Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-09 / 45. szám
Múlt heti számunkban ugyanezen az oldalon a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nemzetközi jelentőségével foglalkozva megállapítottuk, hogy Október a szocialista világforradalom nyitánya volt, s hogy e folyamatnak a második, történelmi mérföldkőnek számító állomása a szocialista világrendszer létrejötte volt A történelem bizonyítja, hogy a társadalmi fejlődés útja az alacsonyabb rendű (vagy szintű) társadalmi-gazdasági formációtól a magasabb felé vezet. Ez olyan objektív folyamat, amely - bár nem jelent és nem is jelenthet nyílegyenes fejlődést, hiszen az ilyen leegyszerűsített elképzelés éppen a dialektika megtagadása lenne - feltartóztathatatlan. Annak ellenére, hogy minden korban színre léptek azok a visszahúzó erők, amelyek több-kevesebb sikerrel megkísérelték lassítani ezt a folyamatot. Marx kifejező hasonlatával élve a (társadalmi) forradalmak a történelem mozdonyai. A huszadik században, s főleg a második felében nemcsak a technikai fejlődés szülte új mozdonyok képesek szédítő iramban száguldani, hanem a világban a társadalmi erjedés, átalakulás is sosem látott méreteket és gyorsaságot vett. Fiatal államok születtek, évtizedek alatt évszázadok elmaradottságával birkózva meg. A faekétól nagyon hosszú út vezetett az atomerőmúvig. Most a kettő egymás mellett található. Ez is korunk realitásai közé tartozik, igaz, teljesen új problémákat és konfliktusokat keltve életre. Mindezt a sokszínűséget, ellentmondást figyelembe kell venni akkor, amikor a világban végbemenő forradalmi folyamatról beszélünk. ALAPVETŐ ELLENTÉT A forradalmi folyamat alatt napjaink forradalmi mozgalmainak összességét értjük. Ide tartoznak a szocialista forradalmak, a különböző antiimperialista, nemzeti felszabadító, népi, demokratikus forradalmak, a harc a demokráciáért, a szociális és társadalmi haladásért. Napjainkra jellemző, hogy a rendkívül különböző tömegmozgalmak egy világméretű forradalmi folyamattá integrálódnak, amelynek alapvető vonása az imperia- lizmusellenesség, függetlenül attól, hogy ezt az egyes mozgalmak részvevői tudatosítják-e vagy sem. Például a rendkívül erős nyugat-európai békemozgalmak akcióikkal a szocialista országok békepolitikájának „dolgoznak“, még akkor is, ha az atomháború veszélye ellen fellépő nyugati átlagpolgárnak nem ez a célja, hanem a saját létérdekéért küzd. Ezt a tényt az eröpolitika washingtoni hívei is felismerték, s propagandagépezetük kampányt indított a nyugati békemozgalom ellen azon a címen, hogy azt állítólag Moszkva irányítja. Az ilyen állítások valószerűtlensége annyira nyilvánvaló, hogy lassan felhagynak vele, s megpróbálnak más „érveket“ keresni. Annyit azonban le kell szögezni, hogy a szocialista országok külpolitikai törekvései, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom szempontjából már csak azért is fontosak a különböző nyugati demokratikus mozgalmak, mivel ezek (s ismét hangsúlyozni kell: nem mintha a szocializmus iránt éreznének vonzalmat) éppen az imperializmus legreak- ciósabb, legagresszívabb tulajdonságai ellen lépnek fel. dalmi erők. Ez a megállapítás adja egyben a forradalmi folyamat fő erőinek meghatározását is. Ezek a következők:- a reális szocializmus országai,- a kapitalista országok munkásosztálya, a marxista-leninista pártokkal az élen,- a nemzeti demokratikus és a nemzeti felszabadító mozgalmak a fejlődő országokban. Mindjárt elöljáróban néhány dolgot alá kell húzni. A világ forradalmi folyamatának minden sokrétűsége, s hogy e folyamat szociális alapja, háttere egyre szélesedik, mindezek ellenére egységes folyamatról van szó, melynek erői kölcsönösen kiegészítik és feltételezik egymást. A három felsorolt legfontosabb alakulat szerepét is objektívan kell értékelni. Ha bármelyiket is túlbecsüljük vagy alábecsüljük, az konkrét politikai hibákhoz vezethet, amelyek viszont az egész forradalmi mozgalmat károsítják. Például a nemzeti felszabadító mozgalmak feladata nem lehet a jelenkor alapvető ellentmondásának a felszámolása, ahogy azt például a maoizmus állítja. Ennek közvetlen célja ugyanis a kolonializmus és a neokolonializmus felszámolása, nem pedig a szocializmus építése (bár egyes fejlődő országokban stratégiai célkitűzésként ezt meghatározhatják). S tudjuk, e helytelen maoista tézis vezetett a Szovjetunió és a többi szocialista ország szerepének lebecsüléséhez, ami hozzájárult Kína és a szocialista közösség országai közötti ideológiai és politikai konfliktus kiéleződéséhez is. A szocialista országok a forradalmi folyamat élén HŰ J SZÚ 5 1984. XI. 9. Napjaink alapvető ellentete világviszonylatban a két társadalmi rendszer, a szocializmus és a kapitalizmus ellentéte. Ezt az ellentétet pedig a munka és a tőke közötti ellentétnek a megoldása hívta életre, azaz az első győzelmes szocialista forradalomnak a terméke. Mindebből az is egyértelmű, hogy az alapvető ellentét végleges felszámolására csak akkor kerülhet sor, ha a szocializmus az egész világon győzni fog. Hogy ez miért nem történhet egyik napról a másikra, hogy miért fog még - feltehetően - nagyon sokáig egymás mellett élni a két különböző társadalmi rendszer, arra az imperialista államok egyenlőtlen fejlődéséről szóló törvény ad választ, ami megvilágítja azt is, hogy a szocialista forradalom objektív és szubjektív feltételei sem jöhetnek létre egyenlő mértékben, ugyanabban az időben. A második világháború utáni fejlődés ezt teljes mértékben alátámasztja. A szocialista világrendszer állandóan gyarapodó rendszer, egyre több nép választja ezt az utat. (Például az SZKP XXVI. kongresszusa a szocialista közösség országai közé sorolta Laoszt is.) Ebből természetesen adódik, hogy a tőkés rendszer befolyási övezete egyre inkább szűkül. A kommunista és munkáspártok 1957-es moszkvai találkozóján leszögezték, hogy a jelen időszak az emberiség kapitalizmusból szocializmusba történő átmenetének az időszaka. 1969-ben ezt kiegészítették azzal a megállapítással, mely szerint a jelenlegi történelmi időszakra jellemző a haladó, forradalmi erők további előretörése. A világ forradalmi mozgalma - tekintet nélkül a nehézségekre és egyes alakulatainak akár sikertelenségére is - tovább fejlődik. S az imperializmusnak az összes ellentámadások ellenére sem sikerült a maga javára visszafordítania az erőviszonyokat. A FŐ ERŐK A további gyakorlat szempontjából van nagy fontossága, hogy világosan lássuk a jelenkor fő jellemzőit, azokat az erőket, amelyek a történelmet előreviszik. Ennek prognózisalkotó szerepe is van. A jelen fejlődési szakasz marxista jellemzése, a fejlődés mozgatóeröi- nek körülhatárolása előrevetíti a kizsákmányolásra épülő kapcsolatok felszámolását is, s a burzsoá ideológia éppen ezért támadja minden eszközzel a marxista értékelést. A hatvankilences moszkvai találkozó egyben kimondta: az imperializmus már nem ragadhatja vissza a történelmi kezdeményezést. Az emberiség fejlődési irányának meghatározó erői a szocialista világrend- szer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forraVEZETŐ SZEREP Már a marxizmus klasszikusai bizonyították, hogy egyedül a munkásosztály, mint a leghaladóbb és legforradalmibb osztály, képes a töke és a munka közötti ellentét felszámolására. A szocializmus és kapitalizmus ellentétének felszámolására napjainkban- a társadalmi fejlődés objektív törvényszerűségeivel összhangban - szintén csak a nemzetközi munkásosztály képes, s e fo'yamat élén a szocialista országok állnak. A reális szocializmus országainak vezető szerepét az adja, hogy:- ezekben az országokban az államhatalom a munkás- osztály kezében van, amely a társadalom legfejlettebb erőit is egyesíti;- ezek az országok hatalmas anyagi és szellemi erőforrásokkal rendelkeznek az imperializmus elleni küzdelemben;- a szocialista társadalom sikeresen meg tudja oldani napjaink legbonyolultabb és legégetőbb problémáit. A szocialista országok sokoldalú támogatásban részesítik a harcoló népeket, a világ haladó erőit. Eredményeikkel, mindenekelőtt gazdasági sikereikkel egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a nemzetközi életre. A szocialista demokrácia elmélyítésével, a nép élet- színvonalának emelésével, a szocialista országok testvéri együttműködésének szilárdításával a szocializmus eszméi is szilárdulnak, mind nagyobb teret hódítanak a világon. És ez a leghatékonyabb támogatás, amit a forradalmi erők kaphatnak. Mindez persze fordítva is érvényes: hibáink, tévedéseink gyengítik a létező szocializmus forradalmiasitó hatását, bizalmatlanságot, széthúzásokat szülnek a nemzetközi mozgalomban. A szocialista rendszer vezető szerepe a világ forradalmi folyamatában annak az álláspontnak is köszönhető, amelyet a szocialista országok képviselnek korunk legégetőbb kérdésével, a háború és a béke problémájával kapcsolatban. A Szovjetunió és szövetségesei katonai és gazdasági erejének köszönhető, hogy Európa immáron négy évtizede békében él, hogy az olyan fogalmak, mint az enyhülés, a békés egymás mellett élés mindennapi politikai gyakorlattá válhattak a hetvenes években. Nem kétséges, hogy az imperializmus saját jószántából erre nem lett volna hajlandó, csak a szocializmus materiális ereje hatott rá kényszerítőén. A már említett hatvankilences moszkvai értekezlet leszögezte, s Vietnam, Libanon, Grenada, Nicaragua Salvador stb. példája, valamint a nyugat-európai rakétatelepités, az újabb fegyverkezési programok, a világűr militarizálá- sát célzó tervek is igazolják, hogy áz imperializmus sosem mond le a szocialista és más forradalmi erők elleni közvetlen fegyveres támadás lehetőségéről. A békéért és leszerelésért folytatott harc lehetőséget teremthet arra, hogy a haladó és demokratikus erők egyéb fontos kérdések megoldása érdekében is összefogjanak. A lehetőség valóra váltásához azonban maximális politikai erőfeszítésekre van szükség, mindenekelőtt a nemzetközi kommunista mozgalom részéről, s ebben a folyamatban pedig döntő szerepük van a szocialista országok marxista pártjainak. GAZDASÁGI ÉS POLITIKAI HARC A másik legfontosabb alakulat a fejlett tőkés országok munkásosztálya, amely nagy hagyományokkal és gazdag tapasztalatokkal, erős politikai szervezetekkel rendelkezik, s jelentős sikereket könyvelhet el az osztályharcban. Azonban az antiimperialista front legbonyolultabb, legsokszínúbb és legtagoltabb alakulatáról van szó, amely számtalan irányzatra oszlik, s a burzsoá ideológia is nagy hatással van rá. Viszont az imperializmus hatalmas erővel kell farkasszemet néznie: a tőkés államhatalmi gépezettel, a katonai erővel és az egész propagandagépezettel. Mindez magyarázza, miért esett szét a fejlett kapitalista országok munkásmozgalma a két nagy, alapvető szárnyra: a forradalmira és a reformista irányzatra. A tőkésállamokban a második világháború után gyors ütemben nőtt a munkások száma, a lakosság mind szélesebb rétegei élnek munkaerejük eladásából. A munkásosztály struktúrája bonyolultabbá vált, egyrészt a tudományos-technikai forradalom hatásának következtében, a monopóliumok erejének növekedése miatt a kispolgári tömegekből ugyancsak munkások válnak (leggyakrabban csak szociális helyzetüket tekintve, ideológiájukban azonban nem). Másrészt vi- s^bnt növekszik a munkásosztály szervezettsége és öntudatossága is. A meglévő ellentétek és fonákságok ellenére is megállapítható, hogy a kapitalista országokban a békéért, demokráciáért és szocializmusért folytatott harc élén a munkásosztály áll. Nagyon fontos új momentum az utóbbi évtizedben, hogy a gazdasági harc egyre gyakrabban politikai harc is. A sztrájkokban a szociális és bérkövetelések mellett politikai követelésekkel is fellépnek - pl. fegyverkezés ellen tiltakoznak. Lényeges, hogy e harc társadalmi alapja is szélesebb lett: a munkásokhoz mind több alkalmazott, diák és értelmiségi is csatlakozik. S ez éppen annak köszönhető, hogy a gazdasági követeléseket a politikai követelésekkel kapcsolták össze, ami viszont lehetőséget teremt, hogy a lakosság egyéb rétegei nagyobb megértést tanúsítsanak a munkások szociális követelései iránt. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a nyugati munkásmozgalom fejlődése töretlen, hogy nincsenek buktatók. A munkások egysége ellen a burzsoázia ma is beveti a három, immár klasszikus eszközt: a nacionalizmust, a rasszizmust és a munkásarisztokráciát. S az eszközök tárháza egyre bővül. A tőkésállamokban a burzsoázia kénytelen volt bizonyos demokratikus elemeket bevezetni a termelésben, a szociális politikában és a politikai életben. Éppen ezért különbséget kell tenni aközött, ami a tömegek forradalmi fellépésének eredményeként született meg, és aközött, ami csupán az elnyomás álcázott formájának tekinthető. TÖRTÉNELMI KÜLDETÉS A világ forradalmi folyamatának harmadik döntő tényezője a nemzeti felszabadító mozgalmak antikolo- nialista, antifeudális és antiimperialista harca a nemzeti függetlenségért, az egyenjogúságért. Az utóbbi évek fontos jellemvonása, hogy e harcban a nemzeti burzsoázia mindinkább elveszti pozícióját, s a forradalmi kezdeményezést a munkásság és a parasztság veszi át. Sok fiatal államban ugyanis szinte alig beszélhetünk európai értelemben vett munkásosztályról, erős marxista pártók sincsenek, ezért döntő szerep jut a paraszti és a nem proletár tömegeknek, az intelligencia képviselőinek és a középosztályok képviselőinek. Esetenként a hadsereg is pozitív tényezőként léphet fel, mint például Ghánában Jerry Rowlings vezetésével. Színes és nagyon sokrétű a fejlődő országok politikai palettája. EgyeseK a tőkés világhoz kötődnek, mások a szocializmust tűzték ki távlati célul. Hozzánk természetesen azok állnak a legközelebb, amelyek a szocialista típusú fejlődés útját választották. A közös imperialistaellenes harc és a békés célokat követő külpolitikai irányvonal is összeköt bennünket a szociális igazságosságba és a társadalmi haladásba vetett hit mellett. Az SZKP KB tavaly júniusban tartott ülésén Jurij Andropov is kiemelte: tudatosítanunk kell, hogy ezen országokban bonyolult a helyzet, s nagy nehézségekkel küzdenek. Egészen más dolog célkitűzésként meghirdetni a szocializmust, és megint más felépíteni azt. Ez ugyanis a termelőerők, a kultúra és a társadalmi tudat bizonyos fejlettségi szintjét feltételezi. Befejezésül ismét utalni kell arra, amit már korábban is említettünk: a világ forradalmi folyamatának sokszínűségében meg kell találni az egységet, ami a különböző dolgokat összeköti. S amikor ezekben a hónapokban a felszabadulás 40. évfordulójára készülve újabb feladatokat tűzünk ki, a megvalósításukat internacionalista kötelességünknek is kell tartanunk. Ahogy a Szovjetunió történelmi küldetést teljesített akkor, amikor előttünk is megnyitotta a szocializmushoz vezető utat, éppúgy történelmi küldetést teljesít a szocialista közösség minden tagja a világ más forradalmi erőivel szemben, amikor a saját és az egész közösség gazdasági, katonai és politikai erejének szilárdításán munkálkodik. MAUNÁK ISTVÁN &
