Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-12 / 136. szám, szerda
A társadalmi-gazdasági fejlődés ütemének meggyorsításával ÚJ SZÚ 5 1985. VI. 12. (Folytatás a 4. oldalról) ilyen feladatokat adunk az egész ötéves tervidőszakra. Figyeljék, milyen tartalékaink vannak! Más elvtársak, akik akkor felszólaltak a találkozón, így például Kazahsztán képviselői, elmondták: igen, több esetben meggyőződhettünk arról, hogy így van ez, amikor aktívan foglalkozunk az emberekkel a műhelyekben, s önmagunk tárjuk fel és távolítjuk el a saját hibáinkat. Hiszen sok minden nem annak számlájára írható, hogy a munkás fegyelmezetlen, vagy nem kielégítő a felelősségtudata. Inkább a termelés elégtelen szervezéséről, ritmusának hiányáról van szó, s ez talán megbontja az egész munkaciklust, kizökkenti a munkást a rendes kerékvágásból. Amikor aztán az egészet kézbeveszik a mesterek, a műhelyvezetők vagy akár az egész vezetés közvetlenül a termelésben, akkor a munkatermelékenység növekedése eléri a 10-12-15 százalékot, de legalább a minimális 8 százalékot. Az első szakaszban ezért, amíg gyorsítani fogjuk a tudományosműszaki haladást, mindent „ki kell facsarni“ a legjobb szervezésből, dolgozóink munkához való lelkiismeretes hozzáállásából, a nagyfokú felelősségtudatból. Éppen itt rendkívül fontos a pártszervezetek, a szakszervezet és a Kom- szomol munkája. Itt van szükség az olyan intézkedések egész rendszerére, amely magában foglalná a nevelőmunkát, a szervezési tevékenységet, a gazdasági és természetesen az anyagi ösztönzéssel kapcsolatos intézkedéseket. Az SZKP Központi Bizottsága áprilisi ülésének résztvevői egyhangúlag támogatták a Politikai Bizottság azon véleményét, mely szerint csak akkor érhető el a gyors rentabilitás, ha kihasználunk minden szervezési, gazdasági és társadalmi tartalékot, s emellett elsősorban az emberi tényezőt aktivizáljuk. Ekkor érjük el azt, hogy a munkahelyén mindenki becsületesen és lelkiismeretesen dolgozzon, s jó eredményeket mutasson fel. Elvtársak, Leningrád- ban sokat tesznek, mivel ez a város a magasan kvalifikált gépipar, az energetikai gépgyártás, a hajóépítés, a rádiótechnikai ipar és más ipari ágazatok jelentős központja. Ebben a városban összpontosul 300 tudományos, konstrukciós, technológiai és tervezőintézet. Országunk minden tizedik ilyen kategóriájú dolgozója Le- ningrádban van. A különböző intézetekben, konstrukciós irodákban készített tervek színvonalától függenek sok országunkban épülő hajó, energetikai, vas- és színesfémkohászati objektum, vegyipari és petrolkémiai komplexum mutatói is. Mindezt tudatosítják városuk, kerületük pártszervezetei. Tudatosítják, és mindent elkövetnek, hogy kötelességüknek eleget tegyenek. Sok érdekes dolog született itt és vált aztán az egész ország tulajdonává. A gyakorlati kezdeményezések, amelyek a leningrá- di munkahelyekről indultak ki, jól ismertek. A hatvanas években a leningrádi kommunisták álltak a termelési egyesülések kiépítésének bölcsőjénél, a hetvenes években az önök városában kezdték el kidolgozni a munkakollektívák szociális, majd pedig gazdasági és szociális fejlesztésének terveit. Ezt most az egész országban csinálják. A gyártás műszaki színvonalának emeléséért, a fejlesztési idő csökkentéséért, az új technika bevezetési'idejének egy- harmaddal, majd a felére történő lefaragásáért indított mozgalmat az élenjáró leningrádi egyesülé1 sek kollektívái kezdték el, továbbá azok a tapasztalatok is, amelyeket az új munkásosztály felkészítésében és nevelésében szereztek, valamint több más dolog, pártunk , számára nagyon értékesek. Azonban még valamire figyelmeztetni szeretnék. Mivel új, magasabb fokra érkezünk, a gépek és berendezések új műszaki színvonalához, új géprendszereket vezetünk be, rendkívüli mértékben növekednek az ezekkel szemben, ’ a megbízhatóságukkal szemben támasztott követelmények. Ezt a feladatot egyes kollektívák sikeresen veszik, jó és kitűnő eredményekkel, mások viszont kisebbekkel. Nyilvánvalóan igazságos lesz, ha itt felrójuk az egyes intézmények vezetőinek, főleg a kazánokat és turbinákat gyártó Polzunov üzem, valamint az Elektromos tudományos kutatóintézet és az Elektroaparat termelési egyesülés vezetőinek, hogy ami a megbízhatóságot, az anyagigényességet, az automatizálás fokát illeti, egész sor termék nem éri el a csúcsszínvonalat. Feladatul kell tűzni magunk elé, hogy Leningrád és a leningrádi kerület iparának egész termelése képes legyen a világpiacon a konkurenciára. Csakis így lehetséges! Hogyan orientálhatnánk ilyen irányban az egész országot, ha ehhez nem látna hozzá Leningrád és nem tűzne ki ilyen célokat? A leningrádi elektromechanikai üzem, amely a numerikus programozó berendezések gyártása terén az ország vezető üzeme, kellő hangsúly nélkül, sőt, mondhatni hogy passzívan teljesíti a feladatát. Az önök számjegyvezérlésű berendezései nem mindig felelnek meg a fogyasztóknak. Úgy vélem, helyesen járunk el, ha kitűzzük az alábbi feladatot: minden üzemnek, minden egyesülésnek ismernie kell, hogy a saját profiljuk terén más iparilag fejlett országokban melyek az eddig elért legjobb mutatók, s mindebből a gyakorlati tevékenységben kell levonni az elkerülhetetlenül szükséges következtetéseket. A villanyerőművekben az energiablokkok meghibásodása miatti kiesések évente óriási veszteségeket jelentenek a népgazdaságnak. Ebben az esetben azonban nem minden a leningrádiaktól függ. Nem minden, de nagyon sok, mivel számtalan terméket gyártanak ezen ágazat számára. Más példákra is hivatkozhatnék, hogy reálisan lássuk a végbemenő folyamatokat, a gazdaság és egyéb területek reális helyzetét. A helyzet reális értékelése ugyanis lehetővé teszi, hogy ugyancsak reális és hatékony intézkedéseket hozzunk. Az ipar ma azt várja a megmunkálógépek gyártóitól, ne csak egyedieket - legyenek bár jó gépek hanem egész gyártási rendszereket állítsanak elő, amelyeknek biztosítaniuk kell a munkatermelékenység sokszoros emelkedését, a gépipari termelés alapvetően új, mobil szerkezetét. A leningrádiak előtt áll e feladat, nekik kell ilyen rendszereket gyártaniuk. Már ma széles körben folyik ez a munka és mi is örömmel támogatnánk minden módon, s kifejezzük reményünket, hogy mindez még tovább fog bővülni. A tudományos-műszaki haladás és a gazdaság intenzifikálásá- nak meggyorsítása megköveteli, hogy javuljon a helyzet a beruhá- zásos építkezések terén. Amint tudják, az utóbbi időben egész sor határozat született ezen ágazat fejlesztésének kulcsfontosságú problémáiról. A beruházosos építkezések tervezésének, szervezésének és irányításának javításáról, az építőiparban a tervezőmunka, a bérrendszer és a munka stimulálásának javításáról van szó. Előkészületben van még egy fontos dokumentum az építési beruházások térén a gépesítés fejlesztéséről és a munkatermelékenység növeléséről. Ma rendkívül fontos biztosítani ezeknek a határozatoknak a teljesítését. Gondolom, a leningrádiak itt is példaként fognak szolgálni. Még egy kérdésről szeretnék szólni. Az anyagi források terén való takarékosságra gondolok. Alapvető fontosságú elvtársak, hogy a munkatermelékenységet a nemzeti jövedelem alapján számítsuk ki. Annál nagyobb a nemzeti jövedelem, minél kisebb az élőmunka- sőt a tárgyiasult munka-ráfordítás, így fogalmazta meg ezt a kérdést Marx és így fogalmazta meg Lenin. Ez irányban nagy .változások várnak ránk - a -gazdasági dolgozók gondolkodásában. Hiszen ők sokszor nem gondolnak az ország gazdaságára, hanem arra, hogy a termék drágább legyen, hogy a lehető legtöbb tételt be tudják számítani, hogy ugyanaz a dolog az egyesülésen belül mindinkább felduzzadjon és ennek megfelelően „értékesüljön“. Ez a „hozzáte- vés“ pénzben kifejezve növekszik, az áruból, termékekből, a technikából pedig kevés van. Nekünk pedig szükségünk van a berendezésekre, a konkrét fogyasztási cikkekre. Mostanában valóságos „mestereink“ vannak az ütem problémájának a megoldására. Az új árak által, tegyük fel, hogy a termék átlagárának növelésével, vagy az index valamilyen más módon történő növelésével valamilyen termelési többletet mutatnak ki, vagy pedig egyszerűen csak körbefuttatják ugyanazt a dolgot, ugyanazt a terméket, az adott egyesülésen belül. S lám, ez vagy az az egyesülés máris gyorsabb növekedési ütemet ért el! Elvtársak, most sokkal több nyersanyagot, energiát és egyéb forrást fordítunk a nemzeti jövedelem egy egységére, mint sok más országban. Szinte fürdünk á forrásokban, mert hatalmas természeti gazdagsággal rendelkezünk. Ez a gazdagság - nézzék el a kemény szavakat - demoralizált bennünket. Természeti kincseink 80 százaléka az ország keleti részében, Szibériában található. Ahhoz, hogy hozzájuk férkőzhessünk, városokat, utakat kell építenünk, mindent elölről kell kezdeni. Ez pedig óriási pénzeket emészt fel. Tíz év alatt egy tonna kőolaj kitermelésének költségei 1,7-szer nőttek. Vagyis a 10 esztendő alatt 70 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy forrásaink egyre nehezebben hozzáférhetőek, ami túl drágává teszi az egész gazdaságot. Ezért égető és aktuális probléma a források kihasználása és a velük való takarékosság. S ezt ismét csak a forrásokkal és energiával takarékosabban bánó technológiával lehet megoldani. Egy egészen egyszerű dolgot mondok: A közelmúltban a politikai bizottságban a hőerőművek rekonstrukciójával foglalkoztunk. Az elöregedett berendezéseken 1 kilowattóra energia előállításához 400, 500, s néhol 600 gramm tüzelőre volt szükség. Korszerű berendezéssel ez 240 grammot tesz ki, az országos átlag 325 gramm. Ha most minden hőerőműben erre az átlagra csökkentenék a fogyasztást, akkor évente 20-22 millió tonna tüzelőanyagot takarítanánk meg, az ötéves tervidőszak alatt pedig megközelítőleg 100 millió tonnát. Láthatják, menynyit eredményezhet egyetlen ilyen akció. Az autógyártásban a dízelmotorokra való áttérés szintén milliós megtakarításokat eredményez. De tovább is lehetne sorolni. A mezőgazdaságban a földet nagyon mélyen is lehet szántani, ugyanakkor csak a szükséges felső réteget is meg lehet művelni hasonló eredmény elérése mellett, kímélve a talajt. Ebben az esetben az üzemanyag-fogyasztás 35 százalékkal kisebb. Amikor a múlt évben a 21 méter szélességet befogó vetőgépeket próbáltuk ki, az egy hektárra jutó üzemanyag-fogyasztás 3,2-ről 1,7 kilogrammra csökkent. S ha így tekintenénk minden ágazatra, láthatnánk, hogy milyen sokat veszítünk. De ennek ellenére senki nem megy tönkre. Elvtársak, ez azonban csak látszólag van így. Otthon megérezzük, ha valami eltűnik a zsebünkből, amikor viszont az állam zsebéről van szó, azt közvetlenül senki nem érzi. El kell érni, hogy érezhető legyen. A pazarlást büntetni kell, az embereket a forrásainkkal, eszközeinkkel való takarékosságra ösztönözni. Ez nem történik úgy nálunk, ahogy kellene, olyan problémáról van szó, amellyel alaposan kell foglalkozni, s ez ismét Lenin- grádra vár, mivel Leningrád nyit utat az új technika előtt, amelynek segítségével megvalósulnak az anyag- és energiatakarékosságra építő technológiák. Minden szférát érint ez a probléma, ezért nem szabad azt gondolni, hogy csak az iparra és a mezőgazdaságra vonatkozik. Tudunk az építőipar nagy veszteségeiről. Mennyi mezőgazdasági termék megy tönkre, mert nem kielégítő a raktározási kapacitás és a feldolgozás! Még egy egyszerű kérdés, amellyel mindennap találkozhatunk, amikor megnyitjuk a vízcsapot, hogy megborotválkozzunk vagy mosakodjunk. A vízellátással és víztisztítással foglalkozó tudományos kutatóintézet adatai szerint hazánkban az ivóvíz 21 százaléka felhasználás nélkül elfolyik a csatornákba. De hiszen ma egyes országoknak máshonnan kell importálniuk az ivóvizet! Nálunk csak az ésszerűtlenül felhasznált ivóvíz előállítására annyi elektromos energiára van szükség, amennyit a Dnyeprogresz termel. Ha takarékoskodnánk az ivóvízzel, az ötéves tervidőszak alatt 2,5 milliárd rubelt lehetne megspórolni. Most néhány szó az árugyártás növeléséről, a szolgáltatások fejlesztéséről. E kérdések társadalmi-politikai jelentősége óriási. Nagyon fontos elvtársak tudatosítani, hogy olyan új időszakban élünk, amikor nem annyira a mennyiségi mutatók kerülnek előtérbe, hanem inkább a minőség és a választék problémája, egyszóval mindaz, amire azt mondjuk, hogy magas fogyasztási paraméterekkel rendelkező áru. Ha nem oldjuk meg a minőség problémáit, a lakosság áruellátásának kérdése is megoldatlan marad. Ennyit akartam először mondani. Másodszor: Fel kell számolni az áruforgalom és a szolgáltatások úgymond deformált szerkezetét. Nálunk jelenleg az emberek pénzügyi kiadásainak 75, sőt 80 százalékát az áruforgalom fedi, a szolgáltatásokra csak nagyon keveset költenek, kevesebbet, mint sok más országban. A lakások javítását nálunk terv alapján végzik, de próbálják csak meg saját maguk, saját eszközeikből megjavítani a lakásukat. Akkor elkerülhetetlenül fusizóhoz kell fordulniuk. Ö pedig építkezésen fogja lopni az anyagot, vagyis az anyag az állami alapokból fog származni. Talán nincs elég eszünk ahhoz, hogy reálisan ítéljük meg a helyzetet? Vegyünk egy másik kérdést. Tudnak arról, hogy határozatot hoztunk földterületek kiosztásáról a gyümölcsös- és zöldségeskertek létesítésére. Nem üdülőházakhoz, hanem kerti házikókhoz és zöldségeskertekhez. Az, amivel már most rendelkezünk, 20 millió embernek teszi lehetővé, hogy nyáron a szabadidejében dolgozzon és pihenjen. Nagyon sokan kérnek még ilyen gyümölcsös- és zöldségeskerteket. Mi viszont féltünk valamitől, mintha valamilyen magánvállalkozói tevékenység lenne ez. Ugyan milyen magán- vállalkozói tevékenységről lehet szó akkor, amikor a család a saját kiskertjében dolgozik és a természetben tölti el idejét? Ezért most határozatot hagytunk jóvá, melynek alapján minden évben egymillió, vagy akár egymillió kétszáz ezer parcellát osztanak ki. A vásárlóerőt el kell látni árualappal és szolgáltatásokkal. Minderről nagyon komolyan el kell gondolkodni. A fogyasztási cikkek problémájával összefüggésben bírálni akartam önöket gazdaságuk leggyengébb láncszeméért - Leningrád és a leningrádi kerület könnyűiparának helyzetéért. Meg kell mondani, hogy ez elmarad a többi ágazattól. Elsősorban a műszaki ellátottságban van a lemaradás. De csak megköszönhetem a könnyűipar dolgozóinak azt, hogy ilyen nehéz helyzetben is nagyon sokat tesznek azért, hogy a leningrádi áruk minősége elfogadható legyen. Ennek ellenére a technika nem olyan, mint amilyennek lennie kellene, ezzel sem a termelékenységet, sem a minőséget nem lehet javítani. Kinézhet azonban igy a leningrádi könnyűipar? Fel szeretném kérni a város és a terület pártaktíváját, a minisztériumot, oldják már meg végre ezt a problémát. Új ötéves tervet készítünk elő, s jó lenne, ha befejeznék a korszerűsítéssel, a leningrádi könnyűiparban a rendteremtéssel kapcsolatos anyagok kidolgozását, hogy mindezt az ötéves tervben is rögzíteni lehessen. Ha elgondolkodunk mindarról, amit a gazdaságban, valamint társadalmunk életének szociális területein meg kell oldani, természetesen mindenekelőtt a pártmunkával, a párt tevékenységével, a pártirányítással kapcsolatos kérdések merülnek fel. Azok a kérdések, hogy társadalmunknak ebben a fordulópontot jelentő fejlődési szakaszában a párt képes-e az új feladatok megoldására, tudja-e lelkesíteni az új kádereket, az egész népet és e nagy politikai, társadalmi-gazdasági feladat szolgálatába tudja-e állítani szocialista demokráciánk egész rendszerét. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a párt szervezeti-ideológiai szilárdításának, az irányítás minden szintjén a munkastílus és munka- módszerek tökéletesítésének. A központi bizottság áprilisi ülésén ilyen követelmények hangzottak el. Ezekről önök is tudnak. Most a pártbizottságok ülésein tárgyalnak róluk, önöknél már volt ilyen ülés és tudomásom szerint tartalmas vitára került sor. Választási kampány áll előttünk. Elvtársak, alaposan el kell gondolkodnunk és ki kell használnunk ezt a kampányt arra, hogy még jobban növeljük pártunk vezető szerepét, szilárdítsuk szervezési és ideológiai szerepét a társadalom életében, tekintetbe véve azokat az új feladatokat, amelyeket a kor elénk állított. Új módon kell tekintenünk a fogyatékosságokra, a negatív jelenségekre, a különböző hibákra. Ez méginkább fontos lesz akkor, ha azt mérlegeljük, hogy sokhelyütt lazult a fegyelem, az igényesség, végső soron a mi pártaktívánkban is, az irányító káderek körében. Ennek elvtársak véget kell vetni. A népgazdaság irányítási rendszerének tökéletesítése során arra is gondolnunk kell, hogy a párt- bizottságok és az egész párt tevékenységének módszerei és formái megfeleljenek korunknak. A választási kampány során gondoskodnunk kell a választási aktíva létrehozásáról, a párt egyes munkaszakaszait kezdeményező, energikus vezetőkkel kell megerősíteni. A vonatkozó irányelveket teljesen világosan fejezte ki és hagyta jóvá a központi bizottság áprilisi ülése, s ezt energikusan meg kell valósítani a mindennapi életben. Természetesen minden vezető dolgozónknak lehetőséget kell adni arra, hogy megértse napjaink követelményeit és átálljon erre. Az, aki nem hajlandó az átállásra, vagy fékezi az új feladatok megoldását, annak félre kell állnia. Nem helyezhetjük egy ember érdekeit az egész társadalom érdekei fölé. A káderek kiválasztása, elhelyezése és nevelése terén a lenini normák megtartása mellett széliünk sikra. Nem lehet eltűrni a káderek semmilyen perzekúcióját. Ez megengedhetetlen. A lenini útmutatásokból kell kiindulni, amelyeket teljes mértékben alátámasztottak összes élet- és történelmi tapasztalataink minden fejlődési szakaszban, a békés időszakban és a háború idején is. Lenin azt tanította, az embereket politikai, morális és munkaértékeik szerint kell értékelni. Emellett ezek a követelmények minden fejlődési szakaszban sajátos formát öltenek és megtalálják tartalmi töltésüket. Lényegük azonban nem változik. Néha azt mondják, hogy kevés a fiatal, hogy utat kell nyitni a fiatalság előtt. Ez helyes, a fiataloknak és a nőknek utat kell engedni az irányító tevékenységben. A legfontosabb azonban helyesen összekapcsolni - hogy úgymondjam: kádertestületünkben - a tapasztalt és az ifjú kádereket. Ez ad megbízható garanciát a megcson- tosodottság, az avanturizmus és a voluntarizmus ellen. (Folytatás a 6. oldalon)
