Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-12 / 10. szám, szombat
Beiktatták tisztségébe a nicaraguai elnököt A nép egységével a nehézségek leküzdéséért Daniel Ortega üzenete a nemzethez • A kormány letette a hivatali esküt (ČSTK) - Hatvankilenc ország hivatalos küldöttségének, továbbá a világ számos politikai pártja és társadalmi szervezete több ezer képviselőjének, valamint a hazai politikai és közéleti személyiségek jelenlétében csütörtökön délután (európai idő szerint péntekre virradó éjszaka) ünnepélyesen beiktatták tisztségébe Daniel Ortega Saavedrát, a Nicaraguai Köztársaság elnökét és Sergio Ramirez Mercado alelnököt. Az eseményen Karol Laco szövetségi miniszterelnök-helyettes vezetésével hivatalos csehszlovák küldöttség is részt vett. A kubai delegációt Fidel Castro vezette, s a beiktatáson jelen voltak a Contado- ra-országok külügyminiszterei is. Daniel Ortega az államfői esküt Carlos Nuneznek, a nemzetgyűlés elnökének kezébe tette le. Az ünnepi esemény befejeztével az új a RC KÉPCSARNOK Daniel Ortega Saavedra Daniel Ortega Saavedra, a Nicaraguai Köztársaság elnöke 1945-ben született a Chontales tartománybeli La Libériád városban. Forradalmi hagyományokkal rendelkező családból származik. A középiskola elvégzése után jogot tanult a managuai Közép-Amerikai Egyetemen. 1959 után rendszeresen részt vett a Somoza-diktatúra elleni diákakciókban. Ebben az időszakban lett tagja a Nicaraguai Hazafias Ifjúságnak, a leghaladóbb diákokat, munkásokat és parasztokat tömörítő szervezetnek. A Sandinista Nemzeti Felszabadítási Frontnak, amely 1961 óta folytatott fegyveres harcot a diktatúra megdöntéséért, 1963-ban, a forradalmi diákmozgalom ismert vezetőjeként lett tagja. Egy évvel később Guatemalában őrizetbe vették és Nicaraguába deportálták. 1964 és 1966 között Daniel Ortega a sandinista front végrehajtó bizottságának tagja volt. Ebben az időszakban több alkalommal vetették börtönbe politikai tevékenysége miatt. 1967-ben a somozisták ismét letartóztatták és több éves börtönbüntetésre ítélték A börtönből hét év után a sandinista partizánok fegyveres akciójának köszönhetően szabadult ki. Ortega kénytelen volt emigrálni, azonban illegálisan visszatért hazájába, hogy folytassa forradalmi tevékenységét. 1976 és 1979 között Nicaragua középső, északi és déli térségeiben irányította a sandinisták fegyveres harcát. A forradalom győzelmének előestéjén lett a nemzeti megújulás kormánya irányító tanácsának tagja. A Somoza-diktatúra megdöntése (1979. július 19) után ez a testület vette át a hatalmat, s Ortega 1981 márciusától töltötte be a koordinátori tisztséget. A Nicaragua történetében első szabad választásokon, 1984. november 4-én a köztársaság elnökévé választották. Hivatalát január 10-én vette át. nicaraguai államfő beszédet mondott. Ortega bevezetőben rámutatott, hogy a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front döntő szerepet játszott a nicaraguai nép felszabadító harcában. A front következetes folytatója annak a történelmi forradalmi programnak, amelyet a húszas években Augusto César Sandino dolgozott ki, s amelyet Carlos Fonseca fejlesztett tovább. Ez a nemzeti szuverenitás, a függetlenség, az önrendelkezési jog és a dolgozók jólétének a programja. E program jelentős részét sikerül teljesíteni - mutatott rá Ortega, s hangsúlyozta, Nicaragua ma szuverén és el nem kötelezett állam, s a nemzeti kincsek a nép kezében vannak. A szónok a továbbiakban kitért rá, hogy Nicaragua legnagyobb ellensége az amerikai imperializmus, amely az elmúlt három évben több mint 100 millió dollárt fordított az ellenforradalmi bandák terrorakcióinak támogatására. Az USA által folytatott gazdasági háború rendkívül nehéz helyzetbe juttatta Nicaraguát. Az ország csak a nép hősi erőfeszítéseinek és a nemzetközi szolidaritásnak köszönhetően tudott gazdaságilag talpon maradni. A sandinista kormány külpolitikájának alapja az el nem kötelezettség elve - mondotta a továbbiakban Ortega, s külön kiemelte, hogy Nicaragua jó kapcsolatokat kíván fenntartani minden országgal, elsősorban azonban szomszédaival. Ezzel összefüggésben kiemelte a Contadora-országok békeerőfeszítéseit. Nicaragua normalizálni kívánja kapcsolatait az Egyesült Államokkal, s erre megfelelő alkalmat teremtenek a mexikói Manzanilloban folyó tárgyalások - jelentette ki Ortega. A nicaraguai államfő kijelentette, kormánya kész lehetővé tenni a hazatérést mindazok számára, akik Honduras vagy Costa Rica területén bekapcsolódtak az ellen- forradalmi csoportok tevékenységébe, Ennek feltétele, hogy letegyék a fegyvert. A tavaly novemberi választásokból kikerült új kormány a nemzeti egység kormánya - mondotta Ortega, s felhívta rá a figyelmet, hogy a sandinista front kész párbeszédet folytatni valamennyi politikai párt képviselőivel, s így biztosítani, hogy a nemzetgyűlés által kidolgozásra kerülő új alkotmány az egész nicaraguai nép érdekeit tükrözze. Ortega befejezésül rámutatott, hogy az ország védelme továbbra is jelentős áldozatokat kíván, ám a kormány mindent megtesz a komoly gazdasági nehézségek enyhítéséért, a dolgozók életkörülményeinek javításáért. E törekvések sikerének legfőbb feltétele a nicaraguai nép szilárd egysége - hangsúlyozta végezetül Daniel Ortega. Az államfői beiktatás után letette a hivatali esküt az új nicaraguai kormány is. Big Pine 3 fedőnéven a közeli napokban Honduras területén az amerikai fegyveres erők részvételével újabb nagyszabású hadgyakorlatot tartanak - közölte Washingtonban Michael Burch had- ügyminisztériumi szóvivő. A hon- durasi hadsereg egységei mellett mintegy 5 ezer amerikai katona vesz részt a hadgyakorlaton, s az USA-ból harckocsikat és más haditechnikát szállítanak az országba. A Big Pine fedőnévvel ellátott hadgyakorlat-sorozat 1983 elején kezdődött, s valamennyi korábbi szakasza a nicaraguai forradalmi rendszerre, illetve a salvadori hazafias erőkre gyakorolt katonai nyomás eszközeként szolgált. Sztrájk Ecuadorban (ČSTK) - Az ecuadori kormány a legnagyobb szakszervezeti központ, az Ecuadori Dolgozók Egységfrontja (FUT) által meghirdetett 48 órás sztrájk ellenére sem hajBolívia Új kormány (ČSTK) - Hernán Siles Zuazo bolíviai elnök csütörtökön kinevezte új kormányát, melynek feladata az országban kialakult politikai és gazdasági válság leküzdésének elősegítése. Az államfő hét új minisztert nevezett ki, s ezek többsége a baloldali Forradalmi Nemzeti Mozgalom Párt tagja. Tizenegy miniszter megtartotta korábbi tisztségét. A külügyek irányítója Edgar Camacho Omiste lett, a pénzügyi tárcát Francisco Belmonte vezeti. landó visszavonni igazságtalan gazdasági és szociális intézkedéseit. A sztrájk keretében tartott tiltakozó megmozdulások ellen a rendőrség nagy erőket vonultatott fel, legalább hatan meghaltak és több mint 350 embert őrizetbe vettek. A sztrájk egyébként szerdán és csütörtökön megbénította Quito, valamint több nagyváros életét. A FUT egyik képviselője nyilatkozatában azt hangsúlyozta, a sztrájk megerősítette az ecuadori munkásosztály egységét és azt az elhatározását, hogy harcolni fog érdekeiért. A dolgozók béremelési és árbefagyasztási követeléseit támogatják a parlamentben többségben levő ellenzéki politikai pártok is. Ezekben a napokban emlékezünk meg a keleti fronton (a Baltikumtól a Kárpátokig) indított januári offenzíva 40. évfordulójáról. Az 1945. január 12-e és 15-e között indított nagyarányú támadás döntött a fasiszta Németország felett aratott végsó győzelemről. A hadműveletekben a szovjet hadsereg 1. belorussz és 1. ukrán frontja, valamint a 4. ukrán front erőinek egy része vett részt. Ezekkel együtt vállvetve harcoltak az első lengyel hadsereg katonái, a legdélibb szakaszon (a csehszlovák-lengyel határ mentén) pedig az első csehszlovák hadtest egységei is. Az offenzíva során több mint 137 ezer négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel. Januárban verték ki a fasisztákat végérvényesen Varsóból, Lodzból, Krakkóból, Katowicéből és más lengyel nagyvárosokból. Képünkön: szovjet katonák a Krakkó felszabadításáért vívott harcokban. Amerikai veteránok javaslata (ČSTK) - A Veteránok a békéért nevű ismert amerikai szervezet javasolta a második világháború egyik fontos eseménye 40. évfordulójának, a szovjet ős amerikai csapatok Elba menti találkozásának megünneplését. A szervezet ajánlotta, hogy a találkozás napját, Koszorúzás (ČSTK) - Az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken részt vett külföldi delegációk tagjai tegnap Kabulban lerótták kegyeletüket a forradalmi rendszer védelme során elesett afgán hazafiak emlékművénél. Az ellenforradalom áldozatai emlékművének megkoszorúzásánál jelen volt a CSKP küldöttsége is, Mikuláš Beňónak, a központi bizottság titkárának a vezetésével. A külföldi vendégek tegnap megtekintették az afgán népgazdaság sikereit bemutató állandó kiállítást is. Egyesült Államok Személycserék (ČSTK) - Larry Speakes, a Fehér Ház sajtótitkára közölte, hogy Reagan elnök Donald Hodel eddigi energetikai minisztert nevezte ki a belügyi tárca vezetőjévé. Helyére John Herrington, a Fehér Ház eddigi személyzeti főnöke kerül. Iskolaügyi miniszterré William Ben nettet nevezték ki. Személycserékre került sor más, nem kormányszintű hivatalok élén is. április 25-ét nyilvánítsák a béke világnapjává. A szervezet az évforduló alkalmából az egykori háborús résztvevők számára turista- utakat kíván szervezni a találkozás színhelyére. Leroy Wolins, a szervezet elnöke kijelentette, a hitleri fasizmus felett aratott győzelem, valamint az Elba menti találkozás 40. évfordulója ismét bizonyíthatja, hogy a meglevő nézetkülönbségek ellenére a Szovjetunió és az Egyesült Államok békében élhet és együttműködhet. Laoszi levél az ENSZ-főtitkárhoz (ČSTK) - Laosz állandó ENSZ- képviselője levelet küldött a világ- szervezet főtitkárának a thaiföldi katonák által megszállt három laoszi falu sorsával kapcsolatban. A levél megállapítja: a thaiföldi szervek azon állítása, mely szerint visszavonták csapataikat a tavaly júniusban megszállt három laoszi faluból, nem felel meg a valóságnak. A laoszi kormány mélységesen elítéli az ehhez hasonló ellenséges akciókat és követeli, Thaiföld azonnal hívja vissza katonáit, s tegye lehetővé, hogy a Thaiföldre elhurcolt lakosok visszatérjenek falvaikba. A levélben Laosz kijelenti: fenntartja magának a törvényes jogot függetlensége és területi egysége megvédésére. Ezzel egyidejűleg hajlandó viszont felújítani a két ország közötti tárgyalásokat az említett ügyben. A fejlett szocializmus sokoldalú tökéletesítésének céljai és feladatai A fejlett szocializmus tervszerű és sokoldalú tökéletesítése pártunk legfontosabb stratégiai feladata - hangsúlyozza a moszkvai Pravda hasábjain tegnap megjelent elméleti cikkében Viktor Afa- naszjev akadémikus. A párt milyen feladatokat old meg tehát stratégiai irányvonala - a fejlett szocializmus tökéletesítése irányvonalának megvalósítása során? Nyilvánvaló, hogy az alábbi három feladatot, pontosabban mondva, feladattípust: 1. Azokat a feladatokat, amelyeket társadalmunk fejlesztésének korábbi szakaszaiban ilyen vagy olyan okoknál fogva nem oldottunk meg; 2. az érett szocializmus alapelvei megszilárdításával és fejlesztésével összefüggő további feladatokat, mindenekelőtt a kollektivizmus és a szociális igazságosság alapelveivel kapcsolatosakat; 3. távlati feladatokat, amelyek kitűzése és megoldása a fejlett szocializmus tökéletesítését eredményezi és ugyanakkor ezt a társadalmat a kommunizmus irányába fejleszti tovább. Afanaszjev akadémikus az említett három feladat részletes elemzése után leszögezi, hogy a társadalom fejlesztésének legfőbb bázisa a két antagonisztikus társadalmi rendszer - a szocializmus és a kapitalizmus - versengésének és harcának döntő területe a gazdaság, a termelés. Ebből a szempontból nézve a fejlett szocializmus tökéletesítése mindenekelőtt a termelési folyamat tökéletesítését jelenti. A legfontosabb irányvonal az intenzifi- káció. Kizárólag intenzifikációval oldható meg az a nagy és koncepciózus feladat, amely a világszínvonalat elérő munkatermelékenység biztosítását tűzte ki célként. Úgy véljük - állapítja meg a szerző hogy az intenzifikáció- nak három alapvető' tényezője van: 1. A tudományos-műszaki forradalom, a legújabb eredmények lehető leggyorsabb és leghatékonyabb alkalmazása a népgazdaságban és a társadalmi élet más területein is; 2. a gazdasági mechanizmus, a gazdaságirányítás és más területek irányítási rendszerének az átfogó tökéletesítése társadalmunkban; 3. a dolgozók műveltségének és szakképzettségének a növelése, mert elsősorban az emberektől, azok szakképzettségétől és műveltségi szintjétől függ döntő mértékben terveink, népgazdaságunk és egész társadalmunk sorsa, attól, hogy a társadalmi szervezet egyes sejtjeiben miként vannak elhelyezve, milyen jól dolgoznak és mennyire felelősségteljes, fegyelmezett munkát végeznek. A cikk a továbbiakban leszögezi, hogy a fejlett szocialista társadalom tökéletesítése sikerének a garanciája az SZKP vezető szerepe a gazdaságban és a társadalmi élet valamennyi más területén. Az SZKP kormányzó párt és végső soron felelős mindannyiunkért és mindenért. A párt irányító feladatát specifikus módszerekkel és eszközökkel valósítja meg. Amint azt Konsztantyin Cser- nyenko hangsúlyozta, a gazdaságra, a társadalmi kapcsolatokra, a demokráciára és a kultúrára, a meggyőzés módszereire, a szervezetekre és a tömegekre a fejlődés érdekében gyakorolt politikai hatás módszereiről van szó. A párt a gazdasági és szociális politika alapvető irányainak kidolgozásával, megvalósításuk ellenőrzésének megszervezésével, a szocialista építés minden szakaszán működő kommunista káderek bevonásáv J juttatja érvényre vezető szerepét. Az elméleti cikk szerzője végezetül hangsúlyozza, hogy a szovjet nép az SZKP vezetésével sikeresen oldja meg az ország előtt álló jelenlegi és jövőbeli nagy, bonyolult feladatokat is. I