Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-11 / 161. szám, csütörtök
A libanoni hazafiak újabb kamikaze-akciója Washington felfüggeszt minden támogatást (ČSTK) - A libanoni hazafias erők két tagja kedden öngyilkos támadást hajtott végre az izraeli hadsereg egyik dél-libanoni határ- menti állása ellen. A térségben Izrael tart ellenőrzése alatt több stratégiai pontot, bár azt nyilatkozta, hogy megszálló hadseregét kivonta Dél-Libanonból. Az említett támadásért a Libanoni Nemzeti Ellenállási Mozgalom vállalta a felelősséget, s telefonon közölte: két páncélautó és kilenc más jármű semmisült meg, s az izraeli hadsereg és a kollabo- ráns, ún. dél-libanoni hadsereg tagjai közül harmincan veszítették életüket, vagy sebesültek meg. A támadást egyébként két teherautóval hajtották végre, az egyiket A fiatalok és a környezetvédelem (ČSTK)- A közelgő moszkvai VIT egyik tematikus központja a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdések széles körével fog foglalkozni. Az érdeklődők négy csoportban folytatnak majd eszmecserét az ökológiai válság okairól és következményeiről, illetve a problémák megoldásának lehetőségeiről. Egyben az egyes országokban elindított környezetvédelmi programok tapasztalatait is kicserélik, s mindenekelőtt tájékoztatják egymást, hogyan vesznek részt a környezet védelmében a fiatalok. Az ENSZ által meghirdetett környezetvédelmi program teljesítése során folytatott nemzetközi együttműködés kérdései ugyancsak a vitakörök tanácskozásainak napirendjén szerepelnek. Különösen időszerű téma lesz a lázas fegyverkezés és a környezetről való gondoskodás közötti összefüggés. A környezetvédelmi tematikus központ a Szovjetunió népgazdasági sikereit bemutató kiállítás pavilonjaiban kap helyet, s ugyanitt számos találkozót, kiállítást rendeznek az adott témáról. egy 28 éves nő, a másikat egy 20 éves diák vezette. A teherautókon összesen 1200 kg-nyi robbanóanyag volt elhelyezve. A robbanást követően az izraeli katonák lezárták az Izrael által önkényesen létrehozott ún. biztonsági övezet és a Libanon többi részét összekötő átkelőhelyeket. A korábbi kamikaze-akciókhoz hasonlóan a keddi eset is azt tanúsítja, hogy a libanoniak készek minden eszközzel tovább harcolni az izraeli megszállás alóli teljes felszabadulásért. Röviddel azt követően, hogy a libanoni muzulmán szervezetek újabb megállapodásáról szóló hirek kerültek napvilágra, Bejrút néhány negyedében és az északlibanoni Tripoliban az egymással szembenálló csoportok tűzpárbaj- ba keveredtek. Rendőrségi jelentések szerint hét ember meghalt, több mint ötvenen megsebesültek. * * * Az amerikai képviselőház kedd este megszavazta a Libanonnak nyújtott mindennemű gazdasági és katonai támogatás felfüggesztését, amig nem engedik szabadon azt a hét amerikai állampolgárt, akiket iszlám szélsőségesek tartanak fogva túszul. Csehszlovák-kolumbiai gazdasági együttműködés (ČSTK) - Bohumil Urban, csehszlovák külkereskedelmi minisztert Bogotában fogadta Ivan Duquo kolumbiai bányaipari és energetikai miniszter. A megbeszéléseken arról volt szó, hogy a csehszlovák vállalatok miként vehetnének részt kolumbiai energetikai létesítmények fejlesztésében, továbbá megvitatták csehszlovák hő- és vizi erőművek berendezései szállításának a lehetőségét is. A csehszlovák miniszter találkozott Rafael De Zubiri egészségügyi miniszterrel is. Megbeszéléseiken csehszlovák egészségügyi berendezések szállításának a lehetőségeit tekintették át. Bohumil Urban találkozott a kolumbiai vállalkozó körök képviselőivel, s megvitatta velük a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatok bővítésének távlatait, mindenekelőtt csehszlovák gépipari termékek és komplett beruházási egységek exportálásának a lehetőségeit. A csehszlovák miniszter kolumbiai látogatásának végén aláírták a kétoldalú gazdasági együttműködés 1990-ig szóló hosszú távú programját. A dokumentumot csehszlovák részről Bohumil Urban, kolumbiai részről Gustavo Castro látta el kézjegyével. AZ SZKP KB JÓKÍVÁNSÁGAI Hatvanéves a TASZSZ (ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottsága jókívánságait fejezte ki a szovjet állam központi tájékoztató szerve, a TASZSZ hírügynökség dolgozóinak a sajtóiroda megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. A központi bizottság jókívánsága leszögezi, hogy a TASZSZ és a köztársaságok hírügynökségei, amelyek egységes állami tájékoztatási rendszert alkotnak, a Szovjetunió életéről és a legfontosabb nemzetközi eseményekről szóló információk legfontosabb forrásai. A TASZSZ hírügynökségnek, valamint a Szovjetunióban és külföldön működő tudósítóinak a jelentései az újságok, a rádió és a televízió közvetítésével eljutnak a közvélemény széles rétegeihez az egész világon. A TASZSZ ezekben részletesen megvilágítja a fejlett szocialista társadalom sokoldalú tökéletesítését célzó irányvonal megvalósítását, tájékoztat a szocialista közösség országainak sikereiről, érvekkel aláShultz Kuala Lumpurban Washington fokozza nyomását az ASEAN-ra (ČSTK) - George Shultz amerikai külügyminiszter háromnapos látogatásra Malaysia fővárosába, Kuala Lumpurba érkezett, amely Thaiföld után kéthetes ázsiai és csendes-óceáni kőrútjának második állomása. Shultz megbeszélést folytat a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) külügyminisztereivel, akik kedden fejezték be konferenciájukat. Malaysia, Szingapúr, Indonézia, Thaiföd, a Fülöp-szigetek és Brunei külügyminisztere mától közös tanácskozást tart amerikai, japán kanadai, ausztrál, új-zélandi és nyugat-európai képviselőkkel politikai, gazdasági és más kérdésekről. Az amerikai külügyminiszter várhatóan nyomást gyakorol az ASEAN-országokra, hogy fokozzák az ázsiai kontinens militarizá- lására irányuló amerikai tervek támogatását. A Shultz-körút megkezdésével egyidóben közölték Washingtonban, hogy az USA Thaiföld mellett Szingapúrnak is szállít F-16-os korszerű vadászgépeket. Shultz ugyancsak nyomást kíván gyakorolni a délkelet-ázsiai országokra, hogy folytassanak keményebb politikát az indokínai szocialista országokkal szemben és nyújtsanak segítséget a kambodzsai törvényes kormány ellen harcoló ellenforradalmi csoportoknak. George Shultz útjához kapcsolható hír, miszerint az amerikai képviselóház a más államoknak nyújtott katonai és gazdasági segítség törvénytervezetéhez kiegészítést fogadott el. Ennek értelmében az USA a következő költség- vetési évben 5 millió dollárt folyósít a Kambodzsa ellen folytatott hadüzenet nélküli háború céljaira. NICARAGUA Szabadon engedték a nyugatnémet ökológusnőt ÚJ SZÚ 1985. VII. 11. (ČSTK) - Regina Schmemann nyugatnémet ökológus, akit az ellenforradalmárok egy csoportja nicaraguai területről rabolt el, s három héten keresztül tartott fogva hondurasi bázisán, s akit a nemzetközi közvélemény nyomására kedden engedtek szabadon, a mexikói fővárosban sajtóértekezletet tartott. Többek között megerősítette, hogy a hondurasi -nicaraguai határ térségében levő számos támaszponton a CIA ügynökei látják el fegyverekkel, képezik, illetve irányítják az ellenforradalmárokat. A nyugatnémet kutató kijelentette, hogy a somozista zsoldosok Hondurasban úgy tesznek, mintha otthon lennének, s a Nicaragua elleni terrortámadásaik során együttműködnek a hondurasi hadsereggel. Ezek a tények cáfolják a hondurasi kormány nemrég tett kijelentését, miszerint Tegucigalpa utasítást adott minden hondurasi területen levő nicaraguai lefegyverzésére. támasztva propagálja a lenini békés külpolitikát és meggyőzően leplezi le a béke ellenségeinek agresszív irányvonalát. Az SZKP Központi Bizottsága azt a meggyőződését fejezte ki, hogy a TASZSZ hírügynökség tájékoztató és propagandamunkája továbbra is egybefonódik a jelen legfontosabb feladatainak megoldásával - az ország tudományosműszaki fejlesztésének meggyorsításával, a szocialista közösség országai sokoldalú együttműködésének megszilárdításával, a béke és a haladás erőinek az atomháborús veszély elleni harcra való mozgósításával. A jókívánságokat tartalmazó üzenet a továbbiakban annak a meggyőződésnek ad hangot, hogy a TASZSZ hírügynökség újságírói tovább tökéletesítik szakmai tudásukat, szavatolják a közölt anyagok jó színvonalát tartalmi és tájékoztatási szempontból egyaránt, valamint a gyors reagálást, s ezzel konkrétan hozzájárulnak az SZKP Központi Bizottsága márciusi és áprilisi ülésén elfogadott határozatok és irányelvek megvalósításához, az SZKP XXVII. kongresszusának az előkészületeihez. Az SZKP KB a TASZSZ minden munkatársának új munkasikereket kívánt a haza javára. Befejeződött a kubai parlament ülésszaka (ČSTK) - Kuba teljes mértékben támogatja az Egyesült Nemzetek Szervezetének a háborús veszély elhárítására, az emberi jogok védelmére és a népeknek az önrendelkezésre, valamint a szociális haladásra való jogának szavatolására irányuló tevékenységét. Ezt szögezi le a kubai nemzetgyűlés ülésszakának befejeztével Havannában közzétett nyilatkozat. A dokumentum rámutat arra, hogy a fasizmus veresége és a gyarmati rendszer széthullása vezetett az ENSZ megalakulásához, amely az egész világra kiterjedő tevékenységénél fogva rendkívül jelentős fórum. Az ENSZ négy évtizedes fennállása alatt beigazolódott, hogy korunk legégetőbb problémái megoldásának egyik legfontosabb eszköze. Az ülésszakon elfogadott másik dokumentum leszögezi, hogy negyven évvel a fasizmus felett aratott győzelem után is a Szovjetunió változatlanul a béke és a haladás legfőbb támasza. A most befejeződött ülésszakon a kubai törvényhozók megvitatták az új polgári törvénykönyv tervezetét és több kormányszerv beszámolóját a tavalyi állami költségvetés teljesítéséről. MONGÓLIA ÜNNEPE Mély társadalmi változások R égi hagyomány Mongóliában, hogy a különböző ünnepek alkalmából sportversenyeket rendeznek, amelyeken a férfiak összemérik erejüket, ügyességüket. A győzteseket megjutalmazzák, a legjobb lovasoknak, íjászoknak, birkózóknak kijut az ünneplésből. A mai napon azonban másoknak a nevét emlegetik: a dolgozó kollektívákban a szocialista munkaverseny győzteseit hirdetik ki, azoknak a nevét, akik lelkiismeretes, alkotó munkájukkal, szakmai ismereteikkel tűntek ki. Ma emlékeznek meg az 1921- es népi forradalom győzelméről Mongóliában. Ez a dátum összefonódott a hetedik ötéves tervidőszak utolsó évének, valamint az egész tervidőszak feladatainak sikeres teljesítéséért kifejtett igyekezettel, munkakezdeményezésekkel. Ezért megkülönböztetett figyelmet fordítanak eredményeik következetesebb értékelésére, a gondok mérlegelésére. Az 1921-es mongol forradalom közvetlenül a nagy októberi szocialista forradalom hatására bontakozott ki, s nyíltan imperialistaellenes és antifeudális jellege volt. S rendkívül elmaradott országban győzött, ahol nem volt munkás- osztály, ahol a hűbéri rendszer és a külföldi tőke uralkodott, s a lámaista vallás erősen fékezte a társadalom anyagi és szellemi fejlődését. Azóta mélyreható forradalmi változások mentek végbe a társadalomban. Mongólia dinamikusan fejlődő szocialista állammá vált, amelyben győztek a szocialista termelési viszonyok, kialakult az egységes szocialista gazdasági rendszer az ennek megfelelő kultúrával, s növekszik a lakosság életszínvonala. A jelenlegi fejlődési szakaszban, amikor tetőzik a szocializmus anyagi-műszaki alapjainak a megteremtése, ték. Az ötéves tervidőszak végéig 26 százalékkal emelkedik a mezőgazdasági termelés. Az MNFP elsőrendű szociális és gazdaságpolitikai feladatként a nép életszínvonalának állandó emelését tűzte ki. A 1960-as évvel összehasonlítva a lakosság reál- jövedelme megháromszorozódott. A mostani ötéves tervidőszakban eddig összesen 450 ezer négyzet- méter alapterületű lakást építettek. Az egészségügyi szolgáltatások rendszerének fejlesztése állandó feladat, s ezen belül is megkülönböztetett gondot fordítanak a vidéki lakosságra. A kötelező iskolai oktatás 8 éves, ezt követően a fiatalok az általános műveltséget nyújtó és a szakközépiskolák, valamint a főiskolák egységes rendszerének keretében folytathatják tanulmányaikat. Jelenleg félmillió diák tanul az országban, tehát minden negyedik mongol iskolás. A szocializmus anyagi-műszaki alapjai lerakásának befejező szakaszába a hatvanas évek elején lépett a mongol társadalom. Amint az MNFP XVIII. kongresszusa rámutatott, a gazdasági és kulturális fejlődés számos vonatkozásában az ország sok ázsiai - de nemcsak ottani - államot is megelőz. Mongólia tapasztalatai bizonyítják: a fiatal államok igyekezete, hogy kitörjenek a kapitalista világrendszerből, s rátérhessenek a szocialista fejlődés útjára, csak akkor lehet reális, ha mind a belpolitika, mind pedig a külpolitika szociális tartalma összhangban van a szocialista követelményekkel. Ezzel kapcsolatban megmutatkoztak Mongólia szocialista munkamegosztásban való részvételének eredményei és távlatai is. Az ország 1962 óta tagja a KGST- nek, s az ebből származó kötelezettségeit felelősségtudattal teljesíti. Az MNFP KB tavaly decemA mongol párt nagy gondot helyez az oktatásügy fejlesztésére. Jelenleg minden negyedik ember tanul. Felvételünk egy mongol iskolában készült. (Telefoto: ČSTK) a Mongol Népköztársaság agráripari országából ipari-agrárállam- má válik. A hangsúlyt az ország' gazdag nyersanyagkincseit feldolgozó ágazatokra helyezik: a fémbányászatra és -feldolgozásra, az energetikára és a épitőanyagipar- ra, s nem hanyagolják el a köny- nyű- és az élelmiszeripar fejlesztését sem. Ma már az ipari ágazatok adják a népgazdaság évi termelésének háromnegyedét. Ebben a tervidőszakban az ipari termelés 10 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan számbelileg és öntudatát tekintve is erősödik a mongol munkásosztály, amely a társadalom vezető ereje lett. Napjainkban a munkások és családtagjaik Mongólia lakosságának negyven százalékát teszik ki. J elentős változásokon ment keresztül a mezőgazdaság is, a hagyományos mongol pásztorkodás jelenleg 255 nagy kollektív gazdaságban összpontosul. A szarvasmarha-állomány az idén eléri a 9,2 millió darabot. A növénytermesztés egyelőre még fiatal ágazatnak számít, azonban egyre növekszik a szerepe. Napjainkban a megművelt földek 85 százalékán termesztenek gabo- naneműeket. A Mongol Népi Forradalmi Párt XVIII. kongresszusán kitűzött feladatokhoz felelősen viszonyulnak a mongol dolgozók. Ezt tanúsítja, hogy míg 1980-ban az egy lakosra jutó gabonameny- nyiség 209,2 kilogramm volt, 1983-ban pedig már ennek a kétszerese, s a gabonafélék vetésterületét a két és félszeresére növelberben megtartott ülésén Dzsam- bin Batmönh főtitkár aláhúzta, hogy ez minden gazdasági és pártszervezet állami intézmény elsőrendű feladata. ,, Internacionalista kötelességünk hozzájárulni a szocialista közösség erejének, egységének és összeforrottságá- nak megszilárdításához“ - hangsúlyozta. K ülönösen fontos ez a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben. Mongólia aktívan törekszik a nemzetközi kapcsolatokban a békés egymás mellett élésre, az enyhülésre, a jószomszédi kapcsolatok kialakítására Ázsiában. Ki kell emelni például azt a javaslatát - amely összhangban van az európai szocialista országok kezdeményezéseivel -, hogy az ázsiai és a csendes-óceáni térség államai szerződésben mondjanak le az erő alkalmazásáról a kölcsönös kapcsolatokban. E javaslat a szocialista Mongólia társadalmi rendszerének lényegéből ered, s tükröződnek benne azok a gazdag tapasztalatok is, amelyeket a kontinens népei, demokratikus erői a gyarmatosítók és más külső beavatkozó erők elleni harcban szereztek. Ahhoz kívánt vele hozzájárulni, hogy az említett térségekben felszámolják a háborús konfliktusok veszélyét, hiszen Európa után Ázsia és a csendes-óceáni térség vált az amerikai imperializmus konfrontációs politikájának második legnagyobb célpontjává. Az események alakulása is bizonyítja a javaslat időszerűségét, ugyanis kifejezi a békeszeretó népek létérdekeit F. PRÔČKOVÁ