Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-24 / 146. szám, hétfő
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HÉTFŐ 1985. június 24. XXXVIII. évfolyam 146. szám Ára 50 fillér MEGNYÍLT AZ INCHEBA ’85 Képet ad vegyiparunk fejlődéséről és mai fejlettségéről A nemzetközi vegyipari vasáron huszonhárom ország ötszázötven négy kiállítója állítja ki termékeit • A hazai vegyipart több mint háromszáz vállalat és üzem képviseli (ČSTK) - Bratislavában szombaton ünnepélyesen megnyitották az Incheba ’85-öt, a 17. nemzetközi vegyipari vasárt. A vásár jelentőségét és növekvő nemzetközi tekintélyét igazolja az a tény, hogy az idén 23 ország 554 kiállítója jött el Szlovákia fővárosába. A hazai vegyipart több mint 300 vállalat és üzem képviseli. Az ünnepélyes megnyitón a bratislavai Művelődési és Pihenőparkban megjelent Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZSZK kormányelnöke, Miloslav Hruš- kovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi párt- bizottság vezető titkára. A CSSZSZK kormányának küldöttségét Rudolf Rohlíček szövetségi miniszterelnök-helyettes vezette. A külföldi vendégek között volt Marjai József, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának alelnöke. Részt vettek az Megvannak a lehetőségek kapcsolataink fejlesztésére Ľubomír Štrougal és Poul Schlüter tárgyalásai • A dán miniszterelnököt Szlovákiában fogadta Peter Colotka (ČSTK) - Szombaton Prágában Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tanácskozott Poul Schlüterrel, a Dán Királyság miniszterelnökével, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A megbeszélésen csehszlovák részről részt vett Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere, Bohumil Urban szövetségi külkereskedelmi miniszter, Miroslav Toman szövetségi mezőgazPeter Colotka és Jozef Lenárt megtekintik a kiállítást (Vlastimil Andor felvétele - ČSTK) ünnepélyes megnyitón a prágai és a bratislavai diplomáciai testületek képviselői is. Ünnepi köszöntőjében Ladislav Martinék, Bratislava főpolgármestere kiemelte, hogy az Inche- bának mára már szilárd helye van a nemzetközi kereskedelmi és ipari világban. Nagyra értékelte azt a tényt, hogy az idei vásáron nagy helyet szenteltek a környezetvédelemnek. Ezt követően Rudolf Rohlíček mondott beszédet, aki köszöntötte a nagy számban megjelent hazai és külföldi kiállítókat, üzletembereket és más vendégeket, majd hangsúlyozta, hogy ez a nemzet(Folytatás a 2. oldalon) MAI SZÁMUNKBAN KÖZÖLJÜK Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének beszámolóját az SZLKP kongresszusa összehívásáról és a CSKP XVII. kongresszusa előtt a párt szlovákiai feladatairól. A beszámolót az SZLKP KB 1985. június 21-i ülésén JOZEF LENÁRT elvtárs a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára terjesztette elő. dasági és élelmezésügyi miniszter, Augustin Hubka, a szövetségi kormányelnök hivatalának vezetője, és más hivatalos személyiségek. Dán részről jelen volt Peter Wiese, a miniszterelnök hivatalának vezetője, Henning Gottlieb, a miniszterelnök hivatalának helyettes vezetője, Bent Haakonsen nagykövet, a külügyminisztérium altitkára, valamint a küldöttség több más tagja. Ott volt a két ország nagykövete, Aloiz Kusalik és Hans Jes- persen is. A megbeszélésen szövetségi miniszterelnökünk hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia és Dánia a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének a híve, s ez a politikai elv - miként az eddigi eredmények is igazolják - lehetővé teszi számukra a gyümölcsöző politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok kiépítését és további elmélyí- (Folytatás a 2. oldalon) Üdvözlő távirat (ČSTK) - Gustáv Husák köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Luxemburgi János nagyhercegnek országa nemzeti ünnepe alkalmából. MUNKASIKEREINKKEL A BÉKÉT IS ERŐSÍTJÜK A béke és a csehszlovák—szovjet barátság ünnepségei (ČSTK) - Szombaton és vasárnap hazánk számos városában megrendezték a béke és csehszlovák-szovjet barátság ünnepségét, amelyen a résztvevők kifejezték elhatározásukat, hogy kiemelkedő munkával és értékes felajánlásokkal járulnak hozzá hazánk további gazdasági fejlődéséhez s ezáltal a béke megszilárdításához. Hazánk dolgozói támogatták a Szovjetunió és a többi szocialista ország következetes békepolitikáját, a háborús veszély elhárítására tett nagy erőfeszítéseit. Elítélték az Egyesült Államok és más NATO-országok imperialista köreinek fegyverkezési hajszáját, a világűr felfegyverzésére irányuló mesterkedéseit. A Brno melletti Lišeňben, a Gottwald-völgyben kerületi békeünnepséget rendeztek, amelyen részt vett Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Vladimír Herman, a kerületi pártbizottság vezető titkára és más neves személyiségek. Ott volt Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete, a testvéri VoroPrágába érkezett a spartakiádváltó (ČSTK) - Szombaton Prágába érkezett a Dukla-Bratislava-Prá- ga spartakiádváltó, amely tavaly, október 6-án indult útjára. Az elmúlt héten a Közép-csehországi kerület 12 járásába jutott el, utolsó állomása Lidice volt, ahol az esemény alkalmából koszorút helyzetek el a lidicei tragédia áldozatainak emlékművénél. Prágában, az Óváros téren Josef Hájek, Prága főpolgármester- helyettese fogadta a váltót, melyet immár a főváros szalagjával is díszítve ma adnak át ünnepélyes külsőségek között a spartakiád központi törzskarának. nyezsi terület küldöttsége és más szovjet vendég is. Ünnepi beszédet Alois Indra elvtárs mondott, aki hangsúlyozta, hogy erre a békenagygyúlésre történelmi jelentőségű helyen kerül sor, hiszen 1938-ban Klement Gottwald itt tartotta egyik emlékezetes, az antifasiszta harcra és összefogásra buzdító beszédét. Sajnos, a burzsoá kormány megalkuvó politikája, valamint a nyugati szövetségesek árulása következtében hazánk hót évig a náci elnyomás sötét gaztettei között sínylődött. Nemzeti függetlenségünk és szabadságunk kivívásáért nagy áldozatot kellett hoznunk. A második világháború csataterein és a fasiszta kínzókamrákban 360 ezer állampolgárunk halt meg: százerek pedig rokkantan té'rtek vissza a fasiszták által feldúlt otthonaikba. A Szovjetunió döntő segítségével visszanyertük szabadságunkat, sikerült legyőzni a náci Németországot. Igen, elsősorban a szovjet nép mérhetetlen hősiességének és a Vörös Hadsereg rendíthetetlen harcainak köszönhetjük szabadságunkat. Azt is, hogy nemzeteinket nem érte Lidice és más fölperzselt falu sorsa. A nácik tudvalévőén sohasem titkolták, hogy ki akarnak bennünket (Folytatás a 2. oldalon) (ČSTK) - Daniel Ortega nicaraguai államfő rádió- és televíziós beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy reális veszéllyé vált az Egyesült Államok közvetlen katonai intervenciója Nicaragua ellen. Hangsúlyozta, hogy a Libanonban kialakult drámai helyzetet és a négy amerikai katona Salvadorban bekövetkezett halálát a Rea- gan-kormány háborús hisztéria szítására és egy közép-amerikai fegyveres kaland előkészítésére használja fel. Hírügynökségek managuai jelentése szerint a sandinista forradalmi erők sikeresen veszik fel a harcot az ország elleni támadásokat végrehajtó ellenforradalmáA szocialista hazafiság és nemzetköziség, a testvéri együvé tartozás szellemében Gazdag műsor a csehszlovákiai magyar dolgozók XXX. országos ünnepségén, Gombaszögön • Peter Colotka elvtárs vezette a pártés állami küldöttséget (Tudósítónktól) - A festői gombaszögi (Gombasek) völgyben e hét végén rendezték meg hazánk felszabadulásának 40. évfordulója jegyében a csehszlovákiai magyar dolgozók jubileumi, XXX. országos kulturális ünnepségét. Az ünnepségen párt- és állami küldöttség vett részt, Peter Colot- kának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZSZK miniszterelnökének vezetésével. Megjelent Sidó Zoltán, a Csemadok KB elnöke, valamint politikai és kulturális életünk számos más képviselője. Ott volt Boros Jenő, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulátusának konzulja. A szombati gazdag műsort a bratislavai Modus együttes délutáni fellépése vezette be, melyet a Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok színpompás népművészeti műsor követett. Ebben az összeállításban lépett színpadra az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes és a Csemadok KB népművészeti együttese, a Szőttes, továbbá a szovjetunióbeli Szvalava nóptáncegyüttes, a budapesti Vadrózsák tánckar, a lengyel Bukowiane együttes, továbbá a ružomberoki Radosť folklórcsoport és a hazai lengyel kultúrát képviselő Gorale együttes. Az éjszakai műsorban a Matesz Thália Színpada adta elő a Csapodár madárka című vígjátékot. Az érdeklődők megtekinthették Az országos kulturális ünnepség harminc éve című dokumentumkiállítást, valamint a már hagyományos néprajzi kiállítást. Vasárnap borús, esős időben került sor a rozsnyói Felszabadulási emlékmű ünnepélyes megkoszorúzására és legjobb hazai magyar népművészeti együtteseink színes menettáncára, melyet a központi versenyek győztes csoportjainak fellépése követett. A délutáni programot A dal szárnyán című nótamúsor nyitotta meg, amelyben neves magyarországi művészek szórakoztatták a közönséget. Délután került sor az ünnepi nagygyűlésre, amelyen Peter Colotka elvtárs mondott beszédet. (Beszédét lapunk 6. oldalán közöljük.) Ezt követően A szabadság fényében című gálaműsor következett, amelyben a szombaton szerepelt hazai és külföldi együtteseken kívül legjobb szlovákiai magyar amatőr népi tánccsoportjaink, többek között a kassai (Košice) Új Nemzedék, a somorjai (šamorín) Csalló és a szinai (Seňa) Rozmaring lépett a színpadra. Az ünnepségről a Csehszlovák Televízió tegnap másfél órás egyenes adásban számolt be. (K. J.) rokkal. A Washington által felfegyverzett és fizetett ellenforradalmi csoportok azonban gyáván megpróbálnak kitérni a kormánycsapatokkal való összecsapások elől és terrorakcióikat a békés lakosság ellen fordítják. A Radio Venceremos, a salva- dori partizánok rádióadója közölte, hogy a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) egyik tagszervezete, a Középamerikai Dolgozók Forradalmi Pártja vállalta a felelősséget azért a San Salvador-i hadműveletért, amelynek során négy amerikai tengerészgyalogos vesztette életét. A szervezet közleménye szerint a jövőben támadásokat hajtanak végre a fővárosban mindazok a helyek ellen, amelyeket az amerikai katonai tanácsadók és a hírszerző központok ügynökei látogatnak. Sikeres összekapcsolás (ČSTK) - A Progressz-24 automatikus teherszállító űrhajó moszkvai idő szerint tegnap reggel 6 óra 54 perckor összekapcsolódott a Szaljut-7 - Szojuz-T 13 űrkomplexummal. Az összekapcsolási manővert automatikusan hajtották végre a fedélzeti rendszerek segítségével. Az egész műveletet ellenőrizte a földi irányító központ és az űrállomáson tartózkodó űrhajósok, Vlagyimir Dzsanibekov és Viktor Szavinih. A Progressz-24 berendezéseket, a tudományos kísérletekhez szükséges műszereket és alapanyagokat és postát vitt a Föld körüli pályára. A legénység adatai szerint az űrkomplexum fedélzeti rendszerei normálisan működnek. Az űrhajósok jól érzik magukat. Az USA kormánya háborús hisztériát szit