Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-12 / 136. szám, szerda
A társadalmi-gazdasági fejlődés ütemének meggyorsításával Mihail Gorbacsov elvtárs beszéde a leningrádi pártaktíva 1985. május 17-i ülésén Amint már arról tájékoztattunk, a leningrádi pártaktíva ülésén, május 17-én beszédet mondott Mihail Szergejevics Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára. Ebból pénteken, május 24-én a Csehszlovák Televízió is közölt részleteket. A beszéd szövegét teljes egészében a Kommunyiszt című szovjet folyóirat 8. száma ismertette. Az alábbiakban ezt közöljük. Engedjék meg, hogy az SZKP Központi Bizottságának nevében forrón és szívélyesen üdvözöljem e találkozó résztvevőit. Népünk, országunk és pártunk életének jelentős időszakában, a szovjet nép nagy honvédő háborúban aratott győzelme 40. évfordulójának napjaiban tartózkodom Leningrádban. Ezt az alkalmat szeretném megragadni arra, hogy jókívánságomat fejezzem ki önöknek és önökön keresztül minden leningrádinak e jelentős évforduló alkalmából. Amikor erről beszélek, mindenekelőtt arra a hatalmas hozzájárulásra gondolok, amellyel a le- ningrádiak elősegítették a fasiszta Németország feletti győzelmet, sosem látott hősiességet és a szovjet haza iránti mély odaadást, szilárdságot, áldozatkészséget tanúsítottak az eszméinkért vívott harcban. Arra a munkára gondolok, amelyet a leningrádi- ak végeztek a háború utáni építésben az eltelt 40 békés esztendő alatt. Az SZKP Központi Bizottsága, a szovjet kormány, egész pártunk és népünk nagyra értékeli a leningrádiak harci és munkahősiességét, mindazt, amit tettek és tesznek a leningrádi pártszervezetek, a város és a kerület dolgozói a nagy októberi szocialista forradalom vívmányainak megszilárdításáért. A leningrádi pártszervezet, Leningrad munkásosztálya, a város és a kerület dolgozói a Jenini központi bizottság szilárd támaszai voltak minden fordulatot jelentő esemény során a múltban, és társadalmunk fejlesztésének jelenlegi, egyáltalán nem egyszerű szakasza történelmi feladatainak teljesítésekor. Ez az első szolgálati utam azt követően, hogy a központi bizottság döntése alapján hozzáláttam új kötelezettségeim teljesítéséhez. S természetesen nem véletlen, hogy utam éppen az önök városába irányult. Mint már korábban mondottam, ez abból a politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális szerepből ered, amelyet Lenin- grád és a leningrádi terület sok- nemzetiségű szocialista államunk életében játszik. E napokban sok fontos találkozóra és beszélgetésre került sor a leningrádiakkal. Munkásokkal, tudósokkal, szakemberekkel, vállalatok, szervezetek és hivatalok vezetőivel folytatott beszélgetések, üzemekben, építkezéseken, tudományos laboratóriumokban és iskolákban megtartott találkozók voltak ezek. Bizonyítják, hogy a kommunisták, a Komszomol-ta- gok és minden leningrádi dolgozó szívósan törekszik a párt terveinek megvalósítására, munkájával jelentős mértékben hozzájárul hazánk gazdasági és védelmi potenciáljának megszilárdításához. A leningrádi kerület további gazdasági és szociális fejlesztésének kérdéseit a kerületi pártbizottság kérésére annak idején megvitatták az illetékes állami, tudományos és gazdasági szervek, a Szovjetunió Minisztertanácsa és a központi bizottság is, amelyek egyetértettek a területi pártbizottsággal és támogatást nyújtottak neki. Jelenlegi leningrádi tartózkodásom alatt, miután megismerkedtem - bár csak sebtében - a párt- szervezet és a munkakollektívák tevékenységével, amelyet a kitűzött tervek teljesítése során végeznek, nagy megelegédessel állapítottam meg, hogy ez a tevékenység ma már mély és széles körű. A központi bizottság nevében üdvözölni szeretném a város és a kerület párt- és gazdasági aktívájának ilyen hozzáállását e rendkívül fontos országos feladat megoldásához. Helyénvaló ma leszögezni, hogy e munka rendkívül nagy terjedelme ellenére önök e jelentős útnak még mindig csak a kezdetén vannak. Egyidejűleg mély benyomást tett rám, hogy mind a gazdasági és a pártvezetók, mind a tudósok, mérnökök, technikusok együttélnek a tudományos-műszaki haladás meggyorsításának, a gazdaság fejlesztésének, új utakra, az intenzifikálás útjára való átállításának problémáival. S főleg az a fontos, hogy elsőrendű hangsúlyt helyeznek e problémákra a vállalatok, gazdasági szervezetek és tudományos intézmények dolgozó kollektíváinak tevékenységében. Az új útnak - amelyre a város ipara áttérőben van - egyik különlegessége az, hogy a tudományosműszaki fejlesztésbe bekapcsolóban az élen járnak - tapasztalatai nagy érdeklődést keltenek, s valamilyen különleges iskolává válnak az ipari vállalatok, építkezések, tudományos-műszaki, tervező és konstrukciós intézetek, valamint a párt- és gazdasági káderek számára. Hiszen ennek a munkának a nagysága állandóan növekszik minden ágazatban, az ország minden területén. Ez egyrészt megbecsülést szerez önöknek, leningrádiaknak, másrészt viszont fel kell készülniük a vendégek fogadására. Társadalmunk éppen azáltal erős, abban van a szocializmus ereje, hogy a sikeres tapasztalatokat - főleg a kezdeti szakaszban, amikor az új és nagy kérdések megoldása csak kezdődik - mindenki más is kihasználhatja. Éppen ez a mi szocialista kollektivizmusunk a gyakorlatban, a mi szocialista gazdálkodási rendszerünk, dott az ifjúság. A Kirov üzemben a rugalmas gyártási rendszerrel dolgozó részlegen fiatal munkással beszélgettem, aki egy olyan munkaszakaszra ment át, ahol bevezetik a számjegyvezérlésú ro- botrendszerú megmunkálóközpontokat, bár itt kevesebbet keres. Ennek ellenére átment, azért, hogy már kezdettől fogva részese lehessen - úgymond - a tudományos-műszaki szűzföld termővé tételének. Ez önmagában is érdekes tény. Mindhárom napon, beleértve a mait is, amikor az Elektroszilo egyesülésben megismerkedtünk az automatikus tervezési rendszerrel és ennek alkalmazásával a termelésben, a konstruktőrök és tervezők munkájában, ott erről ismét főleg a fiatal mérnökök beszéltek. S velük együtt kitűnő tudósok, beleértve I. A. Glebov akadémikust, az ő „pátriárkájukat“. A ma népgazdaságba érkező tudósok és mérnökök ifjú nemzedékének ez a szövetsége a mi jelentős, ismert tudósainkkal, biztosítja számunkra annak a nagy feladatnak a teljesítését, amelyhez az önök pártszervezete hozzálátott. Nyilvánvaló, hogy valóban mindannyiunknak át kell állnunk. Úgy is mondhatnám, a munkástól a miniszterig, a központi bizottság titkáráig, a kormány vezető tisztségviselőjéig. Mindannyiunknak el kell sajátítanunk az új megközelítési módokat s megérteni, hogy más út nincs. Ehhez a későbbiek folyamán még vissza szeretnék térni. A leningrádi beszélgetések és találkozók számomra nagyon hasznosak voltak. Lehetővé tették, hogy az önök városának, kerületének példáján még egyszer ellenőrizzem azokat az eljárásokat, amelyekre a központi bizottság, a szovjet kormány távlati gazdasági stratégiánkat építi. Új, meggyőző érveket szereztem, amelyek alátámasztják irányvonalunk helyességét. Sokan vannak itt olyanok, akik hasonlóképpen gondolkodnak, s nemcsak a vezetők között. Mindez nem csupán a tervezett, hanem a be nem tervezett találkozók résztvevőivel folytatott beszélgetésen is megnyilvánult. Reméljük, hogy a leningrádiak - akik gazdaságunk időszerű kérdéseinek megoldásáamely felmérhetetlen potenciális lehetőségekkel bír. A tapasztalat- csere jelentős mértékben meggyorsítja előrehaladásunkat. Hisszük, a leningrádiak kellő figyelmet szentelnek annak, hogy átadják mindazt a legjobbat, amit felhalmoztak, s ezáltal segítenek a pártnak gyorsabban megvalósítani a legnehezebbet - a káderek pszichológiai átnevelését az új követelmények szellemében. E követelmények alapja pedig a jelenlegi korszerű technikára, a csúcsszintú technológiára, a tudományos-műszaki haladásra irányuló orientáció. El kell mondanom, hogy sok leningrádi találkozónak és beszélgetésnek nagy politikai jelentősége van a párt közpoti bizottsága számára. E téren hivatkoznék számtalan megnyilatkozásra, kívánságra és tanácsra is, amelyekkel a leningrádiak fordultak e napokban az SZKP Központi Bizottságához, a szovjet kormányhoz. Úgy tekintek ezekre, mint politikai irányvonalra, mint politikai útmutatásra. Érdemes megemlíteni néhány ilyen tömör és jellemző kijelentést. Amikor a Felkelés terén megkérdeztem az egyik munkást, mit kíván a központi bizottságnak, kijelentette: „Fáradhatatlanul folytassa azt, ami elkezdődött.“ És ma, amikor az Elektroszilo egyesülésben az egyik műhelyből kifelé tartottunk, a munkások egy nem túl népes csoportja összegyűlt ott, hogy elkísérjen bennünket. Ismét feltettem ugyanazt a kérdést, amelyre tartalmát tekintve rendkívül kifejező választ kaptam: „Nagyon fontos nem megengedni, hogy a szavak eltérjenek a tettektől.“ Elvtársak, ez nagyon mély igazság. Meggyőződésünk, hogy meg tudjuk helyesen fogalmazni szociális-gazdasági politikánk alapvető irányvonalát. Hatalmas politikai tapasztalatokkal rendelkezünk, amelyeket pártunk és egész társadalmunk felhalmozott azon a nem könnyű úton, amely 1917-ben éppen itt kezdődött, a leningrádi Szmofnijban. A világon a legisko- lázottabb néppel rendelkezünk, olyan néppel, amely hazafiasságát tekintve páratlan. Tudományunk erős, tudományos-műszaki alkotó intelligenciánk számottevő. Más szavakkal, meggyőződésem, hogy képesek vagyunk a kongresszusra országunk szociális és gazdasági fejlesztésének jól előkészített, átgondolt programjával érkezni. Ezt teljes mértékben meg kell vitatnunk a pártszervezetekben, a dolgozók kollektíváiban. Kidolgozott, céltudatos és mozgósító politikával megyünk a kongresszusra, a nép érdekeit képviselő politikával, a béke politikájával, aktív politikával, amelynek dinamizálnia kell társadalmunkat. Elvtársak, már ma látjuk: e politika fő pillére az a felismerés, hogy elkerülhetetlenül meg kell gyorsítania előrehaladásunkat, szívó- sabban, felelősségteljesebben és fegyelmezettebben kell dolgoznunk. Nagyobb rendre van szükségünk, több tudományos feltárásra, és fontos döntésekre. Szükségünk van minden alkotóerő mozgósítására, arra a képességre, hogy új szempontból közelítsük meg a dolgokat. Nemcsak a gazdaságban, hanem a szociális szférában, a kultúrában, az ideológiában, egyszóval minden területen. Mindehhez megvannak a reális lehetőségek. De mint mondani szokták, a lehetőség és a valóság között a távolság nagy. Ezt a távolságot kell mielőbb leküzdeni, az egyesülésre való képességünk által, s azon meggyőződésből fakadóan, hogy amit kitűztünk magunk elé, az helyes. Emlékezzünk vissza, a háború előtt az idősebb nemzedékekre várt az a feladat, hogy egy évtized alatt érjék el azt, amit más országok száz év alatt. Erre azért volt szükség, hogy országunk ne kerüljön kritikus helyzetbe. Akkor már éreztük, mennyire növekszik a veszély, amely mindenekelőtt a szocialista államot fenyegeti. Akkor nem sikerült mindent megtennünk, de a legfontosabbat igen. És ezzel megalapoztuk az 1945- ös győzelmet. Most szintén hosz- szú utat kell megtennünk rövid idő alatt. Az olyan élvonalbeli pártszervezetek, mint a leningrádi, moszkvai, donyecki, szverdlovszki, no- voszibirszki és mások, nem akarom mindet felsorolni, tehát e párt- szervezetek, melyek ismeretesek tapasztalataikról és lehetőségeikről, e mozgalom élére kell, hogy álljanak. Nekem úgy tűnik, e munka a leghamarabb és legjobban most Leningrádban bontakozott ki. Nem deklaratív módon, hanem reálisan. Ebben sikereket kívánok, s mi támogatni fogjuk önöket. Tulajdonképpen miért van szükség az ország szociális-gazdasági fejlesztésének meggyorsítására? Miért nem elégít ki bennünket a nyugodt élet? Hiszen nyugodtabban is élhetnénk. Úgy tűnhet, a csaknem 70 évnyi feszültség után - hiszen a nagy októberrel kezdődött - talán megengedhetnénk magunknak a lazítást. Nem elvtársak. Ilyen lehetőséget a történelem nem ad számunkra és nem tudom, hogy valaha is adni fog-e. És egyáltalán lehetséges-e az ilyen hozzáállás, amely gyengíti törekvéseinket, politikánk alapját, gyakorlati tevékenységünket? Ez aligha lenne helyes. E téren konkrét adatokkal is rendelkezünk. Az utóbbi időben a nemzeti jövedelem növekedése évi 3 százalék körül mozog. A számítások viszont azt mutatják, hogy minimálisan 4 százalékra lenne szükség. Ha nem érjük el a 4 százalékot - végső sorori még többre is szükség lenne - akkor felmerül a kérdés: mit tegyünk? Csökkentsük az életszínvonal növekedési ütemét? Korlátozzuk a nép anyagi színvonala növelésének programját? Ezt nem tehetjük meg. Úgy vélem, az a koncepció, amelyet a központi bizottságban és a kormányban kidolgoztunk, s amelyet most röviden ismertetek, helyes. Ebből kell kiindulni. Más lehetőség nincs. És mivel nincs, mi sem számíthatunk nyugodt életre. Erre pártaktívánknak fel kell készülnie. E napokban lehetőségünk volt találkozni több elvtárssal, a leningrádi pártaktíva tagjaival. A beszélgetések mély benyomást tettek rám. Meggyőződésemmé vált: amit, Leningrád feladatul kapott, azt el is végzi. A leningrádiak példát mutatnak a szervezettség terén, abban, hogy tudatosítják a jelenlegi fejlődési szakaszban rájuk váró feladatok országos jelentőségét. Tudatosítaniuk kell azt is, hogy önöknél sincs minden rendben, már ami az ütemet illeti, bár a terveket önök teljesítik. Talán azért, mert önöknek alacsonyabb terveket adunk? Szerintem azonban a terveik feszítettek. De tekintettel arra, hogy a város és a kerület teljesíti az ötéves tervet - az ötéves tervet, nem az éves tervek egyszerű összegét - el kell mondani, hogy az ország gazdasági fejlődésének ütemével szemben érzett elégedetlenség teljes mértékben vonatkozik Leningrádra is. Hozzátehetném, hogy ma a munkatermelékenységgel sem igen dicsekedhetnek a leningrádiak. A munkatermelékenység fokozása és anélkül, hogy elérnénk az évi hat-, hét- vagy a még jobb tíz- százalékos emelkedést - s több döntő ágazatban a még gyorsabb ütemű növekedést - enélkül nem lehetünk meg. Ha nem így fogunk hozzáállni, nem biztosíthatjuk a csúcsszínvonalat. Ezért helyes: a leningrádiakban volt annyi bátorság, hogy megvizsgálják, hogyan is alakulnak a valóságban a dolgok, s azonnal közbeavatkoztak, példát mutattak országunk más területeinek is. Ezzel kapcsolatban, elvtársak, ismét teljes mértékben jóváhagyom az Intenzifikáció -90 programot. Bár e programot már elfogadták, mai találkozónkon újra ki akarom fejezni támogatásomat. Mindenekelőtt azért, mert ugyanazon cél elérését garantálja - a munkatermelékenység szükséges növekedését. Ezt egyébként az intenzifikálás programját bemutató kiállítás is szemlélteti. Ez a leningrádiak egész világ előtt adott válasza, önök most már nem térhetnek ki a dolgok elől. Más út nem létezik. Mindenki számára világos, s mi már ma meg vagyunk győződve arról, hogy az egyedüli eszköz, amely képes a munkatermelékenység növelésére, az a tudomá- nyos-műszaki haladás. Ahhoz azonban, hogy ez az egész gazdaságban érzékelhető legyen, legelőször is korszerűsíteni kell gépiparunkat, mégpedig teljesen új alapokon. Majd a gépiparon keresztül, a tudományos felfedezések beépítésével a gépekbe, berendezésekbe, el kell jutnunk az új technológiához, felújítani az egész termelési apparátust a népgazdaságban. Mindehhez időre van szükség. Nem egy, s nem is csak két évre. Mit kell hát tenni azon időszak alatt, amikor a gépipar magasabb szintre történő emelésén dolgozunk, s utat nyitunk a tudományos felfedezések előtt? Hiszen minden területen előre kell lépni, s párhuzamosan szilárdítani a honvédelmet, biztosítani a nép életszínvonalának emelkedését. Ezért a gazdaság gyorsabb fejlesztéséért vívott küzdelem első szakaszában jelentős növekedést kell elérni a rend bevezetésével, a munka-, á technológiai és az állami fegyelem megszilárdításával. Úgy tűnik, erről nem most beszélünk először. Sokszor szóba került, s kell is hogy a fegyelemről mindennap beszéljünk. De nemcsak naponta, hanem minden órában, s a legfontosabb az, hogy mindent meg is tegyünk a fegyelem szilárdításáért. Ismét arra a példára akarok hivatkozni, amelyet az SZKP Központi Bizottsága és a dolgozókollektívák vezetőinek, a szakemberek és tudósok képviselőinek áprilisi találkozóján is említettünk. Azokban a napokban, amikor az SZKP KB munkacsoportja a minszki autógyárban fennálló helyzetet tanulmányozta, ennél a vállalatnál a munkatermelékenység 18 százalékkal nőtt. Mi viszont (folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1985. VI. 12.