Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-07-20 / 29. szám
IDŐSZERŰ GONDOLATOK M ondják, hogy aki nevel, önmagát adja a jövőnek. Nem kereskedik, nem kérkedik - teszi a dolgát. Elhatározásai, szándékai mindig a szűkebb pátriát és a tágasabb hazát egyszerre szolgálják. Talán az állandó készenlét, a teremtő nyugtalanság viszi előre akkor is, amikor valós vagy vélt sérelmet kénytelen felejteni. Olykor éveken át csak az alkotó ember tudatossága, a célt látó bizonyosság munkál benne. Társak, szövetségesek is mintha csak az ilyen megfontoltság után természetszerűen bekövetkező eredmény, siker után jelentkeznének... Igazában sohasem dolgoztam Samu Katalin pelsőci (Ple- sivec) zenepedagógus közelében, mégis láttam-hallottam munkája eredményét, örülhettem mindannak, amit hivatásában elért. Talán lehetetlen megállapítani, hogy az évek során hány gyermeket vezetett be a zene rejtelmeibe, hányat sikerült közülük a muzsika varázsa alá vonni, hányán választották közvetve vagy köz-^ vétlenül hivatásuknak a zenélést, a zenetanítást. Egy azonban tény: azok közül, akik Pel- sőcön és környékén az elmúlt húsz évben zongorához ültek, kevesen kerülhették el a figyelmét. De nemcsak az ilyen zenepedagógusi tevékenység szerves része az életének. Éveken át vezetett gyermekkórust, több-kevesebb sikerrel felnőttekkel is próbálkozott. A női kar, amely az idei galán- tai Kodály-napokon aranykoszorús minősítést kapott, és a kórusversenyben a második helyet szerezte meg, alig hat esztendeje alakult... A tanító embernek azt a fajtáját képviseli ő, akiben nem választható el a népművelő a gyermeket nevelő pedagógustól. Mindent, amit elkezd, szeretne a lehető legtökéletesebben, legfegyelmezettebben megvalósítani. Ezt mindazoktól elvárja, akikkel valamilyen módon kapcsolatba kerül. Növendékei, egy-egy regionális vagy országos rendezvény szervezői, a kórus felnőtt tagjai tudják leginkább, hogy szigorúsága mögött belső igényesség, emberi küzdelem feszül. Az idei siker nem váratlan, hiszen a kórusmuzsika iránt érdeklődő, a csehszlovákiai magyar kórusmozgalmat figyelemmel kísérő kerületi és országos rendezvényeken találkozhatott azokkal a kórusokkal, amelyeket évek óta vezet. és fegyelem Munkája nyomán gyermekek és felnőttek ismerkednek a zenével, s találják meg a közös muzsikálás örömét. Az idén sikeres női karban több egykori tanítványa is énekel. A kórus minőségét, a hangzás szépségét és nőies lágyságát, a zeneművek finom megszólaltatását a szakemberek bizonyára méltányolták. De a teljesítmény mögött együtt töltött próbák, esték, olykor fel-felcsapó alkotó viták vannak... Nem oly régen, persze még a női kar első szárnypróbálgatásai idején részt vehettem a próbáikon. Samu Katalin mindegyre a fegyelmet, a pontosságot kérte számon. Bizonyos mértékben megváltozott a kórus tagsága, de sokan mind a mai napig hűek maradtak ehhez a közösséghez. A ki- teljesedés felé haladó kórust- úgy vélem - ez az igényesség, ez a fegyelem jellemzi leginkább. Persze, bárki tehet arra megjegyzést, hogy itt régi tanítványok is énekelnek. Nos, talán éppen ebben rejtőzhet a siker titka. Samu Katalin - úgy tűnik fel- megerősítette azt a kapcsolatot, amelynek kezdeményét az évek során át vezetett gyermekkórus felnőtté vált tagjaival annak idején már kialakított. A közösen elért siker nemcsak a kórust és a karnagyot lendíti előre. A női kart néhány hete a pelsőci Vörös Csillag szövetkezet patronálja, s ez is az elismerés, valamint az erkölcsi és anyagi támogatás egyik ösztönző módja. A siker mozdító és lelkesítő erővé változtatásához jó pedagógiai érzékkel megáldott karnagy szükségeltetik. Ez a képesség bizonyára Samu Katalint és kórusát is a karéneklés még magasabb szintjének eléréséhez segíti. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÓ A CSKP XVI. kongresszusa a kiemelt feladatok között tűzte célul az elektronika fejlesztésének meggyorsítását, az egész népgazdaság hosszú távú elektronizálás) programjának kidolgozását és fokozatos megvalósítását. A CSKP KB Elnöksége és a szövetségi kormány ezekkel a kérdésekkel rendszeresen foglalkozik. Az elektronikai minisztérium létrehozása, melynek jogosultságát a gyakorlat is igazolta, lehetővé teszi a fejlesztés kérdéseinek céltudatosabb megoldását ezen a kulcsfontosságú területen. Bizonyos részeredményeket már sikerült elérni, de egyelőre csak az első lépésekről van szó az eddigi jelentős lemaradás csökkentése irányában ezen a szakaszon. Elsősorban alapvető mértékben kell növelni az elektrotechnikai ipar eddigi alacsony részarányát a gépipari termelés egész terjedelmében, mégpedig a jelenlegi 18 százalékról kb. 25 százalékra. Az elektrotechnikai termelés évi növekedési ütemét a jelenlegi mintegy 8 százalékról legalább 10-12 százalékra kell növelni, az elektronikai alkatrészeket gyártó szakágazatokban pedig a jelenlegi 12 százalékról legalább 14-16 százalékra. A fejlesztést elsősorban a mikroelektronikai alkatrészgyártás, az irányítási rendszerek, a mérési és a szabályozási technika, a laboratóriumi és a tudományos műszerek, a beruházási elektronika, a számítástechnika és az automatizációs technika, valamint a fogyasztási elektronika reálisan és megfontoltan kiemelt területeire kell irányítani. Emellett óvakodnunk kell attól a veszélytől, hogy korlátozott lehetőségeink mellett nehogy itt is túlságosan széles fronton haladjunk. Az elektrotechnikai ipar kutatási-fejlesztési alapjával, a Csehszlovák Tudományos Akadémiával és a főiskolákkal folytatott szoros együttműködés alapján elsősorban a kutatást és a fejlesztést kell meggyorsítani. Kulcsfontosságú jelentősége van a lehető legnagyobb méretű gyártásszakosításnak és kooperációnak is a KGST keretei között, elsősorban a Szovjetunióval megvalósuló együttműködés elmélyítésének. Célszerűen és kezdeményezően kell kihasználni a további lehetőségeket is, a licencek vásárlása, a berendezések behozatala területén stb. Meg kell erősíteni az elektrotechnikai ipar termelési-műszaki alapját, főleg a gyártósorok felújításával és korszerűsítésével, a célgépek és berendezések gyártásának fejlesztésével. Ennek érdekében fokozni kell a beruházásokat is, befejezve a nyolcadik ötéves tervidőszakban, tájékoztató jelleggel körülbelül 25 milliárd koronás terjedelemben. Az elektrotechnikai iparban át kell még vinni egyes kiemelt gépipari esetleg más jellegű termelési kapacitásokat is. A mikroelektronikai alkatrészek gyártásának fejlesztésével az alkalmazás területén is lépést kell tartani, pontosabban mondva ezen a szakaszon meg kell előzni a fejlődést. A CSKP KB 10. ülésén elhangzott beszámolóból Plzen-Radciceben folytatódik a legnagyobb nyugat-csehországi zöldségtermesztő központ építése, melynek beruházója a Kfimicei Állami Gazdaság. Az objektum építését a kerületi ifjúsági szervezet patronálja. Szakmunkástanulók és középiskolások segítenek a központ ütemtervének teljesítésében, s a tervek szerint 1985-ben már friss zöldséggel látják el innét Plzent és környékét. A felvételen Jozef Turnhöfer (jobbról), a szerelők vezetője az itt dolgozó vietnami fiatalok egyikével. (Jirí Vlach - CTK felvétele) A zvoleni Lesoprojekt erdő- gazdasági intézet egyik alapvető feladata, hogy szakmai alapadatokat nyújtson az erdőgazdasági tervezéshez, öt fiókja közül az egyik Pieá- t'anyban működik. A Lesoprojekt tízévenként elvégzi az erdők leltározását is; összetételükről, a tervezett feladatokról és a fakészlet várható alakulásáról szereznek adatokat. A felső felvételen Ján Pro- kes mérnök (balról) és Viktor Grec mérnök a Sastin Strá- ze-i erdőigazgatósághoz tartozó körzetben mérik a növények átlagmagasságát. A másikon Vladimír Hudec (balról) és Jozef lemia mérnök az erdei térképek fotog- rametrikus készítésénél. (Peter éimoncík ÖSTK felvételei) Vasárnap 1984. július 22. A NAP kel - Kelet-Szlová- kia: 4.57, nyugszik 20.25 Közép-Szlovákia: 5.04, nyugszik 20.32 Nugat-Szlovákia: 5.10, nyugszik 20.38 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlo- vákiá: 0.28, nyugszik 14.36 Közép-Szlovákia: 0.35, nyugszik 14.43 Nyugat-Szlovákia: 0.41, nyugszik 14.49 órakor NÉVNAPJUKON SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK MAGDOLNA nevű kedves olvasóinkat 1784-ben született Friedrich Wilhelm BESSEL német matematikus és csillagász (t 1846) • 1884-ben született DIENES János magyar festőművész (t 1962) • 1919-ben született Véra ADLOVÁ cseh Írónő, érdemes művész. AZ ÚJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL SZÁVÁNAK ÉRTÉKE VAN... Hajdú András riportja A TERMELÉS SZOLGÁLATÁBAN Egri Ferenc riportja TÖRÉKENY SZÉPSÉGEK SEREGSZEMLÉJE Somogyi Mátyás riportja FÉLELEM ÉS FÁJDALOM Péterfi Szonya riportja ÉLETKÉPEK-AZ ÚT MENTÉRŐL Zolczer János riportja EREDMÉNYEK, TENNIVALÓK Gály Iván cikke EGY SZERELMEM VAN Szilvássy József írása HAJNALI ESŐ Vaszilij Suksin novellája 1984. VII. 2