Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-10 / 134. szám, hétfő

A z ünnepi könyvhét a magyar irodalom és könyvkiadás legjelentősebb évenkénti esemé­nye. A május 31-e és június 5-e között lezajlott eseménnyel kap­csolatosan Bernát György, a Ma­gyar Könyvkiadók és Könyvter­jesztők Egyesülésének elnöke úgy nyilatkozott, hogy az idén némileg megújították a könyvhetet, ponto­sabban visszatértek a régebbi rendezvények több hagyományá­nak a népszerűségéhez hozzátar­tozik, hogy a könyvhét idején min­dig féláron kaphatók.) A Magvető Kiadónál megjelent a többi között Vészi Endre, Molda­va György, Csurka István, Hernádi Gyula és Schwajda György egy- egy munkája. A Magyar Hírmondó sorozatban a kiadó egyebek kö­zött a Széchenyi István Intelme Béla fiához cimű munkát, a Té­nyek és tanúk memoársorozatban pedig Reviczky Ádám Vesztes há­borúk - megnyert csaták cimű Írását adta közre. A Magvető jeles kiadói gesztusa, hogy megjelentette l^agy László költeméneyit hangle­mezen. A kiadvány irodalomtörté­neti értékét az adja, hogy a mint­egy félszáz költemény a korán elhunyt kiváló költő tolmácsolásá­ban hallható. A Szépirodalmi Kiadó kötetei sorából Köpeczi Béla, Fodor And­rás, Jókai Anna, Szentkuthy Mik­lós és Vas István egy-egy müvét emeljük ki, a versek közül Babits Gazdag kínálat Ünnepi könyvhét Magyarországon hoz, ami szerint a könyv ünnepe: a kortárs magyar irodalom ünne­pe. A lényegi változásokhoz tarto­zik az is, hogy - okulva az elmúlt évek tapasztalataiból - néhány nappal lerövidítették a könyvhét idejét, csökkentették a könyvheti művek számát, ugyanakkor meg­emelték a példányszámat. Az idén 78 művet adtak ki a ma­gyarországi könyvkiadók az ünne­pi könyvhétre, megközelítőleg 2 millió példányszámban. A kiadók közül a Magvető volt a „listaveze­tő“, ugyanis az ünnepi kiadványok közül negyvenet ez a kiadó jelen­tetett meg. Az ünnepi publikációk közül a magyar szépirodalom 47 művel képviseltette magát, a kor­társ magyar szerzőktől 27 új alko­tás látott most napvilágot. Noha az idei könyvhét elsősorban a kortárs magyar irodalom ünnepe volt, szép számmal voltak jelen művek a budapesti Váci utcai, a debrece­ni és más városokbeli könyvsát­rakban a baráti szocialista orszá­gok irodalmából is. A magyar könyvkiadás figye­lemre méltó hagyománya, hogy a könyvhétre megjelennek az - évek óta igen népszerű - antoló­giák. Az idén is közre adták a Szép verseket, a Körképet, a Ri­valdát, az Égtájakat, az írószem- melt, a kétévenként (az Európá­nál) megjelenő kötetet, mely a szovjet írók új elbeszéléseit tar­talmazza. (Ezeknek az antológiák­Mihály eddig kiadatlan költemé­nyeit és verstöredékeit. A politikai témájú kötetek sorá­ban a Kossuth Kiadó két könyvvel jelentkezett: Lukács György Marx és Lenin cimű munkája mellett megjelentette Kádár János beszé­deinek és írásainak újabb gyűj­teményét, A békéért, népünk bol­dogulásáért címmel. A történelmi művek között található Frank Tibor tanulmánya Marx és Kossuth kap­csolatáról. Labirintus címmel új sorozatot indított útjára a Helikon Könyvkia­dó. A most megjelent kötetek kö­zül kiemeljük Niederhauser Emil Merénylet Erzsébet királynő ellen, Péter Katalin A csejtei várúrnő: Báthory Erzsébet, Szabad György Miért halt meg Feleki László címü_ munkáját. A prózai művek közül feltétlenül említést érdemel még Cseres Ti­bor Foksányi szoros, Nemeskürty István Tűnődések történelemről, irodalomról cimű munkája. Tűzpiros kígyócska címmel je­lent meg egy érdekes kiadvány, melyben a magyarországi és er­délyi cigány népköltészet leg­szebb darabjait tette közzé - mű­fordításai segítségével - Bari Ká­roly, az ismert cigány költő. Az idei könyvhét országos meg­nyitóját Debrecenben a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ előtti téren tartották. A megnyitó mellett gazdag programmal várta az alföl­di város a könyvbarátokat. Egye­bek között kiállítást rendeztek az elmúlt év legsikeresebb könyvei­ből, s tárlatot nyitottak az Alfödi nyomda remekeiből. A könyvhét alkalmából a vá­ros mintegy 25 magyarországi és külföldi írót lá­tott vendégül, aki Debrecenben és az Alföld más vá­rosaiban tartot­tak író-olvasó találkozókat, s dedi­kálták müveiket. A magyar könyvkiadók sátrai mellett a budapesti Váci utcában a bratislavai Madách Kiadó, az ungvári Kárpáti, a romániai Kriteri- on és Dácia, valamint a jugoszlá­viai Fórum és más kiadók könyv­sátra is ott állt, melyek szovjet, cseh és szlovák, román és jugosz­láv, valamint nemzetiségi magyar írók alkotásait kínálták az olvasó­nak - emlékeztetve rá, hogy a ma­gyarországi könyvhétnek a szom­szédos népek iránti figyelem és barátság megnyilvánulása is sajá­tos jegye immár. K. J. Változatok egy Cervantes-témára A Leipziger Theater balettestje Mieczyslaw Wasilewski (Lengyelország): Plakát Úgy tűnik fel, hogy a nagy spa­nyoló író, Miguel de Cervantes Saavedra teremtette állovag ka­landjai napjainkban is foglalkoztat­ják a művészeket. Se szeri, se száma a téma irodalmi parafrázi­sainak. Talán nincs is valamire való képzőművész, aki a maga módján ne láttatta volna a környe­zetében bomlott agyúnak tartott, hősi és nemes tettekre vágyó vi­déki spanyol nemest. Színházak­ban is számos modern feldolgozá­sát játsszák a témának; készült belőle musical, opera, színmű, tra­gikomédia és balett. Ez utóbbi színpadi műfajban született darabok egyikét láttam a lipcsei opera színpadán. A Leip­ziger Theater balett-társulata Don Quijote címmel három variációt táncol egyetlen este. Az első, Barokk prológus cím­mel, Telemann zenéjére készült. Rendezője és korreográfusa Diet- mar Seyffert, a lipcsei együttes egyik vezetője. Ebben az alig húszperces táncdarabban az al­kotó és a táncosok mintegy mo­delljét alkották meg a cervantesi hősnek. A klasszikus balett esz­közrendszerét használta fel a ko­reográfus, aki ötvözte a barokk regény témáját, egy ehhez meg­felelően illeszkedő barokk muzsi­kával. Az így született táncjáték mintegy felkészíti a nézőt az előa­dás második részéhez igényelt nagyobb és határozottabb szelle­mi erőfeszítésre, illetve jelenlétre. Az egyszerűség, a koreográfia gondolati tisztasága eredményez­te, hogy a rendező munkája ebben a variációban volt a legtisztább. A balettest következő szeg­mentuma a klasszicizmus és a ro­mantika jegyében fogant. Von Ludwig Minkus zenéjére Marius Petipa és Alekszandr Groszkij eredeti koreográfiájának alapján Varvara Potapova és Klaus Tews rendezte és tanította be. Ebben a részben volt legegységesebb az együttes, pedig láthatólag a balett­társulat valamennyi korosztálya szerepet kapott benne. Egyéni íz­lésbeli különbözőségek okán ugyan élvezettel néztem a zenével tökéletes összhangban, a klasszi­kus értékű koreográfia minden szépségét érzékeltető táncot, mégis az est második részében látott modern táncpantomim fog­lalkoztat a mai napig. Feltétlenül meg kell említenem, hogy mind Telemann, mind von Minkus zenéjét a lipcsei Gewand- hausorchester játszotta, Werner Feder vezényletével. Érdekes élményt jelentett a szünet, amikor tájaink színház­látogatási szokásaival ellentétben egy-egy pohár pezsgőt is kínáltak a nézőknek (természetesen fizet­ség ellenében). A félóráig tartó szünetben a nézők többsége sétá­ra indult a hatalmas opera­házban... A kezdődő harmadik rész befo­gadásához kellett is valamifajta szellemi és fizikai átálakulás. Az új Don Quijote című táncpantomim alkotója, Dietmar Seyffert ugyan­csak elrugaszkodott az eredeti té­mától. Kereste a tánc nyelvén kife­jezhető gondolatot, amely a mai nézőnek is érvényes igazságot mondhat el a donquijoteizmus lé­nyegéről. Seyffert nem az egyet­len jellemző, az oly előszeretettel emlegetett „szélmalomharc“ vizs­gálatára vállalkozott. A modern vi­lág leghatalmasabb léleknyomorí­tó vezetési módszeréről, a mani­pulációról, a szellemi terrorról adott látleletet. Olykor sokkoló erőszakossággal, többször a tu­dományos-fantasztikus művészet eszközeit használva érzékeltette a mai Don Quijoték és Sancho Panzák önépítő küzdelmét. Eköz­ben mintegy át-átszűrődött az elő­ző két táncdarabból egy-egy moz­dulatsor, egy-egy zenei szekven­cia. Lehet, talán az agy biológiai tehetetlenségi állapota okozta, hogy a tudat egymásra vetítette az élményeket. Az est végül is a há­rom táncdarab egyenetlensége el­lenére is egységes egésszé, gon­dolatiságában pontosan felépített színházzá növekedett. Értelmét az igazsághoz vezető út keresése adja: a szüntelen kétely és önvizs­gálat, a jobbra és újra vágyó em­berség. DUSZA ISTVÁN A világszerte ismert, Kolozsvárott élő és alkotó grafikusművész az idén ünnepli 80. születésnapját. Nálunk (méltat­lanul) kevés szó esett róla. Még keveseb­bet ismerünk alkotásaiból. Kolozsvári műterem-lakása pedig min­denki előtt nyitva áll. Közvetlensége nyom­ban feloldja a látogató szorongását. Derűs, halk hangján szívélyesen magyarázza, hogy a fametszet - a sokszorosító grafikák legegyszerűbb technikája, nem kell hozzá egyéb, mint ujjnyi vastagra vágott falemez, éles metszőkés vagy véső, gumihenger, nyomdafesték, papír. (És a tudás-tesszük hozzá lélekben, mert akkor a metsző a mi- chelangelói elvet követheti: nem kell egye­bet tenni, csak a felesleget eltávolítani!) Közben, akár egy varázsló, egymás után emeli ki a mappákból, és tárja a látogató elé a szebbnél szebb képeket, elmondja keletkezésük körülményeit. Ámulva-derül- ve hallgatjuk a sok humorral, tulajdon szó­játékaival tűzdelt történeteket. Ez a műte­rem is külön világ, az ő egyszemélyes világa, amely azonban benne fellelhető képek, emléktárgyak, hímzések, faragások révén az egész, általa megismert nagyvilá­got elevenítik fel: hangulatokat, élménye­ket őriznek. 1905-ben született Gyulafehérvárott. Gyermekkora és ifjúsága színhelye volt az a Maros menti történelmi város, amelyre mindig emlékezni kíván. Ezért írja neve elé a Gy. kettősbetűt, amely művészetének ismeretében máig már jelképpé terebélye­sedett. Művészi pályakezdése rendhagyó, hi­szen matematikusnak készült, noha már gimnazista korában nagyon szeretett raj­zolni, festeni. Kitűnő rajztanára, Reithoffer Jenő (aki Székely Bertalan tanítványa volt) látva tehetségét, elindította az úton, amely bizonyára eleve kijelölt volt számára. Nagy kerülőkkel jutott el a művészethez. Tudás, csend, fegyelem A FAMETSZÖ MŰVÉSZ Gyötrő választások elé került, míg lírai alkatú művész lett. Kolozsvárott jelenik meg először nyilvá­nosság előtt munkáival 1932 decemberé­ben. A nagy tekintélyű író-építész-grafikus Kos Károly a dicsérő kritika mellett így biztatja a pasztelleket, szénrajzokat bemu­tató fiatal művészt: „Fiatalember, maga miért nem mászik fára?“ Ez volt az első indíttatás, hogy a sokszorosító grafikával, a fametszettel jegyezze el magát. A romániai magyar képzőművészetben a fametszéshez leghűségesebbnek maradt alkotó - Gy. Szabó Béla. Az immár öt évtizedes alkotói munka eredménye ezerháromszáznegyvenöt fametszet! So­rozatok (25 fametszet 1949, Hónapok 1973, Csokonai - 12 fametszet 1975, Dan- te-sorozat 1976), metszetkönyvek (Liber miserorum 1935, Barangolókönyv 1939, Homokvilág, tusrajzok 1941, Kínai útiváz­latok 1960, Mexikói tél 1974, Divina Come­dia, 20 lap, 1964, Jelenések Könyve, 22 lap (1978-79) és önálló lapok teszik őt a huszadik századi fametszetművészet megújítójává. A metszetek mellett mintegy tizenötezer tusrajz, ceruza- és szénrajz tanúskodik grafikusi munkálkodásáról. A ritkábban látható remek pasztell- és olajképei viszont a grafikusművész másik énjét, a színekre-hangulatokra érzékeny festőt tükrözik. Nincs termékenyebb erdélyi művész ná­la. Munkakedve töretlen, nem befolyásolja kudarc, sikerélmény vagy az idő múlása, mert belső, örökkönvaló indulatok késztetik alkotásra. Kétféleképpen is birtokba veszi a közeli és távoli világot: rajzolja, festi, fába metszi és kiállításai sorozatának anyagá­val ejti ámulatba a közönséget Kolozsvár­tól, Bukaresten, Moszkván, Budapesten át Liege-ig, Kínától, Mexikón, Kanadán, Ko­lumbián keresztül Finnországig. Ennek eredménye több kitüntetés: a Román Nép- köztársaság Állami Díja 1952-ben, Munka­érdemrendje 1954-ben, Liége város dísz­polgársága 1956-ban, Kulturális Érdem­érem I. fokozat 1971-ben; és úgy is, hogy utazik világszerte: járt Kínában (kétszer is), a Szovjetunióban, Mexikóban, Finnország­ban és másutt. Útjairól mérhetetlen gaz­dagsággal: rajzokkal, pasztellekkel, sok ta­nulsággal tér meg mindig, hogy azután műterme csendjében teljesedjenek művé­szetté, s gazdagíthassanak mindnyá­junkat. ,,Ha jöttek hozzám titoklesók tanulni, annyit mondtam: Tudás, csend és fegye­lem: ezek nélkül fát metszeni nem is lehet“ - vallja ugyancsak ő a Kínai útijegyzetek­ben. Munkássága egyéni forrása is ez. Ekkora méretekben kifejtett munkásság­hoz viszont asztétikus önfeláldozó oda­adás kell. Köztudomású, hogy napi 10-16 órát is dolgozik, akár egyfolytában. Szépséges álmainak egyik megvalósu­lása az a remekmívű könyvecske, amely Dáné Tibor válogatásában ad ízelítőt a vi­lágirodalomból. Száz szerelmes szonett címmel jelent meg 1984-ben a kolozsvári Dacia Kiadónál, Gy. Szabó Béla metszetei­vel. Újjáélednek és valósággal szárnyra- kelnek metszetein a költemények. Fölfelé emelkedő kettős spirál mentén telt el az ötven alkotó esztendő, és teljese­dett ki egyrészt a Jelenések Könyve meg­rázó erejű, apokaliptikus drámaiságában, másrészt a fák-virágok-vizek-ember egy­befonódó természeti világában. Művésze­tének hatása ihlető erejű: sok költő verssel rezonált metszeteinek szépségére. A művészetéről nyomtatásban megje­lent, számtalan értékelés legjelentősebbike pedig az a monográfia, amelyet Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész írt, s a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál jelent meg 1980-ban. Rövidesen Budapesten, ősszel pedig Ko­lozsvárott készül egész életművét átfogó kiállításra a művész. Hamarosan újra gaz­dagodni fog kincses Kolozsvár égy új kiállí­tóteremmel is, amely az Augusztus 23. utcában Gy. Szabó Béla állandó kiállításá­nak lesz majd otthona. MOLNÁR MAGDOLNA ÚJ szú 4 1985. VI. 10. Gy. Szabó Béla: Nagy víz (fametszet, 1962) (Szabó Tamás felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents