Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG [ KOMMENTÁLJUK „Konzerváló“ kompromisszum A harmadik loméi szerződés főbb vonásai A közelmúltban lépett événybe újabb ötéves időszakra az úgynevezett harmadik loméi szerődés, amely szabályozza a Közös Piac és 65 afrikai, karibi és csendes-óceáni ország (a továbbiakban a térségeket jelző angol elnevezés rövidítéseként ACP-országok) kereskedelmi, tőke-, kulturális és egyéb jellegű kapcsolatait. Sorrendben ez már a harmadik ilyen megállapodás, amelyet Togo fővárosában írtak alá, s innen ered az elnevezése is. Tartalmát tekintve kapcsolódik a korábbiakhoz, azonban néhány új elemet is tartalmaz. A szerződést aláírt fejlődő országok a dokumentum előkészítésének szakaszában élesen bírálták a Közös Piachoz fűződő kapcsolataik eddigi gyakorlatát. A most lejárt második szerződés bírálatának lényege - amint azt a Párizsban megjelenő Europ folyóirat írta - tulajdonképpen az, hogy „a szerződés nem eredményezte a harmadik világhoz tartozó államok átfogó fejlődését, sót gazdasági helyzetük a korábbi évekhez viszonyítva rosz- szabbodott... A Közös Piacra nézve szégyen és ugyanakkor katekeletkező bevételkiesés mesterséges kiegyenlítését. A rendszer ,,tökéletesítését“ célzó törekvések sem változtatnak túlzottan azon, hogy ezek az alapok túlságosan kicsik és nem képesek folyamatosan fedezni az említett veszteségeket. Az alapokra egyre nagyobb nyomás nehezedik a nyersanyagok világpiaci árának rapszodikus ingadozása következtében. Ezek az ingadozások az utóbbi években, különösen a kávé és a kakaó esetében voltak szembetűnóek. A fejlődő országok élesen bírálták azt is, hogy a kompenzációt nem minden árcsökkenés esetén kapják meg, hanem Bal oldali térképünk a közöspiaci országokat ábrázolja (sötétben jelezve), jobboldalt: a loméi szerződést aláírt fejlődő országok. gorikus kihívás az a körülmény, hogy míg náluk élelmiszer-feleslegek vannak, addig az ACP-orszá- gokban éhségövezetek léteznek. “ A harmadik loméi szerződés egyik kulcsfontosságú eleme a két országcsoport kereskedelmi kapcsolatainak a módosítása. A korábbi szerződés lehetővé tette, hogy a fejlődő országok áruiknak 99,5 százalékát vámmentesen exportálhatták a közöspiaci országokba. Az új szerződés ezt kibővíti újabb árukra, ugyanakkor megszabja, hogy az ACP-államoknak biztosítaniuk kell a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét a Közös Piac országai számára. Semmilyen garanciákat nem biztosítanak ugyanakkor az utóbbi években kialakult katasztrofális helyzet felszámolására: a fejlődőknek a nyugat-európai országokba irányuló exportja reálértékben az említett preferenciák ellenére csökkent, kereskedelmi mérlegük egyre nagyobb hiányt mutat, s nem utolsósorban ezen ország- csoport szempontjából rendkívül kedvezőtlenül alakultak az általuk exportált termékek árai. Míg például 1971 -ben egy úthengert 10,8 tonna kávéért tudtak megvásárolni, addig 1982-ben már 13,2 tonna kávéval kellett, fizetniük“. Vagy 1976-ban egy traktor 4 tonna kakaóba „került“, 8 évvel később már 7,6 tonnába. Bizonyos fokig tökéletesítették a fejlődő országok Nyugat-Euró- pába irányuló kiviteli cikkeinek árrendszerét. Az úgynevezett sta- bex-rendszer (a mezőgazdasági termékekből származó exportjövedelmek stabilizálását szolgáló rendszer) az ACP-országoknak elméletileg lehetővé teszi a termékek árcsökkenése következtében csak akkor, ha az exportáló ACP- ország bevételei több mint 6,5 százalékkal csökkennek (a legelmaradottabb országok esetében ez 2 százalék). A fejlődő országok nagy reményeket fűztek az Európai Gazdasági Közösség által nyújtott pénzügyi ,,segítséghez“. Ennek az összege ugyan a második loméi szerződés értelmében 4,7 milliárd ECU-ról (közöspiaci elszámolási egység) 7,4 milliárd ECU-ra nőtt, ez az összeg azonban jóval alacsonyabb, mint a fejlődő országok által követelt 10 milliárd. A „segítség“ névleges emelkedése valójában csak a változó reális feltételekhez való alkalmazkodást jelenti, s ennek következtében szinte alig lehet szó tényleges növekedéséről. Ennek ismeretében aligha lehet a létrejött kompromisszumot rendkívül fontosnak nevezni, amint azt közöspiaci körökben előszeretettel hangsúlyozzák. Nem túl meggyőző az az érv sem, hogy a fejlesztés szükségleteit finanszírozó más nemzetközi szervezetek is korlátozzák a „pénzügyi támogatást“, sót az gyakran stagnál. Azok hangsúlyozzák ezt gyakran, akik történelmi felelősséget viselnek a fejlődő országoknak a gyarmati elnyomás idején kialakult egyoldalú, elmaradott gazdasági struktúrájáért. A Közös Piac az utóbbi években nagy hangsúlyt helyez arra, hogy növelje a „támogatás hatékonyságát és minőségét“. Egyfelől ugyan azt hangoztatja, hogy a rendelkezésre álló alapokból az ACP-országok fejlesztési céljait kívánják támogatni, másrészt nyilvánvaló az a törekvés, hogy a közösség brüsszeli vezérkara befolyásolni próbálja e célok megválasztását, amit a fejlődő országok nemegyszer teljesen jogosan a belügyeikbe való megengedhetetlen beavatkozásnak tekintenek. A Közös Piac ezt azzal az állítással próbálja leplezni, hogy a fejlett tőkés országok és a fejlődő országok közötti úgynevezett Észak- -Dél párbeszédet nemcsak vertikálisan, hanem horizontális és regionális szinten is kell fejleszteni, tehát Dél-Dél irányában (ez ellen aligha van bárkinek is ellenvetése), de Észak és Észak között is, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a fejlett nyugati országok egyeztetetten lépnek fel a fejlődő országokkal szemben. A harmadik loméi szerződésben fontos helyet foglal el az élelmiszer kérdése, amely elsősorban az ACP-országok agrártermelésének a fokozásával számol. Az e tekintetben javasolt intézkedések tükrözik a fejlődő országok jelenlegi súlyos gondjait. Ezek azonban de tacto szembeállítják az említett intézkedéseket a fejlődő országok elmaradottságának átfogó megoldásával, az iparosítási folyamattal, azzal, hogy egyenjogú helyzetet vívjanak ki a tőkés munka- megosztás rendszerében. Jellemző e vonatkozásban az Európai Közösségek Bizottsága egykori tagjának a kijelentése. „A visszájára fordították azt a korábbi logikát, amelynek értelmében az ACP- országokban először széles körű iparosítást kell végrehajtani, mert ez a továbbfejlődés alapfelétele“- szögezte le a fejlődő országok problémaköréért felelős francia politikus. Az áprilisban aláírt harmadik loméi szerződés első ízben tartalmaz utalásokat arra, hogy a közöspiaci országokban eladatlan, raktáron álló agrár- feleslegeket az ACP-országok ellátására fordítanák. Jellemző azonban, hogy az első pillantásra humanitárius lépésnek tűnő terv gyakorlati megvalósítása a közösség politikai céljait tartja szem előtt. Igazolja ezt például az etiópjai „menekülteknek“ nyújtott élelmiszersegítség is. A harmadik loméi konvenciót értékelve leszögezhető, hogy az a tőkés országokhoz fűződő egyenjogúbb gazdasági kapcsolatokra törekvő fejlődő országok és a Közös Piac kompromisszumának tekinthető, miközben az utóbbiak továbbra is fenn akarják tartani azt a korábbi helyzetet, hogy az ACP-országok gyakorlatilag nyersanyag-szállítók és iparcikkeket vásárlók maradjanak. A Nyugaton az utóbbi években gyakran úgy beszéltek a Közös Piac, valamint az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok kapcsolatairól, mint Észak és Dél közötti új típusú kapcsolatokról. A jelenleg egyre gyakrabban előtérbe kerülő együttműködés azonban inkább „második gyarmatosításnak“ tekinthető. A harmadik loméi szerződés ugyan tekintetbe veszi a fejlődő országok előrelépését akadályozó legégetőbb problémákat, azonban a felsorolt gyenge pontjai következtében nem járul hozzá a fejlődő országok egyoldalú gazdasági szerkezetének az alapvető megváltoztatásához, exportképességük fokozásához, tehát konzerválja eddigi helyzetüket a tőkés nemzetközi munkamegosztásban. DRAHOŠ ŠÍBL docens, a közgazdaságtudományok kandidátusa Záróbeszélgetések után A pártalapszervezetek munkájában az év egy-egy hónapja jelentőségével túlnő a többin. A június, a pártoktatási évet záró hónap ilyen időszak. Az alapszervezetekben megtartják a záróbeszélgetéseket, a pártbizottság elkészíti az értékelő jelentést, amit a júniusi gyűlésen a tagok közösen elemeznek és megvitatnak. A pártoktatás értékelése évről évre visszatérő feladat, mégsem válhat rutinszerű munkává, mint ahogy az oktatás sem öncélúvá. Feladatai mindenkor szoros egységben vannak az időszerű gazdasági, politikai és ideológiai követelményekkel. Akkor, amikor a pártoktatás hatékonyságát értékeljük, azt elemezzük, hogy mennyiben segítette a termelési feladatok teljesítését és milyen mértékben járult hozzá a hallgatók eszmei ismereteinek a bővítéséhez. Ilyen jellegű tanulságokat csakis felelős, önkritikus számvetéssel, sokoldalú elemzéssel és őszinte véleménycserével lehet levonni. Lehet és kell, mert a záródó időszak értékelése egyben útmutató. Alapja és feltétele a korábbiaknál is hatékonyabb új pártoktatási évnek. A korábbi tapasztalatok egyértelműen igazolják, hogy az elemző értékelés meghozza gyümölcsét. Felfedi azokat a tartalékokat, amelyek hasznosításával a pártalapszervezet vezetősége és a pártoktatás felelős irányítói tovább fokozhatják az oktatás hatékonyságát. A javítás, javulás lehetősége sok, tehát az értékelésnek is sokoldalúnak kell lennie. Nem kerülheti el a figyelmet a hallgatók aktivitása, s ennek kapcsán a jelenlét százalékaránya. Lényeges kérdés, hogy milyen feltételeket teremtettek az előadók munkájához, és az oktatók éltek-e az adott lehetőségekkel. Milyen mértékben kapcsolták össze az elméletet a gyakorlattal, a tananyag kapcsán szóba kerültek-e az üzem, munkahely termelési feladatai, problémái és nehézségei. Igényesen és kritikusan kell elemezni az alkalmazott oktatási módszereket, a didaktikai és a hallgatókat aktivizáló formákat. Teljesen elégedettek csak ott és azzal az előadóval lehetnek, aki a szemléltető eszközök alkalmazásáról sem feledkezett meg. A január végi és február eleji értékelések után örömmel állapíthattuk meg, hogy az alapszervezetekben sikeres pártoktatási félévet zártak. Az előző időszakhoz képest emelkedett az oktatás színvonala, kevesebben hiányoztak és élén- kebb volt a vita. A pártművelődés rendszeres és tervszerű volt, olyan hiányosság, hogy elmulasztották volna az időrendi és a tematikus tervek megtartását, szinte fel sem merült. A komáromi (Komárno) járási pártbizottság illetékes politikai munkatársa járási méretű érvényességgel leszögezte, hogy az előző év hasonló időszakához viszonyítva a hallgatók nagyobb százaléka tartozott az igényesebb tanulmányi körökbe. A választott témák szorosabban kapcsolódtak a munkahely jellegéhez és az üzem igényeihez. Minőségi fejlődés volt tapasztalható az előadók és az oktatócsoportok munkájában. Az alapszervezetek túlnyomó többségében már saját oktatók adtak elő, s ezzel növekedett a pártoktatás gyakorlati értéke. Nagy része volt mindebben a járási szervek ellenőrző tevékenységének, amelynek keretében az útmutatás és a segítségnyújtás volt az elsődleges feladat. A pártoktatási év sokoldalú és alapos értékelése nem kis feladat, de a munka és a ráfordított idő sokszorosan megtérül. Az alapszervezetekben olyan tanulságokat szerezhetnek, amelyek ismeretében nagyobb biztonsággal és tervszerűséggel láthatnak hozzá a kővetkező pártoktatási év előkészítéséhez. Eleget téve ezzel a közös feladatnak és érdeknek, amely az alapszervezeti pártoktatás hatékonyságának szüntelen fokozását feltételezi. EGRI FERENC A pardubicei Tesla vállalat SZISZ-szervezetének tagjai is nagy gondot fordítanak a termelés intenzifikálására és az új tudományos ismeretek gyakorlati alkalmazására. Bevezették az ún. kezdeményezési számlát, ÚJ szú s ezzel is ösztönzik a fiatalokat, hogy minél jobb eredményeket mutassanak föl az említett területen. A SZISZ-tagok tevékenységét a gazdasági vezetők és a SZISZ tisztségviselői közösen irányítják. Tavaly félmillió korona megtakarítást értek el. A képen: Véra Ješinová a paneleket jelöli meg. (Petr Merta felvétele - ČTK) 1985. VI. 6.
