Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-08 / 6. szám, kedd
Korunkról - zenével Születésnapi beszélgetés Dezider Kardošsal Ezekben a napokban ünnepelte 70 . születésnapját Dezider Kardoš nemzeti művész, a szlovák zeneművészet egyik élenjáró személyisége. Annak a zeneszerző-nemzedéknek a képviselője ő, amelynek művei a társadalom életéhez kapcsolódnak és annak gazdag eszmei és művészi ismeretanyagából táplálkoznak. Dezider Kardoš alkotói tevékenységének már a kezdetén tudatosította, hogy a művésznek, ha azt akarja, hogy alkotásai hassanak, szorosan kell kötődnie népéhez. Tisztában volt azzal is, hogy a művészetnek és a kultúrának milyen ereje van az ember neve^ lésében és formálásában, de csak annak a művészetnek, amely a nép nyelvén szól, a nemzet gondolatait, érzéseit, céljait, egyszóval az életét fejezi ki. így Kardos művészete a maga kijelölte úton formálódott; alkotói stílusának rendszeres továbbfejlesztése, művészi kifejezőeszközeinek csiszolása feltételezte a népdal mélyreható tanulmányozását és megkövetelte, hogy gazdagon merítsen a szlovák zenei folklórból. Azt a célt tűzte ki, hogy számot adjon népünk megváltozott életéről, megénekelje hősi tetteit, igy a modern szlovák szimfonikus zenében sajátos zenei nyelv alakult ki, olyan nyelvezet, mely az európai új zene haladó vívmányait hazai hagyományokkal ötvözi. A művész valamennyi alkotásában korának emberéről, gondolkodás- módjáról, érzéseiről vall. Erről tanúskodik legújabb szerzeménye, a VII. szimfónia is, a Szlovák Nemzeti Felkelés és a felszabadulás 40. évfordulójára komponált mű, melyhez Pavol Horov balladáját is felhasználta. Kardoš e művében annak a művésznek az érzéseit juttatja kifejezésre, aki népünk közeli múltján és társadalmunk gyors változásain töpreng.- Gondolatainak kifejezésére ön nemegyszer az előjátékot mint zenei formát választja. A Szülőföldem, a Kelet-szlovákiai előjáték, a Rés philharmonica, a Bratislavai előjáték - olyan művek, amelyeket a szlovák zenei közvélemény már számon tart. A formai megoldás azonosságán kívül van-e köztük valamilyen belső összefüggés?- Ha valami nagyon magával ragadott, szükségét éreztem, hogy hallassam a szavam, s ilyenkor többször alkalmaztam az előjátékot, mint zenei formát. Ezzel lehet ugyanis a legtömörebben kifejezni az átélt eseményeket. De gyakran nyúltam más zenei formákhoz is, például szimfóniához. Szimfonikus zenék szerzőjének tartom magam, ezzel a zenével tudom a leghívebben kifejezni érzéseimet. S hogy van-e valamilyen belső összefüggés alkotásaim között? Ez a szülőföld szeretete, az az elhatározás, hogy hűen szolgáljam nemzetemet.- Alkotásaiban gyakran visszatér a kelet-szlovákiai dallamvilághoz, jóllehet Topoľčany környékéről származik. Közismert viszont, hogy egy ideig Prešovban működött, majd Kassán (Košice) a Csehszlovák Rádió zenei osztályának vezetője volt. Mivel bűvölte el a kelet-szlovákiai zene, melynek dallamai szüntelenül felcsendülnek műveiben és hozzájárultak a jellegzetes kardoši zene kialakulásához?- Ezt a szeretetet nem lehet kizárni. Zenei kifejezőeszközeimnek ez az alapja, a véremmé vált és ennek köszönhetem, hogy megőriztem magam a nemzeti zenének. Dallamvilágom a keletszlovákiai zene szellemiségének a transzformálása. Tulajdonképpen szüntelen visszatérésem ez Kelet-Szlovákia népzenéjéhez, amely egyszer s mindenkorra a hatalmába kerített. Jóval előbb ismertem, mint mielőtt odakerültem. Mesterem, Alexander Moy- zes, később Prágában pedig Ví- tézslav Novák hívták fel figyelme(Dana Jakubcová felvétele) met erre a forrásra. Benne találtam önmagamra és állandóan hatással van rám.- A zeneművészet nem olyan egyértelműen fejezi ki azt, amiről a művész kíván vallani, mint az irodalom vagy a képzőművészet. Mégis korkövetelményként kerül előtérbe, hogy a művészet legyen radarkészülék, amely érzékeli a valós életet, a bennünket körülvevő világot. Hogyan lehet a zenében felismerni korunkat?- Ha egy művész alkotásaiban nem fordul népéhez, az elidegenedés veszélye fenyegeti. A zene ugyanis egyre modernebb, éppúgy, mint minden ezen a világon, új technikai megoldásokkal próbálkozik, kísérletezik. Ezért a maiság a zenében nehezen definiálható; de nem hiányozhat belőle a föld, a levegő illata, az otthon légköre. Mindez ugyan kifejezhető új eszközökkel, ezek azonban csak a taWalom újszerű megközelítését szolgálhatják, azt, hogy a fejlődést, a kort új formában ábrázoljuk. Én ezt úgy fogalmazom meg, hogy a művésznek két lábbal hazai földön kell járnia, a fejével azonban egy kissé a „fellegekben“. De közérthetőnek kell lennie. így aztán olyan kifejező- eszközök birtokába kerülhet, amelyek újak, de sajátosak is. Ebből táplálkozik a zenéje.- ön éveken át a színház- és zeneművészeti főiskola oktatója, a zeneszerzői és karmesteri tanszék vezetője volt. Ma külső munkatársként működik. Pályafutása során számos zeneszerzőt nevelt fel, olyanokat, akik tehetségükről már tanúbizonyságot tettek. Milyen érzésekkel tekint a jövőbe a fiatal művésznemzedék nevelése során?- A művész érzékeny hangszer. Joga van sajátosan szólnia, de a hangszert nem szabad eről- tetetten kezelni. Helyes, ha egy fiatal ismerni akar minden újat, azt, amit a 20. század zenéje hozott Sok mindent ki kell próbálnia. Csakis kísérletezések révén alakíthatja ki saját nyelvezetét. Az embert az évek, a tapasztalatok teszik érettebbé. A fiataloknak kellő szabadságot, levegőt kell hagyni. Egyetlen igazi tehetség sem akar utánozni senkit és nem veszi szívesen, ha állandóan irányítják. A művész lényéből adódik, hogy szeretné megtalálni önmagát, a saját életét akarja élni, hiszen előbb vagy utóbb minden igazi művész rátalál a valós értékekre, s folytonosságot tud teremteni a meglevő és az új között. Nem féltem a fiatal zeneszerző-nemzedéket. Mind technikailag, mind eszmeileg és művészileg jól felkészült. Nem akarjuk, hogy az általunk kitaposott úton haladjanak. Arra törekszünk, hogy jól elsajátítsák a technikát, legyen mire támaszkodniuk, de főleg arra, hogy a mondanivalójukat a saját nyelvükön fejezzék ki. Ebben látom oktatói munkám szépségét.- Ha egy zeneszerző visszatekint életművére, talán akad olyan alkotás, amelyikhez különleges kapcsolat fűzi. Szerzeményei között van-e olyan, amely különösen közel áll önhöz?- Az én műfajom főleg a szimfonikus zene, a zenekari művek. Bensőséges érzéseimet kamaraművek vagy hegedúszólamok révén fejezem ki, ezek ugyanis a nemes érzések tolmácsolására is képesek. A hegedű hangja mindig elbűvölt. Ha kérdésére őszintén akarok válaszolni, azt kell mondanom, hogy mindig a legújabb szerzeményem a legkedvesebb számomra. Legalábbis rövid ideig. Aztán újabb gondok tornyosulnak és újabb célokat tűzök ki. Az életünk gyorsan halad, s az embert az a bizonyos belső motor, hogy ne álljon meg, szüntelenül keressen, előre tekintsen, újabb dolgokat fedezzen fel, nem hagyja nyugton. Egy kicsit boldogtalanok vagyunk, hogy ez a szüntelen nyugtalanság nem enged pihenni. De csak ez viszi előre a fejlődést. ANGEŠA TRUHLÁROVA Fantasztikus filmek fesztiválja Moszkvában H. G Wells A láthatatlan ember című regénye új szovjet filmváltozatának bemutatásával - a fiatal Alekszandr Zaharov rendező alkotása - nyílt meg az év végén a fantasztikus filmek moszkvai fesztiválja. Alekszandr Zaharov egy interjúban kijelentette: A tudomány haladása, a tudós felelőssége - ami Wellst annak idején foglalkoztatta - manapság időszerűbb probléma, mint akkor volt. Ezért a könyv alaptémáját és a képi megjelenítés lehetőségeit annak a fő feladatnak rendelték alá, hogy a film feltárja a műben rejlő társadalmi és filozófiai gondolatokat. A film arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a fontos tudományos felfedezések, ha hatalomra vágyó, önző és álnok emberek kezébe kerülnek, az egész emberiséget fenyegethetik. Ugyanezt a témát - a tudós felelősségét - dolgozza fel a fesztiválon bemutatott egy másik film, a Dowel professzor feje, amely Alekszandr Beljajev szovjet író (1884-1942) regényéből készült. A szovjet fantasztikus filmek másik jelentős témája: a világűr meghódítása. Erről szól Andrej Jermas A holdszivárvány és Ri- hard Viktorov Az üstökös című filmalkotása - mindkettő már több nemzetközi díjat kapott. A kritikusok hangsúlyozzák a szovjet tudo- mányos-fantasztikus filmek humanista irányzatát; nem a csillagok háborújáról, más égitestek meghódításáról vagy elpusztításáról szólnak, hanem az emberi tudásszomjról, a világűr békés célok érdekében történő felhasználásáról, a Földön kívüli, más világok lakóival teremtett baráti kapcsolatról. A filmfesztivál programja arra vall, hogy a szovjet filmesek újabban sikeresen alkalmazzák a fantasztikum eszközeit a fiatalok életéhez fűződő erkölcsi kérdések tárgyalása során. Ilyen film például az Esély, az Unikum és még néhány más, amelyben a valóság képei fantasztikus jelenetekkel váltakoznak. (APN)- UJ FILMEK Oklök és koponyák (szovjet) Látványos és izgalmas kalandfilm Gennagyij Vasziljev alkotása, az öklök és koponyák. Cselekményének van némi történelmi háttere, ha egy több évszázados mondát az ifjú novgorodi bojárról, Va- szilij Buszlajevről ugyan annak tekinthetünk. Mindenesetre a díszletek és kosztümök azt a kort idézik, amikor élt vagy élhetett. És hogyan élt ez a gazdag és erős fiatalember? Nők, bor, erőfitogtató duhajkodás. így aztán az öklök és koponyák gyakran jutottak szerephez. Vaszilij Buszlajev jó ideig ilyen léha és értelmetlen hadakozásokkal űzte el magától az egyhangúságot és unalmat. Mindaddig, míg meg nem csömör- lött ettől az életmódtól. Értesülve az elnyomó bizánciak támadásáról, csapatot toborzott az ellenség visszaverésére. A túlerővel szemben azonban gyengének bizonyultak; ki fogságba esett, ki fűbe harapott, ki megfutamodott. A nagy játszma viszont csak aztán következett: vesztesből győztesnek lenni - ez az igazi kaland. Méregkeverés, árulás, párviadal, szerelem - a műfaj jellegzetes kellékei - e színpompás kaland- filmből sem hiányoznak. Mint minden romantikus kalandfilm, ez is elsősorban az ifjúság szórakoztatására, kalandigényeinek kielégítésére szolgál. A rendező a történet középpontjába igazi mesehőst állított, s a látványos és színes elemekből épített cselekményt a jó és a rossz harcára alapozta. Hősét nemes tulajdonságokkal ruházta föl, így Vaszilij Buszlajev a tisztesség, a hősiesség, az önfeláldozás, a hazaszeretet megtestesítője. Mondanivalóját az alkotó lassan csordogáló, elbeszélő formában fejti ki, melyben a mesemotívumok reális elemekkel, pergő harci jelenetekkel váltakoznak, helyenként humoros hangvételben. A film főbb szerepeit Dmitrij Zolotuhin, Irina Alfjorova, Ljudmila Hityajeva, Dmitrij Matvejevés mások játsszák. Dmitrij Zolotuhin (középen) a szovjet film főszerepében (angol) Gyermeknek, felnőttnek egyaránt élvezhető a közismert ifjúsági regény, a Twist Olivér, s természetesen a belőle készült film is. A most látható már a tizenhatodik filmváltozat, közülük azonban csak az 1947-ben és 1968-ban forgatott adaptáció emlékezetes. Míg az előbbi alkotója, David Lean, elsősorban a Dickens-regény hű tolmácsolójaként jeleskedett, s megőrizve a mű szellemét a múlt századi angol világ hiteles atmoszféráját jelenítette meg, addig az utóbbi verzió rendezője, Carol Reed, a Twist Olivér zenés változatának elkészítésére vállalkozott. E mű Lionel Bart értékes muzsikájának felhasználásával készült, hatalmas tömegeket mozgatott meg, magával ragadó tempót diktált a közismert történetnek, s számai, kórusai, koreográfiája egyaránt emlékezetesek voltak. Valóban nagyvonalú munka, nagy siker volt ez a musical-feldogozás. S. vajon milyen ez a legeslegújabb, mely eredetileg a televízió számára készült? Rögvest megállapíthatjuk: tisztességes munka, de az említetteket nem múlja felül, s mivel nem nyújt igazán maradandó élményt, csak a Dickens- regény filmváltozatainak számát gyarapítja, bár a sorban a főszereplők kimagasló játékának köszönhetően előkelő helyen szerepel. Clive Donner rendező konvencionálisán alkalmazta filmre a gonoszság és az önzés fiatal áldozatának történetét, müvének fogyatékossága azonban, hogy visszafogta Dickens regényének szenvedélyességét, s tompította komor hangvételét, mellyel az író korának nyomorát idézte fel, s felszólalt a gyermekek embertelen kizsákmányolása ellen. A Twist Olivér mégsem annyira hűtlen őséhez, mint ezek után gondolnánk. A cselekmény alapjait megőrzi. Kevésbé őrzi viszont a mű szellemét. Clive Donner alkotása azonban igyekszik visszaadni azt a hátborzongatással elegyített ér- zelmességet, amely ifjúsági olvasmányélményként rögződött hajdani emlékezetünkben. Realista tablója színpompás: a, dickensi London füstös, sanyarú proletár-vilá- ga érzékletesen van jelen a filmben. A tragikus-komor, érzelemgazdag történet sikerét a nagyszerű színészi játék alapozza meg: George C. Scott(Faggin) a korábbiakkal elentétben nem visszataszító orgazdát ábrázol. A figura sajátos humorát is visszaadja. A címszereplő, Richard Charles, az a külsőleg is megejtő ártatlanság, akit az érzékenyebb nézők tüstént a szívükbe zárnak.-ymJelenet a Twist Olivér filmváltozatából ÚJ SZÚ 4 1985. I. 8. Twist Olivér
