Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-15 / 112. szám, szerda

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1985. május 15. XXXVIII. évfolyam 112. szám Ára 50 fillér Munkára nevelni Vajon a ma iskolája kapcsolatban van-e a mindennapi élettel, lépést tart-e társadalmunk gazdasági-technikai fejlődésével s igazodik-e a termelés követelményeihez? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel gyakran vitáznak a televízióban, cikkeznek a sajtóban. S nem alaptalanul. Hiszen a kérdéskörre nehéz egyértelmű választ adni. Nehéz, holott az utóbbi években okta­tási rendszerünk nagy erőfeszítéseket tett a megalapozottabb, az élethez közelebb álló képzésre. S az elmaradás felszámolását sürgető 1976-os oktatáspolitikai határozat megvalósításának eredményeként előtérbe került a tanulók aktivizálása, foglalkoz­tatása, egyszóval munkára nevelése. A cél, hogy az iskola és a mindennapi élet kapcsolata az eddigieknél is szorosabbá váljék. Igen, igen, de hogyan? A munkára nevelés elsősorban munka által nevelés. Ez az örök érvényű megállapítás azonban nem azt jelenti, hogy a munka önmagában kellő nevelési eredménnyel jár. Hiszen végeztethetünk a gyermekekkel bármilyen fizikai munkát, ettől még nem fogják azt megkedvelni, nem fog kialakulni a munká­hoz való szocialista viszonyuk. S itt Makarenkóra hivatkozha­tunk, aki a következőket mondotta: „A munka a vele párhuzamo­san haladó képzés, politikai és társadalmi nevelés nélkül sem­miféle eredménnyel nem jár, hanem semleges folyamat marad.“ Ezért a pedagógusoknak arra kell törekedniük, hogy a tanítási órákon - nem csupán a munkára nevelés óráin! - aktivizáljanak, mozgósítsanak minden tanulót, felkeltsék érdeklődésüket és alkotó munkára ösztönözzék őket. A fiatalok munkára nevelésé­nek alapvető feltétele tehát aktivitásuk kibontakoztatása. A munkára nevelést, a fizikai munka megszerettetését célozzák az alap- és középiskolai kötelező gyakorlati foglalkozások, a szakköri tevékenység, a gimnáziumokban az új program értelmében bevezetett szakmai képzés épp úgy, mint az építőtá­bor vagy a diákok társadalmi és idénymunkája. Az elmélet és gyakorlat összekapcsolását a szocialista társadalom igényei tették szükségessé, hiszen elképzelhetetlen, hogy társadal­munkban az iskola csak elméleti képzést nyújtson, s elszigete­lődjön az élettől. Minden gyermekben ki kell alakítanunk a szellemi és a fizikai munka végzésének igényét, képességét. A kettő nem választható el egymástól. Sőt. Sok szülő még ma is melléktantárgynak tartja a munkára nevelés óráit. Ezért sem az ebből fakadó munka örömét, sem a jó osztályzatot nem értékelik megfelelően. „Matekból hozz egyest“ - hűtik le sokszor a lelkendező gyereket. Gyakran haragszanak is a gyakorlati foglalkozásokra - a rajzra, énekre, testnevelésre is -, mert ezek esetleg elrontják a különben kitűnő bizonyítványt. Vagy azért, mert véleményük szerint az iskolában kevesebb idő marad a „hasznosabb“ tantárgyak tanítására. Ilyen szemlélet mellett a gyermek sem törekszik, pedig e tan­tárgy a fizikai munka megbecsüléséhez, az önálló alkotó munka öröméhez vezet (és jelentős a kézügyesség fejlesztésében is). Ismét Makarenkót idézhetjük, aki a munkára nevelés szükséges­ségéről és szerepéről ezt írta: „Gyermekeink a dolgozó társada­lom tagjai lesznek, ennélfogva az ö jelentőségük a társadalom­ban, állampolgári értékük kizárólag attól függ majd, mennyire lesznek képesek részt venni a társadalmi munkában, mennyire készülnek fel erre a tevékenységre.“ Mostanában sokat szólunk arról is, milyen fontos feladata az iskolának, hogy munka közben neveljen. A közös feladatok végzése megsokszorozza a gyermek akaraterejét, a közös célok megvalósítása közben jobban megismeri a munkafegyelmet és saját képességeit. A termelőmunka, a jól szervezett gyakorlati foglalkozás - legyen az akár műhely- vagy kerti munka, akár szakköri tevékenység - egészségesen alakíthatja a tanulók értékrendszerét, világszemléletét, szakmákat szerettethet meg velük - megkönnyítve így a pályaválasztást is - és megajándé­kozhatja őket az alkotás örömével. S ezek sem elhanyagolható szempontok. Bár az utóbbi években Szlovákia-szerte sokat javultak a mun­kára nevelés feltételei, hiszen csaknem valamennyi iskolában van tanműhely, ennek ellenére a helyzet nem kielégítő. A tanmű­helyek felszereltsége ugyanis nem felel meg a követelmények­nek. Fontos ezért, hogy az iskolák még jobban bővítsék a kap­csolatot a környék üzemeivel, vállalataival, a szocialista brigá­dokkal. Különösen hasznos ez a gimnáziumok esetében, hiszen a szakmai képzés - a műszaki, mezőgazdasági, agrotechnikai, számítástechnikai, gazdasági és szervezési alapismeretek taní­tása s a diákok nélkülözhetetlen manuális készségének kialakí­tása - során komoly segítséget várhatnak tőlük. Nem csak gépeket és különféle szerszámokat, hanem nyersanyagokat és kaphatnak. A felnőtt dolgozók hasznos tanácsokkal láthatják el a munkára nevelés oktatóit, elvégezhetik a gépek és egyéb berendezések karbantartását, segíthenek a szakköri tevékeny­ség irányításában, sőt, magukra vállalhatják a diákok szakmai felkészítését. A fiatalok pedig az üzemet, gyárat felkeresve megismerhetnek egy-egy szakmát, foglalkozási ágat. Az iskolák csak így kerülhetnek közelebb az élő valósághoz. Mint a nevelés minden területén, a munkára nevelésben is elsőrendű a példamutatás szerepe. Azok a felnőttek: szülők és nevelők, fizikai és szellemi dolgozók, akik kötődésüket a szocia­lista társadalomhoz nem felelősségteljes munkavégzéssel bizo­nyítják, hanem csupán kijelentésekkel, prédikációkkal vagy magyarázatokkal, szavaik - legyenek bármily ékesek-a fiatalok előtt előbb-utóbb elvesztik hitelüket. TÖLGYESSY MÁRIA Budapest A Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek tanácskozása (ČSTK) - Budapesten a Varsói Szerződés aláírá­sának 30. évfordulója alkalmából tegnap tanácsko­zást tartottak a Varsói Szerződés tagállamainak par­lamenti képviselői. A találkozón az alábbi küldöttségek vettek részt:- a CSSZSZK küldöttsége Alois Indrának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a Szövetségi Gyű­lés elnökének a vezetésével;- a BNK küldöttsége Sztanko Todorovnak, a BKP KB PB tagjának, a Népi Gyűlés elnökének a vezeté­sével r- az MNK küldöttsége Sarlós Istvánnak, az MSZMP KB PB tagjának, az Országgyűlés elnökének a vezetésével,- az NDK küldöttsége Gerald Göttingnek, az NDK Államtanácsa és a Népi Gyűlés alelnökének a veze­tésével,- a Lengyel Népköztársaság küldöttsége Stanis- law Gucwának, a szejm elnökének a vezetésével,- az RSZK küldöttsége Nicolae Giosannak, a Nagy Nemzetgyűlés elnökének a vezetésével,- a Szovjetunió delegációja az SZKP KB két tagjá­nak: Lev Tolkunovnak, a Legfelsőbb Tanács Szö­vetségi Tanácsa elnökének és Avguszt Vossznak, a Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanácsa elnöké­nek a vezetésével. A tanácskozást Sarlós István, az MSZMP KB PB tagja, az MNK Országgyűlésének az elnöke nyitotta meg. Az összejövetelen beszédet mondott Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés küldöttségének a vezetője is. Alois Indra elvtárs beszéde Találkozóinknak már jó hagyo­mánya van, szövetséges országa­ink sokoldalú együttműködésének elválaszthatatlan részévé váltak. Közösen elfogadott dokumentu­maink kifejezik népeink elszántsá­gát, hogy megvédik a szocializ­must és a békét, aktivan részt vállalnak az egész világ népei közti együttműködésben és meg­értésben. Véleményünk szerint ez kommunista pártjaink külpolitikájá­nak hasznos támogatása. Ezért a csehszlovák küldöttség köszö­netét mond a magyar elvtársak- • nak, hogy kezdeményezték mos­tani találkozónk összehívását és azt példásan megszervezték. A testvéri országok népeivel és a világ valamennyi haladó erőivel együtt a múlt héten Csehszlovákia népe is megünnepelte a náci Né­metország vereségének és ha­zánk felszabadításának 40. évfor­Együttes ülést tartanak a Szövetségi Gyűlés kamarái (ČSTK) - A Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának és Nemzetek Kamarájának Elnöksége úgy dön­tött, hogy a Szövetségi Gyűlés tanácskozási rendjéről szóló tör­vény értelmében május 29-re összehívja a két kamara együttes ülését. A képviselők megtárgyal­ják azt a kormányjavaslatot, amellyel jóváhagyás végett a Szö­vetségi Gyűlés elé terjesztik a ba­rátsági, együttműködési és köl­csönös segítségnyújtási szerző­dés érvényességének meghosz- szabbitásáról április 26-án Varsó­ban aláírt jegyzőkönyvet. A csehszlovák-vietnami kapcsolatokról (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában fogadta Vo Van Kietet, a Vietnami Szocialista Köztársa­ság Minisztertanácsának elnökhe­lyettesét, az Állami Tervbizottság elnökét, aki látogatáson tartózko­dik hazánkban. A találkozón Ľubomír Štrougal kiemelte, hogy a csehszlovák­vietnami kapcsolatok sikeresen fejlődnek, s az árucsere is dinami­kusan fejlődött. Ezzel kapcsolat­ban hangsúlyozta, hogy az eddigi együttműködésen túlmenően szükséges, és mindkét ország ér­dekeit szolgálja a gazdasági és tudományos-műszaki együttmű­ködés. Biztosította vendégét arról, hogy Csehszlovákia a jövőben is támogatja a legfontosabb népgaz­dasági ágazatokban dolgozó viet­nami szakemberek képzését. dulóját. Újfent értékeltük a Szov­jetunió, népe és a Vörös Hadsereg döntő szerepét az emberiség megmentésében a fasiszta pestis­től. A történelem meghamisítására és a Szovjetunió második világhá­borúban játszott szerepének csök­kentésére irányuló próbálkozások az antikommunizmus és az anti- szovjetizmus felkorbácsolásában gyökereznek. A világ közvélemé­nyének félrevezetésére szolgál­nak, igazolniuk kellene a legag- resszivebb imperialista körök ve­szélyes politikáját és megtörni (Folytatás a 3. oldalon) Szövetség a béke és a szocializmus nevében Ünnepi gyűlés Moszkvában • Konsztantyin Ruszakov beszéde (ČSTK) - A moszkvai Nagy Színházban tegnap ünnepi gyű­lést tartottak a moszkvai dolgozók és a szovjet fegyveres erők képvi­selői a Varsói Szerződés megala­kulásának 30. évfordulója alkal­mából. Az elnöki emelvényen helyet foglaltak Gejdar Alijev, Vaszilij Kuznyecov, Szergej Szokolov, Konsztantyin Ruszakov, továb­bá Jakov Rjabov, a miniszter- tanács alelnöke, Szergej Ahro- mejev marsall, a fegyveres erők vezérkari alelnöke, a honvédelmi miniszter első helyettese, Viktor Kulikov marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének első helyettese, a Varsói Szerződés tagállamai egyesitett fegyveres erőinek főparancsnoka, Alekszej Jepisev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg politikai főcso­portfőnöke és a Szovjetunió hadi­tengerészetének főparancsnoka. Jelen voltak a CSSZSZK, a BNK, az MNK, az NDK, a Len­gyel Népköztársaság és az RSZK Szovjetunióban akkreditált képvi­seleti hivatalainak vezetői, az egyesített fegyveres erők főpa­rancsnokának helyettesei. Szövetség a béke és a szocializmus nevében címmel Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára mondott beszédet. Hangsúlyozta a Varsói Szerző­dés 30. évfordulójának jelentő­ségét és rámutatott, hogy a szov­jet nép az alkotó munka, a haza erősítéséről való igényes gondos­kodás, valamint a szocialista álla­mokhoz fűződő kötelékek megszi­lárdításának légkörében készül az SZKP XXVII. kongresszusára. A Központi Bizottság áprilisi ülése meghatározta a kongresszus előtti tevékenység kulcsfontosságú irá­nyait. Határozatai azt szorgalmaz­zák, hogy még erélyesebben és aktívabban megvalósuljon a lenini irányvonal a bel- és külpolitikában - az építés és a béke irányvonala. (Folytatás a 2. oldalon) Szovjet-amerikai külügyminiszteri tárgyalások Bécsben Bohuslav Chňoupek az osztrák fővárosban • Andrej Gromiko nyilatkozata (ČSTK) - Ma harminc esztendeje annak, hogy a szovjet, az amerikai, a brit és a francia külügyminiszter aláírta azt az okmányt, amely megszüntette Ausztria háború utáni négyhatalmi megszállását, s az örökös semlegességet vállaló osztrák állam ismét önálló, független lett. Az államszerződés aláírásának évfordulójára Ausztria meghívta az egykori aláíró országok és a szomszédos államok külügyminisztereit. Az ünnepségek idejére Bécs Európa diplomáciai fővárosává vált: a külügy­miniszterek két és többoldalú találkozói alkalmat adnak igen fontos politikai tárgyalásokra is. Az ünnepségekre tegnap Bécs- be érkezett Bohuslav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter Megérkezése után pozitívan érté­kelte az osztrák kormánynak azt a kezdeményezését, hogy a jubi­leumi megemlékezésre meghívta az aláíró államok és a szomszé­dos országok külügyminisztereit. A csehszlovák külügyminiszter kijelentette, bécsi tartózkodását kihasználva eszmecseréket folytat a legfelsőbb osztrák vezetőkkel és a jelenlévő külügyminiszterekkel a kétoldalú kapcsolatokról, vala­mint a nemzetközi helyzetről. Bohuslav Chiíoupeket tegnap délután fogadta Rudolf Kirchschläftger osztrák államfő. Tegnap érkezett Bécsbe And­rej Gromiko az SZKP KB PB tagja, a szovjet minisztertanács el­ső alelnöke, külügyminiszter is. A schwechati repülőtéren a szovjet vendéget Fred Sino- watz osztrák szövetségi kancellár, Leopold Gratz külügyminiszter és további hivatalos személyiségek fogadták. Andrej Gromiko megérkezése után a következő nyilatkozatot tette: Megelégedéssel fogadtuk az osztrák kormány meghívását, hogy vegyünk részt a független és demokratikus Ausztria felújításáról szóló államszerződés 30. évfordu- (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents