Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám, csütörtök
HATÉKONYABB MUNKÁVAL KÖZÖS CÉLJAINK ELÉRÉSÉÉRT JAVASLATOK Túlteljesítjük a vállalásokat A dolgozók aktivitása a losonci (Lučenec) járásban A losonci járás pártszervei és szervezetei nagy figyelmet fordítanak arra, hogy kedvező légkört és jó feltételeket teremtsenek a dolgozók kezdeményezésének, aktivitásának állandó fokozásához. A dolgozókat bevonják a termelés irányításába, biztosítják, hogy részt vegyenek a termelési, pártós gazdasági aktíva értekezleteken, hogy behatóbban megismerjék valamennyi döntés, intézkedés céljait. Segítséget nyújtanak az elavult gyakorlat leküzdésében, az új gondolkodásmód és haladó munkamódszerek elsajátításában, alkalmazásában, mint például a brigádrendszerú munkaszervezés és javadalmazás. Már több vállalatnál és üzemben e szerint dolgoznak az iparban és a mezőgazdaságban is. Például a központilag irányított iparban a dolgozók 12 százaléka így dolgozik. Pártbizottságunk január végén a járási és helyi párt- és szakszervezeti szervek és szervezetek tisztségviselőinek járási értekezletén megtárgyalta a járás dolgozóinak, munkakezdeményezését, aktivitásuk fokozását a felszabadulás jubileumi évében. A pártszerveknek, -szervezeteknek, a Nemzeti Front szervezeteinek, valamint a vállalatok és üzemek gazdasági vezetésének feladatul adta, hogy a járás dolgozóinak kezdeményezését, aktivitását céltudatosan irányítsák, használják fel a saját és a szovjet tapasztalatokat. A munkakezdeményezés fellendítésével, valamint a munkaaktivitás fokozásával az első félévben pótolni kell a majd 50 millió koronás lemaradást az iparban és a mezőgazdaságban. A felszabadulás 40. évfordulójának tiszteletére elfogadott kötelezettségvállalások értéke közel 28 millió korona. A kötelezettségvállalások az ez évi tervfeladatok túlteljesítését, az önköltség csökkentését, valamint az energiával való takarékoskodást szorgalmazzák. Például a központilag irányított iparban az ez évi saját termelési érték tervét közel 3 millió koronával túlteljesítik. A szocialista országokba 1,8, a tőkés országokba pedig 1,1 millió korona értékben exportálnak árut terven felül. Huszonnégy vállalat és üzem kötelezte magát, hogy határidő előtt teljesíti a hetedik ötéves terv feladatait, 38 pedig csatlakozott a dubnicai felhíváshoz. A kötelezettségvállalások a mezőgazdasági üzemekben is hasonlóak: közel 8 millió korona értékben túlteljesítik az ez évi tervet a növénytermesztésben és az állattenyésztésben, s az önköltséget több mint 2 millió koronával csökkentik (az abraktakarmánynál például 112 tonnát takarítanak meg). A 18 mezőgazdasági üzemből 7 csatlakozott a dubnicai felhíváshoz. Az elfogadott kötelezettség-vállalások értéke az elmúlt évekhez viszonyítva kevesebb, ami abból adódik, hogy a vállalati, üzemi, kollektív és egyéni vállalások a minőségi mutatók túlteljesítésére összpontositottak. Azonban mind az ipari, mind a mezőgazdasági vállalatok és üzemek szilárdítják kötelezettségvállalásaikat és növelik az értéküket. Teljesítésükben pozitív szerepet töltenek be a munkabecsület szombatjai és a munkaaktivátás hetei, amelyeket ebben az évben két alkalommal szervezünk. A termelésben a legnagyobb kiesés a füleki (Fiľakovo) Kovo- smaltban, a Martini Nehézgépipari Művek losonci üzemében, a Szlovák Magnezit Művek Lovinobaňa-i üzemében voltak, melyek objektív okokból eredtek (ipari gáz korlátozása, anyaghiány és további más okok), a füleki Kovosmaltban az öntöde tetőzete egy részének a megrongálódása, beszakadása, de az objektív okok mellett akadtak hibák és mulasztások is a termelésben. Járásunk vállalatainál, üzemeiben keresik az utat a lemaradás mielőbbi behozásához. A gazdasági vezetés a munkák jobb megszervezésével igyekszik biztosítani a napi, heti és havi tervek teljesítését. Ha azt a helyzet megköveteli, hosszabbított és külön műszakokat szerveznek. A vállalatok és üzemek ez idáig az 50 millió korona értékű kiesésből 36 milliót már pótoltak. A martini Nehézgépipari Művek cinobaňai üzeme, a Szlovák Magnezitművek kalino- vói üzeme, a Közép-szlovákiai Kőipari Vállalat losonci üzeme, továbbá a losonci Csempegyár a termelésben történt lemaradást már pótolták. A mezőgazdasági üzemek gazdasági vezetése arra törekszik, hogy az állattenyésztésben a hús, tej és tojás termelési és eladási tervét teljesítsék. Több mezőgazdasági üzemnek sikerült növelnie a tejtermelést, ami reális feltétele annak, hogy a kiesést, ami még 132 000 liter, mielőbb behozzák. Ezen a területen külön említést érdemel a Galsi (Holiša) Efsz-, amely a tejtermelés időarányos tervét túlteljesíti. Járásunk ipari és mezőgazda- sági üzemei a hetedik ötéves terv utolsó évének feladatait alapjában véve teljesítik. Például a központilag irányított ipar az eladási időarányos tervét több mint 2 millió korona értékben, az exporttervét pedig közel 8 millió koronával túlteljesítette. Mezőgazdasági üzemeink is, (kivéve a tejet), a hús és tojás eladási tervét teljesítik. Az üzemek gazdasági vezetése célszerűen alkalmazza az anyagi és erkölcsi ösztönzőket, gondot fordítanak arra, hogy a termelés minden területén kiemelje a dolgozók kezdeményezésének, aktivitásának erkölcsi jelentőségét, ami záloga annak, hogy az ez évi feladatokat és a hetedik ötéves tervet járásunk teljesítse. TANKINA ISTVÁN, a járási pártbizottság titkára Névre szóló, pontos és ellenőrizhető Az agjtációról, a gazdasági propagandáról, a tömegpolitikai munkáról Ösztönzőbb termelési formákat ÚJ szú 1985. VI. 6. Szlovákia Kommunista Pártja Lévai (Levice) Járási Bizottsága március 12-én értéktelte a hetedik ötéves tervidőszak első négy évének eredményeit a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban, s - összhangban a CSKP KB 11. ülésével - kitűzte a fejlődés fő irányát is. Az elemzés nemcsak az eredményeket, hanem a hiányosságokat is feltárta. Sajnos az állattenyésztésben nem sikerült járásunkban elérni a kitűzött célt. A növénytermesztés alakulását a szubjektív tényezők is döntő mértékben meghatározták. így például a járás mezőgazdasági üzemei nem készültek fel kellően az ötéves terv elején a nehezedő külső és belső körülmények kivédésére. Ennek következtében nőtt a hiánnyal záró üzemek száma. A járási pártbizottság, figyelembe véve a körülményeket, intézkedéseket foganatosított a belső tartalékok feltárására. A munkát a talaj termőképességének növelésével, a talajművelés minőségének javításával kezdtük. Ugyanakkor sikerült a munkaszervezés javításával megszilárdítani mind a technológiai, mind a munkafegyelmet. Elmondható, hogy a növénytermesztés intenzifikálását lényegében a belső tartalékok mozgósításával, az anyagok és eszközök hatékonyabb kihasználásával értük el. Persze van még mit tennünk a mezőgazdasági termelés növekedéséért. Nem egy mező- gazdasági üzemben az adott anyagi, műszaki színvonal mögött elmarad a munkaszervezés színvonala. Nem ritka eset az sem, hogy a rossz munkaszervezés nagyobb károkat okoz, mint a munkaidő be nem tartása, amely gyakran épp a rossz munkaszervezés következménye. A technológiai és munkafegyelem megszilárdítása leginkább az állattenyésztésben mérhető le. A tejtermelés ingadozásait megállítottuk és már harmadik éve teljesítjük az eladási tervet. Az egy tehénre eső tejhozam elérte a 3163 litert. De ez még mindig alacsony a nyugat-szlovákiai kerület átlagához viszonyítva. A tej minőségében is nagy lépést tettünk előre az utóbbi két évben. 1981-ben és az azt megelőző években a kifejt tejnek csak a 65 százaléka volt első osztályú. Az idén már a tej 88,3 százaléka az. A sertéshizlalásban is jó eredményeket értünk el járásunkban. A napi súlygyarapodás 1980-ban csak 487 gramm volt. Ehhez 4 kg abraktakarmányt használtak fel; 1984-ben a napi súlygyarapodás 501 grammra növekedett, és 3,65 kg abraktakarmáyt használtak fel. Egy kocától jelenleg 1,3 malaccal többet választunk el. Egyedül a szarvasmarha-hizlalás terén nem sikerült előbbre lépni. Az állattenyésztés ilyen alakulásában nagy szerepe van egyrészt az anyagi érdekeltség megteremtésének. Az alkalmazott havi mozgóbérskála a vezetők javadalmazásában ösztönzően hatott a belső tartalékok feltárására. Másrészt már harmadik éve alkalmazzuk a sertéshús-termelésnél az újrafelosztás elvét. Ennek lényege, hogy a járási átlagon felüli felhízást elérő gazdaságok több sertéshúst termelhetnek, az átlagon alul termelőknél pedig csökkentjük a termelést. Az évenkénti újrafelosztás lehetőséget ad minden vállalatnak a felzárkózáshoz, ha eredményeivel igazolja, hogy hatékony intézkedéseket tett. Ahol pedig erre nem képesek, megtörténhet, hogy felszámoljuk a sertéstermelést. Párhuzamosan a termelés felfutásával, fokozott figyelmet szentelünk a gazdaságosság követelményeinek is. A mibe kerül? - kérdést napirenden tartjuk és arra ösztönözzük a vezető gazdasági dolgozókat, hogy keressék az adottságaiknak legmegfelelőbb termelési formákat, valamint a legmegfelelőbb költségráfordítást. Sajnos a jelenlegi közgazdasági ösztönzők nem serkentik kellően az anyaggal, energiával és termelő eszközökkel való hatékony gazdálkodást. Ez megfigyelhető a vállalatok olyan törekvésében, hogy nem akarnak élenjárók, csak közepesek lenni. Konzerválódnak ennek következtében a múltból örökölt hozzáállások egy teljesen új magatartást igénylő helyzetben. Hasonló a helyzet a javadalmazás területén is. A bértarifák és besorolások lényegében kis mértékben különböztetik meg a jó és minőségi munkát, nem ösztönöznek a kimagasló teljesítményekre. Az elkövetkező időszak feladatainak megfogalmazásakor a járási pártbizottság a hangsúlyt a termelés hatékonyságának emelésére, a vállalatok és üzemek értékképző képességére helyezte. Kiindulva abból a szükségszerűségből, hogy lényegében csak olyan termelésnövekedés kívánatos, amely intenzifikációs forrásokból ered. Ebből eredően a pártalap- szervezetek fő feladata olyan politikai légkör megteremtése, amely elősegíti az intenzifikációs folyamatok kibontakozását, támogatja azok hordozóit. VÉGH FERENC, a lévai járási pártbizottság titkára Járásunk, a galántai (Galanta) járás a mezőgazdasági termelésben, főleg az önellátás programjának megvalósításában, fontos feladatokat teljesít. Földművelőink 83 424 hektáron gazdálkodnak, melynek 94,1 százaléka szántó. Tizenhat efsz, négy állami gazdaság, két kutatóintézet 14 300 dolgozót foglalkoztat, a járás munkaképes lakosságának egyötödét. Igényes feladat hárul tehát a kommunistákra, pártunk tagjelöltjeire, akik a párt vezető szerepének érvényesítése során derekasan kiveszik részüket az irányítás, a munkaszervezés gondos, körültekintést igénylő munkájából. Arról a 2078 kommunistáról, 140 tagjelöltről van szó, akik 8 üzemi és 49 földművesszövetkezeti alapszervezetbe tömörülve teljesítik pártfeladataikat. Hatékony pártmunkájuk sikerét az eredmények jelzik: az előző ötéves terv átlagához viszonyítva 105,6 százalékra növekedett járásunk mezőgazdasági termelése. A pártfeladatok teljesítése, a pártmunka akkor hatékony igazán, ha jól tervezett. És akkor igazán jól tervezett, ha a feladatok névre szólóak, pontosak, konkré-. tak és ellenőrizhetők. Megítélésünk szerint így, a kívánt módon tervezik a pártmunkát a Deáki (Dia- kovce), a Šoporňai, a Sókszelő- cei (Selice) Efsz, valamint a Slád- kovičovói és Úrföldi (Slovenské Pole) Állami Gazdaság kommunistái. Egyébként a járási pártbizottság a pártmunka tervezésében szerzett tapasztalatok átadása érdekében szervezte meg az ellenőrző, értékelő látogatásokat legutóbb a Vágsellyei (Šaľa), a Vág- farkasdi (Vlčany), a Tešedíkovói Efsz pártszervezeténél. A látogatások alkalmával a helyszínen, konkrét esetek és helyzetek vizsgálata, tények elemzése során került sor a pártmunka tervezésében tapasztalt ismeretek átadására. Jelentősnek tartjuk a jól szervezett és jól tervezett pártmunkát az agitáció, a gazdasági propaganda, a tömegpolitikai munka terén. Az agitációban nagyra értékeljük a szóbeli, személyhez szóló agitá- lást. Járásunk mezőgazdasági üzemeiben 16 agitációs csoport működik, 602 kommunista, tagjelölt, vagy éppen pártonkívüli agitátorral. A dolgos hétköznapokon, spontán beszélgetéseken kívül a nyilvános pártgyűlések és az agitációs napok idején nyilvánul meg hatékony működésük. Egyebek közt nekik, közreműködésüknek köszönhető, hogy a legutóbb tartott nyilvános pártgyűléseken 346 olyan felszólalás, javaslat és észrevétel hangzott el, mely érdemben foglalkozott a rejtett tartalékok feltárásának, a takarékosságnak, a termőföld jobb felhasználásának kérdéseivel. Megítélésünk szerint a sládkoviőovói, a deáki, a nádszegi (Trstice), a zsigár- di (Žiharec) agitátorok, de rajtuk kívül még sokan mások is, példásan tevékenyek, igazi mesterei az érvelő, meggyőző szónak. A fal- , vakban létesített, 20 agitációs központ tevékenységét illetően nagyra értékeljük a Járási Művelődési Központ irányító és szervező munkáját mind a szóbeli, mind a szemléltető agitáció terén. És okkal említjük meg, hogy a jövőben az eddiginél jóval többet várunk a Politikai Nevelés Háza, elsősorban pedig a politikai agitáció kabinetje dolgozóitól. Főleg ami az agitátorok, a politikai informátorok, az előadók, a propagandisták és az agitációs központok vezetőinek kiválasztását illeti. A gazdasági propaganda sikerét minden esetben az illetékes mezőgazdasági üzem termelési eredményén mérjük , és az értékeléskor feltétlenül vizsgálat tárgyává tesszük a minőséget. Tapasztalatunk szerint az ilyen irányú vizsgálódás azonnal megmutatja, mintegy önkéntelenül is felfedi a munka- és a technológiai fegyelem megsértését, vagy mellőzését. A legutóbbi értékelés megmutatta, hogy a hidaskürti (Mostová), a vágsellyei, a šoporňai, a sóksze- lőci, a Veľký Grob-i, a zsigárdi kommunisták gazdasági propagandája sikeres, mert eredményes. Ugyanakkor azt is megmutatta, hogy ezzel sokkal többet kell foglalkozniuk a Királyfai (Král’ová pri Senci), az Abrahámi, aTešedí- kovoi Efsz kommunistáinak, tagjelöltjeinek. Meg kell értetni a gazdaságok vezető dolgozóival a munkába járás nyilvántartásának, a fegyelem megszilárdítása érdekében alkalmazott megrovások és büntetések jelentőségét, egyidejűleg a társadalmi szervezetek, a munkabrigádok tevékenységének fokozásával, a névre szóló bírálatok és a követendő példa alkalmazásával. Említésre érdemes ezzel kapcsolatosan a nagyfödémesi (Veľké Úľany) Béke Efsz eljárása: dicsérő és köszönő levelet küldenek a munkafeladatot példásan teljesítő dolgozó családjának, de olyan esetben is levelet küldenek a családnak, ha dolgozójuk huzamosan hanyag, vagy a fegyelmet súlyosan megsérti. A tömegpolitikai munka lényege a rendszeres és naponkénti kapcsolat pártunk és a dolgozók között a közös érdeket jelentő feladatok teljesítése során. Sokféle formája van ennek a kapcsolatnak. Az alkalmi, agitációs beszélgetésektől kezdve a szocialista munkaversenyig, az újítók és a feltalálók mozgalmáig. Járásunk mezőgazdasági termelésében a szocialista munkaverseny sikerét ilyen adatok jelzik: fél év alatt mennyiségileg 22,8 millió korona értékkel növekedett az előző fél év teljesítményéhez viszonyítva, megtakarítottak 3,5 millió korona értékű üzemanyagot, és a tervezett kiadásokat 9,3 millió koronával csökkentették. Az újítók és feltalálók mozgalma a mezőgazdaságban még nem oly mértékben szervezett, mint az iparban. Jelenleg járásunk mezőgazdasági üzemeiben öt komplex-ésszerűsítő munkabrigád működik és 16 szakcsoport. Reméljük, hogy a komplex munkabrigádok, a szakcsoportok szervezésének, megalakításának feladaté-' val a jövőben többet foglalkoznak majd a mezőgazdasági üzemek kommunistái, tagjelöltjei. A járási pártbizottság ezzel kapcsolatosan már intézkedett is a szakmai és tudományos kérdésekkel foglalkozó, valamint a szervezésben jártas kommunisták mozgósításával. Ahol az ipari üzemekben tapasztalható módon foglalkoztak eddig is az újítók és feltalálók mozgalmával, szép eredményeket értek el a mezőgazdasági üzemekben. Élenjárók ezen a téren 40 újítási javaslat beadásával a Nádszegi Efsz dolgozói. Hozzájuk hasonló eredményt értek el a Tornóci (Trnovec nad Váhom) Állami Gazdaságban és a Deáki Efsz-ben. Az eredményeket értékelve, büszkék vagyunk a mezőgazdaságban dolgozó kommunisták és tagjelöltek sikeres pártmunkájára, de tudjuk azt is, hogy nagy szükség van a hatékonyság fokozására, a még tapasztalható hibák orvoslása, a sokakat bosszantó fogyatékosságok kiküszöbölése érdekében. Miként a termelésben napi feladat a hatékonyság növelése, a minőség javítása, úgy a pártmunkában is, hiszen összefügg, egymást feltételezi mind a két, népünk javát, hasznát szolgáló törekvés. CSÖMÖR LAJOS a járási pártbizottság titkára TAPASZTALATOK PROBLÉMÁK EREDMÉNYEK