Új Szó, 1985. június (38. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám, szombat

A szocialista társadalom és az ember győzelme Járásunk lakosságának békés építő munkáját egy időre megsza­kította az 1965-ös dunai árvíz, amelynek huszadik évfordulójára a napokban emlékezünk. Húsz évvel ezelőtt az Alpok hóolvadása és az esőzés következtében már május elején annyira megemelke­dett a Duna és a Vág vizszintje, hogy május 15-én árvizkészültsé- get kellett elrendelni és meg kellett kezdeni a gátak őrzését, később erősítését. Elkezdődött az ember- feletti munka. Az emberek védve a szocialista és a személyi va­gyont, fáradságot nem ismerő har­cot vívtak a természettel. A szocialista emberi összetar­tás, az éjt nappallá tevő munka, a hetekig tartó erőfeszítés kevés reménnyel kecsegtetett. Már nem bizonyult elegendőnek a járás em­beri és anyagi ereje. A Nyugat­szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizott­ság árvízvédelmi bizottságának felhívására a járás segítségére jött a kerület többi járása. Nagy segít­séget nyújtottak a Csehszlovák Néphadsereg, a Magyarországon állomásozó szovjet hadseregcso­port és a Magyar Néphadsereg katonái. Ebben a harcban is megmutat­kozott a járás dolgozóinak, lakos­ságának egysége. A pártszervek és -szervezetek irányításával, a nemzeti bizottságok szervezé­sével mindent megtettek a termé­szeti katasztrófa elhárítására. Gyakorlatilag megnyilvánult a szo­cialista proletár nemzetköziség is. A szlovák, magyar, cseh, szovjet ember vállvetve küzdött az ár ellen a gátakon, Csallóköz termékeny rónáinak, falvainak, a szocialista és a személyi vagyon értékeinek megmentéséért. A gátszakadás után A nagy erőfeszítés ellenére a Duna gátjai nem bírtak ellenállni a felbőszült hullámoknak. 1965. június 15-én Pat (Patince) község határában, a termálfürdő közelé­ben a Duna vize átszakitotta a ki­adós esőzések következtében kí­vülről is eláztatott gátat. Két nap­pal később, június 17-én átsza­kadt a gát Csicsó (Čičov) község határában is. Megkezdődött a küzdelem az emberi élet, a szo­cialista vagyon és a személyi érté­kek megmentéséért. A két gátsza­kadásnál ömlött a víz, elöntéssel fenyegetve Patot (Patince), Izsát (lža), Marcetháza (Marcelová), Hetény (Chotín) és Hurbanovo alacsonyan fekvő településeit, az egész Alsó-Csallóközt, egészen Kolárovóig és Komáromig (Ko­márno). A járásban a felsőbb szervek hatásos támogatásával át kellett szervezni a mentési munkálato­kat. Míg a katonaság nagy része Strcula vezérőrnagy irányításával a gátak helyreállításán szorgosko­dott, a polgári gépkocsivezetők, a katonaság egy része és a helyi lakosság hozzáfogott a közös va­gyon és a személyi értékek men­téséhez. A háziállatok, szarvasmarhák, sertések ezreit, a baromfi százez­reit mentették ki az árviz fenyegette falvakból. A lakosok döntő többsé­ge elsősorban a közösség vagyo­nának megmentésével törődött. Autóbuszok, tehergépkocsik men­tették a víz elől menekülni kény­szerülő lakosságot. Az autóbusz- és tehergépkocsi-vezetők százai­nak hősiessége, szocialista embe­ri helytállása nem ismert határt. Következetesen végrehajtották az evakúációs bizottság utasításait. Ha úgy látták jónak, könyörögtek, szép szóval kérlelték a lakossá­got, értve azt, hogy eddigi élete munkájának eredményeit kell itt­hagynia a víz martalékául. 'Vi­szont, ha kellett, keményen is rá­szóltak a tétovázókra: itt a víz, menni kell. De ezt is emberségesen és emberségből tették. Negyven­háromezer embert szállítottak el a járásból biztonságba, sokszor már vízmosta utakon. A szocialista társadalom huma­nizmusának, a befogadó szlová­kiai és dél-morvaországi községek lakosai szocialista emberi hozzá­állásának köszönhető, hogy a se­gítségre szorulók támogatásra ta­láltak. Fedél került a fejük fölé, ennivaló az asztalra, és jól eső vigasztaló szó mindenütt. Bármi­lyen messze kerültek a felnőttek és a gyerekek szülőfalujuktól, ide­iglenes otthonra találtak mindenütt, még ha nem értették is egymás nyelvét. Ez is a szocialista interna­cionalizmus konkrét megnyilvánu­lása volt. Szomorú volt az elhagyatott, víz­zel áztatott, roskadozó házak, a tengerré vált róna látványa. De az emberek bíztak Csehszlovákia Kommunista Pártjában, a szocia­lista társadalmi rendszerben, és nem lett úrrá rajtuk a kétségbe­esés. Könnyes szemmel bár, de szívükben azzal a reménységgel hagyták el otthonukat, hogy árvíz rongálta házukat hazatérve meg­javítják, újat építenek a tönkretett helyébe, újra termelni fognak a szövetkezetek, az állami gazda­ságok, kizöldül újra a hazai határ. nak és a köztársaság kormányá­nak felhívására megmozdult az egész ország. Szlovákiai és cseh­országi járások patronálták az egyes községeket. Ezekből a járá­sokból a dolgozók ezrei jöttek se­gíteni a megrongált házak megja­vításánál, az összedőltek helyett az újak építésénél, a gazdasági épületek helyreállításánál. Az ár­vízkárosult lakosok a szocialista államtól felejthetetlen erkölcsi se­gítséget és nagyvonalú anyagi tá­mogatást kaptak. Az ország minden részéből egész vonatszerelvények szállí­tották az építkezési anyagot. A visszatérő népesség lakáskörül­ményeinek megoldására a Szov­jetunióból 180 faház érkezett, me­lyeket a nyitrai építővállalat két- három hónap alatt összeszerelt. Ugyanez a vállalat egy év alatt 80 családi házat és másfél év alatt két iskolát épített fel. A Kassai (Košice) Építőipari Vállalat két év alatt felépített Komáromban egy komplett 500 lakásos lakótelepet. A romba dőlt kollárovói házak egyike (Archív felvétel) Az emberek nem csalódtak. Reményeik valóra váltak. A Duna vizét, noha az nem a nagy folyóba ömlött vissza, hanem az ideigle­nes vagy az állandó szivattyúállo­másokon és a gáton robbantott csatornán keresztül a Vágba, a le­hető legrövidebb idő alatt levezet­ték. Járásunk és a nyugat-szlová­kiai kerület többi járása higiéniku­sainak, a Belügyminisztérium pol­gári védelmi alakulatainak segítsé­gével rövid idő alatt elvégezték a lakható házak, középületek, ku­tak fertőtlenítését is. A lakosság nagy része visszatérhetett az ár­víz sújtotta településekbe. A helyreállítás évei A hazatérőket szomorú látvány fogadta. A községekben megron- dálódott 4512 és összedőlt 3743 ház. Üzletek, egészségügyi köz­pontok, iskolák, mezőgazdasági vállalatok gazdasági épületei, a hajógyár és a kikötő épületei, berendezései dőltek romba, illetve megrongálódtak. Az árvíz okozta kár elérte a 2,6 milliárd koronát. Legfelsőbb párt- és állami szer­veink foglalkoztak a Csallóköz né­pét ért bajjal, az itt kialakult hely­zettel. A CSKP és az SZLKP Köz­ponti Bizottsága, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormá­nya és a Szlovák Nemzeti Tanács idejében konkrét intézkedéseket foganatosítottak az árvízkárosult községek életének konszolidálá­sára, a helyreállítási munkák biz­tosítására. Az Állami Biztosító kétszáz szakembere becsülte fel a káro­kat. A nyitrai (Nitra) és a bratisla­vai építőipari tervezőintézet dolgo­zói a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság szakemberei­nek vezetésével rövid idő alatt kidolgozták a községek területfej­lesztési terveit. A felsőbb állami szervek feljogosították a helyi nemzeti bizottságokat, hogy önál­lóan adjanak ki építkezési enge­délyeket. Ebből a célból 23 szak­ember jött segítségre más járá­sokból. A CSKP Központi Bizottságá­Az emberek helytállásának tud­ható be, hogy a termelés egy éven belül megindult, és a felújítási munkák lényegében két év alatt befejeződtek. A felemelkedés útján A következő évben újra kizöl- dellt a csallóközi róna, újra zúgtak a gépek, jelezve, hogy az ember győzött a természet felett. A Hydrostav nemzeti vállalat meg­kezdte a gátak ideiglenes javítá­sát, és véglegesek építését. Ez a munka még ma is folyik a Gabčí- kovo-Nagymaros-i vízlépcső­rendszer tervrajzai alapján, hogy a Duna hullámai többé ne veszé­lyeztethessék az embereket, bé­kés munkájuk gyümölcseit. A járás dolgozói, lakossága a párt és a szocialista állam gon­doskodását tevékeny, odaadó munkával viszonozta. Következe­tesen teljesítették termelési fel­adataikat, az ipari, a mezőgazda- sági vállalatoknál és a többi munka­helyen egyaránt. Az emberek sohasem felejtik el a CSKP, az állami szervek, a pat­ronáló járások önzetlen segítsé­gét. Több község még ma is tartja a kapcsolatot a volt patronáló járá­sokkal, s ha kell, még most is segítenek egymáson. Jó a viszony továbbra is Kolárovo és a trnavai járás között. A plzeňi járás egyes üzemei néhány évvel ezelőtt anyagszállítással nyújtottak segít­séget a keszegfalusi (Kameničná) művelődési ház építésében. Járá­sunknak állandó baráti kapcsolata van a blanskói járással is. Negyven év telt el a történelmi jelentőségű felszabadulás és húsz év az árvíz óta. Ezalatt a felszaba­dulás előtti elmaradott agrárjárás­ból modern iparral és virágzó szo­cialista mezőgazdasággal rendel­kező járás lett. Ez a változás a CSKP következetesen marxista -leninista nemzetiségi politikájá­nak köszönhető. Dr. VARGA ERNŐ a Komáromi Járási Nemzeti Bizottság elnöke Húsz éve történt- Jól emlékszem arra a keddi napra. Nyár volt és meleg. Remek idő az aratásra. De mi mégsem a termény begyűjtésével voltunk elsősorban elfoglalva, hanem a vízzel. Bár az igazat megvallva, gondolni se mertük: bejöhet a szo­bánkba is a víz. És mi lett a vé­ge? ... Bejött a viz, romba döntötte a falu házainak nagy részét. Talán nagyobb felfordulást okozott, mint a háború. Mert, ugye, a második világégés során csak egyetlen há­zat ért találat, de a nagy víz idején szinte mind megingott - emlékezik vissza a húsz év előtti izsai (lža) drámai eseményekre Darida Pál nyugdíjas. Emlékezik, és közben mellette álló feleségének könnyek szöknek a szemébe. A katonák segítettek- Mi azóta hálával gondolunk azokra a katonákra és tisztekre- mondja Daridáné akik a víz elvonulása után fél éven át segéd­keztek új otthonunk felépítésében. Nové Mesto nad Váhomból jöttek ide. Többükkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.- Szükség volt akkor minden segítő kézre, mert nagy kárt oko­zott a víz. Óriásit - emlékezik Pintér Gyula. - Én az árvíz előtt egy évvel fejeztem be a házamat. Alig szoktuk meg az új otthont és máris - volt, nincs. Akárcsak a fe­leségem. Nem sokkal az árvíz után megbotlott egy nagy kerék­vágásban, elesett, s úgy megütöt­te magát, hogy rövid időn belül meghalt. Hát nekem drágába jött, nagyon drágába az árvíz.- Ezen a helyen a harmincas években épült kis ház állt. Két szoba, konyha. Azon a keddi na­pon, amikor hozták a hírt, hogy Patnál átszakította a víz a gátat, már tudtuk, hogy napok, órák kér­dése, és ide ér. De valójában még akkor is reménykedtünk: hátha nem! És csütörtökön reggel, ami­kor jöttünk le a padlásról, mert akkor már ott aludtunk napok óta, víz állt a létra harmadik fokánál. És egyre csak jött, jött a víz, emel­kedett a szintje. Tutajokat csinál­tunk, azokkal közlekedtünk. Meg jöttek a katonák csónakjaikkal, és mentették a menthetőt. Előbb a gyerekeket, asszonyokat, öre­geket vitték, majd az állatokat és apróbb ingóságainkat. A felesé­gem egy nagy zsírbödönt kapott föl, azzal ment. Azt mondta, csak legyen mit enni, csak túléljük, ak­kor a többit, ami odavész, előte­remtjük újra. Úgy is lett. Felépült a háromszobás, szép lakás, és megvan benne minden.- Félelmetesen nézett ki erre minden - mondja Pintér Gyula.- Nagy volt a Duna, óriási. Olyan, mint a tenger. És csak nem akart apadni. Rettentően félelmetes volt az a sok víz. Kíméletlen, könyörte­len. Letarolt mindent a víz, s az ember tehetetlen volt vele szem­ben. Hiába dolgoztak ezrek és ezrek a gátakon, a mentésban, lényegében tehetetlenek voltunk. Várnunk kellett, várni és várni, amíg gondol egyet a Duna, s a tengernyi víz elvonul, újra csak a mederben hömpölyög majd. Mert volt olyan hely a faluban, például a szövetkezet udvara, ahol három és fél méter magasan állt a víz. Az én házamban például egy méter húsz centis víz volt.- Akkor azt hittük, hogy sosem lesz már Izsából falu. De a hatal­mas összefogás, országos segít­ség mégis megmentette a köz­séget. Társadalmi segítséggel- Sajnos, azt a részét vitte el a falunak az árvíz, ahol az újabb, jobb házak voltak - kezd bele mondókájába az izsai hnb-elnök, Komlósi Menyhért. Az ötvenes, hatvanas években épültek azok a házak, még nyers volt az építke­zési anyag, így könnyű dolga volt velük a víznek.-Akkor, 1965. június 14-én amikor elért minket is a víz, 2100 lakosa volt a falunak, ötszáz ház állt a községben, s abból 267 romba dőlt, a többi kisebb-na- gyobb mértékben megrongálódott.- Milyen volt itt az élet az árvíz előtt?- Izsa régi halászfalu. Őseink­nek a Duna, a víz az életet jelentet­te. Annak ellenére, hogy 1895-ben szintén árvíz pusztított Izsán. Na­gyobb, mint a húsz évvel ezelőtti. Hogy hogyan nézett ki a község hatvanöt előtt? Nos, a háború utáni húsz év alatt nagyot fejlődött a falu. Rengeteg új ház épült. Nyitott falu voltunk, közel Komá­romhoz, minden újnak a befoga­dói. Az emberek már kezdték összeszedni magukat, kiheverték a háború ejtette sebeket, és akkor jött a víz. Mert akkor, hatvanöt tavaszán rendkívül sok eső esett. Az árhullám nem vonult el gyor­san, hanem hosszú hónapokig áz­tatta a partokat, gátakat, De mi hozzá voltunk szokva, évente megtörtént, hogy kilépett medré­ből a Duna. Csak a gátszakadás előtt másfél héttel kezdtük komo­lyan venni a magas vízállást. In­tenzív árvízvédelmi munkálatokba kezdtünk. Persze, a lakosság még akkor sem akarta tudomásul venni a leselkedő veszélyt. Én akkor az iskolában tanítottam, és az árvíz- védelmi bizottság tagja voltam. Nyugodtan, a megszokott kerék­vágásban zajlott a falu élete. Csak akkor változott meg minden, ami­kor csütörtökön reggel hátba tá­madott minket a víz. Szerencsére felkészültünk minden eshetőség­re. Életveszélybe senki sem ke­rült, s a legtöbb család ingóságait is kimenekítettük a vízből. A csalá­dokat Alsópéteren (Dolný Peter) helyeztük el családoknál. Július vége felé aztán már vissza lehetett jönni a községbe. Megkezdődött a romeltakarítás, az alacsonyab­ban fekvő helyekről kiszivattyúz­tuk a vizet, és elkezdődhetett az újjáépítés. Óriási társadalmi segít­ség áramlott felénk. A kilátástalan helyzetet hamar eloszlatta az a segítség, amelyet az ország az árvíz sújtotta területnek nyújtott. A biztosító azonnal fizetett, teljes összegben. Sót, akinek nem volt b'ztosítva a háza, az is negyven­ezer korona anyagi támogatást kapott. És kölcsönt vehetett fel bárki, egyszázalékos kamatra. Községünk patronálója aTrenčini, az Uherské Hradišté-i és a Šum- perki járás volt. A három járás minden üzeme, szövetkezete, vál­lalata, gyára segített. Jöttek mun­kások, gépek. Az első egy évben itt nem volt ünnepnap, szabadnap. Dolgozott mindenki. Dolgoztunk mert hittük, hogy ott kell újra foly- tatnuk az életet, ahol abbahagy­tuk. És megérte a rengeteg veszö- dés, küszködés. Mára Izsa gazdag, virágzó köz­ség lett. Azonnal az árvíz után ötmillió koronás beruházással fölépült egy nagyon szép iskola, közel másfél millióért egészség- ügyi központ, majd bevásárlóköz­pont. A trenčíni Jednota fogyasz­tási szövetkezettől ajándékba kaptunk egy élelmiszerüzletet. Ma már három élelmiszerbolt és egy ruhaüzlet van a faluban. És ven­déglátóüzemből is van kettő. Elké­szült a vízvezeték első szakasza, portalanítottunk minden utcát. Fel­épült a ravatalozó, a túzoltószer- tár, s az egész községben üzemel a gázellátás. Ha -mindezt össze­vetjük, 36 millió korona érték jött létre a húsz év alatt. Csak van egy komoly gondunk. Nehézkesen megy az új telkek kiutalása. A fiatalok türelmetle­nek, így aztán elköltöznek. A húsz év alatt háromszáz lakos­sal csökkent a falu lélekszáma. Hiába a szép iskola, nincs gyerek. Alig tudunk évenként megnyitni egy osztályt. Sok víz - kevés víz- Mi itt húsz évvel ezelőtt szinte a semmiből kezdtük. Amit elér­tünk, arra nem csak mi, hanem az egész ország büszke lehet. De ez még nem jelenti azt, hogy elége­dettek vagyunk. Hiszen nincs pél­dául művelődési házunk. Megol­datlan az ivóvízellátás. A kutakból egyre gyorsabban fogy el a víz. Ott tartunk, hogy most már nem a sok víztől, hanem a kevés víztől kell félnünk. Sőt, ami van, az is egészségtelen. Persze, most sincs pánikhangulat, mint ahogy az árvíz, idején sem volt. Nincs, hiszen megoldottunk mi már ennél életbevágóbb problémákat is. Megbirkózunk a mai nehézségek­kel. Ha nyugalomban, békében dolgozhatunk, nem Jesz itt semmi baj. ZOLCZER JÁNOS UJSZÖ 1985. VI. 15.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents