Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-02 / 153. szám, kedd

Tizennyolc karátos fesztivál Arany Prága 1985 H ét nap - hatvankét film. Har­mincegy a drámai kategó­riában, ugyanennyi a zenés műfaj­ban. Harmincnyolc ország ver­senyfilmjei a prágai Kultúrpalotá­ban. Vetítések reggel kilenctől es­te hatig. Filmek a családról, az együttélésről, filmek a magányos nőkről, a kereket oldó férjekről, filmek az emberi kapcsolatokról, filmek a fiatalokról, az öregekről. Egyszer nevetünk, máskor szo- morkodunk. Egyszer izgulunk, máskor unatkozunk. Egyszer a lá­tottakon töprengünk, máskor meg azon: vajon ki büntet bennünket a semmitmondó, álmositó fércmú- vekkel. Mert az idei tévéfesztiválra- hívatlan vendégként - az una­lom is besurrant. Hogy mi ebben a bosszantó? Mindössze az, hogy amíg az ember otthon bármikor megnyomhatja a gombot, ha úgy dönt, nem érdekli a film, egy meg­hitt hangulatú fesztiválon azonban tapintatlanságnak számit részéről, ha kisétál a „szobából“, mert le­het, hogy távozásával épp a ver­senyfilmmel azonos országbeli kollégáját zavarja. Akivel aztán pár nappal később abban is osztja véleményét, hogy az idei tévé­fesztivál meg sem közelítette a ta­valyi színvonalát. Arany Prága? Igen, de nem több, mint tizennyolc karátos arany. Mert ha valós, igaz életérzésekről, emberi sorsokról szóltak is a filmek, nagy részük felszínes, kibogozhatatlan, vagy befejezetlen maradt. így aztán nem csoda, ha sokszor szebbnek, gondtalanabbnak, „fésültebbnek“ látjuk a hétköznapokat, mint ahogy azt megéljük. A versenyfil­mek között persze megrázó erejű, igazán elgondolkodtató alkotások is szerepeltek. Tehát az arany, még ha nem is 24 karátos volt, felcsillant a képernyőn, és azonnal vevőre talált. A drámai kategória fódiját a prágai Ludvik Ráža alkotása, a Hana Boŕkovcová könyvéből ké­szült Az idegen kislány kapta. Fő­hőse a kilencéves Káčenka, aki magára marad egy lakótelepi la­kásban. Apját nem ismerte, s most anyja sem törődik vele. Elment, senki sem tudja, hová. Káčenka ügyes kislány. Nem igényli a szomszéd néni segítsé­gét, legfeljebb vacsorára megy át hozzá. Aztán magára zárja az aj­tót, s egyedül tesz-vesz a lakás­ban. Mindent rendben tart, csak épp a tanulásra nem jut ideje. S mert a „mama“ továbbra sem jelentkezik, a kislányt gyermekott­honba viszik. Káčenkát ez a fordu­lat sem kavarja fel. Majd csak jönnek értem - vigasztalja magát. Nem sir, nem lázad, nem toporzé- kol. Magatartására az intézet or­vosnője is felfigyel, megszereti ót, és egy nap magával viszi a bátyjá- ékhoz. Férj, feleség és egy csen­des kamasz dugja össze a fejét- ők három-négyéves fiúcskát akartak örökbe fogadni, nem már egy félig kiforrott kislányt. De Ká­čenka gyorsan megszeretteti ma­gát. Sürög-forog a konyhában, ér­vel, véleményt mond, hálás min­den kedves szóért, minden simo- gatásért. Szinte hetek alatt beil­leszkedik a családba. Csak a suli­ban vannak gondok vele. Mert lusta is, hanyag is. De ahogy múl­nak a napok, úgy javul az előme­netele. Ahogy tisztulnak az érzel­mi kapcsolatai, úgy változik, csi­szolódik a belső énje is. Lucia Matoušková olyan hihetetlen ter­mészetességgel hozza a figurát, olyan finoman, érzékletesen for­málja meg Káčenka alakját, hogy a film végén nemcsak a fiatal há­zaspár, hanem a néző is a szívébe zárja ezt a bájos kislányt. Még akkor is, ha sorsa helyenként a pöttyös lányregényeket juttatja eszünkbe. De erről igazán nem ő tehet. N égy magas fokú szakmai elismerést kapott a Szovjet Televízió. A legjobb forgatókönyv dijával Jelena Markova munkáját, a Harmadik volt az ötödik sorban című tévédrámát jutalmazta a zsű­ri. Főhőse nyugdíjas tanítónő, aki mind gyakrabban emlékezik egy­kori tanítványaira. A legtöbbet a becsületes, igazságszerető Vá- nya Belovot emlegeti - tényleg, mi is lett vele? Hogy alakult a sorsa? Az idős asszony mindent meg­tesz, hogy felkutassa hétéves unokája példaképét, ám a viszont­látás elmarad: Ványa Belov hősi halált halt a nagy honvédő hábo­rúban. Az Alekszandr Tvardovsz­kij hőskölteménye alapján készült Ház az út mellett két dijat is nyert Prágában: Az Intervízióét és a művészi előadásmód díját, amely a leningrádi Kis Szinház balettegyüttesének szól. Igazi orosz dínomdánom a film első né­hány perce: harmonika szól, tán­col a vendégsereg, boldog a fiatal pár. Szerelem a házban, csók a réten - aztán egyszercsak kifa­kulnak a színek. Sár, csupasz vil­lanypóznák, fegyverropogás. Ka­tonák a harctéren. Köztük a fiatal férj, aki dacol a veszéllyel, a féle­lemmel. Mindenki meghal a társai közül, egyedül ó éli túl a háborút. De mit ér az élete, ha nem várja haza senki sem? Üres a ház. Csak a szél, a hűvös őszi szél vigyázza lépteit. Irina Kolpakova és a ren­dező, Alekszandr Bjelinszkij társa: Vlagyimir Vasziljev olyan átéléssel táncolják el a drámát, hogy annak minden kockáját emlékezetessé teszik. Vasziljevnek még az is si­kerül, ami csak a legnagyobb szí­nészeknek: szemével, arcával, szavak és mozdulatok nélkül is elhiteti a fájdalmat, a keserűséget, a kiábrándultságot. A Prágai Or­gonát - a legjobb háborúellenes film díját - A győzelem stratégiája nyerte. Ez egy többrészes doku­mentumsorozat egyik része, amely a fasizmus leverését dol­gozza fel sok, eddig ritkán látott képanyag felhasználásával. K evesebb meglepetést tarto­gatott számunkra a bolgár, a lengyel és a magyar versenyfilm. Aszen Trajanov munkája, A kara­mell ize túl édesre sikerült. Egy deci szerelem, egy liter bizalom és sok-sok karamell - ez a receptje. A lényeg: a családon belüli kap­csolatok, az együttélésből adódó összekoccanások megszokott ke­retek közt válnak egyre elviselhe­tetlenebbé, de a végén, mint a mesében, minden jóra fordul. A boldog part - Andrzej Konic filmje - jóval közelebb áll a valós élethez. Egyetlen hibája, hogy hosszúra sikerült. Mert akármeny- nyire is leköt bennünket a kiörege­dett tengerész sorsa, aki lányával, vejével és pimasz unokájával lakik egy fedél alatt, és naponta átéli azok marakodását, nagyravágyá- sát, a sok civakodásba nemcsak a nagyszívú öreg, hanem a nézó is beleun. Az egészből aztán egyetlen jelenetre emlékszik még sokáig, arra, amikor a főhős, jóval túl a hatvanon, belehabarodik egy örökké kacarászó-csacsogó csitri- be, és néhány napig boldog önfe- ledtségben él mellette. A múlt tü­zetesebb megismerését szolgálná Markos Miklós filmje, a Májdir em­lékiratai. Történetének hőse egy vidéki funköionárius, egy kétbalke­zes társadalomformáló, aki a fel- szabadulást követő években pró­bál - fejében feldolgozatlanul ka­vargó marxista tételekkel - rendet tenni szűk kis környezetében. El­sősorban a botcsinálta Májdir megformálóját, Máté Gábort cso­dálhatjuk, aki bugyuta kedélyes­séggel menti a menthetőt. Jól sikerült tévéfilmmel ver­senyzett az NDK és Japán. Jens­Peter Proli munkája, az Álmodozni negyvenévesen is lehet egy talp­raesett, ügyes, energikus tanító­nőről szól, aki ráadásul még haja­don is. Csoda hát, ha ót bízzák meg a legtöbb társadalmi tisztség­gel? De hol a határ? Mennyit bir el az ember? Helena egy nap úgy dönt: betelt a pohár. Gondol egy nagyot, és azt füllenti: férjhez megy. Erre aztán komikusabbnál komikusabb helyzetekbe csöp­pen, de igy is jól jár, mert mindent tisztábban lát, mint korábban. Fel­ismeri önnön gyengéit, rádöbben hibáira, és holnaptól szinte biztos, hogy új életet kezd. Elvégre még csak negyvenéves! Ha jön a tél,- ez a címe Yukio Fukamacsi filmjének, amely az öregkor szo­nátája lehet. A megejtóen szép, balladisztikus tévédráma egy 80 év körüli jól szituált, elegáns öreg­úr önmagával folytatott harcát elemzi. Keiszaki ugyanis megelé­geli az életet, és senkinek sem akar a terhére lenni. Barátai nin­csenek már, rokonai saját maguk­kal törődnek csupán. Pénzét, va­gyonát nem akarja kiszórni az ab­lakon, ezért elhatározza, még egyszer s egyben utoljára beutaz­za Japánt, aztán... Az utazás jól sikerül, de mert a pénze nem akar elfogyni, távoli rokonainak, egy fi­atal házaspárnak ajánlja fel a nagy összeget. A fiatalok el is fogadják, de egy idő múlva észbe kapnak: mi ez a szokatlan ajándékozás? Csak nem akar megválni az életé­től az öreg? Már nem. Az utolsó pillanatban gondolja meg magát. S akkor karon fogja őt a lány, és elviszi vidéken élő nagyapjához. Megrázó erejű, elgondolkodtató alkotás, megérdemelten kapta a legjobb rendezés díját. Dán opera győzött a zenés fil­mek kategóriájában: Sam Bese- kow Aratása egy ősi legendát elevenít fel, amelyben az uralkodó jogot formál a menyasszony első éjszakájára, hiszen az újdonsült férj az ó alattvalója. Szép, szép, de voltak ennél jóval felkavaróbb alkotások is. Például a svédek koncentrációs táborban játszódó Genézise, amely bár táncfilm, mégis csupa visszafogott mozdu­latok, kimért lépések füzére. In­kább a szent és a lélek „táncol“ ebben a filmben; ökölbe szorul a kéz, földbe gyökerezik a láb, megbénul a derék, mert megkín- zottak és megalázottak szenved­nek egy nagy közös cellában. Fre­netikus erő sugárzik a kockákról; a legkisebb szerep is színészi bra­vúr. A zene? Mintha a szél fújna... Mintha az ég dörögne... Mintha a lélek sima... A spanyolok Pier Paolo Pasoliniról, a XX. század egyik legizgalmasabb olasz ren­dezőjéről készítettek táncfilmet- sorsa, életútja ötven percig tartja feszültségben a nézőt, majd a vé­gén, még ezt is túlszárnyalva úgy táncoltatják halálra a főhőst (Edu­ardo Castro alakítja mesterien!), hogy döbbenten áll fel a székről; ha igy történt, borzalmas volt! És befejezésül még két táncfilm: az egyik Jiri Kylian műve, a Sztra­vinszkij zenéjére komponált Me­nyegző, amelyet a Nederlands Dans Theater mutatott be, a másik Vivaldi Négy évszakja a francia Roland Petit együttesének elő­adásában. Tiszta formák, hatásos csoportmozgások, végletes dina­mika, szigorú szerkesztés, bámu­latos technikai tökéletesség. Két remekmű, amely zene és tánc le­nyűgöző egységét példázza. U ' gy ültünk hát a vetítőben, mint otthon a képernyő előtt. Sosem tudtuk előre, hogy mit kapunk: jót, vagy rosszat. De hát az arany is lehet drágább is, ol­csóbb is. Sót: hamis is. Hát még egy tévéfilm... SZABÓ G. LÁSZLÓ- UJ FILMEK ­Kakukk a sötét erdőben (cseh) Háborús film a Kakukk a sötét erdőben, a háború, a harctér még­sem látható itt a vásznon, hiszen az alkotók a háború ember- és lélekcsonkitó hatását vizsgálják, a nácizmus társadalmi, emberi­erkölcsi karakterisztikájának ábrá­zolása, a fasizmus áldozatainak szenvedése, sorsa izgatja őket. Eduard Pergner és Z. K. Slabý hiteles eseményeket feldolgozó regénye alapján készült a film for: gatókönyve, szerzője: Vladimír Kbrner. A történet a náci megszál­lás éveiben játszódik, amikor cseh gyermekeket hurcolnak a hitleri Németországba, hogy „átnevel­jék“, elnémetesitsék őket. Az erő­szak áldozata lesz Emilka, a mor­va kislány is, aki szőke hajának, kék szemének köszönheti, hogy koncentrációs tábor helyett gyer­mekotthonba kerül, de életben maradásáért nagy árat kell fizet­nie: igazi német lánnyá akarják formálni. Az otthonban azonban kiszemeli őt Kukuck úr, a koncent­rációs tábor parancsnoka és örök­be fogadja. S itt kezdődik a film tulajdonképpeni cselekménye: az­zal, hogy a morva kislányt egy gyermektelen német család erő­szakkal ki akarja sajátítani, magá­hoz akarja láncolni. A nevelőszü­lők közeledése hihetelen ellenál­lásba ütközik: Emilka zárkózott, dacos, sőt konok gyermek, akit az átélt borzalmak ugyan megráz­kódtattak, de nem törtek meg. Ár­tatlan gyermeki tekintete mögött gyűlölet izzik, de tisztában van helyzetével, ezért a látványos kitö­rés helyett a csendes beletörődést választja. Csak olykori dacossága árulja el, milyen viharok dúlnak lelkében. Bár a film főhőse Emilka (Miros­lava Součková formálja meg), hi­szen az eseményeket az alkotók az ő szemével láttatják, mégsem az ő alakja a legizgalmasabb. Sokkal árnyaltabb és pontosabb Kukuck úr jellemrajza. S Oleg Ta­bakov, ez a zseniális szovjet szí­nész oly mesteri jellemrajzot ad róla, oly összetett karaktert állít elénk, hogy ezzel eleve kizárja a sematikus fekete-fehér ítélkezés lehetőségét. Ellentmondásokból épül fel eredendően deformált jel­leme: félelmet, szorongást, undort keltő figura ugyan, de mégis szá- nandóan, kétségbeejtően emberi. Egyszerre fenyegető, tekintélyt parancsoló, joviális, szeretetre vá­gyó, meghatott, lelkes, parancso­láshoz szokott; emberarcú ember és veszélyes fenevad furcsa, de életteli keveréke. Nemcsak torz személyiségének foglya (amelyet behatárol a kisebbrendűségi komplexus, s ebből eredően a csillapíthatatlan hatalomvágy), hanem a náci hatalom, a körülmé­nyek (beteg, tolókocsihoz kötött, uralkodó felesége iránti szánalom­mal vegyített gyűlölete) foglya is. A maga jovialitásában félelmetes figurájának ábrázolásával a film a náci Németország hiteles, belül­ről ábrázolt megragadó körképévé válik. Antonin Moskalyk lengyel filme­sek közreműködésével forgatta ezt a döccenőktől sem mentes, de egészét tekintve rokonszenves és igényes művet, mely humánus tar­talmával, a jelenetek érzelmi-tar- talmi egységének precíz kidolgo­zásával éri el a drámai hatást, a továbbgondolásra késztető szel­lemi izgalmat. Miroslava Součková és Oleg Tabakov a cseh film egyik jelenetében Az afrikai férfi (francia) Jó szórakozást ígér ez a francia kalandfilm, Philippe de Broca munkája, az alkotó a képtelen fél­reértésekből és mulatságos haj­szákból azonban nem tudott ma­radandó értékű gondolatokat, em­lékezetes magatartásokat kibon­takoztatni. Jellegzetes sztárköz­pontú a film, a főszerepekben olyan ismert színészekkel, mint Catherine Deneuve és Philippe Noiret s a történet egzotikus kör­nyezetben, Afrika csodálatos vad­rezervátumaiban játszódik. Ráa­dásul a rendező - humoros formá­ban - olyan komoly kérdésben kívánt állást foglalni, mint a termé­szetvédelem, az élővilág egyen­súlyának megőrzése. E kalandfilm, sajnos, nem felel meg a várakozásnak. Bár külső­ségeiben, a nagyvonalú rende­zésben és nagyszabású kivitele­zésben nem marad el az igénye­sen szórakoztató, látványos pro­dukcióktól, alapjában véve mégis gyengécske mű, mert súlytalan a forgatókönyve. Humorforrását csupán a szituációk, nem pedig az emberi jellemek táplálják, szíve­sen építkezik elkoptatott ötletek­ből, egyes helyzetei visszakö­szönnek, s maga a történet is ismerősnek tetszik. Nem csoda aztán, ha nincs egyetlen képsora, amelyre a moziból kijövet emlé­keznénk, vagy amire emlékezni egyáltalán érdemes. Ha csak a lomha elefántokra nem!-ym­Catherine Deneuve, a francia film női sztárja DJ SZÓ 4 1985. VII. 2.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents