Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1985-04-30 / 101. szám, kedd
50. jégkorong-világbajnokság Győzelmes nyitány a négyes döntőben ÚJ szú 7 1985. IV. 30. Az eredeti elképzelés szerint az idei jégkorong-világbajnokság döntőjét a szovjet és a csehszlovák csapatnak kellett volna játszania, de az alapfordulók lebonyolítása után a címet védő szovjet csapat az első, míg a csehszlovák csak a negyedik volt. így az előre megejtett sorsolás már a négyes döntő első napján ismét szembeállította őket egymással. Bukač és Neveselý edzők alaposan elemezték Larionovék játékát, és a küzdelem alakulása alapján megtalálták annak megfelelő ellenszerét. Mindvégig küzdelem volt a javából, s a kezdeményezésből inkább a szovjet csapat vette ki részét. Ez mit sem von le a csehszlovák csapat teljes sikerének értékéből. Svédország - NSZK 5:2 (0:0, 3:1, 2:1) A vasárnap esti mérkőzésen a svéd csapat mindvégig jobb volt. A 21. és a 22. percben két góllal terhelte meg a nyugatnémetek hálóját, s lényegében ez döntött. Meglepő módon 10 000 néző volt kíváncsi a találkozóra, amelyet a szovjet Karangyin vezetett. Gólütők: Södersen (2), Elden- brink, Gradin, Johanson, ill. Rodger és Reindl. Az 5.-8. helyért a táblázat állása: 5. Finnország 8 3 2 3 29:27 8 6. Svédország 8 3 0 5 29:32 6 7. NSZK 8 116 19:36 3 8. NDK 8 0 2 6 13:53 2 Csehszlovákia - Szovjetunió 2:1 (2:0,0:0,0:1) Ez a mérkőzés úgy kezdődött, mint a szovjet csapat eddigi találkozóinak zöme: sokmozgásos, helycserés, pontos átadásokkal indított támadások sorozata irányult az ellenfél kapuja felé. Majdnem hét percen át úgyszólván lélegzethez sem jutottak a csehszlovák mezőnyjátékosok. Sőt Králik kapusnak is minden éberségére szüksége volt A 7. percben Ružička észrevette, hogy Miskin mesz- szire kimerészkedett kapujából és megbotlott. A csatár messziről célba vette a szovjet hálót és nem hibázott. Ismét nagy iramot diktált a szovjet csapat, sorozatos támadásai azonban nem vezettek eredményre. A 12. percben Šejba megforgatta védőit, a lőtt korong Miskinről lepattant és Pašek azt a hálóba továbbította. A VB mai műsora 13.30 Svédország-NDK 20.30 NSZK-Finnország szovjet gólszerzési kísérletnek. Kiegészült csapatunk több veszélyes támadást vezetett, de a lövésekkel már nem volt szerencséje. A befejező harmad elején, a 45. percben Pašek lövése nyomán másodpercekig csengett a kapufa. Egy percre rá viszont védelmünk elmélázott és Homutov közelről a hálóba kotorta a korongot. Ezután szinte egyfolytában támadott a szovjet csapat, a játékmegszakítások egymást érték. A befejező percben Krutovot és Libát egyszerre állították ki, de akkor már csak 12 másodperc volt hátra. A csehszlovák együttes fegyelmezett játékkal tartani tudta az eredményt. Ez a lehető legjobb kiindulópont számára a négyes döntőben. A sikerből oroszlán- rész illeti Pašeket és társait, akik mindvégig sakkban tudták tartani a világ legjobb ötösének nevezett Larionov vezette alakzatot. A barátság és a béke jegyében Anatolij Taraszov, minden idők egyik legnagyobb jégkorong-szakvezetője a prágai VB-ről nyilatkozott:- A rendezők kitűnően előkészítették a VB-t, s ez különösen bennünket, akik a szocialista táborba tartozunk, örömmel tölt el. Alkalmam volt véleményt cserélni az NOK-beli kollégákkal, a finnekkel, az amerikaiakkal, a kanadaiakkal és a svédekkel. A sport azemberek között a megértést segíti elő, a népek közötti barátságot, a békét erősíti ez a látványos játék, a jégkorong is. Minden csapat küzdőszelleme nagyszerű, nem hajlanak meg a nagy esélyes előtt. Az igazi találkozók csak most következnek. A kiegyenlített erőviszonyok mellett döntő tényező a fizikai és pszichikai erőn alapuló csiszolt összjáték, a baráti szellem, amelyet csak kivételes képességű edző tud kialakítani. A jégkorong mai fejlettSzombaton két mérkőzés A labdarúgó-liga 23. fordulójának mérkőzései közül kettőt szombaton bonyolítanak le. Az Inter Bratislava - ZVL Žilina mérkőzés 17.00, a Dukla Praha - TJ Vítkovice találkozó 17.30 órakor kezdődik. Vasárnap a kezdési idő 17.00 óra A következő mérkőzések lesznek: RH Cheb - Tatran Prešov, Spartak Trnava - Slávia Praha, Baník Ostrava - Slovan Bratislava, Sigma Olomouc - Sparta Praha, Dukla Praha - Vítkovice, ZŤS Petržalka - Dukla Banská Bystrica. Műsorváltozás a labdarúgó SZNL l-ben (ČSTK) - A labdarúgó SZNL I 23. fordulójának mérkőzéseit a következőképpen bonyolítják le- szerda, május 1., 16.30: Martin- TTS Trenčín, és Trebišov - Senica. Csütörtök, ugyancsak 16.30 órakor: Michalovce - Levice, DAC - Pov. Bystrica, Prievidza- Dubnica, Púchov - Poprad, Humenné - Sp. Nová Ves, Plastika Nitra - ZŤS Košice. ségi fokán csak egy-egy tényező bevetésével nem lehet győzni. Valamikor a kanadaiak technikai tudásuknak köszönhették sikerüket. Ma már minden országnak sajátos a játékstílusa. A csehszlovák jégkorongról így vélekedett a szakember: • - Meglepő, hogy a kanadai felé közeledik, pedig a csehszlovák játékosok mindig technikájukkal, leleményességükkel, kombinációs készségükkel tűntek ki. Remélem, játékfelfogásukat alapos elemzésnek vetik alá és más irányba terelik a fejlődést. Kitűnő szakemberekkel és edzőkkel rendelkeznek. Az egész világon ismerik Vladimír Kostka professzort. Az a csehszlovák jégkorong tetszett nekem, amikor az edzők Kostka, Pittner, később pedig Gut voltak. Egyénileg képzettek voltak a játékosok, alig lehetett őket elválasztani a korongtól. Az önök technikás, taktikailag érett, szemre is szép jégkorongozása az emberek mentalitásából ered. A csehszlovák és a szovjet korongozóknak a nagy csehszlovák hazafi, a szocializmus ügyéért harcoló Julius Fučík szavaival szeretnék üzenni: „Emberek őrködjetek!“ TOMI VINCE Sportfogadás A jégkorong-VB telitalálatos tippszelvénye 1 Csehszlovákia-Finnország 5:0 1 2. Svédország-USA . 3:4 2 3. Svédország-Finnország 0:5 2 4 Kanada-USA 3:4 2 5. Csehszlovákia-USA 1:3 2 6. Csehszlovákia-Kanada 4:4 0 7. Szovjetunió-Svédország 6:2 1 8. Finnország-NSZK 3:3 0 9. Svédország-Csehszlovákia 2:7 2 10. NSZK-NDK 6:0 1 11. USA-Finnország 3:8 2 12. Szovjetunió-Csehszlovákia 5:1 1 13. Kanada-Svédország 6:3 1 Helyreigazítás Lapunk hétfői számában a magyar labdarúgó NB I táblázatán elszedés történt. A helyes adatok: 14. Pécs 23 6 7 10 22-27 19 Alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok Masopust és Beckenbauer kerete „Kárpótolni a közönséget...“ (ČSTK) - A csehszlovák közvélemény nagy érdeklődéssel várja a Csehszlovákia - NSZK labdarúgó VB-selejtezöt. Annál is inkább, mivel Masopust együttese pontot vesztett Máltán, s így a mai találkozó kulcsfontosságú arra nézve, melyik együttes jut Mexikóba. A 35 000 férőhelyes Rošický-stadion- ban minden jegy elkelt. A mérkőzés 17.30 órakor kezdődik a francia Quinio sípjelére, vonalbírák a francia Biguet és Bourgeois lesznek. Kelet: Vranov - Jelšava 2:1, Stropkov - Bytča 3:1, Snina - Ružomberok 3:1, Kys. N Mesto - Svidník 1:1, Bardejov - VSŽ 3:0, Čaňa - Čadca 2:0, Giraltovce — B. Nová Ves 3:0, Detva- R. Sobota 1:2. 1. Stropkov 22 13 6 3 41:19 32 2. R. Sobota 22 10 7 5 24:19 27 3. Snina 22 11 3 8 25:22 25 4. Bytča 22 11 2 9 42:31 24 5. Jelšava 22 10 4 8 42:36 24 6. Bardejov 22 10 4 8 28:26 24 7. Čaňa 22 9 6 7 22:21 24 8. Giraltovce 22 11 1 10 30:30 23 9. Ružomberok 22 8 6 8 25:28 22 10. Svidník 22 7 7 8 14:16 21 11. VSŽ 22 7 6 9 33:34 20 12. Detva 22 7 6 9 24:29 20 13. Čadca 22 7 5 10 22:28 19 14. B. N. Ves 22 7 5 10 23:37 19 15. Vranov 22 4 10 8 22:22 18 16. K. N. Mesto 22 2 6 14 15:35 10 NYUGAT-SZLOVÁKIA KERÜLETI BAJNOKSÁG, Délkelet: O. Potôň - Galanta 0:0, Štúrovo - Dvory n/Ž. 8:2, Zl. Klasy - Gabčíkovo 1:1, Šamorin - VTJ Sereď elmaradt, Čalovo - Tlmače 1:1, Nitra jun. - Sigma N. Zámky 6:2, Zl. Moravce - Príbeta 4:0. 1. Nitra jun. 20 13 1 6 49:26 27 2. Zl. Moravce 20 12 3 5 44:24 27 3. Tlmače 20 10 5 5 30:17 25 4. Galanta 20 10 2 8 26:28 22 5. Zl. Klasy 20 8 5 7 24:20 21 6. O. Potôň 19 10 1 8 35:24 21 7. Štúrovo 19 9 2 8 34:28 20 8. Pribeta 20 7 6 7 27:39 20 9. VTJ Sered 19 8 1 10 33:26 17 10. Gabčíkovo 20 5 7 8 20:22 17 11. S. N. Zámky 20 8 1 11 32:41 17 12. Šamorin 19 5 5 9 19:30 15 13. Čalovo 20 6 3 11 22:36 15 14. Dvory n/Ž. 20 4 4 12 30:63 12 Északnyugat: Váhovce - N. Mesto 1:0, Brezová -Trnava jun. 1:3, St. Turá- Piešťany 5:0, Tr. Teplice-H. Srniel :0, Bánovce - Bošany 4:2, ZŤS Topoľčany- Trebatice 3:0, Holič - Brodské 2:1 1. N. Mesto 20 13 6 1 45:14 32 2. Trnava jun. 20 11 2 7 40:21 24 3. ZŤS Topoľčany 20 8 6 6 37:26 22 4. Tr. Teplice 20 8 6 6 32:29 22 5. Bánovce 20 8 5 7 31:25 21 6. Trebatice 20 8 5 7 33:32 21 7. Váhovce 20 8 3 9 31:42 19 8.-9. Brezová 20 7 4 9 27:30 18 Holič 20 7 4 9 27:30 18 10. Brodské 20 7 4 9 31:35 18 11. H. Srnie 20 7 3 10 29:41 17 12. St. Turá 20 6 4 10 31.37 16 13. Bošany 20 8 0 12 28:43 16 14. Piešťany 20 6 4 10 22:39 16 Bratislava: Láb - Spoje jun. 4:0, Vrakuňa - Jur 1:0, Slovan jun. - Jarovce 0:0, Inter jun. - Rapid 1:0, Lozorno- Dev. N. Ves elmaradt, Tomášov- Vinohrady 1:4, Stupava - Trnávka 0:2. 1. Láb 19 14 1 4 39:22 29 2. Slovan jun. 19 13 2 4 45:16 28 3. Jur 19 13 2 4 35:18 28 4. Trnávka 19 9 6 4 33:21 24 5. Interjún. 19 10 2 7 39:27 22 6. Dev. N. Ves 18 8 4 6 29:19 20 7. Rapid 19 9 1 9 29:27 19 '8. Jarovce 19 9 1 9 27:26 19 9. Stupava 19 7 3 9 23:34 17 10. Vrakuňa 19 5 5 9 33:27 15 11. Vinohrady 19 4 6 9 19:29 14 12. Tomášov 19 5 2 12 22:33 12 13. Spoje jun. 19 2 5 12 16:50 9 14 Lozorno 18 3 2 13 15:55 8 Kelet: Šahy-Tek. Lužany 1:1, Želiezovce - Bajč 2:1, Bánov - Marcelová 1:1, Šurany - Calex Šurany 2:1, Kozá- rovce - Dulovce 1:1, Kolárovo — T. Mlyňany 2:1, Rybník - Nesvady 2:2. 1. Želiezovce 20 16 2 2 53:13 34 2. Šurany 20 12 6 2 51:12 30 3. T. Lužany 20 11 4 5 40:27 26 4. Marcelová 20 9 3 8 37:32 21 5. Bajč 20 7 6 7 29:26 20 6. Nesvady 20 8 3 9 31:24 19 7. Dulovce 20 8 3 9 33:33 19 8. Bánov 20 7 4 9 29:39 18 9. T. Mlyňany 20 7 3 10 24:26 17 10. Kozárovce 20 6 5 9 22:34 17 11. Kolárovo 20 8 1 11 26:53 17 12. C. Šurany 20 6 3 11 24:40 1 5 13. Šahy 20 5 5 10 19:37 15 14. Rybník 20 3 6 11 22:37 12 Dél: Zbehy - Elitex 2:0, Trnovec- Lehnice 3:1, D. Streda B - Matúško- vo 3:0, H. Kráľová - Hroboňovo 4:2, Šaľa B - H. Potôň 1:1, Selice - Baka 1:1, Vydrany - Žitavany 1:1- félbeszakadt. 1. Baka 20 13 2 5 36:18 28 2. Elitex 20 11 2 7 38:29 24 3. Lehnice 20 9 4 7 41:19 22 4. Žitavany 19 9 3 7 37:28 21 5. Vydrany 19 9 3 7 29:26 21 6. Trnovec 20 9 2 9 32:30 20 7. Selice 20 8 4 8 24:31 20 8. H. Potôň 20 8 4 8 30:40 20 9. Hroboňovo 20 8 3 9 29:43 19 10. H. Kráľová 19 7 4 8 33:30 18 11. Matuškovo 20 7 3 10 35:44 17 12. D. Streda B 20 6 4 10 26:38 16 13. Šaľa B 20 6 4 10 25:41 16 14 Zbehy 19 6 2 11 23:28 14 I. CSEH NEMZETI LIGA Č. Lipa - Mladá Boleslav 1:2, Hr. Králové - Gottwaldov 0:0, Ústí n. L.- Frýdek-Místek 1:0, Poruba - Xave- rov 0:0, Teplice - Chomútov 1:1, Jablonec - Tŕinec 4:1, Brno - Č. Budéjovice 1:1, Plzeň - Tábor 3:0. 1. Brno 23 17 4 2 36:13 38 2. Č. Budéjovice 23 14 5 4 36:20 33 3. Teplice 23 12 6 5 34:19 30 4. Plzeň 23 9 8 6 38:28 26 5. Tábor 23 10 5 8 28:27 25 6. Hr. Králové 23 10 4 9 37:24 24 7 Ml. Boleslav 23 10 3 10 25:27 23 8. Gottwaldov 23 10 3 10 27:31 23 9. Xaverov 23 9 3 11 29:25 21 10. Tŕinec 23 9 3 11 29:25 21 11. Chomútov 23 6 9 8 18:24 21 12. Č. Lipa 23 5 9 9 27:33 19 13. Fr. Mistek 23 6 5 12 17:33 17 14. Jablonec 23 7 3 13 33:34 17 45. Ústí 23 6 3 14 20:41 15 16. Poruba 23 5 4 14 16:33 14 II. SZLOVÁK NEMZETI LIGA Nyugat: Vráble - Handlová 0:2, šaľa - Komárno 3:0, N. Zámky - Matador 0:0, Senec - Partizánske 1:0, Sereď- Spoje 1:0, Lok. Bratislava - ČH Bratislava 0:4, Topoľčany - Pezinok 4:0, Hurbanovo - Malacky 4:0, Hurbanovo - Vráble 1:0 (a 23. forduló előre hozott mérkőzése), Šaľa - Partizánske 2:0 (a 24. forduló előre hozott mérkőzése). 1. Hurbanovo 23 16 3 4 57:17 35 2. Šaľa 23 15 3 5 46:28 33 3. ČH 22 12 6 4 44:21 30 4. Spoje 22 8 12 2 29:18 28 5. Handlová 22 9 8 7 31:19 24 6. Matador 22 8 6 8 40:39 24 7. Malacky 22 8 6 8 47:32 22 8. Senec 22 10 2 10 28:33 22 9. Vráble 23 10 2 11 27:40 22 10. N. Zámky 22 8 5 9 24:25 21 11. Sereď 22 8 3 11 28:28 19 12. Partizánske 23 7 5 11 32:45 19 13. Topoľčany 22 7 5 10 27:43 19 14. Komárno 22 7 3 12 30:41 17 15. Pezinok 22 6 4 12 31:42 16 16. Lok. Bratislava 22 1 3 18 13:63 5 A csehszlovák válogatott Nymburk- ban készült a találkozóra. A reggeli után egy órát edzett, ebéd után rehabilitáció következett. A pihenő után az edző személyes beszélgetést folytatott a játékosokkal, estefelé pedig közösen megtekintették a Csehszlovákia- Szovjetunió jégkorong-mérkőzést. Masopust főedző keretet hirdetett Borovička - Hašek, Prokeš, Fiala, Kukučka, - Chaloupka, Berger, Sloup- Vizek, Griga és Janečka. A ČSTK tudósítója Nymburkban felkereste a csapatot, s rövid beszélgetést folytatott Josef Masopusttal. • A Máltán szerepelt tizeneggyel összehasonlítva egyetlen változás van a csapatban, a csatársor jobb szárnyán Vizek szerepel. Mit vár tőle?- Nem átlithatom, hogy a Knoflíček- Vizek cserével megoldódtak volna a problémáink. Az utóbbi mellett technikai tudása és tapasztalata szól. Vizek feladata lesz, hogy játékostársait lövőhelyzetbe hozza. • Az NSZK együttesében hiányzik majd a középpályás Briegel, aki az olasz liga hétvégi mérkőzésén megsérült, s a csatár Rumme- nigge...- Mindketten a nyugatnémet válogatott nagy egyéniségei. A csapatban viszont rajtuk kívül több jó képességű labdarúgó is van, s igy véleményem szerint távollétük nem gyengíti játékukat.. . • Legutóbb Portugáliában szintén hiányos volt Beckenbauer gárdája, mégis győzött. Mit vár a csehszlovák csapattól?- Azt, hogy valamennyi játékos maximális erőbedobással játsszon, s kárpótolja a hazai közönséget a máltai eredményért. Az NSZK labdarúgói kora este edzést tartottak a Rošický-stadionban. Franz Beckenbauer edző ezután tette közzé keretét: Schumacher-Jakobs, Betrhold, K. H. Förster, Brehme, Matthaus, Herget, Magath, Rahn, - Littbarski, Völler. Tartalékok: Stein, Frontzeck, Rolff, Thon és K. Allots. EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK + Elektrosvit Nové, Zámky- Spartak Komárno 23:20 (3:5, 4:4, 11:7, 5:4) - barátságos vízilabda-mér- közésen. Legeredményesebbek: Er- neszt 8, ill. Vrečič 10. (zs)-f Maradona szeretne válogatottja rendelkezésére állni már a VB-selejte- zökre való felkészülési mérkőzéseken is. Az argentin válogatott a sorozat előtt Paraguay, Brazília és Chile együttesével mérkőzik. Maradona úgy tervezi, hogy május 5-én hazarepül, bár a Napolinak akkor még két bajnoki találkozója lesz hátra. Ferlaino, a klub elnöke ígéretet tett arra, hogy az argentin csillag részt vehet országa hivatalos mérkőzésein. + Costa Rica - Trinidad 1:1 (1:0)- labdarúgó VB-selejtező. > A csehszlovák vízilabda-válogatott Varsó Kupájáért játszott utolsó mérkőzésen 8:9 arányban vereséget szenvedett Lengyelország csapatától. A végeredmény: 1. Románia 7, 2. Lengyelország 5, 3. Bulgária 4, 4. Csehszlovákia 2 pont. + A székesfehérvári férfi röplabdatorna eredményeiből: Magyarország- Kuba 3:0, Belgium - KNDK 3:0, Ausztria - NSZK 3:0. + A szovjet labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában: Torpedo- Rosztov 2:0, Harkov - Vilnius 2:1, Alma-Ata - Voronyezs 2:2. A táblázatban a Dinamó Kijev és a Dnyepropet- rovszk 14-14 ponttal áll az élen. + A Svájci Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a jövő évadtól a jelenlegi egy helyett csapatonként két külföldi labdarúgó szerepelhet a svájci együttesekben. Újdonság, hogy az I. ligás klubok csak olyan külföldi játékost igazolhatnak, aki hazájában is az első osztályban játszott. + A18 évesek csehszlovák labda- rúgó-válogatottja megkezdte edzőtáborozását Turnovban. Kvaček edző az itt lévő 16 tagú keretből jelöli ki a Cseh- szlovákia-Románia EB-selejtezőn pályára lépő keretet. A találkozóra május 1-én 14.30 órai kezdettel Turnovban kerül sor. + Münchenben nemzetközi mara- tonfutó-versenyt rendeztek. Eredmények, férfiak: 1. Krempel (jugoszláv) 2:19:30, 2. Löffler (NSZK-beli) 2:23:45, 3. Toivola (finn) 2:25:06. Nők: O. Grü- ner 2:45:52, A. M. Grüner (NSZK- beliek) 2:47:33. i A középső játékrész csaknem teljes első felében lavinaszerűen zúdultak a szovjet támadások, de a csehszlovák mezőnyjátékosok igazolták sokoldalúságukat és általában meg tudták akadályozni az ellenfél folyamatos támadásvezetését. A 32. percben rossz csere miatt csehszlovák kiállítás következett. A kispadra Kameš ült, de társai ellenálltak minden Csehszlovákia: Králik - Bénák, Uvíra, Kadlec, Hoŕava, Stav- jaňa, Musil - Lála, Pašek, Őejba, Válek, Kameš, Pivoňka - Hrdina, Ružička, Richter - Rusnák, Liba. Szovjetunió: Miskin - Fetyi- szov, Kaszatonov, Biljaletgyinov, Pervuhin, Sztarikov, Guszarov- Makarov, Larionov, Krutov- Szkvorcov, Szvetlov, Gimajev- Vasziljev, Bikov, Homutov- Drozgyeckij, Tyumenyev, Varnakov. A négyes döntö első napjának második mérkőzése, az USA - Kanada találkozó lapzárta után került sorra. Ifik a Duna Kupáért (ČSTK) - Május 3-5 között rendezik az ifjúsági labdarúgók hagyományos Duna Kupa-küzdelmeit az Inter, a Slovan, a Trnava, a Slávia Praha, a csehszlovák és a magyar 16 éves válogatott, Újvidék és Majna/Frankfurt részvételével. Május 5-én Trnava látja a döntőt, a 3. helyért Bratislavában 15.00 órakor játszanak a ZŤS pályáján. Váratlan döntetlen (méj) - Az utolsó fordulót bonyolították le a hét végén az ökölvívó SZNL- ben. Otthonában az OSP Galanta váratlanul csak döntetlent ért el az Elektrosvit Nové Zámky csapatával szemben. Az eredmény azért is meglepő, mert az utolsó előtti fordulóban az érsekújvári szoritóban fölényes galán- tai győzelem született. Mindössze hétszer álltak szorítóba öklözök a szombati találkozón, ugyanis a vendégek három, a hazaiak pedig egy súlycsoportban nem állítottak versenyzőt, s ezért volt váratlan a hazai közönség számára a pontvesztés. A galántaiaknál Kollárik, Mikula, Po- rozsnyák, Jucha, és Vajda nyert, a vendégeknél Farkas R., Álló, J. Bo- ťanský. Králik és Paszterkó szerzett pontot.