Új Szó, 1985. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1985-02-22 / 45. szám, péntek
Izraeli terrortámadások Dél-Libanonban Nicaraguának fel kell készülnie a védelemre Sandinista egységeket vontak össze a hondurasi határnál • Salvadori partizánok sikeres közúti blokádja Hazafiak akciói a megszállók ellen (ČSTK) - Managuában közzé tették a nicaraguai külügyminisztérium nyilatkozatát, amely elítéli azokat a terrorista módszereket, amelyeket a Reagan-kormány alkalmaz a sandinista forradalommal szemben. A dokumentum megállapítja, hogy a washingtoni szolgálatban álló zsoldos bandák támadásokat intéznek és elrabolják azokat a védtelen nicaraguai állampolgárokat, akik az ország népe javára békés munkát folytatnak. A nyilatkozat közli 17 nicaraguai állampolgár nevét, akiket a somozisták erőszakkal hurcoltak el a szomszédos országokba. Ezek többsége tanító, diák és paraszt. Köztük van Gustavo Sequi- ra, a nicaraguai nemzeti autonóm egyetem orvosi karának dékánhelyettese is. A nicaraguai külügyminisztérium nyomatékosan követeli, hogy a hondurasi és Costa Rica-i hatóságok tegyenek olyan intézkedéseket, amelyek lehetővé tennék a nicaraguai állampolgároknak a szabadon bocsátását és visszatérésüket hazájukba. Az IPS hírügynökség közölte, hogy a sandinista hadsereg az utóbbi napokban nagyobb számú katonai egységet és nehéz hadi- technikát irányított a hondurasi határhoz. Humberto Ortega honvédelmi miniszter újságírók előtt kijelentette, Nicaraguának fel kell készülnie a hondurasi és amerikai egységek közvetlen támadására, figyelembe véve azt a veszélyt, amelyet a Big Pine III. amerikai-hondurasi hadgyakorlat jelent a nicaraguai határok közvetlen közelében. A nicaraguai fegyveres erők ezért tartanak hadgyakorlatot a határvidéken. A közutak blokádja, amelyet a salvadori Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) hirdetett meg, szerdán megbénította az ország közúti közlekedésének kb. 70 százalékát. Egyes útszakaszokon a partizánok megAndrej Gromiko amerikai közéleti személyiségeket fogadott (ČSTK) - Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szovjet minisztertanács első alelnöke, külügyminiszter szerdán este a Kremlben amerikai közéleti személyiségeket fogadott Robert McNamara, Robert Schmidt és Noel Gailer személyében, akik a kelet-nyugati megértést sürgető amerikai bizottság küldöttségének tagjaként tartózkodnak a Szovjetunióban. Andrej Gromiko a találkozón értékelte a szovjet-amerikai kapcsolatok jelenlegi állását, és a kapcsolatokban meglevő feszültséget Washington arra iráÚjabb robotrepülőgép- kísérletek (ČSTK) - Az Egyesült Államok kanadai területen a hét folyamán immár a második szárnyasrakéta- kísérletet hajtja végre pénteken - közölte ,a kanadai hadügyminisztérium. Amerikai részről nem leplezik, hogy a szovjet terephez való hasonlatossága miatt használják az északi szomszéd területét rakétakísérletekre. A mostani kísérlet már a negyedik lesz Kanada területén. A kanadai közvélemény élesen elítéli ezt, és az ország több városában, többek között az USA ottawai nagykövetsége előtt is, tiltakozó akciókra került sor a kanadai területen folyó amerikai rakétakísérletek ellen. Az ellenzéki Új Demokrata Párt szerint szándékosan időzítették erre a hétre a kísérleteket, tekintve, hogy az ottawai parlament egyhetes szünetet tart. nyúló törekvéseinek tulajdonította, hogy megbontsa a stratégiai egyensúlyt, és katonai fölényre tegyen szert. Rámutatott, a Szovjetunió határozottan elutasítja ezt a politikát és nem engedi meg, hogy bárki is veszélyeztesse biztonságát. Országa nevében a szovjet diplomácia vezetője ugyanakkor megerősítette, hogy kész a kiegyensúlyozott és jó kapcsolatok bővítésére a két ország népeinek és az egész világ nemzeteinek az érdekében. Rendkívül fontosnak minősítette azt, hogy a két ország politikája és gyakorlati lépései a béke megszilárdítását és megőrzését tartsák szem előtt. Az amerikai képviselők síkra- szálltak a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak normalizálásáért. Reményüket fejezték ki, hogy a nukleáris és kozmikus fegyverekről Genfben kezdődő tárgyalásokon olyan megállapodások születnek, amelyek hozzájárulnak a stabilitás és a nemzetközi biztonság megszilárdításához. Sikeres akciók az UNITA ellen, (ČSTK) - Az angolai népi fegyveres erők (FAPLA) az utóbbi időben több sikeres akciót hajtottak végre az UNITA kormányellenes szervezet ellen. Az angolai rádió szerint február 5-e és 11 -e között csak Huambo tartományban az UNITA 38 tagját ölték meg. Az akciók során nagy mennyiségű fegyvert, lőszert és katonai felszerelést zsákmányoltak. Ezenkívül kiszabadították a kb. 300 személyt, akiket az UNITA táborában tartottak fogva. A dél-afrikai rendőrség a napokban hazaárulás vádjával letartóztatott a fajüldözés ellen küzdő hat kiemelkedő személyiséget. Elsősorban az Egységes Demokratikus Front (UDF) képviselőiről van szó. Az UDF közel 700, az apartheid ellen harcoló szakszervezeti, társadalmi és más szervezetet tömörít. A felvételen Iszmail Mohamed, az egyik letartóztatott búcsúzik családjától. (ČSTK - Telefoto) ÚJ SZÚ 3 1985. II. 22. semmisítették azokat a járműveket, amelyek nem vették figyelembe a közlekedési tilalmat. Az FMLN rádióadója szerint ez az intézkedés része a felkelő erők taktikájának, s célja a Duarte-re- zsim hadigazdaságának gyengítése. A salvadori állami és magán- szektor több jelentős szakszervezete nyilatkozatot adott ki, amelyben bejelentették a Munkaszolidaritás Koordinált Szövetségének (CST) létrehozását. Az új szak- szervezeti szerv fő feladata a salvadori dolgozók alapvető jogainak következetes védelme és a közös fellépés a kormány népellenes szociális politikájával szemben. A CST felszólította Duarte elnök kormányát, hogy az országban tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat. (ČSTK) - Több izraeli katona vesztette életét annak a támadásnak során, amelyet a dél-libanoni ellenállók hajtottak végre Nabati- jeh térségében a megszállók állásai ellen, az Anszar menekülttábortól nyugatra. Szúr város közelében aknára futott és megsemmisült egy izraeli páncélozott csapat- szállító. A dél-libanoni hazafiak támadást hajtottak végre az Izrael- barát dél-libanoni hadsereg állásai ellen is Kaakaja falu mellett és több kollaboránst tettek harcképtelenné. Az izraeli megszállók szerdán támadást hajtottak végre a Szúr közelében fekvő Tair Dabba falu ellen. A települést először körülzárták, majd behatoltak az utcákba, a lakosokat beűzték házaikba és megtiltották nekik, hogy a sebesültek segítségére siessenek. Az izraeli támadás következtében három személy vesztette életét és többen megsebesültek. Tair Dabba mindössze két kilométerre fekszik Baszurijától, ahol az előzetes jelentések szerint a megszállók hasonló támadása legkevesebb két emberéletet követelt és több tucat személyt letartóztattak. Az izraeli csapatok Dél-Libanonban tegnap ismét átlépték a frontvonalat, amely mögé az elmúlt hét végén vonultak vissza, miután kiürítették Szidon kikötővárost. Megtámadták Zararija falut, amely több kilométerre északra fekszik a megszállási vonalat képező Litani folyótól. Az izraeliek lőfegyvert használtak, megsebesítettek három személyt, hatot letartóztattak és több házat leromboltak. Halálos áldozatokról és sebesültekről érkeztek jelentések további két településről is Nabatijeh és Szúr mellett. A vidéki lakosság elleni fokozódó terrortámadások során a megszállók buldózerekkel rombolják a dél-libanoni falvakban a lakóházakat. MARGARET THATCHER WASHINGTONI TÁRGYALÁSAI London támogatja az USA űrfegyverkezési terveit (ČSTK) - Az USA-beli hivatalos látogatáson tartózkodó brit kormányfő és vendéglátója, Ronald Reagan egyetértettek abban, hogy „abszolút szükséges“ a közepes hatótávolságú amerikai rakéták megkezdett nyugat-európai telepítésének a folytatása és az ürhadviselés eszközeinek fejlesztése. Amerikai illetékesek kijelentései arra utalnak, hogy Reagan és Margaret Thatcher között előzetes egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy Nagy-Britannia aktívan bekapcsolódik az ún. stratégiai védelmi kezdeményezés keretében megvalósuló kutatásban amely új rakétaelhárító rendszer telepítésével számol a világűrben. Nagy-Britanniához hasonlóan más nyugat-európai országoknak is lehetősége nyílik arra, hogy szerződéseket kössenek a Pentagonnal a kozmikus rendszer egyes alkotóelemeinek a kifejlesztésére. Az amerikai elnök és a brit kormányfő fehérházi eszmecseréinek homlokterében szereplő másik kérdés annak megvitatása volt, hogy a Nyugat milyen álláspontot foglaljon el a márciusban esedékes genfi szovjet-amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások közeledtével. Kereskedelmi és gazdasági kérdések szintén jelentős helyet foglaltak el a megbeszéléseken. Washingtoni részről minden kétséget kizáróan értésre adták, hogy az USA továbbra sem hajlandó tekintetbe venni nyugat-európai partnereinek érdekeit és nem hajlandó változtatni a rendkívül magas kamatlábakon, ami oda vezet, hogy Nyugat-Európából az Egyesült Államokba áramlik a tőke, s ez rendkívüli mértékben károsítja a partnerországok gazdasági érdekeit. A washingtoni Kapitólium épülete előtt több mint 1500 ír származású amerikai tüntetett a londoni kormány Észak-Írországgal szemben követett politikája ellen. Miközben Margaret Thatcher beMotley befejezte chilei látogatását (ČSTK) - Langhorne Motley, az USA külügyminisztériumának Amerika-közi ügyekkel megbízott titkára szerdán befejezte háromnapos chilei látogatását. Pinochet diktátorral, valamint a chilei polgári ellenzék és a katolikus egyház képviselőivel folytatott tárgyalásokat. Ezek során főleg arra törekedett, hogy visszafogják a chilei dolgozók tiltakozó mozgalmát és az országban biztosítsák a „békés fejlődést“. Ugyancsak szorgalmazta a párbeszéd folytatását a polgári ellenzék és Pinochet között. Látogatása során teljesen figyelmen kívül hagyta a baloldali ellenzéket, amelyet a Népi Demokratikus Mozgalom koalíció képvisel. A kormány tagjaival az amerikai-chilei kapcsolatok bővítéséről tárgyalt, elsősorban katonai téren. Motley látogatásában tükröződött, hogy a Fehér Ház tart a chilei nép fokozódó harcától a fasiszta katonai diktatúra ellen, a valódi demokrácia helyreállításáért. szédét mondta a szenátus és a képviselőház együttes ülésén, a tüntetők az „Angolok csomagoljatok és menjetek haza Északírországból“ jelszót hangoztatták. Nemtetszésüket fejezték ki amiatt is, hogy a washingtoni külügyminisztérium az elmúlt napokban nem adott beutazási vízumot Gerry Adams ismert észak-ír hazafinak, aki tagja a brit parlamentnek is. A nemzetközi biztonságra veszélyes ideológiákról (ČSTK) - Az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága, amely Genfben tanácskozik, a békére és a nemzetközi biztonságra veszélyes ideológiákkal, elsősorban a nácizmussal, a fasizmussal és az újfasizmussal foglalkozik. A szerdai ülésen felszólalt Marta Slámová csehszlovák küldött. Rámutatott azokra a szenvedésekre, amelyeket a csehszlovák népnek okozott a fasizmus a második világháború idején, s szólt a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulójának jelentőségéről. Ezzel együtt rámutatott arra a veszélyre, amelyet a terroron és a megfélemlítésen alapuló fasiszta re- zsimek jelentenek, az olyanok, mint a dél-afrikai, a chilei, a salvadori, a guatemalai, a dél-koreai és mások. Figyelmeztetett arra a veszélyre is, amelyet az Európában megnyilvánuló revansista tendenciák jelentenek a békére és a biztonságra nézve. Az ENSZ-főtitkár a hatok nyilatkozatáról (ČSTK) - Argentína, Görögország, India, Mexikó, Tanzánia és Svédország állandó ENSZ-képvi- selői átnyújtották a világszervezet főtitkárának a delhi nyilatkozat szövegét, amelyet január 28-án az említett hat ország képviselői fogadtak el az indiai fővárosban. Mint ismeretes, a deklaráció rámutat annak szükségességére, hogy egyszer s mindenkorra meg kell akadályozni a nukleáris konfliktus kirobbanásának a veszélyét, meg kell előzni az űrfegyverkezést és be kell szüntetni a fegyverkezési hajszát a Földön. Javier Pérez de Cuellar méltatta a nyilatkozat jelentőségét és hangsúlyozta, hogy a fegyverkezési hajsza beszüntetésére és az atomfegyverek bevetésétől való tartózkodásra, a békés világűr megőrzésére vonatkozó felhívás nem maradhat széles körű nemzetközi visszhang nélkül. A világ- szervezet főtitkára úgy vélte, hogy az atomháború elhárítása minden kormány és minden nép közös ügye. IZVESZTYIJA Párbeszéddel a kölcsönös megértésért Az Izvesztyija című szovjet napilap a „Szovjetunió - Olaszország: Párbeszéddel a kölcsönös megértésért“ című cikkében foglalkozott Andrej Gromikónak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a szovjet minisztertanács első alelnökének, külügyminiszternek február végén esedékes olaszországi látogatásával, amely a lap szerint rendkívül fontos eseménynek számít. A szovjet diplomácia vezetője legutóbb 1979 januárjában járt Rómában, s akkori útja mérföldkövet jelentett a kétoldalú kapcsolatok alakulásában. Hozzájárult a két ország jobb kölcsönös megértéséhez és kedvező feltételeket teremtett a kölcsönösen előnyös együttműködéshez. A látogatás idején mindkét részről megerősítették, hogy a Szovjetunió és Olaszország az európai enyhülésért és az együttműködés fejlesztéséért száll síkra a kontinensen. Röviddel Gromiko római látogatása után megállapodás jótt létre nagy átmérőjű csövek Szovjetunióba történő szállításáról. A látogatás eredményeként írták alá a le- ningrádi és a firenzei művészeti galériák együttműködésére vonatkozó jegyzőkönyvet is. A jelenlegi rendkívül kedvezőtlen nemzetközi helyzetben a Szovjetunió és Olaszország képes volt megőrizni a kölcsönös kapcsolatokban azokat a pozitívumokat, amelyeket a korábbi években értek el. A szovjet-olasz kapcsolatok rendkívül szerteágazók. A kétoldalú kereskedelem és a kulturális értékek cseréje sokéves hagyományokra épül. Az olasz ipar olyan óriásainak - mint a FIAT és a Montedison - vezetői nemegyszer rámutattak arra, hogy a szovjet féllel megkötött hosszú távú gazdasági megállapodások aláírásuk idején követendő példát jelentettek más nyugati országok számára is. Az Izvesztyija idézett cikke végezetül megállapítja, hogy a Szovjetunió és Olaszország kapcsolatainak bővítése hozzájárul a nemzetközi légkör javításához is.