Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-08 / 6. szám, kedd
A genfi találkozó a világ figyelmének középpontjában (ČSTK) - A közvéleményt,*a politikusokat és újságírókat már hetek óta élénken foglalkoztatja a genfi szovjet-amerikai találkozó. A tegnap kezdett tárgyalásokat világszerte nagy nemzetközi jelentőségű eseménynek tartják. MOSZKVA - Valentyin Zorin, a szovjet televízió genfi különtudó- sítója hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió már kinyilvánította és a jövőben is kinyilvánítja jóakaratát. Genfben élénk visszhangot váltott ki Konsztantyin Csernyenko nyilatkozata; a szovjet vezető a tárgyalások megkezdésének előestéjén ismét aláhúzta, hogy Moszkva nagy jelentőséget tulajdonít az olyan megállapodások elérésének, amelyek felölelik a nukleáris és űrfegyverek egész komplexumát. Mindent meg kell tenni azért, hogy megakadályozzák a stratégiai helyzet destabilizálódását, s nem szabad megengedni a lázas fegyverkezés újabb fordulójának megindítását. A genfi sajtó azt húzta alá, hogy a Szovjetunió széles körű programmal érkezett a svájci városba, s a lázas fegyverkezés megállítását szolgáló kezdeményezések egész komplexumát dolgozta ki. Ezzel kapcsolatban Valentyin Zorin emlékeztetett: a genfi találkozó előtti napokban több magas rangú amerikai kormánytisztségviselő is hangot adott annak, hogy az USA nem hajlandó tárgyalni a világűr militarizálásának megakadályozásáról. Pedig ez a probléma, melynek a megoldását a Szovjetunió javasolta, kulcsfontosságú, e nélkül lehetetlen haladást elérni. WASHINGTON - A Reagan- kormánynak konstruktív és realista magatartást kell tanúsítani a genfi tárgyalásokon, le kell mondania a világűr militarizálásáról, a Szovjetunióval szembeni katonai fölény megszerzését célzó terveiről - jelentette ki McGeorge Bundi, az ABC amerikai tévétársaságnak. Az ismert amerikai leszerelési szakértő, aki a Kennedy- és a Johnson-kormányban a nemNakaszone „megérti“ az űrfegyverkezési terveket (ČSTK) - Nakaszone japán kormányfő vasárnap ismét hivatalosan ,,megértéséről“ biztosította az amerikai kormány csillagháborús terveit. Az lse városban megtartott sajtókonferencián a tényekkel ellentétben azt állította, hogy az amerikai űrfegyverkezési tervek védelmi jellegűek. Kijelentette, kormánya e kérdésben csak azt követően helyezkedik végső álláspontra, miután megszerzik Washington szándékairól a kellő mennyiségű információkat. Az Aszahi napilap ezzel kapcsolatban megállapította: a miniszterelnök ez utóbbi kijelentésével csupán az ellenzék támadásait akarja leszerelni. A kormánnyal szembenálló erőket ugyanis nagyon aggasztják Nakaszone múlt heti tárgyalásai Reagan elnökkel. Mint ismeretes, DGB-felhívás (ČSTK) - A DGB nyugatnémet szakszervezeti szövetség felszólította az ország valamennyi dolgozóját, hogy vegyen részt azokon az akciókon, amelyet a szövetség rendez a fasizmus felett aratott győzelem idei, 40. évfordulója alkalmából. * Michael Hoenig, a DGB észak- rajna-vesztfáliai tartományi szervezetének elnöke újságírók előtt kijelentette, hogy ez a nap új korszakot nyitott az európai népek történetében. A DGB május 8-án többek között Aachenben felvonulást és elméleti konferenciát rendez, amelyre a világ számos országából érkeznek szakszervezeti küldöttségek. a japán politikus akkor is támogatásáról biztosította az űrfegyverkezést. Robert Bowman, az amerikai űrkutatási és katonapolitikai intézet igazgatója a TASZSZ szovjet hírügynökség tudósítójának adott interjújában kijelentette, Reagan elnök űrfegyverkezési tervei növelik a nukleáris konfliktus kirobbanásának veszélyét. Papandreu: „Mi is lelőnénk...“ (ČSTK) - Az a dél-koreai utas- szállító gép, amely 1983. szeptember 1-én éjszaka behatolt a Szovjetunió légiterébe, felderítő feladatot teljesített. Ennek a véleményének adott hangot Andreasz Papandreu görög miniszterelnök az amerikai CBS tévétársaságnak adott interjújában. „Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a délkoreai repülőgép incidense csak véletlen volt. Ha egy ilyen gép behatolna a görög légtérbe, akkor mi azt azonnal lelőnénk. Meg vagyok győződve arról, hogy hasonló helyzetben ugyanezt tenné az Egyesült Államok is“ - hangsúlyozta a görög kormányfő. Papandreu interjújának további részében bírálta a Reagan-kor- mányzat külpolitikáját. Rámutatott arra, hogy az Egyesült Államoknak le kellene mondania népellenes rezsimek hatalomra segítéséről és támogatásáról. Az athéni politikus interjújában síkraszállt a Földközi-tenger békeövezetté nyilvánítása mellett. Tüntetés Neruda özvegyének temetésén (ČSTK) - Hatalmas fasisztaellenes tüntetéssé változott Matilde Urruti-Neruda vasárnapi temetése. Az 1971-ben irodalmi Nobel- díjjal kitüntetett kiemelkedő chilei költő, Pablo Neruda özvegye január 5-én hunyt el 70 éves korában. Pablo Neruda 1973. szeptember 24-én bekövetkezett halála után, röviddel a fasiszta puccsot követően, a költő özvegye minden erejével harcolt a Pinochet-rezsim ellen, küzdött az emberi jogok védelméért. A vasárnapi temetés - melynek több ezer résztvevője a Pinochet- diktatúra megdöntését követelő és a Chilei KP-t éltető jelszavakat hangoztatott - a legnagyobb ellenzéki megmozdulás volt azt követően, hogy Pinochet két hónappal ezelőtt elrendelte az ostromállapotot. ÚJ SZÚ 3 1985. I. 8. zetbiztonsági főtanácsadói posztot töltötte be, rámutatott arra, hogy a Reagan által elképzelt rakétavédelmi rendszer létrehozása a világűrben nagymértékben fokozná a lázas fegyverkezést, s a Szovjetunió védelmi képességének megszilárdítása érdekében kénytelen volna válaszintézkedéseket foganatosítani. VARSÓ - A lengyel napilapok címoldalon, nagy terjedelemben számolnak be a szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozóról. Hangsúlyozzák a párbeszéd rendkívüli nemzetközi jelentőségét. A Trybuna Ludu kommentárja rámutat: az emberiség reményei, melyeket e tárgyalásokkal kapcsolatban táplálnak, csak akkor válhatnak valóra, ha az USA lemond az erőfölény megszerzésére irányuló politikájáról. Mozambik Terrorista akció (ČSTK) - Mozambikban az úgynevezett Ellenállási Mozgalom tagjai szombaton megtámadtak két, polgári személyeket szállító autóbuszt, 27 személyt meggyilkoltak és több mint 20-at súlyosan megsebesítettek. A hadsereg egységei üldözőbe vették a terroristákat és a bandák egyikét felszámolták. A harcok során többek között egy brit gyártmányú rádióadót is zsákmányoltak a terroristáktól. A gyártó brit cég egyik leányvállalata a Délafrikai Köztársaságban működik. Brüsszeli bizottsági ülés (ČSTK) - Brüsszelben tegnap új összetételben felújította munkáját az Európai Közösségek Bizottsága, melynek elnöke a következő fél évben a francia Jacques De- lors, aki a luxemburgi Gaston Thornt váltja fel ebben a tisztségben. Az Európai Közösségek Bizottsága a minisztertanács és a nyugat-európai parlament mellett a Közös Piac egyik csúcsszerve. A bizottság 14 tagú, Nagy-Britan- nia, Franciaország, Olaszország és az NSZK két-két, a Benelux- államok, Dánia, Írország és Görögország egy-egy delegátussal képviselteti magát benne. A jövő évtől a bizottság három taggal bővül, Spanyolország belépése után 2, Portugália pedig 1 képviselőt küldhet a testületbe. A bizottság tagjainak az lenne a feladata, hogy védelmezzék a „nemzetek feletti“ érdekeket, a valóságban azonban nem így van. Korábbi tagjai közül többen, beleértve a már említett Gaston Thornt is - nagy magántársaságok igazgató tanácsaiban vállaltak állást. Kambodzsai realitások U jjászületőben van egy ország. Megszilárdult a népi hatalom, a közigazgatás, megkezdődött a gazdaság talpraállása, több mint 60 gyárban teljes ütemben folyik a termelés, folytatódik az úthálózat felújítása, bővítése, az írástudatlanság felszámolása sikeres - és még tovább lehetne sorolni a Kambodzsai Népköztársaság eredményeit. Mindez hat év fáradságos munkájának gyümölcse. A sebek lassan behegednek, de az emberek nem feledik el a Pol Pot-rezsim alig négy esztendeig tartó rémuralmát. Azt, hogy több mint 3 millió embert legyilkoltak, a családokat szétszakították, lerombolták az ipart, felszámolták a pénzgazdálkodást, a társadalom rendje teljesen szétzilálódott. Tegnap volt hat éve annak, hogy az ország népe a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt vezetésével megkezdte az új társadalom építését. Nem titok, a polpotista rezsim megdöntéséhez Vietnam is testvéri segítséget nyújtott. Ezt a támogatást a nyugati világ és Peking felháborítónak találta, s ez a segítség azóta is ürügyet ad számukra a délkelet-ázsiai feszültség ébren tartásához. Jellemző: nem az háborította fel őket, hogy az ország lakosságának egyharmadát megölték, hanem az, hogy a gyilkosokat elűzték. A kiebrudalt polpotista fegyveresek Tahiföldön találtak menedéket, ott létesítettek fegyveres táborokat. Fegyverrel, pénzzel Kína és néhány tőkés rezsim látja el őket. A thaiföldi csapatok támogatásával törnek be Kambodzsába, rabolnak, gyilkolnak, pusztítanak. Mindannyiszor visszaverik őket, s egyre nyilvánvalóbb: a népi Kambodzsa kormányának fegyveres megdöntéséről szőtt ábrándjaik sosem valósulnak meg. Ezért is hozták létre a különböző, külföldön levő ellenzéki csoportok az ún. Demokratikus Kambodzsa (fantomállam, hiszen csak papíron létezik) ún. koalíciós kormányát. Az államfő szerepére Norodom Szihanuk herceg vállalkozott, a kormány elnöke Son Sann, ót annakidején Szihanuk űzte el, s a papírállam papírkormányában a polpotisták is helyet kaptak (ók gyilkolták le Szihanuk családját is). S a világpolitika visszásságai közé tartozik, hogy a törvényes kambodzsai kormánynak nincs ENSZ-képviselője: helyét az elűzött maroknyi csoport bitorolja, amely terület és tömegbázis nélkül senkit sem képvisel. A világszervezet alapokmányának is ellentmond az, hogy egy ország kormányának helyét egy másik, a saját maga által kinevezett „kormány“ bitorolja. Ezért is ajánlatos, hogy tavaly október végén az ENSZ- közgyűlés által elfogadott ,,Határozat a kambodzsai helyzetről“ figyelmen kívül hagyja a realitásokat. A bukott népirtó rezsim ilyesfajta támogatása nem szolgálja a délkelet-ázsiai párbeszéd és rendezés kibontakozását. Az ENSZ-határozat ismét a vietnami katonák távozására szólított fel. Vietnam és Kambodzsa már többször hangsúlyozta: amint megszűnik a külföldi beavatkozás Kambodzsa belügyeibe, s véget vetnek az ország elleni támadásoknak, Hanoi kivonja csapatait. Ehhez mindenekelőtt az kellene, hogy Thaiföld ne adjon otthont a polpotista fegyvereseknek, más hatalmak szüntessék be az ezeknek nyújtott támogatást, s a thaiföldi hadsereg is vessen véget a sorozatos provokációknak. Egyébként jószándékát bizonyítandó, Vietnam már kétszer hajtott végre részleges csapatkivonást, ami összhangban van a három indokínai ország 1983-as vientia- nei csúcstalálkozóján hozott döntéssel, e szerint minden évben újabb kontingenst vonnak ki. Ez természetesen azt is jelzi, hogy a kambodzsai népi erők megerősödtek, fokozatosan biztosítani tudják majd a határok védelmét. Egyelőre sem az ASEAN, sem Kína, sem pedig az USA nem hajlandó garantálni, hogy megszüntetik a Kambodzsa elleni fegyveres provokációkat. Sőt a többször megismételt javaslatot, hogy kezdjenek érdemi tárgyalásokat a problémák rendezésére, szintén elutasítják. Legutóbb tavaly ősszel, útban az ENSZ-köz- gyülésre, Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter Tokióban is folytatott tárgyalásokat, ahol hangsúlyozta: Hanoi nemzetközi konferenciát javasol az indokínai államok, az ASEAN-tagországok, a Szovjetunió, az USA, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és India részvételével. Később e javaslatot a thaiföldi diplomáciai vezetője kereken elutasította. Arra a korábbi ajánlatra sem érkezett válasz, hogy a thaiföldi-kambodzsai határon hozzanak létre biztonsági övezetet, és a thaiföldi sávban csak thai katonák állomásozzanak. Ez is elősegítette volna a helyzet normalizálását a határtérségben. A Kambodzsai Népköztársaság előtt rendkívül nehéz feladatok állnak, úgy kell megvalósítani az építést, hogy közben állandó harcra kényszerítik a külső reakciós erők. Ezért Vietnammal és Laosszal közösen egyik legfontosabb külpolitikai céljának a térség békéjének és biztonságának megteremtését tartja. MALINÁK ISTVÁN Sandinisták offenzívája a behatolók ellen HEVES HARCOK SALVADORBAN A temetés résztvevői (Telefoto - ČSTK) (ČSTK) - Christian Pichardo, a nicaraguai belügyminisztérium csapatainak parancsnoka az első katonai körzetben managuai sajtókonferenciáján közölte, hogy a sandinista fegyveres erők már néhány napja üldöznek egy kb. 1500 fős ellenforradalmi bandát, amely Hondurasból hatolt Esteli tartományba. A banditák Esteli város elfoglalását tervezték, de a forradalmi fegyveres erők energikus fellépése eredményeként tervük kudarcot vallott. Az ellenforradalmárok a kudarcért a védtelen polgári lakosságon állnak bosszút. Elsősorban mező- gazdasági szövetkezeteket és más gazdasági objektumokat támadnak. Egész családokat irtanak ki, fosztogatnak, gyújtogatnak és a parasztokat elhurcolják Hondu- rasba. Az elmúlt két hét során kb. 20 ellenforradalmárt öltek meg, akik Costa Ricából próbáltak behatolni Nicaragua területére Zelaya tartományba. A nicaraguai kormány felszólította a hondurasi kormányt, hogy adja ki Steadman Fagoth somo- zista bűnözőt, aki ellen már három évvel ezelőtt elfogatási parancsot adtak ki, s aki jelenleg Honduras területén tartózkodik. A terrorista a Misura ellenforradalmi csoport vezetőjének adja ki magát, s Nicaragua északkeleti részében az említett időszakban különböző bűntettek sorát hajtotta végre. Chalatenango, San Miguel, La Union és Morazán tartományokban az elmúlt három nap során a salvadori rezsim hadserege jelentősen fokozta fegyveres akcióit. A partizánok rádióadója, a Radio Venceremos szerint a leghevesebb összecsapásokra San Miguel tartományban került sor, ahol a felkelő erők jelentős veszteségeket okoztak a kormánycsapatoknak. A partizánok az ország keleti részében is fegyveres akciókat kezdtek, ahol eddig csak elszórva folytattak katonai aktivitást. Arturo Rivera y Damas San Salvador-i érsek vasárnap a hívőkhöz intézett beszédében egyértelműen pozitív lépésnek minősítette a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) döntését, hogy a karácsonyi ünnepekre fegyvernyugvást hirdetett. A párbeszéd folytatására szólította fel a két harcoló felet. A Notisal hírügynökség közlése szerint az utóbbi időben szaporodnak a fegyveres összecsapások az „engedélyezett“ politikai pártok tagjai között, amelyek már megkezdték „kampányukat“ a márciusra kiírt parlamenti és helyhatósági választásokra. Asszad beszéde a Baath-kongresszuson (ČSTK) - Damaszkuszban folytatódnak az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának (Baath) VIII. szíriai regionális kongresszusa. A kongresszuson beszédet mondott Hafez Asszad, a Baath- párt szíriai regionális vezetőségének főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke. Megállapította, hogy az USA és szövetségesei agresszív politikájának következtében feszült helyzet alakult ki a Közel-Keleten. Washington politikai, gazdasági és katonai támogatást nyújt Izraelnek és ösztönzi terjeszkedő politikáját. Asszad támogatásáról biztosította a palesztin és a libanoni nép harcát. Élesen elítélte a Camp David-i megállapodásokat és rámutatott azok arabellepes jellegére. Hangsúlyozta, hogy csak az arab országok egységes fellépése akadályozhatja meg az USA és szövetségesei veszélyes terveinek megvalósítását a térségben. Hafez Asszad nagyra értékelte azt az önzetlen segítséget, amelyet a szocialista országok nyújtanak az arab államoknak.