Új Szó, 1985. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-18 / 65. szám, hétfő
Rendkívüli műszakokkal, kitartó igyekezettel pótolják a lemaradásokat (Folytatás az 1. oldalról) Az Ostrava-karvinái Kokszolómű négy üzemében is dolgoztak szombaton. A berendezések zavarmentesen üzemeltek, és így a dolgozók 2900 tonna kokszot készítettek kohászaink számára és exportra. Ezenkívül 4 millió köbméter gázt termeltek a vegyi üzemek és az Észak-morvaorszá- gi Gázművek számára. A kokszolómű dolgozói az észak-morvaor- szági kerületben az elsők között hozták be az év eleji lemaradásukat, amihez nagymértékben hozzájárult a 76 szocialista munkabrigád kezdeményezése. (Tudósítónktól) - Az év eleji fagyok rendkívüli gondokat okoztak Kelet-Szlovákia építőiparában is. Például a Kassai (Košice) Mélyépítő Vállalatnál több mint 41 millió korona értékű volt a lemaradás, ami 16-17 napi munkát jelentett. Azért mondjuk múlt időben, mert a lemaradás egy részét már pótolták. A vállalatban érvényesített intézkedések alapján feltételezhető, hogy a negyedév végéig a még megmaradt „adósságot“ is kiegyenlítik. Az egyes kollektívák munkájára ösztönzően hat a vállalat kommunistáinak példamutatása. A Szlovák Magnezitművek dolgozói az elmúlt évek feladatainak sikeres teljesítésével s azzal az elhatározással lépték át a 7. ötéves tervidőszak utolsó évének küszöbét, hogy lehetőleg határidő előtt bejelenthetik az ötéves terv valóra váltását. Erre nagyon jól fel is készültek, de az erős fagyok időszakában bekövetkezett akadozó energia- és fűtőanyagellátás - főleg a hó- és energiaigényes üzemekben - rányomta bélyegét a termelésre, csaknem 29 millió korona lemaradás formájában. A rugalmas intézkedések ennél a vállalatnál nem csupán a lemaradás pótlására, hanem a termékek minőségének további javítására, a termelés folyamatosságának elérésére, a műszaki fegyelem megszilárdítására is vonatkoznak. A Slovnaft vajáni (Vojany) üzemében az időjárás még eddig soha nem hatott olyan kedvezőtlenül a termelésre, mint ez év elején. Különösen a szabad ég alatt megszakítás nélkül üzemelő berendezések voltak kitéve a szokatlanul hideg, fagyos időjárás viszontagságainak. Tehát probléma ebben az üzemben is bőven volt, de az üzem fiatal, szakavatott és lelkes kollektívája aránylag sikeresen megoldotta ezek jelentős részét. Ez megmutatkozott a tervmutatók teljesítésében is. Az év elejétől az árutermelést 104 százalék körül teljesítik, jól gazdálkodnak a fűtőanyagokkal, ami csaknem 800 tonna kőolaj megtakarítását eredményezte. (ik) TARTALMAS TANÁCSKOZÁS VOLT BEFEJEZŐDTEK A KAZINCZY NYELVMŰVELŐ NAPOK (Tudósítónktól) - A XVI. Kazinczy Nyelvművelő Napokon, Kassán (Košice) a Hutník Szálló tanácstermében a múlt hét végén további figyelemreméltó előadások hangzottak el. Pénteken Rácz Endre, a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem professzora a nyelvi rétegződés problémáiról szólt, majd Mokány Sándor, a bratislavai Komenský Egyetem vendégtanára tartott előadást. Kovács László, a CSEMADOK KB nyelvi szakbizottságának tagja a szlovákiai magyar nyelvjárásgyűjtés eddigi szerény eredményeit ismertette, rámutatva egyúttal arra, hogy ezt a munkát a jövőben sokkal ' Szervezettebben és nagyobb tudományos igényességgel kellene végezni. Szombaton a nyelvművelő napok résztvevői további két előadást hallgattak meg. Nyelvhasználati gondjainkról Mayer Judit, a Madách Kiadó vezetőmunkatársa mondott el sok megszívlelendőt, majd a tudatos és ösztönös kommunikációról Mokány Sándor tartott előadást. Hagyománnyá vált, hogy a szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét is a Kazinczy Nyelvművelő Napokon tartják. így volt ez az idén is. Az alapiskolások kategóriájában a szenei (Senec) Hamerlik Barnabás lett az első, a második díjat a somorjai (Šamo- rín) Pokstaller Lívia, a harmadik díjat pedig az ipolysági (Šahy) Marczy Erzsébet nyerte. A középiskolások kategóriájában így alakult a sorrend: 1. Vajda Barnabás, Bratislavai Duna utcai Gimnázium, 2. Mátyás Mária, 3. Szakács Anna - mindketten a losonci (Lučenec) óvónőképző szakközépiskolából. Az újságírók díját a legjobb szövegalkotásért Csala Eszter, a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulója kapta. A közönségdíjat Lánczos Zoltán, az ipolysági gimnázium diákja nyerte. A Kazinczy Nyelvművelő Napokon első ízben rendeztek terminológiai vetélkedőt. Ezt a versenyt Tóth Erika, a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének munkatársa nyerte. A második helyen Kozmér Márta, a harmadik helyen Singlár Mária végzett - mindketten a bratislavai Komenský Egyetem hallgatói. (-szák) Elkeseredett harcok a déli fronton (ČSTK) - Az elmúlt hétvégén arról érkeztek jelentések, hogy mindenekelőtt a déli frontszakaszon folytatódnak az elkeseredett harcok Irán és Irak között. Irán tíz nappal ezelőtt új offenzívát indított, s most közölte, hogy katonái ellenőrzik az iraki-iráni határ és a Tigris között elterülő mocsaras térséget Külföldi megfigyelők szerint az iráni offenzíva célja a Bászra és Bagdad közötti stratégiai főútvonal közlekedésének a megzavarása Irak vasárnapra virradóan levelet intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsához, amelyben sürgette, hogy a BT járjon közbe tűzszünet létrejötte érdekében a Perzsa-öbölben és mindkét fél csapatainak a nemzetközileg elismert határok mögé való visszavonása céljából. A Biztonsági Tanács a hadműveletek és a polgári célpontok támadásainak beszüntetésére szólította fel a feleket. Görög elnökválasztás Nincs döntés az első fordulóban (ČSTK) - Eredménytelenül ért véget tegnap Athénban a görög elnökválasztás első fordulója. Az egyedüli jelölt Chrisztosz Szart- zetakisz szocialista párti politikus volt, akire a jelenlévő 297 képviselő közül 178-an szavaztak, viszont az ülésen szintén jelenlévő 112 ellenzéki jobboldali képviselő nem szavazott. Az alkotmány értelmében egy hét múlva újabb fordulóra kerül sor, ekkor a jelöltség elnyerésére szintén a 300-tagú parlament képviselői kétharmadának szavazatára lesz szükség. Ha akkor sem születik döntés, akkor március 29-én tartják a harmadik fordulót, ahol már 180 szavazat is elég, s ezzel a görög baloldal rendelkezik. Az elnökválasztás előtt rendkívül kiéleződött a görög belpolitikai helyzet, miután a kormányzó Pán- hellén Szocialista Mozgalom (PÁSOK) közölte, hogy nem támogatja Karamanlisz eddigi államfő jelölését. Karamanlisz ezt követően lemondott elnöki tisztségéről. A kommunisták a héten közölték, hogy Szartzetakiszt támogatják. A kongresszus tiszteletére (ČSTK) - Magyarország-szerte tízezrek vettek részt szombaton azokban a rendkívüli műszakokban, amelyekkel köszöntötték az MSZMP közelgő XIII. kongresz- szusát és az ország szovjet hadsereg által történt felszabadításának 40. évfordulóját. Budapest munkásnegyedében, az Angyalföldön több mint 20 ezren dolgoztak szombaton is, mindenekelőtt a helyi gépgyárban. A salgótarjáni bányászok másfél millió forint értékű szenet hoztak felszínre, önkéntes műszakokat tartottak a diósgyőri gépgyárban és az ország más nagy üzemeiben is. A román kormányfő Moszkvában (ČSTK) - A szovjet kormány meghívására tegnap munkalátogatásra Moszkvába érkezett Constantin Dascalescu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, miniszterelnök a kíséretében tartózkodó Ion Stoian- nal, a KB titkárával, a Politikai Végrehajtó Bizottság póttagjával, Stefan Andreival, a PVB póttagjával, külügyminiszterrel és Stefan Birleával, a PVB póttagjával, az Állami Tervbizottság elnökével. A repülőtéren a román vendégek fogadására megjelent Nyikolaj Bajbakov miniszterelnök-he- lyettes, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke. Belgiumban már bevetésre kész az első 16 amerikai rakéta (ČSTK) - Freddy Vreven beltja hadügyminiszter szombaton bejelentette, hogy a Florennes melletti belga légibázison már elhelyezték az első 16 amerikai szárnyasrakétát. Mint röviden közöltük, a belga kormány pénteken hozta nyilvánosságra egy nappal korábban született döntését, miszerint engedélyezi az amerikai közepes ható- távolságú nukleáris eszközök belga területen történő azonnali telepítését. Az ország politikai pártjai felháborodással fogadták a döntést. Guy Spita- el, a vallon szocialista párt elnöke erélyesen bírálta a döntést, amely szerinte olyan időszakban történt, amikor a közvélemény reménykedve figyeli a genfi leszerelési tárgyalásokat. Úgy vélte, először ki kell meríteni minden tárgyalásos lehetőséget, nem pedig . fegyverkezési döntésekkel kell a sort kezdeni. Karéi Van Miért, a flamand szocialista párt elnöke arra figyelmeztetett, hogy Belgium nagy helyzetet hagyott ki, mivel hozzájárulhatott volna a fegyverkezési hajsza leállításához. A belga Kommunista Párt Politikai Bizottsága egyértelműen militaristának minősítette a döntést, és felhívással fordult a közvéleményhez: gyakoroljon fokozott nyomást Wilfried Martens kormányfőre a döntés semmissé nyilvánítása érdekében.' A holland békevédők Belgium hágai nagykövetségének épülete előtt fejezték ki tiltakozásukat a belga kormány elhatározása ellen, miszerint zöld utat ad a rakétatelepítésnek. Bruce Kent, a nukleáris leszerelésért küzdő legnagyobb brit békeszervezet, a CND főtitkára úgy vélte: a brüsszeli kormány figyelmen kívül hagyta a belga közvélemény többségének akaratát, és beleegyezése a kis országokra gyakorolt amerikai nyomás újabb bizonyítéka. Heilbronniak tiltakozása (ČSTK) - Az NSZK-beli Heilbronn több mint ezer lakosa különvonattal Bonnba érkezett, hogy a kancellári hivatalban, a parlamentben és a hadügyminisztériumban átnyújtsa azt a jegyzéket, amelyben követelik a lakóhelyük közvetlen közelében lévő amerikai nukleáris támaszpont azonnal felszámolását. Mint ismeretes, a heilbronni bázison nemrég balesetet okozott egy Pershing-rakéta, s a katasztgrófa három emberéletet követelt. Howe felhívása Reaganhez (ČSTK) - A brit külügyminiszter megkérdőjelezte az Egyesült Államok űrfegyverkezési terveinek politikai és katonai létjogosultságát egyaránt. Geoffrey Howe felszólította Ronald Reagan elnököt, hogy gondosan mérlegelje, milyen kockázatokat rejt magában a terv végrehajtása és azt, hogy a százmilliárdokat felemésztő tervre fordított összegeket nem lenne-e jobb máshol befektetni. A Nagy-Britanniában megjelenő Daily Express úgy vélte, hogy Howe kijelentései a brit konzervatív kormány tagjai közül eddig a legélesebb bírálatot jelentik a Reagan-kormányzat címére. AZ ŰRSÉTA ÉVFORDULÓJA Húsz évvel ezelőtt került sor az ember történelmi jelentőségű első sétájára a világűrben. Alekszej Leonov személyében szovjet űrhajós vállalkozott erre, aki jelenleg a Gagarinról elnevezett úrhajóskiképzó- központ helyettes vezetője. Történelmi űrsétája óta már számos szovjet kollégája követte ót ebben. Például Leonyid Kizim és Vlagyimir Szolovjov űrhajósok a Szaljut-7 orbitális űrállomás fedélzetéről hatszor léptek ki a szabad világűrbe és együttvéve 22 óra 50 percet töltöttek így ,,köldökzsinóron “ lebegve. Az első nő, aki követte férfitársait az űrsétában, Szvetlana Szavickaja volt. Vlagyimir Dzsanyibekovval közösen több mint három és fél órán át dolgozott a világűrben. (ČSTK) Nicaragua kész a tárgyalásokra (ČSTK) - Daniel Ortega nicaraguai elnök ismét megerősítette, hogy országa változatlanul kész tárgyalni az Egyesült Államokkal. Brasíliában megtartott sajtó- értekezletén hangsúlyozta, hogy a közép-amerikai béke megteremtéséhez vezető legrövidebb út a két ország közötti tárgyalások felújítása. A nicaraguai vezető szerint ez hozzájárulna a Contadora-csoport béketörekvéseinek a sikeréhez is. Ortega azután nyilatkozott, hogy rövid megbeszélést tartott George Bush amerikai alelnökkel, aki szintén részt vett a brazil polgári elnök beiktatásán. (Mint ismeretes, a januárban megválasztott Neves elnököt csütörtökön megműtötték, s ezért a beiktatáson megbízottja, Jósé Sarney alelnök képviselte őt.) Az amerikai alelnök az Ortegával tartott megbeszélésén megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is beavatkozik a nicaraguai bel- ügyekbe. Genfben a januári Gromiko - Shultz megállapodás szellemében kell tárgyalni (Folytatás az 1. oldalról) nem arról akar tárgyalni, hogy a világűr maradjon békés térség, és nem arról, hogy betiltsák kozmikus fegyverek telepítését, hanem sokkal inkább az ún. »csillagháborús« amerikai elképzelések állítólagos előnyeiről akar nekünk előadásokat tartani, melynek célja tulajdonképpen a fegyverkezés kiterjesztése a kozmoszra,“ - mondotta Viktor Karpov. A továbbiakban megerősítette, hogy a szovjet fél a megbeszéléseken továbbra is erőfeszítéseket tesz, hogy a januárban létrejött külügyminiszteri megállapodás teljes egészében a kozmikus és az atomfegyverekről folyó megbeszélések alapjává váljon. Hozzáfűzte, hogy csakis az ilyen magatartás vezethet kölcsönösen elfogadható eredmények eléréséhez Genfben. IRÁNYVONALUNK VÁLTOZATÚN, VILÁGOS ÉS KÖVETKEZETES A moszkvai Pravda vezércikke (ČSTK) - A moszkvai Pravda szombati számában vezércikket közölt, amelyben leszögezi, hogy az SZKP XXVI. kongresszusán és a Központi Bizottság ezt követően megtartott ülésein kidolgozott stratégiai irányvonal változatlan volt és az is marad. A világpolitika kérdéseivel foglalkozó vezércikk a továbbiakban megerősíti, hogy a Szovjetunió változatlanul békés alkotómunkára törekszik. Az ország külpolitikáját illetően az orientáció világos és következetes. Ez a béke és a haladás politikája. Az SZKP és a szovjet állam külpolitikai orientációjának fő irányait már Lenin kitűzte a történelmi fontosságú békedekrétumban. A szocializmus a békét jelenti. Más politikát nem foglalhat magában. Kész a két világrendszer közötti versengésre és ebben bebizonyítja előnyeit. Ezt azonban nem a fegyverek erejével, hanem a példa erejével teszi, a társadalmi tevékenység minden területén. Minél nagyobb a szocializmus befolyása a világban, annál nagyobb a remény a háborúk felszámolására, írta Lenin. A békéért és a társadalmi haladásért vívott harcban Lenin pártja mindig szorosan együtt fog működni a testvéri kommunista, munkás- és forradalmi-demokratikus pártokkal, továbbá valamennyi forradalmi erő egységére és aktív együttműködésére törekszik. A szovjet emberek szolidárisak azon népek hősi harcával, amelyek hadüzenet nélküli háborúkkal és az imperializmus újgyarmatosító nyomásával szállnak szembe. Tartósan kinyilvánítjuk rokonszen- vünket Ázsia, Afrika és Latin- Amerika országaival, amelyek erősítik függetlenségüket és a társadalmi megújhodás útjait járják. Ók a mi barátaink és partnereink a tartós békéért, a jobb, igazságosabb nemzetközi kapcsolatokért vívott harcban. A tőkés országokhoz fűződő kapcsolataiban a Szovjetunió továbbra is következetesen a béke és a békés egymás mellett élés lenini politikájából indul ki. A Szovjetunió a jószándékra mindig jószándékkal, a bizalomra bizalommal válaszol. A szocialista haza és szövetségeseink érdekeit azonban sosem áruljuk el. Az egész világ jóakaratú emberei ismét meggyőződhettek arról, hogy a Szovjetunió következetesen a nemzetközi feszültség enyhítésére törekszik. A Szovjetunió kész ezentúl is a békés, kölcsönösen előnyös együttműködésre az országok között az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és a belügyekbe való be nem avatkozás elve alapján.- A legsürgetőbb feladat annak a szörnyű veszélynek a felszámolása, amely az egész emberiséget fenyegeti. Az egyedüli ésszerű kiút a jelenlegi helyzetből az egymással szembenálló erők megállapodása a lázas fegyverkezés azonnali leállításáról, mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezés beszüntetéséről és az űrfegyverkezés megakadályozásáról. A Szovjetunió egy ilyen tisztességes és egyenjogú megállapodás mellett száll síkra, amely hozzájárulna az óhajtott cél eléréséhez - az atomfegyverek teljes megsemmisítéséhez és végérvényes betiltásához, valamint az atomháborús veszély elhárításához. A lap végezetül leszögezi, hogy ezek a célok határozzák meg a Szovjetuniónak a Genfben folyó szovjet-amerikai tárgyalásokon képviselt áHás- pontját. ÚJ SZÚ 2 1985. III. 18.