Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)
1985-08-30 / 204. szám, péntek
LEGFELSŐBB SZINTÚ SZOVJET-MONGOL TÁRGYALÁSOK MOSZKVÁBAN Előtérben a kétoldalú együttműködés és az ázsiai béke MIHAIL GORBACSOV LEVELE A sztahanovista mozgalom tanulságairól (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára Moszkvában tegnap találkozott Dzsambin Batmönh-nel, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkárával, a Nagy Népi Hural Elnökségének elnökével, aki az SZKP KB meghívására szabadságát tölti a Szovjetunióban. A tárgyalásokat követően a két vezető aláírta a szovjet-mongol gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésének 2000-ig szóló hosszú távú programját. A megbeszéléseken a felek kölcsönösen tájékoztatták egymást az SZKP XXVII., illetve az MNFP XIX. kongresszusára való előkészületekről. A kétoldalú kapcsolatokról szólva megelégedéssel állapították meg, hogy a Szovjetunió és Mongólia együttműködése minden téren dinamikusan fejlődik és alapja a két párt szoros kapcsolata. Nemzetközi kérdésekről szólva hangsúlyozták a szocialista közösség egységének és összefor- rottságának jelentőségét, s megállapították, a szocialista világ- rendszer mindig megbízható támasza lesz a békéért, a nemzeti függetlenségért, és a társadalmi haladásért harcoló erőknek. Az USA militarista köreinek politikája következtében jelenleg rendkívül kiélezett nemzetközi helyzet konstruktív és energikus tetteket követel annak érdekében, hogy a nemzetközi élet veszélyes tendenciái megszűnjenek, s hogy elháruljon a nukleáris háború veszélye - állapították meg a találkozón. Gorbacsov és Batmönh nagy figyelmet szentelt a Csendes-óceán ázsiai térségében kialakult helyzetnek. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy az ázsiai helyzet javításához hozzájárulna a Szovjetunió, Mongólia és más szocialista országok ismert javaslatainak megvalósítása. A testvéri barátság légkörében lezajlott találkozó megerősítette a felek teljes nézetazonosságát valamennyi megvitatott kérdésben. Batmönh mongóliai látogatásra hívta meg Gorbacsovot, aki azt köszönettel elfogadta. A vezető szovjet testületek a Kremlben vacsorát adtak Dzsambin Batmönh tiszteletére. A vacsorán beszédet mondott Mihail Gorbacsov. A többi között megállapította, a két fél elégedett lehet a tárgyalások eredményeivel, majd sok sikert kívánt a mongol népnek a szocializmus építésében. Leszögezte, a két ország baráti viszonyának mély történelmi gyökerei és szilárd internacionalista alapjai vannak. Az elért eredmények értékelése mellett a jelenlegi időszakban a politikai, gazdasági, szociális, kulturális téren folytatott együttműködés hatékonyságának fokozására irányulnak az erőfeszítések, s e tekintetben kiemelkedő jelentősége van a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés 2000-ig történő fejlesztése hosszú távú programjának - mondotta Gorbacsov, s rámutatott, hogy e politikai fontosságú dokumentum megvalósítása lehetővé teszi mindkét ország gazdasági potenciáljának növelését. Az SZKP KB főtitkára a továbbiakban a nemzetközi helyzet egyes kérdéseivel foglalkozott. A többi között megállapította, Ázsia és a Csendes-óceán térsége olyan terület, ahol az imperialista államok militarista aktivitása mind nagyobb mértékű. A Távol- Keleten jelenleg amerikai katonai létesítmények százait találhatjuk, s itt helyezték el az USA tengerentúli legnagyobb haditengerészeti erőit. Az Egyesült Államok katonai terveibe egyre nagyobb mértékben kapcsolódik be Japán, amelynek kormánya készségét fejezi ki az amerikai „csillagháborús“ programban való részvételre. Az események ilyen alakulása növeli a térség ingatag helyzetét, a meglévő feszültséggócok kiéleződéséhez és újabb konfliktushelyzetek keletkezéséhez vezet. Az imperializmus és a reakció ázsiai mesterkedései ellen vívott harc szükségességére különösen most fontos felhívni a figyelmet, amikor a térség népei az egész haladó emberiséggel együtt emlékeznek meg a japán militarizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójáról. A Szovjetunió, Mongólia és a többi szocialista ország az utóbbi időben több konkrét kezdeményezést tett az ázsiai és csendesóceáni helyzet normalizálására. Az atomrobbantásokra vonatkozó szovjet moratórium megfelel az egész világ biztonsága érdekeinek - mondotta Gorbacsov, s rámutatott, ez különös jelentőségű Ázsia számára, mivel épp itt dobták le a két amerikai atombombát. A Szovjetunió a közelmúltban javaslatot terjesztett elő az ázsiai biztonság problémáihoz való közös komplex hozzáállás kidolgozására. Ennek lényege, hogy a béke és a stabilitás biztosítása érdekében társadalmi rendszerétől függetlenül valamennyi ázsiai állam egyesítse erőfeszítéseit. Természetesen tudatában vagyunk annak - folytatta Gorbacsov -, hogy az ázsiai és a csendes-óceáni béke megszilárdításához vezető úton nem kis nehézségeket kell leküzdeni. Az itt levő államok között ellentétek mutatkoznak a felmerülő problémákat illetően. Valami más azonban fontosabb: az ázsiai népeket közös létérdekeik kötik össze, és sok tekintetben hasonló feladatokat oldanak meg, amelyek a múltban születtek és amelyek a jövőhöz vezető útjukon állnak. Ez megköveteli az együttműködést és a jószomszédi kapcsolatokat is egy olyan széles körű biztonsági koncepció alapján, amely megfelelne a térség valamennyi állama, illetve külön-külön minden egyes ország érdekeinek. Az ázsiai biztonság megszilárdításához mindenképpen hozzájárulna, ha az atomhatalmak teljesen megszüntetnék nukleáris fegyverkísérleteiket Ázsiában, a Csendes- és az Indiai-óceán térségében is, s ha a térség államai elutasítanák a világűr militari- zálására vonatkozó tervekben való részvételt. Ezeket a téziseket természetesen tovább lehet fejleszteni és ki lehet egészíteni. Figyelmet érdemel például az erő alkalmazásáról való lemondásra irányuló javaslat, a térség valamennyi állama szuverenitásának és területi egységének a tiszteletben tartását célzó indítvány, a katonai-politikai téren hozandó bizalomerősítő intézkedésekre vonatkozó kezdeményezés stb. Nyilvánvaló, hogy az ázsiai biztonság koncepciójának kidolgozása és megvalósítása hosszú távú feladat. Szakaszonként kell lépni az egyszerű dolgoktól a bonyolult problémákig. A Szovjetunió megértéssel fogad minden olyan javaslatot, amelyet az ázsiai békére és biztonságra való törekvés vezérel - mondotta Mihail Gorbacsov, majd végezetül még egyszer sok sikert kívánt a mongol népnek. A tiszteletére adott vacsorán Dzsambin Batmönh ugyancsak megelégedését fejezte ki a találkozó eredményeivel, s szintén emlékeztetett a két ország, a két nép történelmi barátságára és szövetségére. Köszönetét mondott azért a támogatásért, amelyet a Szovjetunió nyújt Mongóliának. A hosszú távú együttműködési programról szólva kijelentette, új távlatokat nyit a két ország sokoldalú együttműködésének fejlesztése előtt. Pártja és országa feladatairól szólva Batmönh hangsúlyozta, a legfontosabb a jelenlegi esztendő és az egész ötéves terv sikeres befejezése, s a jó alapok megteremtése a következő ötéves tervidőszakra. Dzsambin Batmönh a tegnap esti órákban Moszkvából hazautazott. (ČSTK) - A sztahanovista mozgalom jelentőségét, máig ható tanulságait méltatta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára abban az üzenetben, amelyben a Szta- hanovugol szénbányászati egyesülés egyik bányaüzemének dolgozóitól kapott levélre válaszolt. A Moszkvában közzétett levélben Gorbacsov hangsúlyozza, hogy az 50 évvel ezelőtt született sztahanovista mozgalomban részt vevő szovjet munkásosztály az akkori idők élenjáró technikájának birtokában valódi áttörést hajtott végre a tudományos és műszaki haladás egész frontján. Ezzel biztosította az ország gazdasági függetlenségét, s lehetővé tette olyan megbízható védőpajzsának létrehozását, amelyen megtört a fasiszta agresszorok ereje. A sztahanovista mozgalom tanulságai nagyon fontosak ma is, amikor a fél évszázaddal ezelőttinél még nagyobb mértékben kell áttörést elérni a szovjet népgazdaság intenzívvé tételében, a tudo- mányos-müszaki haladás meggyorsításában, a gazdaságban dolgozók gondolkodásmódjának átalakításában. Ismert dolog, hogy a szénbányászat ma még nem nyújt egyenletes teljesítményt, ám a levélíró bányaüzemi kollektíva esete is azt bizonyítja, hogy minden üzemben, minden ipari egyesülésben ma még számottevő tartalékok vannak - mutatott rá Mihail Gorbacsov. Szovjet - laoszi közös nyilatkozat (ČSTK) - Az ázsiai béke és biztonság erősítése érdekében a Szovjetunió és Laosz azt kívánja, hogy normalizálódjanak kapcsolataik a Kínai Népköztársasággal. E normalizálódás azonban nem kötődhet semmiféle, harmadik országoknak kárt okozó feltételekhez - hangsúlyozza a Kay- sone Phomvihane baráti munkalátogatásáról Moszkvában közzétett szovjet-laoszi közös nyilatkozat. Benazir Bhutto háziőrizetben (ČSTK) - A pakisztáni rendőrség Karacsiban körülzárta Benazir Bhutto, az ellenzéki Pakisztáni Néppárt ügyvivő elnökének házát és a rendkívüli állapot rendelkezései alapján háromhónapos háziőrizetet vetett ki rá. Benazir Bhutto az 1979-ben megdöntött, majd kivégzett Zulfikar Ali Bhutto volt államfő leánya. Az elmúlt héten tért vissza Franciaországból Pakisztánba, s értésre adta, hogy be kíván kapcsolódni a demokrácia helyreállításáért, a szociális és gazdasági változásokért vívott harcba. Bohuslav Chňoupek az iráni elnöknél (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminisztert iráni hivatalos látogatása alkalmából tegnap fogadta Mohamed Ali Khamenei államfő. A baráti megbeszélésen a két fél áttekintette a csehszlovák-iráni kapcsolatokat és véleménycserét folytatott néhány nemzetközi problémáról. Hangsúlyozták, adottak a feltételek a két ország együttműködésének elmélyítéséhez. Exminiszterek a vádlottak padján Megkezdődött Lambsdorff és Friderichs pere (ČSTK) - Bonnban hosszas huzavonák és több halasztás után tegnap a tartományi bíróság épületében megkezdődött a bírósági eljárás a megvesztegetéssel és adócsalással vádolt két volt nyugatnémet gazdasági miniszter, Ottó Lambsdorff és Hans Friderichs ellen. ÚJ SZÚ 1985. VIII. 30. Velük együtt ül a vádlottak padján Erberhard Brauchitsch, a Flick konszern egykori megbízottja, aki kenyéradója, a multimilliomos Flick megbízásából bonni politikusokat és párt-tisztségviselőket vesztegetett meg. Az ő közreműködésükkel mintegy 850 millió márkás bevételtől fosztották meg az államkasszát és jelentős mértékben befolyásoltak fontos kormánydöntéseket. A Flick konszern 1975-ben a Daimler-Benz cég részvényeinek egy részét eladta és az eladásukból szerzett összeg egy részét az amerikai Grace konszernnél fektette be. A bonni gazdasági minisztériumtól ezután kérelmezte az adóelengedést mintegy 850 millió márka összegben, arra hivatkozva, hogy ,,a népgazdaságnak hasznot hozó vállalkozásról“ volt szó. Az illetékes minisztérium eleget tett a kérésnek. A vizsgálat eddigi eredményei szerint Ottó Lambsdorff és elődje, Friderichs. Brauchitschtól 135 ezer, illetve 375 ezer márkás megvesztegetési összeget kapott. A két exminisztert emellett adócsalással is vádolják, amelyet a Szabaddemokrata Párt (FDP) pénztárába szánt „adományokkal“ való machinációk során követtek el. Lambsdorff egy évtizeden át volt az FDP északrajna- vesztfáliai szervezetének a pénztárosa, s ezalatt adóbevallás-mu- lasztást követett el: 2,25 millió márkáról „megfeledkezett“. Elődje meg a Dresdner Bank pénzügyi közigazgatási tanácsának a képviselőjeként ugyanilyen oknál fogva eltitkolt egy 1,7 millió márkás összeget. Az eset paradoxona, hogy Brauchitsch kenyéradója, Flick hiányzik a vádlottak padjáról. Hozzá hasonlóan nincsenek itt a pénzügyi botrányba belekeveredett további cégek, mint például a Bosch, a Krupp, a Henkel és az Oetker ipari és kereskedelmi konszernek képviselői sem, sót a polgári pártok, a CDU, a CSU és az FDP, sőt a szociáldemokraták prominens képviselő sem. „A nyugatnémet demokrácia erősítésére irányuló törekvésekkel“ megindokolt megvesztegetések teret adtak az említett pártoknak sok esetben a nem túl legális vállalkozásra is. Ezt igazolják a gyógyszeripari és élelmiszeripari konszernek és további nagy ipari vállalkozók esetei is, amelyek mindenekelőtt a busás nyereség megszerzését tartják szem előtt. Most azonban vonakodnak vállalni korábbi „bőkézűségüket“ és a legnagyobb politikai pártok is abban érdekeltek, hogy a közvélemény a lehető legkevesebbet tudja meg a bonni kulisszák mögött lejátszódott szennyes megvesztegetések részleteiről. Erről tanúskodik az a körülmény, hogy a bírósági teremben csak 80 széket tartottak fenn a nyilvánosság számára. Televíziós kamerákkal és fényképezőgéppel tilos belépni a biróBűnbánó Lambsdorff? ság épületébe. Általános vélemény szerint a per előkészítése körüli hosszas huzavonák arra utalnak, hogy a bírósági eljárás több éven át is eltarthat. A Szovjetunió és Laosz következetesen kiáll amellett, hogy Ázsia a béke, a stabilitás, a jószomszédi kapcsolatok és az együttműködés kontinense legyen- mutat rá a közös nyilatkozat. A Szovjetunió és Laosz véleménye szerint az ázsiai államoknak közös erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy két- és sokoldalú konzultációk segítségével megtalálják a kontinensen meglevő problémák mindenki számára elfogadható konstruktív megoldását. A nyilatkozat kívánatosnak nevezi azt is, hogy a jövőben összázsiai fórumot rendezzenek, amelyen áttekintik az ázsiai államok biztonságával és egyenjogú együttműködésével összefüggő kérdések teljes körét. A Szovjetunió maradéktalanul támogatja a testvéri indokínai országoknak szuverenitásuk és területi épségük érdekében vívott harcát. Kaysone Phomvihane hivatalos baráti látogatásra hívta meg La- oszba Mihail Gorbacsovot, aki a meghívást köszönettel elfogadta. Fokozódó feszültség (ČSTK) - A Sri Lanka-i kormány közölte, mozgósítja a tartalékosokat és a tamil szeparatisták ellen veti be őket. A kormányszóvivő elmondta, a tartalékosok a reguláris hadsereg és a rendőrség egységeit erősítik meg, mivel „ezt kívánja meg Srí Lanka biztonsága“. Az intézkedés válasz a sziget- ország északi részén harcoló tamilok aktivitásának fokozására. A szeparatisták Japané város utcáira vonulva arra szólították fel a napokban a lakosságot, kezdjenek sztrájkot a bebörtönzött tamilok szabadon bocsátása érdekében. A bejelentett mozgósítás a Sri Lanka-i kormány és a tamil kisebbség közötti feszültség további kiéleződését jelenti. Emlékezetes, a közelmúltban a két fél közötti tárgyalások kudarccal értek véget. ENSZ-társaságok budapesti értekezlete (ČSTK) - Kilenc szocialista ország, köztük Csehszlovákia, ENSZ-társaságai üdvözlik a Szovjetunió legújabb békekezdeményezését, az atomrobbantásokra elrendelt egyoldalú moratóriumot, illetve a világűr militarizálásának elhárítására irányuló javaslatait- többek között ezt hangsúlyozza az a közös nyilatkozat, amelyet az ENSZ-társaságok kétnapos konzultatív értekezletének befejeztével Budapesten adtak ki. A tanácskozás résztvevői az ENSZ-társaságok Világszövetsége közelgő 30. közgyűlésével összefüggő kérdéseket vitattak meg. A záródokumentum hangsúlyozza, hogy a budapesti értekezlet résztvevői az ENSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából ismételten síkra szálltak a világszervezet alapokmányában foglalt elvek következetes betartásáért. Hangsúlyozták továbbá, mindent megtesznek azért, hogy az ENSZ, megalakulásának jubileumi évében, a béke és a biztonság megőrzésének még hatékonyabb eszközévé váljon.