Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1985-02-11 / 35. szám, hétfő

H a ma irodalomról töpren­günk, kínálkozik a követke­ző összehasonlítás: minél köze­lebb kerül az óceánhoz a beömlő folyó, amely vizét messziről, a he­gyek magasából, a föld mélyéről hozza magával, annál mélyebbé és bóvizűbbé válik. És ha a szellemi kontinens a nép, a haza, a múlt és a jelen, akkor a folyó az irodalom, az elbe­szélés, az idő Jogosza. Az egyik dolog itt összefügg a másikkal. A logosz-folyó széles forrásával, mozgásával, energiájával és szépségével mintegy újrateremti báltatások korszakát éli át, amikor az imperializmus erői a szocialista világrendszer szellemi és anyagi elpusztítására és csökkentésére törekedve kihívást intéznek az emberiséghez, kikényszerítik a nukláris fegyverkezést, amely­nek már egyszerű megléte fenye­getés az élet ellen, amikor e boly­gó fölött mind erősebben és erő­sebben szólnak a vészharangok, akkor az írók és művészek nem foglalhatnak el semleges állás­pontot, hiszen nincs most sürge­tőbb munka, égetőbb dolog, mint a béke védelme. A jövő örökösen múlttá válik, minden másodpercben, naponta, évente, évezredenként. És csak az élő élet képes átalakítani az elfolyó idő pillanatait, és csak ben­nünk, emberekben, munkánkban és ihletünkben alakul át az idő az általunk alkotott világgá, és csak az ember képes átváltoztatni az időt szellemi és kulturális értékek­ké, a maga javára vagy kárára. Az ember által alakított idő örökkön élő zenévé vagy az atomrobbaná­sok világméretű dörgésévé, az ember ragyogó lakhelyévé vagy a civilizáció romjaivá, a lét himnu­Hagyaték és korszerűség VÁCI MIHÁLY ÉLETMŰVÉRŐL A szó becsülete az eredeti természet erejét, mivel a nagy irodalomnak, társadalmi irányultságának, filozófiai és er­kölcsi problematikájának kiinduló forrása mindig a népi lét volt és lesz. Lehetséges, hogy létezik egy, a mélyben húzódó kapcsolat: amilyen e lét emelkedése, olyan az irodalomé is. Sok-sok év múlt el a már több mint fél évszázados távolban le­zajlott, a szovjet irodalomban ki­emelkedő szerepet betöltő neve­zetes esemény óta. Kibontakozott a szovjet, eredete szerint sokgyö­kerű, szellemisége és feladatai szerint egységes, soknemzetisé­gű irodalom, mely elvileg új felfe­dezés volt a világkultúra kontextu­sában azzal, hogy alapvető alkotói koncepciója: a pártosság és a né­piesség volt. Az irodalom mindig a kor ural­kodó szellemét fejezte ki, az em­ber szüntelen küzdelmét a huma­nizmus, az élet megújulásának magasrendű eszményeiért. És most, amikor az antagonisztikus ellentmondásoktól megosztott modern világ a fenyegető megpró­szává vagy a világ elátkozásává válhat! Az emberi közösség még soha nem élt ennyire kölcsönhatásban és egymásrautaltságban, mint napjainkban. És ez a vitathatatlan helyzet a világ irodalmai elé globá­lis jellegű feladatokat állít. Ez nem azt jelenti, hogy az elbeszélésnek mindent át kell fognia, hiszen egy törékeny virág leírásával is szólhat az irodalom a világegyetem leiké­ről. Csak arról van szó, hogy az embert a mai világproblémák met­széspontjában kell látnunk és megértenünk. A szovjet irodalom mindig az értelem, a jó, a humanizmus olda­lán állt, a társadalmi igazságosság védelmezője volt. Az emberi értelem számára az életben mindig hatalmas örömfor­rás, ha eljut a dolgok gyökeréig. Nincs olyan iró, aki ne próbált volna a szó eszközeivel eljutni a valóság legtitkosabb jelenségei­ig. A szó: a civilizáció és a haladás alapja, ezért legyünk hűek a szó becsületéhez valamennyi nyelven. CSINGIZ AJTMATOV A drezdai táncdalfesztivál győzteséről Beszélni a közönséggel Az NDK slágerrajongóinak szivébe már régen belopta magát, de az első igazi nagy sikert tavaly a drezdai XIII. nemzetközi táncdalfesztiválon aratta, ahol a nagydíjjal tüntették ki. Jörg Hindemith énekesi pályafutása 16 éves korában kezdődött. Akkoriban iskolája zenekarában énekelt és gitá­rozott, rajongott a rockzenéért, kompo­Előtérben a műszaki pályák Új felsőoktatási intézmények a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság lakosainak száma megközelíti a 18 milliót. Jelenleg az országban 1,2 millió értelmisé­git tartanak nyilván. A gyors ütemű gazdasági fejlő­dés szükségessé tette a felsőfokú oktatási hálózat kiszélesítését és a tanítás színvonalának növelé­sét. A legutóbbi 4 évben 24 új főiskola nyitotta meg kapuit, s így ma az ország 19 városában több mint 200 felsőoktatási intézmény­ben képeznek orvosokat, mérnö­köket, bölcsészeket, pedagóguso­kat, mezőgazdasági, agráripari szakembereket. Az utóbbi években elsősorban a műszaki pályák iránt nőtt meg az érdeklődés. A legtöbben a főisko­lák elektronikai, automatizálási, fémkohászati és gépgyártási szakjaira jelentkeznek. Magas a jelentkezési arány a vegyipari, a halászati, a közlekedési és a kertészeti egyetemeken is. Az orvosképzésben mind jelentősebb helyet foglal el az ősi koreai gyó­gyászat, a tongjak módszereinek oktatása. (B) nálással és szövegírással is próbálko­zott. Hivatásos művészi pályára azon­ban nem gondolt, bányamérnöki képe­sítést szerzett. De kedvtelésből to­vábbra is zenélt, különböző amatőr együttesekben játszott. Közben éne­kelni. furulyázni és gitározni tanult. A dobolást és a basszusgitár kezelését önképzéssel igyekezett elsajátítani. 1977-ben beiratkozott egy kétéves kurzusra, hogy megismerkedjék a mu­sical műfajával is, mert, „egy énekes­nek tudnia kell a színpadon mozogni és táncolni, beszélni a közönséggel“ - állítja Jörg Hindemith, aki mindezt meg is teszi, mégpedig sikerrel. 1979- ben kapta meg működési engedélyét, amatőrből - papíron is - profi lett Rajongói azóta gyakran láthatják a te­levízióban, a Friedrichstadt Palota, a legnagyobb berlini revü színpadán és vendégszereplésein. 1984-ben a Szovjetunióban turnézott. Eddig há­rom kislemeze jelent meg, most veszi fel első nagylemezét. (N) Az elmúlt év végén emlékeztek Magyarországon és külföldön is Váci Mihály születésének 60. év­fordulójára. A jubileum alkalmából számos elemző-értékelő írás is napvilágot látott a hazánkban is ismert és ma is népszerű költő életművéről. Balogh Ernő fölfigyel- tető írása - amelyet kissé rövidítve az alábbiakban közlünk - a Nép- szabadságban jelent meg. V áci Mihály költészetének ed­digi fogadtatásában, vissz­hangja alakulásában kétségtelen szélsőségek rejlenek. A hatvanas években versei a legnépszerűb­bek közé tartoztak, nem egy soruk szinte szállóigévé híresedett, ün­nepség vagy szavalóverseny csaknem elképzelhetetlen volt művei nélkül. Közismert alkotásai­val (pl. Még nem elég!, Kelet felől, Szabadság! Tégy gazdaggá min­ket!, Te bolond stb.) vitathatatlanul e korszak reprezentatív lírikusai­nak sorában szerepelt. Ma viszont- legalábbis a korábbiakhoz ké­pest - úgy tűnik, jóval szerényebb helyet foglal el az irodalmi köztu­datban, mintha kikerült volna ér­deklődésének centrumából, élet­művét - a születésének hatvana­dik évfordulója tiszteletére készült megemlékezések, alkalmi cikkek kivételével - jobbára csend övezi. Lehet ugyan, hogy a néhány hete lezajlott ünnepségek nyomán, a fi­gyelmeztető jelzések eredménye­ként módosulni fog a Váci-líra helyzete, ez napjainkban még el­dönthetetlen. De ettől függetlenül Váci Mihály költészetének, a ben­ne testet öltött lírikusi magatartás­nak és ars poeticának eddigi, máig tartó csöndes és fokozatos átérté­kelődésével számot vetni immár mind sürgetőbb kötelesség, mind nyugtalanítóbban rendezetlen adósságunk. Mindenekelőtt a ha­gyaték maradandó részeinek vé­delme, elevenné tétele érde­kében. Váci Mihály emlékét, emberi­művészi örökségét leginkább az­zal becsülhetjük meg, hogy meg­próbálunk önáltatásoktól mente­sen szembenézni e nagy belső küzdelmekben fogant, igaz ügye­ket vállaló költészet ellentmondá­sos utóéletét alakító, befolyásoló tényezőkkel, általánosabb össze­függésekkel - az okokkal és kö­vetkezményekkel egyaránt. Ezzel elkerülhetővé válhatna egy rossz ,,munkamegosztás“ - az egyolda­lú méltatás vagy elutasítás - ve­szélye. S persze mind az igenlő, mind pedig a bíráló vélemények hitelességét a választott szem­pontok a célkitűzések, a gondolat- menet iránya döntheti el. Mert elő­remozdító lehet például az dlyan kritikus hangú érvelés, amelyik e líra némely vonását épp az ér­tékövezetek védelmében vitatja. S megfordítva: egy apologetikus közelítésmód viszont - arányta­lanságaival - elsősorban az ellen­kező véglet híveit ösztönzi, szá­mukra kínál ürügyet. M q már aligha vonható két- IVId ségbe, hogy irodal­munk - nagyjából az 1970-es évek derekától számíthatóan- nem kis mértékben megválto­zott, módosítva a korábban kikris­tályosodott értékrendet, a korábbi nemzedékek örökségéhez, a kö­zelmúlt hangadó művészi normái­hoz fűződő viszonyt is. Természe­tesen ez az átalakulás - végső közelítésben, közvetett módon- társadalmi meghatározottságú, noha gyakran (de kiváltképp kez­deti szakaszában) mint önálló iro­dalmi folyamat, mint pusztán stilá- ris, poétikai átrendeződés jelent meg. összefüggött tehát e válto­zás - a közvetítő mozzanatok so­rozatát most zárójelbe téve - az elmúlt évtized közepe táján tuda­tosuló, sokak előtt ekkor nyilván­valóvá lett nehézségeinkkel, min­denekelőtt azzal, hogy ismét vilá­gossá vált: társadalmi, gazdasági céljaink, humánus eszményeink valóra váltása, a feszítő gondok enyhítése bonyolultabb feladat­nak, hosszadalmasabb folyamat­nak bizonyult, mint azt korábban gondolni lehetett, mint azt sokan reméltük. Szembe kellett és kell tehát nézni a kényszerítő erejű ténnyel: a próbatételek a közeli jövőben sem csökkennek, sőt fo­kozódhatnak is. Az ilyen típusú szemlélet- és közérzet-alakító tendenciák, felis­merések módosították végered­ményben az irodalom különféle tartalmi és formai dimenzióit, az alkotói eszményvilág és magatar­tás köreit, ezek vittek mindhárom műnem részleges „paradigmavál­tásához“. Például a groteszk, az irónia, a „mívesség“, az elvon- tabb szépség iránti új keletű von­zódás legáltalánosabb okai ezek­re a társadalmi motívumokra ve­zethetők vissza, hasonlóan a tényirodalom műfajainak ugrás­szerűen megnövekedett népsze­rűségéhez. A változások e rendszere épp annak a költészettí­pusnak kedvezett a legkevésbé, melyet - egyebek között - Váci Mihály lírája képviselt, mégpedig a legjellegzetesebb és legismer­tebb részleteiben. Vagyis az úgy­nevezett közéleti líra bennük meg­testesülő változatának, a konkrét társadalmi jelenségeket az esz­ményekkel szembesítő, ennek je­gyében közösségi cselekvésre mozgósító, közvetlen tömegha­tásra törekvő, a kollektivitás nevé­ben perlekedő költészetnek. A be­lőle kibomló, ihlető szenvedélyei­ben, témaválasztásában, gondo­latmozgásának irányában egyér­telműen progresszív tartalmú, szocialista közéletiség ugyanis- nagyon leegyszerítetten szólva- arra a vonzó, de a mai olvasó­ban némi kételyt ébresztő meg­győződésre alapozódik, hogy az alapvető harc már megvívatott, az objektív feltételek így készen áll­nak egy minden eddiginél embe­ribb társadalom megteremtésére, amely tehát elérhető közelségbe kerül. S elsősorban szubjektív té­nyezők, az értetlenség, a gyarló­ság fékezi a távlatokat nyitó hala­dás lendületét. Ebből a hitből fa­kad pátosza, hevülete, agitatív ereje. Az itt körvonalazódó költői szemléletmód - közvetetten- megfeleltethető az 1960-as években kiteljesedő konszolidáció nyújtotta élményeknek, a valóban látványos fejlődés alapján kikristá­lyosítható reményeknek, perspek­tívaérzeteknek. E költészet akkori kivételes népszerűsége részben épp innen közelíthető meg: művé­szi eszközeivel a korhangulatot fejezte ki. F élreértés ne essék: Váci lírá­ja távolról sem valamiféle problémamentes világot tár elénk. Ellenkezőleg, ezernyi gondot, konfliktust, feszültséget sorjáz. De miként ez utóbb eszméltető hatá­sú bizonyossággá vált, a fejlődést gyorsabb iramúnak, egyenesebb ívűnek tételezte a valóságosnál. S e költészet - mindenekelőtt a kései szakaszok - nagy formá­tumú vívódó versei is ebből a né­zetrendszerből vezethetők le: az időről időre felbukkanó emésztő kételyek, a humánus indíttatású türelmetlenség hangjai abból a törvényszerű élményből ered­nek, hogy a társadalmi valóság folyamatai nem az előzetesen re­mélt módon, nem egészen a vá­lasztott eszmények szerint alakul­nak. Szinte eleve adott tehát eb­ben a szemléletben és a neki megfelelő magatartástípusban a krízis, a kétségbeesés lehetősé­ge. ,,Újra kell kezdeni mindent“- e lírikus végletesség szükség- szerű vonzata, mintegy reflexív párja például annak a korábbi, ugyancsak szélsőséges véle­ménynek, hogy a nép sorsát im­már „bizton terelik / cél felé időnk medrei“. Részben - mindenekelőtt szo­cializmusképünk módosulása, ár­nyaltabbá válása folytán - indokolt tehát a Váci-líra jelenbeli viszony­lagos átértékelődése, példaerejé­nek megváltozása. Másfelől azon­ban teljességgel méltatlan. Mert e költészet jellegzetes általáno­sabb minőségeinek egész sora, meggyőződésem szerint, mit sem veszített érvényességéből, hiszen igazán értékes irodalom számom­ra ma sem képzelhető el a társa­dalom, a nép ügyével való benső­séges összefonódottság, a művé­szet emberalakító hivatásába ve­tett hit nélkül. S noha Váci lírájá­nak néhány konkrétabb meghatá­rozottsága napjainkban kevésbé látszik meggyőzőnek, annál vitat­hatatlanabb, hogy ott rejlik ebben az életműben is a magyar líra értékteremtő képessége, történel­mileg létrejött többlete: a másokért való cselekvés igénye, a tömegek szolgálatának hite és energiája, mely nálunk az irodalmat a prog­resszió egyik leghívebb elkötele­zettjévé avatta. Sok versével Váci következetesen vállalta és esztéti­kailag hitelesítette a tágabb érte­lemben vett politizálást, mert- elutasítva a művészet és a politi­kum örök, törvényszerű szemben­állását hirdető önámító nézeteket- mindig képes volt föllelni e két szféra érintkezési pontjait. Váci életművének vannak tehát napjainkra megfakult rétegei, nem egy versét - a személyiség köz­vetlen jelenlétének hitelesítő erejű varázsa nélkül - túlírtnak, a köny- nyebb művészi és gondolati meg­oldások felé hajlónak ítélem. E költészetet sem emelhetjük ,,lo- bogová“, de alapminőségei révén az újabb magyar líra progresszív fejezetei, a szocialista irodalom értékteremtő hagyományai között kell, kellene számon tartanunk. Nem tekinthetjük csalhatatlan mércének, de csupán történeti ér­dekűnek sem. Vállalandó öröksé­géhez azzal lehetünk hívek, hogy legátfogóbb törekvéseit a jelen kö­vetelményeihez szabottan képvi­seljuk. BALOGH ERNŐ A bolgár népi építészet gyöngyszemei Koprivstica és Zseravna, Lo- vecs és Banszka, Veliko Tirnovo és Plovdiv - történelmi városok a bolgár népi építészet legszebb hagyományaival. E települése­ken járva úgy érzi a látogató: meg­állt az idő. Csend, derű és nyuga­lom veszi körül a macskakövekkel kirakott, szeszélyes kaptatókkal megtűzdelt keskeny és kanyargós utcácskákba betévedő turistát. A magas kőkerítések, a vasalt ka­puk, az udvarok fehér kőből épült, kovácsoltvassal díszített kútjai, a sok-sok tervezői leleményről árulkodó házak a 19. századot idézik. A múlt század a bolgár újjászü­letés kiteljesedésének korszaka. A török hatalom hanyatlása váltja ki azt az eleinte szellemi, majd gazdasági fellendülést, amely egész Bulgáriát átjárja. A mozga­lom legszembetűnőbben az építé­szetben nyilvánul meg. Az egyre tehetősebbé váló iparosok, keres­kedők a jómódú polgár öntudatá­val kezdenek építkezni, s ezzel mintegy indítást adnak az építé­szet és a kézműipar gyors fejlődé­sének. A ház, az otthon kivül és belül egyaránt híven tükrözi a változó­ban lévő életkörülményeket, a gyarapodó polgár kulturális igé­nyeit. A házak elóreugró emeletei, lágy biedermeier vonallal kereke­dő oromzata, kúpcserepekkel bo­rított fedele - mind az újjászületés jellegzetes vonásai. A falakat szí­nesre festik, s szívesen használ­nak virágmotivumokat. Átalakul­nak a belső terek is. A földszint a gazdasági helyiségekké, de a gazdagabb családok külön gaz­dasági épületet építtetnek. Van, ahol már a fürdőszobának is jut hely. Márványcsempékkel kirakott padlójával, falaival ez a lakás egyik leghűsebb helyisége. A népi építőmesterek a házat művészi alkotásnak tekintik, s ma­guk is sokoldalú művészei szak­májuknak. Értenek a diszítöszob­rászathoz, a fafaragáshoz, az in­tarziához. Az ajtók, az ablakok kereteit, a fából készült erkélyeket, az ereszeket, még a karnisokat is mintákkal festik tele. Az asztalo­sok, a rézművesek, a szőnyeg- szövők, a szőttesek készítői re­mekműveket alkotnak. A fazeka­sok műhelyeiből egyre több művé­szi kerámiatárgy kerül ki. S nem­csak a városokban, faluhelyt is átalakul a házak képe. Ma Bulgáriában az újjászületés építészeti alkotásai műemlékvé­delem alatt állnak. Az állam jelen­tős összegeket fordít a felújításuk­ra, restaurálásukra. Közülük nem egy ma már múzeum, amelyet évente sok ezer turista keres fel. ÚJ SZÚ 4 1985. II. 11.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents