Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-07 / 106. szám, kedd

LIGAKOMMENTARUNK A Lokomotíva példát mutatott Mindig azt állították, hogy olyan a labdarúgó-válogatott teljesít­ménye, amilyen a bajnokság. A két hétig tartó pontszünetben két mérkőzésen szerepelt az országos tizenegy, és szinte egyformán szégyenletes a máltai döntetlen, meg az idehaza a nyugatnémet együttestől elszenvedett súlyos vereség. A válogatottban három fővárosi csapat labdarúgói kaptak helyet, és előzőleg nem is volt vita tárgya, vajon másokra is eshetne-e Masopust főedző válasz­tása. A súlyos vereség után sem arról értesültünk, hogy a június 5- én Stockholmban sorra kerülő Svédország - Csehszlovákia VB- selejtezőn a mi részünkről esetleg más futballisták szereplését veszi számításba a hazai szakvezetés. Az előző megállapítások után a felújúló ligaküzdelmek 23. fordu­lójában elsősorban a válogatottba játékosokat adó együttesek telje­sítményét kísértük figyelemmel. Kissé arra vártunk, hogy talán ha­marosan okulnak az alapos meg- leckéztetésből. A legkellemetle­nebb meglepetéssel az éllovas, a már csaknem biztos bajnoknak tekinthető Bohemians szolgált. Válogatott játékosai sem tudták elfogadhatóvá tenni teljesítmé­nyét. Maga Pospíchal mester is a szinte tőle megszokott magya­rázkodással, ám ennek új változa­tával jelentkezett: ,, Veszthet ugyan a csapat, de szomorú tény, hogy a Lokomotíva együttese játé­kosságban és erőnlétben is felül­múlta a mieinket. Vereségünk megérdemelt, még nagyobb ará­nyú is lehetett volna.“ Balsiker a Sparta olomouci gól nélküli döntetlenje azután, hogy a. házigazda újonc keretében nem kevesebb, mint kilenc játékos sé­rült, úgyhogy egységes együttest nem is tudott pályára küldeni az edző. Ö maga az olomouci csapat tavaszi leggyengébb teljesítmé­nyének minősítette együttese játé­kát. Jellemző, hogy Táborský, a Sparta edzője is csak védőit dicsérte. Tömény unalom jellemezte az előrehozott mérkőzések egyikét, a Dukla Praha - Vítkovice talál­kozót, amelyről a hírszolgálati iro­da munkatársa azt jelentette, hogy a Dukla játékosai számára szinte közömbösnek látszott, ami a pá­lyán történik. Idáig jutottunk az úgynevezett támadójáték szorgalmazásával. A három nagycsapat egyike sem rúgott gólt, pedig kettő odahaza játszott. Velük ellentétben élt a le­hetőséggel a Baník Ostrava, amelynek még átlagos teljesít­mény is elég volt az idegenben változatlanul veszélytelen Slovan legyőzéséhez. A pályán történte­ket korántsem fejezi ki hűen a gól­arány. Ha föltétien dicséretről lehet szó, akkor csak a Lokomotíva esetében. A kassai (Košice) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • A lengyel labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában: Zabrze - Sosnowiec 0:0, Walbrzych - Gdyna 4:0, Katowice - Poznan 1:1, Gdansk - Krakkó 2:0, Légia - Radom 2:0, Lublin - Szczecin 2:0, Wroclaw - LKS Lodz 1:3, Widzew Lodz - Chorzow 1:0. Az élcsoport: Zabrze 32, Widzew Lodz 31, Légia 30 pont. • Irak - Katar 2:1 (1:1) - a labdarú- gó-VB ázsiai csoportjának selejtező­jében. • Brazília labdarúgó-válogatottja Salvador de Bahiában barátságos mérkőzésen 2:1 (1:1) arányban győ­zött Argentína csapata ellen. Góllövök. Careca, Alemao, ill. Burruchaga. • Rudolf Stanček lesz a Slávia SVŠT Bratislava férfi kosárlabdacsa­patának edzője az új idényben. tippelek ;zö ’. 7. 19. fogadóhét Labdarúgó CSNL 1. Česká Lipa - Xaverov (az őszi eredmény 0:3). A vendégcsapat for­mája állandósultabbnak látszik. Tip­pünk: 0, 2. 2. Teplice - Gottwaldov (2:0). Ott­honában két pontra számíthat az exli- gás együttes. Tippünk: 1. 3. Poruba - Trinec (0:4). A kiesési szakadék szélén áll a vendéglátó együttes, s ezért veszélyes. Tippünk: 1, 0. 4. LIAZ Jablonec - České Budéjo­vice (1:4). Döntetlen színezetű találko­zó. Tippünk: 0, 2 5 Osti nad Laben - Zbrojovka Brno (0:1). A sereghajtó a táblázat első helyezettjétől legalább egy pontot szeretne elvenni. Tippünk: 0, 2. Labdarúgó SZNL 6. Trenčín - Trebišov (0:0). Égető­en szüksége van a trenčíni csapatnak az újabb pontokra. Tippünk: 1. 7 Senica - Plastika Nitra (1:2). Döntetlenhez közeli eredmény várha­tó. Tippünk: 0, 1. 8 Sp. Nová Ves - Púchov (3:4). A pálya előnye egyúttal esélyt is jelent. Tippünk: 1, 0. 9 Poprad - DAC (0:2). Nagyon ,küzdelmesnek Ígérkező mérkőzés, a döntetlent talán mindkét fél elfogad­ná. Tippünk: 0, 1. 10 Dubnica - Michalovce (1:6). Inkább a hazai csapatot favorizálják. Tippünk: 1. Angol labdarúgó-liga 11. Nottingham Forest (8) - Ever- ton (1). Az eredmény döntetlenhez közeli lehet. Tippünk: 0, 2. 12. Queen’s Park Rangers (15) - Manchester United (2). A szakértők inkább a hazai csapatban bíznak. Tip­pünk: 1, 0. 13 Tottenham Hotspur (3) - Wat­ford (11). Angliában gyakori a döntet­len. Most sem jelentene túl nagy meg­lepetést. Tippünk: 0, 1. • • • A kitöltött tippszelvényt legkésőbb ma és szerdán fogadják el a sportfoga­dási irodák. • A Szófia Nagydíjáért rendezett nemzetközi férfi kosárlabdatornán a Szovjetunió 108:102 arányban le­győzte Jugoszláviát és ezzel ő lett a torna győztese. Csehszlovákia Ju­goszlávia mögött a harmadik helyen végzett. • Guatemala - Kanada 1:1 (1:1)- a labdarúgó-VB észak- és közép­amerikai selejtező csoportjának mér­kőzésén. Góllövők: Perez, ill. Mitchell. A találkozót Guatemalában 40 000 né­ző tekintette meg. • Románia rögbi-válogatottja Bir- ladban az A-csoportos Európa-bajnok- ságon 30:3 (4:3) arányban legyőzte Tunéziát. • A kolumbiai nemzetközi atlétikai verseny eredményeiből - kalapács: Logan 77,24, 110 m gát: Kingdom 13,38, McCoy 13,56, Roby (amerikai­ak) 13,61. • A pittsburghi maratón eredmé­nyei - férfiak: - 1. Martin (amerikai) 2:12:57, 2. Gonzales (Puerto Rico-i) 2:13:07, 3. Ouhbib (marokkói) 2:17:14. Nők: 1. Martin (ausztrál) 2:31:54, 2. Foglio (olasz) 2:32:06, 3. Isaphording (amerikai) 2:33:34 óra. Nevezés a Békeversenyre (ČSTK) - A Csehszlovák Ke­rékpáros Szövetség elnöksége tegnap kijelölte az idei Békeverse­nyen induló csapatunkat. Az együttes kapitánya Michal Klasa, tagjai Milan Jurčo, Roman Kreu- ziger, Anton Novosad, Jiŕí Ško­da és Vladimír Vávra. Tartalékok: Ladislav Ferebauer és Ľubomír Burda. Időközben az NDK és a Szov­jetunió is közzétette csapatának névsorát. A Szovjetuniót Jurij Kasirin, Pjotr Ugriumov, Riko Suun, Alekszandr Zinovjev, Vik­tor Klimov és Vaszilij Zsdanov, az NDK-t Uwe Raab, Olaf Lud­wig, Thomas Barth, Dan Radtke, Falk Boden és Uwe Ampler kép­viselik. 21 országból 58 tornász (ČSTK) - A hét végén Helsinki lesz a színhelye a női torna Euró- pa-bajnokságnak. A hírügynöksé­gi jelentések szerint rekordneve­zés érkezett: 21 országból 58 tor­nász. Az első csapatok már meg­érkeztek a színhelyre, a továbbiak jötte a stockholmi repülőtéri sztrájk miatt késik. A csehszlovák lányok- Ŕíčná, Pitlovičová, Dŕevjaná és Poloková - egy nappal tovább maradtak a nymburki edzőtábor­ban s csak ma indultak útnak. Helsinkiben a világbajnokságtól eltérően csak az összetett ver­senyben és a szerenkénti döntők­ben osztanak érmeket, a műsorból hiányzik a csapatok vetélkedője. együttes nem a nagy nevek csa­pata, de a küzdésre kész játéko­sok okultak a válogatott (inkább az azzal csaknem felérő Bohemians) előző teljesítményéből. Látták, hogy a prágai zöld-fehérek egyre arra várnak, mit kezdeményez az ellenfél. Eleinte a Lokomotíva is a védelmét biztosította, szerette vol­na gól nélkül megúszni a találko­zót. Azután idejekorán rájött, hogy itt keresnivalója lehet. Kitámadott, helyzeteit kellőképpen előkészí­tette, s azok közül kettőt gólra is váltott. Nem ijedt meg a nagy nevektől, az sem gátolta, hogy mindenki teljesen esélytelennek tartotta. Ez biztató lehet a kassai csapat számára az országos kupa döntőjében is, ahol majd a Dukla Praha fogadja. Odahaza a félidőben már 3:0 arányban vesztett a Trnava, és a végén egyenlíteni tudott. Itt is megtette a magáét a küzdőképes­ség, de az a tizenegyes is, ame­lyet Gašparík a 88. percben érté­kesített. A kiesőjelöltek közül a Prešov még örülhet annak, hogy csak 1:0- ra kapott ki a chebi pályán, mert a hazaiak fölénye alapján érettebb volt a súlyosabb vereségre. A Slo­van, amelyről már említés történt, mintha elsősorban idegenben ele­ve megadná magát sorsának. Eléggé félelmetes színtér szokott lenni a Petržalka pályája, de ezzel a Banská Bystrica csapata vajmi keveset törődött. El nem fogadha­tó magyarázat, hogy a ligetiek ala­csonyabb termetű csatárai nem tudtak mihez kezdeni a katonák jól megtermett védőivel. Az Internek elég volt egy villanás, egy modern támadás után született fejesgól és két ponttal kissé messzebb került a kiesési szakadék szélétől. A játékvezetők tizenegy sárga lapot osztottak ki, hatot a házigaz­dák, ötöt a vendégek játékosai kaptak. Gyatra volt a góltermés, mindössze 14 alkalommal rezgeti a bele jutott labda nyomán a háló és még számításba kell venni, hogy magán a trnavai mérkőzésen hatszor tapsolhatott gólnak a kö­zönség. E mérkőzések fölött nem lehet sokáig sopánkodni, mert hol­nap már a 24. forduló kővetkező hét mérkőzése kerül sorra egy­aránt 17.00 órai kezdettel: Prešov- Bohemians, Lokomotíva - In­ter, Žilina - Dukla, Vítkovice- Petržalka, Banská Bystrica- Olomouc, Slovan - Trnava, Slávia - RH Cheb. A Sparta- Baník Ostrava rangadót május 22-re halasztották. ZALA JÓZSEF A Petržalka otthonában újabb vereséget szenvedett a 23 fordulóban, s így nem sikerült feljebb lépnie a kiesési zónából. Felvételünkön a B. Bystrica elleni mérkőzés egy jelenete: Repáčik (balra) és Oboril párharca a labdáért (Vojtišek felvétele) Rajt a vízilabda SZNL-ben Május 9-én rajtol. a vízilabda SZNL új idénye. Hat csapat: Slá­via Slovšport Prešov, Kúpele Piešťany, Spartak Komárno, Lo­komotíva Vrútky, Elektrosvit Nové Zámky, Lokomotíva Žilina négy hónapon át hat körmérkőzé­ses tornán küzd a bajnoki ponto­kért. Mindegyikük háromnapos tornát rendez, amelyen a hat csa­pat mindegyike öt mérkőzést ját­szik. A lebonyolítás hasonló a ta­valyihoz. A 30. forduló után a so­rozat legjobbja osztályozót játszik A válogatotton a sor A magyar labdarúgó NB l-ben most szünet következik, mivel május 14-én 19.30 órai kezdettel a Népstadionban Magyarország válogatottja csoportja utolsó selejtező mérkőzésén Hollandia tizenegyét fogadja. Vasárnap a késő esti órákban feje­ződött be a 24. forduló, s a két mérkő­zésről csak második kiadásunkban tudtunk beszámolni: Rába ETO - Sze­ged 4:1 (1:0), góllövök: Póczik, Han- nich, Csonka és Szentes, ill. Kún. Új­pesti Dózsa - Haladás 1:1 (0:0), gól­lövök: Kiss, ill. Dómján. A táblázat állása: 1 Bp. Honvéd 24 16 4 4 48:18 36 2. Videoton 24 13 6 5 38:20 32 3. Rába ETO 24 12 6 6 43:37 30 4 Csepel 24 9 8 7 20:15 26 5. Ú. Dózsa 24 9 7 8 32:25 25 6. Debrecen 24 9 7 8 29:27 25 7. Haladás 24 9 7 8 24:22 25 8 Vasas 24 7 10 7 41:35 24 9. Zalaegerszeg 24 9 6 9 31:29 24 10 Békéscsaba 24 9 5 10 28:39 23 11 MTK-VM 24 9 4 11 27:31 22 12. Tatabánya 24 8 5 11 31:35 21 13. Ferencváros 24 8 5 11 25:32 21 14. Pécs 24 6 8 10 23:28 20 15. Eger 24 8 4 12 20:34 20 16. Szeged 24 4 2 18 21:54 10 A SPARTAKIÁD JEGYÉBEN Béke- és barátságváltó Dunaszerdahely (Dunajská Streda) már telje­sen az első járási spartakiád jegyében él. Ugyan­akkor szintén a spartakiád és hazánk, valamint Magyarország felszabadításának 40. évfordulója jegyében rendezik meg szombaton a Győr - Du­naszerdahely közötti nemzetközi béke- és barát­ságváltó első évfolyamát. Az érdekesnek ígérkező futóversenyről nyilatkozott a szervező bizottság titkára, Ágh István: A Csehszlovák Spartakiád el­ső járási bemutatója adta az öt­letet, hogy egy ilyen nemzetközi futóversennyel még maradan­dóbbá tegyük szocialista testne­velésünk nagyszabású sereg­szemléjét és hazánk felszabadí­tásának 40. évforudulóját. Jó megértésre találtunk a Győr- megyei Városi Tanács Végre­hajtó Bizottsága Testnevelési és Sportfelügyelőségén, amely a rendezvény társszervezője. Klasszikus maratonit nem akartunk rendezni, mert már épp elég van belőlük, és pontosan ebben az időpontban zajlik Bu­dapesten az IBUSZ-maraton. Végül a váltófutás mellett dön­töttünk, amely jobban kifejezi a spartakiád tömegsort-jellegét. A Győr és Dunaszerdahely kö­zötti táv hossza 43 700 méter, amelyet tíz szakaszra osztot­tunk. Minden tíztagú váltó egy- egy tagja tehát négyezer és né­hány métert tesz meg, s erre akár egy jól edzett kocogó is képes. A rajt 12 órakor lesz a Rába ETO stadionjában. A váltók utolsó tagjai körülbelül 14.30 órakor érkeznek a DAC stadionba. Általában sportegye­sületek, iskolák, üzemek, intéz­mények, városok, járások és szakszervezetek csapatainak nevezését fogadtuk el. Az alsó korhatár 15 év, a felsőt nem korlátoztuk. Az érdeklődés min­den várakozást felülmúlt. Negy­ven férfi és női csapat nevezését fogadtuk el, ez tehát négyszáz futót jelent. A győztes csapat vándorser­leget, illetve a serleg kicsinyített mását kapja. Minden résztvevő ezenkívül megtarthatja a rajtszá­mot és megkapja a béke- és barátságváltó emlékplakettjét, amelyet Almásy Róbert terve­zett A béke- és barátságváltóval hagyományt teremtünk. Ezentúl minden évben megrendezzük ezt a nemzetközi futóversenyt. A rajt felváltva lesz városunkban és Győrött. Az idei verseny véd­nöke Vladimír Černušák pro­fesszor, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Rendezője ha­zai részről a Csehszlovák Test- nevelési Szövetség dunaszer­dahelyi járási bizottsága. (palágyi) az I. liga két sereghajtójával és a CSNL győztesével az élvonalba jutásért. Tavaly a Prešov végzett az élen, de az osztályozókban csak harmadik lett. Idén is neki adnak esélyt. Az exligás Piešťany tavaly sokáig versenyben volt az elsősé­gért, de a hajrára elfáradt. A ko­máromi (Komárno) vízilabdázók egy hellyel szeretnének előbbre lépni, tavaly harmadikok voltak, azelőtt pedig háromszor ők végez­tek az SZNL első helyén. Fazekas Péter edző 16 játékossal készül a rajtra. A Lokomotíva Vrútky most is meglepetéseket okozhat. Az érsekújvári vízilabdázók tavaly nagyon gyengén szerepeltek. Azóta edzőcsere történt, Buranský Milant Tarnóczy Róbert váltotta föl, aki a harmadik helyre várja az együttest. A fedett uszoda átépíté­se miatt csak január közepén kezdte el az Elektrosvit a vizes edzéseket, mégis bizakodó han­gulat uralkodik a csapat háza tá­ján. A Žilina tavaly óta javult, de kérdés, hogy ez elég lesz-e. Az előzőévi küzdelmek során több­ször bírálat érte a játékvezetést, ezért most jobbára I. ligás bírók fújják a sipot. A hat bajnoki torna időpontja és színhelye - I. torna: május 9-11, Piešťany, II. torna: május 24 - 26, Komárom, III. torna: június 14- 16 Prešov, IV. torna: június 28- 30, Vrútky, V. torna: július 5-7, Žilina, VI. torna: augusztus 16- 18, Érsekújvár. Zsigárdi Ma: Ausztria - Ciprus Az eredeti megegyezés szerint a Magyarország - Hollandia mér­kőzéssel azonos időben, tehát május 14-én kellett volna megren­dezni a labdarúgó-VB európai V. selejtező csoportjának Ausztria- Ciprus mérkőzését is. Közben a Rapid Wien együttese, amely­ből a legtöbb osztrák válogatott játékos kerül ki, a KEK döntőjé­be jutott, s azt másnap, május 15-én rendezik. Ez indokolta, hogy tárgyalt a két érdekelt fél és megegyezett a mai időpont­ban. Az osztrákok nem a fővá­rosban, hanem Graz-Liebenau- ban fogadják a ciprusi legény­séget. A hazaiak győzelme várha­tó. Arról viszont csak a magyar -holland mérkőzés dönt, vajon az esetleges osztrák siker egyúttal biztosítja-e számukra a csoport második helyét. Jelenleg ugyanis a holldandok gólaránya 10:5, az osztrákoké 5:8. Mindkét csapat egyaránt 5 ponttal rendelkezik. (za) Sportfogadás A Športka 18. játékhete I. hüzásá- nak nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 119 nyertes á 12 715 korona, IV. díj: 3598 nyertes á 670 korona, V. díj: 62 425 nyertes á 65 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes - 300 000 korona, II. díj: 8 nyertes á 100 195 korona, III. díj: 243 nyertes á 5525 korona, IV díj: 9478 nyertes á 235 korona, V. díj: 133 427 nyertes á 25 korona. A Sazka 18. játékhetének nyere­ményei: I díj: 17 nyertes á 14 560 korona, II. díj: 518 nyertes á 755 korona, III. dij: 6191 nyertes á 95 korona. (ČSTK)

Next

/
Thumbnails
Contents