Új Szó, 1985. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1985-05-25 / 121. szám, szombat

Nagyobb arányban vehesse ki részét... Jó tapasztalatokat szerezhetnének a gazdálkodás javítására A somorjai (Šamorín) művelő- a kővetkező tervidőszakban még dési házban megtartott ünnepi ér- kedvezőbbek lesznek a feltételek. tekezleten az egységes földmű­vesszövetkezetek, állami gazda­ságok és más mezőgazdasági szervezetek élenjáró dolgozói ha­zánk felszabadulása 40. évfordu­lóján ágazati kitüntetéseket vettek át. Tizenhat mezőgazdasági válla­lat képviselőinek pedig átnyújtot­ták a szövetségi kormánynak, a Szakszervezetek Központi Ta­nácsának és a Szövetkezeti Föld­művesek Szövetsége Központi Bi­zottságának elismerő oklevelét. Ünnepeltek a mezőgazdasági dol­gozók, de emellett arról is tanács­koztak, hogyan lehetne még ered­ményesebben előrehaladni. Mert, amint a beszámolókban és felszó­lalásokban elhangzott, sok még a tartalék a termelés fokozására, összefogással, egymás segítésé­vel, a hasznos tapasztalatok át­adásával a növénytermesztésben és az állattenyésztésben maga­sabb szintre emelhető a termelés. Indokoltak voltak ezek a megál­lapítások, mert a nyugat-szlová­kiai kerületben a járások és mező- gazdasági vállalatok termelési eredményei között elég nagyok a különbségek. Az összehasonlí­tások a megközelítőleg egyforma feltételek között gazdálkodó me­zőgazdasági vállalatokra vonat­koznak. Nagy tétről van szó, mert ez a kerület adja az ország mező- gazdasági termelésének 18 szá­zalékát. Itt termelik a gabona 22,5, a napraforgó 17, a zöldség 28, a szőlő 56 százalékát. A feldolgo­zó üzemek innen vásárolják fel a hús 17,5 százalékát. Nem lehet tehát közömbös a párt- és gazda­sági szervek számára, hogy a me­zőgazdasági vállalatok milyen eredménnyel használják ki a több­nyire kedvező termelési feltétele­ket. Érdemes még megemlíteni, hogy a kerület állítja elő Szlovákia élelmiszer-termelésének 46,6 százalékát. A termelés intenzitásának foko­zására - amint az értekezleten többször elhangzott - a 7. ötéves tervidőszak utolsó évében és A mezőgazdasági vállalatoknál újabb beruházásokkal korszerűsí­tik a termelést. Az eddigi tapaszta­latok felhasználásával és újabb ismeretek érvényesítésével egyenletessé teszik a termelést. Többek között 180 ezer hektáron - ahol megteremtették az öntözés feltételeit - stabilizálják a hektár­hozamokat. Elérik, hogy ne legye­nek az esetleges kedvezőtlen idő­járás miatt túl nagy különbségek a hektárhozamokban. Ilyen terme­lésre nagy szükség van, mert a növénytermesztés egyes szaka­szain lemaradás észlelhető. A 7. ötéves tervidőszak négy éve alatt 10 millió tonna szemesfélét kellett volna termelniük a mezőgazdasá­gi dolgozóknak, ennek ellenére a múlt évi rekordterméssel sem tudták pótolni az előző években keletkezett hiányt. Mintegy 400 ezer tonnával termeltek keveseb­bet. Az értékelések szerint a me­zőgazdasági vállalatok a fehérje­programot általában jól teljesítet­ték, de hozzá kell fűznünk, hogy csak mennyiségben. A mezőgaz­dasági vállalatok többsége jelen­tős veszteséggel takarította be és tárolta a termést. Emiatt a silóta­karmányoknak csak a 24,9 száza­léka volt elsőosztályú. Más takar­mányfélék minőségi mutatói sem voltak sokkal jobbak. Ilyen takar­mánnyal számos mezőgazdasági vállalatnál nem tudták kellően fo­kozni az állatok termelékenységét. Az állattenyésztés eredményeit egyrészt a növénytermesztésben termelt termények mennyisége és minősége, másrészt az állatok ter­melékenysége határozta meg. A gondozás is lényegesen kihatott a termelés alakulására. Nagy eredménynek számít, hogy a múlt évben száz tehéntől több mint száz borjút választottak el a gon­dozók, ezzel szemben 21 járás­ban még kilencvenet sem. Az álla­tok súlygyarapodásában is elég nagyok a különbségek. A senicai járásban például a sertések napi átlagos súlygyarapodása 565 gramm volt, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban pedig 548 gramm. Nyolc mezőgazdasági vállalatnál viszont több mint 600 grammos súlygyarapodást értek el naponta hízósertésként. Ezzel szemben 42 mezőgazdasági vál­lalatnál ötszáz grammnál keve­sebb volt a hízósertések átlagos napi súlygyarapodása. A nem teljesen megfelelő takar­mánygazdálkodás és a hosszú hi­deg tél miatt nagy különbségek keletkeztek a tejtermelésben is. Számos mezőgazdasági vállalat nem teljesítette az első negyedévi eladási tervét. Ez a probléma arra figyelmeztet, hogy tervszerűbb ta­karmánygazdálkodást kell kialakí­tani, meg kell teremteni az egyen­súlyt a növénytermesztés és az állattenyésztés között. Nem árta­na, ha azoknak a mezőgazdasági vállalatoknak a dolgozói, ahol ala­csony szintű a tejtermelés, hasz­nos tapasztalatcsere céljából ellá­togatnának az élenjáró mezőgaz­dasági vállalatokhoz. Tanulmány­útra mennének például a duna­szerdahelyi járásba, ahol a múlt évben tehenenként átlagosan 4455 liter tejet fejtek. Megtekint­hetnék a Bratislava-vidéki járás­ban gazdálkodó mezőgazdasági vállalatokat is. Ezekben is magas a tejtermelés szintje. A múlt évben a tehenenkénti átlagos tejhozam 4072 liter volt. Ilyen kiváló ered­mények is vannak a kerületben. Az átlagos évi tejhozam viszont csak 3744 liter. Ezek az adatok is bizonyítják, hogy nagyon sok még a tennivaló a tejtermelésben. A magasabb szint elérésének ér­dekében hasznosítani kellene az érsekújvári (Nové Zámky) járás mezőgazdasági vállalatainak jó tapasztalatait is. Egy év alatt járási méretben tehenenként 204 literrel emelték a tejhozamot. Az ünnepi ülés zárszavában Štefan Studený mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyet­tes is a különbségek kiegyenlíté­sére hívta fel a figyelmet. BALLA JÓZSEF Szorgalomból nincs hiány Teljesítik a Nemzeti Front választási programját A Nemzeti Front választási programjának teljesítésében az elmúlt évben jó eredményeken ér­tek el a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásban is. A lakásépítés tervéi sikerült tizenkét százalékkal túlteljesíteni, és előreléptek a járu­lékos létesítmények építésében is. A járási székhelyen óvoda épült. Hrachovóban alapiskola, Šafári- kovóban a déli lakótelepen óvoda, Hnúšťában óvoda és bölcsőde épül. Az utóbbi két létesítmény építésében sajnos lemaradás mu­tatkozik. Állami beruházással több egészségügyi létesítményt kor­szerűsítettek Rimaszombatban és Hnúšťában. A komplex lakásépí­tés keretében adták át rendelteté­sének a járási székhelyen a gyer­mekegészségügyi központot. El­készült a járási székhely rendelő- intézetének és az egészségügyi dolgozók munkásszállójának a ter­ve. Az utóbbi építését jövőre, a rendelőintézetét pedig 1987-ben kezdik maid el. A Z-akció beruházási részében a tervek szerint hét létesítményt kellett volna befejezni, de a lako­sok szorgalma tíz épület átadását tette lehetővé. Ezzel feladataikat 29,6 százalékkal teljesítették túl, vagyis több mint 29 millió korona értéket hoztak létre, jelentős ré­szét társadalmi munkával, örven­detes, hogy a befejezett létesítmé­nyek között három óvoda és két bölcsőde van. A járásban ma már a három-hat éves gyerekek 85,3 százaléka járhat óvodába. Tovább növekedett az üzemi óvodák szá­ma. A jövőben több közös beruhá­zásra lesz szükség, a mezőgazda- sági üzemeknek az eddigieknél többet kell tenniük az üzemi gyer­mekintézmények építéséért. A lakosság aktivitását mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a múlt évi kötelezettségválla­lásukat 123 százalékra teljesí­tették. A helyi ipar, a szolgáltatóválla­latok és az ipari szövetkezetek is tovább fejlesztették tevékenysé­güket. A lakosságtól eredő bevétel tervét az előző évhez viszonyítva 3,7 százalékkal, az áruértékesítési tervet pedig 4,3 százalékkal telje­sítették túl. A szolgáltatások terén azonban még mindig sok a tenni­való. A jobb szervezőmunkával, a vállalási idők lerövidítésével és a minőség javításával még jobb eredményeket érhetnének el. A kiskereskedelmi forgalom tervét 1,3 százalékkal teljesítették úl. Nagy figyelmet fordítanak a já­rásban a környezetvédelemre, az egészséges ivóvíz biztosítására. A nemzeti bizottságok hatásköré­be húsz helyi vízvezeték-hálózat tartozik, míg a többi a közép- és a kelet-szlovákiai kerületi vízgaz­dálkodási vállalathoz. Az ellenőr­zött vizforrások 8,5 százaléka nem felel meg a követelmények­nek, ami az előző évhez viszonyít­va hat százalékos javulást jelent. Míg Hačava és Tisovec környékén csökkent a levegő szennyeződé­se, addig a járási székhelyen nö­vekedett. A nemzeti bizottságok nem feledkeznek meg az idős embe­rekről sem. Újbáston (Nová Baš­ta), Vecseklón (Večelkovo) és Je- senskében nyugdijasklubokat nyi­tottak meg, ezekben a környező települések nyugdíjasai számára is főznek. Negyven idős ember étkeztetését a rimaszombati nyug- dijasház vállalta magára. További klubok létesültek Ozsgyánban (Ožďany), Hrnčiarské Zalužany- ban és a šafárikovoi ruhagyárban. A sikerek elérésében nagy sze­repe volt a nemzeti bizottságok versenyének, amelybe a járás összes nemzeti bizottsága bekap­csolódott. Kormányelismerésben részesült a Rimaszécsi (Rimavská Seč), kerületiben a Klenoveci és a šafárikovoi Helyi, illetve Városi Nemzeti Bizottság. Jól dolgoztak az újbástiak, a hajnácskóiek (Haj- náčka), a nagybalogiak (Veľký Blh), a méhiek (Včelince) és a csi- ziek (Číž-kúpele). Hogy az idei versenyből ki kerül ki győztesen, ma még nem tudni, de a járás nemzeti bizottságai mindent meg­tesznek azért, hogy hiánytalanul teljesítsék a Nemzeti Front válasz­tási programját. A feladatok na­gyok, ugyanis az idén tizenöt léte­sítmény építését kell befejezni és tizenkilenc építését megkezde­n' N. J. Hosszú esztendőkön át egy bérház alagsora adott otthont a nagykürtösi (Veľký Krtiš) járási postahivatalnak. Volt is gondjuk az intézmény vezetőinek!- Hogy mást ne mondjak - ma­gyarázza Mária Koničeková helyszűke miatt még az újságokat, folyóiratokat sem tudtuk tárolni. A kilenc kézbesítőnk egyetlen kis szobában szorongott. Négy évvel ezelőtt végre-valahára új, korsze­rű épületbe költöztünk. Ám, sajnos a gondokat nem tudtuk mind a régi helyiségekben hagyni. Nem oldó­dott meg azóta sem néhány égető problémánk. Főként a járásszékhelyen nagy a kézbesítőhiány. Különösképpen a pénzbeszedöi munkakörök be­töltésére nehéz alkalmas személyt találni. No, meg aztán jelentkező sem igen akad. Jelenleg kilencen kézbesítik a mintegy tizenkétezer lakosú város postáját, s inkasszál­ják a befizetéseket is. Egy alkal­mazott a csomagok és táviratok kézbesítésével foglalkozik. A postások zömmel középkorú­ak. Munkaidejük reggel hatkor kezdődik. Osztályozzák a külde­ményeket, majd kézbesítőkörút- jukra indulnak. Ha valamelyikük megbetegszik, helyette társaik végzik el a mun­kát. Amióta szocialista munkabri­gádot alakítottak, eredményesebb munkát végeznek. A kézbesitőbri- gád vezetője Kajtor Margit, a nagykürtösi posta 24 alkalma­zottjának egyik legszorgalmasab- bika. Párttag. Huszonhatodik esz­tendeje levélkézbesítő.- NOSZF-brigádunk tagjai - új­ságolja - megkapták a bronzjelvé­nyeket. Kisegítjük egymást, ünne­pek előtt rengeteg társadalmi munkát vállalunk, hogy mindenki­hez idejében megérkezzen a cso­mag, levél, pénzküldemény vagy levelezőlap. Kajtor Margit három község (Kissztrácin - Maié Straciny, Nagysztrácin - Veľké Straciny, Kiskürtös - Malý Krtiš), valamint a járási székhely óvárosi részének a kézbesítője. Szinte minden ház­hoz naponta betér, ezen túlmenő­en üzemek, vállalatok, üzlethelyi­ségek bevételét, napi forgalmát is továbbítja. Mintegy 13-14 kilomé­tert talpal naponta. Szakadó eső­ben, szélviharban, hóban, fagy­ban, hőségben egyaránt. Két gyermeke van. Asszonylá- nya laboráns, fia pedig szakközép- iskolába készül. Szerény asz- szony, nem szívesen beszél ön­magáról.- Mások dicsérjenek, ha rászol­gálok - mondja. - Egyébként 1977 óta vagyok brigádvezetó. Regge­lente hat-hét postazsáknyi levelet, egyéb küldeményt osztunk el mi, kilencen. És természetesen az új­ságokat is. Csak ezt követően in­dulhat ki-ki a maga terepére. Per­sze, brigádunk a napi munka és a családi teendők elvégzése mel­lett szakit időt a közös szórako­APRÓHIRDETÉS KÖSZONTÓ dédunokája, akik a dédmamát sok­szor csókolják. Ú-1433 ■ 1985. május 25-én ünnepli 60. szü­letésnapját Malinovóban Juhász Lajos. E szép ünnep alkalmából szívük egész melegével gratulálnak, és kívánnak jó egészséget, sok örömet, hosszú, nyu­godt, boldog életet felesége, fia, menye, unokái: Mónika és Ildikó. Ú-1255 ■ Május 28-án ünnepli 60. születés­napját Dióspatonyban (Orechová Po­tôň) a legdrágább feleség, édesanya, és nagymama, Varga Péterné Elek Gizella. E szép ünnep alkalmából szivük egész szeretetével köszöntik, s jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak férje, fia, lánya, menye, veje, unokái: Béluska, Marián, Péter, Mónika. Ú-1322 ■ Május 26-án ünnepli 85. születés­napját a drága jó édesanya, nagyma­ma és dédmama, id. Fekete Imréné (Felbár - Horný Bar). E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulálnak, s jó erőt és egészséget kí­vánnak 2 fia, 2 leánya, menyei, vejei, 11 unokája, unokamenyei és vejei, 22 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Fájdalomtól megtört szivvel mon­dunk köszönetét minden kedves ro­konnak, szomszédnak, a falu lakosai­nak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik 1985. március 9-én elkísérték utol­só útjára a csoltói (Čoltovo) temetőbe a drága jó feleséget, édesanyát, anyóst és nagymamát, Molnár Istvánná Nazarecki Erzsébetet, akit a halál 43 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok ko­szorút, virágot és a szép búcsúztatót, amellyel igyekeztek enyhíteni soha el nem múló fájdalmunkat. Emlékét örökké őrző férje, gyerme­kei, veje, kis unokája, Gabika és az egész gyászoló rokonság Ú-1251 ■ 1985. március 24-én elhunyt édes­apánk, Vaskomjáti Rafael. Ezúton köszönjük mindenkinek, akik elkísérték utolsó útjára a topol’nicai temetőbe, hogy részvétükkel és virá­gokkal igyekeztek enyhíteni gyá­szunkat. fiai: Gyuri és Gábor, lányai: Edit és Ilonka családjukkal Ú-1262 zásra, társadalmi, munkára is. Számos újságelófizetót toborzunk. Kajtorné hat, hétszáz családnál fordul meg naponta. Néha maga­tehetetlen nyugdíjasok apróbb be­vásárlását is elvégzi. A posta hivatali alkalmazottai­nak Haladás szocialista munkabri­gádját Lendvay Mária vezeti. A ki­lenc tag már megkapta az ezüst­jelvényeket. A nagykürtösi járás 24 postahi­vatalában nem egy dolgozót talál­ni, aki már sok-sok éve közmege­légedésre végzi feladatát. Lege­redményesebben a bussai (Bušin- ce), ipolynyéki (Vinica) és a kékkői (Modrý Kameň) kézbesítők mun­kálkodnak. A járásban 77 kézbesí­tő hordja ki a postai küldeménye­ket, s egyúttal a pénzdijak besze­Kajtorné vagy hétszáz család­nál fordul meg naponta (A szerző felvétele) dését is vállalja. Nekik egyetlen nap leforgása alatt 716 kilométer­nyi utat kell megtenniük. Többnyi­re gyalogosan. Nem egy postás több falut, fél­reeső települést is ellát. A Dolná Strehová-i körzeti postahivatal dolgozóinak például nyolc telepü­lésre kell a különféle küldeménye­ket szállítaniuk. Gyalog ezt a mun­kát képtelenek volnának elvégez­ni. így a nagykürtösi, valamint plachtincei kollégáikhoz hasonló­an Trabanttal közlekednek. A már nyugdíjas kézbesítők kö­zül az ipolybalogi (Balog nad Ip­ľom) Negyela Lajost és az ipoly- varbói (Vrbovka) Kováč Károlyt külön is meg kell említeni. Mind­ketten majd egy emberöltőn át több falu postásai voltak.- Erre a szakmára - bizonygat­ja Régi István termelési igazgató - születni kell. A lelkiismeretesen dolgozó kézbesítőt tiszteli a falu, a körzete. Beköszön minden por­tára, s őt is megsüvegelik. ZOLCZER LÁSZLÓ ■ Fájdalmas gyászunkban hálás sziv­vel mondunk köszönetét minden ked­ves rokonnak, ismerősnek, szomszé­doknak, jó barátoknak, a falu lakossá­gának, a Csilizközi Egységes Földmű­vesszövetkezet tagságának, külön a teherszállítási részleg dolgozóinak, a hurbanovói mezőgazdasági szakis­kola tantestületének és a III. C osztály tanulóinak, akik 1985. április 17-én elkísérték utolsó útjára a csilizradványi (Čilizská Radvaň) temetőbe drága ha­lottunkat, Duborszky Bélát, akit a halál 57 éves korában ragadott ki szerettei köréből. Köszönetét mondunk a szép búcsúbeszédért, koszorúkért, virágokért, amelyekkel igyekeztek eny­híteni mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, fiai: László és Béla, menye, Iveta és a rokonság Ú-1326 MEGEMLÉKEZÉS ■ Az idő múlik, de a fájdalom szivünk­ben örökre ottmarad, Május 25-én, ill. július 11 -én lesz három éve annak, hogy a drága szülők, Varga Zoltán és felesége, Erzsébet örökre eltávoztak szeretteik köréből. Akik ismerték, szerették őket, szentel­jenek egy néma pillanatot emléküknek ezen a számunkra oly szomorú harma­dik évfordulón. Emléküket örökre szívükben őrzik gyermekeik, unokáik és dédunoká­ik. Ú-1415 DJ SZÓ 1985. V. 25. Postásgondok és -örömök

Next

/
Thumbnails
Contents