Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-31 / 178. szám, szerda

Helsinkiben megkezdődött a külügyminiszteri találkozó (Folytatás az 1. oldalról) za, hogy a résztvevő államokban az embereknek az emberi jogok és alapvető szabadságjogok megtartásán alapuló biztonság­ban kell élniük. Mi Finnországban az európai biztonságot azáltal szilárdítjuk, hogy teljesítjük kötelezettségein­ket és fejlesztjük kapcsolatainkat mindazokkal az államokkal, ame­lyek képviselve vannak e terem­ben. Az együttmüködés alapján igyekszünk segíteni az összeuró­pai konferencia valamennyi részt­vevő országának abban, hogy a közös problémákban megtalál­ják a kölcsönösen elfogadható megoldásokat. A finn elnök beszéde után a délelőtti ülés véget ért. A találko­zó délután az egyes országok kül­ügyminisztereinek beszédeivel folytatódott. Tegnap szólalt fel Eduard Sevardnadze szovjet kül­ügyminiszter is. Eduard Sevardnadze beszéde Beszédében a következőket mondotta: A nemzetközi élet jelentős ese­ményei között a háború utáni idő­szakban joggal foglal el fontos helyet az európai biztonsági és együttműködési konferencia Záró­okmányának aláírása. Itt, Finnor­szág fővárosában ezt a valóban történelmi jelentőségű dokumen­tumot 1975. augusztus 1-én alá­írásukkal pecsételték meg az eu­rópai államok, valamint az USA és Kanada vezető képviselői. Az összeurópai konferencia előkészí­tése és sikeres lebonyolítása a részt vevő államok sokéves ki­tartó erőfeszítését követelte meg. Politikai akaratra és diplomáciai művészetre volt szükség ahhoz, hogy az államok közötti kapcsola­tokban kibontakozzanak és lerög- zódjenek a békés együttélés, az együttműködés és a bizalom alap­elvei. A megállapodásos megoldás­hoz vezető úton a résztvevők mindegyike megtette a maga ré­szét. A Záróokmány ezért a kon­struktív kölcsönös kötelezettségek valamiféle összessége. Az álla­mokat az irányítja, hogy békében éljenek, gyümölcsözően együtt­működjenek, nézeteiket, s rend­szerüket ne kényszerítsék rá a többiekre. Miben rejlik a Záróokmány élet­ereje? Mindenekelőtt abban, hogy a különböző társadalmi, gazdasá­gi és politikai rendszerű államok békés egymás mellett élésének alapjaiból indul ki. A békés egymás mellett élés objektív szükségességét tökélete­sen előrelátta államunk alapítója, Lenin. Ezt gyakorlatilag igazolta a 20. század egész történelme. Most az atomkorszakban a békés egymás mellett élésnek egyszerű­en nincs más ésszerű alternatívá­ja. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, a szovjet nép akaratát fejezte ki, amikor azt mondotta, hogy következetesen haladunk a béke és a békés egymás mellett élés lenini útján. Az a körülmény, hogy az ellen­tétes társadalmi rendszerű álla­mok közötti békés együttműködés első kísérleti terepe épp Európa volt, törvényszerű. Kontinensünk ugyanis bármely más földrésznél jobban hivatott a békés együttmű­ködésre, mivel népeinek gazdasá­gi, kulturális és történelmi kapcso­latai itt szorosan összefonódnak. Az európai kontinensen azon­ban a két legerősebb katonai-poli- tikai csoportosulás is szemben áll egymással. Békeidőben példátlan mennyiségű fegyveres erőt vontak itt össze, és szüntelenül új fegyve­reket halmoznak fel, mindenekelőtt a legpusztítóbbakat - az atom­fegyvereket. Ilyen körülmények között nagy felelősségtudat és igazi államfér­fiúi bölcsesség megnyilvánulásává vált az enyhülés politikája. A Záró­okmányt ennek a politikának a szel­leme hatja át. Természetesen senki sem szá­mított arra, hogy mindjárt Helsinki után bekövetkezik az eszményi kapcsolatok „aranykora“. De sok minden abból, amit ebben az idő­szakban elértek, szilárd gyökere­ket eresztett és fennmaradt. A fe­Meghalt Jindrich Uher elvtárs (ČSTK) - A CSKP Központi Bizottsága, a szövetségi kormány, a Szövetségi Gyűlés és a Külügy­minisztérium mély megrendülés­sel közli, hogy Jindrich Uher, a CSKP KB veterán tagja, aki sok éven keresztül a Nemzetgyűlés képviselője, a csehszlovák kor­mány tagja, és hazánk kenyai nagykövete volt, július 26-án 74 éves korában elhunyt. Jindrich Uher elvtárs egész éle­te összefonódik hazánk szocialis­ta építésével. Aktív politikai tevé­kenységéért a burzsoá köztársa­ság és a náci megszállás idején üldözték. Hazánk szovjet hadse­reg általi felszabadítása után teljes mértékben Csehszlovákia Kom­munista Pártja szolgálatának szentelte életét. Jelentős párt- és állami tisztségekben tevékenyke­dett. Volt a CSKP KB titkára, mi- niszterelnök-helyettes, mezőgaz­dasági és élelmiszeripari, valamint belkereskedelmi miniszter. Politi­kai tevékenységéért Uher elvtárs megkapta a Köztársasági Érdem­rendet, a Február 25. Érdemren­det, valamint más hazai és külföldi kitüntetéseket. Búcsúztatása augusztus 2-án, pénteken délután fél háromkor a prága-strašnicei krematórium­ban lesz. Példamutató bányászkollektívák (Folytatás az 1. oldalról) A három kollektíva egyike Pa­vel Hatiák munkacsoportja, amely a jelenlegi ötéves tervidőszak kez­dete óta hét szénmedencerekor- dot döntött meg, és 54 hónap alatt 60 400 tonna szenet fejtett terven felül. A Hatlák-brigád az új kezde­ményezésnek köszönhetően ezer tonna szenet fejt terven felül, és megtakarít 9000 korona anyagi költséget. Miroslav Náter tárna­hajtó brigádja az utóbi időben há­rom értékes szénmedencerekor- dot állított fel, s az ötéves tervidő­szak kezdete óta 1246 méter tár­nát hajtott terven felül. Ez a mun­kacsoport 17 dekád alatt 20 méter tárnát akar hajtani terven felül, s felajánlotta, hogy megtakarít 53 ezer korona értékű anyagot. A .harmadik munkacsoport Ivó Šiška brigádja, amely a dúcolások felújítása terén ér el csúcsteljesít­ményeket. A brigád 1981 óta már hét konszernrekordot döntött meg. Ezeket az igényes célokat az ifjúsági kollektívák elsősorban a bányagépek maximális kihasz­nálásával, a munkaszervezés ja-‘ vitásával és az újítási javaslatok gyors realizálásával akarják elérni. Kezdeményezésükre már a vál­lalat további 28 fejtő- és tárnahajtó brigádja reagált, felajánlásaik 170 nap alatt 11 300 tonna szenet és 140 méter tárna hajtását tartal­mazzák terven felül. A Novákyi Bányában második­ként a Robert Engel vezette 18 tagú ifjúsági tárnahajtó brigád teg­nap teljesítette a 7. ötéves terv feladatait. A fiatal bányászok az ötéves tervidőszak kezdete óta GPK és PK-9 R típusú szovjet báríyakombájnok segítségével 6448 méter tárnát hajtottak, s a1 év végéig még legalább 400 méter bányafolyosót adnak át. Az Engel- brigád az üzem legjobbjai közé tartozik, a jelenlegi ötéves tervidő­szakban hét rekordot megdöntött. Egyúttal a napokban bekapcsoló­dott a CSKP XVII. kongresszusa tiszteletére kibontakoztatott moz­galomba, s 17 héten át legalább 34 méter tárnát akar hajtani terven felül. (ČSTK) szültség komoly kiéleződése, amely megnyilvánult az európai helyzetben, nem pusztította el az enyhülés gyökereit. Meggyőződésünk, hogy az eny­hülés a hetvenes években nem volt véletlen mozzanat, amely feledésbe merült. Értékes tapasz­talatok ezek, amelyek megszilár­dítják a vitát abban, hogy az álla­mok közötti kapcsolatok a közös érdekeknek megfelelő kapcsola­tok természetes állapota a kon­struktív párbeszéd és a kölcsönö­sen előnyös együttmüködés. Az egész nemzetközi helyzet fejlődése jelentős mértékben attól függ, hogyan alakulnak a kapcso­latok Európában. Itt az európai biztonság szorosan összefügg az egész világ biztonságával. Ha itt sikerül közös erőfeszítéssel elosz­latni a viharfelhőket, akor minden­kire ragyogóbban süt a nap. Az európai államoknak nem szabad megfeledkezniük felelősségük ezen részéről sem. Az európai népek hozzájárulá­sa az egész civilizáció fejlődésé­hez valóban felbecsülhetetlen. Megmenteni ezt és Európát a bé­ke és az építés világrészévé tenni, a mai európai nemzedékek leg­főbb kötelessége. Kell, hogy elég felelősséget viseljenek - és mi hisszük, hogy viselnek - az embe­riség előtt és elegendő, évszáza­dos tapasztalatokból fakadó politi­kai bölcsességgel rendelkeznek ahhoz, hogy ezt elérjük. Azért is beszélünk erről, mert éppen e napokban emlékezünk meg a Hirosima és Nagaszaki el­leni atomtámadás 40. évfordulójá­ról. Ez a tragédia mély sebet ha­gyott az emberek emlékezetében. Valamennyi ország és nép érdekei megkövetelik, hogy ez ne ismét­lődjék meg. Hiszen világos, hogy ha ma atomfegyvert alkalmazná­nak, ez katasztrofális következ­ményekkel járna az egész emberi­ségre. Attól a pillanattól kezdve, ami­kor az atomfegyverek megjelen­tek, a Szovjetunió határozottan síkra szállt betiltásukért. Mindezen éveken át országunk következete­sen és aktívan harcolt az atom­fegyverek felhalmozása ellen, azért hogy megszűnjön a versen­gés e fegyverek egyre tökélete­sebb rendszereinek gyártásában. Jelentős lépés volt e téren a légköri, a kozmoszbeli és a víz alatti atomfegyver-kísérletek betil­tásáról kötött szerződés. Ahhoz azonban, hogy az atomfegyver­kísérletek tilalma valóban haté­konnyá váljon, nézetünk szerint teljesnek és általánosnak kell lennie. Amint ez teljesen nyilvánvaló, e probléma átfogó megoldása kedvező feltételeinek megterem­téséhez vezetne minden atomrob­bantás felfüggesztése. A Szovjet­unió nem egyszer javasolta az atomfegyverekkel rendelkező álla­moknak, hogy állapodjanak meg ilyen intézkedésben egy bizonyos, kölcsönösen meghatározott idő­ponttól kezdve. Ezekre a javasla­tainkra azonban nem érkezett po­zitív válasz. Az atomarzenálok növelése te­rén kibontakozott veszélyes ver­sengés megállítására törekedve a Szovjetunió további merész lé­pést tett, úgy döntött, hogy az idén augusztus 6-tól egyoldalúan be­szüntet minden atomrobbantást. Ezt az új, jelentős szovjet kezde­ményezést, amely az egész em­beriség sorsáról való törődésen alapul, július 29-én Mihail Gorba­csov, az SZKP KB főtitkára jelen­tette be. Az 1986. január 1-ig meghirde­tett moratórium továbbra is ér­vényben marad, ha az Egyesült Államok tartózkodik atomrobban­tások végrehajtásától. A Szovjet­unió elvárja, hogy az Egyesült Ál­lamok pozitívan válaszoljon kez­deményezésünkre és beszüntesse atomrobbantásait. A Szovjetunió és az Egyesült Államok kétoldalú moratóriuma jó példát mutatna az atomfegyverekkel rendelkező töb­bi állam számára is. Az egyedüli ésszerű megoldás ma minden állam aktív együttmű­ködésének fejlesztése a közös bé­kés jövő nevében. A Szovjetunió arra törekszik, hogy az európai országokhoz fű­ződő kapcsolatai komolyan és szi­lárdan fejlődjenek. Az európai problémák mindig fontos helyet foglaltak el és foglalnak el a jövő­ben is a Szovjetunió külpolitikájá­ban. Szemléltetően bizonyítja ezt országunk hűsége a békés együtt­működés folyamatához, amely az összeurópai konferenciából adó­dott. Mint ismeretes, a helsinki egyezmények alapja azon területi és a politikai realitások elismerése volt, amelyek a német fasizmus fölötti nagy győzelem és a háború utáni fejlődés eredményeként ala­kultak ki. Bizonyos idő óta azon­ban ismét feléledtek az európai területi-politikai realitásokat két­ségbe vonó kísérletek. Támadá­sokat intéznek a szövetségesek egyezményei, a jaltai és a potsda­mi szerződés ellen, amelyek már negyven éve megbízhatóan szol­gálják a béke érdekeit. Ismét, méghozzá nyíltan hallhatók revan­sista követelések. Mindez szöges ellentétben áll a Záróokmány szellemével és be­tűjével, és természetesen az ide vágó nemzetközi szerződésekkel is. A történelem kereke azonban visszafordíthatatlan. Ezt tudatosí­taniuk kellene azoknak, akik ma az egykori ambíció romjaira pró­bálnak politikát építeni. Nyilvánvaló, hogyan kell a lehe­tő legjobban felhasználni Helsinki potenciálját a népek javára. Az első korparancs az államközi kap­csolatok minden közösen kidolgo­zott és a Záróokmányban rögzített elvének tiszteletben tartása és szi­gorú megtartása. A Szovjetunió ezeket az elveket törvénybe iktat­ta. Beiktatta őket alkotmányába és következetesen igazodik hozzájuk politikájában. Országunk ma és a jövőben egyaránt kész a Helsin­kiben magára vállalt kötelezettsé­geinek teljes egészében való telje­sítésére. Jogunk van elvárni ugyanezt az eljárást mindazon államoktól is, amelyek a Záróokmányt aláírták. A tények azonban másról tanús­kodnak. A népek érdekeivel ellentétben Nyugat-Európában új amerikai el- sőcsapásméró atomrakétákat te­lepítettek és telepítenek. Roha­mos ütemben fejlesztik az Egye­sült Államok hadászati nukleáris támadó potenciáljának minden al­kotóelemét. A NATO olyan szu­permodern hagyományos fegyve­rek fejlesztésének hosszú távú programját hajtja végre, amelyek pusztító ereje megközelíti az atomfegyverekét, s jóváhagyták bevetésük agresszív doktrínáját. Az Egyesült Államokban teljes ütemben folytatódik a legkorsze­rűbb vegyi fegyverfajták, köztük a bináris fegyverek kifejlesztése, amelyeket az európai földrészen is telepíteni akarnak. Washingtonban kétségbe akar­ják vonni az idópróbáját kiállt szerződéseket a hadászati táma­dófegyverek és a rakétaelháritó védelmi rendszerek korlátozása kapcsán egyaránt. Más szóval, leírják azt a tőkét, amelyet nagy erőfeszítések árán összegyűjtöt­tek a lázas fegyverkezés megállí­tása és korlátozása érdekében. Az Egyesült Államok kormánya mindenáron meg akarja valósítani „csillagháborús" terveit. Ebbe a veszélyes törekvésbe szövetsé­geseit is be akarja vonni. E tervek megvalósítása súlyosan negatív következményekkel járna az euró­pai és a nemzetközi biztonságra nézve. . A népek sokat várnak a nukleá­ris és az űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai megbeszélések­től. Es aggasztja őket az a tény, hogy eddig e tárgyalásokon nem született reális előrehaladás. A genfi tárgyalóasztalnál követ­kezetesen megegyezésre törek­szünk. Ez az igyekezet megnyilvá­nul a nemcsak Genfben, hanem másutt is előterjesztett konstruktív javaslatainkban. Azt találjuk azonban, hogy a megbeszélések tárgyáról és cél­jairól való közös megegyezés elle­nére az Egyesült Államok nem akar tárgyszerűen tárgyalni és nem törekszik az egész világot aggasztó kérdések megoldására, a lázas űrfegyverkezés elkerülé­sére, a földi fegyverkezés megállí­tására, a nukleáris fegyverek kor­látozására, valamint állományuk radikális csökkentésére egészen teljes megsemmisítésükig. A Szovjetunió a legautoritatí- vabb fórumon már nem egyszer bejelentette, hogy kész jelentősen csökkenteni hadászati és közepes hatótávolságú atomfegyvereinek állományát. Ehhez az szükséges, hogy ne kezdődjön meg a lázas fegyverkezés új szakasza, az űr­fegyverkezés. Konkrét javaslata- inkregyoldalú, önmegtartóztató és jóakaratú intézkedéseink a genfi tárgyalásokkal összefüggésben az Egyesült Államokban és Euró­pában egyaránt jól ismertek. Csak kölcsönös igyekezetre és az Egyesült Államok konstruktív vála­szára van szükség. És ez sajnos még hiányzik. Mindeddig nem sikerült hala­dást elérni Bécsben a közép-euró­pai haderőcsökkentési tárgyalá­sokon. Bécsben szüntelenül ezt hall­juk: közöljenek számadatokat. A Szovjetunió és szövetségesei közük a számokat, de úgylátszik nem tetszenek. Természetesen a problémát nem a számokban kell keresni. Ugyanis partnereink nem akarnak megállapodni. Számos ország nézete szerint a stockholmi konferencián az elő­rehaladás dinamikusabb lehetne. Ehhez adottak az ismert feltételek. Itt az ideje, hogy nekifogjunk kidol­gozni az első megállapodásokat, a politikai és katonai téren a bizal­mat szilárdító szerteágazó és egy­mást kiegészítő intézkedésekről, s mindezt ne odázzuk el. A szocia­lista országok jelentős javaslato­kat terjesztettek a konferencia elé az említett kérdésekkel kapcsolat­ban. Természetesen szükséges azonban, hogy ezekhez az erőfe­szítésekhez a konferencián részt vevő összes többi állam is konst­ruktívan hozzájáruljon. Csak azokat a legidőszerűbb kérdéseket említem meg, amelyek megoldása hozzájárulna a lázas fegyverkezés megállításához, va­lamint az európai és az egyete­mes biztonság megszilárdítá­sához. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára rövidesen találkozik Fran­cois Mitterrand francia elnökkel és Ronald Reagannel, az Amerikai Egyesült Államok elnökével. E legmagasabb szintű találko­zók jelentősége természetesen messze túllépi a kétoldalú kapcso­latok kereteit. A szovjet vezetés abból indul ki, hogy e találkozók eredményeként enyhülnie kell a jelenlegi veszélyes nemzetközi feszültségnek, s javulásnak kell bekövetkeznie az európai és az egyetemes ügyekben. Még egyszer hangsúlyozni aka­rom: a Szovjetunió síkra száll azért, hogy becsületes és egyen­jogú megállapodások szülesse­nek, amelyek mindenki számára lehetővé teszik a kitűzött cél meg­közelítését - az atomháború ve­szélyének teljes elhárítását és az általános béke alapjainak erősí­tését. Egyúttal azonban világosnak kell lennie, ha valaki arra alapoz, hogy a Szovjetunióval „az erő po­zíciójából“ tárgyalhat, szabadul­jon meg az illúzióitól. Szemtől szemben a NATO háborús előké­születeinek fokozódásával a Szovjetunió és szövetségesei gondoskodnak biztonságukról, ké­pesek megvédeni törvényes jogai­kat és érdekeiket. Továbbra is ha­tékony ellenállásunkba ütközik minden arra irányuló kísérlet, hogy megbontsák a jelenlegi katonai egyensúlyt és egyoldalú előnyökre tegyenek szert. Persze a konfrontáció, akár ka­tonai, politikai vagy gazdasági, nem az az út - amint ez szilárd meggyőződésünk -, amelyen Eu­rópának haladnia kellene. Már nincs túl sok idő a Bécsben tartandó európai találkozóig. Már most kell rá készülni, figyelembe véve a szerzett tapasztalatokat, a pozitívakat ugyanúgy mint a ne­gatívakat. Az európai hajó növeli sebességét és a helsinki áramlatot követve gyorsabban fog úszni, ha felülemelkedünk az ellentéteken és ha mindenki partnernak tekinti ÚJ SZÚ 2 (Folytatás a 3. oldalon) 1985. VII. 31.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents