábrázolják, amelyeket társadalmunk a szocializmus programjának igaz megvalósításáért, a jobb világért folytat: ezek a filmek a világ más tájain is serkenthetik a haladó gondolkodást. Ez a szellemi hatás arra kötelezi az alkotókat, hogy sajátos, nemzeti arculatú, pártos, mélyen humanista és internacionalista, az emberiséget nemes gondolkodásra és cselekvésre ösztönző művekkel gyarapítsák, szocialista filmművészetünket. TÖLGYESSY MÁRIA ÜJ FILMEK Szemjon Gyezsnyov (szovjet) Szibéria felfedezése és meghódítása terjedelmes, érdekes és drámai mozzanatoktól sem mentes fejezete a cári Oroszország történetének. A valamikori kietlen és zord pusztaságról, amelyről csakhamar kiderült, hogy mesés kincseivel a nagy lehetőségek földje, számtalan orosz népmese, dal és legenda szól. A virágzó kereskedelem, a fényes zsákmánnyal kecsegtető expedíciók, ben arra is fény derül, hogy az orosz világutazó önként szegődött el a kozák hódítókhoz, míg azok azonban kockázatos vállakózásaik során prémrablással fényesen meggazdagodtak, ó térképeket, feljegyzéseket készített a tájról, az útjukba kerülő népekről, szokásaikról - nagy szolgálatot téve ezzel a tudománynak. Szemjon Gyezs- nov a Kolima torkolatától az Anadir folyó torkolatáig hajózva fedezJelenet a szovjet filmből a kalandos vállalkozások mágnesként vonzották a gazdag kereskedőket, s újabb területek meghódítására ösztönözték őket. Ezt a, mai szemmel nézve, romantikus, kalandos világot kísérelték meg felidézni a vásznon a szverdlovszki stúdió munkatársai, Jaroszlav Filippov forgatókönyvíró és Nyikolaj Guszarov rendező. Szemjon Gyezsnyov című alkotásuknak címszereplője a 17. század orosz tengerésze, világutazója, aki 1648-ban viszontagságos expedíciója során felfedezte Ázsia legkeletibb, a Csukcs- félszigeten fekvő fokát. Szemjon Gyezsnyov expedíciójáról azonban csak több mint száz évvel később értesült a világ. G. F. Müller történész az orosz történelemről írt munkájában 1758-ban tette közzé Gyezsnyov felfedezését. KönyvéNagaszaki gyermekei te fel, hogy Ázsiát és Észak-Amerikát szoros köti össze. S bár a szorost a dán tengerészről, Be- ringröI nevezték el, a Csukcs-fél- sziget legkeletibb foka az ó nevét viseli. Élete, felfedezése saját naplófeljegyzései alapján elevenedik meg a filmben - sokszínűén, izgalmasan, hatásosan. Az alkotók nem arra törekedtek, hogy látványos jelenetekkel nyűgözzék le a nézőt, tudatában voltak annak, hogy stúdiójuk technikai és anyagi feltételei nem teszik lehetővé ilyen költséges film forgatását. Inkább Szemjon Gyezsnyov egyéniségére, s az őt körülvevő környezet, viszonyok ábrázolására helyezték a súlyt, úgy, hogy a néző előtt kirajzolódjék: az orosz tengerész felfedezésével miként szolgálta a tudományt. (japán) Szinte hihetetlen: a Nagaszaki gyermekei csak a második japán film az atombomba pusztításáról. Negyven év alatt mindössze két játékfilm. Az elsó 1952-ben készült, alkotója Kaneto Shindo, Japán egyik legkiválóbb filmművésze, aki nemzetközi viszonylatban tulajdonképpen az atomtámadást megrázó erővel bemutató Hirosima gyermekeseI tűnt fel. A második, a Nagaszaki gyermekei harminckét évvel később keletkezett, s éppoly döbbenetes mű, mint a hirosimai katasztrófát ábrázoló alkotás volt. Keiszuke Kinoshita munkája eg/ az atomtámadást túlélt japán orvos, Takasi Nagai memoárjára támaszkodva arról beszél, milyen elképzelhetetlenül keserves, mégis hősies harcot vívtak az amerikai Kulturális hírek 0 Csótó László, csehszlovákiai magyar grafikusművész munkáiból Miskolcon nyílt kiállítás tegnap délután. • A budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ szervezésében az idén is több cseh és szlovák nyelvű tanfolyam kezdődik Budapesten. A most elkészült tervek szerint megfelelő számú jelentkező esetén szeptember végén kezdő, haladó, félhaladó és nyelvvizsgára előkészítő csoportokat indítanak. Idegen nyelvű beszélgetéseket szerveznek Csehszlovákia kulturális és politikai életéről, idegenforgalmáról, valamint irodalmi témákról. Legalább tíz hallgató jelentkezése esetén szaknyelvi csoportok indulnak, amelyekben a kereskedelem, a közlekedés, a mezőgazdaság, az ipar, a művészetek és a sportélet kifejezéseit tanítják. + • Peter Griffith amerikai történész öt, eddig publikálatlan He- mingway-novella kéziratára bukkant, melyek 1919-1920-ban születtek. Az író barátai tanácsára mondott le a közlésükről, félve a kritikától. A novellák mellett egy befejezetlen regény 300 oldalas kéziratát is megtalálta. + • Egy, a bolgár fiatalok körében végzett felmérés meglepő eredményeket hozott. Arra a kérdésre, például, hogy Mi szeretnél lenni?, a legtöbben azt válaszoltál: író, költő. A korábbi felmérések során az orvosok, professzorok, mérnökök, pilóták álltak az első helyen, és csak ezek után következtek a művészek. atombomba-támadás túlélői - akiket a sugárfertőzés ugyancsak lassú halálra ítélt - a föld és az emberek sebeinek begyógyításá- ért. Az alkotás a negyven évvel ezelőtti kegyetlen eseményeket idézi meg; 1945. augusztus 9-ét, amikor három nappal a Hirosima elleni atomtámadás után Nagaszaki felett vészjósló dörgés, robbanás hallatszott, s a felhőtlen égen vakító fénycsóva, sűrű füst- gomolyag tűnt fel, mérhetetlen rombolást, helyrehozhatatlan pusztítást okozva. A szörnyűséges katasztrófa túlélői között látjuk a leukémiában szenvedő Takasi Nagai orvost is, aki a város több száz, ezer lakosához hasonlóan elvesztette hozzátartozóit, csak két kiskorú gyermeke maradt életben. S bár a súlyosan beteg orvos csodával határos módon nem pusztult el, de magában hordta a radioaktivitás láthatatlan sugarait. Tudta, hogy napjai meg vannak számlálva, ezért a kórházi teendői mellett könyvet ír, hogy a nukleáris támadás szörnyűséges élményeit közreadja, a világ közvéleménye elé tárja - mementóként. (Takasi Nagai hat évvel élte túl a nagaszaki tragédiát.) A rendező nem törekszik különleges hatásokra, rendkívül visszafogottan beszél a történtekről. Tudja, a mardosó lángnyelvek, a megcsonkított emberek, az utcán heverő vagy a romok alól előkerült tetemek, az elpusztított város látványa - önmagáért beszél, s többet mond minden, mégoly hatásosan megrendezett jelenetnél is. Megdöbbentő és figyelmeztető dokumentum ez a film, olyan tiltakozás mindenfajta nukleáris fegyver ellen, amely mai, veszélyekkel sokszorosan terhelt korunkban különösképpen indokolt. -ymÚJ SZÚ 4 1985. VIII. 13.
