Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-27 / 149. szám, csütörtök
VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG A svájci banktitok A svájci bankok különleges helyet foglalnak el a tőkés világ pénzintézményei között. Becslések szerint trezorjaikban több mint 1000 milliárd svájci frank (mintegy 450 milliárd amerikai dollár) értékű pénzmennyiség található. E pénztőke túlnyomó része a zürichi Bahnofstrasse alatt lévő széfek labirintusában rejtőzik. Zürich a ,,nagy ötöst“ alkotó svájci bankok székhelye: az Union of Swiss Banksé, Swiss Bank Corporationé, a Swiss Credit Banké, a Swiss Volksbanké és a Bank Leu-é. Az említett öt legnagyobb pénzintézményen kivül Svájcban csaknem 500 tartományi, helyi, magán- és külföldi bank létezik, amelyeknek több mint 4750 fiókjuk van. A hozzávetőlegesen 6,3 millió lakosú Svájc az egyik legsűrűbb bankhálózattal rendelkezik a világon, hiszen 1300 lakosra egy bank jut. Vajon mi az oka annak, hogy Svájc mágnesként vonzza a külföldi pénztőkét? Ennek több oka van. Leggyakrabban a banktitok megőrzését hozzák fel érvként. A külföldi tőke szempontjából nem lebecsülendő dolog a svájci semlegesség sem, valamint az ebből eredő viszonylagos politikai, szociális és gazdasági stabilitás. Harmadsorban nem kis szerepet játszik a svájci bankok által nyújtott szolgáltatások kiváló minősége is. Rendkívüli paradoxonként hat, hogy az itteni bankrendszer megbízhatósága vonzóan hat a legkülönfélébb bűnöző elemekre, a tőkés világ megbuktatott diktátoraira, akik illegálisan Svájcba helyezik át kiterjedt pénztőkéjüket, hogy aztán a későbbiekben, amikor távozni kénytelenek a politikai színpadról, zavartalan bőségben élhessenek anélkül, hogy^bárki is ebben megakadályozhatná őket. Egyes kritikusok indokoltan minősítik a megbízhatóságáról híres svájci bankrendszert a korrupció és a bűnöző elemeket védelmező rendszernek. A svájci bankok megbízhatósága köré font glória nem tekint túl hosszú történelemre vissza. A rendszer alapjait a szövetségi parlament 1938. november 8-án kelt rendelete rakta le. Mindez akkor történt, amikor a kapitalizmus történetének legsúlyosabb gazdasági válságát élte. Kezdetben úgy tűnt, hogy a döntés jó ügyet szolgál. A válságos körülmények között kétségtelenül jelentős lépés volt az, hogy a banktitok törvénye- sítésével növeljék a bankrendszer stabilitását. Ennek azonban egy másik oka is volt: a nácik által üldözött német zsidók számára mintegy ‘„életbiztosításnak“ szánták. A svájci banktörvény 47. cikkelye lehetővé tette, hogy a kliensek számkontót nyissanak és betéteiket jelszó alatt kezeljék. Az illető személyazonosságát csak bankhivatalnokok szűk köre tudta, akik életük végéig kötelesek voltak titokban tartani a betét nagyságát és a tulajdonos nevét. Aki ezt megszegte, hat hónapig terjedő börtönbüntetésre is ítélhették vagy 50 ezer svájci frankot elérő pénzbírságra is kötelezhették. A második világháború éveiben az országban a legkülönfélébb feladatokkal megbízott német ügynökök működtek. Ezek egy részét azzal bízták meg, hogy a bankalkalmazottak lefizetése árán is adatokat szerezzenek egyes személyekről, betéteik alakulásáról. Ha sikerült kinyomozni a betét tulajdonosának személyazonossát gát, az összeg kifizetését követelték. Ellenkező esetben a banktulajdonost és Németországban élő rokonait megtorlással fenyegették. Néhány banktisztviselőt csúszópénzek elfogadása és a banktitok megszegése miatt lelepleztek és elitéltek, az eseteket jelentették a hatóságoknak és a náci ügynököket Svájc elhagyására kénysze- ritették. A nácikon kivül számos ismert személyiség is kihasználta még a svájci bankrendszer kínálta lehetőségeket. A Párizsban megjelenő Europ folyóirat több hasonló égbekiáltó példát hozott nyilvánosságra. Ezek az esetek azért felháboritóak, mert azt mutatják, hogy egyesek hatalmas nagyságú pénzösszegeket birtokolnak, miközben az általuk „képviselt“ országok lakosainak milliói nyomorban élnek. Mobutu zairei elnök például 1965-ös hatalomra jutása óta az ország külföldi adósságainak megfelelő magánpénzvagyont gyűjtött össze svájci bankszámláin. Egyik minisztere szerint pénzbetéteinek nagysága 4 milliárd dollárra tehető. A svájci bankok ismert kliense volt Haile Szelasszié etióp excsá- szár, aki 15 milliárd dollárra tehető pénztőkét halmozott fel svájci bankoknál. A császár 44-éves uralkodása alatt évente csaknem 500 kilogramm aranyat helyezett letétbe Svájcban. S mindez akkor történt, amikor a Nemzetközi Vöröskereszt nagy nehézségek árán : tudott élelmiszer-szállítmányokat eljuttatni az országában éhező ezreknek. Egy másik példa Bolívia. Az 1980-82 közö t a hatalmat kisajátított katonai junta a kokainüzletből származó bevételeit szintén a Swiss Bank számláira utalta át. Luis Garda Meza elnök felesége állítólag 1981-ben 40 millió dollár készpénzt vitt kézi kofferében az egyik svájci bankba. Reza Pahlavi egykori iráni uralkodó sem volt ismeretlen a svájci bankok számára. Pénzügyi szakértők 20 milliárd dollárra becsülték azt a vagyont, amelyet 1925- ös trónralépése óta haláláig összegyűjtött. Nemcsak a fejlődő országokból áramlik a pénztőke Svájcba, hanem a bankszolgáltatásokat előszeretettel használják a fejlett tőkés országok is. Jelenleg 50 ezerre tehető a svájci bankok francia klienseinek a száma. A francia adóhivatalok eredménytelen kísérleteket tettek arra, hogy megállapítsák az adó elől menekülő franciák személyazonosságát. A tőke illegális menekülése Svájcba nagy nehézségeket okoz a fejlődő országoknak, amelyek tőkehiánnyal küszködnek és ezért nemzetközi bankoktól vesznek fel kölcsönt, eladósodnak, majd nagy kamatok fizetésére kényszerülnek. Az említett „nem tiszta“ ügyek miatt a fejlett tőkés országok is nyugtalankodnak. Az eddig leleplezett botrányos esetek a svájci szociáldemokratáknak ürügyet szolgáltattak ahhoz, hogy népszavazásra bocsássák a svájci bankrendszer kérdését. Az 1984. május 30-án megtartott referendumon a svájciak a kormányzó szociáldemokraták által javasolt bankreform ellen foglaltak állást. Ez azért történt igy, mert a választók hitelt adtak a banktulajdonosok állításainak, miszerint a javasolt változás - a banktitok feloldása - a tőke tömeges kiáramlásához vezetne Svájcból, ennek nyomán emelkedne a kamatláb és a munkanélküliség. A svájci bankrendszer alapjai tehát megmaradtak, jóllehet az utóbbi években kisebb módosításokra mégis sor került. Meghatározták azokat az eseteket, amikor a bankoknak el kell árulniuk a -kliens nevét és pénzbetéteinek forrását, A bankoknak bele kellett egyezniük abba is: nem nyújtanak segédkezet ahhoz, hogy egyesek mentesüljenek az adókötelezettség alól. A javasolt reform alapvető célját, hogy a bankok a nyilvánosság előtt feleljenek tevékenységükért, nem sikerült elérni. DRAHOŠ ŠÍBL docens a közgazdaságtudományok kandidátusa INNEN - ONNAN A Nagy-Britanniában megjelenő tekintélyes gazdasági szaklap, az Economist által közölt grafikon az Egyesült Államok exportjának, importjának és kereskedem ni deficitjének az alakulását szemlélt eti 1975 és 1984 között (milliárd dollárban). • BELISARIO BETANCUR kolumbiai elnök négypontos programot terjesztett elő a 360 milliárd dolláros latin-amerikai adósság- probléma megoldására. Azt javasolta, hogy növeljék az adós országok fizetőképességét exportjuk feltételeinek javításával, hosz- szabbítsák meg a visszafizetési határidőket, állapítsanak meg reálisabb kamatlábakat és növeljék az új kölcsönök összegét. Szorgalmazta, hogy a kamatlábakat reálisabban igazítsák a nemzetközi inflációs rátákhoz, hiszen - mint mondta - a latin-amerikai adósok az inflációnál 8-9 százalékponttal magasabb kamatokat fizetnek. • A NYUGAT-EURÓPAI országok még mindig rendkívül magas munkanélküliséggel kénytelenek szembenézni s továbbra sem várható javulás, ha az amerikai gazdasági növekedés visszaesésével párhuzamosan a kormányok nem ösztönzik megfelelően saját gazdaságukat - állapítja meg a Gazdasági Együttmúködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Párizsban kiadott féléves jelentése. Az OECD előrejelzése szerint az elkövetkező másfél év során az Egyesült Államok gazdasági növekedésének üteme évi 3 százalék alá kerül. Ez pedig az amerikai import jelentős csökkenését vonja maga után, ami viszont érzékenyen érinthet számos exportorientált nyugat-európai országot. • A SZUEZI-CSATORNA használatából származó bevételek csökkenésével számol az egyiptomi kormány az idén. A bevételek csökkenéséért az immár 57. hónapja tartó iraki-iráni háborút, és az öbölmenti államok zsugorodó kereskedelmét okolják. • KÍNA ÉS AZ NSZK kapcsolatai gyors ütemben bővülnek és a szövetségi köztársaság ma már Kína legfontosabb nyugat-európai kereskedelmi partnere. A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 2,2 milliárd dollár volt, 3,4 százalékkal több, mint a megelőző évi. Kina mindenekelőtt textíliát, villamosberendezéseket, mezőgazdasági termékeket exportál az NSZK-ba ahonnan hengerelt acélt, vegyi árukat, gépeket és berendezéseket, valamint technológiát importál. • AZ OPEC miniszteri ülésének csaknem egy hónappal történő előrehozatala kapcsán olajipari körökben arra számítanak, hogy árcsökkentési hullám indul el. Az olajkartell végrehajtó tanácsa úgy döntött, hogy az eredetileg július 22-re kitűzött miniszteri konferenciát június 30-án tartják Genfben. Már az időpont módosításának hírére mind a szerződéses, mind pedig a szabadpiaci olajárak csökkentek. A szabadpiacon a könnyűolaj ára hordónként 40 dollárcenttel, a nehéz olaj ára pedig 10-20 dollárcenttel esett. Az olajkartell- hez nem tartozó Omán bejelentette, hogy május elsejéig visszamenőleg hordónként 26,15 dollárra csökkenti olajának árát. • A JAPÁN KORMÁNY azt fontolgatja, hogy az idei év harmadik negyedére a tervezettnél két- három milliárd dollárral nagyobb értékben importál az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából. Lapértesülések szerint a japán kormány megkezdte annak a „vásárlólistának“ az összeállítását, amelyben egyaránt szerepelnek az állam és a magánszektor megrendelései. Felkelés a Patyomkin páncéloson Az első orosz polgári demokratikus forradalom jelentős eseményének 80. évfordulója Az 1905-^ 907. évi orosz polgári demokratikus forradalom az imperializmus korának első népi forradalma volt. Ez volt a történelem első olyan polgári demokratikus forradalma, amelynek hegemón ereje a munkásosztály lett. Az SZKP KB-nak e forradalom 80 évfordulójáról szóló határozata megállapítja: ,,A forradalom füzében, a munkásosztály vezető szerepével kialakulóban volt a munkásosztály szövetsége a parasztsággal és a többi nem proletár dolgozó réteggel. A hadseregben és a haditengerészetben mind gyakrabban került sor forradalmi akciókra. A terebélyesedő nemzeti felszabadító mozgalom a demokratikus erők eqyséqes áramlatába torkollt.“ Az első oroszországi polgári demokratikus forradalom hatott az ország fejlődésére, és forradalmi aktivitásra serkentette a legszélesebb népi tömegeket. Bebizonyította, hogy Oroszországban a cárizmus és a kapitalizmus csak az ország dolgozó tömegeinek és elnyomott népeinek forradalmi harcával dönthető meg. Ezerkilencszázötben, a januári véres vasárnap után, amikor a cár belelövetett a pétervári munkások békés tüntetésébe, majd a moszkvai, a rigai és a tbiliszi általános sztrájk, a május elsejei tüntetések és Oroszország számos kormányzóságában a forradalmi parasztzendülések után az orosz forradalom fontos eseménye és határköve a Patyomkin páncélos hajón kitört felkelés volt. Az oroszországi cárizmus utolsó támasza a hadsereg és a hadi- tengerészet volt. A korábbi katonai vereségek, a munkásság és a parasztság forradalmi harca a hadsereg és a haditengerészet egy részében is növelte a forradalmi hangulatot. A fekete-tengeri hajóhadban és a Patyomkin páncéloson kitört felkelés ennek az utolsó támasznak a megingását bizonyította. A haditengerészek, köztük főleg a munkások, a hadsereg legöntudatosabb és legforradalmibb részét képezték. Az orosz bolsevikok 1905-ben agitációt fejtettek ki a katonák körében és a fekete-tengeri hajóhadban is szervezték az általános felkelést. Ennek a Tender-sziget térségében folyó hadgyakorlat során kellett volna kitörnie. A felkelés azonban ösztönösen 1905. június 27-én robbant ki. Közvetlen oka az volt, hogy a matrózoknak férges, romlott húsból készítettek borscsot. A legénység elutasította fogyasztását, a hajó parancsnoka pedig a felkelők őrizetbe vételére és főbelövetésére adott parancsot. Ez váltotta ki a zendülést, amelynek során vezetőjét, Vaku- lincsuk tengerészt megölték. Ezt követően Matyusenko matróz állt a felkelők élére. A tengerészek megöltek néhány tisztet, és kezükbe kerítették a hadihajót. A Patyomkin ezután elindult Ogyessza felé, ahol akkor éppen általános sztrájk volt. A felvont vörös zászlóval befutó páncélos a helyi lakosságot a cárizmus elleni fegyveres felkelésre késztette. A mensevikek azonban megakadályozták, hogy a Patyomkin tengerészei partra szánjanak és az ogyesszai munkások segítségére siessenek. A cári kormány egész fekete-tengeri hajóhadát felvonultatta a Patyomkin ellen. A tengerészek azonban nem voltak hajlandók teljesíteni a tűzparancsot. Sőt, a Georgij Pobedonoszec páncélos csatlakozott a felkelőkhöz. Alacsonyabb rangfokozatú tisztjei azonban demoralizálták a legénységet és a hajót homokzátonyra futtatták. A Patyomkinnak több mint egyheti hajózás után elfogyott az üzemanyaga és az élelmiszere. Ezért személyzete a román partok felé kormányozta és ott a hajót átadta a román hatóságoknak. A román kormány 1906-ban a forradalmárokat kiadta a cári hatóságoknak, amelyek egy részüket kivégeztették, a másik részét pedig kényszermunkára ítélték. A páncéloson kitört felkelés vereséggel végződött, de bebizonyította a forradalmi harcban a munkásosztály és a parasztság hadsereggel való szövetségének jelentőségét. V. I. Lenin elismeréssel szólt erről a felkelésről. Rámutatott arra, hogy első ízben állt át nyíltan a forradalom oldalára a cárizmus katonai erejének erős egysége, egy páncélos hadihajó. A felkelésről szóló első híreket követően az egyik bolsevikot Ogyesszába küldte, hogy vegye át a felkelés irányítását, de közben a Patyomkin a román partok felé hajózott. Ez a felkelés nagy hatással volt az első orosz polgári demokratikus forradalom további fejleményeire. A cári hadseregben és haditengerészetben terjedt a forradalmi mozgalom. A cárizmussal szembeni ellenállás 1905-ben kifejezésre jutott a matrózok tisztellenes zendüléseiben, amelyek arról tanúskodtak, hogy a hadsereg, az önkényuralom utolsó támasza, megbízhatatlanná vált. Az oroszországi dolgozók forradalmi harca az első orosz polgári demokratikus forradalomban vereséget szenvedett, mivel a munkások, a parasztok és a katonák harca nem torkollt egységes áramlatba. A munkásosztály sem volt egységes, és szétforgácsolt volt Oroszország Szociáldemokrata Munkáspártja is. Az egyik oldalon a bolsevikok következetesen a forradalmi irányt követték, a másik oldalon a mensevikek fékezték a forradalom kibontakozását. A parasztság még nem értette meg a nagybirtokosok elleni harc egybekapcsolásának szükségét a cárizmus elleni harccal, és ezért nem támogatta a munkásság cárizmus elleni fegyveres felkelését. A többségében parasztokból álló hadsereg sem ment át a felkelés oldalára. Ennek ellenére az első polgári demokratikus forradalom a cári Oroszország munkásai, parasztjai, katonái és népei számára a politikai harc nagy iskolája volt, amelyben a tömegek óriási tapasztalatokra tettek szert az általános sztrájk és a fegyveres felkelés eszközének felhasználásában. Ez a forradalom óriási visszhangra talált Ausztria-Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában, ahol hatására teret nyert a politikai harc. V. I. Lenin megállapítása szerint Oroszország népe a forradalomban tűzkeresztségen ment át. A felkelés megedzette és felkészítette azokat a harcosokat, akik azután 1917-ben győztek. Dr. MILAN HRBEK docens, kandidátus A Dolné Vesteni- ce-i (prievidzai járás) SZNF Gumigyár dolgozói nagy gondot fordítanak az ésszerűsítésre: a fűtőanyag és energiatakarékosságra, valamint a munka, az irányítás és a termelés ésszerűsítésére. Felajánlották, hogy az idén 20,6 tera- joule energiát, 9 dolgozó munkáját és 2 millió 90 ezer korona értékű alapanyagot takarítanak meg. A képen: Vladimír Gašparovič (baloldalt) és Jozef Košík egy munkadarabot ellenőriz. (Peter Lenhart felvétele - ČSTK) ÚJ SZÓ 4 1985. VI. 27.
