Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1985-05-14 / 111. szám, kedd
Tartományi választások az NSZK-ban Elsöprő SPD-gyözelem Észak-Rajna-Vesztfáliában (ČSTK) - Az NSZK legnépesebb tartományában, Észak-Raj- na-Vesztfáliában vasárnap megtartott választások a szociáldemokraták átütő sikerét hozták. A DPA hírügynökség nyilvánosságra hozta a végeredményt, miszerint az SPD a szavazatok 52,1 százalékát szerezte meg, vagyis 3,7 százalékkal többet, mint öt évvel ezelőtt. A tartományi kormány vezetője továbbra is Johannes Rau marad a következő öt évre. A kereszténydemokraták (CDU) az 1980-as szereplésükhöz viszonyítva jelentősen visszaestek, 6,7 százalékkal kevesebb szavazatot kaptak, mint akkor és a voksoknak csak 36,5 százalékát szerezték meg. A szabaddemokraták (FDP) bekerültek a helyi törvényhozásba, mivel az elért 6 százalékkal túllépték azt az 5 százalékos haSALVADOR A partizánok ellenjavaslata (ČSTK) - Gregorio Rosa Chavez San Salvador-i püspök vasárnap közölte, közvetítésével a partizánszervezetek a hét végén eljuttatták a kormányhoz ellenjavaslatukat a két fél közti előzetes tárgyalásokra vonatkozóan. A püspök elmondta, a napokban várja a kormány válaszát. Hozzáfűzte, nem létezik semmilyen megállapodás a kormány képviselői és a partizánok közti előzetes „magánjellegű“ megbeszélésekről. Jósé Napoleon Duarte államfő má- |us 8-án közölte, a partizánok elfogadták javaslatát, hogy a múlt év végén kezdett párbeszéd harmadik fordulója előtt Salvador határain túl magánjellegű találkozót tartanak. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabaditási Front és a Forradalmi Demokratikus Front képviselői azonban azzal vádolták az elnököt, hogy hasonló felelőtlen kijelentésekkel akadályozza a párbeszédet. tárt, amely szükséges ahhoz, hogy képviselőket küldhessenek a tartomány parlamentjébe. A zöldek pártjának viszont ez nem sikerült, mivel a választóknak mindössze 4,6 százaléka szavazott képviselőikre. Végeredményben az SPD 125, a CDU 88, az FDP pedig 14 képviselőt küldhet a parlamentbe. A választásokat követő elemzések megegyeznek abban, hogy a CDU példátlan vereséget szenvedett. Viszont az eddig is kormányon levő SPD megerősödve került ki a küzdelemből és abszolút többséggel bír. Mivel az NSZK legnagyobb tartományáról van szó, ahol a szavazásra jogosultak egyharmada él, az észak-rajna- vesztfáliai eredmények nemcsak az ottani, hanem az országos politikai hangulatot is tükrözik. A tömeges méreteket öltő munkanélküliség, a szociális kiadások csökkentése, a nyugdíjasok súlyos helyzete - mindez hozzájárul a jelenlegi CDU-CSU/FDP bonni kormánykoalíció iránti bizalom fokozatos csökkenéséhez. Nem utolsósorban az is, hogy az NSZK külpolitikája egyre inkább az Egyesült Államok érdekeit szolgálja ki. Nemzetközi szakszervezeti konferencia Ulánbátorban (ČSTK) - Ulánbátorban tegnap nemzetközi szakszervezeti tanácskozás kezdődött, melynek témája: az ázsiai és óceániai térség országai miként járulhatnak hozzá a béke megőrzéséért, az országok közötti együttműködés bővítéséért folyó küzdelemhez. A kétnapos tanácskozáson Ázsia és Európa 26 országából, valamint Ausztráliából 35 nemzeti, regionális és nemzetközi szervezet képviselteti magát. Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál Elnökségének elnöke a résztvevőkhöz intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy az imperialista és militarista erők hibájából Ázsia változatlanul feszültséggócnak számit. A Rea- gan-kormányzatnak a nukleáris háborúra tett előkészületei, a térség néhány országának militarizá- lását célzó szándékai és az agresszív katonai tömbök létezése súlyos veszélyt jelent nemcsak az ázsiai, de a világbékére is. Ezért a nemzetközi helyzet megjavításának az alapját azok az indítványok kell, hogy jelentsék, amelyeket bolygónk békeszerető érői terjesztettek elő, szögezi le az üzenet. Ünnepi készülődés az osztrák fővárosban (ČSTK) - Az osztrák főváros a napokban számos fontos nemzetközi tárgyalás és találkozó színhelye lesz. Bécsbe érkeznek a négy nagyhatalom - a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Franciaország - külügyminiszterei és több más ország küldöttségei is az osztrák államszerződés aláírása 30. évfordulójának ünnepségeire. A legnagyobb figyelem - úgy Bécsben, mint az egész világon A nicaraguai lakosság támogatja a kormányintézkedéseket Tovább tart az amerikai embargó miatti tiltakozás (ČSTK) - Nicaragua a forradalmi folyamat megszilárdításával válaszolt az ellene elrendelt amerikai kereskedelmi embargóra. Ezt hangsúlyozta Tomás Borge nicaraguai belügyminiszter Managuá- ban az orvosokkal és egészség- ügyi dolgozókkal való találkozóján. Rámutatott, az amerikai döntés rendkívül negatívan hatott a nicaraguai egészségügyre és arra szólította fel az ágazat dolgozóit, hogy minden eszközzel próbálják leküzdeni a felmerülő nehézségeket. Hozzáfűzte: az ország dolgozói támogatják a termelés fokozására, valamint a pénzügyi-gazdasági válság áthidalására hozott kormányintézkedéseket. Egy másik nicaraguai politikus, Jaime Wheelock mezőgazdasági és földreformügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai titkosszolgálat a nicaraguai mezőgazdasági termelők félrevezetése céljából kampányt kezdett és kárt próbált tenni a terményekben. Szintén nicaraguai hír, hogy az országban a múlt hét végétől engedélyezték a pénzbeváltó helyeken devizák szabad eladását és vételét. Az intézkedésnek az a célja, hogy elejét vegyék a feketepiaci devizaspekulációknak. A Nicaragua ellen meghirdetett amerikai embergót a napokban újabb politikusok és testületek marasztalták el. Az argentin képviselőház támogatásáról biztosította Nicaraguát az amerikai agresszió elleni harcában. A Karibi Közös Piacba tömörült 13, a brit nyelvterülethez tartozó térségbeli ország bírálta az Egyesült Államok gazdasági szankcióit és azok visszavonását sürgette. Mexikói és USA-beli törvényhozók querreta- rui találkozójukon rámutattak a Nicaragua elleni embargó kedvezőtlen hatására, amelyek hátráltatják a Contadora-csoportnak a helyzet békés rendezését célzó törekvéseit. A portugál kormányfő a Newsweek magazinnak adott nyilatkozatában szintén így vélekedett. Mário Soares hozzáfűzte, hogy az amerikai szankciók végsősoron lehetetlenné is tehetik a békés megoldást.- Andrej Gromiko szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter tervezett megbeszéléseire összpontosul. A tárgyalásokra kedden délután felváltva kerül sor a két ország nagykövetségén. A miniszterek várhatóan a nemzetközi helyzet időszerű és elvi problémáit, valamint a két ország közti kapcsolatokat vitatják meg. Május 15-én, az osztrák állam- szerződés aláírása évfordulójának napján a miniszterek részt vesznek a kormány ünnepi ülésén és azon az ünnepségen, amelyet a Belvedere kastélyban rendeznek, ahol 30 évvel ezelőtt az államszerződést aláírták. Ebből az alkalomból beszédet mond a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminisztere, valamint Fred Sinowatz osztrák kancellár. Shultz-Husszein találkozó (ČSTK) - George Shultz amerikai külügyminiszter vasárnap a jordániai Akaba városban találkozott Husszein királlyal. Shultz - aki előzőleg Izraelben és Egyiptomban járt - arról próbálta meggyőzni a jordán uralkodót, hogy diplomáciai missziójának fő célja a „közel-keleti problémák megoldása". Kommentátorok a Shultz-Husz- szein találkozóval kapcsolatban azonban úgy vélik, hogy az amerikai külügyminiszter semmivel sem járult hozzá a problémák megoldásához és jelentősebb diplomáciai sikert sem ért el. Shultz Akabában hangsúlyozta, az USA és Izrael számára a Palesztinái Felszabaditási Szervezet mint tárgyalópartner elfogadhatatlan. Ezzel megerősítette, hogy az USA nem kívánja a közel-keleti válság valódi és igazságos megoldását, s ezt irreális feltételek támasztásával halogatja. A jugoszláv társadalom problémáinak megoldásáért POLITIKA: ÚJ szú 1985. V. 14. (ČSTK) - A Politika belgrádi napilap tegnap közölte Dobrosz- lav Csulafics belügyi szövetségi titkár (belügyminiszter) interjúját. Csulafics bevezetőben hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia hazai és külföldi ellenségei az alkotmányos rend megbontására akarják kihasználni az ország jelenlegi gazdasági és más problémáit. Fokozódó aktivizálódásukkal a jugoszláv társadalom csak úgy tud sikeresen szembeszállni, ha a kommunisták és a többi haladó erő egyesíti eszmer-politikai álláspontját. Aktívabbaknak és következetesebbeknek kell lennünk a szocialista önigazgatási rendszer kiépítésében és a hiányosságok felszámolásában - hangsúlyozta. Igaz, a magas infláció és az eladósodás, a reálbérek és az életszínvonal már három éve tartó csökkenése, a milliós munkanélküliség, a mélyülő szociális ellentétek és a JKSZ munkájában tapasztalható hiányosságok okozta problémák éltető talajjá lettek azok számára, akik a nacionalizmus és a kleronacionalizmus poziciójából támadják a szocialista forradalom alapjait Jugoszláviában. A nacionalista megnyilvánulások nemcsak a gazdaságban, hanem a kultúrában, a hírközlő eszközökben, az oktatásban és a sportban is szaporodnak. A reakciós egyházi körök is pozíciójuk politizálására törekednek. Nem szabad megengednünk ezeknek az irányzatoknak a kibontakozását - mondotta Csulafics, majd megállapította, hogy Jugoszláviában léteznek di- verzáns és terrorista csoportok, amelyeket gyakorta fűz kapcsolat az ellenséges nyugati fasiszta vagy usztasa emigrációhoz. Az utóbbi években a biztonsági szervek több száz kilogramm különböző robbanóanyagot és sok fegyvert koboztak el. Ezzel összefüggésben ugyancsak megemlítette, hogy Jugoszlávia állandóan az idegen hírszerző szolgálatok tevékenységének célpontja, s az elmúlt két év során több mint 50 ügynököt lepleztek le. Kiugrás? P ekingben és Washingtonban is rosszallással fogadták Norodom Szihanuk hercegnek azt a minapi bejelentését, hogy távozni kíván a kambodzsai ellenforradalmi „koalíció“ éléről. Vajúdtak a hegyek és egeret szültek - irtuk 1982-ben, amikor az USA és Kína hathatós bábáskodásával a népi Kambodzsa kormányával szemben álló három fő ellenzéki csoportosulásból összetákolták az úgynevezett demokratikus Kambodzsa koalíciós kormányát. E „koalíció“ egyik legjellemzőbb vonása ugyanis az, hogy a partnerek egymást legalább annyira gyűlölik, mint a jelenlegi törvényes kambodzsai kormányt. A hármas szövetség élére azért állították Szihanuk herceget, a volt államfőt, hogy az ő - az utóbbi években saját maga által alaposan lejáratott - tekintélyével próbálják elfogadhatóra lakkozni a „koalíciót“. E szövetség legfőbb erejének (katonailag) a vörös khmerek, Pol Pót és Khieu Samphan fegyveresei számítanak, akik pár éves uralmuk idején több mint hárommillió embert gyilkoltak le Kambodzsában. A Vörös Khmer bukása után fegyveres csoportjai a thaiföldi-kambodzsai határvidék dzsungeleiben húzódtak meg, s Thaiföldön keresztül az USA-tól és Kínától kapták a fegyvert, ellátmányt. A „koalíció“ második tagja Son Sann egykori miniszterelnök ,,Nemzeti Frontja“. Az ó fegyveresei kétfrontos küzdelmet folytattak: egyrészt a határ menti békés kambodzsai falvak ellen, másrészt pedig gyakran összecsaptak a vörös khmerekkel is. Son Sann fegyvereseinek számát hozzávetőleg 20 ezerre becsülik, a vörös khmerek 30-35 ezer fegyveresével szemben. A szövetség harmadik tagja maga Szihanuk. Katonailag ö a leggyengébb, a becslések szerint 5-6 ezer fegyveresnek parancsol. Neki a már említett „tekintélyét“, nemzetközi diplomáciai tapasztalatait kellett a közösbe „bedobnia“. Presztízsének egyébként éppen az ártott a legjobban, hogy hajlandó volt koalícióra lépni a vörös khmerekkel, akiket korábban ő nevezett népe gyilkosainak. Sőt az idén márciusban Ausztráliában és Új-Zélandon is gyilkosoknak nevezte Pol Poté- kat, akik egyébként öt gyermekét és tizenöt unokáját ölték meg. Szihanuk kiugrási kísérletének megértéséhez az elmúlt hónapok négy rendkívül fontos mozzanatára kell felhívni a figyelmet: 1.a kambodzsai népi erők és a vietnami önkéntes csapatok novemberifebruári offenzívájának sikere; 2. Vietnam és Kambodzsa diplomáciai sikerei; 3. Hun Sen kambodzsai kormányfő és külügyminiszter március 12-én ismertetett hatpontos javaslata; 4. az április elején megkezdett újabb - 1983 óta immár negyedik - részleges vietnami csapatkivonás. A múlt év novemberében a kambodzsai népi hadsereg és a vietnami önkéntes alakulatok először a polpotista vörös khmerek ellen indítottak átfogó támadást a határtérségben, elfoglalták előretolt állásaikat. Súlyos csapásokat mértek rájuk, így jó ideig nem kell számítani arra, hogy újabb betöréseket kísérelnek meg Kambodzsába. Ezt követően januárban és februárban Son Sann fegyvereseire is hasonló csapást mértek. A hadművelet harmadik szakaszában a Sziha- nuk-fegyveresek felgöngyölítése volt a cél. Az indokinai országok - Vietnam, Kambodzsa és Laosz - már számos javaslatot tettek az úgynevezett kambodzsai kérdés békés rendezésére, mindannyiszor követelték a Kambodzsát fenyegető külső fegyveres támadás veszélyének megszüntetését. Ezenfelül egy demilitarizált övezet létrehozását is javasolták a határvidéken. Javaslataik nem találtak az érintetteknél meghallgatásra. Most fegyveres erővel tisztították meg a határvidéket, s a katonai sikerek újabb politikai kezdeményezést is lehetővé tettek. A hatpontos javaslat lényege a következő: 1. Az újabb népirtás veszélyének elkerülése végett Pol Potékat bármiféle rendezésből ki kell zárni. 2. E fenyegetés megszűnése után lehetőség nyílik a vietnami önkéntesek teljes kivonására Kambodzsából. 3. Meg kell teremteni a kambodzsai nemzeti egységet és nemzetközi ellenőrzéssel szabad választásokat tartani Kambodzsában. L átható tehát, az első három pont a rendezés belső feltételeit sorolja fel. Ezek közül is a legalapvetőbb Pol Poték kizárása, akik annak idején haláltáborrá változtatták az országot. Nevüket a kambodzsai nép ma is gyűlölettel emlegeti. Pol Pót rendszerét, a hárommillió ember legyilkolását akkoriban a Nyugat is elítélte. S éppen a tőkés országok kormányainak magatartására jellemző paradoxon az, hogy miután a vörös khmereket megdöntötték, hirtelen azokkal fordultak szembe, akik eltávolították őket. Annak ürügyén, hogy ehhez a kambodzsai nép vietnami segítséget vett igénybe. Az USA és szövetségesei most Pol Pót képviselőjét támogatják az ENSZ-ben. önkéntelenül felmerül a kérdés: számukra jobb volna, ha tovább folytatódik a népirtás Kambodzsában? Hír- magyarázók tehát az első három pontot értékelve azt emelik ki, hogy a javaslat kategorikusan csak Pol Potékat zárja ki a rendezésből, nem zárkózik el a másik kettő, a Son Sann és a Szihanuk- féle csoporttal való valamilyen korlátozott együttműködéstől. Kimondja ugyanis a nemzetközi ellenőrzés mellett tartandó szabad választásokat, azaz az ország népére bízza ez ügyben a végleges döntést. 4. Délkelet-Ázsiában meg kell valósítani a békés egymás mellett élést, kizárni, hogy egy állam területét bármely más állam elleni támadásra használják ki. 5. Meg kell valósítani a be nem avatkozás elvét. 6. A megállapodások betartását nemzetközileg kell garantálni. Ez a három pont a rendezés nemzetközi feltételeit tartalmazza. A 4. pont nyílt felhívás Thaiföld felé: ne engedje meg, hogy területén az ellenséges csoportok bázisokat létesítsenek. Figyelembe véve a novemberi-februári katonai offenzíva sikerét, nyilvánvaló, hogy a törvényes kambodzsai kormánynak egyelőre nem kell tartania az újabb fegyveres betörésektől. Csak abban az esetben, ha ezek a csoportok ismét külföldi segítséget kapnak. Egyébként a sikeres téli hadműveletek tették lehetővé azt is, hogy ismét újabb vietnami kontingenseket - összesen 15 ezer katonát - vonjanak ki Kambodzsából. Amint a hatodik pont kimondja: nemzetközileg garantálni kell, hogy megszűnik az ország elleni külső fenyegetés, a kínai és amerikai beavatkozás Kambodzsa belügyeibe. Csak ez tenné lehetővé, hogy minden vietnami katonát kivonjanak. Ezekről a kérdésekről tárgyalt a hanoi vezetőkkel az ENSZ főtitkára, š márciusban William Hayden ausztrál külügyminiszter is felkereste Thaiföldet, Szingapúrt, Malaysiát, Laoszt és Vietnamot - azzal a céllal, hogy a kambodzsai kérdés megoldásában közvetítsen. Ugyancsak márciusban tárgyalt Vietnamban Mochtar Kusu- maatmadja, Indonézia (az ASEAN legmérsékeltebb tagállama) külügyminisztere. Az ausztrál külügyminiszter Vietnamban Hun Sen kambodzsai kormányfővel is tárgyalt. Mindez az indokínai országok fokozott diplomáciai aktivitását jelzi. N em hagyható figyelmen kívül Peking és Washington reagálása. A polpotista fegyveresek szétverésének hírére Kína márciusban nagyszabású csapatösszevonásokat hajtott végre a vietnami határ mentén. A Fehér Ház pedig a Thaiföldnek szánt katonai segély növelését tervezi. Bárhonnan is nézzük: Peking és Washington szava sokat nyom a latban a rendezést illetően. Az ő lépéseik pedig nem a délkelet-ázsiai béke és biztonság megteremtését segítik elő. MALINAK ISTVÁN