Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-31 / 178. szám, szerda

Arjai, egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1985. július 31. XXXVIII. évfolyam 178. szám Ara 50 fillér összhangban elveinkkel A szocialista rendszer termé­szetéből adódik, hogy egyre na­gyobb a követelmény a káder­munkával szemben. Voltakép­pen nincs a társadalmi és a gaz­dasági életünknek egyetlen olyan területe sem, amely ne függne össze valamiképpen e kérdéskörrel. Éppen ezért a párt mindig nagy körültekin­téssel nyúlt a vezetők kiválasz­tásának kérdéséhez. Persze, mindig a káderek stabilitásának elvéből indult ki. „Ez azonban nem jelenti, hogy nem kell megoldanunk, káderszempontból megerősíte­nünk a gyenge pontokat. Érzé­kenyen, de társadalmi felelős­ségünk tudatában kell kádervál­tozásokat eszközölnünk azok­ban az esetekben, amikor az emberek nem tudják, vagy nem akarják a követelményeknek megfelelően teljesíteni a rájuk bízott feladatokat“ - mondotta Husák elvtárs a CSKP KB 15. ülésén. Az, hogy hazánkban - a jelen­legi nemzetközi politikai és gaz­dasági feltételek közepette is - sikerült megőrizni a társadal­mi és gazdasági stabilitást, töb­bek között pártunk helyes ká­derpolitikájának, s nem utolsó­sorban dolgozó népünk alkotó munkájának tudható be. Gazdaságpolitikánknak to­vábbra is az a fő célja, hogy biztosítsa a fejlett szocialista társadalom töretlen fejlődését, s ezzel a nyugodt, harmonikus közérzetet, a lét- és szociális biztonságot. Ezeknek az igé­nyeknek szellemében kell elő­készíteni az évzáró pártgyúlése- ket is. Az előkészítés során a gazda­sági feladatok sikeres teljesíté­se mellett nagy súlyt kell he­lyezni a kádermunka színvona­lának emelésére. Enélkül szinte elképzelhetetlen a társadalmi élet fejlődése és tökéletesítése. Ma talán sokkal időszerűbb, mint bármikor is az a lenini taní­tás, hogy: mindenekelőtt az em­ber hozzáállása, becsületessé­ge, felkészültsége és áldozat- készsége dönt. Az eltelt évek, évtizedek ta­pasztalatai, a termelés fejlődé­sében elért eredményeink is e gondolatok igazát tanúsítják. Csak ott érvényesült igazán gyümölcsözően a párt vezető szerepe, ahol a kádermunkát mindig a kor adott igényeihez igazították. Abban tehát, hogy az előttünk álló, nem könnyű gazdasági és társadalmi felada­tokat hogyan és milyen színvo­nalon odljuk meg, nagyon is meghatározó a káderek helyes kiválasztása és nevelése. Ez azt jelenti, hogy minden szinten átgondoltan, felelős­ségteljesen kell kiválasztani azokat az embereket, akiket tisztségekkel bízunk meg. Alap- követelmény, hogy jó képessé­gű, politikailag fejlett, szakkép­zett jelölteket válasszunk. Olya­nokat, akik élvezik a párttagság, de a pártonkívüll dolgozók bi­zalmát is. Rendelkezzenek szi­lárd erkölcsi tulajdonságokkal, szocialista elveinket ne csak szavakkal hirdessék, cseleke­deteik és életük is legyen össz­hangban elveinkkel. TÖRÖK ELEMÉR HELSINKIBEN MEGKEZDŐDÖTT A KÜLÜGYMINISZTERI TALÁLKOZÓ A Záróokmány napjaink élő akcióprogramja Koivisto finn elnök megnyitó beszéde (ČSTK) - A Finlandia palotában tegnap délelőtt ünnepélyesen meg­kezdődött az európai biztonsági és együttműködési konferencia részt­vevő országai képviselőinek találkozója, amelyet a helsinki Záróokmány aláírásának 10. évfordulója alkalmából rendeznek. A találkozón részt vesznek 33 európai ország, az USA és Kanada miniszterei. Csehszlová­kiát Bohuslav Chňoupek külügyminiszter képviseli. A találkozó feladata nem csak az, hogy megemlékezzenek e fon­tos nemzetközi jogi dokumentum 10 évvel ezelőtt történt aláírásáról, hanem hogy áttekintsék Európa időszerű helyzetét, valamint az enyhülési folyamat folytatásának és felélénkítésének a lehetőségeit is. A megfigyelők Helsinkiben egyetértenek abban, hogy ez a ta­lálkozó újabb jelentős ösztönzést adhat az összeurópai folyamat­nak. Kétségtelenül hozzájárul eh­hez a számos találkozó és meg­beszélés is, amelyekre kétoldalú és sokoldalú szinten sor kerül Hel­sinkiben. A találkozót Paavo Váyrynen finn külügyminiszter nyitotta meg. Emlékeztetett a helsinki konferen­cia történetére, és hangsúlyozta, hogy a 10. évforduló alkalmából rendezett találkozó azt bizonyítja, a Záróokmánynak továbbra is je­lentőséget tulajdonítanak a részt­vevő országok. Ezután Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke mondott be­szédet, s üdvözölte az összeuró­pai értekezlet résztvevő országai­nak külügyminisztereit. Az önök jelenléte - mondotta - azt tanúsít­ja, hogy a résztvevő országok kö­vetkezetesen törekednek az össz­európai konferencia és az azt köve­tő találkozók valamennyi eredmé­nyének megvalósítására, amelyek célja a Helsinkiben megkezdett fo­lyamat folytatásának biztosítása volt. A jubileumi találkozó lehetősé­get ad a jövőbe tekintésre is. A Zá­róokmány és az összeurópai kon­ferencia többi dokumentuma nem csak a múlt emlékét jelenti. Élő akcióprogramja napjainknak és a jövő ígérete. De mindnyájan tud­juk, hogy a haladás mindenekelőtt az illetékes kormányok politikai akaratától függ. A Záróokmány­ban rögzített célok eléréséhez ve­zető út nem könnyű. A Záróokmány - mondotta to­vábbá a finn elnök - gazdag tartal­mú dokumentum. Sokat jelent va­lamennyi résztvevő állam számá­ra. Először is azt, hogy a Záróok­mány a biztonságot szerteágazó fogalomként értelmezi. A bizton­ság szilárd alapja a Záróokmány­nak az a tíz alapelve, amely meg­határozta az államok közötti kap­csolatokat. Ezek az alapelvek tük­rözik a biztonság koncepcióját, amely áthatja az egész Záróok­mányt. Mauno Koivisto a továbbiakban emlékeztetett a Záróokmánynak arra a rendelkezésére, hogy a biz­tonság nem csupán az államok ügye. A dokumentum hangsúlyoz­(Folytatás a 2. oldalon) A MOSZKVAI FESZTIVÁL NEGYEDIK NAPJA Naponta mintegy 250 Idénymunkás segít a PruskéI (Považská Bystrica-i járás) Efsz-ben a gazdag málnater­més begyűjtésében. Ezt a terményt nyolc hektáron termesztik. Eddig több mint 20 tonnát adtak el belőle a Közép-szlovákiai Konzerv- és Szeszfőzői pari Vállalatnak. (Vladimír Gabčo felvétele - ČSTK) Előtérben az ifjúság jogaiért vívott harc (ČSTK)- A fesztivál ne­gyedik napjának fő témája az ifjú- ság és a diákok jogaiért vívott harca volt. Az egyes tematikus központokban és kerekasztal-beszélgetéseken a vi­ta azokra a problémákra irányult, amelyek a leglényegesebben érin­tik a mai fiatal nemzedéket- a művelődés és az érvényesülés lehetőségeire, az ifjúság részvéte­lének biztosítására a gazdasági, politikai és társadalmi életben, a fejlődő országok ifjúságának ar­ra a törekvésére, hogy kiküszöböl­jék a gyarmati rendszer következ­ményeit stb. A VIT tiszteletére Teljesítették az ötéves tervet (Tudósítónktól) - A Kelet-szlo­vákiai Vasmű karbantartó üzemé­ben dolgozik Jozef Krivjanský 113 tagú ifjúsági szocialista mun­kabrigádja, amely a XII. VIT tiszte­letére határidő előtt teljesítette a 7. ötéves tervidőszak feladatait. Ez az ifjúsági kollektíva tiz évvel ezelőtt hét munkabrigádból alakult azzal a céllal, hogy a karbantartá­si, javítási munkákat minden szak­mát képviselő fiatal- szakember szervezett közösségben, egymást támogatva, segítve végezhesse. Megalakulása óta igen sok szép, figyelemre méltó eredményt elért a Jozef Krivjanský vezette ifjúsági brigád, legújabb a XII. VIT tiszteletére vállalt kötelezettsé­gük teljesítése. Ez a kollektíva a 7. ötéves tervidőszakban terven felül 35 közép- és 51 kisebb javítást végzett el a megmunkálógépeken és a vasmű más műszaki beren­dezésein; ennek értéke több mint 1,2 millió korona. Ezenkívül 184 újítási javaslatot is benyújtott, ezek gazdasági haszna 347 ezer korona. (ik) A Szovjetunió népgazdasági si­kereit bemutató kiállítás területén az egyik téren nagygyűlést tartot­tak ezzel a jelmondattal: A dolgo­zó ifjúság az Írástudatlanság ellen, jogaiért és létérdekeiért vívott harcban. „Munkát akarunk és nem bombákat! Biztosítsák a fia­talok jövőjét!“ Ilyen követelésektől volt hangos a nagygyűlés színhe­lye, ahol a XII. VIT küldötteinek százai léptek fel a munkanélküli­ség és a tőkés kizsákmányolás ellen. A nagygyűlés számos résztve­vője felszólalásában emlékeztetett rá, az iparilag fejlett tőkés orszá­gokban a fiatalok millióinak nincs lehetőségük arra, hogy érvénye­sítsék képességeiket és ismerete­iket, s a társadalom peremén él­nek remény nélkül, hogy munká­hoz juthatnak. Rámutattak, az Egyesült Államokban és más NA- TO-országokban erőteljesen csökkentik a szociális kiadásokat és ugyanakkor növelik a fegyver­kezési költségeket. A csehszlovák küldöttség aktivi­tása a VIT-en jelentősen hozzájá­rul a fesztivál jelmondatának - „Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság“ - a teljesítésé­hez. Ezt hangsúlyozta Ján Brun­ner, a SZISZ KB titkára tegnapi találkozóján a csehszlovák újság­írókkal. A csehszlovák küldöttek például a fesztivál 15 tematikus központja közül 13 elnökségében fejtenek ki tevékenységet. A viták­ban már mintegy 40 csehszlovák delegátus szólalt fel, akik többek között elmondták tapasztalataikat az 1983. évi prágai béke-világgyű- lésról, valamint az idei nemzetközi Mladá Boleslav-i ifjúsági párbe­szédről. A fesztivál négy napja alatt a csehszlovák ifjúság képvi­selői 38 külföldi küldöttség küldöt­teivel tárgyaltak. A csehszlovák fesztiválklubot mintegy 10 ezer ér­deklődő kereste fel. Példamutató bányászkollektívák Munkasikerekkel köszöntik a CSKP XVII. kongresszusát A Szovjetunió békepolitikájának újabb bizonyítéka Mihail Gorbacsov elvtárs nyilatkozatának hazai visszhangja (ČSTK) - Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának bejelentése, hogy a Szovjetunió augusztus 6-ától beszüntet minden atomrobbantást, és felhívja az amerikai kormányt példájának követésére, világszerte, igy Csehszlovákiában is széles körű visszhangra talált. Erről nyilatkoztak a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársaival folytatott beszélgetésük során politikai, kulturális, tudományos és közéletünk neves személyiségei, valamint különféle ágazatok élenjáró dolgozói. Uj vállalati re­korddal köszönti a CSKP XVII. kongresszusát a Cígel' Bányá­ban Peter Páleš 15 tagú tárnahaj­tó brigádja. A szocialista munkabrigád eredetileg fel­ajánlotta, hogy húsz nap alatt az 5. részlegben minden dolgozója mű­szakonként 45 centiméter átlagtel­jesítményt ér el. A munkacsoport 105 méter tárnát .hajtott, igy egy dolgozóra műszakonként 47,72 centiméter jut. A Páleš-brigád ez­zel 20 műszakot takarított meg. A Cígeľ Bánya dolgozói össze­sítve a szénfejtés tervét csaknem 40 ezer tonnával, a tárnahajtásét pedig 604 méterrel túlteljesítik, s az év eleje óta 14 csúcsteljesít­ményt értek el. Ezekben a napok­ban Ondrej Lalik és Jozef štefa­ňák brigádja is rekord megdönté­sére készül. A stonavai (Karvinái járás) Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Bányavállalat három ifjúsági kol­lektívája a napokban a munkakez­deményezés új formáját bonta­koztatta ki a CSKP XVII. kong­resszusa tiszteletére. A fiatal bá­nyászok augusztus 1 -je és a jövő »év március 20-a között 17 deká­don át minőségi, hatékony és biz­tonságos munkát végeznek. Eb­ben az időszakban túl akarják szárnyalni a termelési terveket, anyagi költségeket akarnak meg­takarítani, s munkájukat üzemi baleset nélkül akarják végezni. Minden tíznapos időszakot a fel­sőbb szerv dolgozója ellenőrzi. (Folytatás a 2. oldalon) Josef Krejčí, a Csehszlovák Békebizottság alelnöke: „A Szov­jetunió új bizonyítékokkal támasz­totta alá, hogy kész hozzájárulni a lázas fegyverkezés veszélyes folyamatának megállításához, megszabadítani az emberiséget a nukleáris katasztrófa fenyegető veszélyétől. Miután a Szovjetunió novemberig egyoldalúan befa­gyasztotta az atomfegyverek tele­pítését Európában, Mihail Gorba­csov bejelentése fontos kezdemé­nyezés, amelyet nem lenne sza­bad megválaszolatlanul hagyniuk az Amerikai Egyesült Államok és a többi atomhatalom vezetőinek.“ Zdenék Matéjovský, a berouni Ceva csehszlovák-szovjet barát­ság szocialista munkabrigádjának vezetője: „Egész brigádunk nagy­ra értékeli a Szovjetuniónak azt a döntését, hogy egyoldalúan fel­függeszt minden atomrobbantást. Ez jelentős lépés, amely lényege­sen hozzájárulhat a nukleáris ka­tasztrófa veszélyének elhárítá­sához.“ Ján Blcháč, a Liptovský Ond- rej-i Május 1. Efsz elnöke: „A jelenlegi feszült nemzetközi hely­zetben az SZKP KB főtitkárának bejelentése rendkívül nagy hozzá­járulás a hadászati stabilitás és a világbéke szilárdításához. Sza­vai és a Szovjetunió tettei megtel­nek a békeszeretó emberiség re­ményeinek és vágyainak." Ján Želibský festő, nemzeti művész: „Mihail Gorbacsov teg­napi bejelentése arról, hogy a Szovjetunió egyoldalúan be­szüntet minden atomrobbantást, további jelentős szovjet békekez­deményezés, és világos bizonyí­téka békeszerető külpolitikájának. A Szovjetunió példájának követé­sére szólította fel az Egyesült Álla­mok kormányát. A kétoldalú mora­tórium bizonyára hozzájárulna a nemzetközi enyhüléshez és a háború veszélyének csökkenté­séhez.“

Next

/
Thumbnails
Contents