Új Szó, 1985. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1985-01-08 / 6. szám, kedd
NÉHÁNY l^\ SORBAN A csehszlovák nép alkotó és önfeláldozó munkáját tükrözi (Folytatás az 1. oldalról) zón mondott, továbbá a különféle nemzetközi konferenciáknak küldött leveleit. A hetedik kötet fontos részét képezik a jelentős évfordulókkal, főként a CSKP megalapításának 60. a Februári Győzelemnek 35. és a Szovjetunió létrejöttének 60. évfordulójával kapcsolatos beszédei és cikkei. A hetedik kötet - folytatta Zde- nék Snítil akadémikus - elmélyíti és bővíti ismereteinket Csehszlovákia Kommunista Pártja történelmi küzdelmének folyamatosságáról és értelméről, arról, amivel ehhez hozzájárult a párt, vezetősége és személy szerint Husák elvtárs a marxista-leninista elméletnek a fejlett szocialista társadalom építése bonyolult éveiben történt érvényesítéséhez való koncepciózus, elvhű, realista és alkotó hozzáállásával. A közreadott dokumentumok arról szólnak, hogyan alkalmazta a CSKP Központi Bizottsága a XVI. pártkongresszus után - mint ahogyan az 1969 árpilisa óta eltelt egész időszakban is, amikor Husák elvtársat a párt élére megválasztották - a kongresz- szusi határozat alkotó lebontásának és a feladatok teljesítése kritikailag igényes értékelésének bevált lenini módszerét. Megvilágítják azon problémák sokrétűségét és bonyolultságát, amelyek nagy igényeket támasztanak a párt vezető szerepével, egységével és akcióképességével, az állami szerveknek és a Nemzeti Front szervezeteinek, a politikai rendszer minden láncszemének tevékenységével, az egész irányítómunka színvonalával, a szocialista tudat növekedésével, az emberek alkotó kezdeményezésével, energiájával és önfeláldozásával, a különféle negatív jelenségekkel kapcsolatos engesztelhetetlenségükkel, állásfoglalásukkal szemben. Jelentősen hozzájárulnak a fejlett szocialista társadalomnak a CSKP XIV. kongresszusa utáni építésének értékeléséhez, az elért helyzet elbírálásához és a további programcélok megvilágításához a gazdaság- és a szociálpolitikai beszédek és cikkek. Husák elvtárs ezekben hangsúlyozza, hogy a gazdaság a jelenlegi időszakban a párt fő tevékenységi területe. Rámutat, hogy gyorsan át kell térni az intenzív gazdasági fejlődésre, a termelés hatékonyságának növelésére és a munka minőségének javítására. Figyelmeztet arra, hogy az életszínvonal és a szociális biztonság csak a gazdasági fejlődéssel oszthatatlan egységben, csak a kellő gazdasági erőforrások létrehozásával javítható tovább. A könyv fontos részei foglalkoznak a jelenlegi bonyolult és veszélyes nemzetközi helyzet elemzésével, amely helyzet a legagresz- szívabb imperialista erők reakciós irányvonalának következménye. A közzétett beszédek és cikkek tisztázzák a pártnak, a szocialista államnak és Csehszlovákia népének álláspontjait és hozzájárulását a békéért, a nukleáris katasztrófa elhárításáért vívott harchoz. Tükrözik azt a figyelmet, amelyet a CSKP Központi Bizottsága és személy szerint Husák elvtárs a külpolitikai kérdésekre, elsősorban a Szovjetunióval és a Varsói Szerződés többi tagországával való barátság, szövetség és együttműködés szilárdítására fordít, ami hazánk biztonságának, Csehszlovákia nemzetei és nemzetiségei szocialista fejlődésének és békés életének fő záloga. Az élet az elmúlt években teljes mértékben alátámasztotta azon intézkedések helyességét, amelyeket a párt vezetősége Husák elvtárssal az élen a nyolcvanas évek elején annak érdekében tett, hogy gazdaságunk fokozatosan alkalmazkodjon az igényesebb belső és főként külső feltételekhez. Teljes mértékben beigazolta azon eszmék életképességét és időszerűségét, amelyek kifejezik a múlt, a jelen és a jövő közötti folyamatosságot a párt sokéves küzdelmében. Végezetül Zdenék Snítil akadémikus hangsúlyozta, hogy Husák elvtárs beszédeinek és cikkeinek hetedik kötete nemcsak betekintést nyújt az elmúlt évekbe, hanem egyúttal az ösztönzés fontos forrása a társadalmi fejlődés további útjainak tisztázására és Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusa előkészületeinek megkezdésére nézve. Az újságírókkal tartott találkozón részt vettek: Vasil Bejda és Ottó Čmolík, a CSKP KB osztály- vezetői, valamint Evžen Paloncy, a Svoboda Könyvkiadó igazgatója. A KGST VB 113. ülésének előkészületeiről (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a nemzetközi gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés tanácsa Rudolf Rohlí- ček szövetségi miniszterelnök-he- lyettes vezetésével. Megtárgyalta a KGST Végrehajtó Bizottsága januárban Moszkvában tartandó 113. ülésének előkészületeit. Foglalkozott azzal a javaslattal is, miszerint új megállapodást kell kötni a KGST jogi hatásköréről, és immunitásáról, továbbá az arra vonatkozó javaslatot, hogy bővüljön az együttműködés a feldolgozóipar kiemelt és műszakilag igényes termelési ágaiban a nemzetközi szocialista munkamegosztás elmélyítése, az erők és az eszközök összevonása, ezen belül az érintett KGST-tagállamok erre szolgáló alapjainak létrehozása útján. Meghalt dr. Rudolf Bretschneider (ČSTK) - Dr. Rudolf Bretschneider mérnök, a Csehszlovák Tudományos Akadémia levelező tagja, akinek érdemeit a GyőzelElhunyt Antonín Zázvorka (ČSTK) - Antonín Zázvorka elvtárs, a Rudé právo főszerkesztő-helyettese január 7-én, hétfőn, 65 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Életét szocialista társadalmunk fejlődésének, a kommunista párt politikája sikeres megvalósításának szentelte. A szocialista újságírás továbbfejlesztéséhez való hozzájárulását a Munka Érdemrenddel méltányolták. Antonín Zázvorka elvtárs búcsúztatása január 15-én, kedden délután két órakor a prága-straš- nicei krematórium nagy szertartástermében lesz. mes Február Érdemrenddel, a Munka Érdemrenddel és Az építésben szerzett érdemekért kitüntetéssel méltányolták, január 4-én, pénteken 72 éves korában meghalt. Az elhunyt a csehszlovákiai cukoripar élenjáró szakemberei közé tartozott. Sok éven át a Prágai Vegyészeti Technológiai Főiskola rektora, s élete végéig a szacha- ridtechnológiai tanszék vezetője volt. Gazdag tudományos, pedagógiai és gazdasági tapasztalatait hosszú éveken át a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaságban is kamatoztatta. A társaság alapító tagja s több megbízatási időszakban csehországi tanácsának elnöke volt. Búcsúztatása január 15-én, kedden fél 12-kor a strašnicei krematórium nagy szertartástermében lesz. ERICH HONECKER, az NSZEP KB főtitkára, államfő Berlinben tegnap fogadta Viktor Kulikov marsallt, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnokát és Anatolij Gribkov hadseregtábornokot, a fegyveres erők vezérkari főnökét. AZ AFGÁN KÜLÜGYMINISZTÉRIUM nyilatkozatban tiltakozott azzal kapcsolatban, hogy az Iszlám Konferencia tavaly decemberben a Jemeni Arab Köztársaságban tartott ülésszakának résztvevői kirohanásokat intéztek Afganisztán ellen. HANS-JOCHEN VOGEL, a nyugatnémet szociáldemokrata párti ellenzék parlamenti csoportjának vezetője arra szólította fel Kohl kancellárt, azonnal kezdjenek konzultációkat annak módjáról, miként ünnepük meg az NSZK-ban a hitleri fasizmus leverésének idei 40. évfordulóját. SZPIROSZ KIPRIANU ciprusi elnök átszervezte kormányát. A belügyi és a hadügyi tárcát szétválasztották, s változás történt a pénzügy-, a kereskedelmi és ipari minisztérium élén. A külügyminiszter Jorgosz Jakovu maradt. ARTHUR SCARGILL, a brit bányászszakszervezet elnöke egy tévéműsorban kijelentette: „Nincs más választásunk, folytatjuk a harcot“. Ugyanabban az adásban az országos szénhivatal igazgatója megerősítette, hogy a hatóságok folytatják a sztrájk letörésére irányuló erőfeszítéseiket. A JELENTŐS ELBOCSÁTÁSOKKAL járó „átszervezések“ ellen tiltakozva a CGT szakszervezeti központ felhívására a délfranciaországi La Seyne kikötő hajógyárának vezérigazgatóságát mintegy ezer dolgozó tegnap elfoglalta. JUGOSZLÁVIÁBAN 1984-ben az előző évhez viszonyítva átlagban 46,1 százalékkal nőttek a lakosság létfenntartási költségei - állapítja meg többek között a tegnap Belgrádban nyilvánosságra hozott statisztikai jelentés. (ČSTK) - Londonban nyilvánosságra hozták az illegalitásban működő Dél-afrikai Kommunista Párt nemrég megtartott VI. kongresszusáról szóló beszámolót. A dokumentum megállapítja, hogy a kongresszus résztvevői áttekintették a dél-afrikai helyzetet és megvitattak több nemzetközi kérdést is. A delegátusok felhívással fordultak a demokratikus és békeerőkhöz az egész világon, hogy egyesítsék a békéért, a lázas fegyverkezés ellen folyó törekvéseiket. Méltatták a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamainak békekezdeményezéseit. A kongresszusi küldöttek rámutattak arra, hogy az észak-amerikai imperializmus Afrikában, Közép-Ameriká- ban, a Közel-Keleten és a világ más térségeiben agresszív politikát folytat. Elítélték a fajüldöző dél-afrikai rezsimet és e bűnös rendszer felszámolására szólítottak fel. A tanácskozás résztvevői megvitatták a párt eszmei, politikai megszilárdításával összefüggő feladatokat és azt, hogy miként járulhatna hozzá hatékonyabban az országban folyó nemzeti és szociális szabadságért vívott harcÉvfordulós ünnepségek Kambodzsában (ČSTK) - Phnom Penhben tegnap gyűlést tartottak a Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepe tiszteletére. Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, az államtanács elnöke beszédében mindenekelőtt a hat évvel ezelőtt győzelmet aratott forradalom vívmányainak sikeres védelmét hangsúlyozta. A gazdasági helyzet értékelése során emlékeztetett arra, hogy a tavalyi kedvezőtlen időjárás sem akadályozta meg a lakosság élelmiszer-ellátásának biztosítását. Heng Samrin értékelte a Vietnami Szocialista Köztársaság internacionalista segítségét, valamint a Szovjetunió és a szocialista országok önzetlen támogatását az új Kambodzsa építése során. Lezárult a vizsgálat Barbie ügyében (ČSTK) - Befejezték Klaus Barbie, a hírhedt lyoni Gestapo- parancsnok bűntetteinek kivizsgálását, és az iratokat átadták a lyoni büntető bíróságnak. A francia sajtó tegnap jelentette, hogy a Klaus Barbie elleni per még az idén megkezdődik. Christian Riss vizsgálóbíró a vádirat eredeti nyolc pontja közül csak hármat tartott fenn. Barbie-t tehát 96 zsidónak koncentrációs táborokba való elhurcolásáért, 650 személy Oswiecinbe való szállításának megszervezéséért és 55 zsidó gyermeknek az izieu-i gyermekotthonból való elhurcolásáért viselt felelőssége miatt fogják perbe. A 33 héten át tartó vizsgálat után tehát Riss csatlakozott ,,az emberiesség elleni bűntettek“ restriktív értelmezéséhez, és kizárta mindazokat a bizonyított bűntetteket, amelyeket Barbie polgári személyek ellen követett el. Elengedte az antifasiszta ellenállási mozgalom résztvevői kínzásáért és legyilkolásáért való felelősségre vonást, mert ezeket a bűntetteket a francia jogrend elévültek- nek tartja. Ez az eljárás nyugtalanítja az egykori ellenállási szervezetek tagjait, főként a kommunistákat. A ľHumanité című lap felteszi a kérdést, vajon a vizsgáló szervek eljárása mögött nem húzódik-e meg az a törekvés, hogy kielégítsék azokat az erőket, amelyeknek egyáltalán nem érdekük, miszerint nyilvános perben világosan megmutatkozzon, hogy a háború idején ki állt a barikádoknak egyik, illetve másik oldalán. hoz. A párt főtitkárává ismét Moses Mabhidot választották. Dániában újabb tények kerülnek napvilágra arról, hogy a pretoriai fajüldöző rezsim fegyverszállítmányokat kap Nyugat-Európától. Egy magánkézben levő hajótársaság elnöke interjújában beismerte, hogy cége 1981-82-ben nem egyszer közreműködött fegyverek és lőszerek Dél-Afrikába történő eljuttatásában. Ezt az „árut“ J. Jensen szerint különlegesen átalakított, panamai zászló alatt közlekedő hajón szállították. A Tine Maru vízi jármű kapitánya beismerte, hogy hajója a franciaországi Bordeaux kikötőben fegyvereket és lőszert rakott a hajóra, amelyeket a dokumentumok szerint Argentínának szállítottak. Francia hivatalos körök azonban jók tudták, hogy a fegyverszállítmány valódi címzettje Pretoria. Jesse Jackson, a színes bőrű amerikai politikai és közéleti személyiség, aki a Demokrata Párt színeiben pályázott az elnöki hivatalra, Londonban vasárnap sajtó- konferenciát tartott. Kijelentette, Dél-Afrikában nem létezhetne az apartheidrendszer az Egyesült Államok és Nagy-Britannia támogatása nélkül. A nyugati kormányok fegyverszállítmányokkal és diplomáciai támogatással tartják életben a rezsimet. Az európai körúton tartózkodó Jackson a faji elnyomás felszámolása érdekében cselekvésre szólította fel a világ közvéleményét. Irak-lrán Tüzérségi összecsapások (ČSTK) - Iraki katonai repülőgépek tegnap délután a Perzsaöbölben levő Kharg iráni sziget közelében támadást intéztek egy újabb „nagy tengeri célpont“ ellen. Ezt a hírt Bagdadban közölte az iraki katonai szóvivő. Bahreini tengerészeti források szerint a Topaz Express panamai tartályhajóról volt szó, amely megrongálódása ellenére állítólag tovább hajózik Dubai irányában. Az utóbbi 24 óra alatt az iraki katonai légierő 92 harci akciót valósított meg Misán körzetében, és az iráni egységeknek súlyos veszteségeket okozott. Az iráni tüzérség Basra iraki kikötő elővárosát lőtte. Az ÍRNA iráni hírügynökség jelentése szerint az iráni-iraki fronton tegnap folytatódott a túzpár- baj. Iráni egységek az ellenfél több lőállását és megfigyelöállomását megsemmisítették. Az iraki tüzérség Abadan iráni kikötőt lőtte. Párizs különmegbízottjának javaslata Új-Kaledónia ügyében (ČSTK) - „Franciaországhoz társult független állam“ státuszának javaslatát terjesztette elő tegnap Új-Kaledónia számára Edgar Pisani, a francia kormány új-kale- dóniai különleges megbízottja. Pisani szerint e javaslatról a szavazást az idén júliusban tartanák meg, és azon részt vennének mindazok a személyek, akik több mint három éve Új-Kaledóniában élnek. A „társult állam“ statútuma, amelyet a francia alkotmány 88. cikkelye tartalmaz, Franciaország számára kiváltságos jogot ismerne el Új-Kaledónia védelmének és belső biztonságának további biztosítására, és jelentősen beavatkozna a terület pénzügyeibe, bankügyeibe, igazságszolgáltatásába, közlekedésébe és tájékoztatási eszközeinek rendszerébe. Azok a francia telepesek, akik nem akarnának az új állam polgáraivá válni, széles körű jogokkal rendelkező „kiváltságos rezidensek“ helyzetét élveznék. Pisani javaslata most egyhónapos vita tárgyát képezi Új-Kaledóniában, melynek eredményeiről Pisani jelentést tesz február elején Mitterrand elnöknek. A francia parlament februári rendkívüli ülésén adna zöld utat a júliusi népszavazásnak. A szikhek fokozatosan visszatérnek otthonaikba Az indiai kormány erőfeszítései a kisebbségek problémájának rendezésére (ČSTK) - Egyre több szikh család tér vissza otthonába, főleg a hinduk által lakott területeken. Ezt erősítette meg tegnap Virb- hadra Szingh, Himácsal Pradesh Szövetségi állam főminisztere. Tavaly novemberben az Indira Gandhi elleni merényletet követően bekövetkezett erőszakhullám idején sok szikh menekült tavaly Pandzsábba, ahol ez a vallási csoport többségben van. A szikh családok tömeges hazatérése és nagy arányú részvételük a december végén megtartott parlamenti választásokon azt igazolja, hogy az új kormánynak sikerül felszámolnia a bizalmatlanságot és a merénylet kapcsán bekövetkezett szikhellenes akciók által kiváltott aggodalmakat. Radzsiv Gandhi kormányfő miniszteri bizottságot nevezett ki, amely a szikh kisebbség problémáit tanulmányozza és hamarosan javaslatokat tesz azok megoldására. A kormányfő a pandzsábi helyzet stabilizálását nevezte kabinetje egyik legfontosabb feladatának. A szikhek jobboldali beállítottságú pártja, az Akaii Dal változatlanul nagyfokú politikai és gazdasági autonómiát követel Pandzsáb számára és a közelmúltban a központi kormány elé terjesztette követeléseinek terjedelmes listáját. A kormány több követelésnek várhatóan eleget tesz, azonban olyasmire nem hajlandó, ami ártana India egységének. ÚJ SZÚ 2 1985. I. 8. Beszámoló a Dél-afrikai KP kongresszusáról Titkos nyugati fegyverszállítmányok a pretoriai rezsimnek