Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-30 / 76. szám, szombat
Az MSZMP XIII. kongresszusának határozata (Tudósítónktól) - A nemzeti bizottságok megalakulásának 40. évfordulója alkalmából tegnap a kassai (Košice) P. J. Őafárik Egyetem dísztermében tartotta meg 20. plenáris ülését a Keletszlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság, melyen részt vett Štefan Lazar, az SZSZK belügyminisztere és a kelet-szlovákiai kerületi párt- bizottság küldöttsége élén Ján Pirčcsel, a CSKP KB tagjával, a kerületi pártbizottság vezető titkárával. Ünnepi beszédet Ivan Goňko, a kerületi nemzeti bizottság elnöke mondott. Štefan Lazar belügyminiszter tolmácsolta a szlovák kormány és elnöke, Peter Colotka elvtárs üdvözletét az ünnepi plenáris ülés résztvevőinek. A továbbiakban a nemzeti bizottságok felelősség- teljes munkájáról, valamint a 40 esztendei társadalomépítés eredményeiről beszélt. Nagyra értékelte a Szovjetunió önzetlen segítségét, melynek köszönhetően immár negyven éve békében élhetünk s építhetjük szocialista hazánkat. Ezt követően kiosztották a kerületi nemzeti bizottság díjait. (kulik) Köszönet és hála a jó munkáért (Folytatás az 1. oldalról) Szakmunkásképző Intézet tanára, Mária Uková, a Vojčicei Alapiskola igazgatója, Éva Pohánková, a Želovcei Alapiskola igazgatóhelyettese és Vojtech Kinčok, a Lévai (Levice) Műszaki Szakközép- iskola igazgatója A kiváló munkáért kitüntetést kapott. Anna Ôtepitovának, a Komenský Egyetem bölcsészettudományi kara oktatójának és Vladimír Vachalik- nak, a hlohoveci nevelőintézet igazgatójának J. A. Komenský- emlékérmet adott át. A SZSZK kormánya - társadalmunk megbecsülésének és hálájának megnyilvánulásaként s oktató-nevelő munkájuk elismeréséül - 49 pedagógust - köztük két magyar nemzetiségűt - az Érdemes pedagógus, 18 oktatási dolgozót pedig Az oktatásügy érdemes dolgozója címmel tüntetett ki. Az ünnepségen 8 dolgozót Az oktatásügy fejlesztésében szerzett érdemekért kitüntetéssel jutalmaztak. -ymBrüsszelben megkezdődött az EGK-csúcs Megállapodás Spanyolország és Portugália tagságának feltételeiről (ČSTK) - A közöspiaci külügyminiszterek tegnapra virradóan megegyeztek Spanyolország és Portugália tervezett belépésének feltételeiről. Az erre vonatkozó megállapodást a közösség tegnap Brüsszelben megkezdődött csúcs- értekezletének résztvevői elé terjesztették jóváhagyás céljából. A két ibériai ország belépéséről hét éven át folytak a viták. Az utóbbi fél évben számos különböző szinten megtartott ülést tartottak, azonban csak az utolsó pillanatban a közösségi csúcs előestéjén sikerült nyélbe ütni a megállapodást A viták azért húzódtak el, mert Franciaország és a közösség más agrártermelői tartottak a spanyol és a portugál mezőgazdasági termékek konkurrenciájától. A két érintett ország külügyminisztere is elfogadta a belépési feltételeket, azonban a jelenleg 10 tagú Közös Piac 12-re történő bővítésének ügye még most sem zárult le teljesen. A görög kormány azzal fenyegetőzik, hogy megvétózza a spanyol és a portugál tagságot, ha a földközi-tengeri térség országainak nem utalnak ki rendkívüli gazdasági támogatást, amely az újdonsült tagállamok konkurrenciája következményeinek a felszámolására hivatott. A most létrejött megállapodás értelmében Spanyolország és Portugália jövő év januárjától lépne be a Közös Piacba. Dél-Libanon Jobboldali erőfeszítések Szidon kettéosztására (ČSTK) - Újabb fegyveres Összetűzések robbantak ki tegnap délelőtt Szidon dél-libanoni közigazgatási központ keleti elővárosaiban az Izrael-barát szélsőségesek és a libanoni hadsereg között. A bejrúti állami rádió szerint több katona és polgári személy megsebesült. A rádió szidoni tudósítójára hivatkozva jelentette, hogy az összetűzést a jobboldali ún. libanoni erők provokálták ki, mint már az előző esetekben is. Sajtójelentések szerint a városi igazgatás képviselői figyelmeztetnek arra, hogy az ún. libanoni erők a feszültség állandó fenntartásával azt akarják elérni, hogy hasonló demarkációs vonalat létesítsenek Szidonban a keresztény előCeausescu letette az államfői esküt (ČSTK) - A Román Szocialista Köztársaság Nagy Nemzetgyűlésének tegnap délelőtti ülésén Ni- colae Ceausescut választották meg a köztársaság elnökévé. Az újra megválasztott elnök ezután letette az alkotmányban előírt esküt. A román parlament tegnap délutáni ülésén megválasztotta az RSZK Államtanácsát és kormányát. Az államtanács elnöke Nico- lae Ceausescu lett. Az új román kormány élén ismét Konstantin Dascalescu áll A kormány első alelnökei Elena Ceasescu, Gheorghe Oprea és Ion Dinca. Tisztségét megtartotta Stefan Andrei külügyminiszter, Constantin Olteanu nemzetvédelmi miniszter, valamint Vasive Pungan külkereskedelmi és nemzetközi gazdasági együttműködési miniszter. város és a túlnyomó részt muzulmán lakta városközpont között, mint amilyen a „zöld vonal“, amely a polgárháború kezdetétől fogva Bejrútot két részre osztja. E képviselők szerint Szidon ketté- szakításának megakadályozására a leghatékonyabb eszköz az volna, ha jelentősen megerősítenék a hadsereg egységeit. (ČSTK) - Budapesten tegnap nyilvánosságra hozták a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusának határozatát a párt munkájáról és a további feladatokról. A dokumentum a nemzetközi helyzetről szóló részben a többi között leszögezi: az utóbbi években megnövekedett a nemzetközi feszültség. Alapvető oka az Amerikai Egyesült Államok szélsőséges imperialista köreinek az a törekvése, hogy megbontsák a Varsói Szerződés és az Észak-Atlanti Szövetség között kialakult katonai egyensúlyt, és erőfölényre tegyenek szert. * A NATO lépései nyomán a fegyverkezési versenynek minden eddiginél veszélyesebb szakasza bontakozott ki. Növelte a katonai és a politikai feszültséget az új amerikai közepes hatótávolságú nukleáris fegyverzet nyugat-európai telepítésének megkezdése. Különös veszélyt rejtenek magukban az amerikai űr- fegyverkezési tervek. A nemzetközi helyzet további romlásának megakadályozásában meghatározó szerepet játszik a szocialista országok békepolitikája. A Szovjetunió, a Varsói Szerződés többi tagállama az elmúlt években is átfogó kezdeményezések egész sorát tette a világháborús veszély elhárítására, a nukleáris és a hagyományos fegyverzet korlátozásának előmozdítására, a katonai szembenállás lehető legalacsonyabb szintjének kialakítására. A Magyar Népköztársaság a szocialista országok közösségének szilárd tagja, külpolitikájának a jövőben is legfőbb célja, hogy kedvező nemzetközi feltételeket teremtsen a szocialista építőmunkához, és hozzájáruljon a béke és a társadalmi haladás egyetemes ügyéhez. Elsőrendű nemzeti érdekünk a magyar-szovjet barátság további erősítése, a két ország, s a két nép együttműködésének gazdagítása. A Szovjetunió hazánk függetlenségének, szocialista építő- munkánknak legbiztosabb nemzetközi támasza. Pártjainkat, országainkat, népeinket összekapcsolja az elvek, az alapvető célok és érdekek azonossága, összekötik a proletár internacionalizmus és a barátság erős szálai. Közös elveink, alapvető érdekeink és céljaink azonossága jegyében tovább fejlesztjük kapcsolatainkat a testvéri szocialista országokkal. A határozat a továbbiakban megállapítja, hogy az MSZMP XIII. kongresszusa Magyarország felszabadulása 40. évfordulójának előestéjén zajlott le. A Szovjetunió a második világháborúban a legnagyobb áldozatokat hozta és ő viselte a fasizmussal vívott harc Jeles évfordulók jegyében Ülésezik a CSEMADOK Központi Bizottsága (Tudósítónktól) - Tegnap Bratislavában megkezdte kétnapos ülését a CSEMADOK Központi Bizottsága. Lukács Tibor, a CSEMADOK KB vezető titkára terjesztette elő a kulturális szövetség tavalyi tevékenységét értékelő beszámolót. Megállapította, hogy a CSEMADOK a jeles politikai évfordulók jegyében pártunk kulturális politikája szellemében eredményes kulturális és népművelő munkát végzett. Ezt követően Si- dó Zoltán, a CSEMADOK KB elnöke méltatta a kulturális szövetség évzáró taggyűléseit és járási konferenciáit. Értékelése szerint a tanácskozások zömükben színvonalasak és tárgyszerüek voltak. Külön méltatta azt a tényt, hogy a párt- és állami szervek kellő figyelmet szenteltek az évzáró gyűléseknek, és képviselőik elismerően szóltak a CSEMADOK tevékenységéről. Este a CSEMADOK Központi Bizottsága a CSSZBSZ II. városkerületi művelődési otthonában hazánk felszabadulásának közelgő 40. évfordulója tiszteletére díszünnepélyt rendezett. Ünnepi beszédet Samuel Ko- daj vezérezredes, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke mondott, aki méltatta a szovjet hadsereg hősiességét és döntő érdemeit hazánk felszabadításában, majd kiemelte a cseh és a szlovák nép nemzeti felszabadító harcának jelentőségét és tisztelettel emlékezett meg az e harcokban részt vett orosz, ukrán, magyar, bolgár és más nemzetiségben antifasiszta harcosok hősiességéről. A díszünnepség második részében a Magyar Területi Színház művészei léptek fel, s dobogóra lépett a somorjai (Samorín) Ca- merata kamarazenekar és a Csal- ló Népművészeti együttes. -yf■ Ülésezett tegnap Prágában a Csehszlovák Népi Ellenőrző Bizottság. František Ondrich miniszternek, a bizottság elnökének a vezetésével jelentést vitatott meg a gépesítési eszközök ésszerű felhasználásáról. ■ Antonín Jakubik cseh kereskedelmi miniszter tegnap hazaérkezett a Szovjetunióból, ahol megbeszéléseket folytatott a belkereskedelem területén folytatott árucsere egyes új lehetőségeiről és a tudományos-műszaki együttműködés bővítéséről. fő terheit. A magyar nép sosem felejti el a szovjet katonák, a szovjet nép dicső fiainak hősiességét. Magyarországon a belpolitikai helyzet stabil - szögezi le a dokumentum. A néphatalom és politikai alapja - a munkásosztály és a szövetkezeti parasztság szövetsége - szilárd. A nép támogatja a párt politikáját, s munkájával és állásfoglalásaival a szocializmus mellett kötelezi el magát, a párt politikájának köszönhetően fennmaradt a szocialista nemzeti egység. A népgazdaság az elmúlt években a XII. kongresszus által kitűzött irányvonallal összhangban fejlődött. A következő években élénkíteni kell a gzdasági fejlődést. Olyan megalapozott növekedést kell elérni, amely lehetővé teszi az egyensúly további javítását, a népgazdaság anyagi-mű- szaki alapjainak fokozatos és széleskörű megújítását, a népjólét emelését. A 7. ötéves tervidőszak legfontosabb gazdaságpolitkai célja, hogy az intenzív fejlődést a termelési folyamat minden elemére kiterjesszük. Fokozni kell a gazdaság jövedelemtermelő képességét. Meg kell gyorsítani a termelési szerkezet átalakítását. Alapkövetelmény, hogy a termékek minősége javuljon, és a műszaki-technikai szint fokozatosan közelítsen a nemzetközi élvonalhoz. A határozat a továbbiakban rámutat: hazánk természeti-gazda- sági adottságai, társadalmi és gazdasági érdekeink szükségessé teszik, hogy fokozzuk részvételünket a nemzetközi munkamegosztásban. Nemzetközi kapcsolatainkban továbbra is meghatározó szerepe van a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának. A jövőben is a Szovjetunió lesz legfontosabb külkereskedelmi partnerünk. Tovább kívánjuk bővíteni gazdasági együttműködésünket minden szocialista országgal. Tevékenyen közreműködünk a KGST 1984. évi felső szintű értekezletén elfogadott program megvalósításában. A XII. kongresszusnak az élet- színvonal megőrzéséről szóló határozata teljes mértékben nem tel(ČSTK) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a nemzeti bizottságok és nemzetiségek ügyeivel foglalkozó bizottsága Krocsány Dezsőnek, az SZNT alelnökének, a bizottság elnökének a vezetésével. A képviselők a CSKP KB 11. és az SZLKP KB azt követő ülésén elfogadott határozatokból kiindulva jelentést vitattak meg a mezőgazdaság és az élelmiszer-termelés továbbfejlesztéséről. A jelentés egyebek között megállapította, hogy fokozatosan elmélyül a nemzeti bizottságok együttműködése NÉHÁNY SORBAN TARIK AZIZ iraki miniszterelnökhelyettes, külügyminiszter tegnap rövid munkalátogatásra Moszkvába érkezett. Fogadta őt Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. A VARSÓI SZERZŐDÉS megalakulásának 30., a német fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából a tagállamok egyesített fegyveres erői vezérkarának épületében Moszkvában, tegnap internacionalista barátsági estet tartottak, amelyen többek között részt vett Viktor Kulikov marsall, az Egyesített Fegyveres Erők főparancsnoka. HELSINKIBEN pénteken befejeződtek a csehszlovák-finn külügymi- nisztériumi konzultációk. Jaromir Johannes külügyminiszter helyettes és Klaus Törnudd, a finn külügyminisztérium politikai ügyekért felelős állami altitkára a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről tárgyalt. A KERESZTYÉN Békekonferencia négynapos nemzetközi szimpozionja - amelyen 22 európai, ázsiai, amerikai ország és Ausztrália 40 képviselője vett részt - Varsóban befejezte munkáját. A tanácskozáson elfogadott dokumentum a többi között szolidaritásáról biztosítja azokat a keresztyéneket, jesült. A következő tervidőszakban a népgazdaság jövedelemtermelő képességének fokozásával, a gazdasági fejlődés élénkítésével, hatékony gazdálkodással, a teljesítmények növelésével, a munkaidő jobb kihasználásával, a munkafegyelem javításával meg kell alapozni az életszívonal érzékelhető emelkedését. Az ideológiai munka fejlesztése társadalompolitikai és gazdasági feladataink megoldásának nélkülözhetetlen feltétele. Sokrétűen és mélyebben kell elemezni társadalmi viszonyainkat, előre kell lépni a szocialista fejlődés hazai és nemzetközi tapasztalatainak mar- xista-leninista elméleti általánosításában. Ideológiai munkánk segítse elő a szocialista fejlődéssel és a világban végbemenő változásokkal összefüggésben felmerülő új kérdések marxista-leninista megválaszolását, késedelem nélkül reagáljon az elveinket és politikánkat bármely oldalról eltorzító nézetekre. Folytassa a harcot az imperializmus antikommunista propagandája ellen. A szocialista épitőmunka sikeres folytatásának fő követelménye, hogy erősödjön a párt vezető szerepe, tovább szélesedjen eszmei, politikai befolyása. Ehhez arra van szükség, hogy a párt maga is emelje munkájának színvonalát, fejlessze munkastílusát és munkamódszereit. A vezető szerep gyakorlásának alapja a marxista -leninista politika. Pártunk, forradalmi küldetésének megfelelően, történelmi felelősséget vállalt a szocializmus magyarországi felépítéséért. A szocialista forradalom győzelemre vitelével népünk bizalmából nemzetünk vezető erejévé vált. Politikája kifejezi, hűen képviseli népünk érdekeit. Ugyanakkor a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom szerves része is, szolidáris a szocializmusért folyó világméretű küzdelemmel. A szocializmus építésének magyarországi eredményei egyaránt szolgálják népünk felemelkedését, a társadalmi haladás, a szocializmus és a béke egyetemes ügyét. a mezőgazdasági igazgatóságokkal és vállalatokkal. A bizottság ezután jelentést vitatott meg az alapiskolák végzettjei középiskolákban való elhelyezésének eredményeiről. Megállapították, hogy a tízéves tankötelezettség bevezetésével kapcsolatos fő célokat sikerült elérni. Végezetül a bizottság jelentést tárgyalt meg a nyugat-szlovákiai kerület nemzeti bizottságai tevékenységének eredményeiről, a szlovákiai népgazdaság múlt évi fejlődéséről és az állami terv teljesítéséről. akik Nicaraguában támogatják a sandinista forradalmat. Ugyancsak kidolgozták a júliusban Prágában sorra kerülő 6. keresztyén béke-világtalálkozó elé terjesztendő dokumentumokat. BABRAK KARMAL legfelsőbb afgán vezető a néhány nappal ezelőtt megkezdett afgán újév alkalmával beszédet mondott a forradalmi tanács ülésén. Egyebek között kijelentette', Afganisztán baráti kapcsolatokra törekszik a szomszédos országokkal, ám határozottan szembeszáll a nép békés munkáját veszélyeztető, külföldről támogatott ellenforradalmi erőkkel. RADZSIV GANDHI indiai miniszter- elnök Delhiben fogadta az Indiai Kommunista párt küldöttségét, élén Rad- zsesvara Rao főtitkárral A tárgyalásokon a pandzsábi helyzet politikai rendezésének lehetőségeiről volt szó. CHILÉBEN a sorrendben már a 13. országos tiltakozó nap keretében- amelyet az ellenzéki erők szerveztek- Santiagoban és az ország más nagyvárosaiban heves összecsapásokra került sor a tüntetők és az ellenük kivezényelt biztonsági erők között. DÁNIÁBAN a parlament épülete előtt tegnap mintegy 100 ezren tiltakoztak a konzervatív kormány gazdaságpolitikája ellen. Ez volt a háború utáni egyik legnagyobb szabású tüntetés Koppenhágában. ÚJ SZÚ 2 1985. III. 30. A Kelet-szlovákiai KNB plenáris ülése SZNT-bizottság ülése