Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-13 / 37. szám, szerda
Hazautazott a vietnami gazdasági küldöttség Előtérben a gépipari ■ ■ m m r/ a ■■ ■ # a rr r. w egyuttmukodes bővítésé (ČSTK) - Befejeződött tegnap a prágai Hrzán-palotában a cseh- szlovák-vietnami gazdasági és tu- dományos-műszaki együttműködési vegyesbizottság 7. ülése. A tanácskozás végén a két küldöttség vezetője, Rudolf Rohlí- ček csehszlovák miniszterelnökhelyettes és Tran Quinh, a VSZK Minisztertanácsának elnökhelyettese aláírta azt a dokumentumot, amely a megbeszélések eredményeit tartalmazza. A jegyzőkönyv megállapítja: a két ország legfelsőbb szintű párt- és állami küldöttségeinek 1980 februári tanácskozásán és a vegyesbizottság Hanoiban tartott legutóbbi ülésén elfogadott határozatokkal összhangban a gazdasági kapcsolatok sikeresen fejlődnek mindkét ország népgazdasága javára. Egyúttal konkrét feladatokat szabtak meg a jövő időszakra a csehszlovák-vietnami gazdasági kapcsolatok kiszélesítésével és elmélyítésével összefüggésben. Az együttműködést főként a gépiparban és néhány más ágazatban fejlesztik. Az árucsere növelése érdekében megfelelő intézkedések történtek a vízi és a légi áruszállítás fejlesztésére. A küldöttségek a tudományos-műszaki ismeretek cseréjéről és a vietnami szakemberek csehszlovákiai képzéséről is tanácskoztak. A Tran Quinh vezette vietnami küldöttség tegnap befejezte csehszlovákiai látogatását és hazautazott. A Ruzynéi repülőtéren a vendégek búcsúztatására megjelent Ru- dol Rohlíček és más személyiségek, köztük Vu Szong, a Vietnami Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A NEMZETKÖZI HELYZETRŐL ÉS A CSEHSZLOVÁK KÜLPOLITIKÁRÓL (ČSTK) - Megkezdődött tegnap Prágában a Szövetségi Gyűlés kamarái külügyi bizottságainak kétnapos együttes ülése. A képviselők áttekintik a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit és a csehszlovák külpolitika hozzájárulását a szocialista országok egybehangolt nemzetközi politikai irányvonalának a gyakorlatba való átültetéséhez. A tanácskozáson Bohuslav Chňoupek külügyminiszter terjesztett elő beszámolót. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is nagyon bonyolult, az imperializmus erőinek politikája következtében, amely a világuralom megszerzésére irányul. Az imperializmus nem adja fel azt a szándékát, hogy katonai és hadászati fölényre tegyen szert, fokozza a lázas fegyverkezést, és destabilizálja az eltérő társadalmi rendszerű országok kapcsolatait. Ugyancsak gyakoribbá válnak a nyugatnémet revansizmus provokációi. A jelenkor fő kérdésének Chňoupek külügyminiszter azt nevezte, sikerül-e megszüntetni az atomháború veszélyét és megakadályozni az űrfegyverkezést. Szovjet kezdeményezésre Genfben nemsokára új szovjet-amerikai tárgyalások kezdődnek, amelyek lehetővé teszik a lázas űrfegyverkezés elhárításával és a földi fegyverkezés megállításával kapcsolatos problémák komoly áttekintését. „Csehszlovákiában a tárgyalások megkezdéséről született döntést őszinte örömmel fogadtuk, és sik- raszállunk azért, hogy a tárgyalások elvezessenek a nukleáris fegyverek teljes megsemmisítéséhez“ - mondotta. A külügyminiszter a továbbiakban tájékoztatta a képviselőket más leszerelési tárgyalások, köztük a genfi leszerelési értekezlet és a Bécsben folyó közép-európai csapat- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások helyzetéről. A stockholmi konferencia nagy eredményének nevezte a legutóbbi szovjet kezdeményezést, a katonai erőről való lemondásról és a békés kapcsolatok megőrzéséről szóló szerződés tervezetét. Kiemelte, hogy ez nagy jelentőségű dokumentum, amely lehetővé teszi a kölcsönös bizalom és biztonság erősítését célzó jelentős intézkedések megvitatását. Beszédének befejető részében Chňoupek külügyminiszter ismertette a csehszlovák külpolitika időszerű feladatait a leszerelés és a nemzetközi szervezetekben kifejtett tevékenység kapcsán. Tanácskozott a CSNT Elnöksége A főváros tervszerű fejlesztéséről (ČSTK) - Ülésezett tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács Elnöksége Josef Kempnýnek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a CSNT elnökének a vezetésével. Zdenék Krč cseh miniszterelnökhelyettesnek, a Cseh Tervbizottság elnökének a jelenlétében jelentést vitatott meg azon feladatok teljesitéséről, amelyek a KGST gazdasági csúcsértekezletének határozataiból a cseh kormány által irányított ágazatokra hárulnak. Ezután az elnökség Antonín Kapeknek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a prágai városi párt- bizottság vezető titkárának és František Štafának, Prága főpolgármesterének jelenlétében a főváros fejlesztése terén kitűzött feladatok megvalósításának kérdésével foglalkozott. Végezetül az elnökség a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény 104. cikkelye értelmében a Cseh Nemzeti Tanács tavaszi ülésszakát március 1 -re hívta össze. Tűzvész (ČSTK) - Február 11 -én a késő esti órákban Stará Bystricában tűz ütött ki a termelési csarnokban, amelyet a helyi Haladó Egységes Földművesszö- vetkezet épített. A szerencsétlenség okát vizsgálják. Napirenden az áruellátás és a szolgáltatások Az SZNT bizottságának ülése (Tudósítónktól) - Ülést tartott tegnap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Tanács kereskedelmi, szolgáltató és közlekedési bizottsága. A tanácskozáson részt vett Ján Gregor, az SZNT alelnöke is. Somogyi László, az SZSZK kereskedelmi miniszterének helyettese tájékoztatta a képviselőket az idei piaci ellátásról. Az 1985-ös évre a terv 92,7 milliárd koronás kiskereskedelmi forgalmat irányoz elő. A szállítói-megrendelői kapcsolatok eddigi alakulása szerint a pozitív irányzat ellenére sem sikerült néhány olyan fogyatékosságot kiküszöbölni, amely akadályozza a kitűzött feladatok megvalósítását. Az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottságának a lakossági szolgáltatások fejlesztéséről szóló jelentése többek között hangsúlyozta, hogy bár pozitívan értékelhetjük a szolgáltatóüzemek és begyűjtők hálózatának bővülését, valamint a nyitva tartási idő módosítását, egész sor fogyatékosság is előfordul. A jelentés többek között megemlítette az irányító-szervező munka fonákságait, a szolgáltatások minőségében és gyorsaságában tapasztalható hibákat, valamint a vállalatok rossz anyagi- műszaki ellátottságát. D. T. Vlagyimir Scserbickij választási beszéde Nelson Mandela ismert dél-afrikai néger vezető elutasította Pieter Botha államfő javaslatát, miszerint szabadon bocsátják több, mint 22-éves börtönfogságából, ha „lemond az erőszakról“. A dél-afrikai rezsim ez alatt a fajüldöző politika elleni harcot érti. Mandela elutasító válaszát a felvételünkön látható lánya, Zinzi Mandela olvasta fel a johannesburgi elővárosban, Sowetóban megtartott nagygyűlésen. (Telefoto — ČSTK) Csehszlovák-libanoni tárgyalások (ČSTK) - Jaroslav Jakubec csehszlovák külkereskedelmi miniszterhelyettes, aki három napja hivatalos látogatáson tartózkodik Libanonban, tegnap folytatta megbeszéléseit a kormány képviselőivel a két ország gazdasági együttműködéséről. Adil Uszajran s Na- bih Berri miniszterekkel annak lehetőségeiről tárgyalt, hogy Csehszlovákia részt vegyen a libanoni mezőgazdaság és energetika korszerűsítésében. Jaroslav Jakubec és Számi Marani, a külgazdasági kapcsolatok bizottságának elnöke tegnap Bejrútban jegyzőkönyvet írt alá libanoni árucikkek idei csehszlovákiai szállításáról. Budapesti megemlékezés (ČSTK) - Budapest felszabadulása 40. évfordulójának előestéjén, tegnap magyar párt- és állami vezetők megkoszorúzták a budai önkéntes ezred emlékművét. A legnagyobb magyar antifasiszta alakulat mintegy 2500 tagja a hősi szovjet hadsereg oldalán vett részt Budapest felszabadításában. A magyar főváros lakosai tegnap rótták le kegyeletüket Ivan Zamarcev tábornoknak, a város katonai parancsnokának síremlékénél, akiről Budapest harmadik kerületének egyik terét elnevezték. Budapest felszabadulási ünnepségei ma tetőztek. Afgán levél az ENSZ főtitkárához (ČSTK) - Az Afgán Demokratikus Köztársaság állandó ENSZ-képviselö- je levelet intézett a világszervezet főtitkárához, amelyet a világszervezet központjában hivatalos dokumentumként terjesztenek. A levélben Afganisztán követeli Pekingtöl a fegyveres agresszió és az ország belügyeibe való beavatkozás más módszereinek beszüntetését. A dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy Kina aktivan részt vesz az Afganisztán elleni hadüzenet nélküli háborúban. Rendkívüli UNESCO-iilés (ČSTK) - Párizsban tegnap megkezdődött az ENSZ szakosított nevelési, tudományos és kulturális szervezete, az UNESCO végrehajtó tanácsának rendkívüli ülése. A rendkívüli tanácskozás napirendjén egyetlen pont szerepel: az Egyesült Államok kilépése a szervezetből, valamint az ebből eredő következmények. Az ülésen Csehszlovákiát Ladislav Šmíd nagykövet, az UNESCO végrehajtó tanácsának alelnöke képviseli. A végrehajtó tanács öt napon át a kilépést követő új helyzettel, mindenekelőtt a szervezet idei programja pénzügyi fedezésével foglalkozik. Dönteni kell arról is, hogy az Egyesült Államok köteles-e megfizetni idei évre szóló hozzájárulását az UNESCO pénzalapjához, amint erre két évvel ezelőtt Washington ígéretet tett, avagy nem. (CSTK) - Vlagyimir Scserbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán Kommunista Párt KB első titkára, aki az Ukrán SZSZK Legfelsőbb Tanácsának képviselőjelöltje, tegnap Dnyeprodzserzsinszkben találkozott választóival. Tájékoztatta a találkozó résztvevőit Konsztantyin Csernyen- kóval folytatott beszélgetéséről, aki az ukrán népgazdaság ágazatainak fejlődéséről érdeklődött, és megelégedéssel hallotta, hogy az ukrán dolgozók aktívan készülődnek az SZKP kongresszusára. Vlagyimir Scserbickij a továbbiakban közölte: Ukrajna nemzeti jövedelme 21 százalékkal növekedett öt év alatt, s az ipar 5,6 milliárd rubel értékű árut állított elő terven felül. A múlt évben teljesítették a szén-, a kőolaj- és a földgáztermelés tervét, s egészében véve ezt a tervet az ötéves tervidőszak eleje óta túlteljesítik. A mezőgazdasági-ipari komplexum fejlődéséről szólva kiemelte, hogy tavaly Ukrajna a bruttó mezőgazdasági termelés eddigi legnagyobb volumenét érte el. Hozzátette: a gazdaságfejlesztés sikerei lehetővé teszik a szociális feladatok megoldását. A küszöbönálló szovjet-ameri- kai tárgyalásokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a siker érdekében mindkét félnek jóakaratot kell tanúsítania, késznek kell lennie az ésszerű kompromisszumokra, és szigorúan meg kell tartani az egyenlőség és az egyenlő biztonság elvét. A beszámoló vitájával folytatódott a Bolíviai KP kongresszusa (ČSTK) - A Bolíviai Kommunista Párt V. kongresszusának harmadik napján folytatódott a vita a párt tevékenységéről szóló beszámoló felett, amelyet a kongresszus megnyitása után Jorge Kolle Cueto, a Bolíviai KP KB első titkára adott elő. A vitában felszólalók többsége hangsúlyozta a Bolíviai KP fontos szerepét az imperializmus, a nemzetközi reakció és a fasizmus ellen, a diktátori rezsimek megdöntéséért vívott harcban. A párt tevékenységének jelentősége főként azokban az években nőtt meg, amióta hatalmon van a népi és demokratikus egység kormánya. A párt állt a szociális és gazdasági átalakulások folyamatának megszilárdításáért, a szabadságért és a haza függetlenségéért vívott mozgalom élén. Jorge Ibaňez, a Bolíviai KP KB Politikai Bizottságának tagja rámutatott, hogy a párt nagy figyelmet szentel a munkásosztály egysége megszilárdításának. Figyelmeztetett arra, hogy a kommunisták a reakciós ellenzék dühödt ellenállásába ütköztek, amely a kormány tevékenységének minden fogyatékosságáért őket tette felelőssé. A vita végén felszólalt Jorge Kolle Cueto. Kiemelte a bolíviai kommunisták szándékát, hogy tovább szilárdítsák a szocialista közösség országai testvérpártjaihoz, főként az SZKP-hoz, valamint Nicaragua, Salvador és más országok nemzeti felszabadító és forradalmai mozgalmaihoz fűződő testvéri kötelékeket. Hangsúlyozta, hogy a párt alapvető feladata volt és marad az imperializmus, a reakció és a fasizmus ellen vívott következetes és határozott harc. Négy NDK-beli város kórházaiba hétfőn hetven sebesült nicaraguai sandinista harcos érkezett, akik itt gondos ápolásban részesülnek. Felvételünkön a schwedti kórházban Jósé Francisco Garciát ápolják. (Telefoto: ČSTK) Grenadát megjárt hírhedt hadosztály a Big Pine 3 manővereken Védtelen parasztok legyilkolása Salvadorban (ČSTK) - A hondurasi területen Big Pine III. fedőnéven hétfőn megkezdett közös amerikai-hon- durasi hadgyakorlaton többek között részt vesz az USA hadseregének 82 és 101, deszant hadosztálya, amely a grenadai agresszióban „szerzett érdemeket“. A Times című folyóirat ezzel összefüggésben megállapítja, a hondurasi San Lorenzóban levő repülőtérre egyetlen délelőtt folyamán 15 ezer katonát képesek az USA-ból átszállítani. A bázisról pedig 15 perc alatt támadást lehet indítani Nicaragua ellen. A repülőtér alkalmas arra is, hogy olyan hatalmas szállítógépek is leszálljanak rajta, mint a Hercules C-130. Salvador Morazán nevű tartományában a kormánycsapatok egyik elit zászlóalja egy partizánellenes razzia során öt földművest meggyilkolt és hetet elhurcolt. A Farabundo Marti Nemzeti Felszabaditási Front felszólította a Nemzetközi Vöröskeresztet és más független szervezeteket, vizsgálják ki a polgári személyek körében végrehajtott újabb mészárlás körülményeit. A guatemalai hadsereg február 8-a és 10-e között Sololá tartományban 41 katonát veszített a Fegyveres Nép Szervezet (OR- PA) partizánjaival folytatott összecsapások során. A szervezet erre vonatkozó közleményét a Costa Rica-i fővárosban hozta nyilvánosságra. Az ORPA a guatemalai diktatúra ellen harcoló négy forradalmi szervezet egyike. Stroessner bonni útja előtt ki kell deríteni Mengele hollétét (ČSTK) - Alfredo Stroessner paraguayi diktátor közelgő NSZK-beli látogatásával összefüggésben Helmut Schäfer, az FDP parlamenti csoportjának külpolitikai szóvivője felszólitotta a bonni kormányt: vizsgálja ki Josef Mengele, a náci tömeggyilkos paraguayi tartózkodásának körülményeit. Stroessner látogatása előtt tisztázódnia kell, vajon Paraguay valóban menedéket ad-e Mengelének — mondotta az FDP képviselője, s a brit sajtónak azokra a híreire hivatkozott, melyek szerint az auschwitzi hóhér a paraguayi őserdőben él. Scháfer hangsúlyozta, a hitleri fasizmus leverésének közelgő 40. évfordulójára való tekintettel nem lenne megfelelő, ha az NSZK-t egy olyan állam vezetője látogatná meg, amely egy náci bűnözőt rejteget. ÚJ SZÚ 2 1985. II. 13.