Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1984. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1984-11-02 / 44. szám
„Lenin osztatlanul elismert vezére volt annak a pártnak, amely céltudatosan és iránymutatóan vezette az orosz proletárokat és parasztokat a hatalomért vívott harcukban... Lenin alkotója és vezetője volt annak a birodalomnak, amely a világ első munkás- és parasztállamává alakult át. Gondolatai, akarata milliókban élt Szovjet-Oroszország határain túl is“ (Találkozások Leninnel. Kortársak visszaemlékezései és történelmi riportok. Kossuth Könyvkiadó 1970. 145. old.) - Clara Zetkinnek, a láng lelkű forradalmárnak ezek a szavai azt mutatják, hogy már a kortársai is felismerték Lenin világtörténelmi szerepét. L enin általában akkor ragadott tollat, amikor konkrét körülmények késztették erre, akár a politikai ellenfeleivel folytatott vita, akár a bolsevik párt életének eseményei, a forradalmi harc döntő mozzanatai, a szocialista építés tervei. S ez mindannyiszor alkalmat adott neki arra, hogy elemzésekbe bocsátkozzon, hogy messzire előretekintő következtetéseket vonjon le. ... Vlagyimir Uljanov (Lenin), a Népbiztosok Tanácsának elnöke, első irodáját Petrográdban a Szmolnij, e hajdani nemesi leánynevelő intézet második emeletén rendezte be. Az októberi napokban kezdte meg itt munkáját, nyomban azután, hogy a II. szovjetkongresz- szus elfogadta a békéről, a földről szóló történelmi jelentőségű dekrétumokat, és a „Határozat a munkás- és a parasztkormány megalakításáról“ című dokumentumot. Az ajtón ma is ott látható egy táblácska: „Osztályfőnöknő“ - valahogy ott maradt (s most már azért sem veszik le, mert itt múzeumot rendeztek be). Csak egy hatalmas asztalt vittek be, s ezt úgy helyezték el, hogy Vlagyimir lljics az ajtónak félig háttal ült, és így a belépőket csak hátrafordulva láthatta: amikor a kormány itt ülésezett, gyakran kellett hátrafordulnia titkárához, aki a jegyzőkönyvet védette. Nem valami kényelmes megoldás. Hiába, Vlagyimir lljicsnek ez volt az első hivatali dolgozószobája, noha már 48. évében járt. S ebben az elhelyezkedésben nyilván hosszú évek megszokása játszott közre. Az asztal úgy állt, hogy minél kedvezőbben essen rá a fény: Lenin megszokta, hogy könyvvel, tollal, papírral foglalatoskodik. Nem azt, hogy látogatókat fogadjon, az asztal mellől beszélhessen velük, hanem hogy dolgozzon, vagyis írjon - hiszen Íróasztal. Most viszont egyik értekezletet követte a másik, a látogatók egymásnak adták a kilincset. Minden megváltozott! „Tartsd számon gondosan és lelkiismeretesen a pénzt, gazdálkodj takarékosan, ne henyélj, ne lopj, tarts szigorú fegyelmet a munkában - éppen ezek a jelszavak, amelyeket a forradalmár proletárok joggal kigúnyoltak..., válnak most, a burzsoázia megdöntése után, a mai helyzet időszerű és fő jelszavaivá". Felelősségről, fegyelemről nyomban az Októberi Forradalom győzelme után kezdett beszélni - s attól fogva ez állandó témája volt. Arra van szükség, mondotta, hogy ,,minden figyelmünket a munkafegyelem kérdésére összpontosítsuk, mely a szocializmus egész gazdasági építésének sarkalatos kérdése“. M i a magyarázata annak, hogy Lenin éppen a fegyelemre koncentrált, hogy éppen ebben látta azt a „sarkalatos kérdést“, amellyel az új, szocialista élet megteremtése kezdődik? Elemi fegyelem nélkül a legszigorúbb felelősségérzet nélkül egyetlen lépést sem lehet tenni olyan országban, amelyet félholtra gyötört az imperialista háború, a sok imperialista rabló. Távlatban is szükség van fegyelemre, de tudatos fegyelemre, fenyegetés és kényszer nélkül: .....most mind en attól függ, hogy létrejön-e az elvtársi fegyelem, nem holmi kaszárnyafegyelem, nem a tőkések fegyelme, hanem maguknak a dolgozó tömegeknek a fegyelme.“ Az ilyen fegyelem az első bizonyítéka az emberek szocialista ne- veltségének, gyakorlati igazolása annak, hogy mindenki átérzi saját felelősségét az ország dolgaiban. Az a munkarend, amelyet Lenin mint a Népbiztosok Tanácsának elnöke bevezetett, rögzítette mindenkinek a fegyelmet, felelősségét. Az állam feje időt talált arra, hogy egy ülésen meg nem jelenteknek a következőket írja: „Kérem önöket, haladéktalanul magyarázzák meg, mi okozta ezt a hanyagságot és milyen intézkedéseket hoztak önök, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő.“ Lenin nem teketóriázott, amikor valamilyen hétköznapi, „lappangó“ fegyelmezetlenséggel találkozott. Gorkij a következőket mondta N. K. Krupszkajának irt levelében: „Nagyon jól emlékszem látogatásomra Gorkijban, azt hiszem, 1920 nyarán; abban az időben távol tartottam magam a politikától és nyakig voltam a »mindennapi életben«, s panaszkodtam V. l.-nek, hogy az élet kicsinyes gondjai fojtogatják az embert. Mellékesen elmondtam, hogy a leningrá- di munkások, amikor tüzelő céljaira lebontják a faházakat, összetörik az ablakkereteket, az üvegeket, esztelenül tönkreteszik a tetőbádogot - lakásaikban pedig a tetőn beesik az eső, az ablaküveg helyébe furnírt szögeznek stb. Felháborított, hogy a munkások kevésre becsülik saját munkájuk gyümölcsét, »ön, V. I. nagy távlatokban gondolkodik, elmegy ezek mellett az apróságok mellett.« Ó hallgatagon járkált a teraszon, én pedig szemrehányást tettem magamnak: kár volt kicsinyes dolgokkal untatnom. Tea után sétálni mentünk, és akkor azt mondotta: »Nincs igaza, amikor azt hiszi; hogy lebecsülöm az apróságokat, és egyébként sem apróság ez - a munka ön által észlelt lebecsülése bizony nem kicsiség: mi szegény emberek vagyunk, és meg kell becsülnünk minden hasáb fát, minden krajcárt... De hogy is vádolja a munkást azért, mert még nem ébredt tudatára annak, hogy ő már mindennek, ami van, a gazdája? Ennek a tudata bekövetkezik - nem egyhamar, és csak egy szocialistánál következhetik be.« (Lenin-Gorkij: Levelek, visszaemlékezések. Európa Könyvkiadó 1959. 293-294. old.) Azok a gondolatok, amelyeket Gorkijnak fejtett ki Lenin, közel állnak ahhoz, amit egy évvel előbb „A nagy kezdeményezés“ című cikkben irt. Ott éppen a szocialista tudat kialakulásáról van szó: a kommunista szombatok megmutatják, mennyire szívükön viselték az egyszerű munkások a munka termelékenységének emelését, a társadalom egészének az érdekeit. Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy az íróval folytatott beszélgetésbe Lenin nem tett említést sem a kommunista szombatokról, se a saját cikkéről? Az ember azt hinné, hogy a kommunista szombatok példája kiegészíti az elméleti okoskodásokat, hogy ezek együtt jelentik az új tudat gyakorlati létrejöttét. Alighanem arról van szó, hogy Lenin az emberi tudat beláthatatlan mezejéről beszélt Gorkijjal, amelyet meg kell művelni, a kommunista szombatok viszont csak az első, ritka hajtások voltak, amelyek ezen a mezőn kisarjadtak. L enin 1920 áprilisában töltötte be 50. évét. A születésnapja alkalmából rendezett gyűlésen arról beszélt, hogy az orosz forradalom nehéz körülményei még nem adtak lehetőséget a bolsevj- koknak arra, hogy hozzálássanak a szocialista építés legfontosabb, legnehezebb feladataihoz. Ezért nincs is helye semmiféle elbizakodottságnak, a győzelmek semmiféle felnagyításának. Ugyanezekben a napokban Lenin a Kommunista Internacionálé küszöbönálló II. kongresszusa számára megírta. „A »bal- oldaliság«, a kommunizmus gyermekbetegsége“ című brosúráját. Ennek legelső oldalain ugyanezt a gondolatot fejti ki: Oroszország, amely tegnap még elmaradott ország volt, a szocialista átalakítások igen bonyolult és hosszú útján egyelőre még csak az első lépéseket teszi meg... (Lásd Lenin összes Művei. 41. köt. Kossuth Könyvkiadó 1974. 3—4 old.) Lenin sokszor kénytelen volt sietni és másokat is siettetni. Sürgette például a GOELRO-bizottság tagjait, mert szerette volna minél előbb megkapni az ország villamosításának vázlatos tervét. Vagy amikor például felmerült benne az a gondolat, hogy el kellene készíteni „a mai orosz nyelv szótárát“ Puskintól Gorkijig, nyomban ennek megoldását latolgatta: „Mi lenne, ha erre ráállitanánk 30 tudóst, biztosítva számukra a katonai fejadagot?“ (Lenin összes Müvei. 51. köt. Kossuth Könyvkiadó 1977. 133-134. old.) Ám mihelyt szociális jelenségek, a társadalom életében végbemenő változások kerültek szóba, mindjárt más, történelmi hosszúságú időtartamokról beszélt. Példának okáért, amikor a bürokrácia elleni harcra terelődött a szó, Lenin megjegyezte: „A bürokratizmus elleni harc évtizedekig fog eltartani.“ (Lenin összes Müvei. 42. köt. Kossuth Könyvkiadó 1974. 242. old.) Az államapparátus tökéletesítésére törekedve hangsúlyozta, hogy „ennek a munkának alighanem a legártalmasabb vonása a sietség lenne“ (Lenin összes Müvei. 45. köt. Kossuth Könyvkiadó 1975. 390. old ). Figyelmeztetett arra, hogy „mi sem ártalmasabb kulturális kérdésekben, mint a türelmetlen sietség és hebehurgyaság“ (uo., 387. old.). Utolsó cikkeinek tollbamondása során ezt tanácsolta: „Idejében kapjunk észbe. Hasson át bennünket üdvös bizalmatlanság az elhamarkodottan gyors haladással, mindenféle dicsekvéssel stb. szemben.“ (Uo., 388. old.) Lenin jellemén elmélkedve Krupszkaja megjegyezte: „Sok mindent kellett átélnie, átgondolnia, és nyugodtan szembe tudott nézni az igazsággal:“ (N. K. Krupszkaja) Nagyszerű tulajdonság, amelyet minden kommunistának magáévá kell tennie. Lenini igényességgel kell magunk köré néznünk. Sohasem szabad megfeledkeznünk erről az útmutató megállapításról: „Űj munkafegyelmet teremteni, az emberek közötti társadalmi kapcsolat új formáit építeni, új formákat és módszereket teremteni az emberek munkába való bevonására - ez sok-sok évre, és évtizedekre terjedő munka.“ (Lenin összes Művei. 40. köt. 299. old.) A kortársak emlékezetében Vlagyimir lljics mint egyszerű és személyi kapcsolataiban jóindulatú ember maradt meg. Nyíltsága és barátságos természete mindamellett nem jelentette azt, hogy mindenkor felhőtlenül szívélyes, mindenkivel okvetlenül választékosán udvarias volt. Már fiatal korában felfigyelt arra, hogy minden szenvedélyes ember „hévvel“ beszél és ír. „Csak azok nem »hevülnek« soha, akik megszokták, hogy két szék között üljenek.“ (Lenin összes Müvei. 6. köt. Kossuth Könyvkiadó 1964. 40. old.) Hogyan fogadták Vlagyimir lljics észrevételeit azok, akiknek szóltak? Ugyancsak Lunacsarszkij ezt írta: „Lenin különösen a Népbiztosok Tanácsában, igen ritkán gerjedt haragra. De ha megharagudott, nagyon megharagudott. Olyankor nem válogatott a kifejezésekben... De soha senki nem vette zokon, ha »letolást« kapott Lenintől“. Ezek szerint nem voltak sértődött emberek sem? Csakugyan nem lett volna senki, akinél ne ütközött volna ki a becsvágy, akit ne tüzelt volna fel a hiúság? Nem, folytatja a visszaemlékezések szerzője, „Leninre »neheztelő« kommunista vagy általában csak szovjet ember - ez képtelenség, egyszerűen elképzelhetetlen figura“ (Visszaemlékezések V. I. Leninre. 3. köt. Moszkva 1969. 234. old., oroszul.). Csak a feladat megvalósításának ész- szerúsége, nem pedig szerhélyes rokon- szenv vagy ellenszenv, régi vonzalom vagy hirtelen támadt antipátia vezérelte Lenint reagálásaiban, amelyek sokszor haragról árulkodtak, de néha örömet is mutattak. Emellett, mint L. A. Fotyijeva, a Népbiztosok Tanácsának volt titkára utalt rá, „ocsmány dolognak, szovjet emberhez, kivált kommunistához méltatlannak tartotta a durvaságot, az udvariatlanságot olyanokkal szemben, akik alacsonyabb pozícióban vannak és így nem mernek visszavágni“ (Visszaemlékezések V. I. Leninre, 3. köt. 129. oldal). Ez utóbbi állítás egyébként kételyeket ébreszthet: hogy volt bárki is, aki Leninnel „egy szinten áll“; ő volt a „főnöke“ mindenkinek, hogy lehetett volna hát ellentmondani vagy visszavágni?! Nagyon is lehetett! Az a légkör, amelyet Vlagyimir lljics maga körül kialakított, egészen más volt. „Mindenki azt mondhatta, amit gondol, s nem kellett attól tartania, hogy ledorongolják - emlékezett vissza. A. A. Andrejev, aki valamikor a párt Központi Bizottságának egyik titkára volt. - Leninnel teljesen szabadon lehetett vitatkozni, akármilyen kérdésben... (Uo„ 26. old.) Az éles hangnem akkor sértő, amikor emberekkel szembeni tiszteletlenség nyilvánul meg benne. S éppen ez bőszí- tette fel leginkább Vlagyimir lljicset. J. J. Drabkina, a régi bolsevikok közé tartozó írónő ezt írta. „Aítalában nem az osztályellenség cselekedetei gerjesztették könyörtelen, féktelen haragra; az osztályellenséggel szemben álló gyűlölet izzott szívében. Haragra többnyire a lelketlen bürokratizmus és a nép szükségleteivel való nemtörődömség esetei indították. S most nézzük azt, ami talán a legfontosabb annak megértése szempontjából, hogy milyen volt Lenin viszonya azokhoz az emberekhez, akinek a munkáját irányította. Az egyik szovjetkongresszuson ezt mondta: „... nekem nem szokásom tiltakozni az éles kitételek ellen... De ahhoz, hogy valaki éles legyen, jogának kell lenni rá, az élességre pedig az ad jogot, ha a szó összhangban van a tettel.“ (Lenin összes Müvei. 36. köt. 107. old.) Valahányszor Lenin új feladatokat tűzött a párt elé, elsőként látott hozzá ezek megvalósításához. Így volt ez mindenben. Amikor a forradalom győzelme ulán a pontosság, a fegyelem, az állami felelősségérzet követelménye merült fel, Lenin ezt magára is ugyanúgy vonatkoztatta, mint minden más kommunistára. Teljes joggal támasztotta azt a követelményt, hogy „a párttagok járjanak élen a munkafegyelemben...“ hiszen maga mindig példát mutatott ebben. Rendkívül szigorú volt önmagához, és másokat is így figyelmeztetett:,,...ha lelkiismeretesen fegyelemre akarjuk tanítani a munkásokat és a parasztokat, jó példával kell elöljárnunk". „Lehetett igényes másokkal szemben - irta Leninről egyik harcostár- . sa, G. M. Krzsizsanovszkij -, mert könyörtelenül igényes volt önmagával szemben.“ A szigorú önfegyelem úgy hozzátartozott Vlagyimir lljics egész életéhez, minden tettéhez, hogy az ember olykor már észre sem veszi ezt a vonást, magától értetődőnek tartja. Sokat beszéltek és írtak már például Lenin személyes szerénységéről, életmódjának demokratizmusáról, arról az örök érvényű belső szabályról, hogy a hétköznapi életben semmiben sem különbözzék környezetétől. A gyűlésterem bejáratánál az őr első felszólítására felmutatta belépési engedélyét. A Népbiztosok Tanácsa ügyvezetőjének ezt írta: „Könyvtáramat személyesen fizetem... Más lapra tartozik a Népbiztosok Tanácsa ügyvezetóségé- nek könyvtára.“ (Lenin összes Művei. 51. köt. 122. old.) Ez is csak szerénység?... Megrótta azokat, akik neki, a Népbiztosok Tanácsa elnökének önkényesen felemelték fizetését... Megkövetelte sofőrjétől, Sz. K. Giltől, hogy Moszkvában közlekedve tartsa meg az általános közlekedési szabályokat, s a következőket rendelte el: .....hívassa magáho z Gilt és részesítse először csak (enyhe) feddésben, figyelmeztetve őt arra, hogy ha a dolog megismétlődik, rossz vége lesz.“ (Uo. 198. old.) Mindez csak szerénység volna?... Persze a szerénység - ez a valameny- nyiünk szemében értékes tulajdonság - kifejezésre jut Lenin minden tettében, személyisége minden megnyilvánulásában. De ha ilyenkor mindig csak a szerénységet emeljük ki, vajon nem szorul-e háttérbe ezáltal Lenin jellemének egy másik, nem kevésbé fontos vonása: a következetes, kemény önfegyelem? Felmutatta belépési engedélyét, maga fizette meg könyveit, visszavont egy indokolatlan rendelkezést, bár személy szerint neki kedvező volt... Aki mindebben csak a szerénység megnyilvánulásait látja, a kommunisták erkölcsi törvényei dacára lényegében azt feltételezi, hogy valaki juthat olyan hivatali pozícióba, olyan posztra, ahol az általános érvényű szabályok reá már nem vonatkoznak, és hogy ezek megtartása a szerénység tanúbizonysága. A felsorolt esetek mindegyike azt mutatja, hogy Lenin milyen kemény szigorral követelte meg a feltétlen rendet, mennyire meggyőződése volt hogy a törvény mindenkire kötelező. JEGOR JAKOVLEV (Részletek a szerző írásából, amely a Béke és Szocializmus című folyóiratban jelent meg.) LENINI
