Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-18 / 141. szám, kedd
Sikerek és kérdőjelek A BRATISLAVAI LÍRÁRÓL Egy popzenei fesztivál színvonalát, fejlődöképességét és jelentőségét többféle szempont alapján értékelhetjük. A „nagy“ fesztiválok - az előkelő környezet, a hírnév, a publicitás, az előkelő vendégművészek jelenlétének ellenére - a legtöbb esetben reménytelenül konvencionális zenei világ. Ugyanakkor egyes kisebb méretű rendezvények sokszor új irányzatok, új felfogások seregszemléjévé válnak, segítve egyúttal a valóságot a maga teljességében ábrázolni igyekvőket. E két pólus között vannak az átlagos fesztiválok, melyek, bevallottan vagy bevallatlanul, szeretnének az előbbi típusú rendezvények sorába emelkedni. A popzene számos tekintetben árunak számít, és egy-egy fesztivál a vásár szerepét is betölti. Minden jel arra utal, hogy ebbe a kategóriába szeretne bekerülni a Bratislavai Líra is. Bizonyos okok miatt tulajdonképpen szerencsés dologként könyvelhetjük el, hogy ez eddig nem sikerült. A renéneke pedig egyenesen kiváló volt. A jobbak közé tartozott még az ír Maria Christian, a jugoszláv Jasna Zlokics és az osztrák Wil- fried. A többiek különböző, gyakran már túlhaladottnak tetsző felfogásban énekeltek, a tisztes átlagot képviselve, bár sokszor felfedezhető volt egy-egy híresebb kolléga hatása. Az úgynevezett Poetikus Líra a fesztivál legművibb úton létrehozott része; a tartalmat tekintve határozott rendezői elképzeléseket nehéz volna felfedezni. Illetve egyet talán, de ez egy kis magyarázatot igényel. A popzenében, és a szlovák popzenében különösen gyakran, egy alkotó vagy előadó néha „lírai hangulatba kerül“, önvallomás szükségét érzi, ki akar lépni a slágerpiac szűknek érzett keretei közül. Az így létrejött produkció általában visszafogottan fájdalmas atmoszférájú, az előadón költői hangulat lesz úrrá, a legbensóbb bensőjét keresi; a közönség pedig feszülten figyel, dezók ugyanis igy kénytelenek állandóan új és új megoldásokhoz folyamodni, struktúraváltoztatásokon gondolkodni, ami olykor-olykor a másik pólus felé viszi a Lírát, amelyről egyébiránt hírnév és anyagiak hiányában az igazi sztárok távolmaradnak. Ebbe, úgy látszik, bele kell nyugodnunk. A mostani műsor után érzéseink ismét vegyesek. A fesztiválon a legbanálisabb zenei giccstől a tisztes művészi teljesítményre irányuló törekvésig, a bárgyú, semmitmondó szövegektől a szinte kimondottan politikai állásfoglalásig minden volt. A változatosság gyönyörködtet - mondhatnánk. De csak egy bizonyos szint felett. , A Líra alapját adó csehszlovák dalvarsenyben ismét 21 dal hangzott el. Mint ismeretes, a prágai Olympic végzett az első helyen. A dal a tőlük megszokott színvonalat képviselte, a verseny egészében valóban a legjobbak közé tartozott. Az E/ánból nemrégiben kivált Václav Patejdl, úgy tetszik, erőteljes zenei és előadói egyéniséggé válik. További munkájáról vallott határozott elképzelései és eddigi eredményei túlmutatnak a hétköznapi sláger szintű produkció határain. Érdekes hangszere- lésú száma méltán került a második helyre. A harmadik helyezett, Mirka Brezovská, kezdeti tétova stíluskeresés után a popzenei utánpótlás egyik legmarkánsabb egyéniségévé fejlődött és sok tekintetben felülmúlja tapasztaltabb kollégáit. Zenét és szöveget is ír, kitűnően bánik a hangjával, Csehszlovákiában modernnek számító stílust képvisel, és ami a legfontosabb, nem énekel el mindent, megválogatja a repertoárját. A helyezetteken kívül jó benyomást keltett Robert Grigorov, Richard Müller, Vóra Wajsarová, Dalibor Janda és a Respiro. A többiek? Néha az eredetiség csíráját is nélkülöző hangszerelés, máskor lehangoló előadásmód, kétségbeejtő szövegek, hamis pátosz. Ezek ízlésromboló hatásáról is beszélni kellene végre. Szerencsére, a közönség még nincs híján ítélőképességnek. A külföldi dalverseny magasabb színvonalú volt az eddigieknél, a lengyelroszági Edyta Geppardt úgy érezheti, nem mindennapi eseménynek lehet szerencsés szem- és fültanúja. Az ilyen műsorok célja bizonyítani az illető előadó művészi kvalitásait és érzékenységét. Sajnos a lírai, poetikus légkör a legtöbb esetben gondolatszegénységet takar, hamis pátoszt és erőszakolt művészieskedést jelent. A Poetikus Líra közege nagyon kedvez az ilyen jellegű önvallomásos műfajnak. Az idei műsor a felszabadulás évfordulójának jegyében készült, bár, mint valamennyi „vallomá- sos“ produkció, csak helyenként kötődött a szorosan vett témához. A szándék szép és tiszteletreméltó, a megvalósítás milyensége azonban megkérdőjelezhető. Politikai elveket, célkitűzéseket, történelmi eseményeket, „egy az egyben“ előadni nem a legszerencsésebb megoldás, legyen bár a szándék a legtisztább. Az értelemre irányuló hatást ily módon érzelmivel felváltani és azt kamarajelleggel előadni - még nem jelent művészetet. Ha egy popzenei előadó nagyon művészi és egyben aktuális is akar lenni, általában a hitelességét veszíti el a legelőször. Ha a dolog saját bensőjéből fakad, megvan az esélye a buktatók elkerülésére. Erre kínál példát a cseh folkmozgalom, mely azonban kezdeteitől a popzenei és kulturális intézmények érdeklődési körén kívül van. Az eddigi hét Poetikus Lírán már feltűnt néhány képviselője, s a különbség a szokásos „vallomásos“ műsorok és a folk között még érezhetőbb volt. Jól sikerült a Fiatalok koncerne, melyen több reményteljes együttes is fellépett (Midi, Banket, Tango). A legnagyobb sikert természetesen a fehér blues legendás alakja, John Mayall aratta. A blues valóban a vérében van, kevesen adják elő e sajátos zenét természetesebben. Korához képest meglehetősen energikus benyomást keltett, mozgása, éneke, gitárjátéka ólményszámba ment. Kár, hogy hozzánk csak pályája „alkonyán“ jutott el. Ugyanez mondható el Mireille Mathieu-ről, aki a fesztivál legszebb műsorát adta. Külön megemlíteném a VV Systém jazzcsoportosulást, melybe a fiatal játékosok (Andrej Óéban, Dalibor Jenis és Juraj Grig- lák) kellő lendületet és sok új ötletet hoztak. Marika Gombitová, felépülése után, ritkán tapasztalható vitalitással vetette be magát újra a popzenei életbe. Előadásmódja elmélyült, érzelmesebb lett, téma- választása kiszélesedett, szerencsére nemcsak a lírai melódiákat kedveli. Egyike a rockot legjobban érző énekesnőinknek. Tapasztalt zenészekből összeáJlított együttesével még sok örömet szerezhet hallgatóinak. A Líra elért arra a szintre, hogy hű tükre legyen a csehszlovák popzenei életnek. Hosszú távon nem mutathat jobb képet a csehszlovák popzenéről, mint amilyen az valójában. Színvonala lényegében egyenes arányban áll a csehszlovák popzene fő áramlatának milyenségével, amely nehezen tölthet el bennünket az elégedettség érzésével. A népszerűséget és a sikert tekintve viszont egészen más eredmény mutatkozik. S a popzenében bizonyos szempontból ez a döntő. GYUROVSZKY LÁSZLÓ Megmentett képek kiállítása A berlini Altén Museum (Régi Múzeum) 500 kiemelkedő értékű műkincs bemutatására szolgáló kiállítása a múzeumlátogatók tízezreit vonzza. A világ kultúrájának olyan mesterei szerepelnek itt alkotásaikkal, mint például Donatello, Botticelli, az idősebb Lucas Cranach, Holbein, Murillo, Velazquez, Rembrandt, Rubens, van Dyck, Watteau és sokan mások. Mindezeknek a műveknek nemcsak az alkotójuk adja a becsét, hanem az is - ami mindegyiknél közös -, hogy a háború vérzivatarában, égő múzeumok, kiállítási csarnokok romjai közül mentették ki és őrizték meg 1945-ben a szovjet hadsereg tisztjei és katonái. A kiállításnak, amely a német népnek a fasizmus alól való fel- szabadulása 40. évfordulóján nyílt meg, ezért az a címe, hogy A világ műkincsei - az emberiség számára megőrizve. A Régi Múzeum egyik termében az 1945-ös eseményeket idézik a dokumentumok, a fényképek. Itt látható Hitler hírhedt „Né- ró-parancsa“, amely szerint a győztes hatalmaknak csak a kiégett föld hagyható hátra. Ebben benne foglaltatott a műkincsek elpusztítása is. Hogy ez nem üres fenyegetés volt, mutatja, hogy a műkincsek ezrei estek a lángok martalékául. A sérült műtárgyaknak csak egy részét lehetett később restaurálni, sokból csak töredékek maradtak fenn. Ezekből is szerepel néhány a kiállításon. A szovjet hadsereg tisztjei és katonái a háború utolsó heteiben és a harcok megszűnése után több mint másfél millió műalkotást kutattak fel, helyeztek biztonságba. Olyan időszakban, amikor csaknem valamennyi múzeum és restaurátor műhely romos állapotban volt, Moszkva, Leningrád és Kijev múzeumai adtak ideiglenes menedéket a felkutatott műkincseknek. így rövid idő alatt megkezdődhetett ezeknek az intézményeknek a restaurálási munkája is. Egyedül a leningrádi Ermitázsban csaknem ezer festmény felújítását végezték el. A műremekek visszaszállítására 1955 és 1958 között került sor. Egy részüket 1958-ban bemutatták a nagyközönségnek, ugyancsak a Régi Múzeumban, ahol most ez a különleges, jubileumi kiállítás minden eddiginél teljesebb. (H) ÚJ FILMEK Pereputty (szovjet) Etűdök gépzongorára, A szerelem rabja, Oblomov néhány napja, öt este, Tanúk nélkül... Ki ne emlékezne Nyikita Mihalkov filmjeire, ezekre a lírai jellegű, szeretetteljes iróniával átszőtt kamaradrámákra, amelyek esendő, de gyarlóságukban is szeretetre méltó emberekről szólnak, groteszk hangvételben - úgy, hogy szerzőjük esetenként akár komédiává formálja a tragédiát is. Nyikita Mihalkovnak határozott érzéke van az élet groteszk jelenségeinek a megragadására. Mindennapjainkban a dolgokat a fonákjukról képes megmutatni, mint annak tanúi lehetünk most látható munkájában, a Pereputtyban is. A film története rendkívül egyszerű: Marija, amolyan tenyeres-talpas, nagyhangú és közönséges, mégis szeretetvágytól túlcsorgó és minden nehézséget legyűrni képes, középkorú vidéki asszony, meglátogatja városban élő lányát. Már az első nap a család széthullását tapasztalja: hajdani férje alkoholista lett, a lánya megkeseredett magányos asszony, veje fiatal csitrik után futkos mind sérültebb lélekkel, az unoka pedig a tévé és az üvöltő popzene zűrzavarába menekül mindenfajta emberi gesztus, lehetséges kontaktus elől. E talpraesett, de gyermeklel- kű asszonyság mindent elkövet, hogy a családi ügyeket helyrehozJim Craig za, ám fogyhatatlan energiája, amelyet falujában annyi évtized sem tudott megtörni, a városi életforma kihívásával szemben már elégtelennek bizonyul; bár látszólag mindenkit képes megszelídíteni, végül mégiscsak meghátrálni kényszerül... A lehető leghétköznapibb dolgokról beszól Nyikita Mihalkov; beszél a magányról, a városi életforma elembertelenító hatásairól, a szülők és gyermekeik meg nem értéséről, az érzelmek hiányáról vagy eltagadásukról, felbomló házasságról, mindennapi bosszúságokról, lélektelen szállodaportásokról, üzletelő pincérekről vagy éppen futó kalandokról, villanásnyi boldogságról. Beszél korunk felgyorsult életritmusáról, hétköznapjaink hajszájáról, mely elidegeníti az embereket és közönyössé teszi őket. S beszél a türelem hiányáról is, holott a megértés, a jó szó sokat segíthet korunk betegségeinek a leküzdésében. Esendő, de szeretetre méltó emberekről szól Nyikita Mihalkov, olyanokról, akiket éppen gyarlóságuk, megbocsátó mosollyal kíséri jellemrajzuk hoz igazán közel hozzánk. S a színészek - ez esetben a főszerepet játszó Nonna Morgyu- kova -, akik képesek ráhangolódni Mihalkov tragikomikus stílusára, s mindig tökéletes alakítást nyújtva ragadják magukkal a nézőt. (ausztrál) Ritka mozijainkban az ausztrál film, következésképp: keveset tudunk e feltörekvő filmművészetről, pedig a kontinensországban évente harminc játékfilm készül, s a rangos nemzetközi seregszemléken is mind nagyobb sikerrel szerepelnek ezek az érdekes világot tükröző művek. Most egy filmes hőskölteményt láthatunk e távoli országból, George Miller munkáját, amely az egyik legismertebb - nemzeti eposzként tisztelt - elbeszélő költeményből készült. A múlt század végi történetet felidéző film forgatókönyvét Andrew Barton Paterson rendkívül népszerű és sikeres Ember a Havas folyótól című elbeszélő költeménye nyomán írták. A mű lovakról és emberekről, barátságról és gyűlölködésről, szerelemről és szabadságról, s a csodálatos ausztrál tájról szól. A mesés történet hőse Jim Craig, aki apja különös halála miatt kénytelen elhagyni a szeretet Havas folyó völgyét, és a sík vidéken keres megélhetést. Lovásznak szegődik egy gazdag marhakereskedőhöz (akit Kirk Douglas, az amerikai sztár játszik), akivel hamarosan ellentétbe kerül. A fiú áldatlan helyzetét még jobban nehezíti, hogy beleszeret munkaadójának lányába, s Jessi- cában is felébred ez a vonzalom. A síkság lakói sem nézik jó szemmel az idegent, aki ráadásul olyan ügyes és erős, hogy be tudja törni a kereskedő versenylovát. Nyílt támadásukat Jim könnyen visszaveri, ezért megszöktetik a paripát és a fiúra terelik a gyanút. Csak úgy tisztázhatja magát, ha előkeríti a mént, amely elkószált s a vadlovakhoz csapódott. Ez viszont egyet jelent a vágtató, vad ménes befogásával. A hajsza sikerrel jár, de Jim odébbáll, hogy máshol próbáljon szerencsét, s majd egyszer visszajöjjön... A laza szövésű, egyszerű történet - amely költői emelkedettségével és színes látvánnyal nyűgözi le a nézőt - az ausztrál emberek életerejét, dinamizmusát és nemzeti öntudatra ébredését ábrázolja. -ymNadia Comaneci filmszínésznő lesz Nadia Comaneci, az 1976. évi montreali olimpián aranyérmet szerzett tor- násznó, elvállalta egy japán film főszerepét. Comaneci a filmben táncosnőt játszik - mint a Nikkan Sports című japán újság közli. A Tun Huang című film gyártói 14 millió dollárnak megfelelő összeget szánnak a mű megvalósítására. A producerek különben Mary Lou Rettonnal, a Los Angeles-i olimpia aranyérmes amerikai tornásznőjével is szerződésről tárgyalnak. A jelenleg 23 éves Nadia Comaneci ötszáz táncos vezetője lesz a japán filmben, amely Tun Huangnak, az évszázadokkal ezelőtt élt kínai hősnek a kalandjait jeleníti meg a nézők előtt. A forgatókönyv a japán Inua Jaszusi novellája nyomán készült, a rendező, a japán Fukaszaku Kindzsi pedig előreláthatólag júliusban .kezd hozzá a forgatáshoz Kínában. (g) ÚJ SZÚ 4 1985. VI. 18. A győztes Olympic Jelenet az ausztrál filmből
