Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-13 / 37. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A fémfogyasztás csökkentése állandó feladat A népgazdaságban felhasznált fémnek csaknem minden tonnája behozatalból származik. A kohászati termeléshez szükséges energiának jelentős részét szintén külföldről kell behoznunk. Mindez hatalmas kiadásokkal jár, de a hazai energiaforrások létrehozása sem olcsóbb. Valóban nélkülözhetetlenek ezek a kiadások? Az iparilag fejlett államokhoz viszonyítva azt tapasztalhatjuk, hogy nem bánunk gazdaságosan a fémekkel, az elért eredmények szempontjából aránytalanul nagy a fogyasztásuk. Népgazdaságunk intenzív fejlesztése a műszaki-gazdasági színvonal emelésével együtt szigorúan megköveteli, hogy a szükséges termelés biztosításához kevesebb szürke- és színesfémet használjunk fel. Ezért a 7. ötéves tervidőszakra olyan feladatot irányoztunk elő, hogy a fémfogyasztást évente 4,5-5 százalékos arányban csökkentsük. Ezt a feladatot lényegében teljesítjük, sőt egyes ágazatokban túlteljesítik. Ennek ellenére a CSKP KB 10. ülése megállapította, hogy a kohászati-gépipari komplexumunk az elektrotechnikai iparral együtt aránytalanul nagy anyag- és energiaigényességgel termel, s hogy a fémfogyasztás ésszerűsítésében elért átlagos eredmények mögött jelentős különbségek vannak az egyes vállalatoknál elért színvonalban. Ez azt jelenti, hogy a tervidőszak első négy évében a fémfogyasztás csökkentésének az üteme nem fejezte ki teljes mértékben a népgazdaságban rejlő lehetőségeket. Ezért még nagyobb igyekezetre van szükség nemcsak a tüzelőanyagok és az energia takarékosabb felhasználásában, hanem a fémfogyasztás határozottabb csökkentésében is. A tüzelőanyag- és az energiafogyasztás ésszerűsítésében jó eredményekhez vezetett a társadalmi ellenőrzés. Ezért olyan döntés született, hogy az ellenőrzési bizottságok tevékenységét az anyagfogyasztás, elsősorban a fémfogyasztás területére is ki kell szélesíteni. A fémek területén az ellenőrzés fő célja arra irányul, hogy teljesítsük és túlteljesítsük a CSKP XVI. kongresszusának a fémfogyasztás ésszerűsítésére vonatkozó határozatait. Ezért minden munkahelyen úgy kell gondoskodni az előirányzott termelési és szolgáltatási feladatok teljesítéséről, hogy a megtakarítás mértéke ne maradjon el a 03-as állami célprogramban és a szakszervezetek X. kongresszusának felhívásában kitűzött céloktól. Ez nemcsak az idei évre, hanem a 8. ötéves tervidőszak előkészítésére is vonatkozik. A szövetségi kormány nemrég határozatot hozott, hogy az év elejétől kezdve intenzíven szervezzék a társadalmi ellenőrzést elsősorban a kohó- és a gépipar, valamint az elektrotechnikai ipar termelési szervezeteiben, az építőiparban, a szövetségi és a nemzeti ágazatok további szervezeteiben, s kezdeményezően járjanak el a kerületi nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó szervezeteknél is, beleértve a fővárosi nemzeti bizottságok szervezeteit Prágában és Bratislavában. Az ellenőrzésben részt vesznek a szakszervezetek, az ifjúság, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság üzemi csoportjai, a további társadalmi szervezetek, a népi ellenőrzés helyi és üzemi bizottságai, s a végrehajtásért közvetlenül felelősek a vállalatok, az üzemek, a szövetkezetek illetékes gazdasági vezetői, valamint a további állami és gazdasági szervezetek, s a nemzeti bizottságok vezetői. A közvetlenül ható intézkedéseket úgy kell megvalósítani, hogy az elért eredmények még ebben az évben megmutatkozzanak, a hosszú távú intézkedéseket pedig be kell foglalni a 8. ötéves tervbe. A rendszerjellegű intézkedéseket, amelyek a fémfogyasztás ésszerűsítési folyamatának Irányítására vonatkoznak, magasabb szinteken kell megoldani, hogy a fogyasztás minél szélesebb területét érintsék. Az ellenőrzést a tartalékok feltárására és mozgósítására kell összpontosítani a fémek előállításának, feldolgozásának és felhasználásának minden területén. Ez egyaránt vonatkozik a hulladékok fémtartalmának a kinyerésére, a nem hagyományos másodlagos nyersanyagok kihasználására, a fémfeldolgozás során keletkező veszteségek minimalizálására a progresszív technológiai eljárások alkalmazása útján, a fémanyagok műszaki paramétereinek teljes kihasználására a gépek és a berendezések tömegének csökkentése céljából, valamint a fémek helyettesítésére különböző műanyagokkal, betonnal, kerámiai alapanyagokkal stb. Ide tartozik továbbá a gépek élettartamának és használati értékének a növelése, a gépjavítás és a karbantartás színvonalának a javítása, valamint a pótalkatrészek szükségletének a csökkentése az elhasználódott alkatrészek és részegységek felújítása által. A társadalmi ellenőrzés nagy segítséget jelent a 03-as állami célprogram teljesítésében. Ennek a 8. ötéves tervidőszakra vonatkozó javaslatát 1995-ig terjedő nyitott programként dolgoztuk ki, amit az évi tervekben kell majd pontosítani. A 8. ötéves tervidőszakban 2 350 000 tonna szürke- és 68 400 tonna színesfém megtakarításával számolunk. A 7. ötéves tervidőszakban feltételezett eredmények szempontjából ez a program reális és túlteljesíthető. A program azonban önmagától nem valósul meg. Ezért az ellenőrzési bizottságokkal való tevékeny együttműködésbe be kell kapcsolni a dolgozó kollektívák széles körét, az újítókat és a feltalálókat, az Ifjúsági fényszóró őrjáratait, a szocialista munkabrigádokat, a komplex racionalizációs brigádokat, a konstruktőröket és a technológusokat, a kutatási és a fejlesztési dolgozókat. A kezdeményezés aktivizálására ki kell használni a szemléltető agitáció minden formáját a vállalatoknál, az üzemekben, a szövetkezetekben és a további szervezetekben, ki kell emelni a pozitív példákat, s bírálni a fogyatékosságok lassú felszámolását. Rudé právo A Vietnamnak nyújtott csehszlovák műszaki segítség részeként 12 vietnami szakember vesz részt évente tanfolyamon a brnói Geofizika Vállalatnál. Közreműködésükkel készül egy új geológiai műszer, amely ásványkincsek felkutatására szolgál. Segítségével pontos képet lehet kapni a geológiai szerkezetről a kőzetek víztartalma alapján. A képen: Ludmila Urbánková laboráns és Dang Van Phan a műszer tervrajzát tanulmányozza. (Igor Zehl felvétele - ČTK) A CSEH NŐK A 40. ÉVFORDULÓ TISZTELETÉRE Gazdag rendezvénysorozattal készülnek az ünnepre (Tudósitónktól) - A fasizmus feletti győzelem 40. évfordulóján nak méltó megünneplésére készül a Cseh Nőszövetség. A gazdag rendezvénysorozatból kiemelkedik - mint a tegnapi sajtó- értekezleten Prágában Jarmila Malecká, a Cseh Nőszövetség KB elnöke elmondta - a felégetett falvak lakóinak az Emberek, legyetek éberek! jelszó jegyében sorra kerülő stafétája, mely a második világháborúban elpusztított falvakra - Ploština, Prlov, Javoŕič- ko, Leskovice, Mnich, Ležáky - emlékeztet. 1985. április 19-én Lidicében a helyi alapszervezet, továbbá a stafétában részt vevő falvak képviselői s a Szlovákiából, Tokajik és Uhrovec falvakból meghívott vendégek részvételével tartandó ünnepi gyűlésen éri el csúcspontját a rendezvénysorozat. A gyűlést követően Prágában az Óvárosházán Prága polgármestere fogadja a lidicei delegációt. Április 20-án három nemzedék találkozik békenagygyülésen Kladnóban. A résztvevők reggel megkoszorúzzák a lidicei áldozatok emlékművét, este pedig a Vinohrady Színházban Alekszej Dudarev fiatal szovjet író Nem volt idő a szerelemre című darabját tekintik meg. Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére a nőszövetség is bekapcsolódott a „Negyven konkrét tett“ elnevezésű versenybe. 1984-ben a nőszövetség szeptemberi plénumán a litoméricei nők felhívással fordultak az alapszervezetekhez, hogy a környe- zetszépitési akció keretében orgonaültetéssel járuljanak hozzá az évforduló megünnepléséhez. (tar) SZERDA 1985. február 13. XXXVIII. évfolyam 37. szám Ára 50 fillér Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Hafez Asszadnak a Szíriái Arab Köztársaság elnökévé történt újraválasztása alkalmából. Üdvözlő távirat (ČSTK) - Kenneth David Ka- unda, a Zambiai Köztársaság elnöke útban Svédországba Csehszlovákia területe fölött áthaladva a repülőgép fedélzetéről üdvözlő táviratot küldött Gustáv Husák köztársasági elnöknek. Az élelmiszeripar feladatairól (ČSTK) - Aktivaértekezletet tartottak tegnap Prágában, a CSKP Központi Bizottságának székházában az élelmiszer-ipari vezérigazgatóságok és kutatóintézetek vezető kommunista dolgozói. Tapasztalatcserét folytattak a CSKP KB 11. ülése határozatainak végrehajtásáról. A tanácskozást František Pit- ra, a CSKP KB titkára vezette. Jelen volt Július Varga, a CSKP KB osztályvezetője, Rudolf Van- čo, az SZLKP KB osztályvezetője, Eva Železníková, az Élelmiszer- ipari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke, valamint Vladislav Tŕeáka cseh és Ján Janovic szlovák mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Helytállnak (ČSTK) - A sokolovi Barnaszénipari Konszern dolgozói vasárnap óta ismét erős fagyokkal küszködnek. A hőmérő higanyszála tegnap minusz 23 fokig süllyedt. A rendkívüli hideg kedvezőtlenül hat a szénszállításra. A nehézségek ellenére sikerül tartani az átlagos teljesítmény 80 százalékát. Motorok segítségével ürítik ki a csilléket: a kibányászott szén ugyanis beléjük fagy. Egy szerelvényt három és fél-négy óra alatt tudnak csak kiüríteni. A kiesések ellenére sikerült a bányagépeket üzemben tartani, és így megakadályozni a fagyásukat. A dolgozók áldozatkészségének köszönhető, hogy a konszern lemaradása a tervteljesí- tésben február elsó harmadában csak 30 ezer tonna, ami félnapos termelésnek felel meg. Bírálatok középpontjában az USA űrháborús tervei Az Egyesült Államok nehezíti a világűr békés kihasználásával foglalkozó ENSZ-bizottság munkáját (ČSTK) - A világszervezet New York-i központjában tegnap megkezdte ülését az ENSZ tudományos-műszaki bizottságának a világűr békés kihasználásával foglalkozó albizottsága. A tanácskozáson áttekintik, hogyan sikerül teljesíteni az ENSZ 1982-es, a világűr békés kihasználásáról rendezett konferenciájának ajánlásait. További napirenden szereplő kérdések: a Föld távlati, műholdas vizsgálatának kérdései; a nukleáris energiaforrások kihasználása az űrben; a kozmikus szállítórendszerek problémái. E kezdeményezéssel ellentétben az Egyesült Államok minden eszközzel nehezíteni akarja a nemzetközi együttműködést, az amerikai reakció dühödt támadásokat intéz a világűr békés kihasználásával foglalkozó bizottság ellen. Az elmúlt napokban például a konzervatív Heritage Foundation kiadó olyan provokatív „tanulmányt“ jelentetett meg, amely „politizálással“ vádolja a bizottságot, s azt követeli, hogy az USA ne vegyen részt a munkájában. Szovjet és amerikai orvosok egy csoportja - az egész világból 120 ezer kollégájuk képviseletében - tegnap felszólítottak az (Folytatás a 3. oldalon) Befejeződtek a szovjet - görög kormányfői tárgyalások (ČSTK) - Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának elnöke és Andreasz Papandreu görög kormányfő tegnap befejezte tárgyalásait. Papandreu a szovjet kormány meghívására hétfő óta tartózkodott hivatalos látogatáson Moszkvában. A kétoldalú kapcsolatok áttekintése során megállapították, hogy sikeresen teljesítik a gazdasági, ipari és tudományos-műszaki hosszú távú együttműködési programot és más szovjet-görög megállapodásokat. A kölcsönös kapcsolatok egyik jellemzője, hogy széles körű és hosszú távú terveket valósítanak meg. A felek megállapodtak abban, hogy felújítják a tárgyalásokat a Szovjetunióból Görögországba vezető gázvezeték építéséről. Megerősítették, készek hozzájárulni a kölcsönös árucsere növeléséhez és kiegyensúlyozottabbá tételéhez. Áttekintették több szovjet-görög bizottság munkáját, igy például a gazdasági és ipari együttműködés, a kulturális kapcsolatok, a tudományosműszaki együttműködés terén. Nyikolaj Tyihonov és Andreasz Papandreu a nemzetközi kérdéseket áttekintve a fő figyelmet az európai helyzetnek szentelte. Leszögezték, hogy a stockholmi konferencia sikere jelentősen hozzájárulna az európai helyzet javulásához. A felek sikra szálltak azért, hogy a Földközi-tenger térségét a tartós béke és együttműködés övezetévé kell változtatni. A Szovjetunió és Görögország támogatja (Folytatás a 3. oldalon)