Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-11 / 59. szám, hétfő
I. LABDARÚGÓ-LIGA ÚJ szú 7 1985. III. 11. Hat mérkőzésen csak 13 gól Nyilvánvalóan a sáros, többnyire rossz állapotban levő pályák is hozzájárultak ahhoz, hogy az I. labdarúgó-liga nem teljes 17. fordulójában, az Olomouc - Prešov találkozótól eltekintve, kevés gól esett mindössze tizenhárom. Három mérkőzésen osztották meg a pontokat, de idegenből senki sem vitt haza két pontot. Két mérkőzés, az Inter - Cheb és a Slávia - Bohemians találkozó mára maradt. A 18. fordulót a következő párosításban játsszák: Prešov- Vítkovice, B. Bystrica - Žilina, Sparta - Lokomotíva, Slovan- Bohemians, Slávia - Inter, Cheb - Dukla, Trnava - Petržalka, Ostrava - Olomouc. Az I. liga táblázata: Petržalka Ostrava 1:1 (0:0) Bratislava, 5500 néző, játékvezető: Fausek. Góllövők: Masný (11- esből), ill. Némec. A körülményekhez képest jó talajon (egy nappal a meccs előtt helikopter szárította a pályát) játszották a mérkőzést, amely ugyan elfogadható iramú, helyenként érdekes, izgalmas labdarúgást hozott, de a színvonal eléggé ,,sántított“. Elsősorban a labdát többet birtokló, fölényben futballozó hazaiak maradtak adósak a jó teljesítménnyel. Az ellenfél térfelére, 16-osáig még könnyedén eljutottak (nem utolsósorban azért, mert az Ostrava átengedte a középpályát a hazaiaknak), de itt megállt a tudományuk. Lelassultak az akcióik, kivártak az átadásokkal, így a felállt védelem ellen hiába próbálkoztak magas labdákkal, kényszerítő passzokkal, kiugratásokkal. A jól megtermett, erőteljes, amellett gyors ostravai védők könnyedén hárítottak. Tulajdonképpen egyetlen egyszer sem került a Petržalka tudatos akció után helyzetbe. Játékosainak több fantáziára, gyors cselekvésre lett volna szüksége ahhoz, hogy eredményesek legyenek. Az Ostrava érettebb, képzettebb csapat benyomását keltette, szervezetten védekezett, s gyors, meredek átadásokon alapuló ellentámadásai rendre veszélyt jelentettek. A 30. percben Kula üres kapuba tartó lövése a keresztbe futó Valenton akadt el. Később Vojáček ügyetlenkedett saját 16-osa előtt, de Drobný nem találta el az Ostrava üres kapuját. Szünet után nagyobb lett az iram, változatosabb a játék, az Ostrava bátrabban kitámadott. Némec lövését védte Hroš, Válek egyedül tört kapura, de Hrošba lőtte a labdát. A 71. percben Némec mintegy 20 méterről jól eltalált ballábas lövése a jobb alsó sarokban kötött ki. A hazaiak kétségbeesetten küzdöttek, kapu elé iveit labdákkal igyekeztek hibára kényszeríteni az Ostrava védelmét. A 75. percben sikerült is: egy kapu előtti zűrzavar után az egyik vendégjátékos kezét érintette a labda, s a megítélt büntetőt Masný a hálóba lőtte (75.p). A játékvezető megismételtette a 11-es rúgást, mivel Drobný sípszó előtt a 16-oson belülre futott. Masný azonban másodszor sem hibázott. Adatok: kapura tartó lövések 5:4, mellé 6:5, szögletarány 8:5, szabálytalanságok 27:16. (t. v.) Lokomotíva Slovan Košice, 2000 néző, játékvezető: Bolek. (Tudósítónktól) - Fehér játéktér, szürke teljesítmény, fekete vasárnap- a hazaiak szemszögéből tömören így jellemezhető a kiesőjelöltek tegnapi rangadója. A vasutascsapat ugyanis ezúttal is igazolta, hogy miért tanyázik a táblázat alján. Igaz, játékukkal a bra- tislavaiak sem igen dicsekedhettek, de a céljukat, az egy pont megszerzését különösebb nehézségek nélkül is elérték. A hófedte, mély talajú pályán jóformán csak kapkodott, vergődött a két csapat, küzdelmüket nem igen élvezhette a kis számú közönség. A hazaiak ugyan szinte az egész mérkőzésen enyhe mezőnyfölényben voltak, ám a Slovan kapujának előterében még a kecsegtető helyzeteket is rendre elpuskázták. A 7. percben például Andrejko csukafejese a kapufa tövéről visszapattant az ötösre, de a helyzet a Slovan kapuvédőjével együtt a Lokomotíva csatárait is meglepte. A 41. percben a bratislavai Matovič senkitől sem zavartatva, nyugodtan lőhetett, de 15 méterről éppen Vraštiakot találta el. Az említett két helyzet között a hazaiak nyolc szögletrúgásán kívül alig történt említésre méltó esemény. A játékosok tehetetlenségét Bolek játékvezető is unhatta, mert az első félidőt három perccel lerövidítette. A játék képe a második félidőben sem változott- a hazaiak meddő fölényét a Slovan eredményes védekezéssel és itt—ott gyors ellentámadásokkal ellensúlyozta. A döntetlen igazságos. (gazdag) Olomouc Prešov 4:1 (2:1) Olomouc, 6000 néző, játékvezető: Krchňák. Góllövök: Lauda (2), Príložný, Muchka, ill. Rybár. Az aránylag jó állapotban levő pályán a vendéglátók már kezdettől fogva sorozatos támadásokat zúdítottak az ellenfél kapujára és rögtön a 2. percben próbára tették Korpás kapust. Ennek ellenére a 12. percben egy egyéni akció révén a Tatran jutott vezetéshez: Uškovič első lövését Doležilek kapus még kiütötte, de Rybár labdájával szemben már tehetetlen volt. Az Olomouc továbbra is támadott és nagyon gyakran kerültek csatárai a prešoviak kapuja elé. A 28. percben Príložný egyenlített, majd nyolc perccel később Lauda egy szép, bal sarokba szálló lövéssel a vezetést is megszerezte a Sigmának. Helycsere után továbbra is a hazaiak kezdeményeztek és a 60. percben Muchka 3:1-re növelte előnyüket. A vendégek csak szórványos támadásokkal próbálkoztak - sikertelenül. A 77. percben Jiŕí Fiala kitűnő beadásából Lauda beállította a végeredményt. A Sigma fölényéről tanúskodik a 10:3-as szögletarány is. 1:1 (0:1) Žilina Sparta Žilina, 6500 néző, játékvezető: Marko. Góllövök: Zajac, ill. Novák. A csehszlovák bajnok jobban alkalmazkodott a csúszós talajhoz, erőnlét szempontjából is felülmúlta ellenfelét. Mindenekelőtt az első félidőben sziporkázott a prágai együttes. Gyors játékosai meredek átadásokkal veszélyeztették a hazai kapust. Az első gól a 28. percben született, egy villámgyors ellentámadásból. Denk elfutott, és beívelését P. Novák a kapuba bombázta. A 47. percben újabb gólt érhettek volna el a vendégek, azonban Denk lövése a kapufán csattant. A hazaiak, akik lassan szőtték támadásaikat, szünet után feljavultak és az 55. percben sikerült egyenlíteniük. A döntetlen megfelel a két csapat aktivitásának. Dukla Trnava 2:1 (2:0) Prága, 1500 néző, játékvezető: Czető. Góllövők: Korejčík, Pele, ill. Kleich. A katonacsapat megérdemelten jutott mindkét ponthoz. Főleg az első félidőben mutatott teljesítménye alapján, amikor csak az akciók erőtlen befejezése mentette meg a Trnavát a nagyobb arányú vereségtől. A Dukla láthatóan igyekezett gyorsan eldönteni a mérkőzést. Jól kombináltak és aránylag könnyen jutottak az ellenfél kapuja elé. Korejčík már a 20. percben megszerezte a vezetést és tiz perccel később Pelc növelte az előnyt Vizek remek átadásából. A Trnava dicséretet érdemel, hogy a nyílt játékot választotta és veszélyes ellentámadásokat vezetett. A csapatkapitány Brezina jó labdákat adott játékostársainak, ám egyedül nem volt képes változtatni az eredményen. Főleg azért, mert a védelem elég bizonytalanul játszott. A szünet után a katonacsapat megelégedett az eredménnyel, lanyhult az iram és a vendégek ezt kihasználták: Gabriel szabadrúgását Stromšik még védte, de Kleich fejese ellen már nem volt ellenszere. Vítkovice B. Bystrica 1: Vítkovice, 3000 néző, játékvezető: Havlíček. Góllövő: Šourek (11- esből). A mély talajon büntetőrúgással győztek a hazaiak. A 25. percben az áttörő Houškát a tizenhatoson belül Kimer szabálytalanul szerelte, és a játékvezető tizenegyest Ítélt. Mindkét együttes kísérletezett lövésekkel, azonban az eredmény nyomorúságos volt. Ráadásul a sáros pályán nagy gondot okozott a labda lekezelése és igy voltaképpen Šourek tizenegyese volt az egyetlen lövés, amely közvetlenül a kapura irányult. SPORTFOGADÁS A Športka 10. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 3 8 10 12 23 24 Pótszám: 6. A II. húzás nyerőszámai: 13 20 23 24 46 49 Pótszám: 8. A Sazka 10. játékhetének telitalálatos szelvénye a következő: 1010012001111 (ČSTK) 1. Bohemians 16 11 4 1 37:13 26 2. Ostrava 17 9 6 2 23:10 24 3. Slávia 16 10 3 3 37:13 23 4. Sparta 17 10 2 5 36:18 22 5. Dukla 17 8 4 5 35:22 20 6. Olomouc 17 7 6 4 31:23 20 7. Cheb 16 7 2 7 22:19 16 8. Vítkovice 17 7 2 8 21:29 16 9. B Bystrica 17 8 0 9 20:32 16 10. Trnava 17 4 5 8 15:24 13 11. Petržalka 17 4 5 8 17:30 13 12. Lokomotíva 17 3 6 8 16:25 12 13. Prešov 17 4 4 9 16:26 12 14. Žilina 17 4 4 9 18:29 12 15. Slovan 17 4 4 9 15:40 12 16. Inter 16 4 3 9 14:20 11 Műkorcsolya- és jégtánc-VB A nőknél Witt a világbajnok (ČSTK) - Az olimpiai bajnok és EB-gyóztes Katarina Witt ragyogó kűrt futott Tokióban és egymást követően másodszor lett világbajnok. A Német Demokratikus Köztársaság 19 esztendős vesenyzője a szabadkorcsolyázás előtt még harmadik volt. Kürjét Gershwin zenéjére lenyűgözően adta elő s mind a bíráknál, mind a nézőknél hatalmas sikert aratott. A kivitelért öt bírónál 5,9 pontot kapott és ezzel az eredménnyel a második helyre szorította Kira Ivanovát. A kür előtt még a második helyen álló amerikai Tiffany Chin tartalmas szabadkorcsolyázást mutatott be, azonban bukott. A női műkorcsolyázás világbajnoka: Katarina Witt (NDK) 3,2, 2. Kira Ivanova (Szovjetunió) 3,8, 3. Tiffany Chin (Egyesült Államok) 5.0, 4. Kondrasova (Szovjetunió) 9.0, 5. Thomas (Egyesült Államok) 10, 2. 6. Leistner (NSZK) 13,4 pont. Bajnoki pontokért KOSÁRLABDA A férfi I. kosárlabda-ligában eldőlt, hogy a Chemosvit Svit jutott a döntőbe, ahol az Inter lesz az ellenfele. A második ,,play of“ mérkőzést 95:77 (47:39) arányban nyerte az RH Pardubice ellen, míg vasárnap a döntő, harmadik mérkőzésen ugyanezen ellenfél ellen teljesen megérdemelten 79:55 (37:34) arányban bizonyult jobbnak. Inter Bratislava - NHKG Ostrava 93:85 (45:39). A nőknél az 1 .-4. helyért folyó rájátszásos tornán a Sparta Praha három győzelemmel az élre tört: ZŤS Košice - Sparta Praha 58:81 (30:47), ZŤS Košice - Slovan Bratislava 55:69 (22:36), Sparta Praha - Slovan Bratislava 80:64 (40:26) VŠ Praha - ZŤS Košice 90:65 (49:28), Sparta Praha - VŐ Praha 86:59 (43:31). A következő rájátszásos mérkőzés március 22 - 24-én Prágában lesz. RÖPLABDA A férfiak rájátszásos tornája az 1. - 6. helyért: RH Praha- Aero Odolena Voda 3:1, Dukla Liberec - Aero Odolena Voda 3:0, RH Praha Lók. Nymburk 2:3, TJ Vítkovice - VŠ Praha 3:0, Dukla Liberec - Lok. Nymburk 3:0. A 7.- 10. helyért: Zbrojovka Brno- Škoda Č. Budéjovice 3:1 és 1:3. JÉGKORONG SZNL Az utolsó előtti, 43. fordulóban a vezető Poprad bár csak döntetlenül játszott, már biztosította elsőségét. Eredmények: Skalica - Ekonóm Bratislava 6:1, Michalovce - Dubnica 4:0, Lipt. Mikuláš - Topoľčany 6:5, B. Bystrica - Zvolen 5:2, Poprad- Martin 3:3, Nitra - Prešov 2:3. Kikapott a Videoton - vezet a Honvéd (Lépesfalvi) - A magyar NB I 17. fordulójában a listavezető Videoton- a szerdai hősies kupa helytállás után - hazai pályán kikapott a Pécstől és a Bp. Honvéd vette át a vezetést, amely lelépte a Békéscsabát. Elemében volt a Vasas is, amely ötször talált a szebb napokat látott Rába ETO kapujába. A Ferencváros kiesési rangadót nyert az Eger ellen. A Csepel és a Zalaegerszeg a várakozásnak megfelelően otthon tartotta a két pontot. A Szeged- Szombathely találkozó elmaradt, mert a Tisza-parti városban vasárnap 15 centis hó hullott és Divinyi játékvezető a küzdőteret játékra alkalmatlannak nyilvánította. Következik a 18. forduló, március 13-án: Ú. Dózsa - Pécs, Békéscsaba - Csepel, Zalaegerszeg - Debrecen, Vasas - Videoton, Szombathely - Eger, Szeged - Ferencváros, MTK-VM - Bp. Honvéd, Rába ETO- Tatabánya. ZALAEGERSZEG - MTK-VM 3:1 (2:0) Góllövök: Csepregi (2 - mindkettőt 11-esből), Soós, III. Balogh. A Zalaegerszeg a félidőbeli biztos vezetése után visszaesett, az MTK kis híján egyenlíteni tudott. Az utolsó negyedórában esett harmadik hazai gólig teljesen nyilt volt a mérkőzés. Ezen a találkozón Tóth J. (MTK) látott piros lapot. VIDEOTON - PÉCS 0:1 (0:0) Góllövő: Mészáros A játék képe nem azt mutatta, hogy a forduló meglepetése születik Székesfehérvárott. A hazaiak szinte végig támadtak, de a legjobb helyzetek is kimaradtak. A pécsiek alig vezettek épkézláb támadást, az egyik ilyen esetnél azonban Mészáros lefutotta a védőket és megszerezte csapatának a két pontot. FERENCVÁROS - EGER 1:0 (0:0) Góllövő: Szántó A nehéz talaj ellenére is élvezetes mérkőzést láthatott a 9000 főnyi közönség. Szünet után kezdetben meglepetésre az egriek kezdeményeztek többet, az utolsó fél órában azonban a Ferencváros nagy hajrát nyitott és otthon tartotta a két pontot. A gól hét perccel a lefújás előtt, az FTC 21. szöglete után esett. CSEPEL - TATABÁNYA 3:1 (3:0) Góllövők: Csucsánszky (11 -esből), Krisztin, Tulipán, ill. Kiprich (11- esböl). A Csepel az első negyedóra elteltével már 2:0-ra vezetett és ezzel el is dőlt a két pont sorsa. A szünet után a Tatabánya rövid időre még lábra kapott, de ez csak átmeneti fellángolás volt. A hazaiak kapusa, Gelei nagyszerűen védett. BP. HONVÉD - BÉKÉSCSABA 5:1 (3:0) Góllövők: Détári (2, egyet 11 -es- böl), Varga, Bodonyi, Sikesdi, ill. Pásztor. A hazaiak minden tekintetben felülmúlták ellenfelüket és győzelmük akár nagyobb arányú is lehetett volna. A Békéscsaba dicséretesen küzdött. VASAS - RÁBA ETO 5:0 (2:0) Góllövók: Pecha (2), Birinyi, Borostyán, és Kiss László. A kezdeti Rába-rohamokat átvészelte a Vasas védelme és ezek után már a hazaiak irányították a játékot. Szünet után a győriek kitámadtak, így védelmük fellazult, ezt pedig a Vasas csatárai eredményesen használták ki. A győri Szíjjártót kiállította a játékvezető. Az NB I állása: l .típ. Honvéd 17 10 4 3 28-12 24 2. Videoton 17 10 4 3 27-14 24 3. Debrecen 17 7 6 4 21-17 20 4. Rába ETO 17 8 4 5 29-29 20 5. Zalaegerszeg 17 7 5 5 27-20 19 6. Ú Dózsa 17 8 3 6 21-14 19 7. Szombathely 16 7 4 5 19-13 18 8 Csepel 17 7 4 6 15-11 18 9. Pécs 17 6 5 6 17-16 17 10. Vasas 17 5 6 6 29-26 16 11. MTK-VM 17 6 4 7 22-21 16 12. Tatabánya 17 6 3 8 24-28 15 13. Ferencváros 17 6 2 9 20:25 14 14. Békéscsaba 17 6 2 9 18-31 14 15. Eger 17 4 4 9 12-25 12 16. Szeged 16 1 2 13 14—41 4 Drobný (fehér szerelésben) küzd a labdáért Válekkal a Petržalka - Baník Ostrava I. ligás labdarúgó-mérkőzé- sen. (Vojtíšek felv.) Vezet a Partizánske A hét végén teljes kettős forduló - sorrendben a 11. - volt a női I. kézilabda-ligában. A legjobban az Iskra Partizánske csapatának ment a játék: kétszer legyőzte az Inter Bratislavát és miután hét közben ugyancsak két győzelmet aratott (22:17 és 24:15) a Družstevník Topoľniky elleni elmaradt mérkőzéseken, a táblázat élén helyet cserélt a korábban vezető Štart Bratislavával, előnye öt pont. A 11. kettős forduló eredményei: Inter Bratislava - Iskra Partizánske 20:22 (11:11) és 21:25 (12:15), Slávia Praha - Družstevník Topoľniky 17:15 (8:7) és 17:21 (10:8), TJ Gottwaldov - Duslo Šaľa 18:10 (8:5) és 21:16 (8:10), ZVL Prešov - štart Bratislava 20:31 (9:12) és 21:18 (10:7). ■1. Partizánske 22 15 1 6 459:396 31 2. Štart ’ 22 12 2 8 462:434 26 3. Prešov 22 11 1 10 464:452 23 4. Topoľniky 22 10 2 10 421:417 22 5. Šaľa 22 9 4 9 407:420 22 6. Gottwaldov 22 10 2 10 405:425 22 7. Inter 22 7 3 12 433:465 17 8. Slávia 22 5 3 14 375:421 13 LABDARÚGÁS ★ A Szovjetunió A- és B-váloga- tottja került a nemzetközi ifjúsági torna döntőjébe Taskentben. A bronzéremért Magyarország és Finnország mérkőzik. A további helyosztó mérkőzések párosítása: NDK- Bulgária, Lengyelország - Csehszlovákia, Üzbég SZSZK - Kirgiz SZSZK. ★ Az NDK-ban a 17. bajnoki fordulót bonyolították le: Jena - Rostock 2:1, Frankfurt - Chemie Leipzig eimaradt, Suhl - Wismut Aue 3:1, Dynamo Berlin- Stahl Riesa 9:0, Dynamo Dresden- Magdeburg 1:0, Karl-Marx-Stadt- Erfurt 0:1, Lokomotíve Leipzig- Brandenburg 2:0. - Vezet 29 ponttal a Dynamo Berlin a 26 pontos Dynamo Dresden és a 25 pontos Lokomotíve Leipzig előtt. A sereghajtó a Chemie Leipzig (11) és a Suhl (4 pont).. ★ Az NSZK bajnokságának 22. fordulóját rendezték meg: Schalke 04 - Kaiserslautern 1:1, Stuttgart- Uerdingen 5:2, Mannheim - Bremen 1:1, Düsseldorf - Bielefeld 1:1, Frankfurt - Braunschweig 2:0, Hamburg - Karlsruhe 0:0, Borussia Mön- chengladbach - Leverkusen 1:1, Köln - Bayern München 0:2, Bochum - Dortmund 4:1. - Az élcsoport állása: 1. Bayern München 31 (22 mérkőzés), 2. Werder Bremen 28 (21), 3. Uerdingen 25 (21). ★ Az angol bajnokság 29. fordulójában a következő eredmények születtek: Chelsea - Southampton 0:2, Coventry City - Queen’s Park Rangers 3:0, Leicester City - Sheffield United 3:1, Norwich City - Aston Villa 2:2, Nottingham Forest - Newcastle United 0:0, Sunderland - Arsenal 0:0. - Elmaradt: West Bromwich Albion - Ipswich Town és West Ham United - Stoke City. - Az élcsoport állása: 1. Everton 56 (27 mérkőzés), 2. Tottenham Hotspur 54 (27), 3. Manchester United 49 (28). ★ Előkészületi mérkőzések: DAC- Matador Bratislava 6:0 (1:0), góllövök: Tóth L. (2), Kapko, Kalmár, Nagy és Horváth, TTS Trenčín - Montostroj Senec 1:1 (0:0), góllövók: Jonis, ill. Haris, TS Topoľčany - Gumárne Pú- chov 1:2 (0:0).