Új Szó, 1985. augusztus (38. évfolyam, 179-205. szám)

1985-08-23 / 198. szám, péntek

Ideológiai munkánkat hozzuk összhangba a kor követelményeivel

Az alábbiakban kivonatot közlünk Jan Fojtíknak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, a Központi Bizottság titkárának kedden Brnóban, a Rovnost napilap megjelenésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen mondott beszédéből.

ÚJ SZÚ

1985. VIII. 23.

Jelentős eseményről emlékezünk meg, a Rovnost, a CSKP Dél-moravországi Kerületi Bizottságának napilapja százéves. Olyan évforduló ez, amelyről kevés lap emlékezhetett eddig meg. A Rovnost forradalmi munkás- mozgalmunk történetének élő jelképe. A tőkés iga ellen, a munka felszabadításáért folytatott harc legértékesebb hagyományait fejezi ki. Hűen tükrözte és tükrözi napjainkban is a legjelentősebb történelmi küzdelmet, a szabad dolgozókért folytatott harcot.

Népünk a burzsoázia uralmának megdöntése után a szocialista építés folyamatában fokozatosan megvalósította azokat az eszméket, amelyeket a szocializmus úttörői a múlt században írtak vörös zászlójukra.

Közéjük tartoznak a Rovnost megalapítói is. Hálával gondolunk ma rájuk. Egyúttal azokra is, akik átvették tőlük a stafétabotot, és folytatták a küzdelmet a dolgozók jogaiért, a demokrácia és a szocializmus győzelméért.

Derűlátóan, az ügyünk igazságába vetett hittel haladunk előre. Gyakran tekintünk vissza a múltra, amelyből levonjuk a tanulságokat. Ez nem véletlen, nem politikai demagógia, amely számos nacionalista jellegű társadalmi mozgalmat jellemez.

A marxizmus-leninizmus és az elméleti alapját képező történelmi materializmus arra ösztönöz bennünket, hogy szigorú tárgyilagossággal értékeljük a múltat; mindent, ami történt, történelmi aspektusból értékeljünk figyelembe véve az adott társadalom fejlődésének reális lehetőségeit. Számunkra, a tudományos világnézet és a történelmi materializmus hirdetői számára a történelmi folyamatok alapját a társadalmi osztályok érdekei és a köztük folyó harc képezi. Ezek a harcok a legkülönbözőbb módon mentek végbe. A történelem tanulmányozásának és megértésének nehézsége éppen azokban az ideológiai félrevezetésekben rejlenek, amelyekkel megpróbálják elkendőzni az osztályharcok szubjektumainak valódi és alapvető érdekeit.

Azért emlékeztetek erre, mert az imperialista reakció, az anti- kommunista központok és az őket szolgáló burzsoá történészek nagymértékben tökéletesítették félrevezető hazugságaikat, ezeket tették tömegpropagandájuk alapjává.

A történelmi ismeretek fogyatékosságait és nehézségeit az imperializmus mai militarista politikájának igazolására próbálják felhasználni. A századunkban végbemenő folyamatot „a kor betegségének“ próbálják nevezni. A szocialista világrendszer keletkezését és fejlődését az imperialista reakció „történelmi félresik- lásnak“ „deviációnak“ tünteti fel, amelyet szerintük helyre kell hozni. Hogy nem csupán szónoki fordulatokról van szó, arról az imperializmus politikusai és katonai vezetői naponta meggyőznek bennünket. A legkülönbözőbb módszerekkel „keresztesháborút“ szítanak a szocializmus ellen. Ennek a törekvésnek a részét képezi a lélektani háború, amelyet egyoldalúan ók indítottak el.

Éppen ezek az erők, - amelyek az USA hadiipari komplexumának érdekeit képviselik - arra használják ki ezt a platformot, hogy szüntelenül követeljék a katonai kiadások növelését, és hamis híreket terjesszenek az Egyesült Államok állítólagos kisebb fegyverkészletéről valamilyen „szovjet katonai veszély fenyegetéséről“. Szüntelenül a fegyverek korszerűsítését követelik és fokozzák a fegyverkezési versenyt. Sót a világűr milita- rizálására készülődnek.

Részünkről tehát semmiképp sem helyénvaló a könnyelműség az ideológiai harcban. Szilárd meggyőződésünk, hogy az ellentétes társadalmi rendszerek történelmi összecsapásában végül az értelem győzedelmeskedik. Ne felejtsük el azonban, hogy a történelem törvényszerűségei nem érvényesülnek automatikusan. Mindig a legnagyobb erőfeszítéseket kellett tenni a haladás érdekében. Ez érvényes volt a múltban és annál inkább érvényes napjainkban. Nem engedhetünk meg magunknak semmilyen könnyelműséget. A mai imperializmus hatalmas katonai és propagandagépezettel rendelkezik, ez jutóbbi képezi a lélektani háború alapját. A világot átfogó propagandahálózat a legkorszerűbb technikával rendelkezik, és nagy pénzekért mindenre képes újságírók állnak szolgálatában.

Szüntelenül félrevezető híreket, féligazságokat és hazugságokat terjeszt „a tömeges agymosás“ céljából.

Tevékenységét egybehangolják a különféle politikai akciókkal és az egyre szemtelenebb provokációkkal, amelynek célja a szocialista országok, a forradalmi és a haladó mozgalmak lejáratása.

A mai imperializmus kémszolgálata és katonai vezérkara speciális szervei által szervezett propagandakampányok nem maradnak le a harmadik birodalomból kiszemelt példaképek mögött. Szinte hihetetlen, mi mindent engednek meg maguknak, hogyan rágalmazzák a Szovjetuniót, a többi szocialista országot, és nem utolsósorban Csehszlovákiát is.

Nem kell külön példákat keresni. Elegendő, ha megemlítjük, hogy a burzsoá propaganda hogyan emlékezett meg a második világháború befejezésének évfordulójáról, milyen sok hazugságot terjesztett ebből az alkalomból, mennyire elferdítette a háború okait és lefolyását, valamint eredményeit, hogyan akarta mindenáron lebecsülni a Szovjetunió, valamint a népi fasisztaellenes mozgalmak szerepét a fasizmus legyőzésében. Egyedülálló cinizmussal a Szovjetunió elleni támadásokra és a háborús áldozatok emlékének meggyalázására használta fel az évfordulót.

Figyelmünket nem akarjuk a szélsőséges jelenségekre összpontosítani. Minket mindenekelőtt az érdekel, milyen célt követ az ellenséges propaganda. Végeredményben arra törekszik, hogy olyan gondolkodásmódot kény- szentsen a széles közvéleményre, amely szerint a magántulajdon uralma valamilyen „természetes állapot“, olyan valami, ami megfelel az ember természete lényegének, olyasvalami, ami a természet vagy az isten ajándéka. És mindez szerinte megváltoztathatatlan és sérthetetlen. így a tőkés rendszert szembeállítják a szocializmussal, mint a Jót a Rosszal. A burzsoá propaganda számára az ilyen látásmód előírt norma.

Az imperializmus gaztetteit és az ezekkel kapcsolatos veszélyt az imperialista reakció propagandája nem látja, vagy arcátlanul letagadja, és ha előfordul, hogy kénytelen figyelembe venni őket, akkor a gyalázás és a megszégyenítés módszeréhez folyamodik.

A legnagyobb hazugságok közé tartozik, hogy a nukleáris háború előkészületeit a nukleáris fegyverekkel való megfélemlítéssel próbálják indokolni. A nukleáris háború veszélyének megszüntetéséhez el kell pusztítani a nukleáris fegyverzetet. Azt az elképzelést akarják azonban a világra rákényszeríteni, hogy a helyzet éppen fordított, a békét az szavatolja, ha az imperializmus egyre korszerűbb és tökéletesebb tömeg- pusztító fegyverekkel rendelkezik, ha egyre több ilyen fegyvert raktároz - vagyis ha folytatódik a fegyverkezési verseny, és ebben a versenyben az imperializmus katonai stratégiai erőfölényre tesz szert a szocialista országokkal szemben.

Ezzel a gondolattal összhangban áll az imperializmus szellemi expanziójára tett kísérlet. Ezt szolgálják a pragmatizmuson, az erőszak kultuszán, az önzés etikáján, a sikerhajhászáson alapuló „amerikai életmódot“ propagáló kampányok. A támadó kapitalizmusnak ezt az „etikáját“ a jól működő gazdaság egyedüli alapjaként akarják ránk kényszeríteni. Hasonló módon határozzák meg a békés egymás mellett élés feltételeit. Ha nem fogadjuk el őket- hangoztatják nyíltan, katonai és gazdasági nyomásnak leszünk kitéve. A másik oldalon a feltételek elfogadása esetében - ezt hirdetik egyes nyugat-németországi körök- újból kialakítható „a szabad és egységes“ Európa. A békés egymás mellett élés valóban sajátos értelmezése ez, nem meglepő, hogy még a revansisták is támogatják.

Világos, hogy a reakció és a haladás, a háború és a béke, a kapitalizmus és a szocializmus közti történelmi küzdelemben egyre nagyobb jelentősége van a rugalmas és igaz tájékoztatásnak. Társadalmunk és minden állampolgár élete eredményes fejlődésének egyik alapvető feltétele a politikai műveltség, vagy ahogy mondják, a politikai kultúra, amely magába foglalja azt a képességet, hogy el tudunk igazodni századunk eseményeiben, korunk társadalmi küzdelmeiben, megértjük „korunk szellemét“, ismerjük helyünket és kötelességeinket, aktívan hozzájárulunk a társadalom fejlődéséhez, annak a társadalomnak a fejlődéséhez, amely az új szocialista közösség, a haladás és a béke nemzetközi frontjának szilárd része. A műszaki vagy gazdasági élet terminológiájával élve az élet új, magasabb szintű mutatóiról van szó.

Propagandánkban ezt figyelembe kell venni. Ügyelnünk kell arra, hogy korunk követelményeivel összhangban fejlődjön, teljesíteni tudja feladatait az imperializmus által ránk kényszerített harcban, valamint a szocializmus további fejlesztése során is. Fel kell készülnünk a változásokra, amelyek az „ideológiai front“ műszaki és káderellátottságát, valamint propagandánk tartalmát és formáit érintik.

Mi határozza meg mindenekelőtt propagandamunkánk, a tömegtájékoztató eszközök tevékenységének jellegét?

A CSKP KB 1980 márciusi ülése óta nemegyszer hangsúlyoztuk, hogy szervesen össze kell kapcsolódnia a kommunista párt, a szocialista állam és a Nemzeti. Front politikájának gyakorlati feladataival. A propaganda hatékonyságát és meggyőző erejét ez a kapcsolat, a szavak és tettek egysége feltételezi. S ez a társadalmi élet valamennyi területére vonatkozik. Nemcsak a gazdaságra, amelyet rendszerint és jogosan elsőként említünk meg ezzel összefüggésben. Vonatkozik ez a szocialista életmód formálására, a politikai rendszer fejlesztésére, az emberek, a nemzetek és nemzetiségek közti kapcsolatokra, a kultúrára, a marxizmus-leniniz- musnak a társadalom szellemi életére gyakorolt hatására.

Véleményem szerint ebben a kulcsfontosságú kérdésben- vagyis az ideológiai munka és a gyakorlati feladatok összekapcsolásában - még gyakoriak a dogmatizmus maradványai, amelyek a konzervatív gondolkodásmód alapját képezik. Ugyanígy komoly akadályt jelent a reszortszellem, a szűkkeblű prakticizmus, amely minden energiáját az adott „halaszthatatlan“ feladatokra fordítja, és nem vállal felelősséget azért, mi lesz holnap. Tudjuk, hogy mindkét esetben az ideológiai munka nemkívánatos, nagyon káros lebecsüléséről van szó, még akkor is, ha mindkét esetben elismerik jelentőségét. Erről a múltban mi is meggyőződhettünk. Rövidesen megemlékezünk A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai című dokumentum

15. évfordulójáról. Ez alkalom lesz * arra, hogy kiemeljük a marxizmus-leninizmus forradalmi elméletén alapuló elvszerú pártpolitika és az ezzel összefüggő offenzív ideológiai és politikai szervezőmunka jelentőségét.

Az elmélet és a gyakorlat szerves összekapcsolása képezi a kiindulópontot politikánk céljainak meghatározásában. A legnehezebb helyzetben sem szabad elveszítenünk a forradalmi távlatokat - ezt a gondolatot gyakran hangoztatta Lenin. Mindig szigorúan bírálta azokat, akik a pillanatnyi előnyökért hajlandók voltak feláldozni a forradalmi mozgalom jövőjét. Mivel sohasem tévesztette szem elől a munkásosztály harcának végső célját, tudta, mit kell az adott pillanatban tenni, nem vesztette el hitét, amikor a munka eredménytelen volt, és nem ringatta magát illúziókban, amikor sikereket értek el. Ebben rejlik a lenini realizmus, amely kötelező egész propagandánk számára. Alapvető forrása a pártpolitika tudományos jellege. A realista gondolkodásmód szintjét az elméleti munka mikéntje, az objektív analízis és szintézis képessége, a törvényszerűségek és a fejlődés feltételeinek ismerete határozza meg. Ezért a realizmus követelményének semmi köze a pragmatizmushoz, amely „alkotó hozzáállásnak“ tekinti a puszta kísérletezést, a döntést azon elv alapján, hogy „próbáljuk meg, meglátjuk, mi lesz belőle".

Az elmélet és a gyakorlat kapcsolatának, az ideológiai munka és a politika gyakorlati feladatai szoros kapcsolatának követelménye nagy igényeket támaszt az ideológiai fronttal, főleg az újságírással, az újságok, a televízió és a rádió szerkesztőivel szemben. A témaválasztásnak, a feldolgozás módjának, a következtetéseknek az újságírók szakképzettségét kell tanúsítania. Közgazdászaink szóhasználatával, a propaganda- munka normái még szigorúbbak, a minőségi követelmények még igényesebbek lesznek azzal párhuzamosan, hogy nő állampolgáraink politikai és kulturális fejlettsége, műveltsége és társadalmunk tovább fejlődik, s ezzel összefüggésben új, bonyolultabb feladatokat kell megoldanunk. A propagandamunkában csak azok tudnak helytállni, akik ezt már ma tudatosítják.

Az újságíróknak hatékonyan mozgósítaniuk kell „az emberi tényezőt", amely egyik döntő feltétele a szocialista rendszer előnyei kihasználásának, társadalmunk dinamikus gazdasági és szellemi fejlődésének. Ezt hangoztatják a CSKP KB 15. ülésének határozatai is.

Ezzel kapcsolatban nagy felelősség hárul propagandánkra, és meggyőződésem, hogy ezt az ideológiai front dolgozóinak többsége teljes mértékben tudatosítja.

Ez a felelősség természetesen nemcsak az ideológiai dolgozók vállára nehezedik. Az emberek aktivitását életfeltételeik egész komplexuma, mindenekelőtt érdekeik és szükségleteik kielégítése motiválja. Számos tény, így például az, hogy hogyan elégíti ki az embereket a munka, milyen rend van a munkahelyeken, milyen környezetben élnek az emberek, milyen lehetőségük nyílik képességeik fejlesztésére, hogyan működik a gyakorlatban a politikai és gazdasági élet mechanizmusa befolyásolja például az emberek viszonyát a munkához, a társadalmi kötelességekhez, a társadalmi tulajdonhoz, de ez hatással van arra is, hogyan bánnak a társadalom eszközeivel, milyen fegyelmezettek, hogyan tartják meg a törvényeket, mennyien tisztelik az állami intézményeket és vezetőiket.

A propagandának nem az a kötelessége, hogy mások feladatát magára vállalja és bizonyos problémák megoldását ígérgesse, hanem azt, hogy tárgyilagosan értékelje az emberek élet- és munka- feltételeit, segítsen a munkaszeretet kialakításában, olyan légkör megteremtésében, amelyben érvényesülnek a szocialista kollektivizmus és elvtársiasság alapelvei,

és konrét példák alapján szilárdítja az emberek meggyőződését a szocialista rendszer erejéről és lehetőségéről. Sok kárt okozott a szocializmushoz való felelőtlen hozzállás, az a nézet, hogy a szocializmus olyan rendszer, amely mindenkinek megadja azt, amit követel, anélkül, hogy jogában állna megkérdezni, hogy a követelődző hogyan teljesíti kötelességeit a társadalommal szemben. Ebben a deformációban a múltban szerepe volt propagandánknak is. Hangsúlyt helyezünk a tárgyilagosságra, a reális gondolkodásmódra és cselekedetekre, de ez nem jelenti, hogy propagandánknak mindenáron igazolnia kell bizonyos fogyatékosságainkat. Ugyanakkor nem követeljük, hogy propagandánk mindent csak bíráljon abban a hitben, hogy ezzel erősíti hitelét, vagy pedig megnyeri azokat is, akiket a destruktív hozzáállás jellemez.

Miben rejlik a propaganda tekintélye? Min alapszik hatása? A valóság igaz bemutatásán, azon, hogy rá tud mutatni szocialista társadalmunk mozgatóeróire, meggyőző példák alapján tudja bemutatni a kollektívák és az egyének hősiességét, alkotóképességét és kezdeményezését. Sajtónknak és mindenekelőtt a pártsajtónak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy elvsze- rűen bíráljon mindent, ami árt a szocializmusnak. A tömegtájékoztató eszközök ilyen elvszerú, pártos hatását példázza a szovjet sajtó.

Egyes emberek megszokták, hogy a kellemetlen ügyeket a háttérben kell megoldani úgy, hogy erről senki, vagy csak az emberek szűk köre szerezzen tudomást. Ha az őket érintő különféle negatív jelenségeket nyilvánosan bírálják, olyan arcot vágnak, mintha veszélyeztetnék rendszerünk, pártunk és a szocializmus tekintélyét. Mindjár az 1968-as évre emlékeztetnek. Igen, még emlékszünk, hogy a jobboldali erők hogyan használták fel a tájékoztató eszközöket a szocializmus ellen. Ellen- forradalmi bomlaszó politikájuk, a forradalom, a szocialista építés és barátaink gyalázásának eszközévé változtatták a tájékoztató eszközöket. Ez azonban már a múlté. A tájékoztató eszközöknek a népet, a szocializmust kell szolgálniuk.

A szocialista társadalom olyan irányítási rendszerre támaszkodik, amely megköveteli a központi döntések állandó javítását, a demokrácia fejlesztését és a dolgozók azon tudatának elmélyítését, hogy ók a közös gazdaság valódi gazdái, saját ügyeiknek intézői.

Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy ez az alapvető irányzat határozza meg szocialista államiságunk fejlődését, egyre szélesebb távlatokat nyit a tájékoztató eszközök szerepének növeléséhez.

A szocialista újságírók olyan emberek, akik úgy döntöttek, hogy harcolni fognak a szocializmus eszméiért és nagy céljaiért. Munkájuk ezért bátorságot, alkotóképességet, a forradalmi ideológiánk helyességére, a szocialista és kommunista program megvalósíthatóságára vonatkozó mély meggyőződést követel meg. Szocialista társadalmunkban az újságíróknak állandó kapcsolatban kell állniuk a néppel, az üzemek, szövetkezetek dolgozóival, ismerniük kell örömeiket és gondjaikat. Munkaidejük gyakorlatilag nincs meghatározva. Munkájuk nehéz és felelősségteljes, de ugyanakkor szép. Nincs nemesebb küldetés, mint olyan munkát végezni, amely a szocializmus gondolatának megvalósítását és azon társadalmi rend fejlesztését szolgálja, amely megfelel mindazok vágyának, akik harcra keltek a szabadságért, az igazságért, az emberhez méltó életért. Ez a munka ma összefügg azzal a küzdelemmel, amely az emberiség létéért, a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárításáért, a háború forrásainak felszámolásáért és a tartós békéért folyik. A szocializmus mély humanizmusát bizonyítja elválaszthatatlan kapcsolata a békével.