Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-06 / 157. szám, szombat

ÚJ szú 3 1985. VII. 6. Az USA kövesse a szovjet példát és mondjon le' a világűr militarizálásáról (Folytatás az 1. oldalról) moszt megőriznék a békés együtt­működés számára. Ez a probléma valóban bátor hozzáállást kíván. Ez ügyben nehéz lenne érvénye­síteni a tegnapi mércéket és az egyoldalú, egyébként illuzórikus előnyökre vonatkozó szorosan vett elképzeléseket. Ma jóval na­gyobb szükség van a körültekintő politikára, mint korábban bármi­kor, az olyan politikára, amely a realitásoknak és annak a ve­szélynek a megértésén alapul, amellyél holnap szükségszerűen szembetaláljuk magunkat, ha ma nem hozzák meg az egyedüli he­lyes döntést és kibújnak a felelős­ség alól azok, akik ezt a döntést meghozhatják. A szovjet vezetés nevében a leghatározottabban szeretném kijelenteni, hogy a Szovjetunió el­sőként nem lép fegyverrel a világ­űrbe. Minden érőnket arra fordít­juk, hogy meggyőzzük a többi or­szágot is, mindenekelőtt az Egye­sült Államokat, ne kövessék el azt a sorsdöntő lépést, amely elen­gedhetetlenül növelné a nukleáris háború veszélyét és ösztönözné az ellenőrizhetetlen lázas fegyver­kezést minden területen. E célt szem előtt tartva a Szov­jetunió, mint bizonyára tudja, az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ben radikális javaslatot terjesztett elő - olyan szerződést ajánlott, amely betiltaná az erő alkalmazá­sát a kozmikus térségben és a vi­lágűrből a Föld elen. Ha az Egye­sült Államok csatlakozna a fenti kezdeményezést támogató, több­ségben levő országokhoz, egy­szer s mindenkorra le lehetne zár­ni az űrfegyverek kérdését. A nukleáris és az úrfegyverek- ról Genfben folyó szovjet-ameri­kai tárgyalásokon igyekszünk megállapodni a támadó űrrend­szerek fejlesztésének, kísérletei­nek és rendszerbe állításának tel­jes betiltásáról. Ez a tilalom nem csak azt tenné lehetővé, hogy a vi­lágűr békés célú kutatások és tu­dományos felfedezések térsége maradjon, hanem azt is, hogy megkezdődjön a nukleáris fegyve­rek radikális csökkentésének és felszámolásának folyamata. Nem egy alkalommal tettünk egyoldalú lépéseket annak érde­kében, hogy jó példát mutassunk az Egyesült Államoknak. A Szov­jetunió már két évvel ezelőtt mora­tóriumot rendelt el a világűrben elhelyezett múholdromboló fegy­verek rendszerbe állítására, s ez addig lesz érvényben, amíg a töb­bi állam is hasonlóképp jár el. Ugyancsak javasoltuk Washing­tonnak, hogy mindkét fél teljes mértékben állítsa le az új múhold- elháritó eszközök kifejlesztésének munkálatait, s hogy számolják fel azokat az eszközöket, amelyekkel a Szovjetunió és az USÁ már rendelkezik, ide értve azokat is, amelyek kísérletei eddig nem feje­ződtek be. Az amerikai fél akciói már a legközelebbi időben meg­mutatják, milyen megoldást része­sít előnyben az USA kormánya. A hadászati stabilitás és a biza­lom megerősítéséhez nyilvánvaló­an hozzájárulna, ha az Egyesült Államok a Szovjetunióval együtt elkötelezné magát a rakétaelhári- tó rendszerek korlátozásáról szó­ló, időben nem korlátozott szerző­dés elvei mellett. A Szovjetunió nem fejleszt ki támadó űrfegyvere­ket, rakétaelháritó rendszereket, sem egy ilyen védelmi rendszer alapjait, szigorúan betartja a szer­ződésből, mint egészből, illetve annak egyes pontjaiból eredő kö­telezettségeit és következetesen tartja magát ennek az oly fontos dokumentumnak a szelleméhez és betűjéhez. Felszólítjuk az ame­rikai vezetést, ez ügyben csatla­kozzon hozzánk, és mondjon le a világűr militarizálásának tervei­ről, amelyek ezt, a nukleáris fegy­verek korlátozása egész folyama­A KGST Titkárságának sajtóközleménye A gazdasági csúcstalálkozó döntéseinek megvalósítása (ČSTK) - A KGST-tagországok és a KGST szervei hozzáláttak a moszkvai gazdasági csúcstalál­kozó döntéseinek gyakorlati meg­valósításához. A határozatok el­sősorban a1 tagállamok gazdaság- politikájának mélyebb egyezteté­sét tartják szem előtt, beleértve a tagállamok 1986-1990-re szóló gazdasági és szociális fejlesztési terveinek egyeztetését - állapítja meg Vjacseszlav Szicsov, a KGST titkára, a szervezet titkár­ságának sajtóközleményében. Teljesítik a gazdasági tanács­kozás határozatait olyan fontos szakaszokon, mint amilyen a gép­ipar, vagy a tagállamok fűtő­anyag-, nyersanyag- és energeti­kai bázisa. Nagy termelőkapacitá­sok, villanyvezetékek és csőveze­tékek közös építését és a közös geológiai kutatást is tervbe vették. Most készítik elő a nukleáris energetika fejlesztésének 2000-ig szóló programját, mely szerint a tagállamok közösen fognak atomerőműveket építeni. Az elkö­vetkező öt évben a tagországok atomerőmüveinek kapacitása megközelítőleg megkétszerező­dik. A KGST szervei elkészítették az anyagforrások takarékos és ra­cionális kihasználása terén való együttfriüködés ugyancsak 2000- ig szóló programját. Folyamatban van annak a programnak a meg­valósítása, amely közös akciókat foglal magában a tagországok közlekedésének fejlesztésére. Madrid RADIKÁLIS VÁLTOZÁSOK A KORMÁNYBAN (ČSTK) - Felipe Gonzáles spanyol minisztrelnök először haj­tott végre radikális változtatásokat a közel három éve hivatalban levő szocialista kormányban. Az új ka­binet névsorát csütörtökön nyújtot­ta át János Károly királynak. A legjelentősebb változás a kül­ügyi tárca élén történt: Francisco Fernandez Ordonez, - Adolfo Suerez volt centrista kormányá­nak pénzügyminisztere - foglalta el Fernando Mórán helyét, aki még szerdán lemondott. Mórán távozása a kormányból várható volt, mivel nézeteltérései voltak a miniszterelnökkel Spanyolor­szág NATO-tagságát illetően. Az új külügyminiszter a NATO-tagság híve és saját bevallása szerint sokoldalúan segíteni fogja a kor­mányfőt annak érdekében, hogy Spanyolország bentmaradjon a NATO-ban. Nagy meglepetés volt azonban, hogy Miguel Boyer gazdasági, pénzügy- és kereskedelmi minisz­tert, akit eddig a kormány kulcstag­jának tartottak, Carlos Solchag eddigi ipari és energetikai minisz­terrel válotta fel González. Boyer- hez közel álló források szerint azért mondott le, mivel a kormány­fő nem volt hajlandó teljesíteni politikai követeléseit, többek kö­zött azt sem, hogy miniszterelnök­helyettesi tisztséget kapjon. tában kulcsszerepet játszó szer­ződést vitathatatlanul meghiúsí­tanák. A Szovjetunió abból indul ki, hogy a lázas fegyverkezés mega­kadályozása a világűrben és meg­állítása a Földön gyakorlatilag csak akkor érhető el, ha mindkét fél politikai akaratot tanúsít, s elkö­telezi magát amellett, hogy e törté­nelmi cél elérésére fog törekedni. A Szovjetunióban megvan ez az akarat. Kívánok az Aggódó Tudósok Szövetségének és valamennyi tagjának sok sikert a békéért és a haladásért kifejtett nemes tevé­kenységükben. Tisztelettel: MIHAIL GORBACSOV Az NSZK-beli Düsseldorfban a napokban háborúellenes tüntetést tartottak. Az egyik transzparens a világűr militarizálásának megaka­dályozását és a Persing 2 rakéták telepítésének beszüntetését követelte. (Telefoto - ČSTK) Stockholm: befejeződött a 6. forduló A szocialista országok javaslatai mind nagyobb támogatást élveznek (ČTK) - Stockholmban pénteken befejeződött az európai bizalom és biztonság erősítését célzó intézkedésekről s a leszerelésről szóló konferencia 6. fordulója. Oleg Grinyevszkij, a szovjet küldöttség vezetője az elmúlt for­duló eredményeit összefoglalva elmondta, a szocialista országok javaslata a katonai erő alkalma­zásáról való lemondásról mind nagyobb támogatást élvez, bár az USA és néhány szövetségese továbbra sem ért vele egyet. Ez a javaslat egyébként a politikai vita legfőbb pontjává vált. Több semle­ges és el nem kötelezett ország amellett foglalt állást, hogy az erő­szakról való lemondásra vonatko­zó nemzetközi kötelezettségválla­lás a jelenlegi veszélyes európai helyzetre való tekintettel telítődjön meg konkrét tartalommal. Azok a munkaokmányok, ame­lyeket a szocialista országok ter­jesztettek elő, s amelyek a száraz­földi, a légi- és a haditengerészeti erők nagy hadgyakorlatairól, vala­mint a nagyobb csapatátcsoporto- sitásokról szóló kölcsönös tájé­koztatásra vonatkoznak, a helsinki bizalomerősítő intézkedéseket új irányba terelték. Ezek a dokumen­tumok a konferencia figyelmét egyértelműen az európai bizton­ság hatékony megszilárdítására irányítják. Ezekkel a kezdeménye­zésekkel összevetve a NATO-or- szágok javaslatai nyílt kísérletet jelentenek az egyoldalú katonai erőfölény megszerzésére, mivel csupán a szárazföldi erők tevé­kenységéről, illetve a szocialista országok katonai egységeinek szerkezetéről és elhelyezéséről szóló információkra vonatkoznak. A konferencia továbbra is nagy figyelmet szentelt az Európában tartott nagy hadgyakorlatok korlá­NSZK - JAPÁN EGYETÉRTÉS AZ URFEGYVEREK KÉRDÉSÉBEN (ČSTK) - Hans-Dietrich Gen- scher nyugatnémet külügyminisz­ter Japánban tartózkodik látogatá­son. Nakaszone Jaszuhiro mi­niszterelnökkel megtartott találko­zóján mindkét politikus támogatta az amerikai kormány terveit a világűr militarizálására. A két politikus egyetértett abban, hogy szükséges a nyugat-európai és Washington Elnapolt kísérlet (ČSTK) - Az Egyesült Államok elhalasztott egy kísérletet az ASAT műholdromboló fegyverrel. A június 22-re tervezett kísérletet bizonytalan időre, műszaki okok miatt napolták el. Ezt Washington­ban a légierő egyik képviselője közölte. Elmondta azt is, az F-15- ös repülőgépről kilőhető rakéták számára célként szolgáló két lég­gömb hibásodott meg. Az USA már két kísérletet haj­tott végre a műholdelhárító fegy­verrel. A rakéta másodpercenként 12 km-es sebességgel képes ha­ladni, s infravörös és lézersugárral irányítják a célra. A Pentagon összesen 12 ilyen kísérletet tervez. japán magáncégek részvétele a ,,csillagháborús“ program meg­valósításában. Ami a kormány- szintű támogatást illeti - Genscher kijelentése szerint - ezt a kérdést ,,még csak tanulmányozzák“. A tárgyalások másik fontos té­mája a kölcsönös árucsere volt. Genscher felszólította Japánt, nyissa meg piacát a külföldi áruk előtt és mondjon le a protekcioniz­musról. Genscher ezenkívül sürgette a szorosabb japán-nyugat-euró- pai kapcsolatokat, elsősorban a haditechnika terén való együttmű­ködést. tozása kérdésének. Néhány NATO-gyakorlat példája mutatja, hogy ezek a manőverek jellegük­nél fogva háborús akciók kezdeté­re hasonlítanak. Az el nem kötele­zett országok a korlátozásokat tá­mogatják. Az USA és szövetsége­sei azonban ebben a problémá­ban is negatív szerepet játszanak. A nyugati államok magatartása akadályozza a konferenciát ab­ban, hogy gyakorlati kérdésekről folytasson tárgyalásokat. A konferencia következő fordu­lója szeptember 10-én kezdődik. Nagy-Britannia Scargill a NUM ■ • ■ ■ B ■■ ■ ■■ ■ orokos elnöke (ČSTK) - A brit bányászszak­szervezet (NUM) sheffieldi évzáró konferenciájának küldöttei csütör­tökön teljes bizalmat szavaztak Arthur Scargillnek és megvá­lasztották a NUM örökös elnö­kévé. A konferencia döntésében tük­röződik az a bizalom, amelyben a bányászszakszervezet 186 ezer tagja részesíti azt a férfit, aki a csaknem egy évig tartó sztrájk idején vezette őket. Scargill bátor­ságáról és határozottságáról tett tanúbizonyságot a bányászok ér­dekeinek védelmezése során. A sztrájk egész ideje alatt szembe tudott szállni a kormány azon igyekezetével, hogy megtörje a bányászok egységét, s kompro­mittálja vezetőiket. Nicaragua Új tények bizonyítják a Costa Rica-i beavatkozást Guineái Köztársaság Sikertelen puccskísérlet (ČSTK) - A Guineái Köztársaság­ban a tegnapra virradó éjszaka sikerte­len államcsíny-kísérletet hajtottak vég­re - közölte a kormány és a nemzeti megújulás katonai bizottsága. Az álla­mi rádió által sugárzott közlemény megállapítja, hogy a puccskísérlet élén Diara Traoré oktatási államminiszter, egykori miniszterelnök állt, aki jelenleg szökésben van. Társait letartóztatták. A közlemény szerint az államcsíny- kísérletet a lakosság bátorságának és a fegyveres erők lojalitásának köszön­hetően sikerült meghiúsítani. A Co- nakryból érkező jelentések beszámol­nak arról, hogy Traoré ezredes Lansa- na Conté államfő távollétét kihasznál­va akarta átvenni a hatalmat, s a rádiót már birtokába vette. A tegnap reggeli órákban ezért ellentmondó hirek ér­keztek az államcsínyről. Traoré ezre­des azonban nem szerezte meg a szükséges támogatást és a fegyve­res erők a puccskísérletet elnyomták. Conté elnököt támogatásáról biztosí­totta a lakosság is. Az államfő Togóban tartózkodott, ahol részt vett a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségének konferenci­áján. (ČSTK) - A nicaraguai külügy­minisztérium újabb jegyzéket inté­zett a San José-i kormányhoz, amelyben az ellen tiltakozik, hogy Costa Rica-i katonai és polgári hatóságok részt vesznek a Nica­raguával szembeni fegyveres ak­ciókban. A jegyzék megállapítja, hogy az ezt alátámasztó új tények azon a sajtóértekezleten kerültek napvilágra, amelyet a Costa Rica-i fővárosban amerikai, brit és fran­cia állampolgárságú, a CIA zsold- jában álló fegyveresek rendeztek. A zsoldosok adatai szerint a Costa Rica-i polgári őrség és a titkos- szolgálat a nicaraguai határőr-ál­lomásokról szóló információkat bocsát az ellenforradalmi csopor­tok rendelkezésére, katonai térké­pekkel és szállító járművekkel lát­ják el őket. A nicaraguai kormány csütörtö­kön határozottan visszautasította a hondurasi rádió állítását, misze­rint a sandinista hadsereg lőtte Matapalo hondurasi községet. A külügyminisztérium erre vonat­kozó nyilatkozata hangsúlyozza, az ilyen és hasonló rágalmak megfelelnek Washington militaris­ta törekvéseinek, amelyek célja ürügyet találni a Nicaraguával szembeni fegyveres intervenció­hoz. A dokumentum figyelmez­tet, ha valóban támadás érte az említett hondurasi községet, akkor azt a Hondurasban táborozó so- mozista bandák követték el. Újabb tárgyalások Panmindzsonban (ČSTK) - Jang Jong Szop, a Koreai NDK Legfelsőbb Népi Gyűlése állandó bizottságának el­nöke pénteken üzenetet intézett a dél-koreai parlament elnökéhez, amelyben többek között hangsú­lyozza: a KNDK szeretné, ha mi­előbb béke lenne a Koreai-félszige- ten, s ezért egyetért azzal a dél­koreai javaslattal, hogy július 23-án tartsanak előkészítő tárgyalá­sokat a két ország parlamentjének kapcsolatfelvételéről. A tárgyalásokra Panmindzson­ban kerül sor.

Next

/
Thumbnails
Contents