Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1985-04-13 / 87. szám, szombat
Erőfelmérés után Melyik két kapus szerepel? (ČSTK) - Csehszlovákia jégkorong-válogatottja a küszöbön álló világbajnokságra készülőben hét nap alatt négy előkészületi mérkőzésen szerepelt. Két-két alkalommal Svédország és az NDK együttese volt az ellenfél. Ezek a találkozók rámutattak egyes játékosok és az egész csapat jelenlegi képességeire. Sajnálatos, hogy a svéd jégkorongozók túl kemény játéka miatt kétessé vált a sérült Válek és Klíma szereplése. A svédek elleni mérkőzésre az erős edzéseket hozó felkészülés után került sor. Prágában ugyan 4:2-re győzött együttesünk, de teljesítménye korántsem volt hibátlan. Főleg Králik kitűnő védésének volt köszönhető a siker. A par- dubicei találkozón javult a csapat játéka, de a hajrában fegyelmezetlenségére ráfizetett s a vendégcsapat élt a törlesztés lehetőségével. A svédek igazolták, hogy jól felkészültek a világbajnokságra. Teljesítményükben több a technikai elem, mint az előző években, ami főleg Boork edző érdeme. A válogatottat erősítik az észak-amerikai NHL-ben szereplő jégkorongozók is. Az NDK elleni találkozók más jellegűek voltak. Amíg a csehszlovák csapat teljes erővel küzdött, ez a gólarányon is meglátszott. Arról is meggyőződhettünk, hogy egyetlen ellenfelünket sem szabad lebecsülni. A csehszlovák játékosok mégis ezt tették a bene- šoví találkozón s a szívós ellenfél szépíteni tudott. A négy előkészületi mérkőzés sok mindent elárult a végleges felállításról. A Horava - Bénák, a Stavjaňa - Musil és a Svoboda- Uvíra hátvédkettős együttműködése kifogástalan, biztos helyük van a csapatban. A hetedik hátvéd vagy Bokroš, vagy Bôžik lesz. A csatársorok közül változatlanul kiváló Pašek sorának formája. Példásan együttműködik a Rosol- Kameš kettős, s ha meggyógyul, Klímáról ugyanez mondható el. Nincs probléma a harmadik sor összetételével Ružička és Richter együttműködése jó, Válekkel kiegészítve megbízható hármasfogatot alkotnak. Csalódást okozott a Lukáó - Rusnák - Liba csatársor. Bukač és Neveselý edzők bíznak a megfelelő forma jelentkezésében, s abban, hogy ismét a csapat erősségei lesznek. Változatlanul megoldatlan a kapusok kiválasztása. Úgyszólván azonos képességű Králik, Ha- šek és Šindel. Ezen a poszton látszik legnehezebbnek a választás. Alapos felkészülés a birkózó EB-re (ČSTK) - Már négy napja folyik Nymburkban a szabadfogású birkózók felkészülése az Európa- bajnokságra, amelynek küzdelmei Lipcsében április 26-28 között kerülnek sorra.- Az élsportközpontban kitűnő feltételeket teremtettek felkészülésünkhöz - jelentette ki a válogatott edzője, Mikuláš Timko. - Az utolsó szakaszban nyolc versenyzőt készítünk föl tizenhárom edzőpartner segítségével. A birkózóknak csoportjuknak megfelelő súllyal kellett az edzőtáborba érkezniük. Hönsch kivételével, aki az előírt 72 helyett 79 kilót nyomott, s ezért Revický lépett helyébe, mindannyian teljesítették az elvárást. A válogatottjelöltek jó benyomást keltettek az NSZK Nagydíjáért rendezett versenyen. Schwendtner József arany-, Ľubomír Holoubek ezüstérmet szerzett, Árendás Dezső ötödik. Hönsch Vilmos és Juraj Kucirko hatodik lett.- Nymburkban kitűnő kollektív gyűlt össze. A fiúk igyekeznek az edzők minden utasításának eleget tenni, s ez megmutatkozik a biokémiai tesztek jó eredményeiben is. A jövő héten az edzésmennyiséget napi két fázisra csökkentjük, viszont a harmadikat csütörtöktől sportjátékokkal és turisztikával pótoljuk. Ez arra szolgál, hogy a válogatottak egyénileg végezhessék a formacsiszolást s maximális felelősséget vállaljanak az eredményekért. Az Európa- bajnokságra április 24-én repülünk Prágából. ♦ Az NSZK-beli Mannheimben folytatták a juniorok nemzetközi kosárlabdatornáját az Albert Schweitzer Kupáért. Az eredményekből: Csehszlovákia - Franciaország 73:68 (37:30), NSZK B - Spanyolország 91:81 (47:40), Ausztria - Kína 65:77 (35:30), NSZK A - Hollandia 61:59 (27:35), Lengyelország - Svédország SAKK ÚJ szú 1985. IV. 13. A sakkjáték stratégiai szabályait általános érvényességük mellett sem tekinthetjük dogmának - mindig az adott állás mélyreható értékeléséből kell kiindulnunk. Például általános szabály, hogy a megnyitásban - a gyors fejlődés érdekében - lehetőleg ne lépjünk többször egy bábbal. Nos, íme a klasz- szikus ellenpélda, az 1922 évi Alje- chin-H. Wolf játszma megnyitása: 1 ,d4 d5 2.Hf3 c5 3.c4 cd4: 4,cd5: Hf6 5.Hd4 a6 6.e4ü He4: 7.Va4 + ! Fd7 8.Vb3 Hc5 9.Ve3! g6 10.Hf3 Vc7 11 .Vc3 - világos 11 lépésből négyszer húzott a vezérrel és csaknem döntő fölénybe került! Vagy vegyük a bábok értékelését. Nem kétséges, a vezér a legerősebb figura a táblán, ezért lenyerése általában döntő előnyt biztosit. A legfrissebb gyakorlatból mutatunk be erre is egy ellenpéldát. A franciaországi Metz-ben 12 nagymester játszott a svájci rendszerű tornán és négy sakkozó osztozott az élen: a jugoszláv Ivanovics és Saho- vics, a svéd Karlsson és a román Ghitescu. Itt került sor az alábbi játszmára: Vezérindiai védelem Világos: Ghitescu (román) - Sötét: Forintos (magyar) 1 d4 e6 2 c4 b6 3 Hc3 Fb7 4 Hf3 Fb4 5 Vb3 a5 6 a3 a4!? 7 Vb4:ü Hc6 8,Vb5 Ba5 (eddig számított sötét) 9d5! ed5: 10cd5: Bb5: 11 Hb5: Ha5 12 Ff4 (világos az anyagi hátrányért kitűnő játékot kapott; 12. ...d6-ra pl. 13.Bc1 Vf6 14.Hc7: + Kd7 15.g3 Vb2: 16.Fh3+ majd 17.0-0 folytatást tervezte erős támadással) 12. ... c6 13 Hd6+ Kf8 14.Hb7: Hb7: 15 dc6: dc6: 16 Bd1 Vf6 17 Fe5 Ve6 18 g3f6 19 Fc7! He7 20.Fg2 Hd5 21 Hd4 Vd7 22.Fb8 (Hc6:-al fenyeget) 22....c5 23 Hc2 Vc8 24.Bd5:! g5 (megpróbál valamit visszaadni az előnyből, hogy befejezhesse a fejlődést; 24. .. Vb8:- ra 25.Bd7 Hd6 26.0-0 Ke8 27.Fc6 következhetett volna) 25.Fa7 Vc7 26 0-0 Ke7 27 He3 Bd8 28 Bd8: Kd8: 29 Hd5 Ve5 30 Fb6: + Kc8 31 Fh3+ f5 32.Ff5: + ! és sötét feladta, a futó ütésére He7 + jön. 1405. SZ. FEJTÖRŐ H. Ahues („Schach-Echo“ 1975 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kg4, Vb2, Bd8 és h3, Hd4 és f7, Fa7 és g8, gy: d5, e2 és e5 (11 báb). Sötét: Ke4, Va4, Hc5 és f8, Fbl és h6, gy: a2, b7 és c6 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: április 22. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1403. sz. fejtörő (Pilcsenko) megfejtése: 1.Bf3ü (1.Bf5? g5!) Az e heti nyertesek: Vystrčil József, Hronovce, Török Gábor mérnök. Érsekújvár (Nové Zámky). DELMÁR GÁBOR Amint arról már hírt adtunk, vasárnap újabb körzeti bemutatók lesznek a dunaszerdahelyi (D. Streda) járás Alistál (Hroboňo- vo), Dióspatony (O. Potôň) és Nagymagyar (Zl. Klasy) községben. A szakvezetőket már az elmúlt héten meglepte a közönség nagy érdeklődése. A gyakorlatozok kitettek magukért. Minden jel arra vall, hogy nagyszerű és színpompás járási bemutatónak lehetünk tanúi május 9-10-én. Meggyőződésünk szerint a közönség elismeréssel adózik az alistáli, a dióspato- nyi és a nagyma- gyari stadionban is a délután 14.00 órakor kezdődő bemutatóknak. Képünk az egy héttel előbb sorra került nyárasdi bemutatón készült. Kép és szöveg: Palágyi Lajos Elsner keretet hirdetett (N) - Branko Eslner, az osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tizenöt főből álló keretet jelölt ki az április 17-én Bécsben sorra kerülő Ausztria - Magyar- ország VB-selejtezőre. Egyelőre nem szerepel a jelöltek között Hans Krankl, mert a Dinamó Moszkva elleni KEK-mérkőzésen megsérült. A hétvégi bajnoki forduló után még egy csatárt választanak ki. Amennyiben Krankl vállalja a játékot, ő lesz a keret tizenhatodik tagja. Kapusok: Koncilia (Austria Wien), Lindenberger (LASK), hátvédek: Lainer, Weber, Brauneder (Rapid), Obermayer (Austria Wien), Pezzey (Bremen), Messlen- der (Admira Wacker), középpályások: Prohaska (Austria), Jara (Grasshoppers), Willfurth (Rapid), Hörmann (Sturm Graz), csatárok. Schachner (Torino), Pols90:91 (46:53), Anglia - Törökország 57:63 (29:30), Olaszország - Bulgária 91:86 (42:39), USA - Jugoszlávia 80:89 (34:39).-f Tamperében újra megmérkőzött egymással Finnország és Kanada jégkorong-válogatottja. A finn csapat ezúttal 4:1 (1:0, 2:1, 1:0) arányban győzött. Gólütők: Ruuttu, Salo, Suikkanen, Arbelius, ill. Smyl.-f Kairóba érkezett a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ACNO) elnöke, Mario Vasquez Rana. Munkalátogatása két napig tart. Ez afrikai kőrútjának első állomása. Még 16 afrikai államba látogat el és a csendes-óceáni szigeteken is látogatást tesz. Tárgyal a nemzeti olimpiai bizottságokkal, a sportszervezetekkel és az egyes államok vezető politikusai is tárgyalnak vele. Kairóban kijelentette, hogy mindent megtesznek az afrikai sportolók olimpiai részvétele érdekében. + Ladislav Ferebauer nyerte a franciaországi amatőr kerékpáros körverseny 2. útszakaszát. A 167 km- es távon 4:20:38 órás teljesítménnyel győzött. ter (Austria), Oberacher (Klagenfurt). Budapesten a Telesport csütörtöki műsora keretében kisorsolták a labdarúgó MNK elődöntőjét. A döntőbe jutásért vidék-főváros párviadal lesz, a mérkőzések vidéken kerülnek sorra: Diósgyőr- Bp. Honvéd és Tatabánya- MTK-VM. A mérkőzések időpontja május 1. Az elődöntőben győztes csapatok június 5-én vívják a döntőt. A Magyar Televízió április 24-én Szarajevóból közvetíti az UEFA Kupa visszavágóját, a Zseljeznyicsar - Videoton mérkőzést, amely 20.15 órakor kezdődik. 24 ország 68 sportolója A Helsinkiben május 11-12-én sorra kerülő női torna EB-n 24 ország 68 sportolója vesz részt. A nevezési listák tanúsága szerint 21 ország él a maximális indulói létszám lehetőségével, vagyis három tornásznőt indít. Spanyolország és Jugoszlávia 2-2, Luxemburg pedig egy sportolót nevezett. Sportfogadás A Sazka 16. játékhetének párosítása: Jégkorong-VB I. Svédország - Finnország, 2. Csehszlovákia - NSZK, 3. Kanada- USA, 4. NDK - Svédország, 5. Finnország - Kanada, 6. Csehszlovákia - USA. Labdarúgó VB-selejtező 7. Málta - Csehszlovákia. Labdarúgó CSNL 8. VTJ Tábor - Dynamo Č. Budé- jovice, 9. VP Frýdek-Místek- Zbrojovka Brno, 10. Ml. Boleslav - Sklo Union Teplice. Labdarúgó SZNL II. Baník Prievidza - ZŤS Martin, 12. Gumárne Púchov - ZTS Dubnica, 13. Chemlon Humenné- ZVL Pov. Bystrica. (ČSTK) Athén az olimpiai centenáriumért Még be sem fejeződött Athénban a fedettpályás atlétikai Euró- pa-bajnokság, amikor a görög sport irányítói már megkezdték konkrét formában meghatározni jövő terveiket. Görögország ugyanis a legrövidebb időn belül szeretné megkezdeni a felkészülést a nagy eseményre: az újkori olimpiai játékok megindulása századik évfordulójának megünneplésére. 1996 az olimpiai mozgalom óriási ünnepe lesz és a görögök meg vannak győződve arról, hogy az 1996. évi olimpia megrendezésének a jogát csak Athén kaphatja meg. Hivatalos állásfoglalásról ebben a kérdésben egyelőre természetesen még nem lehet szó, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még az 1992. évi olimpia színhelyét sem jelölte ki, de a görögök hangsúlyozzák, hogy az ilyen jubileum megünneplésére idejében kell elkezdeni a felkészülést. Ezért Athén már a fedettpályás Európa-bajnoksá- gon szerzett tapasztalatokat is elsősorban az 1996. évi olimpia szempontjából kívánja hasznosítani. Athén megfelelő időben eljuttatja majd hivatalos jelentkezését a NOB-hoz az 1996. évi jubileumi olimpia megrendezésére, de addig is szeretne minden előkészületet megtenni, hogy a város méltóképpen fogadhassa az olimpia részvevőit és hogy felépíthesse az olimpiai sportágak versenyei lebonyolítására alkalmas stadionokat, pályákat és csarnokokat. (Ns) Sportműsor SZOMBAT I. labdarúgó-liga, 22. forduló, 16.30 óra: B. Bystrica - Dukla Praha (a televízió is közvetíti), Slávia - Ostrava. Labdarúgó SZNL I, 20. forduló, 15.30 óra: Martin - DAC, Pov. Bystrica - Nitra, Trenčín - ZTS Košice, Michalovce - Prievidza. Női kézilabda KEK-döntő, 15.00 óra: Topoľniky- Buducnoszt Titograd (a televízió is közvetíti). I. női kosárlabdaliga, az első helyért: Slovan - VŠ Praha (17.00 órakor), a 3. helyért, 16.00 órakor: ZŤS Košice-Sparta Praha. VASARNAP I. labdarúgó-liga, 16.30: Prešov - Lokomotíva, Žilina - Bohemians, Vítkovice - Inter, Sparta- Petržalka, Slovan - Olomouc, Cheb - Trnava. Labdarúgó SZNL I, 15.30: Sp. N. Ves - Senica, Poprad - Trebišov, Dubnica - Humenné, Levice - Púchov. Előkészületi jégkorong-mérkőzés Prágában, 17.00 órakor: Csehszlovákia - Kanada. Nemzetek közötti női labdarúgó-mérkőzés, Bratislava, 10.30 órakor (a Petržalka stadionjában): Csehszlovákia - Magyarország (a televízió is közvetíti). Elhunyt Ahearne (ČSTK) - Csütörtökön 85 éves korában elhunyt John Francis Ahearne, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (LIHG) volt elnöke, aki ezt a tisztet 1957- 60, 1963 - 66 és 1969 - 75 közötti időben töltötte be. TYIHONOV: „TÖBB ERŐS ELLENFELÜNK LESZ“ (ČSTK) - Az APN tudósítójának nyilatkozol Viktor Tyihonov, a szovjet jégkorong-válogatott főedzője. • Milyen ellenfelekre számít a világbajnokságon?- Több kiváló képességű csapattal kell megmérkőznünk. Közülük első helyen a nagy becsvágyú csehszlovák válogatottat emelném ki, amely nagy játékerőt képvisel és élvezi a hazai közönség szimpátiáját. Erős csapatot indít Kanada, Svédország és Finnország is. Ez jobbára a világbajnokság kései kezdetével függ össze. így lehetőség kínálkozik az eredeti, esetleg még szűkebb keretek kibővítésére. Több szakvezető él a keret folyamatos kiegészítésével már a mérkőzések folyamán. Különösen a hivatásos jégkorongozókat szerepeltető csapatokra vonatkozik ez a megállapítás. Ebből következik, hogy a szovjet csapatnak sokkal nagyobb nehézséget okozhat világbajnoki címének megvédése, mint az előző években. • Néhány szóval ecsetelhetné a szovjet válogatott jelenlegi helyzetét?- Az 1983-as VB és a tavalyi téli olimpia után is jobbára megmaradt az eredeti felállítású csapat. A bővebb keretben az említett eseményeken 27 játékos volt, közülük csak a kapus Tretyak és a csatár Malcev fejezte be aktív tevékenységét. A többiek még játszanak. Több tehetséges, nagy becsvágyú játékosra figyeltünk fel, akik megerősíthetik és még jobbá tehetik csapatunkat. Persze, így is akad megoldásra váró probléma, hogy a válogatott olyan erős legyen, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. • Talán elsősorban Tretyak távozására gondol?- Igen. Ilyen kiváló képességű játékos távozása érezhető. A szakemberek tudják, mit jelent a jégkorongsportban az első osztályú kapus. Sajnos, több olyan játékosra nem számíthatok, akik nemrég még a csapat gerincét képezték. Visszaesett az 1983. évi világbajnokságon szerepelt Zubkov és Babinov formája, a csatárok közül Kapusztyinról, Sepeljevről és Balderisről ugyanezt mondhatom el. Prágában nem számíthatok az olimpián nagyszerűen szerepelt Kozsevnyikovra, mélyen szokott formája alatt játszik. Mérsékeltebb Drozgyeckij teljesítménye is, pedig tavaly ő volt a legjobb szovjet jégkorongozó. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK