Új Szó, 1985. július (38. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-16 / 165. szám, kedd

A legendák ellenében Szabó Gyula életmű-kiállítása (1945-1960) Három esztendő telt el azóta, hogy a losonci (Lučenec) Nógrádi Galériában láthattuk Szabó Gyula festményei retrospektív kiállítás­sorozatának elsó részét. Akkor a művész 75. születésnapja kínált megfelelő alkalmat, hogy az élet­mű gondozói elindítsanak egy minden előzőnél teljesebb körké­pet adó sorozatot. Ezt volt hivatott jelezni és dokumentálni az 1982- es kiállítás katalógusa, amelyben az 1930-tól 1945-ig készült olaj- festmények feltehetőleg teljes jegyzékét adták közre, külön meg­jelölve az akkor közönség elé ke­rült alkotásokat. Ehhez járult egy, mindaddig nélkülözött életrajzi vázlat, az addigi kiállítások jegy­zéke, a Szabó Gyuláról irt köny­vek, tanulmá­nyok cikkek és katalógusok bib­liográfiája. Az olajfestmények jegyzékében kü­lön feltüntették mikor, milyen ki­állításokon lát­hatta azokat a nagyközönség. Nem kevésbé voltak érdekesek azok a napló- részletek, ame­lyekben az egyes képekhez maga a festő fű­zött megjegyzést. Az idei kiállítás katalógusából az előbb felsorolt dokumentumok nagy része hiány­zik. Csupán a bemutatandó - 1945 és 1960 közötti - időszak kiállításai, tanulmányutai és a most látható képek jegyzékében feltüntetett, más tárlatokra utaló adatok találhatók meg. Kár, hogy amíg az első életszakasz képei­nek Küzdelem címmel rendezett kiállításához mellékelt katalógus szinte tudományos igénnyel doku­mentálta az átfogott életszakaszt, addig ez a további már eltekint ettől. Az sem derül ki belőle, hogy a kiállított 105 olajfestményen kí­vül 1945 és 1960 között mennyit, milyen képeket festett Szabó Gyu­la. Kivitelében kétségtelenül szeb­bek, élvezhetőbbek e katalógus reprodukciói. Egy ilyen rendhagyó bevezetőt az is indokol, hogy a ki­állítás némely olajfestménye alá oda írták, hogy ,,a katalógusban nem szerepel". Igy tehát méltán gondolhat arra a látogató, hogy évek múlva arról sem lesz meg­bízható adat a kezében, mit látott 1985 júniusában a Szabó Gyula életműve 1945 és 1960 között született részének Arafás cimű ki­állításán a Nógrádi Galériában. Vagyis: a bizonytalanság a Szabó Gyula életmű terjedelme, értéke, valós milyensége körül még min­dig legendák tárgya marad. Az önmagát felnőttszámba vevő kép- zőművészetkedveló méltán várja el, hogy egy kiállítás kapcsán je­lezzék, a teljes anyagnak melyik részeit láthatja, s a helyszűke, a válogatás szempontjai miatt ki­maradt képek hol, kinek a tulajdo­nában találhatók meg. Sok szó esett az idei kiállítás kapcsán arról, mi lehet az oka, hogy szinte már másfél évtized telt el Szabó Gyula halálától, mégsem íródtak meg azok a tanulmányok, könyvek, amelyek ezt a minden tekintetben példaadó alkotói élet- utat közelebb hoznák mindazok­hoz, akiknek fontos a csehszlová­kiai magyarság kultúrája. Azt már Cséplés az állami gazdaságban (olaj, 1954) sejtjük, hogy nemcsak képzőmű­vészt, költőt, hanem a művészet­elméleti írót, a bölcselőt is meg kellene ismernünk. Hetvenötödik születésnapja alkalmából az Új Szó közreadott néhány részletet naplójegyzeteiból, művészeti írá­saiból, bízva abban, hogy az illeté­keseknek felkelti az érdeklődését. Erre mindeddig hiába várunk. A losonci kiállításnak az Aratás címe mintegy a festői beérésre, a kiteljesedésre utal. Kubičko Klá­ra művészettörténész az anyag elrendezésével utalni akart arra a festői metamorfózisra, amely 1945 és 1960 között következett be Szabó Gyula életében. A hábo­rú előttinél nem kevésbé bonyolult lelki folyamatok, társadalmi viha­rok hatása alatt alkot 1948-ig, amikor is a bekövetkezett forradal­mi változás az ő személyiségét is az eddigiektől különböző irányban befolyásolja. Az átfogott időszakasz első éveiben az olyan alkotások, mint a Kék szél, Az udvaron vagy a Ta­vaszi mezők bizonyos elemeikben a nagy festóelődök hatását tükrö­zik. Ennek ellenére sem állítható, hogy ezek a képek ne hordoznák a Szabó Gyulára oly jellemző átlé- nyegítő festési módot. Ezt legin­kább azokon a későbbi években festett olajképein érezzük, ame­lyek munkás- és parasztkörnye­Nevelni - festménnyel Egy felfigyeltető könyvről Az első pillanatban két dolog is akad, amely éppenséggel nem ösztökél e nagyszerű könyv meg­vásárlására. Az egyik a könyv ára. Igaz, e pazar kiállítású könyv sem­miképpen sem mondható drágá­nak, különösen akkor, ha belegon­dolunk: hányszor dobunk ki ideha­za egy ötvenest, vagy Magyaror­szágon hatvanegynéhány forintot, vagy még többet is, gyermekeink kérését teljesítendő. S ez az összeg most - erre csakhamar rájövünk - egyáltalán nem kido­bott, hanem nagyon hasznos célra fordított pénz. Első látásra a cím sem mond sokat: id. Pieter Brue­gel Flamand közmondások. Aki azonban megveszi a buda­pesti Corvina kiadó könyvét, an­nak kivételes élményben lesz ré­sze. Európa számos országában divatba jött a gyermek számára készített művészeti ismeretter­jesztésnek az a módja, hogy a na­gyobb festményt részleteire bont­ják, s azokat magyarázó szöveg­gel látják el. A Flamand közmon­dások is ilyen kiadvány. Idősebb Pieter Bruegel, a világ­hírű németalföldi festő 1559-ben festette a Flamand közmondások című művét. Alkotásán olyan figu­rákat, állatokat, égi és pokolbéli alakokat látunk, amelyek közmon­dásokat, korabeli vagy régebbi szólásokat, példázatokat testesí­tenek meg. Kass János e fest­ményt bontotta részleteire, s na­gyította fel a könyv lapjain. Elsó pillantásra úgy tűnik föl, mintha valamiféle derűs kisvárosi életkép tárulna elénk, nyüzsgő, munkálko­dó emberekkel. Lukácsy András szellemes és magával ragadó szövege azonban hamar eloszlatja első benyomá­sunkat: döbbenetes mélységeket, számunkra ismeretlen összefüg­géseket, emberi sorsokat, társa­dalmi fonákságokat tár elénk. S ezzel együtt olyan tanulságokat, élethelyzeteket, amelyeknek vari mit mondaniuk a mai ember szá­mára. A gyermeket a részletek cselek­ményes síkja, a sok furcsa törté­net köti le. A kép és a szöveg együtt pedig nagyban segíti vizuá­lis kultúrájának, ízlésvilágának for­málását. A felnőtt olvasó figyelmét ezzel zetben születtek. Az előítéletek és a lejáratott festési módok felől kö­zelítve hajlamosak lennénk azt hinni, hogy ezek a képek semmi­ben sem különböznek a képzőmű­vészeti sematizmus megbélye­gezte alkotásoktól. Szabó Gyula az apátfalusi (Opatová) gyárban is olyan képeket festett, amelyek a munka és a munkás, a környe­zet és az ember ősi kapcsolatát tükrözik. A füleki (Fiľakovo) zo­máncgyárban pedig szinte csak a sziluettek, a csarnok fény-ár­nyék játékának festésével terem­tett drámai erejű képeket. Ennek a szemléletnek a csúcsait jelentik a paraszti környezetben készült festmények. Az Aratás című kép három részből épülő kompozíciója - a kék, a zöld, a sárga harmóniá­ja mögött - drámaiságot sugároz. A Cséplés-sorozat, vagy a Tes- mag alatt cimű képe a táj, a kör­nyezet és az ember, általa oly mesterien ábrázolt kapcsolatát fe­jezik ki, mély gondolatisággal. A festő ezeken a képeken meg­mutatja a munka teremtő világával együtt az emberek lelkét, a benn- sőséges hangulatokat, a táj drá­maiságát. Ezzel egyidőben készültek azok az olajképei, amelyek valahol a bölcselő, a gondolkodó művész régebbről ismert világát őrzik. A magasabb szinten megjelenített gondolat ugyanúgy általános tar­talmakat hordoz, mint a munkás- és a parasztkörnyezet. A táj to­vábbra is nyugalmas témává lé­nyegül át, amely az ott megjelenő ember révén lett drámák színtere. A losonci madonna, az Asszonyok az őszi kertben, a Krumpliszedés mind-mind ezt az alkotói szemlé­letet és módszert tükrözik. A Sza­bó Gyula teremtette bölcs nyugal­mon átüt a drámaiság, amely első­sorban a színek, a kompozíció, a szerkesztés révén válik érezhe­tővé. (gy lehet az, hogy sok képén a közlés, a gondolat több csator­nán, a látvány első rétege mögül áramlik a néző felé. Július 23-ig Szabó Gyula életé­nek olyan alkotói szakaszát ismer­heti meg a Nógrádi Galéria közön­sége, amely a kiállításokon ebből az időből legtöbbször szerepelt metszetek, grafikák mellett ritkáb­ban, vagy eddig egyáltalán nem látott olajképeket is termett. Meg­győződésem, hogy az országos pályázatokon díjazott grafikai-so­rozatokkal legalább is egy szinten van e képek megjelenítő ereje, gondolatvilága, tartalmi és formai gazdagsága. A kiállítás szerkeze­tére tekintve nem keletkezik hiány­érzet a látogatóban, bár az ob­jektív értékelés megkívánja az al­kotói korszak képeinek legalább megközelítőleg teljes jegyzékének utólagos közreadását, amellyel az első kiállítás jó hagyományát is folytatnák. DUSZA ISTVÁN együtt fölkelti a történetek gondo­lati mélysége, tanulsága. Megálla­píthatja azt is, hogy mennyire egy tőről fakad a népi bölcsesség. ,,Elámítom kék ködökkel" - tartja a német mondás; ,,port hintek a szemébe“ - mondja a magyar; ,.Késó temetni a kutat, amikor a borjú már belefúlt" - mondták Németalföldön, s ez a gondolat a mi tájainkon is ismerős: ,,Akkor vet lakatot az istállóra, amikor már kilopták a lovát", avagy ,,Késö bánat, eb gondolat". A könyv nagy erénye, hogy minden didakszistól mentesen magyaráz, nevel. A történelem egy szeletét tárja elénk, benne szenvedő, küzdő, a tiszta lelkiis­meret és az értelmes cselekvés világát áhító emberekkel. A szabadságok, a nyári vakáci­ók napjait éljük, ilyenkor kevesebb a rohanás, általában többet együtt van a család. Nincs ennél jobb alkalom közösen föllapozni ezt a könyvet, együtt nézegetni, meg­vitatni a festmények felnagyított részleteit. Jómagam már tapasz­taltam, igy hát tiszta szívvel el­mondhatom: ritka szép élményben lesz részük. Szülőnek, gyermek­nek egyaránt. (szilvássy)- UJ FILMEK ­Ján Petro visszatér (szlovák) A félmúltban, a szövetkezetesí­tés idején játszódik e szlovák film cselekménye. Hőse, Ján Petro a hatvanas évek derekán szaba­dul a börtönből; barátjával komoly szócsatába keveredett a kollektivi­zálás módszerei miatt, s a heves szóváltás során Michal Chebeň olyannyira kiélezte a helyzetet, hogy konfliktusuk tragédiába tor­kollott. Ján Petrót emberölés vád­jával szabadságvesztésre ítélték, bár a szerencsétlenséget maga az áldozat hívta ki. Ján Petro igazságérzetében megbántva tér vissza évek múltán a falujába. Ennek ellenére nem forral bosszút, nem fenyegetőzik, tudja, hogy az igazság bonyolul­tabb, mint feltételezte, a legfonto­sabb azonban, hogy az ember rendíthetetlenül higgyen benne, és igyekezzen becsületesen élni. Otthonába visszatérve merőben új világgal találja magát szembe: a falu levetkőzte évszázados el­maradottságát, anyagiakban gya­rapodott, felvirágzott, a szövetke­zetesítés szinte forradalmi válto­zásokat hozott az emberek életé­be. A szellemi felemelkedés, az emberek tudatának fejlődése azonban lépéshátrányban maradt. S figyelmét az sem kerüli el, hogy egyesek milyen hűtlenek lettek a forradalom eszméihez, hogyan árulták el azokat. És Ján Petrónak meg kell küzdenie a falubeliek elő­ítéleteivel, káros beidegződéseivel is. Emil Dzvonik regénye alapján készült a film forgatókönyve, a rendező Martin Ťapák. Talán az elmondottakból is kiderül, hogy vállalkozása komoly és figyelmet érdemlő. Elsősorban azért, mert elég ritkán láthatunk olyan hazai filmet, melynek cselekménye falu­si környezetben játszódik, s rá­adásul a falu szocialista átalakulá­sát, a felszabadulás utáni évek konfliktusoktól, zökkenőktől sem mentes küzdelmeit mutatja be; de azért is, mert komoly erkölcsi-eti­kai kérdéseket állít a történet kö­zéppontjába. Csakhogy az alkotói szándék a félúton megrekedt, s a rendező sokkal adósunk ma­radt: az alkotásban alapvető kér­dések tisztázatlanok, fontos sze­repek kidolgozatlanok maradtak, igy a film valamiféle elkapkodott- ságot tükröz. Kár. Nagy lehető­ségtől fosztották meg az alkotók magukat és a nézőket is. Milan Kňažko a szlovák film főszerepében Edith és Marcel (francia) Egy férfi és egy nő. A nő - Edith Piaf, egy vándormutatványos lá­nya, aki az utca gyermekéből a francia sanzon koronázatlan ki­rálynője, a világ ünnepelt sztárja lett. A férfi - Marcel Cerdan, egy szegény marokkói kocsmáros fia, aki professzionalista bokszolóként a legnépszerűbb francia sportoló, 1948-ban pedig világbajnok lett. Párizsban ismerkedtek meg, 1947-ben, néhány hónappal ké­sőbb New Yorkban találkoztak, ahol fellobbant szerelmük... Az Edith és Marcel című film Edith Piaf életének ezt az epizód­ját, a világbajnok Marcel Cerdannal való legendás sze­relmét kíséri nyo­mon. (Tragikusan végződött ez a sze­relem, mert a világ­hírű bokszoló 1949. október 27-én repü­lőszerencsétlenség során életét vesztet­te.) Az alkotó a lehe­tő leghagyományo­sabb formanyelvet használva mutatja be Piaf és Cerdan életének 1939 és 1949 közötti szaka­szát. Maga a szerel­mi románc izzó és felkavaró, csodála­tos a „szürke vere­bet“ megszemélye­sítő, törékeny fran­cia színésznő, Evelyne Bouixjáté­ka, lenyűgöző a sok világszép és eredeti felvételről hallható Piaf- dal, de a középszerből semmi sem emeli ki Claude Lelouch munkáját. Sőt, mintha maga az alkotó sem bízott volna a történet drámai ere­jében, ezért a cselekményt „meg­toldotta“, s a két világhíresség életének epizódjaival párhuzamo­san egy másik szerelmi sztorit is bemutat. Ezáltal az alaptörténet veszít drámai töltetéből, s zavaró és megtévesztő, hogy e másik sztori női szerepét is. Evelyne Bouix játssza (ráadásul ebben a szerepben mintha otthonosab­ban is mozogna). Partnere ifjabb Marcel Cerdan, az egykori világ­bajnok negyvenéves fia, aki in­kább eredeti egyéniségével, mint­sem játékával vonja magára a né­zők figyelmét. (Talán érdemes megjegyeznünk, hogy ezt a szere­pet a rendező Patrick Dewaere- nek szánta, a népszerű francia színész a forgatás előtt azonban véget vetett életének.) Nem, Claude Lelouch nem fe­Evelyne Bouix és ifj. Marcel Cerdan (jobbra) a francia film egyik jelenetében lejtette el a mesterségét. Csak napjainkra mintha megfáradt vol­na kissé és jobban figyeli a divatot. Utóbbi munkái ugyanis a nosztal- gia-divat jegyében születtek, s a hajdan ügyes Claude Lelouch- ból - aki csaknem két évtizeddel ezelőtt készült, szívhez szóló sze­relmi történetével, az éppenhogy nem hagyományos felépítésű Egy férfi és egy nővel vált világszerte ismertté - mára ügyeskedő üz­letember lett. -ym­ÚJSZti 4 1985. VII. 16.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents