Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-03 / 128. szám, hétfő
H azánk felszabadulása 40. évfordulójának a tiszteletére a CSEMADOK KB országos irodalmi-történelmi vetélkedőt hirdetett. A járási versenyek után az egyik kerületi döntőt április végén Ipolyságon (Šahy) rendezték meg, ebben a bejutott tíz csoport közül nyolc vett részt: két-két csoport a losonci (Lučenec), a lévai (Levice) és az érsekújvári (Nové Úgy gondolom, lévén középiskolás versenyzőkről szó, oktatásügyünknek is tennie kellene valamit. Sokkal komolyabban és magasabb szinten oktathatnánk például a csehszlovákiai magyar irodalmat. Ehhez persze több összefoglaló monográfiára, irodalomtörténeti könyvre, jó szöveggyűjteményre is szükség lenne. (Persze, aki akar, az talál forrást.) Egy verseny még nem pótolhatja, amit az iskolában ilyen vagy olyan oknál fogva elmulasztunk. A vetélkedőkre kiadott - a teljesség igénye nélkül készült - segédanyag sem lehet az ismeretszerzés egyetlen forrása. Elsősorban magát a csehszlovákiai magyar irodalmat kellene olvasnunk. Főleg az arra érdemes müveket. S hogy melyek azok, pedagógusainknak feltétlenül tudniuk kellene. Amiként a verseny szervezőinek azt, hogy miből álljon egybe a számonkérésre alkalmas és érdemes anyag. Egy ilyen országos versenynek egyeHogy még szebben és többen énekeljenek Jegyzetek a gyermekkórusok nyugat-szlovákiai kerületi versenyéről Vetélkedő - tanulságokkal Zámky) járásból, egy-egy pedig a nagykürtösiből (Veľký Krtiš) és a nyitraiból (Nitra). Zömmel közép- iskolás diákok versenyeztek. Négy csoport jutott az országos döntőbe, amely egyébiránt időközben már lezajlott. Az efféle vetélkedők sokunk számára hasznosak és tanulságo- sák lehetnek. A résztvevők lemérhetik tudásukat, mennyire jártasak egy-egy témakörben, a szervezők pedig - kulturális dolgozók, iroda- lomnépszerüsítók és pedagógusok - képet kaphatnak arról, milyen a versenyzők olvasottsága, tájékozottsága stb. Jómagam eddig különböző szerepben - versenyzőként, szervezőként, egy-egy csoport segítőjeként vagy épp zsűritagként - szinte valamennyi ilyen, CSEMADOK által meghirdetett versenyen ott voltam. Elöljáróban máris elmondhatom: tapasztalatom szerint azok a versenyek voltak sikeresek, amelyek egy-egy témakörre épültek. Ilyen volt például a Fábry Zoltán, a Móricz-Móra és a Harmadvirágzás című irodalmi vetélkedő. Mintha ezek iránt akkor az érdeklődés iá nagyobb lett volna. A versenyzőknek idén a csehszlovákiai magyar irodalomból, hazánk felszabadulásának történetéből, az általános politikai és kulturális élettel, valamint a sporttal kapcsolatos ismereteikből kellett „vizsgázniuk“. Ez bizony igy elég széles, alig-alig körülhatárolható témakör. Azt hiszem, a verseny koncepcióját maguk a főszervezők sem igen gondolták át, így a sokat markolunk, keveset fogunk hibájába estünk. Az eddigi fordulóknak számos fogyatékosságuk volt. Persze van a dolognak egy másik kerékkötője is, erről azonban később. A szóban forgó kerületi döntőn, mety e jegyzet megírására késztetett, valamennyi csoport négynégy kérdést kapott. Kettő irodalmi, egy pedig történelmi jellegű volt. A versenyzőknek ezenkívül egy-egy idegen szó jelentését kellett értelmezniük vagy valamelyik irodalmi-művészeti irányzatról tömören beszélniük. A felszabadító harcok történetét érintő kérdésekre szinte valamennyi csoport pontos választ adott. A politikai élettel kapcsolatos kifejezések magyarázata már nehezebben ment, de nem voltak mindig helyesek a művészeti irányzatokról szóló „értekezések“ sem. Sajnos, a legkellemetlenebb meglepetést épp az irodalmi kérdésekre adott válaszok okozták. Mint a verseny zsűrijének tagja, olyan benyomással távoztam az elődöntőről, hogy valahol nagy hibát követtünk el. Szervezők, írók, pedagógiai dolgozók egyaránt. A helyzeten sürgősen változtatni kell, az orvoslás nem várathat sokáig magára. Tudom, minden dolognak rengeteg összetevője van. így a versenyen „mutatott“ bizonyítványnak is többféle magyarázata lehet. Ám ez nem menthet fel bennünket az alól, hogy végre komolyan szembenézzünk önmagunkkal, s jószándékkal keressük a hogyan továbbra a választ, a megoldás lehetőségét. bek között az is a célja, hogy minősítsen, az értékeket mutassa fel. A kerületi döntőn, melyen hat középiskola diákjai vettek részt a közép- és nyugat-szlovákiai kerület egy-egy járásából, kiderült, hogy felnövekvő nemzedékünk irodalmi ismeretei bizony hézagosak, pontatlanok. Hiányoznak az összefüggések, sokszor csak holt anyag, amiből építkezni szeretnénk. Tanulóinknak olykor alapvető művekről sincs tudomásuk, nem ismerik a legfontosabb antológiákat s még azokat az alkotásokat sem, amelyekre határainkon kívül is felfigyeltek. Nem tudnak róluk, mert nem is olvassák azokat. (gy eshet meg, hogy például a Vajúdó parasztvilágot verseskötetnek hiszik, Fábryt regényírónak nevezik, Tőzsér Genezisét regényként emlegetik stb. S nem tudják hova sorolni irodalmunk jeles képviselőit sem. Szerintük Ozsvald Árpád, Cselényi László és Gál Sándor a legfiatalabb költőnemzedék tagjai, az „Egyszemű éjszakások“, sót a Megközelítés című antológia szerzői közé tartozik. Persze, amint már említettem, hiba akad bőven az iskolák háza táján kívül is. Mielőtt egy ilyen vetélkedőt meghirdetünk, nem minden esetben tudjuk, mit, miért és hogyan akarunk megvalósítani. Úgy látszik, a kultúra és az irodalom népszerűsítésének ez a formája nálunk nagyon nehezen kap lábra. Még mindig nem ismerjük a hasonló versenyek előkészítésének, lebonyoľtásának módszertanát. Kapkodás, esetlegesség jellemzi munkánkat. Nagyobb gondot kell fordítani a verseny lebonyolítására is. Dö- cögést, rugalmatlanságot, technikai fogyatékosságok egész sorát tapasztaljuk ezeken a versenyeken. Az ipolysági színházteremben például mintegy százötven diák követte volna figyelemmel a szóban forgó versenyt. Ott voltak, hogy tanuljanak, tapasztaljanak, de a nagy teremben alig-alig lehetett valamit hallani. Mert a versenyzők a színpadon ültek, halkan beszéltek. Igaz, ők nem színészek. Ha lett volna legalább egykét mikrofon a pódiumon. CSÁKY KÁROLY A Népművelési Intézet 1981-85-ös évekre kiírt verseny- szabályzata szerint a felnőtt A kategóriás kórusok minősítési versenyén kívül a gyermekkórusok seregszemléjét is megrendezik az idén. Az 1985-ös verseny irányelve a gyermekkarokat két kategóriába sorolta. Az elsőbe tartoznak az alapiskolák kórusai, a másodikba az alapiskolás gyermekekből - tehetségük alapján - toborzott kórusok, melyek művészeti iskolák, kulturális vagy gyermekintézmények keretében működnek. A gyermekkórusok említett megkülönböztetése helyénvaló. Az 1982-es versenyen a két kategória még együtt versenyzett, amiért jogos kritika érte a szervezőket, hiszen lényeges minőségi különbség van a két kategória között. A fejlődés hozta változásokkal és körülményekkel párhuzamosan növekedtek a kórusokkal, különösen a toborzott énekkarokkal szemben támasztott művészi igények. Ezt bizonyítja a két kötelező szám közti különbség is. Az intézmények kórusai Igor Bázlik Naša hra (A mi játékunk), az alapiskolák kórusai František Prášil Dobrý deň (Jó napot) című szerzeményével szerepelnek saját negyedórás versenyműsorukon kívül. A gyermekkórusok Érsekújváron (Nové Zámky) megrendezett nyugat-szlovákiai kerületi versenyén 14 kórus szerepelt, tíz iskola és három intézmény gyermekkara, rajtuk kívül fellépett a komáromi (Komárno) Béke utcai alapiskola Kicsinyek Kórusa Kaszás Margit tanító irányításával. A Kicsinyek Kórusa a zenei nevelés lehetőségeit és a karéneklés népszerűsítésének módjait volt hivatott példázni. Sikerrel tették. Szlovák, magyar és orosz énekekből összeállított műsoruk tetszetős, szakmai szempontból pedig példamutató volt. A komáromi Kicsinyek Kórusának megnyitója után zömmel hasonló korú gyermekekkel lépett pódiumra az elsó versenyző énekkar, a štúrovói művészeti alapiskola kórusa, Gulyás Györgyi vezetésévei. A múlt évben alakult csoport bámulatos gyorsasággal jutott az érsekújvári járás győzteseként a kerületi versenyre. Bár hangkultúrájukon, repertoárjukon, intonációs és ritmuskészségükön van még mit javítaniuk, szereplésük egy ígéretes és tudatosan vezetett gyermekkar benyomását keltette. Tevékenységükkel folytathatják városuk sikeres gyermekkórushagyományait. Teljesítményük alapján a toborzott gyermekkarok kategóriájában a második sávba sorolták őket. A Duna-parti városban még egy eredményesen dolgozó gyermekkar működik, a magyar tanítási nyelvű alapiskola gyermekkara Filakovský Péter irányításával. Ókét a kürti (Strekov) alapiskola gyermekkara előzte meg a járási versenyen, ezért nem lehettek ott a kerületin. A kürti gyermekkar Kovács János tanító vezetésével sok szép sikert mondhat magáénak. Sajnos, most nem tudták megismételni a járási versenyen nyújtott kiváló teljesítményüket, így a vártnál gyengébb besorolást kaptak. A zsűri, amelynek elnöke Elena Šárayová-Ková- čová volt, az értékelési táblázat harmadik sávjába helyezte őket. Hasonló eredményt ért el a Veľké Bielce-i alapiskola Úsvit gyermekkara Helena Okelová, a svinnái alapiskola gyermekkara Janka Mi- kulčíková és a modrai alapiskola gyermekkara Bemer Zoltán vezetésével. A modrai kórus, a štúro- vóihoz hasonlóan, egyéves tevékenység után jutott el a kerületi versenyre. A tehetséges és jóhangú modrai gyermekekkel még sok kiemelkedő eredményt érhet el a szintén tehetséges fiatal, csallóközi születésű pedagógus. Ponteredményei alapján a második sávba került a Zlaté Moravce-i Lenin utcai alapiskola gyermekkara Anna Dvončová, a holiči alapiskola gyermekkara Pavol Bláha és a lévai (Levice) Vajanský utcai alapiskola gyermekkara Marta Hájevská irányításával. Az alapiskolák kerületi gyermekkari versenyének legjobbjai a trnavai Atomčatá gyermekkar Oľga Plachová és a komáromi (Komárno) Béke utcai alapiskola Nagyok Kórusa Stirber Lajos vezetésével. Mindkét kórust az első sávba sorolták. A kötelező szám legjobb előadásáért kiírt díjat a komáromiak nyerték. Teljesítményük nemcsak a kötelező műben volt tökéletes, hasonlóan kiegyensúlyozott kórushangzást és tiszta éneklést hallottunk tőlük szinte valamennyi mű előadásában. Jól szerkesztett repertoárjukból frisseségéért Zsákovics László Csacsacsa és Karai József Ugrótánc című műve érdemel említést. A feltüntetett műsoron kívül előadott Kodály-mű nem volt szerencsés vállalkozás. A többihez viszonyítva gyengébben sikerült; és ez az önkényeskedés - bár elnézték nekik - meglepte a zsűrit. A zenei tehetségük alapján toborzott gyermekkarok kategóriájában kiváló teljesítményt nyújtott a komáromi Červený námorníček gyermekkar Kornélia Milecová és a nyitrai (Nitra) művészeti alapiskola gyermekkórusa Magda Hrmová vezetésével. Jutalmuk az értékelési rend elsó sávja lett a zsűri dicséretével. Szlovákiai viszonylatban példamutató tevékenységet fejtenek ki. A csehszlovákiai mérce eléréséhez azonban szigorúbb zenei fegyelemre és szélesebb előadói skálára van szükségük. A kórustagok és karnagyaik tehetsége ígéretes, lehetőséget ad a továbbfejlődésre. A kerületi versenynek a versenyszabályzat értelmében nincs nyertese, sem továbbjutója. A szlovákiai döntőbe azok a kórusok jutnak (a három kerületi versenyből), amelyeket a kerületi versenyeken készített hangfelvételek meghallgatása után a Népművelési Intézet által kinevezett zsűri meghívására javasol. Ezt a szabályt szintén sok bírálat érte, és több szempontból módosításra szorul. Érdektelenné tette a kerületi versenyeket. A döntésre felkért zsűritagokat megfosztja az élő zene nyújtotta élménytől és az összbenyomásnak, mint értékelési kritériumnak az alkalmazásától. Legnagyobb hátránya, hogy a hang- felvétel minősége dönti el atovább- jutást és nem a kórusok természetes produkciója, a tényleges teljesítmény. Hogy mennyire káros ez a szabályi bizonyítja az az 1982-es eset, amikor a nyugatszlovákiai kerületi verseny legjobb kórusa, a tešedikovói alapiskola Pitypang gyermekkara nem jutott az országos döntőbe. Az idei verseny egyes fordulóin ez a kórus részt sem vett. Sót, a galántai járási verseny győztes kórusa sem jelent meg. Más kérdés a duna- szerdahelyi (Dunajská Streda) járás, amelynek képviselője azért maradt távol a kerületi versenytől, mert ott a gyermekkórusok járási versenyét csak május közepén rendezik. Az ilyen szabályoknak és viszonyulásoknak csak a gyermekkórusok és az énekkari mozgalom látja kárát. Szeretnénk, ha a gyermekkórusok legközelebbi kerületi versenyéig ezek a problémák megoldódnának. (A gyermekkórusok szlovákiai országos versenye az elmúlt hét utolsó napjaiban zajlott le Žili- nán.) DEBRÓDI D. GÉZA Lemez DINNYÉS Az idei Jókai-napokon, a kisszínpadok versenyében a hroboňovói Csiribiri Társulat nyerte a fődíjat Tabarin Farsangi komédiáival. Gyökeres György felvételén az előadás egyik jelenete. Nem tudom, nevét jegyzi-e valamilyen lexikon, pedig már tréfásan „egyszemélyes intézményként“ is emlegetik. A borítólapon csak a neve szerepel, és mégis mintha tizenöt évvel ezelőtti alakja jelenne meg: az utak dalos vándora egy szál gitárral. Most már a negyedik X-hez közeledik és ez az első nagylemeze. Sokat váratott magára. Emlékszik még valaki az Ez ám a karrier című dalára, mely- lyel a képernyőn is bemutatkozott? Aztán mintha eltűnt volna, pedig a művek szaporodtak, fellépései egyre népszerűbbek lettek. Valami mégis folyamatos: politikai érzékenysége. Tudja, hogy kiszállni nem lehet, félreállni nem szabad, mert „mi volnánk itt a folytatás“, „tudd meg végre, nem vagy egyedül“. Már egy egész nemzedék énekli fülbemászó dalait, mélységet hordozó szövegeit. Bátran, de nem öncélúan nyúl a kortárs költészethez, amikor Utassy, Ratkó, Magyari Lajos, Juhász Ferenc, Szilágyi Domokos és mások verseiből bontja ki a zenét, nem erőszakolva, hanem belső értékeiket megemelve dalolja őket. És általa ismerik sokan Gál Sándor, Kulcsár Ferenc, Tőzsér Árpád nevét és költészetét. Magam sem tudom, mi okból, nagyon szeretem ót hallgatni. A klubokban, tábortüzek mellett, vele együtt sokkal erőteljesebb, de ez a lemez végre gyakrabban elhozhatja közénk, jóllehet nem lehetett teljes és tökéletes. Az egyes dalok közti száraz taps oly idegen a megszokott közös énekeléssel befejeződő igazi Dinnyés-előadásoktól. Mintha reklámot kellene neki csinálni, pedig egyáltalán nem szorul rá. Az első oldal a szöveg- és daliró Dinnyés József daltulajdonost idézi fel. Tiszta forrás, szép szó; Föld gyermekei; Hozz egy szál virágot, Jelképek. A második oldal az Arany ágon ül a sármány című Weöres-versre irt szerzeménnyel indul, amelyet a borítólap tévesen Arany János nevével jelez, nem tudni, mi okból, a hallgatót szerencsére ez nem zavarja, bár szívesen fogadtunk volna egy szövegkönyv-mellékle- tet, hiszen a versek önmagukban is érdemesek a megtanulásra, olvasgatásra. Radnóti kivételével kortársakat szólaltat meg ezen az oldalon - Szokolay Zoltán Romlás ellen való ének, Utassy Tüzem! Lobogóm!, Hurrá!, Szélkiáltó, Dal- talanul, Juhász Ferenc Himnusztöredék, Hell István Hajnali ének, Gál Sándor Dalok című versét. Dinnyés meghúzódik dalai mögött, értünk, helyettünk, velünk együtt gondolkodik és tettre ösztönöz. Nem öncélúan, nem is céltalanul. E huszonnégy dal valamennyi darabja emberséget sugall, a kényelem, a megalkuvás, a haladásban való megtorpanás ellen szól. örömmel halljuk egyetlen gitárja mellett a háttérben barátai hangszeres kíséretét, Kátai Zoltánt, Szijjártó Csabát és a többieket, akik kicsit pótolni tudják egy hanglemez közvetettségének hátrányát, bár a hiányzó dalokat már kevésbé. No, de ne legyünk tehetetlenek! Majd legközelebb, ha addig sem lesz visszhangtalan Utassyval közösen fogalmazott száma: „Jaj, ne hagyjatok magamra, ne száműzzetek a dalba! Engemet, ha árván hagytok, ti is egyedül maradtok.“ MIHÁLYI MOLNÁR LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 4 1985. VI. 3.
