Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-04 / 155. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG [ KOMMENTÁLJUK Újrakezdés? KGST - EGK párbeszéd Tíz éve kezdődtek, öt éve félbeszakadtak, s most valószínűleg folytatódnak a Közös Piac és a KGST közötti tárgyalások az esetleges együttműködésről. Bár az árucsere élénkítését illetően a szakértők nem túlzottan derűlátóak, a jelek szerint mindkét oldalról szükségesnek vélik a kapcsolatok jogi rendezését. Mint ismeretes, öt évi szünet után az elmúlt napokban újabb hivatalos érintkezés és kapcsolat- felvétel történt a KGST és az EGK között: a szocialista országokat tömörítő gazdasági szervezet nevében Lengyelország brüsszeli nagykövete levelet adott át az Európai Gazdasági Közösség brüsz- szeli központjában Jacques De- lors főbizottsági elnöknek a KGST együttműködési indítványaival. Előzőleg Moszkvában Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, amikor fogadta Bettino Craxi olasz miniszterelnököt, aki az első félévben a nyugat-európai közösség soros elnöke is volt, s a kölcsönösen előnyös kapcsolatok és együttműködés kialakítására tett javaslatot a két gazdasági tömörülés között. A nyugat-európai közösség külügyminiszterei - Craxi moszkvai útja után és a hivatalos levél átadása előtt - folytattak először eszmecserét e fejleményről, s pozitívan ítélték meg a KGST kezdeményezését. Ezt követően a Luxemburgban megtartott külügyminiszteri értekezleten határozatot fogadtak el arról, hogy pozitív választ adnak a KGST javaslatára. Az erre vonatkozó dokumentum leszögezte, hogy a KGST-vel, mint szervezettel kialakítandó kapcsolatoknak nem szabad semmiképpen hátráltatniuk vagy kizárniuk a KGST-tagországokkal két- oldalúan kialakitarldó kereskedelmi kapcsolatokat. Az EGK szerint a két közösség együttműködése csak általános gazdasági területekre - mint például a környezetvédelem vagy a statisztikaiadat-cse- re - terjedhet ki. A párbeszéd hosszabb kihagyás után tehát minden jel szerint hamarosan folytatódik. Az előzmények azonban nem biztatóak. Az első kapcsolatfelvétel a KGST és a Közös Piac között 1974-75-ben történt meg. A Moszkvában és Brüsszelben, majd Genfben politikai és szakértői szinten folytatott megbeszélések alapvető megközelítési különbségeket tártak fel. A KGST kereskedelmi megállapodást akart kötni, a Közös Piac azonban ez elől elzárkózott. Az utolsó eredménytelen megbeszélés 1980 októberében zajlott le. A Közös Piac azt hiányolja, Nyugat-Európa a saját portáján söpörjön Milton Friedman professzor, ismert amerikai közgazdász, aki korábban több elnök tanácsadójaként is működött, az NSZK-ban megjelenő gazdasági hetilapnak adott interjújában elsősorban a drága dollár nyugat-európai kihatásait elemezte.'Az interjút rövidítve közöljük. • Hogyan ítéli meg a dollár hosszú távú kilátásait?- Semmi okot nem látok arra, hogy a dollár árfolyama még tovább emelkedjék. De hiszem, hogy továbbra is viszonylag erős marad. S hogy mennyit vészit jelenlegi erejéből, az a közöspiaci országok gazdasági fejlődésétől is függ. Ha sikerül visszatalálniuk a gyorsabb növekedés útjára és több munkaalkalmat tudnak teremteni, akkor az európaiak ismét inkább odahaza fektetik majd be pénzüket és nem az USA-ban. Ekkor a dollár is befejezi majd szárnyalását. • Az európaiak azonban azt álltíják, hogy éppen a magas dollárárfolyam gátolja a Közös Piac gazdasági fellendülését.- Ez tévedés. Az erős dollár világszerte megdrágítja az amerikai termékeket, míg a Közös Piac áruit olcsóbbá teszi nálunk. így azután erőteljesen nőtt a nyugateurópai kivitel Amerikába. Csakhogy ha valami nem sikerül, mindig másutt keressük a bűnöst. Nehezen lehetne felelőssé tenni az Egyesült Államokat, amiért Mitterrand devizaszabályozást vezetett be Franciaországban, s ezzel a francia frankot nemkívánatos valutává tette. Az USA-nak nincs köze az EGK-ban sok helyütt alkalmazott merev ár- és bérelőirá- sokhoz sem. Még kevésbé vagyunk felelősek a Közös Piac elhibázott agrárpolitikájáért. Az európaiak tehát jobban tennék, ha saját otthoni problémáikat vennék alaposabban szemügyre. Nem állítom, hogy az amerikai gazdaság- politikában ne követnének el sok hibát. De annyi bizonyos: az európaiak legtöbb gazdasági problémája ,,házi készítmény", semmi köze sincs az USA-hoz. • Azt állítja, hogy az EGK- országok lemaradtak a fellendülésről?- Úgy vélem, hogy Nyugat-Európa jelentős és gyors fellendülésre lenne képes. De a gazdaság mégsem indult növekedésnek. Ennek fő oka, hogy valamennyi nyugat-európai ország kormánya a nemzeti jövedelemnek kereken a felét „lenyeli". • Európában is Reagan-féle adócsökkentést javasol?- Azt hiszem egyáltalán nem ártana, ha a közöspiaci országok leszállítanák az adókat, s egyidejűleg erősen megnyirbálnák az állami kiadásokat. • A legtöbb nyugati gazdasági csúcsértekezleten visszatér a „világvaluta“ bevezetésének kérdése. Milyen esélyeket lát erre?- Locsogásnak tartom. Mindenki meg akarja reformálni a valutavilágpiacokat, de ezt a saját elképzelése szerint kívánja megvalósítani. Állítom, hogy e tekintetben a legcsekélyebb alapvető egyetértés sem áll fenn. Ezért megkockáztatom a jóslatot, hogy a jelenlegi lebegtetés beláthatatlan ideig fenn fog állni. Nincs alternativa. • Nézete szerint a jelenlegi amerikai pénzpolitika helyes irányt követ-e?- Egyrészt a pénzforgalom növekedése az utóbbi években állandóan csökkent, ami lenyomta az inflációt. Ez igen jó dolog volt. Ugyanakkor a rövid távú pénzpolitika végletesen ingadozott. Ez a labilitás magyarázza, hogy miért fluktuáltak olyan erősen a kamatlábak és az egész gazdasági tevékenység az USA-ban. ítéletem a pénzpolitikáról tehát nem egyértelmű. • Nézete szerint mit csinálhatott volna jobban Reagan elnök?- A protekcionizmus elleni küzdelemben kevés sikert ért el. Igaz, nagyon megörültem, amikor elhatározta, hogy eltörli a japán autóimport úgynevezett önkéntes korlátozását. Csalódott voltam viszont akkor, amikor beleegyezett az acélbehozatal korlátozásába. hogy a KGST-országok jogilag nem ismerik el az EGK nemzetek fölötti intézményrendszerét. A Közös Piacban a tagországoknak ugyanis nincs joguk kereskedelmi kérdésekről tárgyalni vagy megállapodást kötni más országokkal. Nevükben egyedül a brüsszeli bizottság illetékes erre a tagországok kormányaitól kapott felhatalmazás alapján. Más külső országok úgy veszik tudomásul ezt a nemzetek feletti hatáskört, hogy diplomáciai kapcsolatot létesítenek magával a közösséggel. Az elmúlt tiz évben az a furcsa helyzet alakult ki, hogy részleges megállapodások sora jött létre (igy például az acél- vagy a textilkereskedelemről, halászati egyezményről), minden egyes KGST- ország és a Közös Piac között. A Közös Piac azonban átfogó kereskedelmi megállapodást kizárólag külön-külön hajlandó kötni a KGST-országokkal. Ezt azzal indokolja, hogy a KGST nem rendelkezik nemzetek feletti hatáskörrel és intézményrendszerrel, nincs jogi alapja tehát annak, hogy a KGST mint szervezet kössön megállapodást tagországai ne- . vében. Más a kétoldalú csere súlya és szerepe a közöspiaci és a KGST- országokban. A kölcsönös forgalom 1984-ben 45 milliárd dollár volt: a Közös Piac KGST-országa- iba irányuló eladásai 19 milliárd dollárra, vásárlásai 26 milliárdra rúgtak. Ez az EGK teljes kereskedelmi forgalmában mindössze 7,6 százalékot képvisel. Ugyanez a forgalom a KGST-országok oldalán jóval nagyobb arányt jelent. Fékezően hat a kétoldalú ké- reskedelemre a csúcstechnológiák eladását biztonsági érdekből tiltó nyugati magatartás is. A Közös Piac központjában a szocialista országok áruinak egy részét nem tartják eléggé versenyképesnek, azt hangoztatják, hogy mindez nehezíti az intézményes kapcsolatokat és megállapodásokat, ezért a két gazdasági tömörülés között egyelőre e téren gyors, látványos fejlődés nemigen várható. A KGST, múltheti varsói ülésszakán, mindenesetre erősítette a kapcsolatfelvételre vonatkozó korábbi indítványát. Most már a KGST a Közös Piac konkrét válaszára vár. (mp) Egymásra vigyázva... Itt a nyár, a szünidő, az üdülési főidény. Százezrek kelnek útra, hogy egész évi fáradságukat kipihenjék, erőt gyűjtsenek a következő hónapokra, az újabb feladatok megvalósítására. Az utak megtelnek autókkal, és nem egy útszakasz zsúfolt. Hazánkban ugyanis csaknem minden negyedik emberre jut egy autó, a felnőtt állampolgárok több mint egyharmadának van vezetői engedélye. Arról nem is beszélve, hogy a mezőgazdasági gépek, a kombájnok is megjelennek a közúti forgalomban, és nemegyszer torlódást idéznek elő. Szlovákia országútjain a múlt év júliusában és augusztusában 4701 közúti balesetet jegyeztek fel, amelyek következtében kilencvenhárom ember vesztette életét, háromszázhat- vanhárman súlyos sérülést szenvedtek. Csupán a Keletszlovákiai kerületben kilenc gyerek lelte halálát az országutakon. Ennek, valamint annak a körülménynek, hogy a szerencsétlenségek több mint hatvan százaléka lakott területen fordul elő, minden motorosjármű-vezetőt nagyobb fokú óvatosságra kell ösztönöznie. A gyerekek például nem egy esetben a közutakon vagy a közelükben játszanak. Gondolkodás nélkül az úttestre lépnek, amikor az elgurult labda után iramodnak, és a baj könnyen megtörténhet. Az idős emberek sem mindig elővigyázatosak, nem tudják kellően érzékelni a balesetveszélyt. Ezért, ahol az úttest közelében idős embert, játszadozó gyerekeket látunk, csökkentsük a sebességet, óvatosan, körültekintően hajtsunk. A sietés, illetve a gyorshajtás, a helytelen előzés, az elsőbbség meg nem adása okozza a legtöbb balesetet. A múlt év nyarán például a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban az 503/572-es útkereszteződésnél egy teherautó vezetője nem adta meg a kötelező elsőbbséget a szabályosan közlekedő, főúton haladó személygépkocsinak. Az ütközés következtében a személyautó vezetője és négyéves kislánya a helyszínen meghalt. A feleség súlyos sérülést szenvedett. Egy másik szomorú eset a Senicai járásban történt. A Holič-Hodonín közötti útszakaszon egy jobbra ívelő kanyarban egy személygépkocsi vezetője két kamiont akart megelőzni. Eközben összeütközött a vele szembejövő, szabályosan közlekedő tehergépkocsival. A személygépkocsi vezetője, továbbá egy édesanya és héthónapos fia ezt nem élte túl. Nem egy karambol a múlt év nyarán abból adódott, hogy a fáradtság következtében a gépjárművezető elaludt a volán mögött, az árokba borult, vagy beleszaladt az előtte haladó gépkocsiba. Elgondolkodtató tény az is, hogy a szóban forgó két hónap alatt ittasságért 1428 hajtási jogosítványt vontak be. Mielőtt útnak indulnánk tehát, tegyük rendbe a gépjárművet, és kisebb-nagyobb túrákon gyakoroljuk a vezetést. Ugyanis bármilyen furcsán hangzik is, a balesetek kilencven- hét százalékánál az emberi tényező játszik közre. A szakemberek véleménye szerint az egyén lélektani állapota a meghatározó. Ennek labilitása a közlekedési szabályok durva megsértésében, a körültekintés elmulasztásában nyilvánul meg. A legkedvezőbb évben is hazánkban közúti balesetek következtében annyian vesztik életüket, amennyi egy közepes nagyságrendű település lakossága. A karambolok következtében tavaly is 1235-en vesztették életüket. A gyerekek százai váltak máról holnapra árvákká. Arról nem is beszélve, hogy több százan olyan sérülést szenvedtek, amelynek következtében életük végéig rokkantak maradnak. A szerencsétlenségek tehát embereket, családokat tesznek tönkre, és a társadalomnak is nagy kárt okoznak. A népgazdasági kár egyes becslések szerint évente meghaladja a nyolcmilliárd koronát is. Ezért a fő turistaidényben legyünk óvatosabbak. Vigyázzunk magunkra és egymásra, hogy mindnyájan biztonságosan célba érjünk. NÉMETH JÁNOS Minden nemzedék számára A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség alakuló kongresszusának negyedik évfordulója dést kezdő Cseh Ifjúsági Szövetség vezetői is. Az építést, a munkát vállaló egységes ifjúsági szövetség megalapításának terve csak azoknak nem tetszett, akik a haladás, a forradalmi fejlődés ellenségei voltak, és az első köztársaság politikai viszonyait szerették volna feléleszteni. A többség akaratát hirdető tömegtüntetést Radhošť község mellett, a Beszkidek nyugati lejtőjén közösen rendezték meg a már említett, haladó szellemű ifjúsági szövetségek. Sokatmondó volt a hely megválasztása is, hiszen a cseh nemzet jogaiért küzdve, közel egy évszázaddal előtte már rendeztek itt tüntetést, s a prágai Nemzeti Színház építésekor innen szállították Prágába az első alapkövet. A köztársaság minden részéből érkező fiatalok manifesztációja 1945. július 4-én kezdődött, több napig tartott, míg a szónokok be nem jelentették, hogy hazánk haladó szellemű ifjúságának akarata szerint megkezdődött a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség alakuló kongresszusa. Néhány nap múlva Prágában folytatták a tanácskozást, megválasztották a haladó szellemű ifjúsági szövetségek képviselőiből a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség ideiglenes központi bizottságát. Sokatmondó tény volt ez, annak ellenére, hogy a cseh országrészben és Szlovákiában tapasztalhaA második világháborút megélt ifjúságnak mindjárt a béke első napjaiban számot kellett vetnie azzal, mit kezd elnyert szabadságával, milyen cél érdekében vállalja az ország újjáépítésének munkáját, miként kívánja alakítani saját sorsát és jövőjét. Nyomban hozzá is kezdett a szervezkedéshez. Még nem szabadult fel köztársaságunk egész területe, de a felszabadított városokban, falvakban már szervezkedtek a fiatalok. Az ifjú kommunisták, a szlovák nemzeti felkelésben részt vett fiatal partizánok, a Csehszlovák Komszomol, a fasiszták ellen harcoló illegális ifjúsági szervezetek vezetői kezdték a szervezkedés irányítását. Az akkori helyzetnek megfelelően, területi és nemzeti alapon tömörültek ifjúsági szövetségekbe a fiatalok. Szlovákiában a forradalmi hagyományok letéteményeseként szervezkedő Szlovák Ifjúsági Szövetség volt a legjelentősebb. Gustáv Husák az akkori Szlovák Nemzeti Tanács alelnökeként az ifjúsági szövetség hetilapjában közölt A helyes úton cimű cikkében (Prerod, 1945. június 5.) már joggal méltatta a fiatalok szervezkedését és akaratát, hogy önálló, egységes ifjúsági szövetséget kívánnak alapítani. Hasonlóan vélekedtek akkoriban a Kárpát Ifjúsági Szövetség, a hazánkban működő Lengyel Ifjúsági Szövetség és a szervezketó, gazdasági és politikai különbözőség miatt még évekig külön, önállóan működött a nemzeti alapon szervezett ifjúsági szövetség. Csak évek múlva, a februári győzelem után, 1949 áprilisában került sor a két szövetséget egyesitő kongresszusra, vagyis a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség első kongresszusára. Napjaink ifjú nemzedékének szervezete, a Szocialista Ifjúsági Szövetség - amely örököse a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségnek, így a felszabadulás után megalapított, haladó szellemű ifjúsági szervezeteknek is - büszke lehet az elődök küzdelmére. A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség tagjai példás munkával is bizonyították elkötelezettségüket; Szlovákia ifjúsága 1945-ben az újjáépítési jnunkálatokba bekapcsolódva 1 millió 250 ezer órát dolgozott le, önként, társadalmi munkában. T ovább lehetne sorolni a példákat, a tényeket, mert munkájukkal, az egységes ifjúsági szövetség megalapításával példát mutattak a ma és a holnap ifjú nemzedékei számára is. Az egységes ifjúsági szövetség tevékenysége elválaszthatatlanul összefonódott hazánk felszabadulás utáni fejlődésével, s pártunk eszmei irányításával hazánk ifjúsága is részese, alkotója és harcosa a szocialista közösségnek. HAJDÚ ANDRÁS ÚJ szó 4 1985. VII. 4.