Új Szó, 1985. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1985-04-29 / 100. szám, hétfő
Közlemény a CSKP KB NSZK-beli látogatásáról Együttes erőfeszítésekkel a békét meg lehet védeni (ČSTK) - A CSKP KB küldöttsége, amely Jozef Lenártnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZLKP KB első titkárának vezetésével az NSZK-ban tett látogatást, szombaton Wuppertalba, Engels szülővárosába látogatott. A csehszlovák vendégek megismerkedtek a Marx és Engels Alapítvány tevékenységével, majd ellátogattak az Engels Múzeumba. A múzeumban a vendégeket Ursula Kraus, Wuppertal polgár- mestere fogadta. Baráti beszélgetésen értékelték Wuppertal és Kassa (Košice) baráti kapcsolatait. Leszögezték, hogy a testvérvárosok kapcsolatai hozzájárulnak a népek békés egymás mellett élése elveinek szellemében a jobb kölcsönös megismeréshez. A délutáni órákban a CSKP KB küldöttsége befejezte NSZK-beli látogatását. Düsseldorfban a repülőtéren a csehszlovák vendégektől búcsút vett Kari Heinz Schröder, a Német Kommunista Párt vezetősége Elnökségének tagja és a párt más vezetői. Jelen volt Dušan Spáčil hazánk NSZK- beli nagykövete. A látogatás befejeztével közleményt adtak ki, amely megállapítja, hogy az NKP düsseldorfi székházában a delegációt fogadta Herbert Mies, az NKP elnöke. A tárgyalások során vélemény- cserét folytattak az NSZK politikai helyzetéről és az NKP feladatairól és céljairól a párt VIII. kongresszusa előkészítése során, amelyre 1986 májusában Hamburgban kerül sor. Jozef Lenárt a baráti légkörű beszélgetésen tájékoztatta vendéglátóit hazánk politikai és gazdasági helyzetéről, azokról az eredményekről, amelyeket népünk a CSKP vezetésével ért el a fejlett szocialista társadalom építésében. Magasra értékelte az NKP hűségét a proletár internacionalizmushoz, a marxizmus-leninizmus tanításához és elismerően szólt a párt harcáról az NSZK dolgozóinak szociális és demokratikus joCsehszlovák - szovjet szakszervezeti üdülő (ČSTK) - A Krím-félsziget déli partvidékén, Jalta közelében szombaton ünnepélyesen átadták a Druzsba üdülőt, amelyet csehszlovák és szovjet szakszervezeti tagok építettek. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Sztyepan Sa- lajev, a Szovjet Szakszervezetek össz-szövetségi Központi Tanácsának elnöke és Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke. Jelen voltak az SZKT küldöttségének további tagjai is, továbbá a két ország szakszervezeti tanácsainak titkárai és Miroslav Zavadil, hazánk szovjetunióbeli nagykövete. Az üdülő évente tízezer vendéget fogad majd, 5-5 ezret a Szovjetunióból és Csehszlovákiából. Az ünnepélyes megnyitás előtt nagygyűlést tartottak, amelyen részt vettek az üdülő építői és Jalta lakosai. A rendezvényen Sztyepan Salajev és Karel Hoffmann mondott beszédet, majd kitüntetéseket adtak át az üdülő csehszlovák és szovjet építőinek. Volt tábornokok találkozója (ČSTK) - Bécsben a hét végén került sor a Varsói Szerződés és a NATO volt tábornokainak második, háromnapos találkozójára. A bécsi találkozón 14 volt magasrangú tiszt vett részt Hollandiából, Olaszországból, az NSZK-ból, Norvégiából, Portugáliából, Görögországból, Nagy-Britanniá- ból valamint Bulgáriából, Csehszlovákiából, Magyarországról, Lengyelországból és a Szovjetunióból. Csehszlovákiát Samuel Ko- daj vezérezredes képviselte. A volt tábornokok találkozójukon a második világháború ma is érvényes tanulságaival és a jelenlegi nemzetközi problémák megoldásával, valamint azokkal az intézkedésekkel foglalkoztak, amelyek előmozdíthatnák az enyhülést és a leszerelést. gaiért és áldozatos küzdelméről a béke megőrzéséért és a nemzetek közti baráti kapcsolatok fejlesztéséért. Herbert Mies kiemelte a szocialista közösség országai sikereinek jelentőségét a világ békeszerető és haladó erői harca számára. Ezek a sikerek döntő szerepet játszanak a szocializmus és a kapitalizmus közti versengésben. A hitleri fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójával összefüggésben a két politikus rámutatott, szégyenletes és felháborító, hogy abban az időben, amikor az emberiség megemlékezik erről az évfordulóról és amikor egy eddig példátlan erejű békemozgalom létezik a világon, az imperializmus a NATO nyugat-európai tagállamaiba történt rakétatelepítés után, a józan ésszel ellentétben most már a világűr militarizálására törekszik. Leszögezték, hogy a béke és a népek biztonsága ma még inkább megköveteli az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését. Meggyőződésüket fejezték ki, hogy a békét meg lehet védeni, ha minden nép békeszerető erői - tekintet nélkül politikai hovatarozásukra és eltérő ideológiai nézeteikre - tovább fokozzák harcukat a háborús fenyegetés ellen. A CSKP és az NKP képviselői nyomatékosan elutasították a revansista és militarista körök ismételt próbálkozásait, hogy megkérdőjelezzék Európa háború utáni elrendezését. Mindkét fél üdvözölte a Szovjetuniót és a többi szocialista ország békeszerető, a feszültség enyhítésére irányuló politikáját. A két párt képviselői vélemény- cserét folytattak a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom fejlődéséről és hangsúlyozták egysége megszilárdításának szükségességét. Megállapították, hogy valamennyi megvitatásra került kérdésben teljes volt a nézetek azonossága. Értékelték a CSKP és az NKP kölcsönös kapcsolatainak magas színvonalát és állást foglaltak további bővítésük és elmélyítésük mellett mindkét ország népei, valamint Európa biztonsága és békéje érdekében. Az Agrozet egyre több gépet szállít a mezőgazdaságnak Békenagygyűlés Brandenburgban Erich Honecker mondott beszédet (ČSTK) - Brandenburgban, a potsdami kerületben szombaton békenagygyűlést tartottak a Bran- derburg-Görden fasiszta börtön felszabadításának 40. évfordulója alkalmából. A nagygyűlésen több mint százezer ember vett részt. Jelen voltak az NDK legfelsőbb párt- és állami vezetői, élükön Erich Honeckerrel, az NSZEP KB főtitkárával. A nagygyűlés résztvevői a Mari- enburg hegyen levőemlékmű megkoszorúzásával tisztelegtek azoknak a politikai foglyoknak az emléke előtt, akik már nem érték meg a börtön 1945. április 27-én történt felszabadítását. Koszorúkat és virágcsokrokat helyeztek el a szovjet hadsereg 32. gárdaezrede tagjainak emlékművéhez is, akik négy évtizeddel ezelőtt részt vettek Brandenburg felszabadításában. A nagygyűlésen Erich Honek- ker, az NDK legfelsőbb képviselője mondott beszédet, aki a német antifasisztákkal és 19 európai ország politikai foglyaival együtt maga is Brandenburgban raboskodott. Bevezetőben emlékeztetett a szovjet hadsereg felszabadító útjára és hangsúlyozta, hogy a Hitler-ellenes koalíció többi tagállama hadseregével együtt megszabadította az emberiséget a nácik barbárságától. Győzelme szabadságot hozott a német népnek is. Emlékeztetett arra a több mint kétezer antifasisztára, akik Brandenburg-Görden- ben vesztették életüket, s kiknek áldozata ma is kötelez. 1945. május 8-án a német nép új útra lépett, amely elvezetett az NDK megalakulásáig. A munkások ésparasztok első német állama politikájának alapja a béke. A szocialista Németország területéről már sosem indul ki háború - hangsúlyozta Erich Honecker. A második világháború legfontosabb tanulsága: a háborút addig kell megakadályozni, míg nem jutottak szóhoz a fegyverek. Ünnepségek Afganisztánban Babrak Karmai beszéde és díszszemle Kabulban (ČSTK) - Az afgán főváros dolgozói szombaton nagyszabású felvonulással emlékeztek meg az 1978 áprilisi nemzeti és demokratikus forradalom 7. évfordulójáról. A felvonuláson részt vettek a kabuli üzemek munkásai, mezőgazdasági dolgozók, a központi állami hivatalok és intézmények alkalmazottjai és a tömegszervezetek tagjai. Az ünnepségen beszédet mondott Babrak Karmai, az AfAmnesztia a Szovjetunióban (ČSTK) - A szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban (1941-45) aratott győzelme 40. évfordulója alkalmából a Szovjetunióban amnesztiát hirdettek. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének határozata megállapítja, elengedik azoknak a személyeknek a büntetését, akik a fegyveres erők, a partizánegységek és a honvédelmi alakulatok tagjaiként, vagy más honvédelmi akciókban vettek részt a háborúban. Csökkentik azoknak a személyeknek büntetését, akik nem kerülnek szabadlábra. Az amnesztia vonatkozik a háború idején végzett áldozatos munkáért érdemrendekkel és érmekkel kitüntetett személyekre, a hadirokkantak feleségeire és özvegyeire, a haza védelmében elesettek özvegyeire, a terhes nőkre és a 16 évnél fiatalabb gyermekekről gondoskodó nőkre, a 60 évesnél idősebb és rokkant férfiakra, valamint a kiskorúakra. Az amnesztia nem vonatkozik azokra a személyekre, akik különösen veszélyes államellenes vagy egyéb súlyos bűncselekményt követtek el. ganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, a forradalmi tanács elnöke. Rámutatott az áprilisi forradalom győzelmének jelentőségére, amely megnyitotta az utat az afgán nép felszabadításához az elnyomás és a feudális elmaradottság alól. Hangsúlyozta, hogy - a Nagy Dzsirga közelmúltban megtartott tanácskozása döntéseivel összhangban - az ország párt- és állami vezetése valamennyi nemzet és nemzetiség egységének további megszilárdítására fog törekedni az áprilisi forradalom eredményeinek megőrzése mellett. Az ünnepség részeként sor került a kabuli helyőrség, a törzsi határőr alakulatok és a forradalom védői egységeinek díszszemléjére. Hasonló ünnepségekre került sor a többi afgán városban is. Felhívás az atomhatalmakhoz (ČSTK) - Párizsban szombaton fejeződött be az a háromnapos tanácskozás, amelyen harminc kapitalista és fejlődő ország volt állam-és kormányfői vettek részt. A tanácskozáson Kurt Waltheim volt ENSZ-főtitkár elnökölt. A találkozó résztvevői elítélték Reagan amerikai elnök „csillagháborús" programját és javasolták egy olyan ügynökség létrehozását, amely a műholdak ellenőrzésével foglalkozna hasonló elvek alapján, mint a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. Felhívással fordultak az összes nukleáris hatalomhoz, hogy a genfi szovjetamerikai tárgyalások idejére függesszék fel a nukleáris kísérleteket. A 7. ötéves tervidőszakban a mezőgazdasági vállalatok a tervezettnél 738 ekével, 2379 gyűjtő- és forgatógéppel, 456 bálázógéppel, 623 trágyaszóróval, 389 univerzális, hidraulikus rakodóval és 1146 traktorral vásárolhattak többet. Lényegesen javultak a lehetőségek az egyes munkafolyamatok gépesítésére. Fokozódott a gépesített csoportok teljesítménye is, mert a gépek többsége több munkára volt alkalmas. Amint az Agrozet konszern vállalat képviselői Bratislavában tartott sajtótájékoztatójukon elmondották a mezőgazdasági gépgyártásban tovább haladnak a megkezdett úton, újabb és még korszerűbb vontatókat, betakarító és talajművelő gépeket szállítanak a mezőgazdasági vállalatoknak. Az újdonságok közül megemlítették, a Zetor Horál speciális traktort, amely minden szempontból megfelel a lejtős rétek és legelők gondozására, a fű lekaszálására és betakarítására. A cukorrépa betakarítására 40 Multo-6-os típusú gépsort kínálnak a mezőgazdasági vállalatoknak. Az alkatrészellátást is fokozatosan javítják. A galántai (Galanta) és nyitrai (Nitra) járás példájára tovább fejlesztik a számítógépes alkatrész nyilvántartást. A kertbarátokra is gondoltak, többek között a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) és más elárusító központokban megvásárolhatják a Magyarországról behozott Robi kis- traktort is. (balla) Eredményes munkával ünnepelnek A kemény tél, a tavasz késése nagyban befolyásolta a tavaszi munkákat- az elmúlt évekhez viszonyítva három héttel későbben kezdődtek. Ez azonban nem jelent különösebb okot a borúlátásra. így vélekednek az Újbodvai (Nová Bodva) Egységes Földmű- vesszövetkezetben is. A talajviszonyokat és az időjárást kihasználva az 500 hektár tavaszi árpa vetését április ötödikére befejezték. Ezzel párhuzamosan harminc hektáron elvetették az étkezési célokra szolgáló borsót is. Harminc hektáron felújították a gyengébb legelőket, s előkészítették az 562 hektárra tervezett szemes kukorica talaját. A terület az elmúlt évinél 90 hektárral több. Tegnap láttak hozzá a vetéshez, s a terv szerint május 3-ra befejezik. Ebben az időpontban az időjárás szeszélyei ellenére is biztosak, mert bíznak a rendelkezésükre álló három nagy teljesítményű vetőgépekben és a dolgozókban, akik nyújtott műszakokat vállaltak, s naponta 80-90 hektáron juttatják a vetőmagot a földbe. A 316 hektár silókukorica vetését május 12-re szeretnék befejezni. A kemény tél nagy kárt okozott az őszi árpában, a 63 hektárból mindössze 10 hektár maradt meg életképesnek. A többinek a helyére újraszántás után tavaszi árpát (28 hektár) és szemes kukoricát (25 hektár) vetettek.-csóTörténelmi események krónikája • április 29. - Berlinben heves harcok folytak a városközpontért- a 4. ukrán front csapatai Ostrava térségében felszabadították Hlučint, Teškovi- cet, Tíseket és más községeket- az 1. csehszlovák hadtest folytatta támadását a Fátra nyugati lejtőin és felszabadította Kunerádot, Višňovét és más településeket- a 2. ukrán front egységei több morvaországi falut szabadítottak fel, köztük Dédi- cét, Boršicét és Drnovcét • április 30. - Az 1. csehszlovák hadtest egységei a 4. ukrán front csapataival felszabadították Žilinát és a környék csaknem 40 községét. Ezen a napon szabadult fel Považská Bystrica, Nemšová és Horné Srnie- a 4. ukrán front felszabadította Ostravát. A harcokban csehszlovák harckocsizó egységek is részt vettek- az 1. belorusz front hajnali öt órakor Berlinben támadást intézett a Reichstag ellen. 13 óra 50 perckor Jego- rov és Kantarija szovjet katonák kitűzték az épületre a győzelem lobogóját. Hitler öngyilkos lett. Május 1-re virradó éjszaka Berlinben a fasiszta hadsereg képviselői tárgyalni kezdtek a szovjet hadsereg vezetőivel a német csapatok feltétel nélküli kapitulálásáról. A fasiszta hadsereg képviselőinek nemleges válasza után a szovjet csapatok támadást indítottak a város többi fontos pontjáért • - május 1. - a 4. ukrán front csapatai Ostrava térségében felszabadították Bohu- mínt, Fryštatot, Petrovicét, a 18. hadsereg Cadcát. Az első csehszlovák hadtest átkelt a Vágón, s felszabadította Púchovot- a felszabadított Bratislavában a Nemzeti Színház előtt május elsejei nagygyűlést rendeztek, amelyen Gustáv Husák, Karol Šmid1945. április 29. - május 5. ke és Zdenék Fierlinger mondott beszédet. A többi felszabadított szlovákiai városban is megemlékeztek május elsejéről- Prerovban felkelés tört ki, amelyet a csehországi fasisztaellenes, fegyveres erők további fellépései követtek • május 2. - a 4. ukrán front a morva-szlovák határvidéken további községeket szabadított fel, köztük Valašské Kloboukyt, Orlovát, Tur- zovkát- Berlinben a birodalmi gyűlés helyőrsége letette a fegyvert és a délutáni órákban a szovjet egységek letörték az utolsó ellenállást is a városban • május 3. - a 2. ukrán front, a 4. ukrán front, az első csehszlovák hadtest és a román hadsereg egységei befejezték Szlovákia felszabadítását, a Fehér Kárpátokban felszámolták az utolsó fasiszta egységeket. Aznap felszabadították Karvinát, Český Tešínt, Tŕinecet, a mai Gottwaldovot és további morvaországi településeket • május 4. - az első ukrán front vezérkara parancsot adott ki a prágai hadművelettel kapcsolatban. Konyev marsall elrendelte, hogy a harckocsizó egységek a hadművelet hatodik napján foglalják el Prágát • május 5. - befejeződött az ostravai és a bratislavai- brnói hadművelet. A 4. és 2. ukrán front csapatai megnyitották az utat Csehország illetve Prága felé és befejezték az előkészületeket a prágai hadműveletre, amely az utolsó támadó hadművelet volt az európai harctereken- Prágában kitört a májusi felkelés. A cseh nép a prágai barikádokon a fasiszta fegyveres erők ellen harcolt. A felkelés vezetője az illegális CSKP volt.-tm-