Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-08 / 185. szám, csütörtök
17. úszó Európa-bajnokság Géry bronzérmes a 100 m-es pillangóúszásban (t-tics) - Az időjárás tegnap alaposan megnehezítette az úszó Európa-bajnokság résztvevőinek dolgát. Délelőtt fülledt, tikkasztó hőségben került sor az előfutamokra, délután hirtelen változott az idő, a viharos szél erős lehűlést és esőt hozott Szófiába, így az esti döntőkre végig záporban került sor. Nem csoda, hogy a kiemelkedő időeredmények is elmaradtak. Az esti A 100 m-es férfi pillangóúszásban egy pillanatig sem volt kétséges a nagy esélyes nyugatnémet Michael Gross győzelme. A döntőben a kedvezőtlen időjárás miatt nem csupán délelőtti eredményétől (53,93), hanem két évvel ezelőtti, római teljesítményétől (54,00) is elmaradt - 54,02-vel szerezte második aranyérmét. Géry kitűnően rajtolt, fél távon a másodikharmadik helyen fordult, és bronzérmét a hajrában sem fenyegette veszély. A 20 éves trnavai úszó pályafutása legnagyobb sikerét érte el, és még hátra van az erősebb száma, a 200 m-es pillangóúszás. A 200 m-es női gyorsúszásban meglepetésre a magyar Orosz Andrea kezdett a legjobban, 100 méteren az első helyen fordult. A táv második felében azonban az NDK lányai ellenállhatatlanul törtek előre, s végül a 15 esztendős FRIEDRICH ütött elsőként a célba. Ezzel megszerezte harmadik aranyérmét. Orosz a hajrában visszaesett a negyedik helyre. Szép magyar siker született a 400 m-es férfi vegyes úszásban. Darnyi Tamás végig vezetve szerezte meg az aranyérmet, s ezzel Hargitay és Verrasztó nyomdokaiba lépett. Hladký, aki délelőtt a harmadik legjobb időt úszta, jól hajrázott, messze felülmúlta idei legjobbját, és csak minimális különbséggel, 3 századmásodperccel maradt el a dobogótól. Vaskos meglepetéssel végződött a 200 m-es női mellúszás. A nyolcas döntő legidősebb résztvevője, a 21 esztendős bolgár Bo- gomilova rögtön a rajt után az élre vágott, káprázatos iramot diktált. Száz méteren 1:11,89-cel fordult a nagy esélyes NDK-beli úszónók előtt. Bogomilova bírta az iramot, és óriási meglepetésre aranyérmes lett - alig elmaradva a világcsúcstól. Ezzel megszakadt az NDK úszónőinek páratlan sorozata - a római EB óta minden számban kettős győzelmet értek el. Röviden a többi csehszlovák úszó tegnapi szerepléséről. Kladidőntőben két csehszlovák versenyző - Géry és Hladký - is érdekelt volt. Mindketten kitettek magukért, Géry a 100 m-es férfi pillangóúszásban bronzérmes lett, Hladký a 400 m-es vegyes úszásban csak egy hajszállal maradt el a dobogótól és a negyedik helyet szerezte meg. Ezt a számot a magyar versenyző Darnyi Tamás nyerte. Úszó-világcsúcs Biondi: 48,95 mp (ČSTK) - Az Egyesült Államok úszóbajnokságán a kaliforniai Mission Viejóban a 19 esztendős amerikai úszó, Matt Biondi kétszer is megjavította a 100 méteres gyorsúszás világcsúcsát. Először a selejtezőben úszott 49,24 mp-et, ami 12 századmásodperccel jobb honfitársa, Gaines 1981 áprilisában felállított rekordjánál. Ezt követően a döntőben a világon elsőként került a 100 méteres gyorsúszásban a 49 mp alá, és 48,95 mp- es ragyogó időeredményt ért el. Eredmények - 100 m gyors: 1. Biondi 48,95, 2. Hearth 50,37, 3. McCadam 50,78, 200 m hát: 1. Carey 2:01,64, 2. Yong 2:05,92, 3. Hughey 2:05,94, 200 m mellúszás: 1. Moffet 2:17,41, 2. Lund- berg 2:19,77, 3. Koch 2:21,04, 200 m pillangó: 1. Morales 1:59,15, 2. Kennedy 2:00,82, 3. Rives 2:01,11. Nók - 200 m mellúszás: 1. Johnson 2:36,00, 2. Smith 2:36,81, 3. Hermstad 2:37,35, 200 m pillangó: 1. Meagher 2:06,09 - a világ idei legjobb eredménye, 2. Hansen 2:12,78, 3. Bruce 2:14,20, 200 m hát: 1. Hayes 2:12,65, 2. Mitchell 2:14,79, 3. Donahue 2:14,85, 100 m gyors: 1. Steinseif 56,41, 2. Griglione 56,72, 3. Johnson 56,80. A világcsúcs alakulása a 100 m gyorsúszásban: 52,2 Wenden (ausztrál) 1968 51,9 Spitz (amerikai) 1970 51,47 Spitz 1972 51,22 Spitz 1972 51,12 Montgomery (amerikai) 1975 51,11 Coan (amerikai) 1975 50,59 Montgomery (amerikai) 1975 50,39 Montgomery 1976 49,99 Montgomery 1976 49,44 Skinner (dél-afrikai) 1976 49,36 Gaines (amerikai) 1981 49,24 Biondi (amerikai) 1985 48,95 Biondi 1985 SPORTVILÁG ÚJ szú 1985. VIII. 8. (ton) - Az 1982-es brazil labdarúgó VB-válogatott kapitánya, Socrates Brasileiro Sampaio de Sousa Vieira de Oliveira, aki cseppet sem rövid nevének első tagját használja a labdarúgó- pályán, visszatér Brazíliába. Az olasz lapok szerint a 31 éves középpályás a Fiorentinától a Ponté Preta együtteséhez szerződik. A brazil klub elnöke, Carlos Vachiano úgy nyilatkozott, hogy a játékos hazatéréséhez szükséges összeget - mintegy 1,8 millió dollárt - több cég összefogásával teremtették elő. A tavaly júniusban Itáliába került világsztár szerződése még érvényben van, de mindenképpen otthon szeretne játszani. Állítólag a brazilok már tíz nappal ezelőtt elküldték ajánlatukat Firenzébe, de a lila-fehérek elnöke, Ranieri Pontello szerint semmiféle üzenet nem érkezett még hozzá. Egyes híresztelések szerint, ha létrejön az üzlet, a Fiorentina a Rómától menesztett másik brazil középpályást, Paulo Roberto Falcaót szerződteti. Szerdán kezdődött és augusztus 11 -ig tart a férfi kézilabdázók Ifjúsági Barátság versenye. A rangos sport- eseménynek ezúttal Magyarország a házigazdája és a mérkőzéseket Pécsett, Komlón és Szentlőrincen bonyolítják le. A tornán nyolc ország - a Szovjetunió, az NDK, Bulgária, Lengyel- ország, Románia, Csehszlovákia, Kuba és Magyarország - legjobbjai lépnek pályára. A szervezők a csapatokat két négyes csoportba osztották, ahol körmérkőzéseket játszanak, majd szombaton és vasárnap az érmekért, illetve a helyezésekért küzdenek. A fiatal csehszlovák kézilabdázóknak Pécsett kellett volna játszani első mérkőzésüket, azonban, mivel Kuba nem érkezett meg, játék nélkül jutottak a két ponthoz. A nyitómérkőzésen az NDK 19:16 (8:9) arányban bizonyult jobbnak Bulgáriánál. Lemaradt az Európai Úszó Szövetség (FINA) a világ úszósportjáért felelős testület mögött. A jövő évi VB-n, mint ahogy a tervek szerint a következő olimpián is, gyorsúszásban mindkét nem számára már 50 méteren is megrendezik a versenyeket. Norman S. Sarmfield főtitkárnak szófiai sajtótájékoztatóján feltették a kérdést: Európa mire vár? A sprintszámok miért nem gazdagítják már a szófiai EB műsorát? Miért lesz 50 méteres viadal előbb egy VB-n, mint egy EB-n? A főtitkár megkísérelte kivágni magát: „Lehet, hogy a gyorsúszásban gyorsaságban lemaradtunk, de a többi úszásnemben nem. A FINA végrehajtó bizottsága jövő februárban Bonnban tárgyalja meg most született álláspontunkat. A jövőben az EB-n az 50 méteres gyorsúszás mellett 50 méter hát-, mell- és pillangóúszásban is bajnokot avatunk.“ Lesz-e Európa 12 tekében is? Erről döntenek október 11-13-án Zágrábban, a Nemzetközi Teke Szövetség aszfaltszekciójának következő ülésén, amelyet a BEK küzdelmeihez kapcsolódva rendeznek meg. A Pán-arab Sportjátékokat rendező Arab Sport Unió Casablancában rendezett közgyűlésén úgy határoztak, hogy visszafogadják soraikba Egyiptomot, amelyet 1979-ben zártak ki a szervezetből, amikor az akkori elnök, Anvar Szadat különbékét kötött Izraellel. A döntésnek már akkor sem volt különösebb gyakorlati jelentősége, mert az arab országok sportolói a nemzetközi versenyeken rendre találkoztak az egyiptomiakkal. va a 100 m-es férfi pillangóúszásban bejutott a B-döntóbe, ahol 56,31-gyei a hatodik helyet szerezte meg. Frýdlová a 200 m-es gyorsúszásban nem került a legjobb nyolc közé, a B-döntóben 2:06,00-val negyedik lett és ez a 12. helyet jelenti az összesítésben. Bidrmant a 400 m-es férfi vegyes úszás délelőtti előfutamában rossz fordulás miatt diszkvalifikálták. Hana Poskočilová a 200 m-es női mellúszásban bejutott a B-döntőbe, de ott csak az utolsó helyet tudta megszerezni. Az erős szél alaposan rányomta bélyegét a női műugrás döntőjére. Többen is hibáztak, így gyakran változott a sorrend. Az aranyérmet nagy előnnyel a selejtező legjobbja, a szovjet Cirulnyikova szerezte meg. A csehszlovák Grecká bronzérmes lett. A 100 m-es férfi pillangóúszás Európa-bajnoka: Gross (NSZK-beli) 54,02, 2. Jameson (angol) 54,30, 3. Géry (csehszlovák) 54,86. 200 m női gyorsúszás - Európa-bajnok: Friedrich (NDK-beli) 1:59,55, 2. Stellmach (NDK-beli) 1:59,88, 3. Argirova (bolgár) 2:02,62, 4. Orosz (magyar) 2:03,07. 400 m férfi vegyes úszás - Európa-bajnok: Darnyi (magyar) 4:20,70, 2. Jaroscsuk (szovjet) 4:21,54, 3. Hannemann (NDK-beli) 4:26,33, 4. Hladký (csehszlovák) 4:26,36, 200 m női mellúszás - Európa-bajnok: Bogomilova (bolgár) 2:28,57, 2. Ge- rasch (NDK-beli) 2:29,02, 3. Hör- ner (NDK-beli) 2:29,82. A női műugrás Európa-bajnoka: Cirulnyikova (szovjet) 514,32, 2. Szidoro- va (szovjet) 476,70, 3. Baldus (NDK) diszkvalifikálták, 3. Grecká (csehszlovák) 470,22... 8. Ger- lach (magyar) 430,68 pont. Vízilabda - 3. forduló: Jugoszlávia - NSZK 7:6, Magyarország- Görögország 8:6, Olaszország- Hollandia 6:5, Szovjetunió- Spanyolország 14:7. A mai műsor: 400 m női gyors, 100 m férfi gyors, 100 m női hát, 200 m férfi hát, 4x100 m női gyorsváltó. Férfi toronyugrás, műúszás. A KNDK javaslata (ČSTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hivatalosan javasolta, hogy az 1988. évi olimpiai játékokat Phenjan és Szöul közösen rendezze „Koreai olimpia“ vagy „Phenjani-szöuli olimpia“ néven. Észak- és Dél- Korea sportolói közös csapattal képviseltetnék magukat a játékokon. A KNDK hivatalos képviselőinek véleménye szerint ez a megoldás szavatolná az olimpiai játékok sikerét s egyben jelentősen hozzájárulna a két országrész mielőbbi békés egyesítéséhez. Marcel Géry szerezte a csehszlovák csapat első érmét a szófiai úszó EB-n. A 100 méteres pillangóúszásban bronzérmet harcolt ki (ČSTK felvétele) Ma kezdődik a szlovákiai kerékpáros körverseny Ma 13.45 órakor Žiar nad Hronomban a kremnicai útszakasszal (127 km) megkezdődik a 29. szlovákiai nemzetközi kerékpáros körverseny. A hazai kerekesek mellett a hét szakaszból álló 917 km hossú távon hét ország - a Szovjetunió, az NDK, Magyarország, Lengyelország, Jugoszlávia, Hollandia, Kína - képviselteti magát. A győztes augusztus 14-én Stará Túrában válik ismertté. A tavalyi győztes a csehszlovák Miroslav Sýkora. Žiar nad Hronomban kedden fogadták az első külföldi kerekeseket. A szovjet csapatot Jurij Ku- cseravij edző vezeti. Az együttes tagjai: Szergej Jermacsenko (a nemzetek spartakiádjának 1983- as győztese), Szergej Gavrilko, Nyikoiáj Anyiszimov, Tina Roosz- majajev és Ivan Grigorjan. Első ízben indulnak a szlovákiai kerékpáros versenyen Kína képviselői. A csapat oszlopa a négyszeres országos egyéni bajnok Csang Csung-lu, aki tagja volt a Fülöp- szigeteken rendezett Ázsiai Játékok győztes kvartettjének is. Kao Wan-jou edző együttesének további tagjai: Szüe Khe-lung, Vang Thien-tying, Kuo Fang-cseng, Csín Tien-jung, Jang Jun-lin. Az NDK hattagú csapatában - az edző Eberhard Pöschke - helyet kapott az 1983-as junior világbajnok Andreas Lux. Rajta kívül indul még Peter Scheibner, Hans Mater n, Thomas Schmidt, Torsten Kunath és Bert Dressel. Žiar nad Hronomban először találkozik a szlovákiai kerékpáros körverseny mezőnye. Valószínűleg nem utolsó ízben, hiszen a város, mely mindenekelőtt a szlovák nemzeti felkelés nevét viselő kohászati üzemnek köszönheti hírnevét, rendkívül alaposan készült a kerékpárosok ünnepére. A nézők szempontjából a legérdekesebbnek a szombat ígérkezik, Szovjet és amerikai sportvezetők tanácskozása Marat Gramov, a Szovjet Test- nevelési és Sportbizottság, valamint a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke Moszkvában megbeszélést folytatott Robert H. Helmick- kel, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnökével és George Millerrel, a bizottság főtitkárával. A megbeszélésen a sportvezetők véleményt cseréltek a nemzetközi sportélet és az olimpiai mozgalom aktuális kérdéseiről. Megvitatták a két ország olimpiai bizottságai közötti kapcsolatok elmélyítésének további lehetőségeit a sport területén. SP0RTHÍRAD0 + Lejátszotta harmadik mérkőzését a Belgiumban portyázó Inter Bratislava. Tomčák góljával 1:0 (1:0) arányban győzött az I. ligás FC Antwerpen ellen. A találkozónak 10 000 nézője volt.-f A čadcai nemzetközi sakktornát a szovjet Igor Glek nyerte 10 ponttal. A további sorrend: 2. Špaček (Tŕinec) 6,5, 3. Nun (Hr. Králové) 6 ponttal. + A lengyelországi Poljanica fürdővárosban nemzetközi sakktorna kezdődött. Az első forduló eredményeiből: Smidt (lengyel) - Lerner (szovjet) 1:0, Štohl - Mokrý (csehszlovákok) 1:0, Drasko (jugoszláv) - Sygulsky (lengyel) 1:0. + Az NSZK női kézilabda-válogatottja barátságos mérkőzésen 13:22 (3:10) arányban alulmaradt Magyarországgal szemben.-f Lengyel győzelem született a női öttusa-világbajnokságon. Az aranyérmet Barbara Kotowska szerezte meg 5336 ponttal. A második helyen a szovjet Kiszeljeva végzett 5311 ponttal, míg a bronzérmet az ugyancsak lengyel Bojan harcolta ki 5256 ponttal. Csapatverseny: 1. Lengyelország 15 709, 2. Szovjetunió 15 487, 3. Svédország 15 103 pont. + Mostek u Dvora Krá lóvéban folytatódott az ötnapos tájfutóverseny. A férfiak fő kategóriájában két nap után Polák áll az élen. A nőknél Bártová vezet. Nehéz helyzetben a Bohemians (ČSTK) - Bohemians labdarúgói az elmúlt napokban az NSZK- ban portyáztak, ahol négy mérkőzés közül hármat megnyertek és egyet döntetlenül játszottak, mégpedig a Bundesliga újoncával, a Saarbrückennel. Gólarányuk 15:5 volt. A túra tapasztalatairól és a csapat jelenlegi helyzetéről adott tájékoztatást Tomáš Pospíchal edző:- A Saarbrücken csapatán kívül még kettő tartozott a jó képességű ellenfelek közé, alacsonyabb színvonalat csupán a TUS Mayen képviselt. Háromszor kapott játéklehetőséget az új kapus, švengr és ízelítőt adhatott tudásából. Középhátvédjeinket még mindig keressük, ezeken a posztokon az NSZK-ban három jelölt váltotta egymást - Ondra, Sajtar és Maróik. Koukal, aki május 17-én a prágai Dukla elleni találkozón megsérült, viszonylag jó teljesítményt nyújtott a középpályás sor tengelyében. Nem szerepelt Janečka, aki a stockholmi Inter Kupa-mérkőzésen izomsérülést szenvedett. Ő csupán könnyű edzéseket végzett.- Az utolsó találkozón térdsérülést szenvedett Jakubec, lába gipszkötésbe került, s két-négy hétre nélkülözni vagyunk kénytelenek őt ugyanúgy, mint a megbüntetett Zelenskýt, Mičinecet és Levýt, akikkel nem számolhatunk az első ligamérkózésen... Helyzetünk nehéz. Kevés a játékosunk, miután Zdenék Hruška, Sloup és Prokeš eltávozott. Az új idényben kénytelenek leszünk átépíteni a csapatot, s ez aligha lesz problémamentes ... Brziaková Európa színeiben (ČSTK) - Zora Brziaková (Sparta Praha) csehszlovák kosárlabdázónó is szerepel majd Európa színeiben azon a két mérkőzésen, amelyre az idei olaszországi VB után kerül sor. Az első találkozón Európa válogatottja Vicenzében az olasz bajnok Fiorellával mérkőzik szeptember 17-én. Ezen a találkozón búcsúzik az aktív sportolástól a sokszoros olasz válogatott Sandono. A második mérkőzést Európa válogatottja szeptember 19-én Plov- divban játssza Bulgária válogatottjával. Ez lesz Sztojanova búcsúmérkózése, aki országa színeiben 300 mérkőzésen játszott. Európa válogatottjába a következő kosarasok kerültek: Barilova, Burjakin (Szovjetunió), Németh, Boksay, Borka (Magyarország), Dornics, Pe- ruzics (Jugoszlávia), Pollini (Olaszország), Brziaková (Csehszlovákia), Szlavcseva (Bulgária), Papp (Románia). AZ edző Milan Vaszojevics (Jugoszlávia) és a menedzser Aldo Vitale (Olaszország). amikor az útszakasz célja a városi stadionban lesz. A vonzónak ígérkező keretprogramban pályára lépnek a csehszlovák labdarúgás egykori csillagai (Schroiff, Dobiáš, Masopust, Adamec, Vojáček és mások) a közép-szlovákiai kerület válogatott tizenegye ellen. A kulturális programban a népszerű Mirka Brezovská lép fel a Mona Lisa együttessel. (Škultéty)