Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-14 / 11. szám, hétfő
M indent fenntartások nélkül elhitt és őszintén gondolt. Segítő szándék ébredt benne miután egy tartalmas beszélgetés során kételyeiket, panaszaikat meghallgatta. Kedvben, alkalmas helakszik magától. Ráadásul szabad idejük az egyéb elfoglaltságaik, vagy hivatásbeli kötelességeik, családi szerepeik miatt is véges. Aligha akad közöttük olyan, aki ne találna ugyanolyan hasznos időtöltést, mint amilyen az amatőr színjátszó mozgalom segítése. Persze nem lehet itt szó minden részletre, szervezésbeli munkára kiterjedő együttműködésről. Ennek ellenére jól jön az egyszeri segítség is a darabválasztásban, vagy a majdnem kész színpadi produkció hibáinak, melléfogásainak, rendezői következetlenségeinek az eltávolításában. Egyéb segítséget a legtöbb amatőr színjátszó rendező nem is vár, hiszen önmaga elképzeléseit adná fel, s akkor bizonyára a tanácsadásra Feltételes módban lyiségben nincs hiány, rendezői hajlamokkal megáldott irányító is akadna. Csakhogy még mindig nem tudták eldönteni, mit játszhatnának el, s amit választanak, az mennyiben felel meg majd a közönség, nem utolsósorban az amatőr színjátszó mozgalom módszertani és szakmai irányítói elvárásainak. Pedig már akkor is jócskán benne jártunk az őszben, s a téli „amatórszezon“ elején már sok színjátszó csoport és kisszinpad elkezdte a munkát. Nem tudni miért, végül is az említett találkozáson emlegetett segítséget, dramaturgiai tanácsokat egyik csoport sem igényelte. Kár, hiszen ismerve az amatőrmozgalom belső mozgatóerőit, a sokszor alaptalan érzékenységet vagy a túlzott önbizalmat, egyik „felkért“ tanácsadó sem toKépek - nádból Juhos Rudolf nádszegi (Trstice) népművész tárlata több mint egy hónapig volt látható a nagyfödé- mesi (Veiké Úl'any) művelődési ház kiállítótermében. Aki megtekintette, minden bizonnyal maradandó élménnyel távozott A népművész munkásságának jelentősége, híre az utóbbi években túljutott a galántai járás határain. Képeiből, amelyek nagyrészt vászonra ragasztott nádból készülnek, rendkívül megkapó, egyéni stílusötletekből fakadó hangulat árad. Juhos Rudolf 1919-ben született Nádszegen, eredeti foglalkozása asztalos. A második világháborúban elvesztette bal lábát, ezért nem folytathatta mesterségét. A nádfeldolgozást választotta, volt egy nádkötő műhelye. Megismerte a nád tulajdonságait, színeit, fényét. Ez adta számára az ötletet egyedülálló nádképeinek formálásához. Immár három évtizede folytat képzőművészeti tevékenységet, fest is. A népművész több csoportos kiállításon vett részt szülőfalujában, továbbá Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda), Komáromban (Komárno), Trnavában, Somorján (Šamorín), Nagymegyeren (Čalo- vo), Galántán, Győrben és másutt. Sikereit többek között elismerő oklevelek is jelzik. Néhány kiállítását jómagam is megcsodáltam és valahányszor jóleső érzéssel nyugtázhattam magamban, hogy a művész hű maradt önmagához, a faluhoz, amely ihletóje. Képei az egykori mátyusföldi szegényparaszt életéről, életmódjáról mesélnek. Felderengenek a táj jellegzetes szépségei, vízre hajló fűzfák, nádasok ringanak a sík vidéken; a további képeken a szegényparaszti életmód egy-egy jellegzetes munkafolyamata, majd életképek: lakodalom, temetés, disznóölés, aratás, szüret, szántás, vetés, fonó asszony, köpülő asszony, favágók stb. Juhos Rudolf az első olyan szlovákiai magyar népművész, aki a náddal végzett gyakorlati munka során ismerte fel anyagának különleges varázsát és megtalálta a módját, miként lehet valami „mást“ is teremteni belőle.-szárazvállalkozó tapasztaltabb amatőr rendező, újságíró, hivatásos rendező vagy színész az amatőr színjátszó előadás megrendezését is átvállalhatná. A sokéves tapasztalás is bizonyítja, hogy a segítséget és a hozzáértő tanácsot kérő csoportok évről évre tudatosabban, elmélyültebben nyúlnak a kiválasztott drámákhoz, szerkesztett műsorokhoz. Nem is szólva arról, hogy az így kialakult együttműködés során a tanácsadást vállaló egyén felvilágosító munkájának eredményeként a csoport tagjainak viszonya is megváltozott a színjátszással szemben. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy tanfolyam ide, tanácsadás oda, még mindig vannak olyan csoportok, amelyek a kommersz színház kulturális életünkből hiányzó intézményét akarják a maguk módján pótolni. Az ilyen csoportok azontúl, hogy bizonyos konjunktúrát próbálnak meglovagolni, és színvonaltalan előadásaiknak a kiválasztott zenés játék vagy operett közönségcsalogató erejével szeretnének közönséget toborozni, tévutakra terelik a kevésbé felkészült amatőr rendezőket is. Ilyen helyzetben tanácsadó legyen a talpán, aki le akarja beszélni az egyik csoportot arról, hogy a felismerhetően sematikus jegyeket hordozó olcsó történetre épülő vígjátékot betanulják. Még az sem téríti el a csoportot ettől a szándékától, hogy a véletlenül megtalált szövegkönyvnek hiányzik az első oldala, így a szerzője is „ismeretlen“. N em véletlen tehát, hogy a bevezetőben említett barátom nem nagyon tolakodott tanácsaival, pedig tudja, hogy a végeredmény más lenne, ha hívnák DUSZA ISTVÁN Gyurák Éva linómetszete LEMEZ 2x2 néha 5 Ezzel a címmel jelent meg a közelmúltban - újabb nosztalgia-lemezként - az a Qualiton-lemez, mely, mint alcíme mondja. Válogatás az 50-es évek magyar slágereiből. A Nemlaha György által készített remek válogatás tizennyolc számot tartalmaz, bizonyítva, hogy az ötvenes években is tucatjával születtek olyan jó ritmusú, melodikus, szellemes szövegű magyar táncdalok, melyek közül jónéhány ma is „él“, fel-felcsen- dül a Magyar Rádió és a Televízió zenés szórakoztató műsoraiban, valamint a könnyűzenei hangverseny-pódiumokon. Ezek a melódiák feliratkoztak a magyar tánczene örökzöld dallamainak sokszínű listájára. Több szám arról tanúskodik, hogy a Magyarországon kissé megkésve meghonosodott swing és blues zenei hatására keletkezett, és azok némileg „magyarított“ változatát képviseli. A vidám ritmusú és csacska szövegű dalocskák mellett találunk a válogatásban romantikus ihletésű, melodikus, szellemes szövegű, még némi meditálásra is alkalmat adó táncdalokat. Jellegzetes a számok hangszerelése, zenekari és vokális előadásmódja. A kiváló táncdaléneke- sek többségének interpretáló művészetét a kimunkáltság, a szép, érthető éneklés, a dal mondanivalójával, atmoszférájával, érzelmi töltésével történő teljes azonosulás jellemzi. Igen jónak tartom azt a ma már elhanyagolt gyakorlatot, hogy a dalok vezérmotívuma ötletes hangszerelésben, a legtöbb lemezen önálló zenekari előadásban is (tehát nem csupán zenei kíséretként) hangzik el. A számokat a kor és a műfaj legjobbjai adják elő a lemezen, íme a parádés névsor: Ferrari Violetta, Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Záray Márta, Bilicsi Tivadar, Horváth Tivadar, Kazal László, Pogány László, Putnoky Gábor, Rá- tonyi Róbert, Vámosi János. A zenekari kíséretet a Magyar Rádió Tánczenekara, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat Tánczenekara, több kisegyüttes és vokálegyüttes adja. A lemez 18 száma közül megemlítjük a legismertebbeket. A címadó Kétszer kettő néha öt című dalt (Fényes Szabolcs és Szenes Iván szerzeményét) Hollós Ilona és Kazal László adja elő. Hollós Ilona énekli Pető István Szállj te madár! és Víg-Szenes Veled vagyok még gondolatban című dalát. Ferrari Violetta, Fényes-Szenes Melletted nincsenek hétköznapok és Behár-Romhányi Szemembe nézz! című dalát tolmácsolja kitűnően. És még néhány sláger: Kerekes-Szenes Egy Duna-padi csónakházban (Kazal László), Horváth-Halász Lámpással keresem az igazit én! (Vámosi János), Ránki-Romhányi Párizsban szép a nyár (Horváth Tivadar). SÁGI TÓTH TIBOR „Pléh csomagolásban“ Lemezkülönlegességgel kedveskedett a Supraphon a Gramofon Klub tagjainak a fenti (cseh eredetiben: V plechovém balení)' című lemezzel, melynek borítóján egy nagy pléh konzervdoboz látható, talán annak jelképeként, hogy a lemez örökzöld dallamokat tartalmaz, konzervál, meglehetősen különleges „tálalásban“. Ezeket az örökzöld dallamokat ugyanis Pavel Vitoch harsonazenekara adja elő. Az is lehet, hogy innen ered a cím. A zenekar hangszeres felállása némi dilemma elé állítja a lemez hallgatóját: milyen muzsikát is hall tulajdonképpen. Nemegy szám interpretálása alapján nyugodtan állíthatnánk - az improvizációkat és a műfaj egyéb ismérveit felfedezve -, hogy amit Pavel Vitoch és zenekara produkál, az tulajdonképpen „sima" dzsessz-muzsika. Szerepelnek a lemezen azonban olyan számok is, melyek nem a dzsessz műfaját képviselik, s csak interpretálásuk módja emlékeztet részben vagy egészben „a megszólalásig“ a dzsesszre. A vitát maga a zenekar vezetője és alapítója, Pavel Vitoch oldja meg, aki egyszerűen és szerényen „szórakoztató zenének“ nevezi, amit együttese játszik. Kicsoda Pavel Vitoch? Az ötven- esztendős muzsikus dzsessz- trombitásként kezdte zenei pályafutását és a „be bop“ irányzat híve volt. Később hangszert változtatott és több kiváló tánczenekarban (a Csehszlovák Rádió Tánczenekarában, majd Václav Hybš együttesében) a mély hangok interpretálására kiválóan alkalmas harsona virtuózaként folytatta tevékenységét. Később alapította meg harsona-zenekarát, melynek három szólistája. Pavel Vitoch, Zdenék Pulec és Bedrich Beránek. Hallgattunk a lemezen két kitűnő trombitaszólót. Václav Týfa remek előadásában hangzik fel a népszerű régi filmdal Sunny Boy, valamint Morris Feelings című szerzeménye. Felcsendülnek a lemezen olyan világszámok is, mint Bernie-Casey-Pinkard Sweet Georgia Brown, Berlin Cheek to Cheek, Ellington Mood Indigo című szerzeménye. s-r A Jl int ha megérezték volna, mikor térünk IVI le az autópályáról, hogy a legutolsó levelükben küldött házi készítésű térkép szerint a falujuk felé vegyük az irányt, kocsiba ült és elindult elénk a házaspár, gondolván, hátha mégis eltévedhetünk és akkor kihűl az ebéd, a számunkra tartogatott karácsonyi libasült. Nem tudom, eltévedtünk volna-e, tény, hogy az országúton, valahol az autópálya és a falujuk közötti útszakaszon történt meg a találkozás, miután kölcsönösen megismertük egymás kocsiját. Ezután természetesen már nem kellett néznünk se útjelző táblát, se térképet. A Wartburgot követve azonban kicsit elkedvetlenedtünk: hóhullásban indultunk el reggel a Csallóközből és havazásban tettük meg utunk nagy részét, itt meg a dombos-hegyes vidéket csak vékony hóréteg borítja, sót, helyenként több a fekete folt, mint a fehér. Mi lesz? - kérdezzük egymástól, ugyanis - viszonozva morva barátaink nyári látogatását - elsősorban sizni jövünk ide a gyerekekkel, akik már alig várják hogy fölcsatolhassák a karácsonyfa alatt talált síléceket. Lúka nad Jihlavou Nem is kis falu, az elején mindjárt autószervizzel, ahol házigazdánk dolgozik, a völgyben strand, a domboldalban régi típusú több szintes házak sora, amott mozi, majd a főtérre érünk, üzletközpont és kisebb üzletek, aztán fölfelé egy másik dombon, és megérkezünk. Az ablakból ujjongva integet felénk a házaspár kisfia és kislánya. Nagy örömünkre, estére havazni kezd, a ház előtti neonlámpa fényudvarában ezernyi csillogó pehely. Reggelre és a következő napokra elegendő hó hullik, úgyhogy mászhatjuk a hegyoldalt a gyerekekkel, akik mind hosz- szabb távot siklanak lefelé, anélkül hogy lehuppannának. Tulajdonképpen csak mi vagyunk a terepen, úgy látszik, itt még nem kezdődött el a síidény, a felvonó sem működik, amelytől néhány méternyire a fenyőerdő, megdöbbentő nyomaival a tavalyi nyár eleji természeti csapásnak: sok méter magas fák derékba törve, meghajolva-dólve. Ha nem látnám, nem hinném. Azért a legtöbb fa áll. Este Téli találkozások a túlfűtött szobában - minden „ csepp“ melegért kár - házigazdánk fotót mutat a szokatlan erejű jégverésről, ó készítette mind, miután sikerült megóvniuk az ablakokat a kihullástól. A házigazdánk egyébiránt nem valami bőbeszédű. Két ízben voltunk együtt huzamosabb ideig, de csak most tudjuk meg, a feleségétől, hogy községükben az amatőr színjátszó csoport tagja és egyik rendezője. Már színpadon van az újabb darabjuk, próbálnak a két ünnep között is. Másnap este megkér, segítenék neki elszállítani egy szekrényt a „sokolov- nába“, külön megrendelésre készült a darabhoz. A ,.sokolovňa“ többször felújított régi épület; nagyterme elsősorban tornateremként szolgál, ahol érkezésünkkor éppen pingpongcsata zajlik három asztalon, de itt tartja próbáit és előadásait a színjátszó csoport, továbbá szervezeti összejövetelek, bálok és más faluközösségi események központi színhelye ez a terem, melynek a végében kellő magasságú és mélységű színpad van. A „sokolovňa“ a helyi sportegyesületé, és ez a szervezet a fenntartója itt a színjátszó csoportnak is. A „kulturális klubnak“ nincs pénze, mondja a házigazdánk, aki otthon - vendég ide, vendég oda - öntözőkannával, edényekkel és tölcsérrel bevonul az egyik szobába. Nézi a család, csodálkozunk mi. Aztán a szobából jövő furcsa hangokból hamarosan kiderül, miről van szó. A szatirikus élű színdarabhoz kell egy olyan magnófelvétel, melyen a helyi hangoshíradó szólal meg a szövegkönyv szerint, az ismerős sajátos hangzásban. Hogy ezt a hangzást melyik edény „hozza“ jobban, azt próbálgatja bent Pavel barátunk, bekapcsolt magnó mellett. Tavaly gyerekdarabot mutattak be, melyet a környező falvakba is elvittek. Az utolsó nap délelőttjén még egyszer felmegyünk a gyerekekkel a hegyoldalra, aztán ebéd és indulunk haza. A házaspár kikísér bennünket az autópályáig, ahol elbúcsúzunk egymástól - a nyárra gondolva, amikor is mi fogadjuk majd őket, más ízekkel, szokásokkal, üdülési-sportolási lehetőségekkel. B. Gy. ÚJ SZÓ 4 1985. I. 14.
